A kínai filozófia aranykora, az i. e. V-III. századig tartó korszaka, egy
fejlett kultúrával, társadalmi élettel, erkölccsel rendelkező világhoz
kötődött. A kínai bölcseletnek természetesen van
misztikus vetülete -
akárcsak a hinduizmusnak és buddhizmusnak -, de a hangsúlyos elem: az
intuitív bölcsesség és a társadalmi cselekvés gyakorlati tudásának
egysége.
A kínai filozófia két pólusa a
konfucianizmus és a
taoizmus a
társadalmi élettel kapcsolatos szabályokat összegzi (családi kapcsolatok,
nevelés, illem stb.), ill. az emberek természetéből következő cselekvéseket
fogalmazza meg.
A
taoizmus nem annyira a kulturális tradíciókra építve fogalmazta meg
tanait, mint a konfucianizmus, hanem a természet spontán útjait követő ember
lehetőségeit járta körül. A kiindulópont, hogy létezik a mindent átfogó
teljes valóság, amelynek a sokféle érzékelhető dolog és esemény
csupán megnyilvánulása: ez a
Tao (út). Ez tulajdonképpen nem más,
mint az univerzum útja, a természet rendje. Az út ugyanakkor nem statikus
fogalom, hanem
dinamikus formában fejezi ki a folytonos változást, a
mindent átfogó kozmikus mozgást. A természet állandó változását, a
ciklusokat, a sablonokat azonban csak a bölcsek képesek felismerni, és csak
ők képesek cselekvéseiket ezzel összhangba hozni.
Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz:
aki önmagát legyőzi: erős.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszú életű;
aki neveszti emlékezetét: örök életű.
(Lao-ce, 1980. 43. p.)
|
A
körforgás szemléletes szimbolikáját jelzi a
Jin és
Jang ellenpólusok közötti mozgás. A Jin a passzív, befogadó, nőies,
anyai elem, a nyugalom, amihez a föld képe társul, míg Jang az erős,
férfias, aktív teremtő erő, a mozgás, aminek asszociációja a mennyhez
kapcsolódik. A gondolkodás tekintetében a Jin az intuitív tudatot, a bölcs,
elmélkedő csendességet, míg a Jang a racionális intellektust, az uralkodók
erős, kreatív cselekedetét fejezi ki. Hogy mennyire dinamikus ez az
ellentétpár, azt mutatja az ősi képi szimbóluma is, mely egy hullámvonallal
két csepp alakú részekre osztott kört ábrázol. A Jin rész sötét, melyben
világos a pötty, a Jang rész pedig világos és ebben a pötty sötét. A
centrálszimmetrikus jelleg azt érzékelteti, hogy az ábra forgás közben
szemlélve ciklikusan változna. A kis pöttyök pedig arra is utalnak, hogy ha
valamelyik elem szélsőségesen túlsúlyba kerülne, akkor az máris magában
hordja saját ellentétének centrumát.
Ezt a
dinamikus és
organikus szemléletet a mindennapi
táplálkozásra, a test és lélek egyensúlyára éppúgy kiterjesztették mint a
kozmikus történésekre. Az ellentétek kiegészítik egymást, szorosan
összetartoznak, s tulajdonképpen csak eltérő aspektusai ugyanannak a
dolognak. Ebből következően a megvilágosodás, a bölcs, szemlélődő élet is
abban mutatkozik meg, hogy túl tud lépni az ellentéteknek ezen a
látszólagosságán, és
egységben tudja szemlélni a különböző
jelenségeket és dolgokat. Az igazi erkölcsös magatartás, ami csak nagyon
keveseknek adatik meg, éppen az előző szemléletmód következetes
megvalósításán nyugszik, aki az út szavát követi, az egyúttal önmaga is
erényessé válik.
Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és néki is jut;
mindent az embereknek ád
és néki is jut.
A természet útja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember útja
használ, nem harcol.
(Lao-ce, 1980. 98. p.)
|
Az úttal való harmóniánk alapja
intuitív, természetünk szerint való
spontán cselekvés. A környezettel és a természettel létesített
harmónia kiiktatja az erőszakot, s hagyja a dolgokat megtörténni. Ez azonban
nem a teljes tétlenséget sugallja, mint például a buddhizmus esetében, hanem
a természet szerint élés sok reménnyel kecsegtető változatát kínálja mind a
külső , mind a
belső összhangot szem előtt tartva.