Hegel szerteágazó és hatásában, jelentőségében Kanthoz mérhető
teljesítménye a klasszikus német filozófia végső akkordjaként hangzik fel.
Az igen komplex rendszer, amely Schellinghez hasonlóan a természet és
társadalom történetét a Szellem történeteként határozza meg, különböző
fázisokban fejlődik ki. Először mint absztrakt szellem (lásd A logika
tudománya), másodszor önmaga ellentétébe átcsapva mint természetfilozófia
tételeződik (lásd Természetfilozófia) és harmadszor az emberben valósul meg
a Szellem ekkor szubjektív egyes emberekre jellemző szellemként, majd
objektívként a társadalmi intézményekben megtestesülve.
A következőekben annak a társadalomelméletbe ágyazott erkölcsfilozófiának a
főbb vonalait jelezzük, amelyet Hegel A jogfilozófia alapvonalaiban
fejtett ki. Az akarat, a szabadság és jog kapcsolata adja az elvont jog
eszméjét. A moralitás - eltökéltség, bűn, szándék, jólét, lelkiismeret-
kategóriái az egyén szubjektív oldalát jelzik. Míg az objektív oldal az
erkölcsiség, a család, a társadalom és végül az állam közegében éri el végső
szabadságát.
Hegel felismerve a polgári társadalom keletkezésének törvényszerűségeit a
modern kor államainak vizsgálata során tárja fel általános igényeket
is megfogalmazó összegzését. "Ami ésszerű az valóságos, s ami valóságos az
ésszerű" elvéből következően nem új államot konstruál Hegel, hanem a
meglévőeket veti egybe az ész megvalósulásával.
A jog és a moralitás kategóriának jellemzésétől most el kell, hogy
tekintsünk, figyelmünket a család, a polgári társadalom és az állam
kategóriáira irányítjuk, mert ezek döntően meghatározták a modern kor
politikai filozófiájának későbbi menetét, és új szempontokkal gazdagították
az embernek és cselekedeteinek értékelési lehetőségeit.
A család, a közvetlen természetes erkölcsi szellem, amelynek lényege
a szeretet, az egység érzése. Ebben a közegben az ember érzi, hogy
egyéniségének öntudata magában hordja azt, hogy nem akar önálló személy
lenni magában, mert ha az volna, hiányosnak, nem teljesnek érezné magát. És
ami a közvetlenséget méginkább kiteljesíti, hogy az egyén egy másik
személyben nyeri meg önmagát, s a másik általa érvényesül. A család
beteljesülésének még három mozzanatát jelöli meg Hegel; a házasságot, a
család külső tulajdonát, a gyermekek nevelését és a család felbomlását. Ha a
szeretet volt az az egység, ami megadta ennek a közösségnek a kohézióját,
akkor érdemes azt is idéznünk, hogy mi az, ami mindezt lehetetlenné teszi,
megsemmisíti: a család erkölcsi felbomlása a gyerekek szabad személyiséggé
érésekor, jogi "teljeskorúságuk" elérésekor következik be, de ez egyben
kezdete is egy új család alapításának. Hegel tulajdonképpeni nóvuma nem a
család vagy az állam jellegzetességeinek leírásában keresendő, hanem a
polgári társadalom kategóriáinak feltételezésében, amelyek mint differencia
léptek be család és állam meglévő kettősébe a modern korban.
A polgári társadalomban mindenki önmagának célja - mondja Hegel. Ez
az öncél egyben az egyének szabadságának letéteményesévé is vált a
jogfilozófiában. Mert Hegelnél az egyének szabadságát nem a kölcsönös
önkorlátozásban vagy a "célok birodalmában" találjuk meg, hanem a független
intézmények garanciájában. A jogi szempontból egyenlő individuumoknak a
törvények biztosítják a tulajdon, a foglalkozás és más egyéb dolgok szabad
választását. Természetesen ez a koncepció szemben áll a tulajdon
közösségével és a magántulajdon egyenlőtlenségét tekinti adottnak. A
társadalom tagozódása rendekre, földtulajdonos, földművelő
"szubsztanciális", kézműves, gyáros, kereskedő "iparosrend", valamint a
társadalom igazgatásával foglalkozó "általános rend", igazgatási, egyben a
hierarchiát is magában rejti. Az alávetettség, a szabadság és az
államfenntartás végrehajtó pozíciója jut kifejeződésre az egyes rendek
kapcsán.
Ez a "rendi jellegű" hierarchia, ami egyébként szoros összefüggésben van a
német tradícióval, segíti elő a polgári társadalmat működésének
kiteljesítésében. A szükségletek közvetítését az egyes emberek
munkája által, a szabadság általános elvének megvalósulását a
jogszolgáltatás segítségével, valamint azt az előrelátást szavatolja az
esetlegességek ellen és gondoskodik a különös érdekről mint valami közösről
a rendőrség és testületek által, ami nélkül a polgári társadalom nem tudná
betölteni szerepét a család és az állam között.
A modern állam az erkölcsi eszme valóságává válik az utolsó lépcső
során. "Az állam a konkrét szabadság valósága; a konkrét szabadság pedig
abban áll, hogy a személyes egyediségeknek és különös érdekeinek egyfelől
megvan a teljes kifejlődése és jogának magáértvaló elismerése (a család és a
polgári társadalom rendszerében), másfelől önmaguk által részint átmennek az
általánosnak érdekébe, részint tudással és akarattal elismerik az
általánost, mégpedig saját szubsztanciális szellemüknek, s tevékenyek érte
mint végcéljukért." (Hegel, 1983. 269. p.) A különös érdekek közvetítése az
általános felé, és az, hogy az állam "megszüntetve megőrizze" a polgári
társadalom és a család erkölcsi eszményét igen nagy fontossággal
rendelkezett a korszakban.
Ugyan Hegel a porosz államrend igézetében és az ésszerű valóságossá
tételekor eltávolodik a felvilágosodás és a liberalizmus jó néhány
vívmányától, mint a hatalommegosztás, a népszuverenitás, az ellenállási jog,
az emberi jogok, az egyéni választójogon és a pártokon alapuló képviseleti
rendszer, a parlamentarizmus elvétől, de ennek kritikai aspektusai - amit
főként az angol és francia tapasztalatok motiváltak - a vázolt működésmód,
értékes tradíciókat is visszahozott az elméletbe. És itt csupán egy igen
jelentős pontra utalnék. Az intézmények - az állami bürokrácia, a
magántestületek stb. - jelentősége biztosíthatja a polgári társadalom
elkülönülését az individuumok egyenlőségét, szabadságát a közintézményként
funkcionáló állammal szemben, ill. attól elhatárolódva. Fontos helyet foglal
el a koncepcióban az állam és politikájának legitimitása, az a törekvés a
hatalom részéről, hogy amit elismernek az emberek, az jogosultnak is tűnjék
egyben. Ezt biztosíthatja a nyilvánosság, de ennek értékítélete, hogy ez
mennyiben pozitív avagy negatív, az már más tényezők függvénye, a céloktól
kezdve egészen a megvalósítás módjáig. (lásd még Paczolay - Szabó, 1984.
144-148. p.)
Hegel jelentőségét a fenti összefüggések keretében talán úgy foglalhatnánk
össze, hogy ő nyitotta meg a modern korban először az utat az ember
politikai és társadalmi meghatározottságainak feltárása előtt.
A valóságos tényezők számbavételével olyan módszertani alapozását adta a
jog, a moralitás és az erkölcsiség társadalomba ágyazottságának - a
feltételek és következmények számbavételének -, aminek segítségével
elkülöníthetjük és összekapcsolhatjuk a család, a polgári társadalom és az
állam szerepét és jelentőségét cselekedeteink értékelésekor.