Bohár András: Antropológiai és etikai vázlatok

Család, társadalom, állam


Hegel szerteágazó és hatásában, jelentőségében Kanthoz mérhető teljesítménye a klasszikus német filozófia végső akkordjaként hangzik fel. Az igen komplex rendszer, amely Schellinghez hasonlóan a természet és társadalom történetét a Szellem történeteként határozza meg, különböző fázisokban fejlődik ki. Először mint absztrakt szellem (lásd A logika tudománya), másodszor önmaga ellentétébe átcsapva mint természetfilozófia tételeződik (lásd Természetfilozófia) és harmadszor az emberben valósul meg a Szellem ekkor szubjektív egyes emberekre jellemző szellemként, majd objektívként a társadalmi intézményekben megtestesülve.

      A következőekben annak a társadalomelméletbe ágyazott erkölcsfilozófiának a főbb vonalait jelezzük, amelyet Hegel A jogfilozófia alapvonalaiban fejtett ki. Az akarat, a szabadság és jog kapcsolata adja az elvont jog eszméjét. A moralitás - eltökéltség, bűn, szándék, jólét, lelkiismeret- kategóriái az egyén szubjektív oldalát jelzik. Míg az objektív oldal az erkölcsiség, a család, a társadalom és végül az állam közegében éri el végső szabadságát.

      Hegel felismerve a polgári társadalom keletkezésének törvényszerűségeit a modern kor államainak vizsgálata során tárja fel általános igényeket is megfogalmazó összegzését. "Ami ésszerű az valóságos, s ami valóságos az ésszerű" elvéből következően nem új államot konstruál Hegel, hanem a meglévőeket veti egybe az ész megvalósulásával.

      A jog és a moralitás kategóriának jellemzésétől most el kell, hogy tekintsünk, figyelmünket a család, a polgári társadalom és az állam kategóriáira irányítjuk, mert ezek döntően meghatározták a modern kor politikai filozófiájának későbbi menetét, és új szempontokkal gazdagították az embernek és cselekedeteinek értékelési lehetőségeit.

      A család, a közvetlen természetes erkölcsi szellem, amelynek lényege a szeretet, az egység érzése. Ebben a közegben az ember érzi, hogy egyéniségének öntudata magában hordja azt, hogy nem akar önálló személy lenni magában, mert ha az volna, hiányosnak, nem teljesnek érezné magát. És ami a közvetlenséget méginkább kiteljesíti, hogy az egyén egy másik személyben nyeri meg önmagát, s a másik általa érvényesül. A család beteljesülésének még három mozzanatát jelöli meg Hegel; a házasságot, a család külső tulajdonát, a gyermekek nevelését és a család felbomlását. Ha a szeretet volt az az egység, ami megadta ennek a közösségnek a kohézióját, akkor érdemes azt is idéznünk, hogy mi az, ami mindezt lehetetlenné teszi, megsemmisíti: a család erkölcsi felbomlása a gyerekek szabad személyiséggé érésekor, jogi "teljeskorúságuk" elérésekor következik be, de ez egyben kezdete is egy új család alapításának. Hegel tulajdonképpeni nóvuma nem a család vagy az állam jellegzetességeinek leírásában keresendő, hanem a polgári társadalom kategóriáinak feltételezésében, amelyek mint differencia léptek be család és állam meglévő kettősébe a modern korban.

      A polgári társadalomban mindenki önmagának célja - mondja Hegel. Ez az öncél egyben az egyének szabadságának letéteményesévé is vált a jogfilozófiában. Mert Hegelnél az egyének szabadságát nem a kölcsönös önkorlátozásban vagy a "célok birodalmában" találjuk meg, hanem a független intézmények garanciájában. A jogi szempontból egyenlő individuumoknak a törvények biztosítják a tulajdon, a foglalkozás és más egyéb dolgok szabad választását. Természetesen ez a koncepció szemben áll a tulajdon közösségével és a magántulajdon egyenlőtlenségét tekinti adottnak. A társadalom tagozódása rendekre, földtulajdonos, földművelő "szubsztanciális", kézműves, gyáros, kereskedő "iparosrend", valamint a társadalom igazgatásával foglalkozó "általános rend", igazgatási, egyben a hierarchiát is magában rejti. Az alávetettség, a szabadság és az államfenntartás végrehajtó pozíciója jut kifejeződésre az egyes rendek kapcsán.

      Ez a "rendi jellegű" hierarchia, ami egyébként szoros összefüggésben van a német tradícióval, segíti elő a polgári társadalmat működésének kiteljesítésében. A szükségletek közvetítését az egyes emberek munkája által, a szabadság általános elvének megvalósulását a jogszolgáltatás segítségével, valamint azt az előrelátást szavatolja az esetlegességek ellen és gondoskodik a különös érdekről mint valami közösről a rendőrség és testületek által, ami nélkül a polgári társadalom nem tudná betölteni szerepét a család és az állam között.

      A modern állam az erkölcsi eszme valóságává válik az utolsó lépcső során. "Az állam a konkrét szabadság valósága; a konkrét szabadság pedig abban áll, hogy a személyes egyediségeknek és különös érdekeinek egyfelől megvan a teljes kifejlődése és jogának magáértvaló elismerése (a család és a polgári társadalom rendszerében), másfelől önmaguk által részint átmennek az általánosnak érdekébe, részint tudással és akarattal elismerik az általánost, mégpedig saját szubsztanciális szellemüknek, s tevékenyek érte mint végcéljukért." (Hegel, 1983. 269. p.) A különös érdekek közvetítése az általános felé, és az, hogy az állam "megszüntetve megőrizze" a polgári társadalom és a család erkölcsi eszményét igen nagy fontossággal rendelkezett a korszakban.

      Ugyan Hegel a porosz államrend igézetében és az ésszerű valóságossá tételekor eltávolodik a felvilágosodás és a liberalizmus jó néhány vívmányától, mint a hatalommegosztás, a népszuverenitás, az ellenállási jog, az emberi jogok, az egyéni választójogon és a pártokon alapuló képviseleti rendszer, a parlamentarizmus elvétől, de ennek kritikai aspektusai - amit főként az angol és francia tapasztalatok motiváltak - a vázolt működésmód, értékes tradíciókat is visszahozott az elméletbe. És itt csupán egy igen jelentős pontra utalnék. Az intézmények - az állami bürokrácia, a magántestületek stb. - jelentősége biztosíthatja a polgári társadalom elkülönülését az individuumok egyenlőségét, szabadságát a közintézményként funkcionáló állammal szemben, ill. attól elhatárolódva. Fontos helyet foglal el a koncepcióban az állam és politikájának legitimitása, az a törekvés a hatalom részéről, hogy amit elismernek az emberek, az jogosultnak is tűnjék egyben. Ezt biztosíthatja a nyilvánosság, de ennek értékítélete, hogy ez mennyiben pozitív avagy negatív, az már más tényezők függvénye, a céloktól kezdve egészen a megvalósítás módjáig. (lásd még Paczolay - Szabó, 1984. 144-148. p.)

      Hegel jelentőségét a fenti összefüggések keretében talán úgy foglalhatnánk össze, hogy ő nyitotta meg a modern korban először az utat az ember politikai és társadalmi meghatározottságainak feltárása előtt. A valóságos tényezők számbavételével olyan módszertani alapozását adta a jog, a moralitás és az erkölcsiség társadalomba ágyazottságának - a feltételek és következmények számbavételének -, aminek segítségével elkülöníthetjük és összekapcsolhatjuk a család, a polgári társadalom és az állam szerepét és jelentőségét cselekedeteink értékelésekor.