A keleti példák ráirányíthatták figyelmünket egy-egy kor organikus gondolkodására, cselekvésrendszerére. És éppen ez a természetesség és dinamikus szemlélet mutathat antropológiailag és etikailag is érvényes alternatívák kimunkálása felé. Mert a globális ökológiai, gazdasági és politikai természetű problémák megoldásának egyik útja lehet, hogy organikus szerveződések keretében fogalmaz meg stratégiákat a mindennapi lét alakításához. A másik variáció az, hogy modernizációs törekvéseinkkel párhuzamosan dolgozunk ki alternatív utakat, amelyek kimozdíthatnak jelenkori krízishelyzetünkből.

      A politikai ökológia filozófiája is azokat a tételeket bontja ki, amelyek a modern struktúrában létrejött funkciózavarokat jellemzik. Arra keresnek válaszokat - globális, regionális és lokális szinten -, hogy a hagyományos modern szervezetben tevékenykedő ember cselekedetei milyen értékorientációk köré szerveződnek, s hogy mi lehetne ennek alternatívája.

      Az alternatív mozgalmak első javaslata a centralizáció körül csoportosul. A modern társadalmak megalomániás törekvései, az emberek és közösségek rendelkezési jogait központosítja, s csupán a végrehajtó szerepére kárhoztatja őket, központi terv vagy akár piaci elosztás révén, de megbontva a termelés és fogyasztás egységét. Ezzel szemben a decentralizált szervezet az önállóság megteremtését tűzi ki célul mind az egyének, mind a közösségek tekintetében.

      Korunk hierarchikus szerveződései, az alá- és fölérendeltség, a szervezeti szintekhez kötött irányítási jogok engedelmeskedési kötelezettségek rendszereit alakítják ki. Ezzel szemben a hálózati jellegű szerveződések egyenjogú, független közösségek és csoportok együttműködésén alapul, nincsenek szintenként elosztott igazgatási jogok és kötelezettségek, hanem az egyeztetés, az együttműködés kapcsolja őket egybe.

      Alapvetően a formalizáltság jellemzi a modern szervezeteket, a társadalmi-politikai viszonyok előre beszabályozott sémákba merevített rendszere, amely korlátozza, sőt kizárja a spontaneitást, a függetlenséget. Míg az alternatív spontán-informális szervezetek szakítva a modern szervezetek ügyrend- és alapszabály-fetisizmusával, a lehető legminimálisabban szabályozzák a szervezeti magatartást és viszonyokat, a független egyének és közösségek spontán önszabályozását kívánják elérni.

      S végül utolsó jellemzőként a bürokratizáltság jelenik meg, ami azt a szervezeti modellt foglalja magába, amely az igazgatási eszközök központosításán, és az egész szervezetrendszer formálracionális szabályozásán alapul. Ezzel szemben a közvetlen demokrácia az érintettek közvetlen beleszólását, a társadalmi bázis aktivitását, önigazgatását biztosító szervezeti keretek, amelyek kizárják a képviseletet. (Szabó, 1989. 28-30. p.)

      Valószínűleg a két szervezeti modell együtt válhat hatékonnyá, mert sok esetben a problémák felismerését és megfogalmazását gátolják a bürokratikus sémák, viszont sokszor nélkülözhetetlen a hierarchizált szervezettség egy-egy program következetes végigviteléhez. A modern ipari társasdalmak ellen föllépő alternatív mozgalmak reprimitivizálása, ami közvetlenséget, az eredeti egységet, a technika-ellenességet és a transzcendens vagy vulgáris naturalizmust tűzi zászlajára, nem hiszem, hogy szélesebb elterjedésre számíthat. Míg a hagyományos és alternatív elemeket ötvöző irányok sikere valószínűsíthetőbb. Az antigazdaság és a posztindusztriális gazdaság utópiába, ill. realitás felé mutató változatai is ezt példázzák. Az egész átformálása, a totális átalakítás kísérlete éppúgy hatástalan marad, mint a modernizáció felismert hibáinak halogatása rövid távú hasznok hamis ígéretében.

"antigazdaság"	posztindusztriális gazdaság
a társadalom egészének alternatív átszervezése	"kettős gazdaság"
általános redukcionista növekedés-kritika	társadalmi és ökológiai szempontú növekedés
a harmadik világ elkülönült önellátása	szelektív fejlesztése, kapcsolatainak átalakítása
"antipolitika"	"új politika"
teljes erőszak-, hierarchia-, hatalom- és államellenesség	e szférák radikális demokratizálásának igénye
a politikai részvétel elutasítása, "mozgalmi fundamentalizmus"	konstruktív politikai részvétel, a kompromisszumok vállalása
szervezet- és intézménynélküliség	a szervezetek és intézmények bázisdemokratikus átalakítása
a modern társadalmak differenciáltságának leépítése	a modern társadalmak szerkezetének átépítése
új közösség	új társadalom

      Mindezeket szem előtt tartva az egység kérdésének felvetése és feltétlen igenlése sok szempontból problematikusnak tűnik. Azt nem vitathatjuk, hogy jogosultak azok a kísérletek is, amelyek az egység újraépítését célozzák, de azt mindenképp meg kell jegyezzük, hogy a jelen pragmatikája a sokféleség konszenzusából táplálkozhat globális méretekben.

      Igaz lehet mindez abban a tekintetben is, hogy kelet és nyugat eltérő intenciója máshogy viszonyul a globális kérdésekhez, mert mások a regionális és lokális pozíciók és megint különbözőek a modernizációhoz való kötődések; mert térségünk keleti felén még be kell fejezni a folyamatot, míg nyugaton már az alternatív "finomításokhoz" is hozzákezdhetnek.

      Az alternatív mozgalmak - sok mindenben a keleti filozófiákra visszatekintő - érvrendszere a problémamegközelítések eddig nyugaton még kevésbé használatos útjaira hívhatták fel a figyelmünket. Ezek a dinamikus természetre, természetes életre figyelő, de ugyanakkor meditatív mozzanatokat ís tartalmazó orientációk fogalom előttiségükkel és utániságukkal, paradoxonjaikkal megtermékenyíthetik néha bizony erősen korlátozott érvényességű racionalitásunkat, pragmatizmusunkat. S hozzásegíthetnek ahhoz, hogy pozitív választ találjunk arra a kérdésre: az ember megöli-e a Földanyát vagy sem?