Sok tekintetben a görög filozófiai pozíciókra alapozó keresztény tanrendszer két ponton mélyítette el az emberről való felfogást: a személyesség és a történelmiség kidolgozásával. Az antikvitás ismereteit, elemeit az üdvtörténeti horizontba ágyazva értelmezték, kiemelve az egyedi ember személyességének és méltóságának értékét, s mindezt azzal igazolva, hogy az isteni hívás és annak szabad döntéssel való elfogadása, mely az ember örök sorsát meghatározza, megkülönböztetés nélkül mindenkinek szól. Szent Ágoston azt hangsúlyozza, hogy az ember legnemesebb képessége, amivel mindezeket elérheti, a szabad akarat, mely a szeretetben teljesedik ki. (lásd még Bolberitz, 1987., 191-192. p.)

      Mint már említettem, Ágoston rendszere a görög alapokig nyúlik vissza és ott is különösen Plótinosz tanai válnak számára igazán fontossá. De míg az antik mester az Egy-ből való részesedést a Sok megjelenését, egyáltalán az érzéki világ jelenlétét negatív elemként vette számításba, s elhagyására buzdított, addig Ágoston a Lét-ből való részesedést hangsúlyozza. Ez a különbség azzal is jár, hogy Ágoston Isten fogalma már nem egy személytelen lényt takar, hanem a megszólító, megszólítható, szerető és szeretnivaló személyességet hordja magában. A lélek boldogsága így a másik személyben, a személyes Isten létezésében realizálódhat.

      Vegyük sorra azokat az állomásokat, amelyeket Ágoston életútja során, hitéhez való eljutásakor bejárt. "Ki lehet annyira elvakult elméjű, hogy ne isteni hatalomnak tulajdonítaná mindazt az ésszerűséget, amely a testek mozgásában van, az ember közreműködésén és akaratán kívül?" (Augustinus: A rendről, in: Az égi és a földi szépről, 1988. 74. p.) Minden eltévelyedés abból adódik, hogy az ember önmagát sem ismeri; ennek oka pedig az érzékektől való megszabadulás hiánya, a lélek összeszedettségének és önmagába merülésének elégtelensége. A feloldást vagy a mindennapok világától való eltávolodás útján vagy a szabad tudományokkal ellensúlyozzuk.

      "... minden értelmes lélek vagy bűnei miatt szerencsétlen, vagy jócselekedetei folytán boldog, ..." (uo. 100. p.) De Ágoston, saját példájából következően, a Vallomásokban már azt elemzi, hogy a lélek saját erőből képtelen a jóra, s még akkor sem teszi azt, ha ismeri. Isten kegyelmére szorul, mert csak ekképpen teljesítheti be szabad akaratának küldetését, az Istenhez való odafordulást. Mert a legfőbb célnak kell alárendelnünk mindent, a világot, a másik embert és önmagunkat is, ezekre csak annyiban kell és érdemes figyelnünk, amennyiben ezek hozzásegítenek Istenhez való eljutásunkhoz.

      A lélek elsőbbségét hangsúlyozó ágostoni rendszer, amely alapvetően a test és lélek kettősségét hangsúlyozza, sok mindent "odahagy" az antik etika értékeiből. Így az erény és tudás azonosságának cselekvést motiváló erejét, és az evilági boldogság emberhez és világhoz mért esélyét. De azért nézzük meg azt is, hogy mit kínál "cserébe"? A lélek, ami anyagtalan és halhatatlan, kapcsolatba kerülhet Istennel, részesedhet kegyelméből, szeretetéből, s kirajzolódhat az üdvtörténetbe illeszkedés reménye; másrészt ez a lélek irányíthatja a testet, "használhatja" saját céljainak megfelelően, mert magasabb rendű nála. Természetesen a test ekképpen nem hat a lélek működésére, mivel az alacsonyabb rendű nem avatkozhat a magasabb működési módokba. A lélek érzékeli a test működését, s kialakítja a megfelelő képzeteket. A lélek emlékezet, értelem és akarat egységeként funkcionál. Az akarat központi szerepet visz ebben a felosztásban, mert ráirányítja a lélek figyelmét a legfőbb dolgokra, azok az ismeretek, amelyek nem tartoznak ebbe a fókuszba, az emlékezet rétegeibe kerülnek, s ezeket rendszerezi a gondolkodás.

      Igen tanulságos a lélek és test dualizmusának megjelenítése, mert ez teszi lehetővé a belső utakra való koncentrálást, amit mindenkor az akarat összpontosító tevékenysége erősít meg. Ebből adódóan a cselekvő érzületnek, a szándéknak a hangsúlyozásával, a szabadság felé is lépéseket tett Ágoston. Mert, ha a rosszért az akarat a felelős, és ő dönt, hogy megtartja-e Isten örök törvényét, akkor az emberben is jelentkezhet egyfajta felszabadultság érzés.

      A Vallomások igen jól példázzák ennek a felszabadultság érzésnek a történetét, amely a személyes lélekben lejátszódó törésvonalak és az üdvtörténetbe való "belesimulásban" érhetőek tetten. A megtérésig vezető életút, valamint a keresztény Ágoston belső lelki életének konfliktusai és a jövő felvillantása, a feladat bemutatása a Szentírás magyarázatakor, jelzi a személyes időt.

      Ennek a személyes sorsnak a megjelenítése, ami kizárólag a hithez való eljutást veszi számba, minden eseményt ennek fényében ítél meg, más aspektusból is jelentős. Ugyanis a kereszténység alapvető tanítása is a bűnbeesés és megváltás múltbeli eseményeit, a bűn és erény jelenbeli konfrontációját a kinyilatkoztatás terjesztését és annak beteljesedését a jövőben: tartja a történelmiség céljának.

      Érdemes felidéznünk a három fázis egy-egy jellegzetes mozzanatát. A múltban: "Testi alakokkal bíbelődtem képzeletemben és test létemre is vádaskodtam a testre. Bolygó lehelet én, még mindig nem tértem vissza hozzád. Csavargó utamon sem benned, sem bennem, sem az anyagi világban nem létező dolgokra lestem. Nem is igazságod alkotta ezeket nekem, hanem csupán hiú képzelgésem költötte valamennyit az anyagi világ nyomán." (Augustinus, 1982. 118. p.)

      A jelenben lévő Isten szeretetéről a következőket hallhatjuk: "Mégis, mit szeretek, mikor szeretlek? Nem szépséges testi alakot. Nem az idő kellemét. Nem a szemünknek olyannyira jóleső fények ragyogását. Nem valamennyi fölcsendülhető ének bájos dallamát. Nem szirmok, kenetek, fűszerek illatát. Nem mannát és nem mézet. Nem ölelésre hívogató testi tagokat. Nem ezeket szeretem, ha Istenemet szeretem. És mégis szeretek valami fényességet, valami dallamot, valami illatot, ételt, ölelést, amikor Istenemet szeretem. Ô az én belső emberem fénye, dallama, illata, eledele és ölelése." (uo. 284. p.)

      S végül a jövőbeli feladat Isten szeretetében és annak egyre nagyobb mértékében teljesíthető: "Bizony, te világosítod meg Istenem az én sötétségemet. Kezed munkája a mi ruházatunk és sötétségünk benne nappallá változik. Magadat ajándékoztad nekem Istenem, add nékem újra Magadat. Szeretlek téged, s ha ez kevés volna, hadd szeresselek még tüzesebb szívvel." (uo. 429 p.)

      Szent Ágoston életútja kettős tanulsággal is szolgálhat. Egyfelől a személyiség belső lelki életének fontosságára irányítja a figyelmet, s ezzel szabadságát növeli, de másfelől meg is "fizetteti az árat", mert a pusztán a transzcendenciára szegeződő tekintet sokszor elvakulhat, s így nem látja a föld és test lelket is sanyargató problémáit. És még valami. Az ágostoni életút egyedisége és egyszeri szépsége valószínű, hogy tömegméretekben megvalósíthatatlan. Ennek az eleven rendszernek a vulgarizált változata, test és lélek dualizmusának és alárendeltségének végletekig való hajtása, a földi javak megvetését politikai okokból szorgalmazó egyházi tanítások stb., intézményesítve komoly következményekkel jártak: elsősorban a hit eredendően személyes voltát szorítva mindezekkel háttérbe.