Életvilágunk közvetítő-rögzítő funkcióinak vizsgálata mutathat rá jelenkorunk alapszituációjára. És, ami ehhez a kulcsot adja, az a modern individuum, az a szabad személyiség amely egyben a társadalom alappillére is századunkban. Ennek hiánya avagy megléte döntően befolyásolja mind a kultúra, mind a gazdaság, mind a társadalom műkődési folyamatait. Mert nemcsak a különböző tudományos vagy művészeti tevékenységek mutatják, hogy a modern társadalmak kialakulásának feltételei közül az egyik legszembetűnőbb a személyiség, de a társadalmi szférák működési mechanizmusai is eminensen jelzik az individuális kiindulópont fontosságát. Ezt tetten érhetjük a modernizáció teljes kérdéskörében, de a kérdés fontosságát bizonyítja a másik oldal is, a modernizációhoz kötődő (fejlődés) zárójelbe tétele.

      Ez a tipikusan egyszerre modern és "modern utáni" cselekedet, illetve ennek feltárása hozzásegíthet ahhoz, hogy mint Szakolczay Árpád írja: tudjunk a fejlődéselmélet mítoszáról, mert ez tevőlegesen hozzájárulhat ahhoz, "hogy a fejlődés objektivitása jelszavával elvegyék az emberektől a beleszólás lehetőségét saját életükbe, és ehelyett egyfelől ellenőrizhetetlen és rejtett hatalmi cselekedetek váljanak felettük gyakorolhatóvá, másfelől pedig életük előre elkészített, minden probléma és önálló gondolat ellen immunizált dobozokba kerüljön bele, még ha ezek a materiális és immateriális dobozok egyre jobban komfortosítottak lesznek is." (Szakolczay, 1990. 15-16. p.) A személyiség "kibontakozását" tehát úgy is tekinthetjük, mint a fejlődés megkérdőjelezésével együtt haladó folyamatot, permanens reflexiót a kritikus pontokra.

      Sokan kárhoztatják az újkor Descartes-tól számítható antropocentrizmusát, túlracionalizált szemléletét, mint azt a gondolatkört, ami tulajdonképpen minden bajért a felelős. Valóban hangsúlyos motívuma volt az elmúlt négy évszázadnak az említett tendencia - mint azt láthattuk az előzőekben -, de azt sem szabad feledni - és erre is akadt bőven példa -, hogy egyrészt jelen voltak mindig az intuitív, "irracionális" szférára reflektáló elméletek is, másrészt pedig azt, hogy a kiindulópont - ha más és más hangsúlyokkal is - valamiképpen mindig az ember lesz, legyen szó akár az ökológiai egyensúlyról vagy a gazdaság és a politika teljesítőképességéről: a humán reláció mindig erőteljes befolyást gyakorol az összképre.

      Századunkban az alapszituáció változott meg. Az individuum önerőből kivitelezhető túlélési technikái mondtak csődöt, aminek látható következményeit mindannyian érzékeljük.

      Az egyre bonyolultabbá váló, kaotikusnak tetsző világunkat különböző szempontú rendszerelméleti kísérletekkel írták le. Az etikai rendszerösszefüggésektől az egyes tudományok kapcsolódási pontjaiig, valamennyi azt igyekezett feltárni, hogy az egyes tevékenységi formák milyen hatással vannak a rendszer elemeire. Ennek összegzése kapcsán az egyedi és globális kérdések kritikus csomópontjaira irányíthatjuk figyelmünket.

      Az interperszonális viszonyaink hasonlóan fontos szegmensét képezik korkérdéseinknek. Az Én és Te újrafeltérképezett viszonyrendszerének segítségével tehetjük élővé kapcsolatainkat, s mutathatjuk meg, hogy a sokszor igen távolinak és személytelennek tűnő Az szükségszerűen be kell, hogy lépjen közös játszmánkba.

      Mindennek egzisztenciális és hermeneutikai megalapozottságát érhetjük tetten föld és világ kölcsönösségének bemutatásakor; s élővé, létbe ágyazottá tehetjük saját individuumunkat, amely ismét otthonossá varázsolhatja lakhelyünket.

      S mindennek feltételrendszerét követhetjük nyomon, ha a kommunikáció különböző aspektusait megfigyeljük. Mivel az egész emberiséget érintő globális problémák kerülnek nap mint nap előtérbe, különböző kultúrák és még különbözőbb érdekszférák, mentalitások ütköznek, így valamiképpen lehetőséget kell biztosítanunk az információk áramlásának és kódolásának egyaránt. A különböző "nyelvjátékok", amik egyben életformák is, megértése esélyt adhat mindannyiunknak, hogy belépjünk kölcsönösen egymás "nyelvjátékaiba", ha nem is megtanulva azokat, de legalább átlátva azok minőségét és értékét.

      Végül az igazságos világrend néhány aspektusára hívjuk fel a figyelmet. Jelezve mindazokat a tartalmi és formai mozzanatokat, amelyek nélkülözhetetlenek: legalább a közelítés folyamatának beindításához.