Megöli-e az ember a Földanyát? - kérdezi Toynbee egyik esszéjében. Avagy megmenti? Megölheti, ha növekvő technológiai potenciálját rosszul használja. De megmentheti a Földet, ha túljut az öngyilkos agresszív ösztönein, amelyek minden élő teremtményben, így az emberben is, annak áraként jelentkeznek, hogy megkapták a Földanyától az élet ajándékát. (Toynbee, 1987. 77. p. in: Korlátozott fejlődés)

      S hogy az alternatíva negatív pólusának kézzel fogható jelei vannak, azt sajnos tapasztalhatjuk közvetlen környezetünkben is elég szembetűnően Bős-Nagymaros esetében. A már regisztrált károk a világban hasonló építmények nyomán a következőek voltak. 1. Emberek tízezreinek kell otthagyniuk lakhelyüket, s megszokott életterük, közösségük kényszerű odahagyásával fizetnek a nagy tervekért. 2. Hatalmas földterületeket árasztanak el vízzel. 3. A vadállományban komoly veszteségek keletkeznek. 4. A víztározókból és öntözőcsatornákból nagy mennyiségű víz párolog el. 5. Jelentősen megnő a betegségek száma. 6. A halállomány látványosan csökken. 7. Állandóan fennáll a gátszakadások veszélye. 8. Földrengések bekövetkezésének esélye megnő. 9. Az árvízmegelőző intézkedések, a gátak építése, a méretek növelésével inkább növelik az áradások méreteit, mintsem csökkentenék. Mindezekhez az általános veszélyekhez már csak hozzáadódik a politikai vonzat, ami felülmúl minden józan tudományos érvelést, és ezért komoly problémák okozója is lehet. (Zsolnai, 1989.)

      Azért is fontos ezt a példát említenünk, mert ez kiválóan szemlélteti annak az egységnek a megbomlását - ami már globális méreteket kezd ölteni -, amely csak akkor kezd hihetővé válni, s még akkor is csak lassan, ha testközelbe ér. A természet és ember közötti harmóniát, a harmónia megbomlását most a huszadik század végén érezhetjük leginkább. Mostanra halmozódtak föl azok az ingerek, rajtunk túlnövő negatív dolgok, amelyek már létalapunkat is veszélyeztetik.

      Eliade a szent és a profán egybevetése során a vallásos tapasztalatból kiindulva vizsgálta a kétféle térszemlélet lehetőségét. A vallásos ember számára a tér nem homogén, mert törések, szakadások találhatók benne, míg a nem vallásos ember homogenizált szemlélete kiiktatja a szent helyek és dolgok létezését. (Eliade, 1991. 15-17. p.) A cselekvések a vallásos embernél nem válnak szét teljesen világira és szakrálisra, például a buddhizmus esetében a leghétköznapibb cselekedetnek is volt kapcsolata a szenttel, de a kereszténység is igyekezett az egyensúly megteremtésére.

      Pontosan a vallásos és nem vallásos ember tapasztalatának értékorientációk szempontjából való különbözősége mutat rá az egység keresésének eredendő fontosságára. Hogy valamilyen egyensúly - létalapunk megóvásának érdekében - szükséges, az azt hiszem nehezen vitatható. Ha nem talál az emberiség globális problémáira rövidesen kielégítő megoldásokat, akkor súlyos helyzetbe kerülhet mind ökológiai, mind humán szempontból.

      A megközelítések különbözőek lehetnek a pragmatikus szemlélettől az egyetemes emberi értékek tiszteletén át egészen a vallási alapokra épülő beállítottságokig. A lényeg mégiscsak az, hogy megoldásokat munkáljunk ki egyéni és közösségi szinten egyaránt.

      Hamvas Béla úgy fogalmazott: a lét elveszett, ami maradt, az az élet. Az élet, az életünk, hogy illeszkedjen újra a létbe, organikus egységet alkosson, egyéni és társadalmi megnyilatkozásaink, programjaink a természetes életkeretekhez kell, hogy igazodjék. Mert jelenünk embere - folytatja Hamvas - a léthez sohasem ér el, sorsát nem tudja követni, hiszen egész erőfeszítése abban merül ki, hogy önmagával a sors megelőzését hitesse el, s abba bukik bele, hogy ezt el is hiszi, nem is, vagyis önmagát hitetlen kétkedésben tartja. (Hamvas, 1988. 56. p.)

      Mind a metaforikus, apokaliptikus látomások, mind a környezetünkben, a természetben és önmagunkban látható egyensúlyzavarok körülírják azokat a problémákat, amelyek már drasztikusan jelentkeznek mindennapjainkban. Többféle válasz-kísérletet munkáltak ki az elmúlt évezredekben az egység megóvásának érdekében, mi most a kezdetekhez, a keleti gondolati teljesítményekhez nyúlunk vissza, onnan kísérlünk meg néhány javaslatot megérteni, amit ott, akkor ugyan más és más körülmények között munkáltak ki, de számtalan "használható" elemet fedezhetünk fel benne ma is, sok tekintetben nem éppen fényes nyugati civilizációnk számára.