Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.

Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.

Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.

Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.

Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat.

\

(Részlet Dr. Paul Brunton: Az Önvaló bölcsessége c. könyvéből)

Ha az univerzum nem az isteni lényegből alakult volna ki, a benne élő egyik teremtmény sem remélhetné soha, hogy valaha is eljut ebbe a magasabb rendű isteni állapotba. De mivel az univerzum a Világ Elme manifesztációja, mivel mindkettőjüket ugyanaz a szent alkotóelem építi fel, az összes benne élő teremtménynek megvan az esélye a tényleges megvilágosodás szükségszerűen bekövetkező meggyőződésére. Ebben rejlik tehát az a legnagyobb reményük és legfontosabb biztosítékuk, hogy megtalálják az Önvalót, mivel a hozzájuk való intim kapcsolat elég garancia arra, hogy elnyerhessék segítségét.

Újra emlékezetbe idézzük, hogy egy átlátszó üvegprizma nem változtatja meg az alaptulajdonságát, ahogyan a fényt különböző színekre töri és visszaveri. Hasonlóan az Elme sem változtatja meg soha eredeti tulajdonságát a különböző gondolatokkal és érzésekkel, amelyek azt mozgásba hozzák. A Valódi mindig ott volt és van, még ha az emléke el is tűnt volna már. Nem valami, ami személyes érzésekhez hasonlóan hullámzik, mivel önmagában létező, és ezért örökkévaló. Ha az ember valójában meg lenne fosztva Istentől, földi létének egyik pillanatában sem lenne képes, hogy jelenlegi tudatából egy magasabbra emelkedjen. Minden vallási parancs, minden misztikus intés és minden racionális metafizikai meggyőzés hiábavaló lenne. De ez a valami örökké az ember szívében lakozik, mivel ez a legbensőbb léte, a legigazibb valója. Ha valami tőle különböző és távollevő lenne, akkor újra elveszíthetné, mivel amit már egyszer megkapott, az el is lenne vonható tőle. Ezért a valódi feladat nem az, hogy tudatossá váljon bennünk, hogy ennek a valaminek mi vagyunk örökké birtokában. Ha az ember azt mondja, hogy nem tud vállalkozni arra a keresésre, mivel nem tud Ázsiába menni és megfelelő mestert találni magának, pusztán önmagát csalja. Az ilyenfajta pesszimista gondolatokkal szükségtelen hendikepet alakít ki, amelyet le kell győznie később.

Minden módszer és technika - és természetesen minden ember, tanító vagy mester, aki erre megtaníthatná - csupán eszköz arra, hogy az embert segítse egy módszer és technika- és mestermentes állapot megszerzésére. Ne engedje magát e gondolatoknak - ti. hogy mestere vagy más segítségére lenne szüksége - kiszolgáltatni hagyni. Ne tévessze össze az élettel szembeni magatartását magával az élettel, sem az utat a céllal, vagy az eszközöket a végső eredménnyel. Minden eszköz azt a célt szolgálja, hogy a belső lényeget elzáró ajtót nyissa föl. A megkülönböztetni nem tudó emberek azonban makacsul az ajtóhoz ragaszkodnak, és nem engedik, hogy ez az ajtó kinyíljon. A bölcs ember okos, rugalmas és dogmamentes magatartást alakít ki magában. Nem szabad görcsösen ragaszkodnia egy kedvenc misztikus meditáció-formához. Egy technikát vagy egy tant nem magáért kell imádnia, ami belőle származik; mer ha ezt nem érti, könnyen olyan pszichológiai csomót köt, amit előbb ki kell oldania. Egy különleges metafizikai formulától ne engedje magát megbénítani, amely azért van, hogy szolgálja, nem pedig, hogy rabszolgájává tegye őt; hogy élővé tegye, nem pedig, hogy eltemesse. Felül kell emelkednie a dolgokon, de a gondolatokon is, sőt a végén még azon a gondolaton is, hogy a megvilágosulást keresse. A belső megvilágosulás villámfénye bármely pillanatban kigyúlhat, talán éppen a legváratlanabb pillanatban, tudatosan tehát nem szabad gátolni azzal, hogy valamilyen kedvenc gyakorlathoz vagy mesterhez ragaszkodik. Röviden meg kell tanulnia, hogyan adja fel végül saját erőfeszítéseit is.

Akiket az élet egy bizonyos szemlélete teljesen lefoglal, nagyon gyakran elvesztik humorérzéküket. Az ilyen emberek rögeszmésekké válnak. De mivel a filozófia az élet teljességét tekinti, és ezért az egymásnak ellentmondó dolgokat is egyformán látja, ez azonban nem biztos, hogy hasonlóképpen van, különösen a még tapasztalatlan filozófiai tanulónál. Az élet univerzális lét, amelyet tapasztalni kell, nem pedig egy követendő egyedi rendszer. A feladatunk sokkal inkább az, hogy érezzük, hogy ezzel a végtelen, forma nélküli életelvvel egyek vagyunk, hogy megértsük ennek veleszületett szabadságát - formába kényszerített kifejezéseink korlátozása ellenében -, mint hogy bármely kifejezési formájával kelepcébe zárjuk magunkat. Ezt a fajta szabadságot csak úgy kaphatjuk meg, ha rabszolga módon nem ragaszkodunk nemcsak az anyagi tulajdonainkhoz, hanem a szellemiekhez - felfogás, hit stb. - sem.

Azok, akiknek nincs kedvük, hogy meditációs gyakorlatokat, vagy metafizikai tanulmányokat folytassanak, végső menedékként másképpen is találhatnak segítséget és vigasztalást. Ezek helyett, vagy ahogyan inkább tanácsos ezek mellett egy egyszerű gyakorlat is végezhető. Olyan egyszerű, hogy csak az elnevezés kedvéért hívjuk gyakorlatnak, és ha szokássá válik, meglehetősen könnyű, és nem igényel különösebb erőfeszítést. Ahogyan egy anya is aggódik egyetlen, a harctéren lévő katonafiáért, és sohasem felejti el egy pillanatra sem, akármit is tegyen a nap folyamán, úgy a tanulónak sem szabad elfelejtenie az Istenit, bármivel legyen is elfoglalva felszíni tudata. Ahogy egy szerelmes lány is állandóan szerelmesére gondol, és lelki szemeivel mindig őt látja, bármilyen külső tevékenységet is folytasson, ugyanúgy a tanulónak is meg kell tanulnia, hogy az Önvaló gondolatát tartani legyen képes. Így a gyakorlat a memória mély értelmén alapszik, amelyet nem hétköznapi céllal használ fel. Abból áll, hogy ismételten, minden időben, minden körülmények között emlékeztessük magunkat arra, hogy ez az Önvaló létezik, és belsőleg egyek vagyunk vele. Ha valaha is volt részünk ilyen élményben a múltban, ennek emlékét vissza kell idéznünk emlékezetünkbe, amilyen élénken csak lehet.

A fő cél az, hogy ezt a gyakorlatot lehetőleg mindig, vagy ahányszor csak lehet, elménk hátterében tartsuk - míg figyelmünket újra és újra vigyük vissza hozzá. Személyünk személytelen súlypontjává kell válnia, azzá a mozdulatlan tengellyé, amelyben a külső aktivitás forog. Így, bár tudatunk előterében a mindennapi tevékenység zajlik, hátterében olyan szentély található, ahol csak az Önvaló gondolata lakozhat, más gondolat pedig nem hatolhat be. Ezt a befelé irányuló koncentrációt a külső tevékenység mellett szokássá kell alakítani. Mi előny származik ebből? Bár a szokásos meditációs gyakorlatoktól annyira különböző, mégis megvan a sajátos haszna, mivel - ha szokássá és folyamatossá válik - az Önvalónak ilyen folyamatos fókuszban tartása jelentős Kegyelemmel jár együtt. Az itt működésben levő erő ui. nem az ego ereje, hanem az univerzális erő. Amikor a Kegyelem ereje működni kezd, nagyon valószínű, hogy az úton elénk tornyosuló külső és belső akadályok leomlanak - gyakran látszólag érthetetlen és csodálatos módon -, és közelebb jutunk a célhoz. A módszer egyszerűségével egyáltalán nincs arányban az, amit vele elérhetünk.

Ha valaki ezt a gyakorlatot sem akarja folytatni, van egy másik lehetősége is, ami még kevesebb követelménnyel jár. Ha hirtelen valami nem várt balszerencse éri, vagy kellemetlen környezetbe kerül, ha nehéz problémával áll szemben, vagy valami súlyos veszély fenyegeti az életét, és minden szokásos eszközt - hogy a bajt elhárítsa - már felhasznált, akkor még azt teheti, hogy szokásos egocentrikus magatartását hirtelen feladja, és a problémát egy magasabb erőhöz továbbítja. Ez végül paradox módon belső közömbösség érzését fogja kialakítani a problémával szemben, még ha külső tevékenységében foglalkozik is vele. Természetesen a gyakorlat sikerességéhez az első legfontosabb követelmény az, hogy a felsőbbrendű erő létezésében teljes szívvel higgyünk, a második pedig az, hogy belenyugvóan bizakodjunk a rejtett működésének kijövetelében. Nem szabad többé aggódnunk a probléma miatt, abba kell hagynunk, hogy görcsösen és aprólékosan foglalkozzunk vele; ehelyett fel kell adnunk a depressziós szorongást, és el kell felejtenünk a problémát. Ha ui. továbbfolytatja az ember az aggódó gondolatokat, ezek megtörik a belső emlékezést, és a módszer hatását megsemmisítik. Hatásos egyébként is csak úgy lehet, ha elegendő idő és megfelelő koncentráció járul hozzá. Vagyis az ember minden személyes erőfeszítés mellett, amelyet a probléma megoldása érdekében tesz, tudatának egy részét szilárdan és állandóan befelé kell irányítania - a problémával együtt -, majd a problémát alkotó összes gondolatot engedni kell hogy feloldódjon a személytelen és örök nyugalomban levő Önvaló emlékezetében. Meg kell próbálni, hogy ezt az erőt úgy fogjuk fel, mint felsőbbrendűt, forma nélkülit, amely egy képzelet nélküli űrben lakozik.

Ez a hirtelen folyamodás egy alacsonyabb, személyes nézőpontról egy szélesebb, személytelen menedékéhez nagy segítségére lesz az embernek, hogy ne csak a történtekkel szembeni személyes reakcióját legyen képes ellenőrzés alá vonni, hanem elősegítse a Kegyelem működését is, és így a külső állapot kontroll alá vételét is. Nemcsak hogy erőt kap, hogy aggodalom nélkül tekintse a problémát, hanem saját kapacitásán túli erőre is szert tehet. A misztikus tapasztalat analitikai vizsgálatából tudjuk, hogy ez a Kegyelem nemcsak gondolati vagy intellektuális formában jelentkezik, hanem több más módon is. Pl. súlyos veszély idején olyan belső támaszt adhat az embernek, hogy félelme teljesen megszűnhet. Ugyanaz a háború, amely egyik emberben pánikot kelt, a másikat hőssé teszi.

"A meditáció gyakorlata kötöttség" - olvashatjuk egy régi, több ezer évvel ezelőtt élt indiai bölcs, Ashtavakra tanításában (Ashtavakra Samhita: Ashtavakra éneke). Tilopa, egy 9. században élt tibeti bölcs is hasonlóan nyilatkozott: "Ne meditálj, hanem tartsd az elmét a természetes állapotában". Az ilyen negatív tanács egyáltalán nem jelent váratlan lázadást, hanem inkább természetes előrehaladást. Természetesen nem kezdőknek adott tanács, hanem tapasztalt előrehaladottaknak. Egyszerűen azt jelenti, hogy a meditációt is csak helyére teszi, az életet alkotó többi komplex elem közé, felhívva a tanuló figyelmét arra, hogy a keresés nem a meditációval ér véget, és amit tulajdonképpen keres, az mindig saját bensőjében lakozik.

A belső meglátás ui. úgy ragyog föl az emberben, mint a villám az égen, és olyan valami, ami nem maga gyártotta elem. Meditatív fáradozásai nem arra kell hogy irányuljanak, hogy létrehozzák ezt, mert ez lehetetlen, hanem arra, hogy azokat a szükséges feltételeket teremtsék meg, amelyek ezt létre tudják hozni. Ha összetévesztik az eszközt a céllal, és makacsul az eszközhöz ragaszkodik, soha nem fogja elérni a célt. A Földön az ember nem a jóga kedvéért van, ellenkezőleg, a jóga van az ő kedvéért. Itt az ember azért van, hogy éljen.

Igen, a tevékenység szintén fontos részét képezi az Önvaló keresésének. A Természet ui. - amíg a tanuló a hármas követelését nem teljesítette - nem fogja engedni neki, hogy legszentebb szentélyét átlépje, bár ismételten és többször is bepillantást engedhet ebbe a szentélybe, hogy bátorítsa őt. A természetnek ez a követelménye pedig nem más, mint az, hogy az embernek a fejlődés három parallel vonalát: a tevékenységet, az intelligenciát és a kontemplációt (Kontempláció: szemlélődés, elmélkedés, gondolkodás) kell gyakorolnia és kiteljesítenie magában. Ha azonban ezt a kívánságot teljesíti, akkor már nem lesz többé misztikus, sem metafizikus, hanem filozófus. Mivel az ember olyan lény, amely a gondolkodás, érzelem és tevékenység alkotó hármasságából tevődik össze, elkerülhetetlen, hogy a keresés az ember természetének megfelelő erőfeszítést foglalja magában. Következésképpen az a - természetéből adódó - három vonal, amelyet egymással harmóniában kell gyakorolnia: a metafizika, mint az ésszerű gondolkodás gyakorlata, a miszticizmus, mint az intuitív érzelmek gyakorlata, és az önzetlen tevékenység, mint a fizikai cselekvés gyakorlata. Tudás, meditáció és önzetlen tevékenység - ezek alkotják azt a szent hármasságot, amely az embert a megvilágosuláshoz vezetheti. A helyes emberi törekvés e három fogalmát: az intellektuálist, a misztikust és a gyakorlatit nem egymással ellenséges és veszélyes feszültségben kell ezért tartani, hanem tudatos harmóniába kell hozni: mind a háromnak egy időben, ugyanazon cél érdekében kell együttműködni. Így a bölcsesség az élettapasztalat teljességéből származik, nem pusztán csak egy részéből. E tulajdonságoknak nemcsak keveredniük kell, hanem egyesülniük: ebből jön majd létre egy új és pozitív tulajdonság - a belső meglátás képessége a maga speciális értelmével és természetével. Ha a tanuló misztikus beállítottságú, és hódoló tisztelet és szeretet ébred föl benne az Önvaló keresése folyamán, a teljes cél elérése érdekében e misztikus szeretet éles intelligenciájával kell hogy társítsa és fordítva. Ha rögtön a hármas úton indul el, nyugodt, sima és zavar nélküli, kiegyensúlyozott előrehaladást érhet el, míg ha csak az egyiket követi, a természet előbb vagy utóbb - külső és belső életében jelentkező hirtelen zavarokon keresztül - visszafordulásra kényszeríti. Ez azért van, mivel az említett három fázis harmonikus integrációja olyan valami, amit semmi esetben sem lehet megkerülni. Ezért a keresést a mindennapi élet gyakorlatában kell végrehajtani, de az ilyen tevékenységnek nem szabad ugyanakkor vaknak sem lennie. "Teljesen a tevékenységnek élek" - mondta Mussolini. "A mozdulatlanság számomra a kárhozat gyötrelméhez hasonló". Ugyanakkor elfelejtette, hogy a tevékenység csak addig hasznos, amíg bölcsességgel kapcsolódik össze. Nagy birodalmat ígért a népének, és a végén nagy szerencsétlenséget hozott rájuk.

A bölcs tevékenység a filozófiai tanuló esetében a Jó győzelméért kifejtett energikus küzdelemből áll. A jó gyümölcsét nemcsak saját belső karakterében és külső életében kell keresnie, hanem mások karakterében és életében is. Mivel az ilyen kettős cél nem valósítható meg, ha valaki lusta módon csak saját álmodozásába merül, vagy ha csak egocentrikusan egyedül saját maga előrehaladásával foglalkozik, így szükségszerűen a cél elérése magában foglalja az önzetlen cselekvés fontosságát is. A kontemplációt cselekedeteivel kell megtermékenyítenie. Így a keresés intenzíven gyakorlatiassá válik, olyan valamivé, amely a mindennapi létének minden percét inspirálja. A keresésnek inspirált cselekvésben kell végződnie. A filozófiai igazság teljes - vagyis e három segítségből összetevődő - jellege olyan, hogy - amikor az ember megfelelően megértette - mindenféleképpen kifejezésre jut a tanuló külső életvitelében.

A mentalizmus egyik legfontosabb magában foglalása a koncentrált gondolkodás erejének a külső magatartás kialakítására való felhasználása. A kivitelező építész a terveket a tervező építésztől kapja, ez utóbbi pedig ötleteit, amelyeket az épület tervezéséhez felhasznál, képzeletéből meríti. Az univerzum létrejöttének vizsgálatakor láttuk, hogy a Világ Elme első jellegzetes tevékenysége a képzeletalkotás. Ennek kreatív formái valójában nem mások, mint saját szellemi anyagán belüli vibrációk. Saját korlátozott és véges módunkon, mint a Világ Elme gyermekei, mi is hozzá hasonlóan parallel aktivitást fejtünk ki. Amikor szellemi képet alkotunk, amikor egy absztrakt ideát alakítunk ki, mind a kép, mind pedig az idea végső soron ugyanabból a megfoghatatlan, láthatatlan energia-szubsztanciából származik. Amikor megértjük, hogy a világdráma színhelye az elme maga, akkor azt is megértjük, hogy a karma végső soron saját képzelet-alkotásunkat adja vissza azokon a kellemes és fájdalmas visszahatásokon keresztül, amelyeket előidéz. Ha jelenlegi életünk részben nem más, mint múltbeli gondolatunk visszatérése, akkor nem tagadhatjuk, hogy a minőséget és a formáját illetően mi magunk vagyunk a felelősek. Meg kell tanulnunk helyesen gondolkodni. Nem a tudatunkon időnként átcikázó kóbor gondolatok számítanak, hanem a gondola szokásos menete; az állandóan megjelenő ideák, amelyeket a hit vagy az akarat a legerőteljesebben dinamizál. Az erős képzelet így mátrixszá válik, amelyben - a karma és a fejlődés elrendezésében - a környezet és az események kialakulnak. Azok a szellemi képek és racionális ideák, amelyek a leggyakrabban, legerősebben, leghosszabb időn át vannak a tudatunkban, segíthetnek bennünket, hogy szellemi magaslatra emelkedjünk a világgal való harmóniával egy időben, vagy húzhatnak le bennünket a mélybe, amint letaszították a nácikat is a szellemi lealacsonyodásba és a világgal való diszharmóniába.

Amikor az ember tudatára ébred teremtő képességeinek; amikor megismeri, hogy azáltal, hogy azzal azonosítja magát, ami gondolatában és érzésében a legjobb, tulajdonképpen - a kialakuló reakció következtében - maga teremti meg azt, ami földi környezetében a legjobb; amikor felfedezi, hogy a szokásosan visszatérő ideái és a leggyakrabban megjelenő gondolatai befolyásolják mind a jellemét, mind a körülményeit, akkor valójában sokkal elővigyázatosabb lesz szellemi képzeteivel és gondolataival, mint ahogyan elővigyázatos egy méreg alkalmazásával is. Éppen úgy, ahogyan az arzén az egyik ember halálát okozhatja, míg a másikat meggyógyítja, a megfelelő koncentráció és a szellemi erő helyes alkalmazása is az embert egy finomabb szintre emelheti, míg ennek a szellemi erőnek a tudatlan elfecsérlése és a vele való visszaélés a mélyre taszíthatja. És ez az erő természetszerűen és elidegeníthetetlenül az övé. Ő maga asszisztál abban a folyamatban, ami önmagát vagy a szerencséjét jobbá teheti, ha szilárd meggyőződésévé válik minden körülmények között, hogy minden, amit lát, az az elméjében van mint gondolat, és hogy az a személy, aki ezt látja, az egy gondolat alkotta valaki csupán, mivel a valóság mindkettő mögött nem más, mint a tiszta Gondolat maga. Végül ismételten figyelmeztetnünk kell arra, amit már a 3. meditációs gyakorlatnál említettünk: emlékeznünk kell az ilyen módszerek alkalmazásával kapcsolatos morális megszorításokra, és semmiképpen nem megengedhető más személyek szabad akaratának korlátozása saját érdekükkel szemben. Az indítéknak mindig tisztának kell lennie, mert különben a karmikus büntetés bumerángja fájdalmasan fog lesújtani az e szabály ellen vétőre.

\

Attól a perctől fogva, hogy egy gyermek ajkáról felröppent egy kérdés.

Sok helyütt éltem, számos alakban.

...

Egy vagyok azokkal, akiknek neve és arca rég feledésbe merült, de tanításuk és jellemük tovább él tanítványaik munkájában.

Örömkönnyeket hullattam tanítványaim esküvőjén, velük ujjongtam, amikor gyermekük született, s lehajtott fejjel, komor és zavarodott lélekkel álltam a sírok szélén, melyek korán nyelték el a még nagyon is fiatal testeket.

Hivatásom folytán egyetlen nap leforgása alatt szerepelek mint színész, barát, orvos és ápoló, edző, leletmentő régész, pénzkölcsönző, taxisofőr, pszichológus, pótszülő, kereskedelmi ügynök, politikus és a hit védője.

Hiába a sok térkép, táblázat, képlet, ragozás, történet és könyv, nincs mit tanítanom, diákjaim valójában csakis saját maguktól tanulhatnak, s minden erőfeszítésemet latba kell vetnem, hogy segítsek megismerni önmagukat.

Élő ellentmondás vagyok. Akkor beszélek a leghangosabban, amikor a leginkább fülelek. Azzal adom a legtöbbet, amit hálásan elfogadok tanítványaimtól.

Nem anyagi javakra áhítozom, de folyvást kincseket keresek: új lehetőségeket tanítványaim képességeinek kibontakoztatására, és szüntelenül kutatom a tehetséget, mely néha saját maga ellenségeként elzárkózik.

A legszerencsésebb vagyok minden dolgozó közül.

Az orvos egy varázslatos pillanatban életet segíthet a világra. Nekem megadatott, hogy naponta láthassam, mint születik újjá ez az élet kérdések, eszmék és barátságok révén.

Az építész tudja, hogy amit gonddal épít, talán évszázadokra megmarad. A tanár tudja, hogy amit szertettel és tisztességgel épít, az örökre megmarad.

Harcos vagyok, naponta küzdök a kollégák féltékenysége, a csüggedés, félelem, kényelmesség, előítélet, tudatlanság és közöny ellen. Ám hatalmas szövetségesek segítenek: az értelem, a tudásszomja, a szülői támogatás, az eredetiség, az alkotókészség, a hit, a szeretet és a derű mind-mind zászlóm alá sereglenek.

Ki másnak is mondhatnék köszönetet a csodálatos életért, mely osztályrészemül jutott, mint a szülőknek. Az ő jóvoltukból ért az a megtiszteltetés, hogy rám bízták a legnagyobb örök értéket, melyet létre hoztak: a gyermekeiket.

Múltam tehát emlékekben gazdag, jelenem pedig erőpróbákban, kalandokban és vidámságban bővelkedik, hiszen napjaimat a jövővel tölthetem.

Tanár vagyok... És mindennap hálát adok Istennek ezért.

John W. Schlatter

\

1. Kapsz egy testet

Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd.

2. Tanulsz

Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket.

3. Nincs balsiker, csak tanulság

A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A "sikertelen" kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az "eredményesek".

4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle

Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz.

5. A tanulásnak soha nincs vége

Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort.

6. Semmivel sem jobb "ott", mint "itt"

Mire eljutsz "oda", az "amott" még vonzóbbnak tetszik.

7. Mások pusztán éned tükörképei

Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz.

8. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz az életeddel

Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, hogy használod őket. Tiéd a választás joga.

9. A válaszokat magadban találod.

Az élet kérdéseire magadban lelehetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint nézni, hallgatni és bízni.

10. Mindezt úgyis elfelejted.

Chérie Carter-Scott

\

\

Tiszteld apádat és anyádat. (Ószövetség)

Az vagyok én minden kapcsolatban, ami a fonál a gyöngysoron, amelyre a gyöngyszemeket fűzik.

Szeretetet, megbocsátást és tiszteletet kell hogy érezzünk a vér szerinti szüleink iránt. ...Ha így teszünk, a szívünk kapuja szélesebbre tárul majd, és egyre több, nagyobb lesz bennünk a szeretet mindenki, minden embertársunk iránt.

...Hiszen mi magunk választottuk szüleinket, mielőtt leszülettünk volna a földre a mostani életünkbe.

Ha sikerül őszintén és nyíltan rendezni a velük való kapcsolatunkat, az teljesen felszabadítana mindnyájunkat.

Az igazi függetlenség belső állapot.

Az apaság, mint érzés és állapot, teljes egészében férfias - maga a férfiasság beteljesülése.

A szüleink nem biztos, hogy minden esetben tudják, hogyan viszonyuljanak, viszonyulhatnak ezekhez a hirtelen változásokhoz, váratlan átalakulásokhoz.

...nekünk magunknak kell megtanulni igent mondani nekik, elfogadni őket úgy, ahogy vannak, olyannak, amilyenek.

Igazi elismeréshez csakis mások elismerése által juthatunk.

Tiszteld a földi Anyádat, hogy hosszú életű légy a földön, és tiszteld a mennyei Atyádat, hogy elnyerd az örök életet a Mennyekben.

\

A társunk, a szeretett lény halála bármikor bekövetkezhet. Ez az esemény a szereteted, a hited legnagyobb próbája. Különösen annak, aki 'itt maradt', a gyász, a bánat, az egész processzus hasonlíthatatlan lehetőség a lelki gyarapodásra, előbbre lépésre.

Sohasem vagyunk egyedül, ha egy szerettünk eltávozott tőlünk.

Ha két ember igazán szereti egymást, a halál nem választhatja el őket egymástól - mert a szerettünktől való érzelmi, lelki távolság mindig tőlünk függ - mi csökkentjük vagy növeljük.

A szeretet nem halandó, nem távozik el a testtel együtt.

Mert valójában mindnyájan menyasszonyok és vőlegények vagyunk, és az életünk egy szüntelen felkészülés a nagy esküvőre, amely örökre egyesít bennünket Istennel, a Mennyei Jegyesünkkel.

Fontos, hogy ne nyomjuk el magunkban a veszteség érzését - hagyjuk, hogy a gyász birtokba vegye a szívünket.

A társunk halála felett érzett fájdalom és a töprengés megnyithatja szívünket a gondolataink előtt. Ha sikerül belátnunk, hogy a halál elkerülhetetlen, hogy a testi, fizikai együttlétünk időtartama korlátozott, ezzel jelentősen elmélyíthetjük a kapcsolatunkat, és megteremthetjük egy magasabb szinten való egyesülés feltételeit. Kéz a kézben a társunkkal végigjárni az élet útját a Földön, valóban nagy áldás, amely mélységes hálára kötelez bennünket. A Teremtő, aki eltölt bennünket az egymás iránt érzett szeretettel, meg is tartja bennünk ezt a szeretetet az élet minden megpróbáltatásán, beavatásán keresztül, a halált is beleértve, ha őszintén megnyitjuk a szívünket e szeretet forrása felé.

\

Feltétel nélkül SZERETLEK.

Az élet teli van buktatókkal,
de bármi is történjék,
úrrá fogsz lenni rajta.

\

Mennyire szeretnék olyan szülőt, amilyen én vagyok, ha én lennék a gyermekem?

Mennyire örülnék, ha én lennék a házastársam?

Mennyire vágynék rá, hogy olyan tanítóm legyen, mint amilyen én vagyok?

Mennyire örülnék, ha olyan vezetőm lenne, mint amilyen én vagyok?

Mennyire örülnék, ha én lennék a munkatársam?

\

Lényeges kérdés, hogy az életünk egyes színterein a problémákat látjuk vagy a megoldásokat.

Az alábbi gyakorlat abban segít, hogy felismerjük, hol van teendőnk, min kell változtatnunk?

Vegyünk elő az A/4-es lapot, és középen vonalat húzva rajzoljunk két nagy oszlopot: a bal oldali lesz a "Rendben van" rovat, a jobb oldali a "Nincs rendben" rovat.

Vegyük az alábbi állításokat sorra, és írjuk be őket - saját megítélésünkre támaszkodva - a két rovat közül valamelyikbe attól függően, hogy igaznak vagy ránk jellemzőnek érezzük őket vagy sem. Zárójelben megadunk bizonyos magyarázatot azoknak, akik egyedül oldják meg a feladatot. Ezek az eligazítások segíthetik azt is, akinek segítségével mások, csoportosan töltik ki a saját rovataikat - ilyenkor a zárójelben lévő magyarázatokkal mondjuk el a többieknek a megfelelő értelmezés érdekében.

A "Nincs rendben" rovatba írtak adják a teendőnket. Fontos, hogy a változtatásnál egyszerre csak egy dologra koncentráljunk. Legalább három hetet szánjunk egy-egy új szokás kialakítására vagy még több időt: annyit, amennyit tényleg szükségesnek érzünk - amikor már valóban tapasztaljuk a változást, az eltervezett eredményt.

1. Mindig van és mindig volt választási lehetőségem.

(Ez olyan mélységű állítás, amely vonatkozhat a megszületésre, a földi létből való eltávozásra egyaránt.)

2. Ha azt gondolom OK valami, akkor OK. Ha nem gondolom, hogy OK valami, akkor nem OK.

(Minden úgy jó, ahogy van. Minden tragédiának, pofonnak, betegségnek van üzenete számomra. Az a dolgom, hogy erre rájöjjek.)

3. Légy hűséges a fő feladatodhoz!

(Azaz összpontosíts! Ne aprózd, szórd szét magadat. Tudd beazonosítani a küldetésedet.)

4. Egy évig olvass pozitív könyveket és hallgass pozitív kazettákat.

(Hogy kiirtsd a korábbi és tanult negatívizmusokat, ahhoz ez elengedhetetlen. Az évek során felgyűlt negatív dolgokat csak nagy mennyiségű pozitív irodalommal, hanganyaggal tudod közömbösíteni. Közben megtanulsz a megoldásokra koncentrálni, érzékennyé válsz a negatív emberekre és hatásokra. És rászoksz a pozitív gondolkodásra - abba sem tudod hagyni az ilyen könyvek olvasását, kazetták hallgatását és keresni kezded az ilyen típusú emberek társaságát.)

5. Ha valami nem megy vagy valami elromlik, akkor az csak az én hibám.

(Ez nem egyenlő a terméketlen önmarcangolással. Ez az önmagunkért, a cselekedeteinkért és a beállítódásunkért való teljes felelősségvállalást jelenti. Egy-egy sikertelen dolog után meg lehet nézni, mit csinálhatunk másképp, mert nincs még minden kipróbálva. Ha valamit nem tanulok meg, akkor azt újra meg újra megkapom, egészen addig, amíg nem értem meg a nekem szóló Üzenetet. Van amikor a fókuszt vissza kell vonni, távolabbról kell szemlélni a dolgokat, hogy LÁSSUNK. Egy nagyon nehéz házasságban amikor nagyon érint bennünket a másik, gondolhatjuk például azt, hogy változzon meg. Noha nem neki kell megváltoznia - "csak" nekem, Rajta ugyanis nem tudok változtatni - eddig is hiába próbáltam, másképp kell hát végre csinálnom. Nekem lesz jobb, ha képes vagyok változtatni - változni, fejlődni, jobbulni.)

6. Add fel, hogy Te vagy az Univerzum vezérigazgatója.

(Azaz tanulj alázatot.)

7. Amikor egy akadállyal szembesülsz, lásd meg benne a lehetőséget.

(Carnegie nem véletlenül tartja, hogy minden kudarc magában hordozza egy vele azonos értékű siker csíráját.)

8. Fordítsd el a fejedet azoktól az emberektől, akik azt bizonygatják, hogy "nem tudod, nem megy ez neked..." stb.

(Az ilyen emberek rongálják az önbecsülésedet, elveszik az energiádat, fáradt leszel mellettük - ha lehet, kerüld el őket. Ha nem tudod, akkor a velük töltött idő után olvass pozitív könyveket, hallgass ilyen témájú kazettákat, keresd azoknak az embereknek a társaságát, akik jó hatással vannak rád, akik inspirálnak téged.)

9. Vigyázz a beszédedre!

(Figyelj az elszólásaidra, s tudd, ha elküldesz egy átkot, az előbb-utóbb visszaszáll rád.)

10. Kerüld a beszédedben a "nem fogom... nem tudom..." stb. kifejezéseket.

(Akinek vannak álmai, aki akar, aki nemcsak elhatározza, hanem valóban tudja is, hogy mire képes, az előbbre jut maga és a körülötte élők boldogulására, boldogabbá tételére is. És az ilyen közeg az alkalmas a tanulásra, az egyéni fejlődésre is.)

11. Beszélj arról, amit szeretsz az emberekben, a családodban.

(Legalább 4-5-6 ilyen dolgot szedjél össze - tudd, hogy mindenkiben vannak jó dolgok, mindenkinek vannak értékei. Lényeges, ha ezt tudatosítod, és az örökös rájuk való panaszkodás helyett ezekre koncentrálsz. Fontos ugyanakkor, hogy ki is fejezed számukra, mit értékelsz bennük. Javulni fognak a kapcsolataid, jobb lesz a közérzeted.)

12. Segíts másoknak viszonzás és méricskélés nélkül.

(Lehet, hogy segítesz valakinek, de nem tőle, hanem mástól jön számodra a viszonzás. Tartsd ezt természetesnek - ne várj senkitől semmiért hálát. Tedd a dolgod.)

13. Mennyi ideig tart a rossz hangulatod? Ha öt percnél tovább, akkor baj van.

(A depresszió népbetegség. Mögé kell nézni. Lelki tényezői vannak, de egy jó testi kondíció éppúgy segíthet, mint pozitív emberek társasága, akik csak a hatáskörükbe eső dolgokkal foglalkoznak. Ne őrlődj a megváltoztathatatlanon. Ha megtalálod léted értelmét, küldetésedet, többet bírsz mint gondolnád. Fő feladatod tudatosításához vannak gyakorlatok - megleled az ehhez értőkhöz vezető utat, ha külső segítségre van szükséged - erre koncentrálsz, ha ezt valóban fontosnak érzed. De a saját Belső Hangodat se feledd!)

14. Számold az áldásokat naponta.

(Üdvös, ha folyamatosan észreveszed a neked szóló ajándékokat: a tavaszt, egy jó vacsorát, egy szép nőt... Legyen nyitva a szemed a szépre-jóra. És adj hálát érte.)

\

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz életük.

Boldogok, akik tudják, másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól megkímélik magukat.

Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, de látnak is.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nem csak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömben indulnak útjukra.

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosok.

Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetleneknek hinnék magukat, mert ők öröm magvetői.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének és imádkoznak is mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

Dr. Gyökössy Endre

* * *

Teremts csendet magad körül és figyeld belső működésedet. Ismerd meg gondolati folyamataid minőségét. Amit magadról így megtudsz, arra az érzelemmentes gondolatiság fényével világíts rá.

Szabadítsd meg önismereted első szilánkjait az asztrális indulatoktól, és fürdesd meg a hűvös, tiszta szellem fényében... Amit így megtanulsz, újabb tanuláshoz vezet majd, amíg lassan fel nem ébred benned az emlékezet, meg nem nyílik újra a harmadik szemed, fel nem ragyog gerinced mentén szellemi erőid hét központja.

Tanulj magad, de soha ne hidd, hogy ismered magad... Haladj az úton, és amit megtanultál, azonnal aktiváld mindennapi életedben, az anyag szintjén.

Amiben így részt veszel, az nem kisebb munka, mint az anyag szellemiesítése, a hazavezető út építése. Benned van a királyság, magadban hordozod, magadnak kell előhívnod tulajdon tévelygéseid eonok óta lerakódott salakjából.

Ezt a feladatot helyetted soha senki el nem végezheti, ezt a benső aktivitást semmiféle hit vagy meggyőződés nem helyettesítheti.

A feladat egyidős veled, végzed is az idők kezdetétől, csak emlékezeted is elhomályosult. Újra és újra megjelensz a föld szigorú iskolájában, amíg a karmikus kínpadon lényednek minden felülete villogó tisztává csiszolódik.

Ez a folyamat soha nem büntetés, hanem az isteni szeretet legmagasabb manifesztációja.

A Kegyelem egyetlen eltévedt gyermekét sem hagyja elveszni.

A megváltás munkája azonban a tiéd. Amennyit elvégzel belőle egy-egy testetöltésed alatt, úgy formálod majd újra asztrál és mentál tested energetikai képletét következő inkarnációid anyagi kereteinek megalkotásához.

Ebben a csodálatosan egyszerű és kozmikusan igazságos körforgásban, a Karma és a Szabad Akarat kettős törvényének sínein építed magad fokról fokra, annak a hatalmas fénylő lénynek a mintájára, akinek emlékeztető sugarát fénymagként ma is magadban hordod. Aki valaha voltál, és akivé ismét válnod kell.

Más út nincs.

Forog, pörög a Szamszára, az Élet kozmikus kereke, kínálja egyfelől az uralkodó jogarát, másfelől a koldus bádogbögréjét. Melyikre van inkább szükséged következő megjelenésed színpadán? Válassz, aztán élj választásod szerint.

De vigyázz, ne feledd, a trónus magasságából csak lefelé, a templom lépcsőjéről csak felfelé vihet az út...

Tested fizikai alkotóeleme persze nem állja időtlenül a lét koptatását. Egy idő után lefoszlik rólad, hogy az anyag koloncától megpihenj egy kicsit. Megmártózhass igazi szférád magasabb energiáiban, feltöltekezhess a következő próbatételig.

Ennyi a halál, ennyi a születés.

A halál a titkos tanítások fényében sohasem megsemmisülés, hanem létforma váltás. Igazi oka a születés.

A halál a teremtés másik ajtaja, küszöbét éppoly gyakran koptatod majd, mint a születését. De ne feledd, a bölcsek mindig a halál ajtaját kopogtatják, a küszöb lehetőségét keresik, pontosan tudják, hogy mennyire fontos, hogyan lépsz át ismét a szellemi szférákba egy fizikai lét után.

A küszöböt átlépheted úgy, hogy tudsz magasabb létformáid rád szabott feladatairól, és akkor a következő földi megjelenésben a születéskor szemedre hulló fátyol csak részben takarja el a múltadat.

Letépett szemhéjjal születni iszonyú próbatétel, részleges memóriával születni kiérdemelt előjog. Bármelyik esik rád, élj vele a megismert törvények állandó fényében.

Élsz, tanulsz, dolgozol, építed magad az egyetlen lehetséges úton: másokat építve. Anyagi-szellemi javaidat bő kézzel szórod mások felé, mert ahová te tartasz, oda poggyász nélkül kell megérkezned. Felébredt intuíciód fényében a fizikai világ egy könnyebb, tisztább közeggé válik.

Tudatosan építed, formálod, auráját tisztítod minden gondolattal. A természet energiái élő valóságukban megmutatják magukat neked, az anyag lassan rád bízza magát, elveszti sűrű és sötét voltát...

Körülményeid belülről figyelt képletéből újra és újra felvillan a szellemi építkezés földre vetülő törvénye: egy levél sem hullik le véletlenül a fáról. Igen, minden hajad szála megszámoltatik...

Felébredt pszichikai erőid egyre növelik aurád magnetizmusát. Lassan köréd rendeződnek azok, akik veled egy úton járnak, akik be tudják fogadni, amit adni tudsz, vagy elhozták azt, amire neked van szükséged.

Ez a legmagasabb szellemi áramlás teremti meg benned az igazi testvériség és egyenlőség tudatát, amelynek semmi köze nem lehet a materiális érdekeket takaró jelszavakhoz, hiszen ez az egyenlőség nem a fizikai világ terméke...

Bistey Zsuzsa

\

\

Nem vagyok guru, nincsenek tanítványaim, nem vagyok igazságok megtestesítő bölcse. Mindannyian, emberi kondícióinknál fogva tanítványok vagyunk, az Igazság tanítványai. De az Igazságot soha nem egy személyben kell keresni. Nem leszek mankója senkinek.

Soha nem mondtam, hogy nincs Isten, csak azt mondtam, hogy Isten annyiban létezik, amennyiben az emberi lényben manifesztálódik.

Nincs jóság és nincs gonoszság. Jóság az, amitől nem félünk. Gonoszság az, amitől rettegünk. Ha levetjük ezt a rettegést, akkor betöltjük az ember spirituális végzetét...

Ne azt kérdezzétek, ki vagyok én. Soha nem fogjátok megtudni. Kétezren ültök itt velem szemben, ha megértenétek, miről beszélek, holnapra átformálhatnátok a világot...

Az Igazság törvénytelen föld, nincs kitaposott út, sem egyház, sem szekta nem vezethet el hozzá. Ha hiszel valamiben, kérlek, ne szervezd azonnal valamivé azt, amiben hiszel: ezzel megölöd...

Tizennyolc éve várjátok a Világtanítót, hogy végre megszólaljon, és legyen mire figyelnetek, legyen kit követnetek.

Amíg ez a figyelem külső forrásokból táplálkozik, a Lényeggel soha nem léphet kapcsolatba. Állandó függőségben éltek: mástól várjátok a spirituális útmutatást, megint mástól a boldogságot, az együvé tartozás biztonságát. Mindez nem más, mint végzetes, félelem szülte félreértés, káprázat, mely tökéletesen elfedi előletek a lényeget.

Krishnamurti, 1929.

\

\

\

\

\

\

\

Babits

\

\

Christopher Fry

\

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, boldogtalan ember. Hosszú-hosszú vándorlás után rátalált a híres, öreg bölcsre, akit régóta keresett, hogy tanácsot kérjen tőle.

- Mondd bölcsek bölcse, mit tegyek, hogy gazdag és boldog legyek?

- Menj el a nagy tóhoz, és dobd a parton lévő kavicsokat a vízbe, amíg meg nem találod azt a kavicsot, amelyik meleg. Őrizd meg azt a követ, s akkor gazdag és boldog leszel.

Elvándorolt a szegény, boldogtalan ember a nagy tóhoz. Fölvette az első követ, hideg volt, behajította a vízbe. A második is hidegnek bizonyult, azt is a vízbe hajította. Hetek, hónapok múltak, s ő egyre csak dobálta a vízbe a hideg köveket. Egyik nap már alkonyodni kezdett, ő fáradtan hajladozott, amikor a következő kavicsot fölemelve váratlanul forró meleget érzett kezében. Karja azonban máris lendült a megszokott mozdulattal, és a forró kő elmerült a tóban...

\

Babits Mihály.

Két férfi lépkedett a tengeren. Az egyik lassan, biztosan; mellette - fél lépéssel elmaradva, és mintha nem bíznék magában, kapkodóbban, néha bokáig lemerülve, el-elfúló lélegzettel - a másik (vagy a mása).

Mögöttük végtelen víz, előttük végtelen homok.

Talpuk alá a föveny úgy simult akár a víz, puhán és selymesen.

Két kő volt ott - csak két kő, semmi más - mélyen beásva a homokba; kerek, tömzsi kövek, amikhez hajók kötelét hurkolták valaha, mikor még hajók jártak erre.

Leültek a kövekre; előttük végtelen víz, mögöttük végtelen homok, mindkettő enyhén fodrozódva, éppen csak annyi különbséggel, hogy a tenger mozgékonyan, a homok mereven.

Ültek és hallgattak. Nézték a tengert.

Aztán - órák vagy napok múlva, mindegy - aki a társa volt (vagy mása volt) annak, ki elsőül lépett a partra, kezét egy kissé megemelte, olyképp, mint aki tétován nemlétező madár után mutat a messzeségbe.

Ki elsőül lépett a partra, lehunyta a szemét, mintha látná a madarat.

- Szólhatsz, Szerápion.

Két férfi lépkedett a sivatagban. Előttük végtelen homok, mögöttük végtelen víz. Mögöttük a tenger hullámai, előttük a homok hullámai. S fölöttük egy Madár.

Fölülről minden hullám mozdulatlan. De annak, aki száll, minden hullám mozog. A világ egy-egy hullám-szárnycsapás, amellyel túlgördül magán.

Ha mozdulatlan, akkor is. Ha sivatagban, akkor is. A két kő, amin ültek, rég eltűnt már. Elnyelte a víz vagy a homok árja.

Mentek a homok tengerén, a némaságban hallgatták a tengert.

A tenger lassú szárnycsapásait, ahogy biztos Nyarába hömpölyög.

       S mielőtt eltűnt volna, távol, a kéken ködlő messzeségben, a két alak eggyé mosódott.

*   *   *

Fényszutrák

KÉRDEZZ ÖNMAGADTÓL
- FELELJ ÖNMAGADNAK

A "Homo Sapiens" a múlté. Segítesz-e Uránusz Vízöntő-operációjának, hogy benned is végbemenjen új lényed születése, transzcendens érzékszerveid felélesztése, amelyek minden egyéni és földi kataklizma fölé emelnek?

\

Tapasztaltad-e már, hogy minden gondolatod testet ölt, megvalósul, ha mágikus kívánságod Fénye és akarata gyúl ki mögötte?

\

A transzcendens Fénnyel és feszültséggel telített, űrbedobott kívánságnak teremtő ereje van. Miért nem gyakorlod e mágikus törvényt?

\

A létben nem jelenhet meg olyan élőlény, amely valami önmagánál nagyobb célpont felé ne sietne. Te milyen cél felé tartasz?

\

Tudod-e hogy amint felparázslik és tudatossá válik benned halhatatlanságod tűzmagja, az benső újjászületésed tapasztalását jelenti?

\

A varázsszavak hatóereje a magasabb kiterjedésekből áramló, egész lényedet átható sugárzásukban nyilvánulnak meg. Érezted-e már az Örök Fény Lézerének e minden anyaggá sűrűsödött akadályon átható érintését? Az érzéseidben? A gondolataidban? Eszmevilágod szárnyalásában?

\

Megbizonyosodtál-e róla hogy halhatatlan vagy és nem először születtél a Földre?

\

Mit tartasz jelen életed vezérmotívumának?

\

Van-e mértéked és szűrőd hozzá, hogy a rosszat a jótól, a valótlant a valótól, a sarlatánt a beavatott bölcstől megkülönböztesd?

\

Rájöttél-e már, mit jelent a hindu filozófia Isteni Énekének, a Bhagavad-Gitának a figyelmeztetése: "A cselekvés jógájánál magasabb rendű a megkülönböztetés jógája"?

\

Szerelmedet nem mindig viszonozza az, aki a lángot felgyújtotta benned. A szeretet azonban, ha önzetlen és igaz, mindig visszatükrözi a teremtő Logoszt, ahogy a hegyek ismétlik a kiáltó hangot. Felhangzott-e már benned a Szeretet Fénycsendülésének hívása?

\

A Jóság a természet legtisztább, leghatalmasabb gyökérhangja, amely vigasztal, ad, békét teremt és soha sem rombol. Adtál-e már a benned rejlő Jóságból teljesen önzetlenül úgy, hogy semmi viszonzást nem vártál érte?

\

Próbáld eltüntetni a káprázatfalat saját szorongásos képzeteid és mulandóságodon túlra sejtő örök önmagad között. Gyakorolod-e már súlyos képzetrétegek alá temetett szellemi vénáid felfakasztását? Hogyan?

\

Tudod-e, hogy mai jellemed, kötéseid hiányai, traumái, szorongásai, tehetségei, sikerei vagy sikertelenségei - előző életeid eddig meg tett útjának végösszege?

\

Az extatikus öröm a lélek kenyere. A halhatatlan remény a szellem Iható Aranya. Táplálod-e velük magasabb testeidet a testi szükségleteid kielégítése mellett?

\

Megfeledkezhetsz-e róla, hogy lelki immunrendszered erejében, vagy gyöngeségében gyökeredzik valamennyi betegséged, egészséged, sorsod alakulása, sikered vagy kudarcod?

\

Soha se felejtsd el: a szellemi tevékenységed hidat épít örök kiterjedések és az ember között. Aktív alkotó gondolataid, teremtő képzeleted felnyitja a halandók bölcső és sír közé börtönzött zárlatát. Tanulod-e az ilyen sürgős mentőszolgálat fontos szabályait?

\

Véletlen nincs. Ha sorsod urai valakivel összehoztak, mit gondolsz, mi volt a céljuk vele?

\

Mi a szereped abban, ha egy emberi kapcsolatod elmérgeződik? Morális és szellemi elkötelezettségeddel összhangban mi a tennivalód e konfliktusban?

\

Minden embernek vannak gyöngeségei. Neked is. Miért vetsz mégis követ néha azokra, akik nem rosszabbak, nem jobbak nálad, hibáik legfeljebb más módon nyilvánulnak meg?

\

Elemezted-e már korai és későbbi gyermek-, kamasz-, ifjúkorod rövidebb-hosszabb korszakainak tartalmát, fellobbanó, azután kihunyó ambícióit, csalódásait, tilalmait és megnyíló lehetőségeit? Gondoltál-e arra, vajon nem az előző életeid szerepei, levetett jelmezei, visszfénye tükröződött bennük úgy, ahogy az embrió éli át anyja méhében az anyag fejlődésének minden fázisát?

\

Tanár akartál lenni? Vajon nem azért-e, hogy először a magadban rejlő infantilis, felelőtlen, tudatlan gyermeket fölneveld?

\

Zenész akartál lenni? Nem azért-e, hogy füled képessé váljék a Logosz ibolyántúli, infravörös, kozmikus ultrahangját, a "Legyen!" teremtő jelentőségnek értelmét meg tudjad hallani?

\

Festő akartál lenni? Vajon nem magasabb tudatod kíván-e bevezetni vele a szimbólumok nyelvébe, amely a lét háromsíkú valóságát tartalmazza? Az álmok képnyelven beszélnek. Tudod-e, hogy a festőt az ősi Egyiptomban "Sinecknek", Megelevenítőnek nevezték, mert akit vagy amit lefestett, azt megkötötte??? és életre keltette?

\

Arról nyilván tudsz, hogy az írás ősformája a mágikus kép. Foglalkozol-e álmaiddal azzal a bizonyossággal, hogy azok saját képraktáradból kiemelt világnyelven beszélnek hozzád? Tanulod-e a sorsod kulcsait tartalmazó nyelv üzeneteinek megfejtését?

\

A festőművész a vásznán kívül hozza létre alkotását. A szobrász kőből fejti ki remekműveit. Miért felejted el néha, hogy a teremtő, alkotó benned dolgozik sorsvésővel, tüzes színeket osztó ecsettel, csiszolókoronggal, s művének te vagy a Príma Matériája, nyersanyaga, alkímiai tégelye, amely szenvedések parazsán nyugszik. Miért lázadsz az ellen, hogy isteni remekművet formál belőled, s a széttört tégelyből szárnyas titánforma röppen fel, akinek lényében a Bölcsek Köve szikrázik?

\

Tudod-e, hogy a realitás mulandó tárgyai mind magukban rejtik lelki-szellemi céljuk jelbeszédét és eszközeit? Elegendő szívósságot, erőt veszel-e vissza hétköznapjaid relatív idejéből, hogy e halhatatlan üzeneteket megfejtsd és gyakorlattá tedd életed minden percében?

\

Író szerettél volna lenni? Ugye nem vonod kétségbe, hogy mindaz, ami körülvesz, és saját életed is, félbehagyott történet, olyan rejtvény, amelyeket még nem tudtál megfejteni? Nem volna-e a legfontosabb dolgod, hogy egy írásműben saját léted rébuszának értelmét keresd, s a cselekmény Ariadne-fonalát követve megtaláld végre halhatatlan otthonodat?

\

Színész szerettél volna lenni? Nem tagadhatod önmagad előtt, hogy a saját szerepeidet kívánod végigjátszani, esténként mindazt kiélni, amire kíváncsi vagy. Érzed-e a leküzdhetetlen ingert rá, hogy e szerepekben örülni, sírni, dühöngeni, intrikálni, koldulni, koronát viselni, fiatal, gyönyörű, vén és bölcs álarcokat cserélni, újra és újra feltámadni tudj, hogy maszkjaidtól, jelmezeidtől megszabadulj végül?

\

Pap szerettél volna lenni? Talán sok a vezekelni valód és névtelen bűntudatod olyan tettekért, amelyek emlékét a tudattalanodban áthoztad a jelen inkarnációdba? Nem sikerült reverendát vagy apácaköntöst öltened? Akkor miért prédikálnád másnak azt, amit nem puritán, fanatikus, önsanyargató, védett elvonultságban, hanem a nyüzsgő világ brutális konfliktusai, kísértései között neked kell helyes módon megvalósítanod?

\

Orvosnak készültél? Kétséges lehet-e, hogy előbb a saját lelkedet kell meggyógyítanod ahhoz, hogy mások testét, lelkét sikeresen kezeld.

\

Pszichológiát tanultál? Képesítésed is van róla? Hogyan lehetnél embertársaidnak gyógyítója, ha a saját tudattalanodban lappangó ösztön-lényeket sem ismered, amelyeken keresztül pácienseid szenvedély vírusai megfertőzhetnek?

\

A prostitúció egyben szerelem-elvonó kúra. Tisztában vagy vele, hogy szolgálatait potenciazavaros, gátlásos, vagy szadista, sokszor csúf, perverz nárcisták veszik igénybe, akik magányosan onanizálnak ott egy személytelen kéjtárggyal és olyan dolgokat művelnek, amelyeket sem a feleségükkel, sem a szerelmükkel nem mernek megtenni?

\

Emlékeztetni szeretnélek rá, hogy csak az önmaga fölé emelkedő ember léphet ki a világ erkölcsi, gazdasági és ökológiai kataklizmájából, de saját karmája - sorsa - bilincseiből is. Megvan-e a szándékod a szüntelen tanulás, fanatizmus és egzaltáció nélküli megismerés elnyerésére? Főként van-e kitartásod hozzá?

\

Lehet-e tökéletes teremtője e tökéletlen, önmagát pusztító földi létformának és a saját életét végveszélybe sodró halandóknak?

Töprengtél-e már rajta, hogy nincs két egy forma ujjlenyomat és két teljesen egyforma ember sem? Vajon ugyanígy van-e két tökéletesen egyforma Istenkép a hívők elképzeléseiben?

\

Igaz-e, amit az ősi hagyomány tanít, hogy Isten, Teremtő vagy istenek megjelenési formáit az emberi képzelet alkotja meg, de a víziókban az örök tűzmag egyetlen és azonosak egymással?

\

Szerinted az ősi népek miért nem féltek a haláltól?

\

Mi a különbség hit és tudás, egzaltált képzelődés és a magasabb valóság felismerése között?

\

Vajon azért juttatták-e kezedbe a szellem alkímiájának receptjeit, hogy elsősorban másokon, vagy magadon próbáld ki őket?

\

Mit gondolsz, mi a helyesebb, ha embertársaid egyéniségében a hibákat, ütközőpontokat keresed, vagy az, miképpen tudod megérteni őket, s amennyire jellemük befogadja, megpróbálsz összehangolódni velük a saját törvényeik szerint?

\

Lehetséges-e, hogy fontos emberekkel, akik taszítanak vagy vonzanak, sorsod alakulására nagy hatást gyakorolnak, először találkozol? Miféle üzenetet vagy figyelmeztetést hordoznak részedre mélymúltad életsorozataiból, vagy esetleg tükörként mutatják meg jellemed titkos deformációit?

\

Tudod-e miért vannak neked csak kötelességeid s a nálad éretlenebbnek, tudatlanabbnak jogai?

\

Miért nem keresel kapcsolatot zseniális álom-éneddel? Hányszor figyelmeztetett már veszélyekre és mutatta meg fontos tennivalóidat? Nem értheted meg őt addig, míg nem ismered a képnyelvet. Miért nem tanulod meg a szimbólumok világnyelvét?

Sokszor érzed ébren és álmodban, hogy a láthatatlan Fény sugárzása hatalmasabb minden látható, múló formánál. Miért zárkózol el a világosság aranyló, gyógyító, kimeríthetetlen kincseitől?

\

Miért kellene hinned bármit is, amit tudni lehet?

\

Milyen visszatérő álmaid vannak?

\

Voltak-e már déjà vu (ez már volt egyszer) élményeid, mikor valamely idegen városban vagy országban egyszerre olyan intenzitással ismertél rá mindenre ott, hogy pontosan tudtad, melyik útja hová vezet, sőt a házak bizalmas titkai is megélt valóságként jelentek meg benned?

\

Találkoztál-e olyan emberrel vagy emberekkel, akikre hirtelen ráismertél, noha ebben az inkarnációdban soha sem ismerted őket.

\

Álmodban jártál-e olyan tájakon s örvendezve találkoztál-e olyan hozzátartozóiddal, akiknek a jelenedben a közelükbe sem kerültél?

\

Volt-e sorozat-élményed álmodban, féléberen, vagy különös átzökkenéssel egy vízióban, mikor több alakban, jelmezben, ismeretlenül-ismerős környezetben láttad magad?

\

Gyermek- és ifjúkorodnak az előző életeidből feltörő reflexei hány éves korodban értek véget? Mikor vette át az uralmat sorsod fölött a jelen inkarnációd vezérmotívuma? Tizennyolc, húsz, huszonegy évesen? Miért nem elemzed e fontos folyamatot s azt, mikor érkeztél el fejlődésed továbbépítése küszöbéhez, képességeid kibontakoztatásának elindításához?

\

Tapasztaltad-e már, hogy ami könnyű, erőfeszítés nélkül véghezvihető számodra, az nem igazi értéke sorsodnak, mert már tudod. Átélted. Nem tanulsz újat belőle. Hajlandó vagy már elfogadni azt, hogy ami nehéz, fájdalmas erőfeszítéseket kíván, egyedül attól nőnek lelki izmaid?

\

Megpróbáltatásaidban gondolsz-e a mentális alkímia törvényére? Arra, hogy minden átalakulás a katarzis tisztítótüzében megy végbe?

\

Van-e tömegmegváltás, vagy csak az individualizált egyén juthat el a misztériumig? Miért?

\

Tudsz-e szeretni anélkül, hogy birtokolnál?

\

Miért mondta Jézus Krisztus, hogy: "Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt és aki odaadja az ő életét énérettem, megmenti azt"?

\

Miért mondta Jézus Krisztus, hogy: "Senki sem mehet az Atyához, hanemha Énáltalam"? Mit értett az "én" alatt?

\

"Mikor a földön eluralkodik a gonoszság és igazságtalanság, időről-időre megjelenek Én." Miért figyelmeztette erre a keleti filozófia tanítványait a Bhagavad-Gitá, az Isteni Ének?

\

A külső vallás pótszere a belsőnek. Miért gondolod, hogy csak másoktól kaphatod meg az igazságot, amely saját lelkedben, szellemedben él?

Szóvarázs

A szavak inkább eltakarják,
mint megmutatják a valót
A gondolaterők viszont
minden akadályon áthatolnak.

A szutrák, amelyeket a következőkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek - mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme:

Minden gyógyulás arkánumát egyedül a lélek és a szellem rejtett laboratóriumában lehet létrehozni.

Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként elátkozza magát? Annak akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szintén minden cselekedetét megbánja?

Aki vétkezik, maga ellen vét, aki igazságtalan, maga ellen igazságtalan, hiszen másokban önmagát ítéli el.

Tudod-e, hogy emberben mindig azon a ponton rejtőznek sorsának buktatói, ahol a legbiztosabbnak érzi magát?

Tudod-e, hogy a fogadalmak mindig sorsot idéznek?

Átgondoltad-e már teljes mélységig a környezeteddel való kapcsolataid félelmetes jelbeszédét, azt, hogy mindegyik sorstükröt tart eléd, amely saját jellemed és tetteid gyökereit mutatja?

Meg tudod-e különböztetni a valódi alázatot a kegyes önfelmagasztalástól?

Közelebb vitt-e egyetlen lépéssel is az átlényegülés tiszta békéjéhez a mások iránt táplált, akár jogosnak tűnő keserű harag, vagy ingerült sértődöttség?

Mióta járod a Logosz iskoláját, amely a kimondott szó teremtő erejét a hallgatás szinkópáival váltogatja? Rájöttél-e már arra, mikor kell szavakból hidat verned egy másik ember felé, hogy átvezesd őt a közöttetek tátongó szakadékon, és mikor szükségesebb a csend balzsama valaki agyonsebzett idegzetének?

Kacagás

Örüljetek

Baljós előérzeteket át lehet és át kell hangolni félelem nélkül várakozó derűvé. E magatartás még az elkerülhetetlennek tűnőt is elhárítja, vagy irányától eltéríti, hogy lendületének csak az áramlata rezeg át rajtunk anélkül, hogy megsebezne.

Keselyűknek kiszolgáltatott, sziklához láncolt Prométheusz mindenki, amíg a képzeletében a kötelékeit fel nem oldozza, akkor is, ha e káprázatok már anyagi tényekké sűrűsödtek. Szabadulása csak ott mehet végbe; ahol foglyul esett. Félelmeink, kétségeink sötét madarainak magunk szőttünk fizikai testet, amelyek nem mások, mint formákhoz kötött mágikus jelképek.

Ha valamit a valóságban véghez akarunk vinni, előbb játsszuk le magunknak misztérium formájában extatikus intenzitással. E tündöklő imagót azután hajítsuk el magunktól a megvalósulás dimenziói felé.

Minden akadály erőket generál.

Feszültség állapotában mindig nagyobb a lélek teljesítőképessége.

Ahogy a fizikai testünket megtisztítjuk, felfrissítjük naponta, úgy kell lelkünket, szellemünket is üdüléshez juttatnunk. Van aurafürdő, lélekfürdő, mentális fürdő. A beavatott mindhárom magasabb síkon ismeri a feltöltődés forrásait.

Az irány meghatározása tőled függ! Ha eltűröd, hogy a kisülés a legkisebb ellenállás vonalán öntudatlanul menjen végbe, fejlődésed értékes hajtóerői vesznek kárba. Feszültségeid áramát tudatosan kell magasabb célok felé terelni.

Ha egy nehéz feladat elvégzésére önként vállalkozol, intenzitásfokozás lép fel benned, pszichikai energiákat generálsz, s magasabb célod hatalmas kiterjedések áramát kapcsolja tevékenységedbe.

Képességeid úgy rétegeződnek egymásra, hogy egyik a másikat pihenteti, leváltja és indirekt módon erősíti. Helyes tehát, hogy váltakozva foglalkozol egymást kiegészítő tevékenységekkel. Koncentrációt nem lehet huzamosabb ideig fenntartani.

Agyenergiád intenzitása figyelmed görcsös megfeszítésekor egy idő után veszít erejéből. Minél erőszakosabban összpontosítasz egy feladatra, annál kevésbé tudod megoldani. A végeredmény viszont könnyen, minden kényszer nélkül a tudatodba gördül, ha átmenetileg mással foglalkozol és csak később térsz vissza a témádhoz.

Ha magasabb kiterjedésekhez kapcsolódsz okkult érzékszerveiddel, egyszerű lehetőséggé válik az, ami anyagi képességeid számára lehetetlennek tűnik.

Élettered miliőjét okkult praxissal magasabb dimenziók meghosszabbított perifériájára helyezheted át. Ez annyit jelent, hogy egész életed szattvikus csodák láncolatává válik.

Fix pontok - mágikus csodák:

Ilyen fix pont a szellemedben egy magasabb dimenziókkal kontaktust teremtő idea, amely személyes lényedet személytelenné oldja. E személytelen semlegesség azután hatalmas vonzerővé válik.

E felismerés egy újfajta mágia alapja.

A mágikus eszmék mindenütt szélsőséges hatást keltenek. E hatás a környezeted részéről egy ideig taszításban, védekezésben nyilvánul meg. Ha azonban e magasrendű sugárzás kitartó és rendíthetetlen, a diszharmonikus reakciók átlendülnek saját ellentétükbe.

Fizikai szervezetedben igen sok okkult érzékszerv működik, amely magasabb univerzumokkal tart fenn a ráció részére tudattalan kapcsolatot. Munkád legfontosabb része ezért transzcendens vénád életre keltése. Mert a ráció kataklizmájából egyedül a transzcendentális érzékszerveiden keresztül léphetsz át a lét kevésbé fájdalmas formáiba.

Az ideákat legvégső elágazásukig követned kell, csak úgy juthatsz magasabb értelmükhöz. A végső mélységükig átvilágított eszmék mágikus varázsigékké válnak, amelyek veszélyeket kötnek meg és bénító gátakat oldanak.

Különleges erők középpontjába belehelyezkedni annyi, mint a legmagasabb kiterjedések erőit hasznosítani. E hatalmas életforrások a szellemedben várakoznak rád. Megközelítésükhöz azonban mitikus Templom-bárkába kell szállnod.

Amikor gondolkozol, formákat teremtesz, akciókat indítasz el, bonyodalmakat nemzel, azok szívós fonalakkal kötözik össze sorsodat. Teremtő képzeletedtől függ, hogy ezek a gondolatmagok örömet, fájdalmat, halálos mérget, vagy örökkévalóság nagy Arkánumát gyümölcsözik-e.

Magasabb energianívón a sorsodban csak akkor kezdődhet el egy új folyamat, ha a régi lezárult. Egy-egy létezésen belüli dimenzió inkarnációnak ez az értelme. Ezt az új életre támadást mindig hamis remények, tarthatatlanná vált potenciák elhalása előzi meg. Erőapályában szorongás, kietlen gyász nyűgözi le azt, aki elhiszi, hogy az éjt nem követi nappal. Elfelejtkezik róla, hogy a sötétséget mindig fény követi. Új napkelte.

Élvezet és fájdalom a lélek mágneses észak-dél pólusai. Egy idő múlva mindegyik átmegy a saját ellentétébe. Mindkettő az érzésvilág desztillációjának fontos hőenergiáját termeli. A mentális alkímiának e folyamatában a pszichikai energiák megtisztulnak minden démoni elemtől, és létrejön a Közép semleges egyensúlya.

Az aranymetszés egyensúlya már nem fájdalommal büntető élvezet és perverz élvezetté fajuló fájdalom, hanem a kettő egymást kiegyenlítő vegyülete: áldozat, amely személytelen örömmé válik.

Az ember racionális mértéke csődbe került. Nem gyógyerőt, hanem egyre bonyolultabb kórságokat termel. Ne ismételd meg a hibákat, amelyek idevezetnek. Ne sodródj szakadékba zuhanó gondolatpályák áramába, amelynek legfőbb üzemanyaga a gyűlölet, a reménytelenség és a meghasonlás.

A független gondolkodás állandó erőfeszítés, mert arra késztet, hogy az árral szemben haladj. Tehát pontosan ellentétes a megszokott racionális formákkal.

Az ilyen ember következtetései, ítéletei e szempontból bizarrak, érthetetlenek, mert emberfelettiek. Te is közéjük tartozol! Abban a felismerésben például, hogy azoknak, akik az érzékeny pontjaidon támadnak, tulajdonképpen hálásnak kell tenned. Mert ők azok, akik szubjektív életálmodból ébresztgetnek, tükröt tartanak eléd, s megakadályoznak benne, hogy kábulatodban jeges hótakaróra, vagy tűzvész közepébe feküdj le aludni, ahelyett, hogy biztos magaslatra mentenéd életedet.

Ha minden ösztönös tiltakozás és sértődött megtorlási vágy ellenére magadat marasztalod el a feléd irányuló diszharmonikus megnyilvánulásokért, kezedbe került a kulcs e hatások áthangolására.

Te már nem hivatkozhatsz a csillagok benned dúló háborújára, mert neked a csillagok fölött kell megoldanod emberi kapcsolataidat.

A hermetikus karakterológia és szimbológia egy-egy determinált jellem felismerését, tehetetlen, erőtlen nyomorékságának megértését követeli és azt sem tűri el, hogy beérd passzív részvéttel. Segítened kell rajta a birtokodban lévő szellemi Arkánummal. Mégpedig pontos diagnózis alapján, individuális módszerekkel, az illető sajátos befogadóképessége szerint.

A kristályok megváltása az oldat, a folyadékoké a vegyület. Az állatoké a szublimáció. Megmerevedett szokásaidat, feltételeidet, előítéleteidet azért kell oldanod, az oldatot szintézissé vegyítened, hogy a Teljességet átfogó gondolataid tüzében lényed animális része elégjen. A szublimáció lángjába vetett állat mindig Phoenix-madárként repül fel; zsenialitásként tér vissza hozzád.

Szimbólumok végső értelmét megfejteni annyi mint magasabb létformákba hatoló grádussorokon a Cherubi-szemlélet síkjára emelkedni.

Földünk vészhelyzete ellenére az ideálokért vívott harc egyre eredményesebbé válik. Ha most rá tudsz lépni a kreatív tettek útjára, számíthatsz a legmagasabb hierarchiák belső segítségére.

A szellemi öröm fonalát követve mindig együtt haladsz az Élettel, látható és láthatatlan formákon, az idő változó tájalakulatain át, anélkül, hogy meddő félelem és gyász borzalma nyűgözne le. Mert a Szattvikus fény a halálon át is az örökkévalóság létéről ad hírt neked az analógiák és szimbólumok nyelvén.

Lényed magja képzeleted, érzéseid síkján rejtőzik. Sorsod alakulása és fizikumod regenerációja attól függ, milyen intenzitással, pszichikai és szellemi erőkkel sietsz e láthatatlan magból kibontakozó folyamat segítségére.

Ha a lét teljességének érzetét életre kelted magadban, központtá leszel, anélkül, hogy erőfeszítéseket kellene tenned érte.

Ha valami kitüntetés vagy öröm ér, engeszteld meg érte a körülötted szomorkodókat azzal, hogy örömöt okozol nekik. Ne mélyítsd el sorsuk árnyékát önmagad erős fénybe állításával. Mondj le erről az elégtételről, s áldozatod mágikus árammá válik, amely azt, akiért véghezvitted, csillagai fölé emeli.

Ha az új korszak szellemi pionírjaihoz csatlakoztál, készen kell állnod a művészettel és vallással összeforrott magasabb tudomány szolgálatára.

Az anyag mögött láthatatlan eszmerendszer működik, amely minden közegben újra kialakítja örök porba öltöztetve.

A Vízöntő-korszak a társadalmi és filozófiai forrongások plátói világhónapja. S te éppen most éled legfontosabb inkarnációdat. Abban már bizonyos vagy, hogy sorsodban a véletlennek nincs semmi szerepe. Az sem véletlen tehát, hogy olyan tömény szellemi forrás nyílt meg előtted, melyhez korszakunk növekvő embertömegéből igen kevesen jutnak hozzá. Gondolkozz rajta, mire kötelez az, hogy a zárt számú, sohasem cserélődő "Ganglion-csoport" egyik sejtje vagy.

Örömöt érezni annyi, mint erőnket szétszórni. Ezért az örvendező lények közelsége termékenyítő erő.

*

Az öröm éppúgy kollektív jelenség, mint a fájdalom. Csakhogy tömegek nem tudnak magasrendű örömet érezni. Az öröm az egyéniség koronája.

*

Ne akadályozd magadban a halhatatlan öröm áramának keringését!

*

Az isteni öröm nem függ külső körülményektől, önmagából táplálkozik, gyökere minden lényben a rejtélyes Tao!

*

Légy független és áttetsző, mint a drágakő, amely sokszorozva veri vissza a rávetülő fényt!

*

Ha meg akarsz szabadulni egy külső zárlattól, először a zárlat képzetét oldozd le lelkedről és szellemedről új konstruktív pozitúrával.

*

Ha bánat sújt le, a világért ne görnyedj meg alatta, mert ez annyit jelent, hogy a vak sorserőknek küzdelem nélkül adod meg magad.

*

A szellem uralkodik az anyag fölött, de csak akkor, ha nem szolgáltatja ki kulcsait neki.

*

A bátorság az okkult erények egyike, de ennek örömét csak azok a kevesek bírják, akik átélték a beavatás hétpróbáját.

*

A félelem a sötétség árnyéka, az erőtlenség víziója. Az öröm a kimeríthetetlen életerő forrása.

*

Csak egyfajta valódi öröm van: az, amely az örökkévaló élet biztonságából fakad. Minden más örömképzet villanó átmenet inger és kielégülés között.

*

Ha valami célod van, idézd fel magadban a teremtő örömöt segítőtársul. Ez a szövetség olyan vénákat szabadít fel benned, amelyek energiája asztromentális síkon az atomerővel analóg. Ne kösd le képzeleted szárnyait! Merj repülni, és merj örülni az agyadban megszülető minden bizarr, lángoló gondolatnak!

*

Ne kételkedj benne, hogy minden tehetség és minden készség megvan benned is a magasabb rendű örömök elérésére. Hiszen egyetlen ideonszálon eljuthatsz a Kozmikus Elme ideáinak teremtő centrumába, és onnan meríthetsz inspirációkat. Tőled függ azonban, mennyit tudatosítasz magadban e végtelen szellemi dimenziókból.

*

A tehetség mértéke a szellemi erők felszabadulása.

*

Amit el tudsz gondolni, az valahol az igazság. S ha tényleg felbukkantál az anyag sűrű Hadeszéből, kijelölted magad számára a fejlődés következő állomását.

*

Teremtsd meg magad körül az öröm légkörét, amelyből mindenki újjászületik.

*

Az öröm atmoszférája a lélek oxigénje.

*

A hétköznapok is ünnepekké változnak az öröm légkörében.

*

A személytelen áldozat tiszta örömét kevesen ismerik. De akiben egyszer felszínre tört, az csodatevő forrásként vonzza magához az embereket.

*

Az eksztázis örömtüzéből mindig felröppen a poraiból megéledő főnixmadár.

*

Vannak csillagszigetek, ahol a magasabb rendű öröm elérése az ottani élet célja és értelme.

*

A mese magasabb igazság, szimbólumok álarcába burkolva.

*

*

Csak olyan örömforrásból meríts, amely a Szent Hegy láthatatlan csúcsáról ered, s az idő folyóin át a végtelen Élet óceánjába ömlik.

*

Az Öröm Arkánuma univerzális gyógyszer: a lét minden elemét magában rejti, mint a Prima Matéria, de már a hét alkímiai operáció után. Az öröm az "Iható Arany", amely a betegségek pszichikai okát küszöböli ki.

*

Az érzésvilág energiái eredetükben mind isteni erők. A gyógyító öröm áthevíti, feloldja, majd desztillálja a teremtés sötét, sűrű, megalvadt erőit.

*

Az öröm erőinek gyógyító vagy mérgező voltát az határozza meg, hogy nem irányul-e valaki ellen. Aki más kárának örül, az mérget termel. Aki együtt örül minden élettel, az gyógyerőt akkumulál.

*

Az érzékek öröme olyan feszültség, amely kisülése pillanatában megsemmisül.

*

A transzcendentális öröm a lét örökkévalóságának tudatosításából fakad fel.

*

A gyógyító öröm fényében sem a betegség, sem a halál gondolata nem áraszt többé dermesztő iszonyatot. Mert a végső megsemmisülés pánikja abból a tévhitből származik, hogy az ember nem hozhat semmit sem helyre, amit elmulasztott, és semmit nem pótolhat többé.

*

Mikor az ember megérti, hogy léte nem elhalások, hanem feltámadások, megújulások végtelen sorozata, akkor fenntartás nélkül átengedheti magát az eksztatikus örömnek. Mert ez a felragyogó fény nem káprázatot vetít, hanem az egyedüli valóságot. Ahogy a természetben semmi el nem vész, csak átalakul, s az anyag - látszólagos pusztulásának pillanatában - energiává alakul át, úgy a halál bármilyen formája - egy más relációból - mindig születés!

*

A nap lenyugvása a napkelte rózsaszínű derengését küldi előre a földteke másik oldalán. A halott arcán ámultan örvendező derű köszönti a láthatatlan világba való átszületés feltámadását.

*

Ne hidd, hogy bárki bármit is elvehet tőled, ami valóban a tiéd! Amit látszólag elveszítesz, azt te magad taszítottad külön útjára tudattalan indulataidból kiáradó helytelen mágikus erőkkel. Amint felöltöd a jó magatartást, érzéscentrumodban megállítod az indulatok centrifugális forgását, az eltaszított dolog újra visszakerül hozzád, feltéve, hogy kívánod még!

*

Az enyém-tiéd megkülönböztetése mélységi fikció. Valójában minden mindennel összefügg, sőt azonos vele.

*

A bizonytalanságból eredő szorongás, ingerült elégedetlenség, amely a világgal és önmagaddal való viszonyodat oly sokszor megmérgezi, abból ered, hogy elhomályosult előtted az örök össze tartozás bizonyossága. Nem vált véreddé a meggyőződés, hogy véletlen találkozás nincs. A vak véletlen tehát nem is sodorhat el egymástól embereket. Életed minden eseménye mögött értelem rejlik, és olyan kibékítő megoldás felé vezet, amelynek teljes ábráját ma még nem láthatod.

*

Ha a megnyilvánult lét két szembefordított tükre közé léptél, törvényszerű, hogy több alakban összetalálkozol saját magaddal. A sorsodban színre lépő figurák egytől egyig e sokszorozó tükör jelenségei: téged ábrázolnak, egyéniséged egymással harcoló megnyilvánulásai az idő dimenziójának különféle pontjain.

*

Ne bosszankodj! Ne keseregj! Ne idegeskedj! Az idegesség a lélek elégedetlensége. S a lélek elégedetlensége az isteni teremtőerő elfecsérlésének névtelen bűntudatából fakad. Abból, hogy tudattalanul úgy érzed, hiába élsz. Nem töltöd be a feladatot, amelyért születtél. Tudatosítsd minden elégedetlenséged valódi lényegét, és szüntesd meg a diszharmóniát kiváltó okot!

*

Ettől a pillanattól kezdve élj a teremtés isteni örömében!
Teremtsd újjá gondolatvilágodat! Mágikus gyakorlattal hangold át a külvilággal való viszonylatodat!

*

Összpontosítsd legjobb képességeidet életed szimbólumrébuszának megfejtésére.

*

Külső és belső habitusodban, családi viszonyaidban, életed eseményeiben számok, tendenciák, gátak és terelő hatások beszélnek hozzád. Olvasd el e hieroglifák titkos értelmét a birtokodban lévő hermetikus kulcsokkal!

*

Az egysíkú látás útvesztőbe csalogat. A többsíkú tiszta felismerés a magasból való áttekintés viszonylatába emel, ahonnan a kivezető út éppúgy megmutatkozik, mint a téves irányok hiábavalósága.

*

Régóta figyelsz a lét jelbeszédére. Értelmedet megfelelő módon tornáztatod. Intuíciód gyakran szállít agyadba olyan bölcsességeket, amelyekből mások csillapító, erőt adó gyógyszert merítenek. Mi lenne, ha te magad is bevennéd e nagyszerű orvosságot?

*

Egyetlen rejtélyes mozdulatba kerül, s a kifelé zúduló fény egyszerre befelé fordul, eláraszt hővel és boldogsággal.

*

Teremts kontaktust belső Napoddal, s az függetlenít majd a külső időjárás viszontagságaitól!

*

A halhatatlanság tudatának isteni örömében élsz. Mi rossz történhet veled, ha a benned élő fény mágneses védőzónát von köréd?

*

A sötétség csak ahhoz ér hozzá, aki behívja magához.

*

Az asztromentális gyógyforrásba, amelynek őrzését rád bízták, nem önthetsz mérgező keserűséget, mert azokat is megmérgezed vele, akik merítenek belőle.

*

Egyetlen sötét, halálos gondolatnak ne adj többé gondolattestet! Rekessz ki agyadból minden szorongás sugallta démonigét a benned élő angyal erejével! Betegségek, kiúttalan bonyodalmak, tragédiák - mind a képzelet síkján fogannak.

*

Örülj bátran minden pillanatnak, amellyel a sors megajándékozott! Aggódó menekülésed a jelen tiszta örömétől bűntudatból fakad: Azt hiszed: az öröm bűn, amelyért büntetés jár. Pedig e bűntudat éppen a pillanat kreatív örömének elmulasztásából születik.

*

Kiszabott idődet soha ne add el a jövő valamely káprázatígéretéért vagy egy olyan elmúlt percért, amely visszatekintve fájdalmasan szépnek tűnik egyszerre. Minden problémád megoldásának kulcsa a középpontban rejlik. Tehát tegnap és holnap között a mában. Mert egyedül ott vagy valóban jelen!

*

Örömérzeted kiváltó okát sohase keresd szegényes, külső, mulandó mozzanatokban. Mert akkor az öröm gyéren hulló filléreiből tengődő koldussá leszel, aki emlékezetzavarában saját kincstára kapujában kéreget. Szüntesd meg végre az amnéziát, amely kirekeszt a Királyi Tudás és Isteni Művészet gazdagságából! A kulcs a kezedben van hozzá. Miért nem használod?

*

Az öröm művészete abban áll, hogy önmagából táplálkozik. Nem szorul alkalomra, erőltetett csiholásra, mert akkor szalmalánggá válik, amelynek ellobbanása után mélyebbnek tűnik a sötétség.

*

A gyógyító öröm egyenletes napsütés belül. Ez az élet kiolthatatlan lángja, amely kezdet nélküli s végtelenbe rezgő derűvel világítja meg a körülötte hullámzó erők szimbólumokban kifejeződő jelbeszédét.

*

Aki megtanul mosolyogni akkor, amikor a tudatlan ember sír vagy átkozódik, aki megsiratja azokat, akik részeg mámorukban és más kárán nevetnek, az átégett a próbákon, amelyek a végső beavatásra érlelnek.

*

Sohase felejtsd el: a megvilágosodás mindig akkor érkezik el valakihez, mikor léte legmélyebb sötétségében hiszi magát, s a fény reményéről is lemondott! Állapotát azonban élesen megkülönbözteti a valódi morális összeomlástól alázatos, kitartó szolgálata, amelyet a világosságból való látszólagos kirekesztettsége ellenére is tovább folytat, sokszor hosszú, vigasztalan éveken át.

*

A gyógyító öröm beavatottja nem testi habitusában kezd el ragyogni hivalkodó külsőségek között. E változás inkább még azokat a díszeket is leoldja róla, amelyekben a külvilág felé megmutatkozott. Mert mikor a mű befejeződött és önmagában teljessé vált, az építkezés állványzatára nincs többé szükség.

*

A változás, amely után sóvárogsz, nincs messze tőled! Mert nincs rajtad kívül. Benned van!

*

A gyógyító öröm évek óta megpróbál érvényesülni benned. Különféle módokon ostromol. Szerszámokat ad kezedbe. Sürget, hogy segítsd ki zárlatából. Közléseket juttat hozzád, melyik magatartás az, amellyel ellene dolgozol, és milyen módon teremtheted meg a kontaktust hozzá. Most várja, hogy aktívan, tudatosan szövetkezz vele saját benső újjászületésed érdekében!

*

Az anyagban, amelyet megismertél, már nincsenek hiányzó láncszemek. Az égi lajtorja legalsó fokai éppúgy közvetlenül a lábad elé kínálkoznak, mint a kozmosz legtávolabbi dimenzióiba felnyúló mentális grádusok. Nem mondhatod, hogy magas célod azért elérhetetlen, mert hiányoznak hozzá az átvezető lépcsőfokok. Semmi mást nem kell tenned, mint elindulnod. Mert: "a tízezer mérföldek is lábad alatt kezdődnek" - mondja Lao-ce.

*

Ha naponta csak egyetlen lépést teszel a "mindennapi élet mágiájában" eléd tárt úton, néhány méter után rá fogsz ébredni arra a csodára, hogy futószalagon haladsz. S nemcsak te mozogsz célod felé fokozódó sebességgel, hanem az is közeledik hozzád.

*

A szavakban igen nagy erők élnek, de csak akkor, ha teljesen fedik azt, amit ki akarnak fejezni. Fénytelen, üres szavak fedezetlen csekké válnak, nem lehet vásárolni értük semmit.

*

Ha valaki eltékozolta szavai belső értékét, át kell térnie egy más értékcserére. Ez a szavak nélkül való jelbeszéd periódusa. Ilyenkor minden szükségletét néma tettekkel, valódi gondolaterőkkel és igaz érzésekkel kényszerül megszerezni.

*

Szavakkal csak akkor lehet varázsolni, ha megérintjük velük a mögöttük rejlő szimbólumok mágikus valóságát. Lankadt, erőtlen szöveggel nem lehet szellemi tüzet gyújtani. Száraz, reszelős fogalmazás nem hűsíthet csillapító borogatásként. Ha stimulálni akarsz, szavaid fókuszba gyűjtött napsugárként tűzzenek rá célodra!

*

Mikor indulatok beteg hője csap feléd valahonnan, árassz felé hűs szökőkútként permetező gondolatokat, oldó érzéseket és varázslatosan zsongító szavakat!

*

Ne panaszkodj! A panaszra fordított energiát alakítsd át inkább kreatív erővé! Ez még a szülőfájásoknál is lehetséges. Ha ugyanannyi energiát fordítasz a panaszt kiváltó ok megváltoztatására, mint amennyit meddő önsajnálatra áldozol, akkor - a benső magatartás átalakulása után - sorsodban is csodálatos események lavinája indul meg.

*

Nem baj, ha nem tudod rögtön elképzelni, hogy belső magatartásod megváltoztatása létrehozza sorsodban is a sóvárgott változást. Az a fő, hogy szívós kitartással véghezvidd magadban a mágia előírásait! Azután a helyes belső és külső pozitúrában várd meg, hogy az élményszerűen bekövetkező eredmények változtassák szkepszisedet boldog meggyőződéssé!

*

A mágia nem szemfényvesztő blöff, hanem az élet minden pillanatában ható és megnyilvánuló erő. Doktrínái magasabb természeti törvények. Aki vissza akarja nyerni saját erői fölött a hatalmat, annak meg kell ismernie ezeket a törvényeket!

*

Ha valaki úgy akarna villanyt gyújtani, hogy a kapcsoló megcsavarása helyett imádkozna a villanykörtéhez, az emberek joggal kinevetnék. Pedig a sorserőkkel szemben megnyilvánuló tehetetlen passzivitás, lejtőn való sodródás ugyanennek az értelmetlen magatartásnak felel meg a mágia területén. A mágia pontosan azokat az aktív szerelési eljárásokat és pozitúrákat tartalmazza ugyanis, amelyekkel valóban fényt lehet teremteni sötétség helyett!

*

A tehetetlen, csüggedt várakozás olyan magatartás, amely semmiféle kontaktust nem képes bekapcsolni. Ennek következtében a gondolatvilág és a lélek frissítő áramok híján sínylődik. A legkedvesebb vendég sem mer belépni hozzád hívás nélkül!

*

Ébredésed első pillanatától kezdve olyan titkos, mély örömmel készülj sorsod fogadására, mintha a menyegződre sietnél! Mert ezt az örömet életed legbensőbb valósága igazolja. Hiszen valóban a Misztikus Egység Kémiai Nászának boldog beteljesedése felé tartasz minden átmeneti célon keresztül.

*

A gyászos, komor, szigorú emelkedettség senkit sem válthat meg, legkevésbé azt, aki ebben a belső atmoszférában él. A zord levertség súlyos és sűrű halmazállapot, akkor is, ha az ima pozitúrájában merevedett meg. Előbb fel kell olvasztani és levegős, napos derűvé szublimálni ahhoz, hogy elérhesse az eget.

*

Mikor Krisztus azt mondja: "míg olyanná nem leszel, mint a gyermek, nem láthatod meg a mennyeknek országát", a belső átlényegülésnek ugyanazt a rejtélyét érinti, mint a Tarot Tao kártyája, a Bolond. A huszonkettes kártyának is kettős értelme van. Az élet legmélyebb és legmagasabb aspektusát tartalmazza. A gyermek és a bolond egyaránt boldog, mert nem les múltba és jövőbe, nem ismeri a halált, tehát nem fél tőle, a halhatatlan jelenben él. Nem mindegy azonban, hogy ez a független öröm az Édenből való kiűzetés vagy a nagy visszatérés állapotának következménye-e. Ha a mámoros szabadságérzetet részegség fűti, a Bolond szakadékba zuhan. Mikor azonban teste már súlytalanná vált, s szellemi szárnya is kinyílt az eksztázis tüzében, a földről ellendülve az öröm mitikus mennyországába emelkedik, mert igyekezetével azt teremtette meg magának.

*

Minden földi fogalomban két lehetőség rejlik: egy gyógyító és egy mérgező. Ennek pontos analógiája rajzolódik ki a növényvilágban is, ahol minden hasznos növénynek megvan a mérges, "vad" párhuzama. Az örömnek is két lehetősége van. Aki nem ismeri a megkülönböztetés tudományát, az olyan örömökhöz vonzódik, amelyek beteggé teszik. Az isteni öröm arkánuma minden betegséget meggyógyít. Ismertetőjelei csalhatatlanok. Törvényeit a szellem örökkévalóságáról szóló kinyilatkoztatások tartalmazzák.

*

A lényedben rejlő örömgenerátor állandó működéséről éppúgy gondoskodnod kell, mint testi szükségleteidről! Az sem történik önmagától. Eszel, tisztálkodsz, fűtesz, világítasz. Azt hiszed, az örömöt nem kell mindennap felszítanod és táplálnod?

*

Nem élhetünk mindig erőkölcsönből, bármilyen adakozó áradással áll rendelkezésünkre! Mert lelki egészségünket aláássa az, ha egész egzisztenciánkat kölcsönre építjük. Felőrli önbecsülésünket.

*

A másoktól való állandó függés attitűdje fokozatosan elgyengít bennünket. Arra kényszerít, hogy egyre több külső erkölcsi mankóra vagy szeszélyesen felkínálkozó alkalmi menedékre támaszkodjunk. A kihelyezett súlypont felborulást, bukások sorozatát indítja el. Szorongás-komplexumaink bénító kötése e bukások következménye. Ez tesz levertté, üldözötté, keserűvé bennünket, s megakadályozza, hogy belső örömforrásunk elixírjéhez hozzájuthassunk.

*

Eszmélj rá arra, hogy egy csomó fájdalmas kerülőútra nincs szükséged többé! Fejlődésednek olyan pontjára érkeztél, ahonnan világosan felismered: irányt tévesztettél. Isteni teremtő energiád kifelé ömlött, kivérzett, múló káprázatok csapdájába esett. Fogsága azonban csak addig tart, amíg elhiszi e káprázatot, és engedelmes önpusztítással véghezviszi Maya sötét rituáléit! Vond vissza a halálvilág bűvöletéből hitedet, legjobb képességeidet a benned élő Fény sokkal intenzívebb valóságának segítségével! Rontásoldó varázsigéd a gyógyító öröm mágiája!

*

Minden a világon belső magatartás kérdése. Bosszantó kicsiségek éppúgy, mint az élet legnagyobb helytállásai. Még a fázás is komoly gyötrelemmé lehet, ha átengeded magad dermesztő gondolatok igézetének s a didergés vitustáncának. Először ilyen apróságokon próbáld visszanyerni elvesztett hatalmadat! Szüntesd meg magadban belül a hidegpánikot! Egyenesedj ki! Szüntesd meg a reszketés kisülésének erőpazarlását! Ne végy tudomást a külső temperatúráról! Szilárd belső szuggesztióval határozd el, hogy nem fázol! Azután figyeld meg, mi történik. Egy ilyen sikeres gyakorlat kitűnő fedezet nagyobb problémák megoldására!

*

A hideg ellen úgy is védekezhetsz, hogy kis lángot gyújtasz meg belül a napidegfonatodban: a tibeti praxis "tumóját". Ez a láng nemcsak hőhatást fejt ki, hanem derűvel fűti át kedélyedet is.

*

A kánikula támadását hűs vízképzetekkel győzheted le magadban: szökőkutak játékával, fehéren habzó források zúgásával, tavak, folyók emlékfürdőivel. Ne felejtsd el, hogy a múltat éppúgy jelenné lehet tenni, mint a jövőt! Agyad olyan dimenzió-pályaudvar, amelyből vonatok indulnak minden dimenzió felé, tehát az idő dimenziójába is! S ezzel az időgéppel szabadon elutazhatsz akárhová.

*

A gyógyító öröm varázsigéi csak akkor hatásosak, ha a fájdalom tapasztalatából kristallizálódnak, mint az igazgyöngy.

*

Örülj! Minden okod megvan az örömre!

*

Jól vigyázz mindig az első, hajnali eszméléssel beléd ömlő gondolatokra! Ha nem hangolod be rögtön a gyógyító öröm mantráit, sivár, csüggesztő, halálos tartalom zúdul tudatodba, s egész napodat belső és külső kudarcok sorozatává változtatja!

*

Az egzaltált öröm a tehetetlen súly kilendülése: egyensúlyvesztés. Az egyensúlyvesztés tulajdonképpen felborulás, amelynek második ütemében a súly átlendül saját végletébe. Mert a természetben a mutáció törvénye uralkodik. A végletek kirobbantják önnön ellentétüket úgy ahogyan az órainga egyik oldalról a másikra leng át.

*

Az egzaltált öröm Maya varázslata: "Schein" és nem "sein". Káprázat, látszat, mert nem igaz. Nem valódi jelenlét a gyógyító öröm áramában, hanem lendületvétel a bánathoz, keserűséghez, elégedetlen ingerültséghez. Az eksztatikus öröm maradandóan átvilágít, mivel nem függ kortól és külső eseményektől.

*

A "Schein" és a "sein" csodálatos árnyalása mindent kifejez és mindent leleplez. A "Schein az, ami úgy tűnik, mintha... valójában azonban szemfényvesztés. A "sein" viszont maga az intenzív ébrenlét: mágikus azonosság a lét legmagasabb rendű tűzpillanatával, amely a jelenségek értelmét éppúgy magában rejti, mint a hatalmat fölöttük. Az egyiptomi vallás beavatási szövege így beszél erről, mikor a halott - a mulandóságból átlépve az örökkévalóságba - felkiált: "Vagyok! Vagyok! Élek! Élek! Az én létem minden Isten léte az örökkévalóságban!"

*

A gyógyító örömöt éppúgy tanulni, gyakorolni kell, mint felengedő bénulás után a járást. A mozdulatok egészen szokatlanok, s az elernyedt izmok visszakívánkoznak passzív dermedtségükbe. Pedig e vitalizáció a kulcsa a lélek egészséges működésének minden nehézség, csüggedés, átmeneti visszaesés ellenére! S mivel az összes betegségnek pszichikai háttere van, nyilvánvaló, hogy a lélek derűs, egészséges egyensúlya az egyetlen igazi profilaxis!

*

A halhatatlanság meggyőződésének felébresztése nélkül a légüres térben öncsiklandozó optimista autoszuggesztió a lelki onánia egyik formája. Mert nem fedezi le valódi biztonság. Nem fakad fel benne minden betegséget gyógyító isteni arkánum. Értéke csak annyi, mint a kábítószereké vagy a csillapító kemikáliáké. Hatása egy idő múlva megszűnik, s az alapbántalom fájdalma, rémülete, reménytelensége visszatér.

*

Az optimizmus: önelhitetés. Tehát narkotikum. A halhatatlanság tudatából eredő öröm a test, lélek és szellem legjobb erőit felszabadító, vitalizáló gyógyszer.

*

Átmeneti célok kis szalmatűz-örömei mellett sohasem lehet igazán átmelegedni. S főleg képtelenség alkimista kemencét fűteni vele. Egyenletes, soha nem lankadó alkímiai hő nélkül pedig semmiféle átalakulás nem mehet végbe.

*

Ne félj az örömtől! Az isteni lényeged jelzőtüze benned van, s a mélységi síkok semmiféle vihara nem olthat ki többé! Örülj! Minden okod megvan az örömre!

*

Az örömöt éppúgy állandóan, aktívan termelni kell, mint a fényt! Különben kialszik, s a sötétségbe beosonnak hozzád az éjszaka lényei: a csüggedés, a félelem és a meddő aggodalmaskodás.

*

A valóságot csak a Fény tárja fel, a sötétség elleplezi. Azért kell Fényt gyújtanod magadban!

*

Ha nem táplálod a két misztikus centrumodban felgyújtott hajnali örömlángot, egyeden indulat, szélroham elfújhatja. S amint a Fény kialszik benned, nemcsak te vakultál meg lélekben, hanem a körvonaltalan homály rémült ámokfutói is beléd ütköznek sorra.

*

Ne becsüld le az apró lángot, amelyet lényed középpontjában fellobbantasz! Figyeld meg, hogyan hat egyetlen gyufaláng a néma, mély éjszakában reménytelenül figyelő tömegre! Középponttá, reménnyé, támaszponttá válik.

*

Minden külső vagy belső sötétségben, fenyegető viharban és végveszélyben a legkisebb fénypont is irányjelző, életmentő világítótoronnyá növekszik.

*

Az öröm minden jelenséget alapjában megváltoztat. Éppúgy, mint a Fény. A sötétség ijesztő szörnyeit ártalmatlan, tehetetlen formákká teszi, amelyeket csak saját képzeletünk töltött meg gonosz tartalommal.

*

Minden tevékenységedhez hívd meg az örömöt segítőtársnak! A biztos sikerrel kötsz így szoros szövetséget!

*

Mikor a halhatatlan öröm szövetségével viszel véghez valamit, csak nyerhetsz általa, veszteséged nincs! Mert akármit eredményez, megérted belső értelmét, s nem támad kételyed még abban sem, hogy a látszólagos sikertelenség olyan veszélytől védett meg, amelyet csak később fogsz felismerni.

*

Pillanatnyi teljesülések, pillanatnyi sikerek legtöbbször a tál lencsét jelentik, amelyért isteni örökségünket, a belső dicsőséget áldozzuk fel.

*

A gyógyító öröm nem az önáltatás állapota. Nem próbál rákényszeríteni arra, hogy a nyilvánvalóan siralmasra kenetteljesen rábólints, mint Voltaire Candide-jában Pangloss mester: "Ez a világ a lehetséges világok legjobbika." Mert csak e világ tökéletlenségét felismerve lehet valóban örülni a mulandóban is az elmúlhatatlannak!

*

Nincs veszedelmesebb buktató annál, ha valaki mindent megtehet, amire impulzust érez. Ha nem kell senkire tekintettel lennie, nem kell önuralmat és lemondást gyakorolnia. E morális gátak híján úgy jár, mint az a gyümölcsös, amelyben senki sem nyesi, ápolja a fákat. A gyümölcs elvadul rajtuk, és férgessé válik. Ezért kell örülni az életünket fékező, irányító akadályoknak, kudarcoknak, önuralomra kényszerített helyzeteknek is. Mert a Kertész áll mögöttünk, aki jellemünk erején kreatív életünk egészséges gyümölcseit védi és fejleszti minden cselekedetével.

*

Ne csodálkozz rajta, ha az emberekből diszharmonikus reflexek áradnak feléd! Mert az csak a te kiárasztott érzéseid visszaverődése lehet. Ugyanolyan törvényszerű jelenség ez, mint a visszhang. Az is az általad elkiáltott szöveget ismétli ijesztő, esetleg sértő élességgel. A napfény a legzordabb szikláról is ragyogást ver vissza, s a havas hegycsúcsot vagy karmos jégcsapot egyképpen tündöklő ékszerré avatja.

*

Ne haragudj! Ne mérgelődj! Ne tűrd el, hogy egész bensőd fortyogó boszorkányüstté alakuljon át! Mert az erjedő indulatok e kotyvaléka senki mást nem tesz beteggé, csak téged!

*

Kitartó szelídséggel vagy legalábbis a derű belső pozitúráját felöltő szilárd önuralommal a legtajtékzóbb dühöt is le lehet szerelni.

*

Mikor azt hiszed, az egész világ reménytelenül fekete bánatóceán körülötted, gondolj arra, hogy a tintahal is ezt képzeli, mikor saját belső tartályából teste körül fecskendezi a sötét festékanyagot, ő maga teljesen eltűnik a fekete lében!

*

A ködfejlesztés jó mimikri néha, de megvan az esélye, hogy az, aki alkalmazza, maga is eltéved a ködben.

*

Alkalmazd a szó erejét, mágikus definíciók hatalmát elsősorban önmagadban! Győzd le vele lényed árnyékba borult részének ellenállását a Fénnyel szemben! Ha nem gyújtod fel saját kreatív fogalmaid csodalámpáját, tele éléskamrád sötétségében gubbasztva, éhhalálra ítéled magadat.

*

A sötétség, Perszephoné, az alvilágban foglyul esett Szépség mákonya: zavaros álmokat, amnéziát okoz. De a tudattalannak nincs olyan mély kábulata, amelynek magjában ne élne örök szentélyláng. Őrizd ezt a lángot! Tápláld a rituálé varázslatával! Vedd körül Sophia Fényszűzeivel! Hozd felszínre emlékezeted kútjából! A Beavatás misztériumainak hosszú éjszakáin át vonulj fel vele a Szent Hegyre, a mágikus Hajnal Templomába, s léted e zenitpontjáról világítsd be vele egész univerzumodat! Ez a tüzes Nap-kapu nyitóformulája.

Tézisek és arkánumok a bennünk keringő csillagok fölötti uralom megszerzésére

"A bölcs uralkodik csillagain." És a determináció ott végződik ahol a mágia kezdődik.

Az idő sürget rá, hogy e két doktrína felkínált kulcsaival megnyissuk végre saját életünk súlyos zárlatait.

A kozmikus óramutató olyan ponthoz közeledik, amin túl már nem segíthetnek rajtunk kapkodó, elkésett intézkedések.

Amit tanultunk, életté kell alakítanunk. Amit tudunk, belső világunk, jellemünk, sorsunk minden mozzanatában alkalmaznunk kell.

Mert kozmikus események forrpontján állunk, amelyek hosszú életsorokra eldöntik fejlődésünk irányát!

Erőszak - erőfecsérlés.

Az önmagát fékező erő eredményhez vezet.

Jó erőszak nincs!

Az erőszakkal kiküzdött siker pirruszi győzelem, amely előbb-utóbb bukássá válik.

Az indulat önmagára visszaható robbanás.

Az indulat a lélek radioaktív szennyeződése: mindenkit megfertőz maga körül, végül önnön forrását is felőrli.

Az indulat mindig erőszak, amely célját járhatatlan úton akarja megközelíteni.

Az indulat téves helyzet. Mert támadó, behatolási törekvésével teljes elzárkózást vált ki.

Az indulatnak soha sincsenek szövetségesei, segítőtársai, vagy önkéntes hívei. Az indulatnak csak ellenségei, bírálói, leigázottjai és zsarnoksága ellen lázadó összeesküvői vannak.

Az indulat végzetes módon felidézi, megérleli és kirobbantja saját ellentételét.

Az indulat a kreatív erők megbetegedése.

Az indulat, eredetében szintén isteni energia, amely a mélységben foglyul esve sziklába rejlő tűzzé lett. Mikor a vulkán kitör, mindent eléget maga körül. Ha azonban a mágus e konfigurációt óriási alkímiai kemencévé alakítja át, annak tégelyében létrejön az átváltozás.

Mert akaratának hallatlan tűzerejében, indulatai intenzitásában és szellemi feszültségében együtt van az Opus Magnum létrehozásához szükséges maximális energia.

A helyes irány tehát a lángoló piros nyíl: felfelé és jobbra való kiröpítése. Ugyanis mire az eléri magasra tűzött célját, üzemanyagának árama fokozatosan fehérré izzik. Az erővonal jobbra tartó tendenciája pedig kreatív módon hatol a jövőbe: az örök jelenbe emelkedő pályafutása alatt felderíti, megtermékenyíti, átalakítja azt!

Az időből nem lehet kikényszeríteni a végtelenséget, aki a mulandóságban az állandóságot keresi, rohanó perceken át vérzik el.

Aki hóból formálja meg élete nagy művét, annak minden napkeltétől rettegnie kell.

A megszokás a lélek elmeszesedése, amely a mozgást is fájdalommá változtatja.

A bölcs nem ismer otthont a földön, csak alkalmi menedéket.

"Az élet híd. Menj rajta keresztül, de ne építs rá házat." (Ismeretlen hindu bölcs)

Születésével mindenki futószalagra került. Állandóan mozgásban van és szüntelen operáció alatt áll. Láthatatlan kezek csavarnak, csiszolnak, igazítanak rajta. De lényének rejtélyes konstrukciója egy futószalagon túli cél szolgálatára készül.

Az ember szállodai szobában él érkezés és továbbutazás között. S ebből a szobából menetrendszerűen ki kell költöznie, tekintet nélkül arra, hogy királyi lakosztályt, vagy szűk padláskamrát foglalt el benne.

Mikor valaki megszületik, homokóráját megfordítják, mert a láthatatlan világban töltött egzisztenciájának energiája elfogyott. Neki tehát ott meg kell halnia, hogy ezen a világon feltámadjon. Kiszabott ideje azonban itt is csak annyi, amennyi perchomokszemet homokórájának felső traktusa tartalmaz. Az pedig egyenletesen állandóan fogy, s a láthatatlan sík alsó gyűjtőmedencéjében a "tükörvilágban" megint összegyűlik.

A robbanás kiterjedésében lévő kozmoszban az ember éppoly kevéssé pihenhet meg egy helyzet állandóságában, mint a lavinaomlásba került kavics.

Az élet csak úgy válik csodálatos színjátékká, ha tudatosítjuk átmenetiségét és lüktetésének kettős ritmusát. Akkor többé nem torzul gyásszá minden második ütem; mikor a látható lét örök energiája áthullámzik a láthatatlan síkra.

Fizikai síkon a jó ritkán kellemes. Mert a kellemes valami erőfeszítés nélküli, passzív lebegést jelent egy olyan régióban, amelynek legkisebb paránya is háborúban áll, s aktív elhárító manőverek között kénytelen létét fenntartani.

Sétálva nézelődni kellemes dolog: de nem zárótűzben.

Trópusi tó langyos vizének felszínén ringatózni kellemes állapot. Csak akkor válik veszedelmessé, ha a tóban krokodilok nyüzsögnek.

Más a pillanatnak élni az idő fogságában és más az idő fölött örök jelenbe emelkedni.

Az idő pillanatembere továbbhaladásának fontos üzemanyagát szórja szét felvillanó impulzusok hatására. Eltékozolja az energiatőkét, amelynek hosszabb átvezető szakaszt kellene fedeznie. Ezért, rossz ökonómiája miatt gyakran csődbe kerül.

A felemelkedés erőfeszítéséhez erőt akkumuláló magatartás egy szinten túl csodaszerű jelenségeket idéz elő maga körül. Mert erősödő életárama olyan sugárzó góccá változtatja, amelyben minden összefut; az invokált tendenciák látszólag önmaguktól indulnak elfelé.

A legkisebb ellenállás vonalán mozgó karakter legfőbb veszélye a síkok összezavarása. Ha ugyanis valaki a földi tapasztalatsík fölött marad akkor, mikor bele kellene merülnie, hogy annak lényegét megismerje, nem jut túl az anyagi világ veszélyein, csak kívülre zárul. Outsiderré válik ott, ahol beavatottá kellett volna lennie.

Aki úgy él a dzsungelben, mintha Éden kertjében pihenne, nem csodálkozhat rajta, ha vipera mar bele.

Ez nem jelenti azt, hogy Éden kertje nincs meg a valóságban valahol! De oda kell jutni. Szüntelen erőfeszítéssel. És ellen kell állni olyan áramlatoknak, melyek állandóan el akarnak terelni ettől a céltól. S ez a küzdelem nem kellemes!

Vannak kiváló agyú emberek, akiknél nincs semmi hiba a dolgok világos felismerése körül. Mégis olyanok, mint a dombtetőn lustálkodó gyermek, aki látja a közelgő vihart, s az Ígéret Földjét a messzeségben, de fekve marad. Egyetlen lépést sem tesz a menedék felé, vagy a megpillantott Gondvana irányába:

A sokirányú érdeklődés felszíni villódzása Odüsszeusszá teszi az embert, aki szirének énekére figyel anélkül, hogy árbocrúdhoz kötözné magát.

A végtelenbe sejtő intuíció csak akkor válik kreatívvá, ha megtanul rögzíteni. Köt, hogy oldhasson.

A folyékony elem minden kínálkozó mederbe beleömlik, minden formát felölt válogatás nélkül, mint értelmi kontroll nélkül az érzésvilág. Így válik az érzések víz eleme pusztító veszélyek forrásává a lélekben: áradássá, szenvedély-szökőárrá, indulat-óceánná, külső hatások, provokációk inspirálják.

Az ösztön a föld alá száműzött isteni LÁTÁS. Ez az energia a mélységben is zseniális, de romboló. Ha nem ellenőrzi és nem uralkodik rajta a szellemi kontroll, úgy nyilatkozik meg, mint a földgáz, vagy az anyag fogságában tomboló tűz: földrengés, lávarobbanás alakjában.

A pokolra szállás minden mítosza a tudat Hadészbe, vagy mentibe merülésére utal, mikor végrehajtja a mágikus alkotóenergia felszínre emelésének és szublimálásának gyógyító operációját. Az ösztönvilág megtisztításának ez az egyedüli veszélytelen módja.

Az absztrahálódó ösztön már intuíció: tisztánlátás. Tehát transzcendentális sejtelem, magasságba és mélységbe egyaránt bevilágító tudás szintézise.

A médium: közvetítő. De nem csak az égből, hanem a pokolból is közvetít. A tisztánlátó tudatosan meghatározza az irányt ahonnan inspirációkat fogad be. Az állomás behangolására felhasználja a ráció, az analízis és a tudatosítás kontrollját. A transzcendens tartalmat azonban már magasabb, okkult érzékszervein át sugározza.

Az érzés kétségtelenül gyakran hitelesebb, mélyebb hatásokat tolmácsol, mint a ráció. Néha azonban veszélyesen félrevezet, mert saját szubjektív hangulati elemein kívül nincs más értéke. Pedig épp a pontos mérték az, amelyre az ösztönösen sejtő pszichének törekednie kell. Különben sohasem találja meg a helyét, ég és föld között.

Az intenzív érzésenergiák önmagukban mindig Mája médiumai. A sóvárgás ezüstködös holdreflektora múltba és jövőbe vetít szüntelenül, s a képzeletet a vágyvilág soha ki nem elégülő ingereivel hevíti. E pszichikai nimfománia kéjes kínja teszi lehetetlenné, hogy a lélek megnyugodjék saját isteni jelenében.

Az erős, kalandos, romantikus képzeletélet sokszor saját bűntudatát reagálja le prózai házimunkák őrlésében, szinte neurotikus szorgalomrohamok offenzívájában. E mechanikus tevékenységek ugyanakkor kamuflázst és bázist jelentenek regényes kalandozásához. E párhuzamosan futó kettős élet sok későbbi meghasonlás alapja. Mert a léleknek rengeteg energiája vérzik ki sziderikus fantazmákban, s a fizikai sík realizációjára nem marad fedezet. A sikertelenség azután keserű elégedetlenséget okoz. S az elégedetlenség különféle betegség-művek bonyolult szövevényét teremti meg.

A Rák jele az örvény emblémája: a. Az ikererők vágyakozó, harcoló forgását ábrázolja egymás körül. Mágikus szimbólumalgebrával az ember elé rajzolja így az érzelemvilág tüzes tégelyét amelynek klauzúráját a vonzás és taszítás egymást bilincsbeverő energiája szövi. Ha azonban a tégelyben végbemegy a transzmutáció, a zárlat kinyílik. Mert a megváltás a démon problémája. A szabadulás nyitóformulája a középpont Szentélyében rejlik.

Aki nem rendezi viszonyát saját belső napjával, annak minden más erőközponttal való kapcsolata veszedelmes forradalmakat érlel.

Az olyan uralkodó, aki összetéveszti a külső méltóságot a belsővel, a döntő pillanatban alattvalók nélkül marad.

A királyt nem földi, hanem Égi Koronája emeli igazi hatalommá.

Az Égi Korona ékkövei ragyogóvá csiszolt tiszta csillagerők. Aki ilyen jelképet visel, azt nem lehet többé megfosztani trónjától.

Ha a Nap-szülött nem képes saját belső energiái fölött uralkodni, erőszakos zsarnokká válik.

Az alámerült nap útjának tragikus állomása az, amikor Harun-al Rasidként kitárja magát palotájából, s környezete nem igazolja többé. Ez akkor következik be, amikor a mélység söpredékével való érintkezés közben álruhájának rongyai ránőnek testére.

A paranoiás elmezavar mögött mindig ez az emlékezés rejlik. S a földönfutó király szerencsétlen őrült marad mindaddig, míg mágikus tehetségek formájában vissza nem szerzi rangjának cáfolhatatlan bizonyítékait.

Az Égi Nap maradéktalanul szétszórja magát életadó sugaraiban. Személytelen áldozataival azonban fénylő jelenlétté válik az univerzumban: a legkisebb parányt is mágikus nap-arannyá gyújtja fel.

A gőgös hivalkodással viselt földi pozíció igen gyakran a belső rang hiányának velejárója. Mert az anyagban minden vákuum kiszögellésként hívódik elő a jelenségek fordított optikájának törvénye szerint. A matéria pozitívja tehát az asztromentális síkon negatívként lepleződik le.

A belső rang éppúgy elutasítja magától a külső pozitúra sallangját, mint ahogy az egészséges fogsorú ember nem hajlandó protézist viselni.

A fejét elveszítheti az ember, mert az a testéhez tartozik; de igazi hatalmát soha. Mert az lénye örökkévaló magjából születik. Onnan emelkedik fel három világ egére, s próbálja valaki a kelő napot ellopni az égről!

Az Élet legmélyebb és legmagasabb koncepciói kitörnek a rendszerező értelem kategóriái közül. Ez nem azt jelenti, hogy rend nélkül nem fenyegeti zűrzavar az emberi világképet. Meg kell azonban állapítani a rend fázisértékét, mielőtt az haszontalan szemétként kiseprűzné a színről a káoszból születő átalakulás néhány forrongóan ijesztő, de nélkülözhetetlen elemét.

A pedantéria, a kialakult szokások fanatizmusa védekezés az élet befogadhatatlan, minden formát szétvető, szüntelen átalakulása ellen.

A magasrendű Merkúr-szülött alkalmazkodó hajlékonysága zsenialitása, lelkiismeretessége, igazságkereső szenvedélye és a mélyebbre merült Merkúr-lény diplomatikus ravaszsága, elasztikus mimikrije mögött azonos tendencia rejlik: a tűz megkerülésének ösztönös törekvése. E szenvedélytől és szenvedéstől való félelem zárja el a végső megvilágosodástól. Annak ellenére, hogy Hermész útjának zarándoka, mindenki másnál jobban látja már a magasból, hogy életművének beteljesedését egyedül a tűzön át érheti el.

Ha a földi Merkúr önként máglyára lép, annak lángja fároszként lobog fel a felső régiókig.

A Szűz-szülött beavatásának legnagyobb próbája a tűz. De amíg nem veti magát a lángok közé, nem jöhet rá, hogy a misztériumok tüze nem éget, hanem transzmutál.

Ha a Szűz-szülött aszcendense mentális dekanátusú tűzjel, az azt jelenti, hogy a Szent Hegy csúcsán lévő Szentélyben már meggyújtotta a mágikus Tüzet.

A Főnixmadár Merkúr tüzében röppen fel.

Aki a Merkúr jelében kering az inkarnációk egyre magasabbra emelkedő spirálkörein, annak az aspiráció tüzében egyesülnie kell végül Hermész Triszmegisztosszal. Hermész neofitái ettől a pillanattól rettegnek szent borzalommal és erre vágynak lényük legmélyén.

Győzd le a szépet! - tanácsolja Hermész könyve, a Tarot. S nem kétséges, hogy a valóság visszfényét, Máját érti ezen. Valamit, ami nem azonos azzal, amit vetít, hanem csapda: fájdalom, halálhurok fenyeget mögötte.

A szép azonban nem minden esetben hazugság, veszély és ingovány. Káprázatjellege abban áll, hogy vetület. Nem ott van, ahol megjelenik, és gyötrően édes sóvárgással, őrült örömmel tölt el. Azon a helyen - az anyagban - nem igaz, mert mulandó.

Ki állíthatná, hogy hazugság a szikrázó aranyfény amely csillogó meseforrássá gyújtja a pocsolya felszínét? De aki összetéveszti a pocsolyát a valódi meseforrással, azt mérhetetlen csalódás éri. Mert a fény az alkonyattal eloson és nem marad más vissza, csak az enyészetet párolgó fekete víz üres szomorúsága. A meseforrás azonban van valahol. Előképe ott él a vetület gócában és az ember sajgó, ráismerő vágyódásában. Különben nem tudna a varázslat létrejönni; nem tudna elhitetni.

A színes, térhatású film alakjai is elhitetnek, pedig nincsenek ott, ahol látjuk őket. De valahol vannak! Valahol igazak, különben nem válhattak volna vetületté.

A Szépség igazsága mélységi síkon vetület, káprázat, Mája.

Az Igazság szépsége a magasabb síkok valósága; önmagával azonos lényeg. Ami nem mulandó, tehát igaz!

A szépet legyőzni a földön, a kerub hatalmát jelenti a démon fölött. A démon Mája szövetségese.

A természet színes, igéző szépsége, amellyel zsákmányként bűvöli magához a gyanútlan élőlényeket, félelmetes analógia, tehát kulcs.

Az ember isteni energiájának nagy része úgy esett foglyul a szépség káprázatainak csapdáiban, mint a húsevő növények kelyhében a pillangó.

A szépség káprázatát azért kell legyőzni itt, hogy a tér-idő csapdák fölött egyesülhessünk az igazság szépségével. Ott, ahol a szépség Valóság.

A szépség földi vetületét a rögzíthetetlen lidércfényszerűség elviselhetetlenül fájdalmas ingerré változtatja, amelyet nem lehet kielégíteni. Éppúgy, ahogy az az ember nem elégülhet ki, aki halálosan beleszeret egy vászonra vetített, gyönyörű filmszínésznőbe, hiába rohan oda a vetülethez, hogy megölelje. Vágya magányos káprázat-csókokban vérzik el; emésztő lelki nimfomániává válik. Mert az, aki után sóvárog, nincs ott! Mája varázslata mégis annyira eleven, hogy a legégetőbb sóvárgást gyújtja fel önmaga iránt.

Az egész világ és saját fizikai életünk is csak ilyen vetület. Akármilyen intenzív mámorító, vagy kínzóan lesújtó a kivetített "kép", létünk forrása e tükröződésen kívül, a láthatatlanban rejlik.

Az igazságot sohase másoktól követeljük. Valósítsuk meg mi magunk! Az igazság keresése valóban Ariadné-fonál. De csak akkor vezet ki a labirintusból, ha tendenciáját a szubjektív belső körön túl is követjük.

A háromdimenziós világ racionális síkján kétségtelenül sokféle, egymásnak ellentmondó igazság látszata mutatkozik meg. De az Ideák magasságából szemlélve a sokféle részletigazság egyetlen szintézist mutat: azt, hogy a számtalan út mind azonos középpontban fut össze, a napgócban találkozó sugarakhoz hasonlóan.

Jó az, ami igaz. S ami igaz, magasabb értelemben mindig jó. De ha valakinek az igazsága keserű, maró, leverő, halálos és kiúttalan, akkor az nem igazság többé, hanem az igazság megbetegedése; veszedelmes egyensúly-eltolódás a sötétség felé.

Az igazság csonka töredéke rosszabb a legelvakultabb káprázatnál is, mert sokkal mérgezőbb. Különösen akkor, ha valaki megreked egy ilyen töredéknél. Negyed- és féligazságokból nőnek ki a romboló tévtanok. Azokból táplálkozik minden pusztító fanatizmus.

A hazugság az igazság reménytelen nosztalgiája.

Amint az igazság bunkóvá válik, rögtön önmaga ellentétele, gonosz paródia lesz belőle.

Az igazság azért igazság, hogy oldjon és gyógyítson. Erre azonban csak az egész igazság képes. Ha valami annyira megrendít és lever, hogy a delikvens összeomlik tőle, az áligazság, hamispénz, gyógyszercímke mögötti méreg.

Aki saját, szubjektív részigazságát rá akarja erőszakolni másra, az egyetemes Igazság ellen vétkezik. Szembekerül a többi részletigazsággal és megbontja az egész harmóniáját.

Hamisság, álszenteskedés, csalás, ámítás mind az Igazság hiányának kompenzációja, tragikus jelbeszéde. E betegséget is Aszklépiosz módszerével kell gyógyítani, ami persze nem azt jelenti, hogy ne óvakodjunk tőle. Az orvos is védekezik a fertőző nyavalyák ellen.

Mindenben kételkedhetünk, csak abban nem, hogy problémáink megoldása bennünk magunkban rejlik és lényünk mélyéből felszínre hozható. Ha ebben is szkeptikussá válunk, megbénítjuk életerőnket és elvetéljük küzdelmeink gyümölcsét.

A kétely a valóság megismerésének eszköze, de nem célja!

A kétely könnyen válik elfogult gyanakvássá, vagy veszedelmes vetítőszerkezetté, ha hiányzik belőle a tiszta megismerés objektív fényereje.

A kétely gyakran a senki földje tudás és tudatlanság között. Sem berendezkedni rá, sem tartósan élni benne nem lehet. Valahová el kell jutni onnan, különben az intellektus a külső sötétség számkivetettjévé válik.

Mikor saját érdekeinktől és személyiségünktől legtávolabbra kerülünk, akkor vagyunk Istenhez legközelebb.

A teljesen önmagába zárt egoista a dimenziókon átszövődő Világszellem organizmusában veszedelmes vérröggé válik.

A kritika nélkül lelkesedő ember olyan, mint a részeg, aki fényes nappal az utcán celebrálja obszcén rituáléit. S aki józanul rápillant, tudja, hogy örömünnepe holnap a csömör hamvazószerdájává válik.

Amíg a lelkesedéshez nem társul a tiszta felismerés megkülönböztetése, addig éppolyan atavisztikus módon építkezik a mulandóságban, mint a mélységi síkok minden élőlénye. Hóból, felhőből futóhomokból formálja meg ideáljait és megrendülten siratja gyors pusztulásukat.

Aki el akarja kerülni a nagy szégyenkezések, csalódások, kiábrándulások megrázkódtatásait, annak mindhárom síkon el kell sajátítania a megelőzés tudományát.

A lelkes hiszékenység mértéktelenségekre ösztönöz. A mohó élvezetvágy saját lehetőségei határán túlra csalogatja az embert. A vak bizakodás második üteme az egyensúlyvesztés. E háromfajta veszély arkánuma a tudás, a mérték és a megkülönböztetés művészete.

Akinek a Gunák bölcsőjébe rakták az Istentudat, teremtő mámor és azonosulási szomj királyi ajándékát, annak vigyáznia kell, hogy az égi energiák minden cseppjét a Nagy Műbe fektesse, különben tragikus tévedések sorozata lesz belőle az alvilágban: kicsapongásból eredő fertőzések, jó-, vagy rosszindulatú daganatok burjánzása és ideges zavarok sorozata.

Az alaptermészetben rejlő gyengeségek, kórok antitoxinja elsősorban minden égövi jegynél az aszcendensben termelődik ki. Mert "minden dolognak kettős léte van: előbb eszmében, azután valóságban" - tanítja Platón. Az aszcendens jelzi a magasság, vagy a mélység felé törekvő tendenciát, amelyből a következő újraszületés kikristályosodik.

Ha Luciferben feltámad a szánalom, akkor Messiássá válik. Magára veszi az anyag-útvesztő minden fájdalmas megpróbáltatását, hogy a kiúttalan bonyodalmakban foglyul esett életet kiemelje a mulandóságból.

A passzív szánalom, amely visszariad az áldozatoktól, kórokozó erjedéssé válik az emberi lélekben s bonyolult kényszercselekvések, meghasonlások, kompenzációk sorozatát indítja meg.

A szánalom éppúgy mint ikertestvére, a szeretet, a "Nagy Megismerés lánya".

Az önsajnálat a tehetetlen szánalom önmagába csavarodó görcse, s éppoly pusztító, mint az óriáskígyó szorítása: megöli a teremtő lendületet.

Ha valaki a szánalmat aktív erővé változtatja önmagában, a lét leghatalmasabb áramának sodrába kerül a Messiások Nyílegyenes Ösvényén.

A szeretetnek igen sok megbetegedése van az emberi lélekben: birtoklás, szenvedély, gyűlölet, kóros egzaltáció, féltékenyég. Ha e betegségek meggyógyulnak, akkor, mint leszáradt fekély alól az egészséges, tiszta bőr, előbukkan a feltétel nélkül való, bölcs szeretet gyengédsége.

Az önmagát gyűlölő, büntető skizoid egyéniség éppúgy a szeretet elfajulásában szenved, mint az önbecéző, mulandó személyét istenné emelő paranoiás. Mindkettő végletesen kibillen a közép egyensúlyából.

A szeretet nem passzív érzelmi ellágyulás, hanem szüntelenül elemző és szintézisépítő ellenmozgás támadásban lévő démoni indulaterőkkel szemben.

Mája fegyvertára hatalmas. Módszere leleményes, sőt zseniális. Hatása szinte kivédhetetlennek tűnik. Aki azonban megtalálja Achilles-sarkát, az fölényes győzelmet arat fölötte.

"Mája gyöngesége abban áll, hogy varázslatához kettő szükséges: egy misztifikátor és egy elhitetett. Örvénye nem jöhet létre vonzás és taszítás, harc és szenvedély nélkül.

"Minden erőnek szüksége van az ellentétére, hogy kifejthesse lényegét." Mája erejének is.

A messianizmus oldóformulája kivonja a harcos egyensúlyt Mája konstrukciójából. "Aki nem gyűlöl, nem harcol, teremtőerejét nem a szenvedélyvilágba veti, azt nem lehet megragadni, kötni, elhitetni. S azt elpusztítani sem lehet többé."

"Egy kézzel nem lehet tapsolni" - mondja a kínai bölcs.

Aki égbevetített bálványától viharzó vágyélete teljesülését, a romlandó húsának halhatatlanságát koldulja, azt saját hamis istene fosztja meg vakhitétől.

Az Örökkévaló - "Akiben minden dolog benne leli gyökerét, de Ő nem azokban" - nem küzd mulandó harctereken. Tevékenysége az Önvalón át egyedül arra irányul, hogy a halhatatlan magot minél kevesebb szenvedéssel kiemelje a halálhínárból. A hínárt nem kívánja konzerválni. A test zárlatát épp annyira nem akarja szerepe betöltése után fenntartani, mint a gubóét.

Fény nélkül nincsen árnyék. De a fény nem felelős az árnyék létéért.

A tudattalan elszakíthatatlan része a tudatnak. De a mélytudat éppen azáltal vált alsó súlyponttá, résszé, mert az Istentudat teljességében hasadás állt be.

Szaturnusz Jupiter mélytudata: árnyéka. De egyik a másiknak kiegészítő része, eleme, arkánuma is.

Az Univerzum két leghatalmasabb pilléreként Jupiter a fény, Szaturnusz a sötétség vallásának ideaforrása. E két kozmikus Titán periodikus hullámzással zengi az extatikus öröm és halálos bánat egymáshoz láncolt kettős ütemét. A Fény igéje magasba emel, a Sötétségé a mélységbe taszít. E melódia az emberi élet vezérmotívuma. A többi jel csillagkottái az egyetemes sorsszimfónia variációit jelentik. A megnyilvánulást kereső erők játékát bölcső és koporsó között.

A Fény látszólag eltünteti a sötétséget s a sötétség felfalja a fényt. Egyik a másik nyomában fut. A sötétség a kárhozott szomorúságával hívja meg a világosságot. A világosság magvában sötétségidéző szorongás feszül. De e két pólus sohasem találkozhat össze a matéria síkján. Sorsuk az, hogy váltsák egymást. Ugyanaz a törvény teljesül be rajtuk, amely az éjt a nappal sarkába űzi, s az életet a halál elől átszökteti a "Tükörvilág" küszöbén.

Jupiter és Szaturnusz összetartozását a föld szférájában is elárulja együttállásuk. Mikor egy baljós korszaknyitó, vagy éonzáró létperiódusban valamelyik jel zárlatában közel kerülnek egymáshoz, a két óriás hatására megrendül mélység és magasság. Feltárulnak az alvilág szakadékai. Meghasad az égbolt dimenziókárpitja. Hadész elkárhozottjai prófétákkal és messiásokkal együtt lépnek ki a létmisztérium színpadára, hogy lejátsszák a szellem anyagba szállásának legmegrázóbb Passióját az Univerzum halandó istene, az ember előtt. Az élet e pillanatokban jut legközelebb saját titka megfejtéséhez. A "Dimenzió-szivattyú" működése minden létsíkon érezhetővé válik. Feldereng a transzcendentum határtalan dimenzióskálája, amelynek magasabb koordinátáiban az ellentétek is ütközés nélkül egymásba oldódhatnak. Az egokozmosz két hatalmas ideagócát ezért a kerubi szintre kell emelnie az individuumnak, hogy ott mindkettő felismerhesse a másikban önmagát.

Mikor a fejlődés eléri krízispontját, semmit sem lehet elodázni többé. Az anyag gátjait feszegető szellem energiája feltétlenül kitör valamelyik irányba. Forradalmakat, ijesztő görcsöket, kataklizmákat robbant elő lappangásukból, vagy a föld zárlatát szétvető, égberöppenő csodákban mutatkozik meg.

A bölcs nem rombolja szét menedékét addig, míg nincs hová menekülnie.

A pusztítás örvénye mélységi világok szülőméhe.

A rombolás energianívó zuhanás, robbanás. Tehát a destrukció győzelme a konstrukció fölött. A halál feloldása nem destrukciókon, hanem konstrukción: építő, absztrahálódó folyamatokon vezet keresztül.

A Messiás nem lerombolja, hanem megváltja a világot. Az alacsony létsíkon lekötött erőket erőszak nélkül kioldja ideáinak magasabb frekvenciájú hőenergiájával, s kevésbé fájdalmas életformák felé irányítja.

Ha a magas frekvenciájú áram irányítás és időzítés nélkül robban ki, katasztrófát okoz. Uránusz ideagóca a hetes bolygórendszeren túl lüktető erőktől feszül. Legnagyobb veszélye ezért a földön a behelyettesítés. Mikor eszméit a mélységben próbálja megvalósítani, mulandó, labilis, sebezhető anyagból. Mert energiatöltése materiális síkon mindig szétrobbantja az eszközöket, amelyekkel operál.

Az Uránusz már nem érheti be kevesebbel, mint saját közegével. Erővonalábrája követelően felfelé mutat. Ha azonban az anyag terhét a maga súlyos, nyers halmazállapotában akarja égbe emelni, beteljesül rajta a gravitáció törvénye: visszazuhan a földre.

A fölfelé törekvő erők csak úgy érkeznek el az Égbe, ha a grádusokon való áthaladás közben, minden sík közegének megfelelően átalakulnak.

Uránusznak, miután szétrobbantotta a Szaturnusz-zárlatban végső sűrűsége határáig jutott anyagot, a legkifinomultabb matériával, a levegő kísértő áramaival is meg kell küzdenie. Mert a túl tömény és a megtévesztően súlytalan ellenfél, a Vízöntő legveszedelmesebb hajlamát provokálja: a saját képességein túllendülő, harcos vakmerőséget.

Ikarosz az ortopéd szárnnyal repülni kívánó Uránusz analógiája.

Uránusz a hiper-Merkúr. Jelének titka az, hogy mélyebb régiókban nem tájékozódhat az óvatos, okos Merkúr közvetítése nélkül. Mert Merkúr a psziché útvesztőinek hermetikus lélekvezetője. Ami annyit jelent, hogy az anyagból kibontakozó Uránusznak a földön Merkúr habitusában kell operálnia, s csak a láthatatlan égbolt kerubi magasságában bonthatja ki mágikus szárnyait.

A zárlat csak akkor börtön, ha az, akit körülvesz, a büntető karma üldözöttje. Ha valaki önként választja a klauzúrát szétömlő erői akkumulálására, akkor zárlata boldog védettséggé változik.

Bilincs, tébolydacella, kórterem, siralomház; az involúció gyógy-állomásai. Kolostorcella, kísérleti laboratórium, dolgozószoba, remete-barlang: az evolúció dimenzió-kikötői.

Amint a Hal-szülött saját életére alkalmazza a természet nagy analógiáit, elkövetkezik számára az Unió Misztika végső fázisa.

A Természet Könyve Hermész Analógia-ABC-jével azonos. Hieroglifái csodálatos folyamatok, amelyek az ember szeme előtt játszódnak le anélkül, hogy értené őket. A saját gubóját szövő hernyó és a bábbá változó rovarok, amelyeket a szárnyrakelés ösztöne klauzúrába zár: Isteni közlés. Az élet titkának kinyilatkoztatása. Éppúgy mint az ember anyaméh-gubóból való feltámadása.

"Koporsó és bölcső az elváltozás helye" - utal a legnagyobb létmisztériumra az egyiptomi filozófia (Egyiptomi halottaskönyv).

Ozirisz önkéntes áldozata, vagyis testkoporsóba fekvése nyomán Egyiptomban a születést "esésnek" - ptosisnak, a feltámadást "felkelésnek" - anastasisnak nevezik. Mert "Ozirisz leesett, hogy felkeljen és az elesetteket felemelje; meghalt, hogy feltámadjon és a halottakat feltámassza".

Küzdj önmagadra és másokra ártalmas gondolataid ellen! Úgy bánj velük, ahogy azok bánnának veled. Ha eltűröd őket, gyökeret verve megerősödnek, leigáznak és kioltják benned a magasabb ideák forrását, amelynek világosságánál elkerülöd a szakadékokat s tisztán látod az egyedül járható utat.

Mielőtt a bensődben élő, "rejtett Erő" Istenné tenne, Tanítvány, képessé kell válnod rá, hogy holdvilágtested tetszésed szerint megfékezd, vagy feloldd, mint párát a fény.

Anyagi és Szellemi én sohasem találkozhatnak. Az egyiknek el kell tűrnie, hogy a másik teljes hatalomhoz jusson.

Míg magad nem váltál Ösvénnyé, nem találtad meg az Utat.

Te vagy az Út, Tanítvány! Bárhová igyekszel, te magad vagy a cél is!

Ne hidd, hogy a vágy vagy az indulat meghal, ha kielégíted. Ez a tévedés Mája legveszélyesebb fegyvere. A szenvedély attól válik legyőzhetetlen zsarnokká, ha táplálod, mert szokássá válik, s megfog, mint ravasz lépvessző a madarat. Kívánságod tárgyai alakot öltenek, gondolataid ellenséges sereggé válnak és rabszolgaként hurcolnak magukkal.

Csitítsd el ezért gondolataidat, egész figyelmedet Mesteredre fordítsd, akit még nem látsz, de érzed jelenlétét.

A tanítványnak vissza kell nyernie elvesztett gyermekkori állapotát, mielőtt az Első Hang újra felcsendül benne.

Ha meg akarod pillantani a Valóságot, amely független Alayától, gondolataidat tartsd távol minden külsőségtől, de tartózkodj a nyüzsögve rajzó benső képektől is, nehogy lelked fénylő tükrére árnyékot vessenek. Valamennyi érzékedet agyad rejtett középpontjában élő egyetlen érzékszervedre összpontosítsd; mert csak a titkos Szem előtt mutatkozik meg a meredek Ösvény, amely Mesteredhez vezet.

Hét utat kell megjárnod ahhoz, hogy elérkezz a szent Bodhi fához, amelynek árnyékában a "tökéletes Látás", a Szamádhi Mesterei pihennek.

Akiben a hét hang egyetlen harmonikus akkordként zendül meg, az benső Szentélyében megtalálta saját Mesterét. Maga lett a Világosság és a Ige, amely bő aratással vonul vissza önnön Örökkévalóságába. A Hét Hang együtt a misztikus "Csend Hangja". Aum Tat sat.

A tested nem Te vagy, Tanítvány! Isteni Éned testetlen és sem dicséret, sem ócsárlás nem férhet hozzá.

Őrizd meg tested mozgékonyságát és lelked tisztaságát, akkor elméd nyugodt lesz, mint a hegyi tó, amely az Ég végtelen derűjét tükrözi.

Senki se juthat azáltal felszabaduláshoz, ha tartózkodik minden cselekvéstől. Az Irgalom Ura elhagyta a csöndes vadon édes de önző nyugalmát és az emberiség tanítója lett.

Légy türelmes, Tanítvány! Ne félj a tévedéstől és ne udvarolj a sikernek. Benső szemed függeszd a csillagokra, ismerd fel bennük szülőidet, s gyermekükként fognak támogatni.

Légy kitartó, hiszen örök életű vagy. Árnyékaid élnek és eltűnnek. Ami benned végtelen, az maga a Tudás és az soha el nem múlik.

Az olyan embernek, aki mindig volt, van és lesz, nincs oka búsulni mulandó dolgok fölött. Az Örökkévaló élet benned nem ismeri a halált, Tanítvány, mert soha sem született és soha nem ér véget.

Ha el akarod érni a bölcsességet, légy alázatos mint a tenger, amely minden folyót magába fogad, mégis végtelen és mozdulatlan.

Aki megvilágosodott, csak önmagának engedelmeskedik. Aki megnyerte a nagy csatát önmagával, bár díját kezében tartja, isteni részvéttel szól: mások javáért e nagy jutalmat elengedem. Ez teljesíti a legnagyobb lemondást. A Világ egyik Megváltója Ő.

Légy jó kedélyű, óh Tanítvány!

Tanító sok van. A Mester lelke egy: Alaya, a Világszellem.

Alaya tiszta, fényes szellemét kivéve, az emberben minden mulandó. Az ő sugarának fénytörése vagy, s ez a fonál életed vezetője.

Lelked nem sértheti más, csak tévelygő tested. Szellemed nem sértheti más, csak szenvedélyek tépte lelked.

Légy ura gondolataidnak, ó, tökéletességre törekvő, ha a küszöbön át akarsz jutni.

Lelkednek olyanná kell lenni, mint az érett mangó, olyan puhának és édesnek mások fájdalmával szemben, saját szenvedéseddel szemben pedig olyan keménynek, mint annak magva.

Óvakodj az állhatatlanságtól.

Lehet-e számodra üdvösség, amíg minden szenved, ami él?

Ahonnan a csöpp kiszakadt, oda tér vissza.

Megmondatott: az utolsók lesznek a legnagyobbak, akik a világ üdvösségéért lemondtak saját üdvükről.

Akik a bölcsességet nem ismerik, élőholtak.

A tanító az Utat csak megmutathatja, de egyedül kell járnod rajta.

Ne engedd, hogy kedélyed és gondolatod érzékeid játékszere legyen. Élned, lélegezned kell mindenben, ami benned lélegzik. Érezned kell mindenben énedet és mindent az Emberben, s akkor összhangban leszel minden élővel.

Mint a Szent Folyó zúgása, melyben a természet minden hangja visszhangra lel, úgy rezegje vissza annak szíve, aki a "Nagy Folyamba lép", minden élőnek, lélegzőnek minden gondolatát és sóhaját.

A húr, amely a Mester keze alatt nem zeng harmóniában a többivel, elszakad.

Le tudod-e küzdeni olyan ösztönzéseidet, amelyeket értelmed nem helyesel, de érzékeid mindenek fölött kívánnak?

Rájöttél-e már, hogy egy-egy fájdalmas megpróbáltatásod milyen fontos figyelmeztetést tartalmaz számodra?

Ha valakit élesen megbírálsz, eszedbe jut-e utána a "Tat tuam asi" tétele, s az, hogy önmagad fölött mondtál ki ítéletet?

Ha tehetnéd, mire fordítanád időd túlnyomó részét?

Mennyi időt töltesz el naponta olyan dolgok elképzelésével, amelyek örömöt okoznak neked, s mennyi időt fordítasz megvalósításukra?

Annak tudatában, hogy amit önként nem teszel meg fejlődésed érdekében, arra a sors erői körülményeid által kényszerítenek, megpróbáltad-e már felszámolni restanciáidat?

Rengeteg gyakorlati tanács, részletes utasítás birtokában megkísérled-e, hogy helyesen "varázsolj" életed minden vonatkozásában?

Rájöttél-e milyen célokat vonzol közel magadhoz tudattalan benső pozitúráiddal?

Ráébredtél-e már arra, hogy néha éppen fordított módon próbálod elérni céljaidat: érzéseid, gondolataid hevesen forgó centrifugájával inkább messzire taszítod, mint közel vonzod őket?

Ismered a mágia törvényeit, amelyek szerint az emberre saját indulatai, szimpátiái és antipátiái hatnak vissza: miféle fájdalmas üzenetet, vagy őszinte emberszeretettől áthatott segítséget küldtél már önmagadnak ezen a módon, a mások felé sugárzó érzéseiddel?

Cserélsz-e naponta tudatosan, kevesebbel többet; feláldozod-e mulandó pillanataidat időtlen, szellemi örömeidért?

Tudod, hogy embertársaid szeretetét, elismerését csak kiváltani lehet, követelni soha; vigyázol-e arra, hogy magatartásoddal mindig harmonikus pszichikai húrokat érints meg környezetedben?

"Gondolkozni annyi, mint mágiát gyakorolni". Vigyázol-e rá, hogy agyadban ne uralkodjanak el indulatok, félelmek ártalmas varázsigéi?

Felcserélted-e már magadban az én és a Te sorrendjét?

Rátekintettél-e már önmagadra környezeted csillagainak szemszögéből?

Milyen konzekvenciákat viszel át innen következő inkarnációdba?

Képes vagy-e arra, hogy embertársaidat is az önmagadra alkalmazott mértékkel mérd?

Rájöttél-e mostani inkarnációd legfontosabb feladataira?

Alkalmaztad-e már az inkarnáció karakterológiát önmagadra, rokonaidra, barátaidra, munkatársaidra és esetleges ellenségeidre?

Megfejtetted-e már, hogy tehetségeid és gyengeségeid mire sürgetnek?

Alkalmazod-e kedélyéleted és energiáid síkján a mágikus pszichokémia módszerét, a kiegyenlítés tudományát?

Megkísérelted-e már karmád szublimálását a mentális alkímia operációival?

Vigyázol-e arra, hogy bizonyos szorongásaiddal ne válj félelmed tárgyainak mágnesévé?

Amibe görcsösen belekapaszkodunk, azt elveszítjük, s csak az a miénk, amit oda tudunk adni. Bizonyos tudattalanul görcsös pozitúráidban megpróbálod-e alkalmazni a mágiának ezt a törvényét?

Oda tudod-e adni másoknak azt, amit magadnak kívánsz?

Fel tudod-e áldozni kényelmedet és berögződött szokásaidat magasabb szellemi célokért?

Egy új inkarnációban milyen szülőket választanál magadnak?

Ha a földről kivonhatnád erőidet, melyik létszférában folytatnád egzisztenciádat?

Gyakorolod-e a magasabb megértés tudományát, amely egyre több rasztert von el az ember szeme elől?

Az álom a Bardó nyelve is, de ahhoz, hogy ott ne zuhanj bele veszélyes létcsapdákba, itt kell megtanulnod tájékozódni a testté lett jelképek világában, mert magad is háromsíkú szimbólum vagy. Megtanultad-e már elolvasni álmaid fontos üzeneteit?

Mi tesz elégedettebbé: ha jogaidnak sikerül érvényt szerezned, vagy ha kötelességedet teljesíted?

Melyik időkategóriában tartózkodsz legtöbbet: a múltban? Jelenben? Jövőben?

A történelem előtti és a történelmi múlt melyik korszaka taszít és vonz legerősebben?

Melyik praxisfajtához érzel tehetséget magadban?

Az okkult tudomány művészet és filozófia melyik fakultása érdekel legjobban?

Melyik hivatás az, amelynek érzésed szerint egy egész inkarnációt tudnál szentelni? (Pl. zene, képzőművészet, színészet, írás, tanulás, orvostudomány stb.)

Mit gondolsz, milyen holnapi létformát építesz magadnak mai életeddel?

Ha megismételnéd jelen inkarnációdat, milyen körülményeket és embereket rekesztenél ki belőle?

Felismerted, s átélted-e már mélyen, mit jelent számodra és mire kötelez a "Tat tuam asi" tétele? (Te is én vagyok, Te is Az vagy Te is Isten vagy.)

Megteremtetted-e már az összeköttetést benső Mestereddel?

Meg tudod-e teremteni magadban azt a benső csendet, amelyben a Hierarchiák hangja elhatol hozzád?

Megkísérelted-e már a jelenben hozott áldozataiddal feloldani múltad egyes kötéseit és átalakítani jövődet?

Meditáltál-e már rajta, mit jelentenek számodra a gyakorlatban a morál és mágia kezedben lévő kulcsai?

Elcserélnéd-e sorsodat valakivel, aki világi sikerben és gazdagságban él?

Ki érdekel, ki vonz és ki taszít leginkább a történelem nagy alakjai közül?

Milyen formában és milyen új nómenklatúrával támadt fel az ősi szimbólumnyelv a modern tudományban?

Milyen analógiákkal támasztja alá a modern biológia a reinkarnáció törvényét?

A hermetikus filozófiának azt a törekvését, hogy a vallást a tudománnyal és a művészettel egyesítse, milyen tudományágak kezdik ma követni?

Az Analógiák Tanának ősi tétele milyen szerepet játszik a modern tudományban?

Hol és milyen formában támadtak fel ma az antik misztériumok?

Milyen formában kelnek életre az ősi asztrozófia igazságai a modern tudományban?

Milyen jelenségek mutatják korunkban a Harmadik Szem újjászületését?

A modern fizika úttörői milyen formában kanyarodnak vissza az anyag misztériumának ősi koncepcióihoz?

Hány területen igazolja a modern, gyakorlati tudomány az Alkímia tételeit?

Milyen gyógy- és tápszerekben közeledik a mai orvostudomány az Alkímia "Életelixírjéhez"?

Melyik modern tudományág igazolja leginkább a kabbalisztikus Kozmogónia koncepcióit? (Adam Kadmon)

Mit gondolsz, e létforma börtönének miért a Te és miért nem az Én a nyitóformulája?

Eltaláltad-e már néha egy-egy ember titkos kódját, akihez e rejtett kulcs nélkül senki sem tudott hozzáférni?

Tudod-e, hogy jellemismeret nélkül éppúgy nem juthatsz közel egy emberhez, ahogy egy házba nem juthatsz be a falon át?

Megfigyelted-e már embertársaidnál, milyen vastagon párnázott cella egy teljesen zárt egocentrum? Egyetlen hang nem hatolhat át rajta - de a benne sínylődő lényhez sem jut el a körülötte áramló sokszínű világ valósága. Be tudtál-e már lépni isteni gyógyítóként egy-egy ilyen cellába?

Tudod-e, hogy minden funkcionális neurózis nyílt harc meghirdetése a benned élő isteni és mélységi erők között? Annyit jelent, hogy a "Küszöb Őre" már nem tudja takarni magát. Megjelent, védekező állásba szorult, s te megismerésed szattvikus fegyverével hamarosan leszámolhatsz vele.

Tudod-e, hogy fizikai tested anyagi hatások és egymással viaskodó csillagok küzdőtere, de ennek a háborúnak mindig van egy területen kívüli menedéke: lényed isteni magja? Ha Hozzá menekülsz, semmi és senki nem tehet kárt benned többé!

Egy-egy metafizikai élmény az örökkévalóság-tudat felvillanása benned. Érezted-e már, hogy valójában védett és sebezhetetlen vagy? Mikor kishitűség próbál eluralkodni rajtad, miért nem idézed fel e villámfény mindent megvilágító bizonyosságát?

Megtanultál-e már az emberi szavak mögé figyelni, anélkül, hogy ítéletedet bizalmatlanság vagy szubjektív feltételezések átszínezték volna?

Használod-e a benned élő szimbolikus logika csalhatatlan módszerét kötéseid feloldására, sorsod és az emberi természet megismerésére?

Rájöttél-e már, hogy minél erősebben, fájdalmasabban érint valami, annál bizonyosabb, hogy olyan gócot tapintottál ki, amelyet fel kell oldanod megismerésed szellemi antibiotikumával?

Tudod-e, hogy nem szövegezhetsz meg egyetlen olyan ítéletet vagy kívánságot sem, ami ugyanolyan tartalommal vissza ne hatna rád ?

Tudod-e, hogy ha valaki igazságtalan hozzád, alantas indokból durva támadást intéz ellened, fellángoló haragod mágnessé válik, lényedbe vonzza e mérget, s addig konzerválja ott, míg ki nem alszik benned a sérelem gyulladása?

Mit gondolsz, mi helyesebb, ha fájdalmas sérelmeken rágódsz, vagy képzeletedet, érzéseidet inkább jó és igaz dolgok megvalósulására összpontosítod?

Megbánthatja-e valaki benned Istent?

Rájöttél-e már, ha egy emberen segíteni akarsz, először mennyire passzívvá, személytelenné kell válnod, hogy meglásd és hallani tudd valódi állapotát, azt, hogy mire van szüksége és milyen módon képes elfogadni tőled életmentő gyógyszerét?

Ugye nem jutna eszedbe forgó fogaskerék küllői közé dugni a kezed? Az emberek pedig gyakran ilyen, önmaguk körül forgó, érzéketlen robotok. Mikor megsebesülsz általuk, nem gondoltál még arra, hogy esetleg Te végeztél irányukba vigyázatlan mozdulatot?

Ugye tapasztaltad már, mennyire megkönnyíti környezeteddel való viszonyodat, ha legalább annyi mentséget keresel hibáikra, mint amennyit saját gyengéseidre találsz?

Tudod-e, hogy a csillagok csak annak felelnek őszintén, aki jól kérdezi őket?

Észrevetted-e, hogy sohasem egyensúlyi állapotban kell vizsgáznod nagy morális tételekből, hanem kellemetlen provokációk között? Mit gondolsz, mennyiben függ ez össze az orvos provokáló oltásaival?

Mit gondolsz, miért mondta Krisztus, hogy áldjátok azokat, akik titeket átkoznak?

Kerültél-e már olyan helyzetbe a krisztusi felszólítást követve, hogy mikor megütöttek, odatartottad a másik arcod?

Tudtál-e megbocsátani személyes sérelmeket nem hétszer hanem hetvenhétszer, ahogy a Messiás kívánja követőitől?

Hányszor tapasztaltad már nehéz helyzetekben, hogy nem azt mondod, amire készültél, hanem láthatatlan sugalmazók üzennek általad! S ha így van, engeded-e eluralkodni magadban a szorongó kishitűséget néha, sorsszerű helytállások előtt?

Hányszor tapasztaltad már, hogy látszólag kiuttalan helyzetekben váratlan megoldás nyílt meg előtted? E védelem nélkül sokszor felőröltek volna beavatásod próbáinak veszélyei. Miért nem bízol jobban benső vezetőd irányításában?

Tudod-e, hogy az emberlét két legnagyobb megpróbáltatása a testi szenvedés és a képzelet kínzókamrája? A fizikai fájdalmat enyhíteni tudja az orvostudomány. Saját képzeleted hóhérait kinek kell ártalmatlanná tenni és miféle fegyverekkel?

Úgy érzed néha, a transzcendens Út lehetetlent kíván tőled? Nem tudod, hogy minden nagy mű és nagy eredmény a lehetetlen legyőzésén át vezet emberi korlátokon és csillagokon túlra?

Meditáltál-e már azon, hogy a lehetetlen éppannyira paradox gondolat, mint a halál fogalma? Agyunkban nem bukkanhat fel olyan képzet, ami ne volna igaz és lehetséges valahol. És mi él elpusztíthatatlanabbul az emberiség legnagyobb szellemeinek tanításaiban, mint a halhatatlanság ideája?

Miért nem hallgatsz minden nehéz helyzetben jó ösztönzésedre, ami arra sürget, hogy sohase add fel a csodálkozást életed csodái fölött?

Racionális számítgatások; öngyötrő kétségek között, mikor már mindent megtettél, amit tehettél, s a döntés nem a Te kezedben van, miért nem bízod magad a csodára, ami annyiszor megvalósította sorsodban a lehetetlent is?

Rájöttél-e arra, hogy csalódásaid nagy része helytelen várakozás volt, s eredményeid, örömeid legtöbbször szerény alázatodból születtek?

Hányszor csodálkoztál rajta, adományaid, áldozataid milyen mágneses természetűek, önmaguk hatványát vonzzák sorsodba? Nem gondolod, hogy e felismerés a mágia egyik legnagyobb titkát adta a kezedbe?

Hányszor csaltak meg mulandó dolgokba vetett reményeid? És Isten hányszor ajándékozott meg halhatatlan reménnyel, mikor semmi mást nem kívántál, az Ő személytelen békességén kívül?

Mit gondolsz, miért érzel fokozódó sürgetést, hogy erőidet visszavond kevésbé fontos dolgok kötéseiből, és figyelmedet az egyedül lényeges nagy cél, az igaz Út felé fordítsd?

Észrevetted-e már, hogy a fák sohasem harcolnak? Észrevetted-e, hogy csak az emberi szó állíthat valótlant, az emberi magatartás mindig leleplezi önmagát? Miért nem szemléled az embereket úgy ahogy a fákat; szavaik mögött lényük szimbólumbeszédét figyelve?

Megpróbáltad-e már környezetedet a csillagok szemével társcsillagokként figyelni? Lefordítottad-e civilizációjuk sajátos nyelvére saját kultúrád rejtjeleit?

Mit gondolsz, felfedezhette volna-e az emberi agy a röntgent, ha saját lényében nem élne a képesség rá, hogy az anyagot átvilágítva megpillanthassa annak rejtett folyamatait?

Gondolkoztál-e rajta, mi teszi a szavakat varázsszavakká, amelyek kötnek és oldanak? Érezted-e már szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak a lábad alá - és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe? Ugye tudod mennyire kell vigyáznod minden kiejtett szavadra?

Miért nem állítasz fel mindig az adott pillanatra vonatkozó, jó terveket, amelyben éppen élsz, tekintet nélkül arra, mi volt e pillanat előtt és mi lesz utána? Miért nem szabadítod meg képzeletedet a múlt és jövő terheitől, mikor egyik fölött sincs már, vagy még hatalmad? Csak a jelen a tiéd. A jelen léted egyetlen realitása, amelyet formálni tudsz. Nem tudtad?

Az értelem olyan mint a Hold. Az isteni Önvaló fényét sugározza, mint a Hold a Napét. Ha tehát az isteni Önvaló felfénylik, feleslegessé válik az értelem (ráció) - mondja Rámakrisna. Tudod-e, hogy ez az isteni napkelte már ott feszül éjszakád árnyai mögött?

Gyakorolod-e a karmaösszevonás céljából kreatív ideamagok kibontakoztatásának mágiáját? Tisztában vagy-e vele egész életedre kiható meggyőződéssel, hogy az okkult praxis műalkotása életsorozatok szenvedését teszi fölöslegessé?

Rá tudsz-e már úgy pillantani a körülötted lévő életjelenségekre és saját sorsodra is, hogy meglátod bennük isteni Önvalód szimbolikus üzenetét? Sikerül-e megfejtened különböző karakterek és saját karmád hieroglifáit? E felismerések mennyiben befolyásolják velük kapcsolatos magatartásodat?

Érzed-e magadban az "új dimenzió" érzékszerveinek vitalizálódását? Fel tudod-e mérni új fogalmak, ismeretek, nézőpontok megismerő képességek gyakorlati hatását? Összehasonlítod-e, hogy mostani inkarnációd évtizedei alatt, tudatod milyen kiterjedésekkel bővült?

Figyelemmel kíséred-e az időtlen hagyományok és a modern tudomány rohamosan kibontakozó eredményeinek analógiáit? Látod-e hol érnek össze az egykori természetlátás és a mai "pszichedélikus" szemlélet kiterjedései? Tudatosítod-e magadban észlelésmódod egyre mélyebb és magasabb rezgéseit?

Képzeletéleted milyen hatással volt eddig sorsodra? Hogy befolyásolta közérzetedet? Milyen szerepe volt döntéseidben? Megtanultad-e irányítani imaginációs energiáidat, vagy azok irányítanak téged?

Miféle gondolataid, vágyaid, félelmeid valósultak meg eddig szándékod ellenére, pusztán azért, mert ösztönösen olyan intenzitással exponáltál, hogy ez az asztromentális fogantatás megtestesítette fantazmáidat. Gyakorlod-e az okkult praxis fegyelmével pozitív áramok közelvonzásának mágiáját?

Tudod-e, mire kötelez az, hogy a nem mindennapi utat választottad?

Ismered-e a különbséget az elkülönült, szubjektív magány és az életjelenségeivel való együttlét között? Gondolkoztál-e rajta honnan ered és hová vezet az egyik, s mi az értelme a másiknak? Volt-e már részed személytelen extázisban?

Tudod-e, miért fontosabb a megkülönböztetés jógája, mint a cselekvésé? Próbálsz-e úrrá lenni vonzalmaid és ellenszenveid elementáris árama fölött?

Szimpátiáid és ellenszenveid érvényesítésében milyen szerepe van a kritikának és a mindent megértő szeretetnek?

Gyakorolod-e a kiegyenlítődés mágiáját önmagadban éppúgy, mint környezetedben?

Mivel embernek születtél, jogod van gyengeségedhez. Okod van rá, hogy aggódj, vagy sírj, ha bánat ér. Krisztus is sírt a Getsemáne-kertben. Te azonban már tudod, hogy a Megváltó halhatatlan, s benned él. Soha többé nem feledkezhetsz meg arról, hogy létformád nehézségei nem mások a földbe vetett mag vergődésénél, az anyag sűrű, fullasztó mélységében azért, hogy a fényben kibontakozhasson. Miért nem szemléled valamennyi veszteségedet, megpróbáltatásodat a feltámadás bizonyosságával?

A világ olyan körülötted, amilyenné magad alakítod. Miért nem használod a természet örök megújulásának derűs fényeit és színeit világod díszleteinek kialakításához?

Tudod-e, hogy létformád valamennyi nehézsége nem egyéb földbe vetett magnál, amely azért került az anyag sötét zárlatába, hogy odafönt a fényben kibontakozzék és égi gyümölcsöt teremjen?

Miért nem hívod meg Krisztust csodálatos halászatra tudattalanod tengerében? Ő átvilágítja, lecsendesíti a mélységek viharait, s megtanít járni a vízen.

Gondolkoztál-e már a kozmikus morál látszólag paradox jelbeszédén, amely racionális szavak, érdekek ellen azt próbálja megértetni veled, hogy magadat másokon, saját igazi érdekedet embertársaidért hozott áldozatokon át közelítheted meg legjobban?

A Nagy Szeretet a Nagy Megismerés Leánya.
Leonardo da Vinci / Napló

Évtizedek óta beszélünk pszichológiáról, embertársaink lényébe, sorsába való beleérzésről, planétaidők és planétaterek raszter-filozófiájáról. De nem puszta szavakkal, hanem különféle gyakorlatokkal is ostromoljuk a "Tat tuam asi" belénk épült, mégis rejtőző valóságát - és nem eredménytelenül. Hiszen szüntelenül vizsgázunk sorsunk e legnehezebb tételéből. Ha nem vagyunk személyünkben túlságosan érintettek és érdekeltek, megálljuk a próbát. Ha azonban indulatok, szenvedélyek, sérelmek, vad taszítás vagy kritikátlan rajongás fanatizmusa önti el tiszta szemléletünket, nem vizsgázunk sikeresen. Ezen azonban meddő dolog elkeseredni. Hiszen egocentrumunk, személyiségünk, e létformában való jelenlétünk izzóan intenzív ideggóca. Hiába borítja fizikumunkat látszólag húsba ágyazott csontok, inak, izmok, vérerek, nyirokutak szövevénye, bőrünk takarója alatt valójában meztelenek és védtelenek vagyunk. Sőt szenzitivitásunk nem csak e védőborítást nyúzza le rólunk, hanem idegvégződéseinket messze túlnyújtja fiktív térfogatunkon, s azok szigetelés nélküli, árammal teli drótokként lengenek fájdalmas ütközések, akadályok között, kisülések, rövidzárlatok sokkjaival rázkódtatva meg egész lényünket. Az az állapot, amelyet ma empátiaként emlegetnek, az ilyenfajta interferenciák kiküszöbölését és a harmonikus kontaktusok létrehozását tűzi ki célul. Persze a hermetikus azonosulás-praxis mélyebb összefüggéseiben tárja fel e kérdést, és sokkal messzebbre mutat az emberségesebb társadalmi együttélés felületi megoldásainál. Ahogy az eszméket faggató pszichológus, teológus, író vagy elmegyógyász nem tudott kielégítő feleletet adni sem a halál, sem az elmebajok, neurózisok valódi mibenlétére, a mások sorsába való részt vevő beleérzés sem segít az ember magányosságán, céltalanságán, ideges tünetekbe menekülő szorongásain, tudatában nem fénylik fel a bizonyossággá érett hit az örökkévalóságban, nem ad menedéket sorsának zord viharai, megpróbáltatásai ellen.

A mi erőfeszítéseink a tünetek mögötti okok, a másik élőlénnyel, a világgal ütköző konfliktusok gyökerének megnevezésére, gyógyítására irányulnak. Arra, hogy a kozmikus magány, kirekesztettség, küzdelmeinkben való egyedüllétünk kóros képzetét megszüntesse.

A természettel állandó kontaktusban élő mitikus, ősi és antik embert nem kellett kibékíteni a halállal, mert ő éppúgy a végtelen élet szerves részének tartotta létéjszakába való időszakos alámerülését, ahogy mi este átengedjük testünket az álom "kishalálának", iszony nélkül adjuk fel benne személyünkhöz kötött eszméletünket, boldogan elpihenünk az alvás gyógyító nyugalmában. Egykori őseink félelem nélkül szálltak fel az Alkonyi Bárkára, amely szelíd, nagy dajkaként Nyugat felé ringatta őket, hogy az Éjszakai Nap rejtélyes útját befutva, következő újraszületésükben egy új létesülés kikötőjébe érkezzenek meg a Hajnali Bárkán.

Tudjuk, hogy minden félelem alapjában halálfélelem; ez azonban mégsem ennyire egyszerű. Mert sok fáradt, törődött, tehetetlenné vált hívő ember is retteg: nem a haláltól, inkább a fájdalomtól, az agónia hosszas borzalmaitól. Az álomtalan alvástól senki sem iszonyodik. Amit halálfélelemnek neveznek, legtöbbször inkább életfélelem, bár vannak buján anyagias, létszomjas, minden pórusukkal az érzéki gyönyöröket habzsoló egyéniségek, akik ezt a megismételhetetlennek, egyszeri- és egyetlennek vélt fizikai életüket féltik. Valami kifejezhetetlen, ismeretlen nihiltől rettennek vissza. Ady írja egyik versében: "Lehet, lehet-e, hogy jön még ájult tűznyár, futó, csillagos éjek, és én, ÉN, ne éljek?" Voltak persze másfajta, alázatos, önfeladó Istenes-versei is. De erogénzónáinak rabláncai - Skorpió-szülött volt - szorosan odakötözték testének a szenvedély-tűzvészébe borult ivarszerv-kínpadjához. Ide kívánkozik ismét Johannes van der Meulen e kérdést villámfénybe borító, egyszerű mondata: "Isten és közöttem állok én". Milyen félelmetesen nagyszerű palló ez élet és halál szakadéka fölött! Az egyedüli, amely az anyag labirintusából kivezet.

E tanulmány a mindent értő és megbocsátó, benső pozitúrát invokálja, a szeretetet, amely a "Nagy Megismerés leánya". Megint csak azért, hogy önmagunkkal, a másik emberrel s a világgal való karmikus ügyeinket elrendezzük, feladatainkat sikerüljön helyesen megoldanunk, újabb konfliktusokat ne teremtsünk, s a planéták háborúját próbáljuk általa a csillagok szövetségévé változtatni. Hiszen azért vagyunk itt évezredes karanténban, de mindig átutazóként furcsa bolygónkon.

A gyakorlat, amelyet elindítunk most, lényegében egyszerű, néha talán sokkhatású, de ha sikerül valamennyire is megvalósítanunk, olyan menedéket építünk általa kiúttalannak tűnő konfliktusaink, testi-lelki nehézségeink, szellemünket elborító tanácstalanságaink között, amelynek magasságából világosan látjuk mindannak az értelmét, ami történik velünk. De nyitóformulája segítségével ki is bújhatunk személyiségünk szűk kalodájából, dimenziók végtelenjébe nyújtózhatunk, vagy elpihenhetünk egy-egy olyan élő jelkép fészekmelegében, ahol fel sem merül bennünk az a szó, hogy én. Csak AZ van. Az egyetemes, Isteni és megváltó teljesség.

Mágikus azonosulás gyakorlatunkban szintén a kettős ütemet alkalmazzuk, noha másképp, mint eddig. Mert egyik kísérletünk mindig nehéz, személyes próba lesz, diszharmonikus kapcsolataink felidézésére és oldására. Ezek mélyen érintenek bennünket. Zaklatottságot, háborgást okoznak. Természetesen minden jelenlévő a saját környezetéből, múltjából vagy jelenéből emel képzeletterébe valakit, akivel ütközött, ütközik, akivel befejezetlen nézeteltérése támadt, esetleg súlyosan ellentmondásos planétaháborút folytatott vele, mióta ismeri. Szeretet, gyűlölet, féltés és félelem, taszítás, bűntudat és vonzódás együtt élnek benne iránta. E vonatkozásban gondoljunk arra, hogy senki nem kerül a környezetünkbe véletlenül! Lényünk, karmánk és dharmánk sajátos konfigurációja idézte meg, hiszen mi magunk is háromértelmű jelképekként szőjük sorsunkat, s "a szimbólumok nem mások, mint formákhoz kötött mágikus erők". Létünk anyaggá alvadt életálom. Saját álmainkat senki nem álmodja helyettünk. Valamennyi álommozzanat ingereink, ösztöneink, hiányérzeteink, sérelmeink és becsvágyaink gócából vetül ki, ahogy jelen inkarnációnk számtalan szereplője, miliője, tilalma, szorongása, tehetsége és gátlása is a Bardó álmából kelt sűrű életre. Ahogy a Cladni-féle akusztikai konfigurációk épülnek az alaphangjuknak megfelelő formákká, ugyanúgy individuális Logoszunk ellentmondásokból szőtt tartalmával bennünk hangzik el, és általunk élteti sorsunk bizarr falait, zord és napfényes tájait, szakadékait, hegyeit, romos erődjeit, fényeit, árnyait, keserű vagy édes ízeit. Az alaphangot azonban megváltoztathatjuk, disszonanciáit feloldhatjuk, s így ütköző, karmos sorsábráját enyhíthetjük a mágikus identifikáció praxisával - már ma!

Werfel, nagyszerű könyvében, a "Meg nem születettek csillagá"-ban arról ír, hogy százezer év múlva, ahonnan a jelenből megidézték őt, a lakóhelyek falai "élnek". Állandó mozgásban lévő felületükön mindenki azt a képsort látja, amely saját lényéből rávetül. Ugyanez a helyzet a varázsgömb vagy varázstükör esetében is. E gyakorlat tehát egyidejűleg, de külön mikrokozmoszokban játszódik le. Akinek nincs vagy nem volt kötése, ütközése, elintézetlen ügye, disszonáns feszültsége senkivel, sem a jelenben, sem a múltban, az olyan valakit idézhet képzeletterébe, akiről tudja, mennyire szubjektív, zavaros, rossz a környezetéhez való viszonya, s ez mostoha módon visszahat sorsára is, mert hanyatló egészsége, kora miatt egyre inkább rászorul mások segítségére. Ilyen módon támogatást nyújthat valakinek, aki maga képtelen változtatni a helyzetén. Karmáját úgysem veszi így magára, s dharmáját sem. Könnyebbséget, pillanatnyi megbékélést, olyasfajta segítséget ad neki, ahogy megetet egy éhezőt, fájdalmait csillapítja, vagy odanyújt neki egy pohár vizet.

Tehát első identifikációnk minden esetben személyhez kötött. Elsősorban megérteni, azután oldani, gyógyítani törekvő operáció. Második üteme a saját egocentrumunk elkülönült gócából, görcséből való kibontakozás, amely a mindenség valamennyi életjelenségével való kontaktus helyreállítását, a természet ősforrásában való felüdülésünket, elpihenésünket, s így gyógyulásunkat szolgálja. Természetesen ez is visszahat sorsunkra. Feszültségeink megenyhülnek általa, s erőink fokozódnak jobb emberi kapcsolataink megoldására. E gyakorlat abból áll, hogy egy velünk súlyos konfliktusban lévő emberrel képzeletben személyt cserélünk, és az ő szemén, lényén át pillantunk önmagunkra. Azáltal, hogy planétaidőket és planétatereket váltunk a magunk bioritmusával ellentétes karakterekkel, élőlényekkel - jobban megértjük reflexeik, kisüléseik okát. Felismerjük rasztereik fedőrétegeit, amelyek következtében bizonyos vonatkozásban vakok, süketek, érzéketlenek, tehát lebénultak. Ezért nem próbáljuk rájuk kényszeríteni saját látásmódunkat, taszításainkat, vonzódásainkat, ahogy nem kívánnánk egy karok nélküli nyomoréktól, hogy labdázzon velünk. Az emberi együttélés olyan kulcsa ez, amely az önmagába börtönzött karakter számára csodának tűnik, valójában azonban a bennünk működő természeti törvények egyszerű igazsága kel életre bennünk. Mert a természet ellen sohasem lehet varázsolni. Csak összhangban vele. Ezt sem lehet elégszer ismételni, különösen azok számára, akik életük nehéz pillanataiban, önpusztító mulasztásaikban, természetfeletti beavatkozást várnak, azt, hogy mágikus erők pillanatok alatt eltüntessék csődtömeggé halmozott tetteik következményeit. Vannak hétköznapi csodák. Látszólag előzmények nélküli, felfénylő örökkévalóság-élmények. Ha azonban elemezzük létrejöttüket, rájövünk, hogy sok szenvedés, belátás, a tudat mélyrétegeiben végbemenő folyamatok előzték meg az ilyen "csodákat". Nem szeszélyes, isteni játék dobta oda kegyelemképpen, mert a kegyelem gyökérzete is mélyen a víz alá és a mederbe nyúlik le, mint a víz felszínén kinyíló vízililiomé.

E gyakorlatban megkíséreljük birtokba venni a lényünkben látensen rejtőző, passzív, természeti energiákat, amelyek a csodát létünk természetes állapotává tehetik. Hiszen e kimeríthetetlen forrásokhoz, Égi áramokhoz jogunk van - olyan mértékben, ahogy fel tudjuk használni, aktív életre tudjuk kelteni őket.

(MINDENESTI GYAKORLAT)

Ami mulandó, az nem igaz. / A hindu filozófia egyik tétele

Szeretném, ha velem jönnének arra a mitikus tájra, az örökélet forrásához, ahová minden este ellátogatok és magammal viszem Barátaimat, Útitársaimat fénnyel, emberfeletti erőkkel, szépséggel, derűvel feltöltődni, hogy képesek legyenek anyagban való átutazásuk feladatait véghezvinni, ha visszatérnek saját nehéz beavatásaik színhelyére.

Fogadják el szavaimat, amelyek nem csak szavak, hanem gyógyító varázsigék. Lehunyt szemük mögött idézzék fel magukban a kigyulladó színeket, illatokat, érintéseket, hogy emlékezni kezdjenek rá: ez a csodálatos valóság, a lélek valósága volt valamikor, és az ma is, ha befogadják. Létünket az anyagban is képzeteink, szorongásaink, hiányérzeteink, indulataink, sérelmeink befolyásolják, idézik, teremtik. Ugyanez a képzelet azonban megteremtheti a boldogság, gyógyítás égi erejét az elmúlhatatlanban, ahol minden igaz, mert örökkévaló.

Figyeljenek. Hunyják le szemüket.

Kényelmes, széles bárkánk már ott ringatózik az Örökkévalóság partján. Világoskék vitorlája mélykék égbe rajzolódik. Rúdján kék szalag leng. A bárka fölött a magasban hófehér lélekmadár szálldos. Amint a bárkába lépnek, a mulandóból az elmúlhatatlanba kerülnek, ahol minden élet egyetemes egy, a szétszaggatott isten eggyé válik bennünk, összeforr. A madár - hófehér lélekmadarunk - széttárt szárnnyal csapong, torkából ezüstös örömhimnusz szakad ki. Boldog, mert felszabadult. S mi, akik kilépünk most anyagi burkunk, földi átutazásunk terhei közül, s a tüneményes szépségű kirándulást tesszük - szintén boldogok vagyunk, mert szabadok lettünk. Nincs rajtunk semmi súly. Otthagytuk a relatív időben, hogyha visszatérünk jelen életünk feladatait betölteni, újra magunkra vegyük terheinket, de gyógyultan, felfrissülten, emberfeletti erőkkel, Isteni Fénnyel színültig töltve. Kivételes ajándékban van részünk. Magam is ezért vagyok mérhetetlenül hálás érte. Mert csak e segítséggel tudok még emberként dolgozni, szolgálni és élni.

Lépjenek be tehát Hajnali Bárkánkba, amely az öröklét Egyetlen Forrásához visz bennünket. Könnyűek vagyunk, mint a pehely. Lassú, egyenletes légzésünkkel már e mitikus, transzcendens táj Égi Ózonját szívjuk be. Ez az aranyló atmoszféra eltüntet belőlünk minden szorongást, bizonytalanságot. Nem félünk. Nem aggódunk. Hiszen egyedül itt vagyunk otthon. A végtelenbe indulunk, és tudjuk a halhatatlanságot.

Helyezkedjenek el kényelmesen, lazán. Idézzék fel a fordított törvényt, amely csak itt érvényes. Az elmúlhatatlanban minden lehetséges, és létünk természetes állapota a Csoda!

Indulunk Barátaim, hogy amit nehéznek éreznek, könnyűvé váljék, s a homály, árnyék eltűnjön lényükből.

Világoskék vitorlánkat langyos, sós szellő dagasztja. Isten lélegzete ez. Érezzük, ahogy simogatja az arcunkat, bőrünket, borzolja a hajunkat. Elindulunk a csillagóceán sima, selymes, áttetsző magzatvizén - a lélekmadár ott lebeg fölöttünk széttárt szárnnyal, mozdulatlanul és énekel. Örömhimnusza már belőlünk szakad ki, hiszen derűsek, boldogok és szabadok vagyunk e mitikus, örök tájban. Látjuk, amint az áttetsző víz mélyén a tengeri növények hajladozva integetnek nekünk. Velük is egyek vagyunk most. A rebbenő halrajokkal, tengeri csikókkal, virágzó korallokkal, színes medúzákkal, tengeri csillagokkal is, amelyek mása az égen ragyog: mint lent, úgy fent. Persze delfinek is kísérnek bennünket, mosolygó, kedves társaink, amelyek megnyomorított, halandó mivoltunkban is értőn, gyöngéden szeretnek bennünket. Akármilyen szörnyűségeket tesznek velük az emberek, mintha egyik legfőbb lehasadt tulajdonságunk - az önzetlen szeretet - lennének. Homlokuk közepéből, a lélegzetükkel együtt anyagi érzékszervekkel nem hallható, és nem érthető ultrahangon erről beszélnek, és mi értjük most hajnali bárkánkban. Megrendítő eposz ez a szeretetről, amelynek hiánya az embert érzelmileg nyomorékká és amnéziássá tette, gyűlölködővé és értetlenné a másik élőlénnyel szemben. Ezért nem ismeri önmagát sem. A delfinek csillogó teste kecsesen a magasba ugrik, azután visszasiklik világoskék vitorlájú bárkánk mellé. Testünket hűs vízcseppek érintik.

Nyílegyenesen haladunk célunk, az asztrálóceánból kiemelkedő, a relatív idő fölött örökkön-örökké gyógyerőt és derűt sugárzó Kos szigete felé. Már látjuk kikötőjét, amelynek partján bennünket vár a sugárzó, aranyló Lánglény a Messiások Messiása, Krisztosz Szotér, Jézus, Buddha, Mózes, Hermész, Krisna, valamennyi Avatár és Próféta: egyek ők mind, a Megváltónk, Szabadítónk, akit Kos szigetén Isteni Gyógyítónak, Aszklépiosznak neveznek.

Amint bárkánk besiklik Kos szigetének kikötőjébe, az Isteni Gyógyító megfordul és elindul a sziget belseje felé. Mi követjük őt. Aszklépiosz Szentélye nyitott, görög templom. Négy oszlopon nyugszik. Közepén oltár. Márványának vakító fehérsége mélykék hellászi égbe rajzolódik. Körülötte virágos mező, s azon túl a mitikus babérliget. Bokrainak, fáinak tavaszi, aranyzöld levelei rezegnek, szinte halkan csengnek a fényben és Isteni Ózont árasztanak. Ezt az ózont szívjuk be most mély lélegzettel.

Mi megállunk a Szentély előtt elterülő nagy, világoskék medence innenső partján, amelybe mohos sziklákon át a végtelenből az Élet Vize, az örökélet Elixírje, a minden lelki-testi betegséget gyógyító szattvikus arkánum ömlik be fonadékosan, fehér habosan, zuhogva.

Lassan lelépkedünk hét lépcsőfokot. A víz már a nyakunkig ér. Érezzük, hogy a pórusainkon is behatolva, kimos belőlünk minden árnyat és ártalmat. Hanyatt fekve lebegünk egy ideig az Élet Vizében. Megfordulunk, az arcunkat is megmártjuk benne, azután odaúszunk a zuhogóhoz. Vállunkra, fejünkre, hajunkra, arcunkra ömlik a minden bántalmat gyógyító, szattvikus arkánum. Két tenyerünkből csészét formálva, nagy kortyokban iszunk belőle. Átmossa egész bensőnket, beleinket, májunkat, epénket, vesénket, szívünket. Tudatosítjuk a fejtetőszervünkben lévő Égi Infúziót. Most már nemcsak kívülről fürdünk az Élet Vizében, nemcsak külső zuhanyát érezzük, hanem a bensőnkbe is ömlik a hűs, Isteni Gyógyáram. Agysejtjeinket kigyújtja, izzanak tőle. Tudatunk kitágul, hatalmas dimenziókat nyit meg Képzeletünk szárnyat bont. Számtalan vénánk nyílik meg a Fény felé. Harmadik Szemünk felpattan. Nem csak nézünk, látunk is! Határtalan, emberfeletti erők ömlenek belénk. Kimosnak agyunkból minden szorongást, mérgező gondolatot, depressziót. Teljesen kirekesztik a képzetárnyakat, a halálfélelmet is, mert most itt, az örökkévalóságban, valóban tudjuk a halhatatlanságot! Minden képességünk hatványozódik, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy a nehéz emberlét feladatait betöltsük, dolgozni és szolgálni tudjunk.

Az örök élet Elixírje most nagy sodrással leömlik tudattalanunk mind a kilenc rétegébe és felszínre mos minden elfojtást, sérelmet, gátlást, görcsöt, s ezek feloldódnak, eltűnnek az örök Forrásban. Tiszták vagyunk és boldogok. Az Élet Vize leömlik a Szívünkbe, hűsen elárasztja, mint egy égi borogatás. Ritmusát lenyugtatja, gyengeségét egyenletes, egészséges erővé változtatja. Felgyújtja benső napunkat. Már sugárzók, mágnesesek, védettek vagyunk. Átmossa érrendszerünket, csontjainkat. Megtisztítja szerveinket a mésztől, lerakódásoktól, idegrendszerünket szorongásaink szűkületétől, nyirokrendszerünket minden fertőzéstől, rosszindulatú vírusoktól, fellobbanásra képes ártalmas sejtektől. Riadóztatja egész immunrendszerünket, T-sejtjeinket, interferonjainkat. Testünk, lelkünk, szellemünk ragyog. Felfrissültünk. Megfiatalodtunk. Újjászülettünk!

Most fellépdelünk hét lépcsőfokot a medence másik oldalán. A bőrünkön lefutó cseppeket langyos, hűs, tengeri szellő szárítja meg. Sorra lefekszünk a szentély melletti, kényelmes, fehér kerevetekre. Aszklepiosz minden kerevethez odalép és gyógyító naperőt és naphőt árasztó tenyerét lassan végighúzza testünk fölött. Ahol árnyat, ártalmat lát, azt megtisztítja, fénnyé oldja. Érezzük e hőt. Csupa derű és ragyogás bennünk és körülöttünk e csodálatos, időtlen, mitikus táj. Pihenünk.

Azután felállunk fekhelyünkről és felmegyünk a templom három lépcsőfokán. Az oltár elé lépünk, ahol annyi csukott kelyhű lótusz áll, ahányan vagyunk. Tudjuk, melyik a miénk. Ráirányítjuk figyelmünket, ettől szirmai szélesen szétnyílnak. Közepéből rezzenéstelen, hosszú láng nyúlik fel. Ez a mi Isteni Önvalónk, létünk gyökere.

Feloldódunk e lángban, kiistenítve sorsunkból - és teljesen elnyugszunk benne.

Az ókor misztériumai más elnevezés alatt ma is élnek. / W. Charon

A modern beavatási rituálék is csak akkor sikeresek, ha az ember képzeletét és emócióit kiemelik a racionális érzékelés kötései közül. "Tudatunk észlelésmódjának magasabb rezgéseit" egyedül az extázis tűzenergiája váltja ki. Ez az áram borítja fénybe az intellektusunkban várakozó "dimenzió-pályaudvart", ahonnan szárnyas fantáziánk elindulhat belső kozmoszunk felfedezésére és visszahódítására.

A misztérium sohasem az emberi értelemhez szól. A fogalmi nyelv analitikus, kategorizáló módszerét csak a küszöbig vezető eszközként használja, onnan azonban átkapcsol a többdimenziós "víziónyelv" szimbólumbeszédére. E pszichogramok univerzális értékűek és akkor is kifejtik hatásukat, ha az individuum materiális agyzónái nem reagálnak rá. A "szimbolikus logika" affinitása a tudattalan régióit érinti. A tudattalan meghatározását itt hermetikus koncepcióban használjuk, s eszerint nemcsak a mélytudat ösztönzónáit, hanem a "Homo Divinus" okkult kiterjedéseket átfogó szemléletét értjük alatta.

A jelképek teremtő ideák médiumai. Energetikai formulák. Jó és rossz értelemben kényszerítő erőket, befolyásokat árasztanak, mint a rádium. Fizikai akadályokon, falakon, ólomborításon keresztülhatolva gyógyítanak vagy mérgeznek. Ugyanaz a töltésük, mint a gondolatnak, amely amerikai és orosz kísérletezők tapasztalatai szerint a tenger mélyén úszó tengeralattjáróba zárt médiumhoz éppúgy eljut sok ezer mérföld távolságba, mint a fémkamrában izolált ember agyába. Meg kellett állapítaniuk tehát, hogy nem sorolható egyetlen fizikai sugárzásfajtába sem. Nem bioáram, nem elektromagnetikus sugárzás. Lényege egyelőre ismeretlen és teljesen rejtélyes természetű. Csak azt tudják, hogy van. Tudományos kísérletekkel kimutatható és statisztikája teljesen meggyőző. A tengeralattjáróban lévő médium a partról küldött jelzések hetven százalékát hibátlanul vette át.

A természet jelenségei: kristályok, növények, állatok, de az elemi megnyilvánulások is szimbólumok megtestesülései. S ahogy e formák és energiák átszövik az ember fizikumát, alakítják sorsát, egészségét, a szimbólumok pszichikumát fonják körül. Emocionális világa jelképeiből és jelképekre épül. Lelki működése szimbólum-tevékenység. Sziderikus érzékszervei mágikus képek, színek, hangok és erőtendenciák felfogására való. Azokból táplálkozik. Onnan meríti vitalizáló arkánumait. S a destruktív jelképek ösztönzésétől válik beteggé, meghasonlottá. Ilyen kóros állapotban racionális eszközökkel nem lehet megközelíteni, egyszerűen a síkok közötti "halmazállapot"-különbség miatt. A sziderikus és materiális univerzum minden kölcsönhatásuk ellenére konstruktív módon nem kapcsolódhatnak egymással addig, míg egyik át nem hasonul a másik törvényeihez. A kőzet nem emelkedhet a levegőbe, saját erejéből, csak ha absztrahálódik. A pára akkor hatolhat a szilárd föld mélyébe, ha nedvesség formájában lecsapódik.

A rituálé saját síkján érinti a lélek immunrendszerét; érzékszerveit, amelyek a test szükségletei fölött keresik elvont táplálékukat. A psziché éhsége, szomjúsága, elégedetlensége olyan ingereket támaszt a testben, amelyek fizikailag nem kielégíthetők. A lélek sérülései, traumái olyan fizikai tüneteket okoznak, amelyeket az anyagi szervezetben nem lehet orvosolni. Persze a test hiányérzetei is átvetülnek a lélekbe, s azokat puszta elvontságokkal nem lehet megszüntetni. A fizikai kimerültséget, éhséget, szomjúságot például. Mert a kétfajta szükségletnek - a fizikai és az asztrális ingereknek - egyképpen az a törvénye, hogy egy-egy hiányt vagy betegséget mindig keletkezése síkján kell gyógyítani, különben veszélyes súlyponteltolódás támad, amely fokozza a szervezet diszharmóniáját. Olyan esetben például, mikor a lélek éhségét valaki óriási mennyiségű étel magába gyömöszölésével próbálja kielégíteni, s e nimfomániás "kéjevéssel" tönkreteszi a szívét, ereit, korai öngyilkosságot követ el. Vagy elintézetlen lelki konfliktusait, neurotikus halálfélelmét takarítómániával, kapzsi pénzkuporgatással, régi holmijaihoz, leveleihez való fanatikus ragaszkodással akarja eltüntetni. Pszichikai alacsonyrendűségi érzetét, önmagával való morális elégedetlenségét sem tudja az ember megszüntetni azzal, hogy naphosszat fürdeti, sikálja, illatosítja a testét. Az ápolatlan fülledtség párái érzelemvilága mocsaraiból szállnak fel.

A pszichének elsősorban szattvikus Fényre van szüksége. Arra, hogy az élet örök áramkörébe kapcsolódva érezze a szüntelen megújulás katarzisát.

A kirekesztett magány képzete megdermeszti a lelket. Saját indulatossága, hazugságai gyötrő meghasonlást idéznek elő benne. Gyűlölködésének maró sava őt magát mérgezi meg. Gátlástalan élvezetvágyát névtelen bűntudat és halálos nyugtalanság követi. Azért, mert e hajtóerőket mind a matéria síkján, erőszakos módon próbálja érvényesíteni és kielégíteni. S ott, megsűrűsödött halmazállapotukban az isteni energiák is elnehezülnek, toxikussá szennyeződnek.

A Psziché a négy elem magasabb analógiájaként "Égi Tűzzel", az érzések tiszta forrásából merített Elixírrel, a "Szűz Földdel" és azzal a Levegővel táplálkozik, amelyet a hermetikus filozófia "Isten lélegzetének" nevez.

A misztériumnak ezt a megtisztító, újjáteremtő táplálékot kell nyújtania a "Királyi Művészet" eszközeivel. Mert egyedül a szavakban rejlő mágikus képek zenéje és színei hozzák létre a kontaktust, amelyen át cirkulálni kezd az égi áram ember és mindenség között. E kontaktus "ideonfonala" az örökkévalósághoz fűződő "köldökzsinór". A külön gubóba zárult individuum azon át szívja magába nélkülözhetetlen létfeltételeit. A misztériumíró ezért nem elégedhet meg a fogalmi nyelv racionális meghatározásaival, hanem olyan mélységeket kell érintenie szuggesztív erővel, amelyek a szavak felülete mögött rejtőznek. Misztériumszövegek alkotásánál tehát a mantrisztika törvényei érvényesek.

"A mantrák hatóereje főleg magasabb dimenziókból áramló erejükben nyilatkozik meg" - mondja W. Charon "Mantrák tudománya" c. művében. "Mantrák nem mások, mint mentális erőmezők, amelyek a pszichikum hídján keresztül lépnek a materiális világ síkjára." "Mantrák azáltal hatnak, hogy a szöveg megfelelő hangnemben való ismétlése magnetikus ideonmezők védelme alá helyezik az individuumot."

Köztudomású, hogy a mantrikus gyakorlatok energiageneráló képessége igen nagy. Az intellektusban felgyújtott varázsszavak, ha élő Tűz árama hatja át őket, ellenállhatatlan lendülettel valósítják meg tartalmukat. Ezt a benső folyamatot, a tűzgyújtás mágikus aktusát szolgálja a misztérium szimbolikus, művészi ötvözetű szövegével, gyertyáinak tűzvarázsával és olyan zenei hatásokkal, amelyek áthatolnak az anyagon, s az ember képzeletének, érzésvilágának rejtett, védtelen meztelenségét érintik.

A misztérium-dramaturgiának ezért különleges, hermetikus törvényei vannak, amelyek lényegükben minden műalkotásra érvényesek. Ezoterikus, irodalmi művek is csak akkor hatnak döntő, átalakító módon olvasóikra, ha nem egysíkú pillanat-aktualitás vetíti ki őket, hanem örök emberi hajtóerők és ideák élnek bennük, amelyek a mindenkori individuum problémáira felelnek. Az író szerepe minden korszakban az, hogy az embernek híreket hozzon saját, benső önmagáról. E primordiális mélységekből és égi magasságokból előömlő, kaotikus impulzusokat az írónak kell hiteles mantrákká ötvöznie, amelyek a forrongó nyersanyagot megtisztítják és elrendezik. A kiagyalt, hazug szemfényvesztés, csillogó fogalmakkal való üres játék ezért sohasem szuggesztív. Termékei nyomtalanul elenyésznek az időben.

A hiteles mű a teremtés analógiáját követi, tehát testben is megjelenik, élő, emocionális tartalma van, konstruktív eszmék világítják át, s azok örömök, szenvedések, csalódások katarzisával avatják be a szellemet saját léte misztériumába. A stílus sziderikus hőenergiáinak és mentális koncepciójának ezért a legmagasabb intenzitással ki kell egészíteniük egymást.

Fokozott mértékben áll ez a feltétel a hermetikus író műveire. E művek között a misztérium a Dómot jelenti, amelyben minden emberi tevékenység, teremtő képesség, cél egyetlen mágikus szimbólummá egyesül s az örökkévalóságot idézi.

A misztérium a hermetikus írásművészet legköltőibb és legzeneibb műfaja. Filozófiai tartalmát és jelképeit csak olyan fogalmakkal lehet megjeleníteni, amelyek mögött a transzcendentális emlékezet élménysora feszül. E bennünk élő "Logosz-húrokhoz" azonban egyedül olyanfajta extázis férhet hozzá, amelyet szattvikus Fény hevít át. Ez az elragadtatás az étosz és az artisztikum uniójából születik. Az Igazság szépsége zendíti meg bennünk a teremtő és felszabadító "akusztikai hangfigurákat", amelyek lelkünk sötétség és halál felé törekvő ösztönös tendenciáit új, halhatatlanságot idéző ábrákká alakítják át.

A misztériumszavak ötvözetének, a szavak sorrendjének, mondatok belső ritmusának és repetíciójának éppoly jelentősége van tehát a rituálé szövegében, mint a beosztásnak, írásjeleknek, amelyek ez esetben zenei jelzésekként szerepelnek. Valójában a misztériumdialógot helyes zenei instrukciókkal kell ellátni, mert azok a tempó hullámzása, szinkópái, a hang intenzitása, színezése szempontjából sokkal fontosabbak az egyszerű dramaturgiai utasításoknál. A piano, pianissimo, crescendo, decrescendo, allegro, lento, forte stb. meghatározások kitűnően alkalmasak rá, hogy a kiejtett szókép tartalmának zenei lüktetését is kihangsúlyozzák.

Ne azzal törődj, ki hogyan vélekedik rólad. Egyedül az számít, gondolataid, cselekedeteid hogyan hatnak vissza rád. Ha érzésvilágod zaklatott és elégedetlen, változtatnod kell benső helyzeteden, különben lelked sorsidéző mechanizmusa nem tud olyan állomásokhoz kapcsolni, amelyek segítségével nehézségeidet megoldhatod.

Meg kell találnod szenvedélyeid kontrollszerkezetét önmagadban. Amíg nem vagy képes arra, hogy kellemes, mámorító, vagy sértő és ijesztő káprázatok áradása közben használatba vedd ezt a mechanizmust, semmi befolyásod nincs saját sorsodra. Képzeld el magadban ezt a tárcsát a "piros gombbal", s zendítsd meg gondolatban. Használd, valahányszor indulataid vagy szenvedélyeid elragadnának, hogy ujjad érintésére élesen, ezüstösen felzendüljön benned figyelmeztető csengetése.

Ne a csillagokat nézd, hogy kiolvasd belőlük sorsodat! Benső, asztrokémiai laboratóriumodban vegyítsd úgy érzelemvilágod nedveit, hogy ne bonyodalmakat idéző mérgekké, hanem csillapító, oldó Elixírré legyenek benned!

Egy pillanatra se felejtkezz meg róla: környezetednek nem függvénye, hanem vetítőforrása vagy! Ha a külső világ körvászna zavaros, félelmetes cselekményt mutat, a benned lévő projekcióban kell átcserélned gondolataid, s ösztönzéseid filmjét. Isteni Igék, tájak, transzcendentális cselekmények kimeríthetetlen raktára él Benned. Vedd használatba ezt az örök Ákása-raktárt.

Légy türelmesebb a diszharmonikus folyamatokkal szemben, amelyeket olyan hosszan, kitartóan magadra idéztél. Megjelenésük annyit jelent, hogy elkezdődött régóta lappangó gyökereik felszámolása benned, tehát sorsodban is. Tudattalan zónáidban rengeteg erőt kötöttek le eddig, és veszélyes feszültségeket okoztak. Most a transzmutáció katarzisában felszabadulnak lassan és bénító gátakból fejlődésed nagyszerű üzemanyagává alakulnak át.

Próbálj olyan feltételezéssel rátekinteni életed minden igazságtalannak tűnő sérelmére, megpróbáltatására, hogy valamilyen tudattalan módon te magad idézted elő őket. Sőt, létüket folyamatosan táplálod ma is, ahogy egy ember például álmában újra és újra felkaparja és megfertőzi sebeit. Szüntesd meg magadban e veszélyes álomállapotot. Alkalmazd gyógyítására a másoknál felismert Igazság személytelen mértékét, amely szerint: az ember maga teremti sorsát, s a determináció ott végződik, ahol a mágia kezdődik.

Ha bölcsességre törekszel, rejtett magánügyeidben se szövetkezz a halállal. A középkori legendák ördöggel kötött szerződése nem más, mint titkos paktum a mulandósággal. A pillanatnyi sérelmek, mulasztások, veszteségek fölötti hosszas kesergéssel, átlényegülésedre kölcsönzött Időd aranyát vesztegeted el. Ez az értékes erő halhatatlanságod Művéhez szükséges. Ne költsd mellékes dolgokra!

Ne keress alibit esetleges mulasztásaid igazolására és sohase mondj le pótlásukról azzal, hogy végképp elkéstél vele! Az időnek nincs egyetlen olyan pontja sem, ahol ne lenne titkos ajtó az Örökkévalóságba, s te nem a múló éveknek, hanem e végtelenségnek dolgozol.

Hármas organizmusod egészségével törődj és ne múló kedvtelenségeiddel, mert ha rájuk koncentrálsz rögzülnek, jelentőségük központi problémává duzzad, s mint a bálvány minden idődet, devóciódat magának követeli. Ha szellemedet az Örök Valóság bizonyossága világítja át, lelki erőid egyensúlyba kerülnek. S ez a derűs benső egyensúly legyőzi fizikumod zavarait is.

Sohase méregesd a relatív idő mértékével, hány év sorakozik mögötted és mennyi van még előtted. E mérték a valóság felületének jelentéktelen részlete, egyedül tested gubójának változásait mutatja, de nem árul el semmit a gubóban extatikus átalakulásokban égő lényről, akiért e klauzúra létrejött. Ezzel az örökké átalakuló életcsírával állítsd helyre a kontaktust magadban, mert Ő a te legmélyebb titkod. Vele vagy azonos. Sorsod válságai és benső vívódásaid az ő teljes győzelméhez vezetnek.

Megismerésed viszonylatában a relatív idő nem más, mint fejlődések váltakozó alkímiai stádiumának jelzője, a kozmikus órán szüntelenül vándorló mutató, amely egy-egy fordulat befejezése után újrakezdi a nagy kört. Reggel, dél, alkonyat és éjszaka, s benső évszakaid egymást követő ciklusa különféle tapasztalatok fázisain vezetnek át. Mikor azonban e folyamatok mind lezajlottak, s a halhatatlan Mű elkészült, nincs szükség többé a mulandóság e mértékére.

A szubjektivitás a szellem átmeneti görcse a mulandóságban. Minél erősebben kötődik személyisége becsvágyaihoz, igényeihez, félelmeihez és sérüléseihez, egocentruma annál válságosabb és gyakoribb görcsrohamokban jelentkezik. E hurkot a lázadó tudattalan mozgatja könyörtelen vadsággal. Vond ki magad szorításából személytelen devóciód égi aspirációid emelkedő grádussorán keresztül, és nem tehet többé kárt benned!

Csak a személytelenség tesz képessé arra, hogy környezeted tagjainak szemszögéből is mérlegeld saját megnyilvánulásaidat és egész magatartásodat. S egyedül a szubjektív raszter eltüntetése oldja fel bosszúságaid, vagy önsajnáló keserűséged görcsét. Mert amint felismered embertársaid determinált viselkedési rugóit és megtalálod benned gyökerező okát, változtatni tudsz legdiszharmonikusabb viszonyaidon is. Ne felejtsd el: "Egy kézzel nem lehet tapsolni!"

Rengeteg szép szó, nagyszerű gondolat birtokosa lettél. Nemcsak földi, hanem mentális szférák pontos térképét is felrajzoltad. Aprólékos gonddal kezedbe adták égi utazásod leggyakorlatiasabb módszereit. E zarándokút, s főleg a valamikori boldog megérkezés vágya is fellobbant lényedben. Most már csak anyagi szférák bosszantó, vagy aggasztó gondjai próbálnak visszatartani e dimenzióvándorlás nagyszerű kalandjától, de már nem sokáig tudnak lenyűgözni. A Cél vonzereje erősebbé vált benned a föld akadályainál. El fogsz indulni a Nyílegyenes Ösvényen!

Fejlődésed mértéke nem útitársaid fejlődési fokozata: eredményei vagy kudarcai. Egyedül azt figyeld, elégedett vagy-e azzal, amit te magad elértél, s ezt egyedül érzelmi egyensúlyodon mérheted le. Ha minden zavaró, külső körülmény ellenére rövid intervallumokra ugyan, de elárad benned a Szattvikus Fény derűs biztonsága, gyógyulni kezdtél. Mentális laboratóriumod tégelyében megérik lassan halhatatlanságod arkánuma.

Ami a tiéd, azt nem kell bizonyítanod senkinek; még önmagadnak sem. Amint ezt a stádiumot elérted, nem sebezhet meg kritika többé. A mitikus sárkányvér a megismert Valóság biztonságából forr ki. Ezért kell fáradhatatlan szellemi erőfeszítéssel és okkult gyakorlatok mágiájával törekedned rá.

A fejlődés legveszélyesebb stádiuma a félúton való tétovázás. Mikor az ember fizikai és asztromentális határok között vándorol, anélkül, hogy teljes elhatározással rálépne valamelyik területre és minden erejével elkötelezné magát neki. Ilyen magatartással semmiféle feladatnak nem lehet eleget tenni. A megosztott, szétszórt energiák útvesztőbe vezetnek. Választanod kell tehát. De ha elhatároztad magad, azt az utat egész szíveddel, teljes energiáddal járd végig.

Ne engedd, hogy a hétköznapok apró bosszúságai és botlásai elfoglalják minden gondolatodat és mélybe húzzanak; ez is elementális-tudattalan demoniumod egyik csapdája. Mialatt személyiséged atavisztikus felvillanásai fölött ítélkezel, isteni egyéniséged hiába vár táplálékra. Tétlenségre kényszerül. Vele foglalkozz inkább: neki gyűjts, törekedj fáradhatatlanul vele együtt szellemed megvilágosodására. A Szattvikus Fény mágikus bűvölete múltad minden sötét árnyát elűzi lassan.

A világgal való összeütközésedben szubjektumod sebei sajognak: isteni éned magasságába nem érnek fel e sérelmek. Ahhoz, hogy lényed idegekkel átszőtt fizikai-érzelmi része is sebezhetetlenné váljék, gyulladtan érzékeny személyiségedet kell operáció alá vonnod, amely úgy védekezik az ilyenfajta gyógyító szándéktól, mint a gyermek, ha sérüléseit kezelni akarják. Ne hárítsd el magadtól orvosod kezét. Érintésével nem ő okozza a bajt: már meglévő, rejtett veszély okát akarja feltárni és megtisztítani benned.

Isten léte és a te léted nem különvaló. Idő és Örökkévalóság azonos dolgok. Ami elválasztja őket egymástól, te magad vagy. Csak az önmagadról szőtt képzetek kígyószorításából kell kiszabadulnod, hogy észrevedd, ott állsz a Csoda áradásában: eggyé lettél örökkévaló Önmagaddal.

Hányszor ébredtél súlyos lidércnyomástól verejtékezve és rémületed hányszor változott át ujjongássá, mikor rájöttél, nem igaz a sűrű borzalom, ami megkínzott és elhitetett. Álom volt. S milyen hálás voltál annak; aki artikulálatlan kiáltásodat hallva, válladra tette a kezét. Valaki most is ágyad fölé hajol a sötétben. Kelteget.

Aki képes arra, hogy önmagát feláldozza, nem válik áldozattá. Minden szolgálatoddal váltságdíjat fizetsz szabadulásodért.

Vedd használatba az asztrokémia és pszichomágia arkánumait. Szelídséggel győzd le az erőszakot, önfegyelemmel légy úrrá mások indulatain.

A súly amelyet fölemelsz, izmaidat erősíti. A szenvedés, amelyet elviselsz, lelki erődet fokozza. A szellemi erőfeszítés, amelyet kitartóan folytatsz, mulandó önmagad fölé emel.

Ne hidd, hogy minden mélységet meg kell járnod, minden szakadékba bele kell zuhannod ahhoz, hogy felemelkedj. Életed bármelyik pillanatát benső evolúciód kiindulásává teheted, ha a magasság isteni derűje erősebb mágnes benned Hadész káprázatainál.

"A gondolkodás magasabb nívón nem más, mint felületi irányok lényegükre való redukciója." (W. Charon) Életed eseményei, saját karaktered, s a körülötted lévő egész világ rejtjeles üzenetet sugárzik feléd. Ez a szimbolikus szöveg azonban számodra kibetűzhetetlen mindaddig; amíg megelégszel a maszkjával amely sokszor éppen az ellenkezőjét akarja elhitetni annak, amit valójában takar. Ideje, hogy kiemelkedj a puszta látszatok ijesztő zűrzavarából és saját sorsodra; a megismert metafizikai Igazság szintjéről tekints. Csak onnan láthatod meg az alattad fekvő táj fényből-árnyból szőtt hieroglifájának értelmét.

Sokszor tapasztaltad már, hogy ugyanazokra a belső provokációkra milyen különféleképpen reagálsz. Dühösen kirobbansz, fegyelmezed magad, vagy egyszerűen mosolyogsz rajta. Ezt asztromentális fényszinted határozza meg. Ha gondolataid, érzéseid depressziók sötét mocsarába merülnek, legegyszerűbb konfliktusaid is veszélyes krízisekké erjednek. Ettől a pillanattól kezdve azonban végy tudomást róla: égig érő lajtorja nyúlik le hozzád szellemed Szattvikus dimenzióiból; bármikor kimenekülhetsz kedélyed mélységeinek kárhozatából.

A látható és láthatatlan világegyetem valamennyi rezgése áthatol rajtad. Változó személyiséged olyan szűrőszerkezet, amely annak teremtő mágiáját sajátos tapasztalatok egy-egy részletére koncentrálja. Mivel azonban a biosz kiterjedéseit nem merev határok választják el egymástól, konzekvenciasűrítő élményeid színhelyét bármikor áthelyezheted magasabb fantáziasíkokra, ahol ezek a tapasztalatok nem annyira fájdalmasak, s évszázadok helyett, néha egyetlen kreatív vízió alatt érik el céljukat.

"Életfunkciók túlságos felgyorsulása akadályozza a mélységi érzékelést. A legintenzívebb szellemi élményekkel a lassított kozmikus percepció ajándékoz meg." Életed külső tempóját, szervezeted fokozódó feszültségeit csökkentened kell, különben elrohansz valódi célod, a Szattvikus Fény titkos forrása mellett.

Sűrű, anyagi formákat hiába akarsz csillagok fölé emelni, az alacsony természet törvénye földhöz béklyózza őket. A szilárd anyagot folyékonnyá, a folyadékot illanó párává kell transzmutálnod ahhoz, hogy felröppenjen keletkezése régiójába, a teremtő képzelet síkjára. Ennek az alkímiai folyamatnak öntudatlan mágusa voltál eddig. Az operáció következő fázisait már tudatosan kell végrehajtanod.

A hermetikus filozófia nem távolban csillogó ígéretekkel csalogat magához, hanem gyakorlati módszerek és élmények tényeivel ébreszt rá arra, hogy amit hosszú évekig valóságnak hittél, valótlanság, amitől rettegtél, tűnő rémkép, s szenvedéseid nagy része öncsonkítás volt.

Az intellektusban felgyújtott mantrák, ha Élő Tűz árama hatja át őket, ellenállhatatlan lendülettel valósítják meg tartalmukat.

Csak az önmaga fölé emelkedő ember léphet ki a világ erkölcsi és fizikai zsákutcájából, de saját karmája bilincseiből is.

Gigászi Armageddon szenvedő résztvevői vagyunk ma valamennyien. Ez a háború nem a földön kezdődött és a fizikai síkon sohasem lehet befejezni. Végső győzelmet egyedül az a harcos arathat e küzdelemben, akinek megvannak hozzá a transzcendentális, morális fegyverei.

A képzelet feszültségéből keletkeztek az anyag egyre sűrűsödő halmazállapotai. Az anyag titkos neve: "A kozmosz kővé dermedt emlékezete". De ahol a kötés történt, ugyanott rejtőzik az oldás varázslata. Gondolkodni annyi, mint mágiát gyakorolni.

A mágikus embernek megvan a hatalma hozzá, hogy önmagát a jelenségek világából, a mágikus okok régiójába emelje, számok és hangok titkos varázserejével. E varázserő szimbólumokban és analógiákban rejlik. Próbáld elolvasni az örök párhuzamok és képek univerzális jelbeszédét.

"Az emberek, akikből hiányzik a láthatatlan elem rettentően egyedül vannak egy bolygó felszínén, mely többé nem az égben forog. Elválasztó anyag került lelkük és saját maguk köré, az élet közé."

"A lélek olyan, mint az alvó, aki álma mélyén mérhetetlen erőfeszítéseket tesz, hogy megmozgassa a karját, vagy kinyissa a szemét."

A lelki felszabadulásra parancsolóbb alkalom ritkán kínálkozott emberiségünknek. Sőt ez az ajánlat pillanatonként erősebben hasonlít egy ultimátumhoz, ami sürget bennünket, ragadjuk meg az alkalmat.

"A kimondott szó - a Logosz - akkor tölti be mágikus szerepét, ha a lélek és a test alárendelt anyagi zűrzavarát elrendezi, s e szellemi rend által felszabadítja."

Aki nem tudja önmagát metapszichikai viszonylatból megérteni, az éppoly tehetetlen sorsával, mint benső folyamataival szemben. Legelső teendője ezért a világosságra törő embernek, hogy se belső, se külső önmagát ne interpretálja hamisan.

"A láthatatlan jóság olyan dolog, amelyet az emberek nem vesznek észre, s amellyel nem sokat törődnek; mégis a lényeket fenntartó legnagyobb erő rejlik benne."

"A jóságról nem tudni, honnan jön. Egyszerűen itt van és lelkünk küszöbén mosolyog. Nem védekezhetünk ellene. Akármennyire észrevétlen, vagy éppen azért, be kell engednünk őt, eleinte hitetlenül, csodálkozva, végül a világ harsányan tetszelgő dolgainál jobban megszeretjük őt."

A jóság sokszor egyetlen pillantásban vagy könnyben sem mutatkozik meg. Elrejtőzik titokzatos okokból, mintha tudná, hogy legönkéntelenebb mozdulatára halhatatlan dolgokat szülnek belőle."

"Minél jobban közeledik a lélek Istenhez, annál inkább visszariad a külső megmutatkozástól."

"Születésünktől halálunkig soha nem mozdulunk az Örökkévalóságból, Istenben bolyongunk, mint szegény holdkórosok, vagy mint a rabok, akik rémülten keresik a templomot, amelyben vannak."

"Szenvedni kell, hogy jók lehessünk. S néha kénytelenek vagyunk szenvedést okozni azért, hogy előhívjuk valakiben a rejtőző jóságot."

"A szerelmet sokszor nem viszonozza az, aki iránt érzik. A szeretet azonban mindig visszhangot hív a másikból, mert az emberi lélek semmire sem éhezik jobban, mint arra, hogy ezzel az isteni eledellel megetessék."

Az anyagelvű gondolkodás a folyamatos és összefüggő de háromnál több dimenzióban cirkuláló történések egy egy részletét véletlennek nevezi. Te már tudod azonban, hogy véletlennek nincs helye a világmindenségben. Ha felkutatod múltad és jelened összefüggéseit, hatalmat nyersz jövőd felett.

A kimondott szó élő erő, amely elhangzásának pillanatában hatni kezd és töltése szerint negatív vagy pozitív folyamatokat indít meg környezetedben. Vannak szavak, amelyeket nem lehet többé visszavonni. De vannak hallgatások, amelyeket még kevésbé bocsátanak meg azok, akik egy mindent feloldó és újrateremtő Szót vártak tőled. A megnyilvánult világ kezdetén a Logosz áll. S a megváltás kulcsa is szabadító Ige. Ezért kell megtanulnod és gyakorolnod a mantrák tudományát.

A hallgatás misztériuma az átfordulás misztériuma. A meditáló ember hallgat. Minél mélyebbre merül saját mikrokozmoszába, annál csendesebb. S amint a Nagy Titkot megközelíti, szemlélődésének extázisa teljesen széttöri a szavak gubóját. Állapotának sem neve, sem száma nincs többé.

A demonomágia így beszél az áldozatról, s ezzel az egyetlen mondattal feltárja az alámerült szellem egész tragédiáját:

"A démonkultuszban a legtitokzatosabb dolog az áldozat. Az áldozat által a démon folyton új vérhez és realitáshoz jut." (W. Charon) Ez történik a világ démoni hatalmasságaival, akik az emberektől szüntelenül élő erőplazmát, vért, idegenergiát kényszerítenek ki áldozatul. Ez történik saját szenvedélyéletünk démonaival, akiket sóvárgásainkkal és gondolatainkkal állandóan kiszolgálunk.

A Teomágia tanítása így hangzik (az idézetek a Bhagavad Gitából valók) :

"Az áldozat ad és teremt mindent. A lét titka az áldozatban rejlik."

"Minden lény lelke minden Isten lelke - az áldozat." Ezért az áldozatot bemutató pap hatalma korlátlan.

A Bhagavad-Gitá így zengeti meg az áldozat halhatatlan zsoltárát:

"Én vagyok az áldozás. Én vagyok az áldozat. Én vagyok az Ősöknek áldozó. Én vagyok az égő fű és a mantram. Én vagyok a vaj. Én vagyok a tűz és az az égő áldozat Én vagyok."

"Kik csak engem imádnak, kik másra nem gondolnak, az ilyen mindig összhangban lévőnek teljes biztonságot adok."

"Kik a fénylő Lényeket imádják, azokhoz mennek - az ősökhöz, a Pitrikhez mennek az ősöket imádók. Kik az elementáloknak áldoznak, az elementálokhoz jutnak. HOZZÁM jönnek a NEKEM áldozók."

"Bármivel foglalkozzál, bármivel táplálkozzál, bármit áldozzál, bármit ajándékozzál, bármily lemondást gyakorolj, óh Kauntéja, mindezt NEKEM ajánlva tedd. Így felszabadulsz a tettek bilincseitől, mely jó és rossz gyümölcsöt hoz. A lemondás jógája által eléred a harmóniát. Ha szabad leszel, HOZZÁM jössz."

"Szegezd REÁM elmédet, bízzál BENNEM, áldozz NEKEM, borulj le ELŐTTEM, így összhangba jutsz az ÖNVALÓVAL s mindenek feletti célodat, ENGEM elérsz."