A valláserkölcsi tanítások a protestáns szellem fennhatósága alatt kerültek napvilágra. A puritán, aszketikus életvitel, az evilági céltudatosság mind-mind már az új korszak, a kezdődő kapitalizmus nyitányát jelezték.

      Az igen sok irányzatot felölelő reformáció komoly eltéréseket mutatott. A vallásnak a politikától való elzárkózása volt az egyik pólus, amit főként Luther mozgalma és eszméi hangsúlyoztak, míg Svájcban Kálvin elképzelései szerint, olyan államberendezkedés kialakítására törekedtek, ami az egyház irányítása alatt áll. Most nem vizsgáljuk az olyan viszonylag csekély hatással rendelkező mozgalmakat, mint például az anabatizmus, akik szembefordultak a politikai hatalommal és a teokratikus állameszmét részesítették előnyben. A politikum szférájába - minden szándékuk ellenére - mindinkább beszivárogtak a protestantizmus áramlatai és egyre inkább jelentőssé vált a vallási hovatartozás és ezek következményei.

      Luther evangéliumokra alapozott teológiai és erkölcsi tanításai fontos kérdésekben tértek el a katolikus felfogástól. A szabad akarat problémája az első, amit említenünk kell. Isten az embernek szabad akaratot adott ugyan, de ez a szabadság nem áll a mi hatalmunkban, hanem Isten működéseként nyilvánul meg. "Hiszen a szabad akarat - mondja Luther - először is az eredendő bűnbe vetett bennünket, ránk hozván a halált, amely a bűnre következett, és nemcsak a halált, hanem számtalanféle bajt, amelyeket naponta tapasztalunk, úgyhogy a világban csupa gyilkosság, hitszegés, csalás, lopás, rablás és egyéb gyalázat, bűn és gyötrelem, úgyhogy jószerivel senki sem lehet biztos akár egy pillanatig is életében avagy jószágában: mert minden veszélyben forog és inog" (Luther, 1983. 54. p.) Az Isten előtti igazzá válás egyetlen feltétele a Jézus Krisztusban való hit. Ezt nem cselekedetekkel érhetjük el, amit Krisztus ad: az ajándék. Csak reményünk lehet a földi dolgokra. Ehhez a reményhez azonban szigorú hivatástudat is társul. Luther a prédikátoroktól, a szerzetesektől, a nemesektől, a tudósoktól és az egyszerű emberektől egyaránt megköveteli hivatásuk legjobb gyakorlását. Isten a szorgalmat és a hűséget becsüli minden hivatásban, a legkisebb dolgokban sem lehet hanyag az ember, mert akkor a nagyobbakban is azzá válik. Teljes és természetes világot állít elénk Luther, itt keresi az ember helyét.

      Az etikai jelentőségen túl érdemes felidéznünk a történelmi elágazásokat. "Az első a protestáns egyházak növekedése és hanyatlása. A második a jelentős emberek sorsa, akiket a német szellem hordozóinak szoktak nevezni. A harmadik a lelkiismereti szabadság és a felvilágosodás világának létrejötte..." (Weizsäcker, 1989. 176. p.)

      Kálvin munkássága talán még élesebb formában juttatta kifejezésre a protestantizmus evilági törekvéseit. Teológiájának központi tétele Isten abszolút szuverenitása és az ebből következő predesztinációs tan. Az isteni üdvterv határozza meg, hogy kik jutnak üdvösségre és kik kárhozatra. A kárhozat létének oka a bűnbeesés, de ennek eredete örökre rejtve marad. A bűnben született ember egyetlen esélye Krisztus és a benne való hit. Ennek birtoklói az Isten által kiválasztottak. A hit az alap, az erkölcsösség csak következménye lehet. Az ember jó tettei csak közvetve dicsérhetik önmagát, a jó tettek középpontja mindig Isten. A jóra való törekvés kálvini megfogalmazása sokat elárul a vallás erkölcsi mivoltáról: "Hogy tehát e szirtekbe bele ne ütközzünk, olyan irányba kell haladnunk, hogy az ember, bár tudja, hogy semmi jó nem maradt benne s bár mindenfelől a legkétségbeejtőbb nyomorúság környezi, tanuljon meg mégis törekedni a jóra, mely nincs benne, s a szabadságra, melytől megfosztatott, s erősebben riasztassék el a tunyaságtól, mintha hazugul a legnagyobb erővel felruházottnak állíttatnék. (Kálvin, 1986. 238. p.)

      A jóra, a szabadságra való törekvés, az igyekvés, az igazmondás felé való irányultság az ember kiteljesedését, gazdagodását szolgálják, s pozitív hajtóerővel rendelkeztek adott kor társadalmi viszonyaiban. S bár mind az evangélikus, mind a református vallás jellegzetesen evilági irányultságokkal bővítette a kereszténységet, különbözőségükre mégis érdemes odafigyelnünk. Max Weber a protestáns etikát elemző könyvében a következőképpen közelíti meg a problémát. Míg az evangélikus vallás keretében az "unio mystica" kapta a legnagyobb szerepet, a kálvinizmusban a fáradhatatlan hivatásvégzés adta a hit legnagyobb biztonságát. Racionalitás, éber tudatosság, világos életvezetés, mindez a permanens hivatásgyakorlást elősegítő aszkézis keretében. És mindezt itt kell elérni: "Hiszen a szentek örök nyugalma a túlvilágon van, a földön viszont, hogy kegyelmében biztos legyen, az embernek addig kell végbevinni tetteit, aki küldte őt, amíg nappal van." (Weber, 1982. 234-235. p.) Így a lutheri vallásosság töretlenül meghagyta az ösztönös cselekvés és a naiv érzelmi élet természetes vitalitását, s nem késztetett örökös önellenőrzésre és az élet tervszerű rendszabályozására úgy, ahogyan a kálvinizmus szigorú tanítása.

      Érdemes még néhány gondolat erejéig kitérnünk a katolikus etika és a protestáns közötti eltérésekre. Mert az egyik tipikusan érzület etikaként jelentkezett, az egyes cselekedetek konkrét intenciója (szándékiránya) döntött az értékről, míg a kálvinizmusban nem egyes jócselekedetek kerültek előtérbe, hanem a "rendszerré emelt tettek" általi üdvözülés vált céllá. Természetesen a katolikus egyház is megkívánta az embertől eszményként az élet elvi megváltoztatását, de a többség számára éppen ezt a követelést gyengítette az egyház legfontosabb hatalmi és nevelőeszköze, a bűnbánat szentsége, melynek funkciója mélyen kapcsolódott a katolikus vallásosság legmélyebb lényegéhez. A kálvinizmus esetében már szó sem volt a katolikus, igazán emberi élet oda-visszájáról, a bűn, megbánás, gyónás, kiengesztelés, újabb bűn vagy időleges büntetéssel letudott egyházi kegyelmi eszközökkel kiegyenlített szaldó menetéről. Így szüntették meg a mindennapi ember terv és rendszer nélküli erkölcsi gyakorlatát, s alakították ki az egész életvezetés következetes módszerét. (Weber, 1982. 161-163. p.)

      A vallás és hivatás így kapcsolódott egybe a reneszánsz, s majd később a kapitalizmus mindennapjaiban. Ami döntő volt, hogy a céltudatos és hitben megnyilvánuló aszkézis, nemcsak egy szűk réteg számára vált követhetővé, mint azt láthattuk Szent Ferenc kapcsán, hanem széles körben fejthette ki hatását. Hogy ennek milyen következményei és hozadékai voltak arról a későbbiekben még lesz szó.