PÁL APOSTOLNAK TITUSHOZ ÍRT LEVELE

Fejezetek: 1, 2, 3.

  1. Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint,
  2. Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök időknek előtte,
  3. Megjelentette pedig a maga idejében az ő beszédét a prédikálás által, a mely reám bízatott + a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint; Titusnak, a közös hit szerint való igaz fiamnak:
    Eféz. 1,9., Csel. 9,6., Csel. 9,15., Csel. 9,20., Csel. 9,24.
  4. Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.
  5. A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, a miképen én néked meghagytam;
  6. Ha van feddhetetlen, egy feleségű férfiú, a kinek hívő, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak.
    1 Tim. 3,2., 1 Tim. 3,5., 1 Tim. 3,12.
  7. Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő;
  8. Hanem vendégszerető, jónak kedvelője, mértékletes, igaz, tiszta, maga tűrtető;
  9. A ki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenkezőket.
  10. Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképen a körülmetélkedésből valók,
    Csel. 15,1., Gal. 1,6., Gal. 1,7., 2 Tim. 2,18.
  11. A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.
  12. Azt mondta valaki közülök, az ő saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.
  13. E bizonyság igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek,
  14. Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvető emberek parancsolataira.
    Csel. 15,1., 1 Tim. 1,4.
  15. Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök.
    Róm. 14,20., Róm. 14,23.
  16. Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok.
    2 Tim. 3,2., 2 Tim. 3,5.

Fejezetek: 1, 2, 3.


Vissza