Bohár András: Antropológiai és etikai vázlatok

Szép és teljes élet


Korunk egydimenziós emberének megújítását, ill. ennek esélyeit, előképeit is megláthattuk a reneszánsz univerzalizmusában. Érdemes felidéznünk összefoglalásképpen, hogy milyen harmóniaproblémák megoldása vált ebben az igen kedvező történelmi pillanatban lehetségessé. Az evilági organikus természetbölcselet és a világok sokasága az élet tiszteletét és a végtelen titok iránti nyitottságot előlegezheti. Az, hogy az ember mikrokozmoszként, hasonlatosan a makrokozmoszhoz, teljességként létezhet, éles ellentétben van századunk mechanikus szemléletével, ahol az individuum már nem hasonlít az egészhez, hanem önállónak vélt lényéből adódóan, attól elkülönülve alakítja azt. A politikát és a negatív utópiák folyományait, valamint a vallási dogmatizmusokat és ezek életidegenségét felfoghatjuk úgy is, hogy globális és közösségi szinten az ember elfeledte rendeltetését (Mirandola), s csak az anyagi hiábavalóságok foglyaként vegetál.

      Hasonló helyzetnek lehetünk tanúi a művészetben és a filozófiában. Nem a teljesség érzése, az ön- és világfeltáró perspektíva kerül előtérbe csak a szcientizmus, kibernetizmus, a design egyre kiürülő látszatmegoldásai.

      A plurális etikai horizont, a tradicionális és modern értékek harmóniája is várat magára, láthatjuk ezt a különböző konzumkultúrák most már tradícióvá váló kiüresedésében.

      Mindezek mellett azért láthatunk kísérleteket a szép és teljes élet megvalósítására, amelyben az ember mindegyik tevékenységi szférában otthonos, s vállalja a specializálódás rövid távon talán hátrányosnak mutatkozó elutasítását egyetemes érvényességgel rendelkező célok érdekében, s azt példázza, hogy van esély, akárcsak a kapitalizmus hajnalán: egy valódi újjászületésre.

egydimenziós ember univerzális ember
mechanikus-anorganikus természet szemlélet organikus természetszemlélet
hatalmi-agresszív politika reálpolitika és békés célok
"scfik" negatív utópiái reális utópiák
életidegen vallási dogmatizmus vallási hivatás-ethosz
neurózis, patológiás zavarok melankólia
díszítő vagy funkcionális művészet, design a művészet mint az ember önfeltáró és világfeltáró perspektívája
haszonelvű és fogyasztáscentrikus etika plurális etikai horizont
tradicionális értékek negligálása tradicionális és modern értékek harmóniája