Bohár András: Antropológiai és etikai vázlatok

Az út örök és tétlen


A kínai filozófia aranykora, az i. e. V-III. századig tartó korszaka, egy fejlett kultúrával, társadalmi élettel, erkölccsel rendelkező világhoz kötődött. A kínai bölcseletnek természetesen van misztikus vetülete - akárcsak a hinduizmusnak és buddhizmusnak -, de a hangsúlyos elem: az intuitív bölcsesség és a társadalmi cselekvés gyakorlati tudásának egysége.

      A kínai filozófia két pólusa a konfucianizmus és a taoizmus a társadalmi élettel kapcsolatos szabályokat összegzi (családi kapcsolatok, nevelés, illem stb.), ill. az emberek természetéből következő cselekvéseket fogalmazza meg.

      A taoizmus nem annyira a kulturális tradíciókra építve fogalmazta meg tanait, mint a konfucianizmus, hanem a természet spontán útjait követő ember lehetőségeit járta körül. A kiindulópont, hogy létezik a mindent átfogó teljes valóság, amelynek a sokféle érzékelhető dolog és esemény csupán megnyilvánulása: ez a Tao (út). Ez tulajdonképpen nem más, mint az univerzum útja, a természet rendje. Az út ugyanakkor nem statikus fogalom, hanem dinamikus formában fejezi ki a folytonos változást, a mindent átfogó kozmikus mozgást. A természet állandó változását, a ciklusokat, a sablonokat azonban csak a bölcsek képesek felismerni, és csak ők képesek cselekvéseiket ezzel összhangba hozni.

Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz:
aki önmagát legyőzi: erős.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszú életű;
aki neveszti emlékezetét: örök életű.

(Lao-ce, 1980. 43. p.)

      A körforgás szemléletes szimbolikáját jelzi a Jin és Jang ellenpólusok közötti mozgás. A Jin a passzív, befogadó, nőies, anyai elem, a nyugalom, amihez a föld képe társul, míg Jang az erős, férfias, aktív teremtő erő, a mozgás, aminek asszociációja a mennyhez kapcsolódik. A gondolkodás tekintetében a Jin az intuitív tudatot, a bölcs, elmélkedő csendességet, míg a Jang a racionális intellektust, az uralkodók erős, kreatív cselekedetét fejezi ki. Hogy mennyire dinamikus ez az ellentétpár, azt mutatja az ősi képi szimbóluma is, mely egy hullámvonallal két csepp alakú részekre osztott kört ábrázol. A Jin rész sötét, melyben világos a pötty, a Jang rész pedig világos és ebben a pötty sötét. A centrálszimmetrikus jelleg azt érzékelteti, hogy az ábra forgás közben szemlélve ciklikusan változna. A kis pöttyök pedig arra is utalnak, hogy ha valamelyik elem szélsőségesen túlsúlyba kerülne, akkor az máris magában hordja saját ellentétének centrumát.

      Ezt a dinamikus és organikus szemléletet a mindennapi táplálkozásra, a test és lélek egyensúlyára éppúgy kiterjesztették mint a kozmikus történésekre. Az ellentétek kiegészítik egymást, szorosan összetartoznak, s tulajdonképpen csak eltérő aspektusai ugyanannak a dolognak. Ebből következően a megvilágosodás, a bölcs, szemlélődő élet is abban mutatkozik meg, hogy túl tud lépni az ellentéteknek ezen a látszólagosságán, és egységben tudja szemlélni a különböző jelenségeket és dolgokat. Az igazi erkölcsös magatartás, ami csak nagyon keveseknek adatik meg, éppen az előző szemléletmód következetes megvalósításán nyugszik, aki az út szavát követi, az egyúttal önmaga is erényessé válik.

Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és néki is jut;
mindent az embereknek ád
és néki is jut.
A természet útja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember útja
használ, nem harcol.

(Lao-ce, 1980. 98. p.)

      Az úttal való harmóniánk alapja intuitív, természetünk szerint való spontán cselekvés. A környezettel és a természettel létesített harmónia kiiktatja az erőszakot, s hagyja a dolgokat megtörténni. Ez azonban nem a teljes tétlenséget sugallja, mint például a buddhizmus esetében, hanem a természet szerint élés sok reménnyel kecsegtető változatát kínálja mind a külső , mind a belső összhangot szem előtt tartva.