Már a bábáskodó filozófusnál megtalálhatók a szép, a jó és az igaz ideájának elemei. Összeillesztésüket, egységes rendszerbe foglalásukat a nagy tanítvány, Platón vitte véghez. Itt figyelhetjük meg először, hogy miként áll egybe egy teljes bölcseleti rendszer és hogyan, milyen funkcióval rendelkezik ezen belül az etika.

      Platón ideatana, az Államban kifejtett nézetei, jól jellemzik ismeretelmélet, társadalomelmélet és etika kapcsolatát. Az a realitás munkált Platónban, mikor papírra vetette művét, hogy a korabeli államok helytelen kormányzása csak akképpen javítható meg, ha az ideális államot megteremtjük, és azt a legbölcsebbek, filozófusok vezetik. II. Dionüszosz udvarában meg is próbálkozott a gyakorlatba való átültetéssel, de ez nem járt sikerrel, tanításának "jutalma" az lett, hogy eladták rabszolgának, s ettől a sorstól csak egyik tanítványa mentette meg. Az utópia azonban maradandó tanulságokkal is szolgálhat számunkra túl a személyes sors szerencsétlenségén.

      Az állam a lélek analógiájára épül fel. Három részre tagolódik: gondolkodó, érző, vágyakozó. Ezek a lélek funkciói is egyben és a hierarchikus rendben elhelyezkedő társadalmi csoportok jellemzői is, a filozófusoké, az őröké, a dolgozóké. Az erények szintén meghatározott rendben illeszkednek az egyes csoportokhoz: bölcsesség, bátorság, mértékletesség.

      Az erénytant összefogó kapocs az igazságosság. Ezzel mindenkinek rendelkeznie kell. Akkor igazságos valaki, ha az állam hasznára válik, ha a szerepéhez ideálisan kapcsolódó erényének leginkább megfelel. A piramis analógiájára elképzelhető állam - Platón egyébként sokat merített az egyiptomi államrend elméletéből, valamint a püthagoreusok univerzum- és lélekfelfogásából, akik szintén három egységet különböztettek meg - legalsó rétegét a kézművesek és földművesek alkották, akiknek az anyagi javak megtermelése volt a fő feladatuk. A következő csoport, az őröké, ők elhárítják az államot fenyegető külső és belső veszélyeket. És végül a vezetők bölcsességükkel irányítják az államot. Ez utóbbi két csoport az állam zavartalan működtetésének érdekében le kell hogy mondjon a magántulajdonról és a családról, ők egy "fogyasztási kommunizmus" keretében élik fel kollektívan a dolgozók termelte javakat.

      S Platón gondolkodói zsenialitását az is bizonyítja, hogy rendszerébe tulajdonképpen beépítette annak folyamatos módosítási lehetőségét is. Mert ugyan azt mondja, hogy ez és ez lenne az ideális állam, így és így cselekedne az erkölcsös ember, de ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy az ideákból mindig csak részesedhetünk, a szépnek, az igaznak és a jónak csak töredékét valósíthatjuk meg. Mindamellett mégis lehet "húzó szerepe" az ideális mérce felállításának is, mert ez sarkallhatja az embert élete során egyre inkább a teljesség, a tökéletesség megközelítésére.

      Platón saját rendszerét is átformálta öregkori főművében, a Törvényekben. Valószínűleg a saját tapasztalatai okán az elképzelhetően legjobb állam helyett egy reálisan megvalósítható lebegett a szeme előtt, mert ebben a munkájában már a jognak is komoly szerepet szán. A valóságos államokban az emberek erkölcsi habitusának különbözőségéből, a gyengeségek, hibák kiküszöbölhetetlenségéből adódóan szükség van a társadalom jogi szabályozására is. Platón így nemcsak az erkölcs helyét határozta meg az ideális államban, de jelezte azt is, hogy mindezek mellett a reális állam nem lehet meg a jog szabályozó ereje nélkül sem.