Az igazi antropológiai fordulatot Szókratész működése hozta meg. Módszerével, amely a jó mibenlétét, és a helyes cselekedet útját akarta feltárni, maradandó hatást gyakorolt a későbbi gondolkodók metodikájára.

      "Leskelődve pillantott be az emberi lélekbe - írja Durant -, föltevésekre épült állításokat leplezve le és bizonyosságokat vonva kétségbe. Ha az emberek túlságos készséggel vitatkoztak az igazságról, nyugodtan megkérdezte őket: to ti? Mi az? Mit értetek ezeken az elvont szavakon, amelyekkel oly könnyedén elintézitek az élet és a halál problémáit? Mit értetek azon, hogy becsület, erény, erkölcs, hazafiság? Mit értetek azon, hogy ti magatok?" (Durant, 1931. 15-16. p.)

      Írásos műveket ugyan nem hagyott maga után, mert beszélgetve tanított, de Platón dialógusai sok mindent megőriztek személyiségéből éppúgy, mint tanainak lényegéből. A módszerről, amelyet kialakított, azt érdemes megemlítenünk, ami a későbbiekben is maradandó hatású volt. Az első ilyen a definíció, minden dolgot amiről beszélünk, jól körülhatárolhatóvá kell tenni. Kérdéseivel rávezették beszélgetőtársait egy-egy tulajdonság mibenlétére - bátorság, igazság, becsület stb. - azok sokféleségére. És éppen ez a folyamat képezte módszerének másik sarkalatos pontját. A különböző szituációk, megnyilatkozások különbözőségének és azonosságának körbejárásával a közös lényegi jegyek megkeresésére buzdította beszélgetőtársát. Indukciós eljárása azonban csak beszélgetések közben - a kérdés és válasz logikájának alkalmazása során - válhatott igazán élővé. Bábáskodó módszerével, mintegy világra segítette a fogalmakat.

      Fontos mozzanata munkásságának ironikus beállítódása. Hangsúlyozza, hogy semmit sem tud, és ezért van szüksége arra, hogy információk begyűjtésével ismereteket szerezzen a világról és az emberekről. Módszerét tekintve, és az ókori fogalmakat véve alapul, Szókratész volt az első par exellance filozófus, mert míg a természetbölcselők mestersége inkább a sophiához volt hasonlatos, addig Szókratészé, metodikájából következően, a bölcsesség szeretetét - philosophia - hangsúlyozta. (Lásd még Szabó, 1991. 151-178. p.)

      Alapvető volt Szókratésznál az, hogy módszeréből, erkölcsi racionalizmusából következően, amit tanításnak is felfoghatunk, képesnek tartotta az embert arra, hogy megtanulja, mi a jó. Véleménye szerint a nem erényes cselekedetek kizárólagosan a jónak nemtudásából fakadnak. Így, ha valaki tudja a jót, az már meg is cselekszi azt. Ez az álláspont egyben azt is magában foglalta, hogy elvileg bárki számára adott az erényes cselekedet lehetősége, az nem kötődik származáshoz, nem születési kiváltság, mint azt régebbi arisztokratikus beállítottságú nézetek vallották. Hogy ez miképp módosult, finomodott Platón államelméletében vagy Arisztotelész erkölcstanában, a feltételek figyelembevételének szükségességével, azt majd a későbbiekben látni fogjuk.

      Szókratész tanítása egybeforrva életével pregnánsan példázta azt a morális alapállást, - ami túlmutatott az elfogadott konvencionális erkölcs keretein - miszerint jobb az igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni.

      Szókratész módszertani újításával jelentékeny lépéseket tett az egyetemes erkölcsi normák meghatározásának tekintetében, hogy mindez milyen feltételek mellett működőképes és az miképpen történik, azt már az utána következők munkássága tárta föl.