Ha a hatalommal játszom, ugyanúgy két félnek kell illeszkednie: a hatalomnak, mint társadalmi jelenségnek és a hatalmat gyakorló embernek. Talán először a társadalmi részt nézzük.
A társadalmi keretek, törvényszerűségek garantálták mindig azt, hogy több embercsoport képes volt egymás mellett létezni. Nem garantál semmi többet, sőt, általában csak szabályozta az egymás pusztítását, hogy az minél kevésbé ártson a nagyobb egységnek. Bizonyos pusztítást pedig egyenesen szükségszerűnek jelentett ki, mert valahogy szentesíteni kellett az irányított csoport terjeszkedési, önvédelmi törekvéseit, illetve a benne élő emberek "természetes kiválasztódását", hogy magasabb pozícióba az agresszívabb, erősebb egyed kerüljön. Ugyanakkor mindig jellemző volt, hogy a törvények "erkölcsi tartalmat" akartak tükrözni, az előbb leírt fő feladatuk mellett. Ennek eredménye állandó zavar és belső ellentét volt. A szabályrendszer, ami
nem lehet egyértelmű. Mindig lesznek kiskapuk, amiket a törekvők megtalálnak, és kihasználásukkal a törvényt tisztelők elé kerülnek. Szükség van tehát törvénytisztelő emberek olyan csoportjára, akik ugyanakkor nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint a törtetők, így módosítani tudják a törvényt, hogy bezárják a kiskapukat, illetve vitás kérdésekben döntést hozhatnak (régi kérdés köszön azonnal vissza: a törvényhozói, bírói és végrehajtó hatalom szétválasztása). De vajon mi biztosítja azt, hogy a magas pozícióba került emberek nem törtetők? Vagy hogy nem válnak azzá? Semmi, sőt, az ellenkezője a valószínűbb: a magas pozíció jobban vonzza a törtetőt, többre képes érte és - bár fennen hangoztatja - nem érzi át annak felelősségét, illetve az, aki fent van, hajlamosabb ezt az állapotot természetesnek venni és önmagát kiemelni a társadalomból. Gyönyörű igazolása ez a taoizmus alapelvének: a fehér feketévé, a fekete fehérré válik. Az emberi - de főleg a nyugati történelem (mivel ezt ismerem jobban, továbbá alapelvei tisztábban fogalmazzák meg ezt a törvényt) mintapéldája a fentieknek.
Mai társadalmunk is ezt a helyzetet tükrözi, rendkívül felgyorsult tempóban. "Felülre" jellemzően törtetők kerülnek, mert akik tisztelik a törvényeket, általában vagy nem is próbálnak tenni semmit, látván gyengeségüket, vagy ha mégis, a kudarcok miatt elvesztik reményüket.
A hatalom igen nehezen tud "jó" lenni. A hatalom gyakorlója az, aki a hatalom működését meghatározza. Abban az esetben, ha a hatalmas fél a bukástól, veszélyes harácsolóvá válik, gyorsan kell összeszednie annyi vagyont, ami a bukás után is biztosítja a pozíciótól függetlenül azt a színvonalat, amit elért. A harácsolás nem racionális, ha sokáig van hatalmon sem állítja le magát, amíg lehet, gyűjt. De lehet-e elítélni ezért? Máshoz van szokva, más jelenti számára az élet alapvető feltételeit, mint nekem. Én is olyan feltételek között élek, amik sok embernek túl van legmerészebb álmain is, nélkülük nehezen tudom elképzelni az életemet, és sok mindent megteszek, hogy ezt az állapotot fenntartsam.
Ha viszont a hatalmon levő ember nem is tudja elképzelni bukását, akkor veszélyesen eltávolodik az általa irányított emberektől. Számok és százalékok helyettesítik a hideget, a félelmet, az éhséget és vágyat. Jellemző példa volt (elnézést kérek érte, de nagyon megrázott), amikor kitört a "100 Ft-os kenyér hisztéria", és a Híradóban bemutatták: a kormány szétnézett a boltokban, és nem is igaz a dolog. Nem vád ez, csak fáj, mint amikor egy csavargót lopni látok. Itt nem a kenyérről és a százasról volt szó. Félelem, veszélyérzet, nyugdíjasok és sokgyermekes családok, az újév előtti pánik-bevásárlások és áremelés-hegyek remegtek a levegőben. Ugyanakkor az orvos is ezt teszi, amikor a beteg gyermek kérdésére: Megérem-e a következő születésnapomat? - így válaszol: Gyönyörű macit kapsz majd ajándékba. Csak remélem, az orvos tényleg tud gyógyítani is, nem találomra válogat a gyógyszerek között és hordja a számlát.
Igazán tehát csak az bírhatna hatalommal, aki tudja, hogy bármikor el kell távoznia, nem vihet magával semmit, de ettől nem szabad félnie, és minden percében teljes figyelmével, erejével kell dolgoznia, ugyanakkor lehetőleg minél hamarabb fel kell ismernie hibáit, de nem szabad elveszítenie az önbizalmát, jól kell együttműködnie környezetével, meg kell bíznia bennük de nem szabad függenie tőlük... Röviden: tökéletes embernek kell lennie. Hát... a tökéletes ember létrejöttét sem, hatalomra kerülését sem támogatja a társadalom jelenlegi formája. A hatalmat gyakorlók ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, s éppen ez a legnagyobb bajunk velük. Minden forradalom, átalakulás megváltoztatta a külalakot, az alapvető irányokat azonban nem érintette. Újabb elveket hozott be, amelyek egy ideig erősebbek voltak, mint a gazdasági motivációk, "kipárnázták" a hatalmat, emberséget vittek bele - aztán az alapvető működési törvények átgyúrták magukat rajta és a hinta újból lefelé lendült.
"De milyen is lenne a tökéletes társadalom, ami a tökéletes embert vezető pozícióba emelné? Olyan alacsonyabb szintű vezetőkből állna, akik megfelelő önbizalommal, hittel végeznék a munkájukat, helyet adnának a jobbnak de felismernék a gyengébbet, boldogok és harmonikusak lennének és tisztán segítenék az általuk választott vezetőt. Jáhááá, vivát Utópia. A tökéletes társadalom minden embere tökéletes. Hát ez nagy eresztés volt!" A szék megreccsent az isteni felfedezés súlya alatt, miközben a fiú diszkréten röhögve elkezdte tervezni a génsebészettel, fajirtással gyomlált, orwelli és Huxley-féle módszerekkel tökéletesített társadalmi szupergép működési folyamatábráját. Aztán elkomorodott, felállt és a furcsa testhelyzetű üldögéléstől elzsibbadt hátsó fertályát dörzsölgetve a sötétbe meredt. ...Mintha ott állt volna valaki, vele szemben, kint az erkély korlátján túl. Nyugodtan mosolygott, leengedett kezeit széttárva enyhén meghajolt. Csend volt a szemében, hűvös-meleg, tartózkodó érintés. Az a bizonyos Érintés. Ugyanakkor meghajlás közben a sűrű szemöldök alól mintha kópés mosoly csillant volna. A fiú pislogott néhányat, mire a jelenés eltűnt döbbent tekintete elől. Talán percek is elteltek, mire kizökkent agya feldolgozta a tényt: a vele szemben megjelent alak pontosan olyan volt, mint ő. A korláthoz ugrott és kihajolt, zaklatott lelkiállapotából csak egy rekedt sóhajra futotta. "Mi a manó volt ez? Oly sokszor játszottam a tökéletesség fogalmával, de nem igazán tekintettem másnak, mint modellem egy elemének, egyéb következtetések levonásához tartozó jó eszköznek. Azt akartam volna mondani ezzel magamnak, hogy lehetséges a valós létrejötte is? Vagy lehet, hogy csak jó lenne végiggondolni. Vagy álmos vagyok már és mindenféle hülyeséget képzelek magam elé. De olyan valóságos volt. És annyira tetszett! Aha! Szóval SZERETNÉM, ha igazi lett volna. Na jó, gyerünk, te tökéletes ember."
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Számadás |
|