ApCsel 1
ApCsel 1.1
Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus
ApCsel 1.2
egészen addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe.
ApCsel 1.3
Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról.
ApCsel 1.4
Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, "amelyről - úgymond - tőlem hallottatok:
ApCsel 1.5
Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni."
ApCsel 1.6
Az egybegyűltek erre megkérdezték: "Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?"
ApCsel 1.7
"Nem tartozik rátok - felelte -, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.
ApCsel 1.8
De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig."
ApCsel 1.9
Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől.
ApCsel 1.10
Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve.
ApCsel 1.11
Ezt mondták nekik: "Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment."
ApCsel 1.12
Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe.
ApCsel 1.13
Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás.
ApCsel 1.14
Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.
ApCsel 1.15
Ezekben a napokban a testvérek körében - mintegy százhúszan lehettek együtt - Péter szólásra emelkedett:
ApCsel 1.16
"Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust.
ApCsel 1.17
Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül.
ApCsel 1.18
Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei.
ApCsel 1.19
Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz vérmezőnek nevezték el.
ApCsel 1.20
Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más.
ApCsel 1.21
Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt,
ApCsel 1.22
kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról."
ApCsel 1.23
Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást.
ApCsel 1.24
Majd imádkoztak: "Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod,
ApCsel 1.25
hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson."
ApCsel 1.26
Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.
ApCsel 2
ApCsel 2.1
Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak.
ApCsel 2.2
Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek.
ApCsel 2.3
Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.
ApCsel 2.4
Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.
ApCsel 2.5
Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből.
ApCsel 2.6
Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.
ApCsel 2.7
Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: "Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek?
ApCsel 2.8
Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?
ApCsel 2.9
Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának,
ApCsel 2.10
Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták,
ApCsel 2.11
krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit."
ApCsel 2.12
Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: "Mi lehet ez?"
ApCsel 2.13
Mások gúnyosan megjegyezték: "Teleitták magukat édes borral."
ApCsel 2.14
Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: "Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat!
ApCsel 2.15
Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk,
ApCsel 2.16
hanem ez az, amiről Joel próféta szólt:
ApCsel 2.17
A végső napokban - mondja Isten - kiárasztok lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.
ApCsel 2.18
Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak.
ApCsel 2.19
Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: vért, tüzet és gomolygó füstöt.
ApCsel 2.20
A nap elsötétül, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja.
ApCsel 2.21
Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
ApCsel 2.22
Izraelita férfiak! Halljátok meg szavamat! A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket - amint tudjátok - általa vitt végbe köztetek.
ApCsel 2.23
Ezt az embert az Isten elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek.
ApCsel 2.24
Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa,
ApCsel 2.25
hisz Dávid mondja róla: Szemem előtt az Úr mindenkor, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.
ApCsel 2.26
Örül hát szívem és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugszik el.
ApCsel 2.27
Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.
ApCsel 2.28
Az élet útját mutattad meg nekem, és örömmel töltesz el színed előtt.
ApCsel 2.29
Testvérek, férfiak! Hadd mondjam el nektek Dávid pátriárkáról nyíltan, hogy meghalt és eltemették, sírja mind a mai napig itt van köztünk.
ApCsel 2.30
Mivel azonban próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel is megerősítve ígéretet tett: az ő ágyékának gyümölcséből ültet majd valakit trónjára,
ApCsel 2.31
előrelátva beszélt Krisztus feltámadásáról, hogy sem nem marad az alvilágban, sem testét nem éri rothadás.
ApCsel 2.32
Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk.
ApCsel 2.33
Azután, hogy az Isten jobbja fölmagasztalta, megkapta a Szentlélek ígéretét az Atyától, azt kiárasztotta, amint látjátok és halljátok.
ApCsel 2.34
Mert Dávid nem ment fel az égbe, mégis ő mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra,
ApCsel 2.35
s ellenségeidet lábad elé teszem zsámolyul.
ApCsel 2.36
Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!"
ApCsel 2.37
E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: "Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?"
ApCsel 2.38
"Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
ApCsel 2.39
Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket - bár távol vannak - meghívott a mi Urunk, Istenünk."
ApCsel 2.40
Még más egyéb szavakkal is bizonyította ezt, és buzdította őket: "Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!"
ApCsel 2.41
Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért.
ApCsel 2.42
Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.
ApCsel 2.43
Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben.
ApCsel 2.44
A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük.
ApCsel 2.45
Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek.
ApCsel 2.46
Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt.
ApCsel 2.47
Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.
ApCsel 3
ApCsel 3.1
Péter és János a kilencórai imádság idején fölment a templomba.
ApCsel 3.2
Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen.
ApCsel 3.3
Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért könyörgött.
ApCsel 3.4
Péter Jánossal együtt rátekintett, és így szólt hozzá: "Nézz ránk!"
ApCsel 3.5
Erre rájuk emelte tekintetét, abban a reményben, hogy kap tőlük valamit.
ApCsel 3.6
Péter azonban ezt mondta neki: "Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!"
ApCsel 3.7
Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába.
ApCsel 3.8
Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent.
ApCsel 3.9
Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent.
ApCsel 3.10
Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt.
ApCsel 3.11
Mivel nem tágított Péter és János mellől, odagyűlt köréjük csodálkozva az egész nép az úgynevezett Salamon-csarnokba.
ApCsel 3.12
Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: "Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon?
ApCsel 3.13
Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja.
ApCsel 3.14
Megtagadtátok a szentet és igazat; arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen,
ApCsel 3.15
az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk.
ApCsel 3.16
Mert hittel segítségül hívtuk a nevét, erőt öntött ebbe az emberbe, akit itt láttok és akit ismertek. A tőle való hit visszaadta neki épségét mindannyiótok szeme láttára.
ApCsel 3.17
Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból tettétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is.
ApCsel 3.18
Ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy Krisztusa szenvedni fog.
ApCsel 3.19
Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára,
ApCsel 3.20
hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust,
ApCsel 3.21
akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajka által.
ApCsel 3.22
Mózes ezt mondta: "Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek!"
ApCsel 3.23
"Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből." -
ApCsel 3.24
A többi próféta is, Sámueltől kezdve mind, akik utána szóltak, megjövendölték ezeket a napokat.
ApCsel 3.25
Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége. -
ApCsel 3.26
Az Isten elsősorban nektek támasztotta szolgáját, hogy megáldjon titeket, s így mindegyikőtök elforduljon a bűntől."
ApCsel 4
ApCsel 4.1
Még beszéltek a népnek, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és szadduceusok odamentek hozzájuk.
ApCsel 4.2
Rossz néven vették, hogy tanítják a népet, és hirdetik Jézus példájával a halálból való feltámadást.
ApCsel 4.3
Kezet vetettek rájuk, de mivel már este volt, másnapig őrizetben tartották őket.
ApCsel 4.4
Azok közül, akik a beszédet hallgatták, sokan hívők lettek, úgyhogy a férfi hívők száma mintegy ötezerre növekedett.
ApCsel 4.5
Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének, az írástudók,
ApCsel 4.6
Annás főpap, Kaifás, János és Sándor s mindnyájan, akik a főpapi nemzetségből valók voltak.
ApCsel 4.7
Előállították és vallatóra fogták őket: "Miféle hatalommal vagy kinek a nevében tettétek?"
ApCsel 4.8
Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: "Népünk elöljárói és ti vének!
ApCsel 4.9
Ha azért vallattok ma minket, amiért egy nyomorékkal jót tettünk, hogy vajon hogyan is gyógyult meg,
ApCsel 4.10
hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen.
ApCsel 4.11
Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett.
ApCsel 4.12
Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk."
ApCsel 4.13
Amikor látták Péter és János bátorságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, csodálkoztak; s mikor felismerték őket, hogy Jézussal voltak,
ApCsel 4.14
ráadásul a meggyógyult ember is ott állt, nem tudtak mit mondani.
ApCsel 4.15
Kiparancsolták őket a főtanácsból, és egymás közt
ApCsel 4.16
tanakodtak: "Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hisz egész Jeruzsálem tudja, hogy nyilvánvalóan csodát tettek, nem is tagadhatjuk.
ApCsel 4.17
De hogy a dolognak tovább ne terjedjen a híre a nép közt, fenyegessük meg őket, hogy többé senki emberfiának ne beszéljenek ennek a nevében."
ApCsel 4.18
Ezzel behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.
ApCsel 4.19
Péter és János azonban így válaszoltak: "Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre?
ApCsel 4.20
Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk."
ApCsel 4.21
Erre újra megfenyegették, aztán a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre. Mindenki dicsőítette az Istent a történtek miatt,
ApCsel 4.22
hiszen az az ember, akivel ez a csodálatos gyógyulás történt, már több mint negyvenéves volt.
ApCsel 4.23
Azután, hogy szabadon bocsátották őket, az övéikhez mentek, és elbeszélték, mit mondtak nekik a főpapok és a vének.
ApCsel 4.24
Ennek hallatára egy szívvel-lélekkel Istenhez emelték szavukat: - "Uram, te alkottad az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
ApCsel 4.25
Szolgádnak, Dávid atyánknak szájával ezt mondtad a Szentlélek által: Miért háborognak a nemzetek, a népek miért kovácsolnak hiú terveket?
ApCsel 4.26
A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr és az ő Fölkentje ellen.
ApCsel 4.27
Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével fölkent, szent szolgád, Jézus ellen,
ApCsel 4.28
hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod előre elhatározott.
ApCsel 4.29
És most, Uram, tekints fenyegetőzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat.
ApCsel 4.30
Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében."
ApCsel 4.31
Amíg így imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyűltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát.
ApCsel 4.32
A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt.
ApCsel 4.33
Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben.
ApCsel 4.34
Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta,
ApCsel 4.35
és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten.
ApCsel 4.36
József, a ciprusi származású levita is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia,
ApCsel 4.37
eladta földjét, az árát fogta, és az apostolok lába elé tette.
ApCsel 5
ApCsel 5.1
Egy Ananiás nevű ember feleségével, Szafirával együtt eladta az egyik földjét.
ApCsel 5.2
Az árából felesége tudtával egy részt megtartott magának, s csak egy másik részt vitt el, és tett oda az apostolok lába elé.
ApCsel 5.3
Péter azonban így szólt hozzá: "Ananiás, hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket, és a föld árának egy részét félretedd?"
ApCsel 5.4
Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? Miért vetemedtél ilyesmire? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!"
ApCsel 5.5
E szavak hallatára Ananiás összeesett és meghalt. Nagy félelem fogott el mindenkit, aki csak hallotta.
ApCsel 5.6
A fiatalabb emberek meg fölálltak, betakarták, elvitték és eltemették.
ApCsel 5.7
Mintegy három óra múlva felesége is eljött, mit sem tudva a történtekről.
ApCsel 5.8
Péter megkérdezte: "Mondd csak, valóban ennyiért adtátok el a földet?" "Igen, annyiért" - válaszolta.
ApCsel 5.9
Péter folytatta: "Mire való volt egymás közt megegyeznetek, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Látod, akik férjedet eltemették, már az ajtónál vannak, hogy tégedet is kivigyenek."
ApCsel 5.10
Az asszony azon nyomban a lábához rogyott és meghalt. Amikor a fiatalok beléptek, már holtan találták. Kivitték és a férje mellé temették.
ApCsel 5.11
Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról.
ApCsel 5.12
Az apostolok keze sok jelet és csodát művelt a nép között.
ApCsel 5.13
Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon-csarnokban. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép magasztalta őket.
ApCsel 5.14
A hívők - férfiak és nők - egyre nagyobb számban csatlakoztak az Úrhoz.
ApCsel 5.15
Még a betegeket is kivitték az utcára, hordágyra fektették őket, hogy ha Péter arra megy, legalább az árnyéka érje egyiket-másikat.
ApCsel 5.16
Sőt még a Jeruzsálemhez közel eső városok népe is odajött, hozták a betegeket, a tisztátalan szellemektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak.
ApCsel 5.17
A főpap és akik vele tartottak, vagyis a szadduceusok pártja, féltékenységükben fölléptek ellenük.
ApCsel 5.18
Elfogatták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket.
ApCsel 5.19
De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, s így szólt hozzájuk:
ApCsel 5.20
"Menjetek, álljatok ki a templomban a nép elé, s hirdessétek ennek az életnek az igazságait!"
ApCsel 5.21
Megfogadták e szavakat, hajnalban bementek a templomba és tanítottak. Amikor megérkezett a főpap és kísérete, egybehívták a főtanácsot és Izrael fiainak összes véneit, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék őket elő.
ApCsel 5.22
Amikor a szolgák elmentek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek hát, és
ApCsel 5.23
jelentették: "A börtönt gondosan bezárva találtuk, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, odabenn senkit sem találtunk."
ApCsel 5.24
A templomőrség parancsnoka és a főpapok e hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett.
ApCsel 5.25
Egyszer csak beállított valaki, és jelentette nekik: "Azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban vannak, és tanítják a népet."
ApCsel 5.26
Ekkor a parancsnok elment a szolgákkal, és elővezette őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad rájuk.
ApCsel 5.27
Elővezették hát, és a főtanács elé állították őket. A főpap kérdőre vonta őket:
ApCsel 5.28
"Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét."
ApCsel 5.29
Péter és az apostolok így válaszoltak: "Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.
ApCsel 5.30
Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek.
ApCsel 5.31
Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit.
ApCsel 5.32
Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki."
ApCsel 5.33
Ennek hallatára haragra gerjedtek, és meg akarták őket ölni.
ApCsel 5.34
De felállt a főtanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben állt, s törvénytudó volt. Egy kis időre kiküldte az embereket, majd beszédet intézett a többiekhez:
ApCsel 5.35
"Izraelita férfiak! - szólt hozzájuk. - Fontoljátok meg jól, mit akartok ezekkel az emberekkel tenni!
ApCsel 5.36
Mert nemrégiben föllépett Teudás, sokra tartotta magát, és vagy négyszáz férfi mellé szegődött. De megölték, azokat pedig, akik hittek benne, szétszúrták és megsemmisítették.
ApCsel 5.37
Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás állt elő, és megnyerte magának a népet. Ő is elpusztult, és akik követték, azok szétszóródtak.
ApCsel 5.38
Ezért most azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik.
ApCsel 5.39
De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe." Elfogadták érvelését.
ApCsel 5.40
Behívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, és szabadon engedték őket.
ApCsel 5.41
Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.
ApCsel 5.42
Továbbra is mindennap tanítottak a templomban és a házakban, hirdették, hogy Jézus a Krisztus.
ApCsel 6
ApCsel 6.1
Ez idő tájt, hogy a tanítványok száma egyre nőtt, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják.
ApCsel 6.2
Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat: "Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lássuk el.
ApCsel 6.3
Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával,
ApCsel 6.4
mi meg majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat."
ApCsel 6.5
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt.
ApCsel 6.6
Az apostolok elé állították őket, azok imádkoztak és rájuk tették kezüket.
ApCsel 6.7
Az Úr szava terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben, még a papok közül is tömegesen hódoltak a hitnek.
ApCsel 6.8
István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében.
ApCsel 6.9
Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak,
ApCsel 6.10
és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni.
ApCsel 6.11
Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: "Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent."
ApCsel 6.12
Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták és a főtanács elé hurcolták.
ApCsel 6.13
Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: "Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél.
ApCsel 6.14
Hallottuk, amint mondta: Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat."
ApCsel 6.15
A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.
ApCsel 7
ApCsel 7.1
A főpap megkérdezte: "Valóban így áll a dolog?"
ApCsel 7.2
Erre válaszul így beszélt: "Testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor még Mezopotámiában élt, mielőtt még Háránban letelepedett volna,
ApCsel 7.3
és így szólt hozzá: Hagyd itt földedet és rokonságodat, s menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked.
ApCsel 7.4
Erre elvándorolt Káldea földjére, és Háránba ment lakni. Innen atyja halála után erre a földre vezette az Isten, amelyen most laktok.
ApCsel 7.5
Örökségképpen nem adott neki még egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja majd neki, és ha meghal, utódainak, jóllehet ekkor még nem volt gyermeke.
ApCsel 7.6
Azt is megmondta Isten, hogy utódai idegen földön hazátlanul bolyonganak majd, szolgaságba vetik, és négyszáz esztendeig sanyargatják őket.
ApCsel 7.7
A nép fölött azonban, amelynek rabszolgái lesznek, ítéletet tartok - mondta az Úr -, ők meg kivonulnak, és ezen a helyen nekem fognak szolgálni.
ApCsel 7.8
Aztán adta neki a körülmetélés szövetségét. Így született neki Izsák, és a nyolcadik nap körül is metélte. Ugyanígy Izsák is Jákobot, Jákob meg a tizenkét pátriárkát.
ApCsel 7.9
A pátriárkák irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de az Isten vele volt.
ApCsel 7.10
Minden viszontagságán átsegítette, sőt kegyeltté tette, és bölcsességgel tüntette ki Egyiptom királya, a fáraó előtt, úgyhogy az megtette Egyiptom és egész háza kormányzójává.
ApCsel 7.11
Akkor éhínség és nagy nyomor támadt egész Egyiptomban meg Kánaánban, úgyhogy atyáink nem találtak élelmet.
ApCsel 7.12
Amikor Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, akkor elküldte először atyáinkat.
ApCsel 7.13
Második útjuk alkalmával József fölfedte testvérei előtt kilétét, és így a fáraó előtt is kitudódott József származása.
ApCsel 7.14
József aztán odavitette atyját, Jákobot és egész rokonságát, összesen hetvenöt személyt.
ApCsel 7.15
Jákob így Egyiptomba költözött, ott is halt meg, s atyáink szintén.
ApCsel 7.16
Szichembe szállították, és abban a sírban temették el őket, amelyet Ábrahám ezüstpénzen vett meg a szichemi Hámor fiaitól.
ApCsel 7.17
Amint közeledett az Isten Ábrahámnak tett ígérete beteljesülésének ideje, a nép egyre szaporodott és sokasodott Egyiptomban,
ApCsel 7.18
míg csak egy másik király nem került Egyiptom élére, aki nem ismerte Józsefet.
ApCsel 7.19
Ez álnokul bánt népünkkel, arra kényszerítette atyáinkat, tegyék ki a csecsemőket, hogy elpusztuljanak.
ApCsel 7.20
Ebben az időben született Mózes, aki tetszett az Istennek. Három hónapig az apai házban táplálták.
ApCsel 7.21
Amikor kitették, a fáraó leánya magához vette, és mint saját fiát fölnevelte.
ApCsel 7.22
Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.
ApCsel 7.23
Amikor betöltötte negyvenedik évét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izrael fiait.
ApCsel 7.24
Ez alkalommal észrevette, hogy az egyikkel igazságtalanul bántak. Védelmére kelt, s bosszút állt a bántalmazott emberért: agyonütötte az egyiptomit.
ApCsel 7.25
Azt hitte, testvérei ráeszmélnek, hogy az Isten az ő keze által ad majd nekik szabadulást, de nem fogták fel.
ApCsel 7.26
Másnap akkor jelent meg köztük, amikor épp verekedtek. Össze akarta őket békíteni: Emberek, ti testvérek vagytok! Miért bántalmazzátok egymást?
ApCsel 7.27
De aki bántalmazta társát, elutasította, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká?
ApCsel 7.28
Talán engem is meg akarsz ölni, ahogy tegnap megölted az egyiptomit?
ApCsel 7.29
E szavakra Mózes elmenekült és Midián földjén telepedett le. Itt két fia született.
ApCsel 7.30
Eltelt negyven esztendő, s akkor a Sínai-hegy pusztájában egy égő csipkebokor lángjában angyal jelent meg neki.
ApCsel 7.31
Amikor Mózes meglátta, elcsodálkozott a jelenségen. Odament, hogy megnézze, s az Úr hangját hallotta:
ApCsel 7.32
Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni.
ApCsel 7.33
Az Isten azonban folytatta a beszédet: Oldd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állsz, szent föld.
ApCsel 7.34
Láttam népem nyomorát Egyiptomban, és hallottam panaszát, lejöttem hát, hogy kiszabadítsam őket. Most hát jöjj, hadd küldjelek Egyiptomba.
ApCsel 7.35
Az Isten azt a Mózest küldte vezetőnek és szabadítónak a csipkebokorban megjelent angyal kezével, akit megtagadtak, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká?
ApCsel 7.36
Ő vezette ki őket, s ő mutatott csodajeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven éven át.
ApCsel 7.37
Ez a Mózes mondta Izrael fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek sorából, mint engem is.
ApCsel 7.38
Ő volt, aki a pusztai közösségből érintkezett az angyallal, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Ő kapta meg az életet adó szavakat, hogy továbbadja nekünk.
ApCsel 7.39
Ám atyáink nem akartak neki engedelmeskedni, visszautasították, és szívük mélyén visszavágytak Egyiptomba.
ApCsel 7.40
Megkérték Áront: Csinálj nekünk isteneket, azok vezessenek, mert nem tudjuk, hogy mi történt azzal a Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptom földjéről.
ApCsel 7.41
Így ezekben a napokban borjút készítettek, áldozatot mutattak be a bálványnak, s örömüket lelték kezük művében.
ApCsel 7.42
Erre az Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy az égi sereg szolgálatára adják magukat, amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon mutattatok-e be nekem véres és égőáldozatokat negyven esztendőn át a pusztában, Izrael háza?
ApCsel 7.43
Inkább Moloch sátrát hordoztátok magatokkal, s Refán isten csillagát, a bálványokat, amelyeket magatok faragtatok, hogy imádjátok őket. Ezért Babilonon túlra űzlek benneteket.
ApCsel 7.44
A pusztában atyáinkkal volt a bizonyság sátora. Így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el.
ApCsel 7.45
Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid koráig.
ApCsel 7.46
Ő kegyelmet talált Istennél, s könyörgött, hadd építhessen hajlékot Jákob Istenének.
ApCsel 7.47
De csak Salamon építette fel a templomot.
ApCsel 7.48
Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja:
ApCsel 7.49
Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhetnétek nekem - mondja az Úr -, vagy hol lehetne pihenőhelyem?
ApCsel 7.50
Hát nem kezem alkotta mindezt?
ApCsel 7.51
Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is.
ApCsel 7.52
Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai,
ApCsel 7.53
ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg."
ApCsel 7.54
Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene.
ApCsel 7.55
Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján.
ApCsel 7.56
Felkiáltott: "Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján."
ApCsel 7.57
Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak,
ApCsel 7.58
kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat.
ApCsel 7.59
Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: "Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"
ApCsel 7.60
Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: "Uram, ne ródd fel nekik bűnül!" Ezekkel a szavakkal elszenderült.
ApCsel 8
ApCsel 8.1
És Saul helyeselte meggyilkolását.
Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével mindnyájan elszéledtek Júdea és Szamaria tájékára.
ApCsel 8.2
Istvánnak az istenfélő emberek megadták a végtisztességet, s nagyon megsiratták.
ApCsel 8.3
Saul ellenben csakúgy tajtékzott az egyház ellen, sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és nőket, és börtönbe vetette őket.
ApCsel 8.4
Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot.
ApCsel 8.5
Így Fülöp Szamaria városába került, s ott hirdette Krisztust.
ApCsel 8.6
A nép hallva és látva a csodákat, amelyeket tett, egyöntetűen figyelemmel hallgatta.
ApCsel 8.7
Mert sok megszállottból - hangosan kiáltozva - kiment a tisztátalan lélek, és sok béna meg sánta meggyógyult.
ApCsel 8.8
Így nagy volt az öröm ebben a városban.
ApCsel 8.9
Élt a városban egy Simon nevű férfi, aki varázsló volt, és azzal ámította Szamaria népét, hogy fontos személynek adta ki magát.
ApCsel 8.10
A népnek apraja-nagyja hallgatott rá. "Ő az Isten ereje, melyet nagynak neveznek!" - mondták.
ApCsel 8.11
Csüggtek rajta, mert már jó ideje ámította őket mesterkedéseivel.
ApCsel 8.12
De amikor hittek Fülöpnek, aki Isten országáról és Jézus Krisztus nevéről beszélt nekik, megkeresztelkedtek, férfiak és nők egyaránt.
ApCsel 8.13
Maga Simon is hívő lett, megkeresztelkedett, és Fülöphöz csatlakozott. A jelek és a nagy csodák láttán elámult.
ApCsel 8.14
Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria elfogadta az Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.
ApCsel 8.15
Amikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy megkapják a Szentlelket.
ApCsel 8.16
Mert még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.
ApCsel 8.17
Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket.
ApCsel 8.18
Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik a Szentlelket, pénzt ajánlott fel nekik:
ApCsel 8.19
"Adjatok nekem is olyan hatalmat - mondta -, hogy akire csak ráteszem a kezem, megkapja a Szentlelket."
ApCsel 8.20
Péter elutasította: "Vesszen el a pénzed veled együtt, mert azt hitted, hogy az Isten ajándékát, pénzen meg lehet venni.
ApCsel 8.21
Semmi részed benne és semmi közöd hozzá, mert szíved nem tiszta az Isten előtt.
ApCsel 8.22
Térj meg hát gonoszságodból, és kérd az Istent, hogy bocsássa meg szíved szándékát!
ApCsel 8.23
Úgy látom, elöntött a keserű epe, és fogva tart a gonoszság."
ApCsel 8.24
"Könyörögjetek értem az Úrhoz - kérte Simon -, hogy semmi se érjen abból, amit mondtatok."
ApCsel 8.25
Miután így tanúságot tettek és hirdették az Úr szavát, visszatértek Jeruzsálembe, útközben sok szamariai faluban hirdették az evangéliumot.
ApCsel 8.26
Az Úr angyala így szólt Fülöphöz: "Kelj útra és menj délre, a Jeruzsálemből Gázába vezető, elhagyott útra."
ApCsel 8.27
Fölkerekedett hát, és elment oda. Egy etiópiai férfi, Kandákének, az etiópiai királynénak magas rangú udvari tisztje és főkincstárosa épp Jeruzsálemben járt imádkozni.
ApCsel 8.28
Visszatérőben kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta.
ApCsel 8.29
A Lélek indítást adott Fülöpnek: "Menj és szegődj a kocsi mellé!"
ApCsel 8.30
Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: "Érted, amit olvasol?"
ApCsel 8.31
"Hogyan érthetném - felelte -, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?" Aztán arra kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé.
ApCsel 8.32
Az Írásnak ezt a helyét olvasta: Mint a juhot, úgy vitték leölni. Ahogy a bárány sem ad hangot nyírója előtt, ő sem nyitotta szóra ajkát.
ApCsel 8.33
A megaláztatásban vétetett el róla az ítélet. Ki sorolhatja fel nemzedékét? Mert élete elvétetett a földről.
ApCsel 8.34
Az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: "Mondd, kiről mondja ezt a próféta, magáról vagy valaki másról?"
ApCsel 8.35
Fülöp elkezdte a magyarázatot, és az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust.
ApCsel 8.36
Amint továbbhaladtak az úton, egy tóhoz értek. Az udvari tiszt megszólalt: "Nézd, itt a víz, mi akadálya van hát, hogy megkeresztelkedjem?"
ApCsel 8.37
ApCsel 8.38
Ezzel megállíttatta a kocsit, aztán mindketten, Fülöp is, az udvari tiszt is bementek a vízbe, és Fülöp megkeresztelte.
ApCsel 8.39
Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, az udvari tiszt nem is látta többé, de azért boldogan folytatta útját.
ApCsel 8.40
Fülöp egyszerre Asdódban találta magát, s útközben hirdette az evangéliumot minden városban, míg meg nem érkezett Cezáreába.
ApCsel 9
ApCsel 9.1
Saul még mindig lihegett a dühtől, és halállal fenyegette az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz,
ApCsel 9.2
s arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához, hogy ha talál ott embereket, férfiakat vagy nőket, akik ezt az utat követik, megkötözve Jeruzsálembe hurcolhassa őket.
ApCsel 9.3
Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül.
ApCsel 9.4
Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?"
ApCsel 9.5
Erre megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" Az folytatta: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
ApCsel 9.6
De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned."
ApCsel 9.7
Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit.
ApCsel 9.8
Saul feltápászkodott a földről, kinyitotta a szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba, kézen fogva.
ApCsel 9.9
Három napig nem látott, nem evett, és nem ivott.
ApCsel 9.10
Damaszkuszban volt egy Ananiás nevű tanítvány. Az Úr egy látomásban megszólította: "Ananiás!" "Itt vagyok, Uram!" - felelte.
ApCsel 9.11
S az Úr folytatta: "Kelj fel és siess az Egyenes utcába. Keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault. Nézd: imádkozik."
ApCsel 9.12
És látomásban látott egy Ananiás nevű férfit, ahogy belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje látását."
ApCsel 9.13
Ananiás tiltakozott: "Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyit ártott szentjeidnek Jeruzsálemben.
ApCsel 9.14
Ide pedig megbízatása van a főpapoktól, hogy bilincsbe verjen mindenkit, aki segítségül hívja a nevedet."
ApCsel 9.15
Az Úr azonban ezt válaszolta neki: "Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között.
ApCsel 9.16
Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie."
ApCsel 9.17
Ananiás elment, betért a házba, és e szavakkal tette rá kezét: "Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel."
ApCsel 9.18
Azon nyomban valami hályogféle vált le szeméről, és visszanyerte látását. Felállt, megkeresztelkedett,
ApCsel 9.19
majd evett és erőre kapott.
Néhány napig ottmaradt Damaszkuszban a tanítványokkal,
ApCsel 9.20
és máris tanította a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.
ApCsel 9.21
Akik hallgatták, mind csodálkoztak, mondván: "Hát nem ez tört vesztükre Jeruzsálemben azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött, hogy bilincsbe verve a főpapok elé hurcolja őket?"
ApCsel 9.22
Saul azonban mind határozottabban lépett fel, s mert azt bizonyította, hogy Jézus a Messiás, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat.
ApCsel 9.23
Amikor már jó idő eltelt, a zsidók megállapodtak, hogy megölik.
ApCsel 9.24
Saulnak tudomására jutott szándékuk. Éjjel-nappal szemmel tartották még a kapukat is, csakhogy eltehessék láb alól.
ApCsel 9.25
A tanítványok azonban kiszöktették éjszaka, kötélen leengedték a falon át egy kosárban.
ApCsel 9.26
Amikor Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle, nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett.
ApCsel 9.27
Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében.
ApCsel 9.28
Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében.
ApCsel 9.29
A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába is szállt velük. De azok az életére törtek.
ApCsel 9.30
Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába kísérték, majd onnét Tarzuszba küldték.
ApCsel 9.31
Az egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott.
ApCsel 9.32
Ekkor történt, hogy Péter mindenhová elment, így a Liddában élő hívőkhöz is eljutott.
ApCsel 9.33
Ott egy Éneász nevű béna emberre akadt, aki már nyolc éve ágyban feküdt.
ApCsel 9.34
Péter megszólította: "Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít. Kelj fel és vesd be ágyadat!" Az nyomban fel is kelt.
ApCsel 9.35
Lidda és Száron lakói mind ismerték őt, és az Úrhoz tértek.
ApCsel 9.36
Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella. Sok jót tett, és gyakorolta az irgalmasságot.
ApCsel 9.37
Épp ezekben a napokban megbetegedett és meghalt. Megmosták, és az emeleti teremben kiterítették.
ApCsel 9.38
Mivel Lidda közel esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter épp ott van, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: "Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere el hozzánk!"
ApCsel 9.39
Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik.
ApCsel 9.40
Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott. Aztán a halotthoz fordult és felszólította: "Tabita, kelj fel!"
ApCsel 9.41
Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él.
ApCsel 9.42
A dolognak híre futott egész Joppében, és sokan hittek az Úrban.
ApCsel 9.43
Péter pedig még jó ideig Joppéban maradt egy bizonyos Simon nevű tímárnál.
ApCsel 10
ApCsel 10.1
Cezáreában élt egy Kornéliusz nevű férfi, az itáliai zászlóalj századosa.
ApCsel 10.2
Vallásos és istenfélő volt egész háza népével együtt. Bőségesen osztotta az alamizsnát a népnek, és állandóan imádkozott az Istenhez.
ApCsel 10.3
A nap kilencedik órájában látomása volt. Egész világosan látta, hogy az Úr angyala belép hozzá és megszólítja: "Kornéliusz!"
ApCsel 10.4
Ránézett és ijedten kérdezte: "Mi az, Uram?" Az így válaszolt: "Imádságod és alamizsnád felszállt az Isten színe elé, s megemlékezett rólad.
ApCsel 10.5
Ezért most küldj embereket Joppéba, és hívasd el Simont, más néven Pétert.
ApCsel 10.6
Egy bizonyos Simon tímárnál szállt meg, akinek a háza a tenger mellett van."
ApCsel 10.7
Mihelyt az angyal, aki ezt közölte, eltűnt, hívatott két szolgát és egy neki alárendelt, istenfélő katonát.
ApCsel 10.8
Ezeknek mindent elbeszélt, aztán elküldte őket Joppéba.
ApCsel 10.9
Másnap, amikor ezek már úton voltak, sőt közeledtek a városhoz, Péter hat óra tájban fölment a tetőre imádkozni.
ApCsel 10.10
Közben megéhezett, és enni kívánt. Míg az ételt készítették neki, elragadtatásba esett.
ApCsel 10.11
Látta, hogy megnyílik az ég, és onnét valami lepedőféle ereszkedik alá négy csücskénél fogva a földre.
ApCsel 10.12
Mindenféle négylábú és csúszómászó állat meg égi madár volt benne.
ApCsel 10.13
"Rajta, Péter, öld le és edd meg!" - szólalt meg egy hang.
ApCsel 10.14
"Szó se lehet róla, Uram - felelte Péter -, sosem ettem én semmi közönségest vagy tisztátalant."
ApCsel 10.15
Másodszor is megszólalt a hang: "Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak."
ApCsel 10.16
Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész hirtelen fölemelkedett az égbe.
ApCsel 10.17
Míg Péter a látomás értelmén töprengett, Kornéliusz emberei Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapunál.
ApCsel 10.18
Bekiáltottak s tudakozódtak, hogy itt van-e megszállva a Péternek nevezett Simon.
ApCsel 10.19
Péternek, aki még mindig a látomáson töprengett, szólt a Lélek: "Íme, három ember keres.
ApCsel 10.20
Fogd magad, menj le hozzájuk, és tétovázás nélkül kelj velük útra, mert én küldtem őket."
ApCsel 10.21
Péter lement és megszólította az embereket: "Íme, én vagyok, akit kerestek. Mi járatban vagytok?"
ApCsel 10.22
Erre azt felelték: "Kornéliusz százados, aki az egész zsidó nép tanúsága szerint derék, istenfélő férfi, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson el házába és hallgassa a tanításodat."
ApCsel 10.23
Erre bevezette és vendégül látta őket.
Másnap útra kelt és velük ment. Néhány joppei testvér is vele tartott.
ApCsel 10.24
Másnap odaértek Cezáreába. Kornéliusz már várta őket, összehívta a rokonságát és benső barátait.
ApCsel 10.25
Amikor Péter megérkezett, Kornéliusz eléje sietett és a lábához borult, hogy hódoljon neki.
ApCsel 10.26
De Péter fölemelte. "Állj fel - mondta -, hisz én is csak ember vagyok."
ApCsel 10.27
Amikor vele beszélgetve beljebb került, és meglátta az összesereglett embereket,
ApCsel 10.28
így szólt hozzájuk: "Jól tudjátok, hogy mennyire tilos zsidó férfinak pogánnyal érintkeznie vagy vele tartania. De nekem az Isten megmutatta, hogy egy embert sem szabad közönségesnek vagy tisztátalannak tartani.
ApCsel 10.29
Ezért minden habozás nélkül ide siettem a meghívásra. De szeretném tudni: Miért küldtetek értem?"
ApCsel 10.30
Kornéliusz válaszolt: "Éppen ebben az órában lesz négy napja, hogy kilenc órakor imádkoztam házamban, és egy férfi jelent meg előttem ragyogó ruhában.
ApCsel 10.31
Ezt mondta: Kornéliusz, imádságodat meghallgatta az Isten, és alamizsnáidról megemlékeztek színe előtt.
ApCsel 10.32
Küldj el tehát Joppéba, és hívasd el a Péternek nevezett Simont! A tímár Simon házában szállt meg, a tenger partján.
ApCsel 10.33
Rögtön érted küldtem, s te voltál szíves eljönni. Most tehát mindnyájan itt állunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk, amire neked az Isten megbízást adott."
ApCsel 10.34
Péter így kezdte beszédét: "Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem személyválogató,
ApCsel 10.35
mindenki kedves előtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is.
ApCsel 10.36
A tanítást ugyan Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által. Ő mindenki Ura.
ApCsel 10.37
Ti tudjátok, mik történtek a Jánostól hirdetett keresztség után Galileától kezdve egész Júdeában.
ApCsel 10.38
Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S ő ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.
ApCsel 10.39
Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Aztán megölték, keresztre feszítették,
ApCsel 10.40
de harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta,
ApCsel 10.41
igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után.
ApCsel 10.42
Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt.
ApCsel 10.43
A próféták mind tanúságot tesznek arról, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát."
ApCsel 10.44
Péter még be sem fejezte a beszédet, s a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást.
ApCsel 10.45
A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad.
ApCsel 10.46
Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent. Péter megszólalt:
ApCsel 10.47
"Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?"
ApCsel 10.48
Ezzel elrendelte, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig.
ApCsel 11
ApCsel 11.1
Az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is elfogadták az Isten szavát.
ApCsel 11.2
Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe, a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki:
ApCsel 11.3
"Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük."
ApCsel 11.4
Péter hozzáfogott, és sorjában elbeszélte nekik a történteket:
ApCsel 11.5
"Joppe városában voltam és imádkoztam, közben látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le egészen elém az égből, a négy csücskénél fogva.
ApCsel 11.6
Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne.
ApCsel 11.7
És hangot is hallottam. Így szólított meg: Nos, Péter, öld meg és edd meg!
ApCsel 11.8
Én szabadkoztam: Szó sem lehet róla, Uram, hisz nekem soha semmi közönséges és tisztátalan nem volt még a számban.
ApCsel 11.9
Másodszor is megszólított az égi hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd közönségesnek.
ApCsel 11.10
Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész fölemelkedett újra az égbe.
ApCsel 11.11
Ebben a pillanatban három ember ért a házhoz, ahol laktam. Cezáreából küldték őket hozzám.
ApCsel 11.12
A Lélek felszólított, hogy habozás nélkül menjek el velük. Velem tartott ez a hat testvér is, és az illető férfi házába értünk.
ApCsel 11.13
Elmondta, hogy angyal jelent meg házában és felszólította: Küldj Joppéba, hívasd el Simont, más néven Pétert!
ApCsel 11.14
Ő majd elmondja, ami neked és egész házad népének üdvösséget szerez.
ApCsel 11.15
Alighogy beszélni kezdtem, leszállt rájuk a Szentlélek, éppen úgy, ahogy miránk a kezdet kezdetén.
ApCsel 11.16
Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor mondta: János csak vízzel keresztelt, de ti a Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni.
ApCsel 11.17
Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?"
ApCsel 11.18
Miután ezeket hallották, elhallgattak, és dicsőítették az Isten: "Így hát a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot."
ApCsel 11.19
Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették.
ApCsel 11.20
De akadt köztük ciprusi és kirenei férfi is, s ezek Antióchiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust.
ApCsel 11.21
Velük volt az Úr segítsége: sokan hívők lettek, és megtértek az Úrhoz.
ApCsel 11.22
Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antióchiába.
ApCsel 11.23
Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, boldog volt és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből.
ApCsel 11.24
Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek.
ApCsel 11.25
Barnabás ezért elment Tarzuszba, hogy fölkeresse Sault.
ApCsel 11.26
Amikor rátalált, magával vitte Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek.
ApCsel 11.27
Ez idő tájt próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióchiába.
ApCsel 11.28
Előállt közülük az egyik, név szerint Agabusz, és a Lélek sugallatára előre megmondta, hogy nagy éhínség fog támadni az egész földön, s ez be is következett Klaudiusz idejében.
ApCsel 11.29
A tanítványok elhatározták, hogy tehetségükhöz mérten segítik anyagilag a júdeai testvéreket.
ApCsel 11.30
Ezt meg is tették: Saullal és Barnabással adományokat küldtek a presbitereknek.
ApCsel 12
ApCsel 12.1
Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik.
ApCsel 12.2
János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette.
ApCsel 12.3
Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték.
ApCsel 12.4
Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti.
ApCsel 12.5
Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez.
ApCsel 12.6
Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt.
ApCsel 12.7
Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: "Kelj fel gyorsan!" - mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről.
ApCsel 12.8
Aztán így folytatta az angyal: "Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!" Amikor megtette, tovább sürgette: "Vedd magadra köntösödet, és kövess!"
ApCsel 12.9
Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van.
ApCsel 12.10
Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle.
ApCsel 12.11
Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: - "Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított."
ApCsel 12.12
Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak.
ApCsel 12.13
Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevű szolgáló, aki meghallotta a zörgetést.
ApCsel 12.14
Megismerte Péter hangját, de örömében elfelejtette kinyitni a kaput, beszaladt és újságolta, hogy Péter áll a kapu előtt.
ApCsel 12.15
"Elment az eszed" - torkollták le. De ő bizonygatta, hogy úgy van. Erre így vélekedtek: "Az angyala lesz az."
ApCsel 12.16
Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak és meglátták, nem tudták, hová legyenek.
ApCsel 12.17
Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönből az Úr, és meghagyta: "Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!" Ezzel útra kelt, és más helyre ment.
ApCsel 12.18
Virradatkor nem kis riadalom támadt a katonák között, hogy hová lett Péter.
ApCsel 12.19
Heródes kerestette, s hogy nem találták, vallatóra fogta az őröket, majd börtönbe vetette őket. Aztán elhagyta Júdeát, Cezáreába ment és ott tartózkodott.
ApCsel 12.20
Igen megneheztelt a tírusziakra és a szidoniakra. Ezek közös megegyezéssel eléje járultak, és - megnyerve maguknak Blasztuszt, a király kamarását - békét kértek, mert tartományuk a királytól kapta az élelmet.
ApCsel 12.21
A kitűzött napon Heródes királyi díszbe öltözött, bírói székébe ült és beszédet intézett hozzájuk.
ApCsel 12.22
A nép így kiáltozott: "Ez már az Isten szava, nem emberé!"
ApCsel 12.23
Az Úr angyala lesújtott rá azon nyomban, mert nem adta meg az Istennek a dicsőséget. Férgek emésztették meg, úgy halt meg.
ApCsel 12.24
Az Isten, szava egyre szélesebb körben terjedt.
ApCsel 12.25
Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték.
ApCsel 13
ApCsel 13.1
Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Luciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul.
ApCsel 13.2
Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: "Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!"
ApCsel 13.3
Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket.
ApCsel 13.4
A Szentlélektől küldetve Szeleukiába mentek, onnét Ciprusba hajóztak.
ApCsel 13.5
Szalamiszba érve a zsidók zsinagógáiban hirdették az Isten szavát. János is segített nekik.
ApCsel 13.6
Bejárták Páfuszig az egész szigetet, s közben találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával.
ApCsel 13.7
Ez Szergius Paulusz helytartónak, ennek a bölcs férfinak a kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Sault, hogy hallja az Isten szavát.
ApCsel 13.8
De Elimász, a varázsló - ezt jelenti a neve - akadékoskodott, és azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittől.
ApCsel 13.9
Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és
ApCsel 13.10
rákiáltott: "Sátán fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen?
ApCsel 13.11
Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz és nem látod a napot egy ideig." Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki.
ApCsel 13.12
Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.
ApCsel 13.13
Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
ApCsel 13.14
Ők Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek.
ApCsel 13.15
A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: "Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!"
ApCsel 13.16
Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: "Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek!
ApCsel 13.17
Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét,
ApCsel 13.18
és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában.
ApCsel 13.19
Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul.
ApCsel 13.20
Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig.
ApCsel 13.21
Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút.
ApCsel 13.22
Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat.
ApCsel 13.23
Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust.
ApCsel 13.24
Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének.
ApCsel 13.25
Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.
ApCsel 13.26
Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt.
ApCsel 13.27
De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték el, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak.
ApCsel 13.28
Bár semmi halált érdemlő bűnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól.
ApCsel 13.29
Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették.
ApCsel 13.30
De Isten feltámasztotta a halálból,
ApCsel 13.31
s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt.
ApCsel 13.32
Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett,
ApCsel 13.33
amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.
ApCsel 13.34
Azt pedig, hogy feltámasztja a halálból, úgyhogy nem tér többé vissza az enyészetbe, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet.
ApCsel 13.35
Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.
ApCsel 13.36
Dávid a saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott.
ApCsel 13.37
Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást.
ApCsel 13.38
Tudjátok meg hát, testvérek, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Ezektől Mózes törvénye alapján nem igazulhattatok meg,
ApCsel 13.39
őbenne viszont minden hívő megigazul.
ApCsel 13.40
Vigyázzatok hát, nehogy beteljesedjen rajtatok a próféták szava:
ApCsel 13.41
Ide nézzetek, ti gőgösök, ámuljatok, aztán vesszetek! Mert olyat viszek véghez napjaitokban, hogy nem hinnétek, ha hírét hallanátok."
ApCsel 13.42
Kifelé menet arra kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.
ApCsel 13.43
Sőt amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében.
ApCsel 13.44
A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát.
ApCsel 13.45
Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni.
ApCsel 13.46
De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: "Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.
ApCsel 13.47
Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig."
ApCsel 13.48
Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve.
ApCsel 13.49
Elterjedt az Úr szava az egész környéken.
ApCsel 13.50
A zsidók azonban felbújtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről.
ApCsel 13.51
Ők lerázták - ellenük bizonyságul - lábukról a port, és Ikóniumba mentek.
ApCsel 13.52
A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.
ApCsel 14
ApCsel 14.1
Ikóniumban szintén a zsidók zsinagógájába mentek s ott olyan hatásosan beszéltek, hogy zsidók is, görögök is tömegesen fogadták el a hitet.
ApCsel 14.2
A hitetlen zsidók azonban felizgatták, és a testvérek ellen lázították a pogányokat.
ApCsel 14.3
De azért jó ideig ott maradtak, bátran beszéltek az Úrról, aki maga tett tanúságot kegyelmét hirdető szava mellett: megengedte, hogy kezük által csodák és jelek történjenek.
ApCsel 14.4
A város lakossága megoszlott: némelyek a zsidókkal tartottak, mások az apostolokkal.
ApCsel 14.5
A pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket.
ApCsel 14.6
De megtudták, így elmenekültek Likaónia városaiba: Lisztrába, Derbébe és környékükre,
ApCsel 14.7
s itt hirdették az evangéliumot.
ApCsel 14.8
Lisztrában élt egy béna ember, aki születése óta nem tudott lábára állni, még nem tett soha egy tapodtat sem.
ApCsel 14.9
Hallgatta Pál beszédét, ez meg rátekintett, s látta rajta, hogy elég erős a hite ahhoz, hogy meggyógyuljon,
ApCsel 14.10
azért hangosan felszólította: "Állj rá egyenesen a lábadra!" Az talpra ugrott, és tudott járni.
ApCsel 14.11
Amikor a tömeg látta, mit tett Pál, likaóni nyelven felkiáltott: "Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban!"
ApCsel 14.12
Barnabást elnevezték Zeusznak, Pált meg, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek.
ApCsel 14.13
A város előtt álló Zeusz-templom papja pedig felkoszorúzott bikát vezetett a kapuk elé, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be.
ApCsel 14.14
Amikor Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, megszaggatták ruhájukat, és a tömegbe vetették magukat.
ApCsel 14.15
"Emberek, mit csináltok? - kiáltották. - Mi is emberek vagyunk, akárcsak ti, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól forduljatok az élő Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta s mindent, ami csak van benne.
ApCsel 14.16
Az elmúlt időkben megengedte, hogy minden nép a saját útját járja.
ApCsel 14.17
De azért nem maradt bizonyíték nélkül, mert jót tett, adott nektek esőt és gyümölcsöt érlelő nyarat, ételt és a szívetekbe örömet."
ApCsel 14.18
Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik.
ApCsel 14.19
Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált. Már azt hitték, hogy meghalt, ezért kivonszolták a városból.
ApCsel 14.20
De amikor a tanítványok köréje gyűltek, eszméletre tért, és visszament a városba.
Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe.
ApCsel 14.21
Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába.
ApCsel 14.22
Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert "sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába."
ApCsel 14.23
Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek.
ApCsel 14.24
Áthaladva Pizidián Pamfíliába jutottak,
ApCsel 14.25
majd azután, hogy Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába.
ApCsel 14.26
Innét Antióchiába hajóztak, ahonnan útra keltek, Isten kegyelmébe ajánlva annak a feladatnak a teljesítésére, amelyet aztán teljesítettek is.
ApCsel 14.27
Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját.
ApCsel 14.28
Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványok körében.
ApCsel 15
ApCsel 15.1
Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: "Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek."
ApCsel 15.2
Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez.
ApCsel 15.3
Az egyház egy darabon elkísérte őket, aztán átszelték Föníciát és Szamariát, és elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek.
ApCsel 15.4
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta őket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten.
ApCsel 15.5
Azok közül, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívővé, néhányan felálltak és kijelentették: "Körül kell nekik metélkedni, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét."
ApCsel 15.6
Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet.
ApCsel 15.7
Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: "Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek.
ApCsel 15.8
S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk.
ApCsel 15.9
Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket.
ApCsel 15.10
Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni?
ApCsel 15.11
Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk mi is, s ugyanígy ők is."
ApCsel 15.12
Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között.
ApCsel 15.13
Amikor befejezték a beszámolót, Jakab vette át a szót: "Testvéreim, hallgassatok meg!
ApCsel 15.14
Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten először, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének.
ApCsel 15.15
Ezzel megegyeznek a próféták szavai, hiszen meg van írva:
ApCsel 15.16
Aztán visszatérek és újra fölverem Dávidnak bedőlt sátrát. Roncsait helyrehozom és a sátrat felállítom,
ApCsel 15.17
hogy a többi ember is keresse az Urat, minden nép, mely hívja nevemet. Az Úr mondja ezt, s meg is teszi,
ApCsel 15.18
amit öröktől fogva kinyilvánított.
ApCsel 15.19
Ezért az a véleményem, hogy nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez,
ApCsel 15.20
hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől.
ApCsel 15.21
Mert Mózesnek ősi nemzedékek óta hirdetői vannak a városokban, akik minden szombaton felolvassák a zsinagógákban."
ApCsel 15.22
Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek.
ApCsel 15.23
Ezt írták a kezük által: "Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek!
ApCsel 15.24
Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket, feldúlták lelketeket.
ApCsel 15.25
Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal,
ApCsel 15.26
ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték.
ApCsel 15.27
Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket.
ApCsel 15.28
Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál,
ApCsel 15.29
hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!"
ApCsel 15.30
Amint útnak indították őket, elmentek Antióchiába, összehívták a közösséget és átadták a levelet.
ApCsel 15.31
Azok örömmel olvasták a vigasztaló sorokat.
ApCsel 15.32
Júdás és Szilás szintén próféták voltak, beszédeikben vigasztalták és erősítették a testvéreket.
ApCsel 15.33
Hosszabb ott-tartózkodás után a testvérek békét kívánva megváltak tőlük, hogy visszatérjenek megbízóikhoz.
ApCsel 15.34
ApCsel 15.35
De Pál és Barnabás Antióchiában maradtak, tanítottak, és hirdették az Úr szavát, sok más (társukkal) együtt.
ApCsel 15.36
Néhány nap elteltével Pál így szólt Barnabáshoz: "Menjünk s nézzük meg, hogy vannak a testvérek azokban a városokban, ahol hirdettük az Úr szavát."
ApCsel 15.37
Barnabás magával akarta vinni a Márknak nevezett Jánost is,
ApCsel 15.38
de Pál arra kérte, hogy ne vigyék magukkal, hisz Pamfíliában is otthagyta őket, nem ment velük dolgozni.
ApCsel 15.39
Így nézeteltérés támadt köztük, s elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és Ciprusba hajózott.
ApCsel 15.40
Pál Szilást választotta társul, és a testvérektől az Úr kegyelmébe ajánlva útra kelt.
ApCsel 15.41
Bejárta Szíriát és Kilikiát, és megszilárdította az egyházakat.
ApCsel 16
ApCsel 16.1
Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, aki egy hívő zsidó feleségnek és egy görög apának volt a fia.
ApCsel 16.2
A lisztrai és ikóniumi testvérek jó véleménnyel voltak róla.
ApCsel 16.3
Pál magával akarta vinni útitársul, ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, hisz mindenki tudta, hogy az apja görög volt.
ApCsel 16.4
Ahogy sorra járták a városokat, lelkükre kötötték, hogy tartsák meg a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak Jeruzsálemben.
ApCsel 16.5
Így az egyházak megerősödtek a hitben, és a hívők száma napról napra nőtt.
ApCsel 16.6
A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiában hirdessék az Isten szavát, ezért Frigia és Galácia felé vették útjukat.
ApCsel 16.7
Amikor Miziába értek, megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik.
ApCsel 16.8
Ezért átvágtak Mizián, és lementek Troászba.
ApCsel 16.9
Éjszaka Pálnak látomása volt: Egy macedón férfi állt előtte, és kérte: "Gyere át Macedóniába, és segíts rajtunk!"
ApCsel 16.10
A látomás után rajta voltunk, hogy mielőbb útra keljünk Macedóniába, mert biztosak voltunk benne, hogy az Isten rendelt oda minket hirdetni az evangéliumot.
ApCsel 16.11
Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába tartottunk, majd másnap Neápoliszba,
ApCsel 16.12
onnan pedig Macedónia körzetének legfontosabb városába, egy kolóniába, Filippibe. Néhány napig ebben a városban maradtunk.
ApCsel 16.13
Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert úgy véltük, hogy ott van az imádkozóhely. Leültünk és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz.
ApCsel 16.14
Volt a hallgatóságban egy Tiatira városából való, Lidia nevű, istenfélő bíborárus asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira.
ApCsel 16.15
Egész háza népével együtt megkeresztelkedett, aztán kért minket: "Ha nézetetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és maradjatok nálam." És erővel rá is vett erre minket.
ApCsel 16.16
Egyszer, ahogy az imádkozóhely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemtől megszállt leánnyal, aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak.
ApCsel 16.17
Pál után és miutánunk szaladt, és így kiáltozott: "Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek."
ApCsel 16.18
Ezt több napon át megismételte. Pál már bosszankodott miatta, hátrafordult és rászólt a lélekre: "Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, menj ki belőle!" Ki is ment akkor mindjárt.
ApCsel 16.19
Amikor gazdái látták, hogy nem húzhatnak belőle több hasznot, megragadták Pált és Szilást, és a fórumra hurcolták, az elöljárók elé.
ApCsel 16.20
Bírák elé állítva így vádolták őket: "Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban,
ApCsel 16.21
olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket mi - rómaiak lévén - nem fogadhatunk el, és nem követhetünk."
ApCsel 16.22
A nép is ellenük fordult. A bírák lehúzatták róluk a ruhát, és megvesszőztették őket.
ApCsel 16.23
Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, s megparancsolták az őrnek, hogy jól vigyázzon rájuk.
ApCsel 16.24
Ez a kapott parancs értelmében a belső börtönbe zárta őket, és a lábukat kalodába szorította.
ApCsel 16.25
Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent, a foglyok meg hallgatták őket.
ApCsel 16.26
Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkiről lehullott a bilincs.
ApCsel 16.27
Amikor a börtönőr felriadt álmából, s meglátta, hogy a börtön ajtai tárva-nyitva vannak, kihúzta kardját, s meg akarta magát ölni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek.
ApCsel 16.28
Pál hangosan rászólt: "Ne tégy kárt magadban, hisz mind itt vagyunk!"
ApCsel 16.29
Az őr világot kért, berohant, és remegve Pál és Szilás elé borult,
ApCsel 16.30
aztán kivezette őket s megkérdezte: "Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?"
ApCsel 16.31
"Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz te is, a tieid is!" - válaszolták.
ApCsel 16.32
Aztán hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát.
ApCsel 16.33
Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt.
ApCsel 16.34
Aztán házába vezette őket, asztalt terített nekik, s örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett.
ApCsel 16.35
Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: "Engedd szabadon azokat az embereket!"
ApCsel 16.36
A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: "Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!"
ApCsel 16.37
Pál azonban így válaszolt: "Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehet római polgárok vagyunk, s ráadásul most titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem! Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket!"
ApCsel 16.38
A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek,
ApCsel 16.39
odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost.
ApCsel 16.40
A börtönből kiszabadulva Lidiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.
ApCsel 17
ApCsel 17.1
Áthaladva Amfipoliszon és Apollónián Tesszalonikába értek, ahol a zsidóknak volt zsinagógájuk.
ApCsel 17.2
Pál szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton beszélt nekik az Írásokról.
ApCsel 17.3
Azt fejtegette és tanította, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból: "Ez a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek."
ApCsel 17.4
Néhányan hittek közülük, ezek Pálhoz meg Sziláshoz csatlakoztak egy sereg göröggel és jópár előkelő asszonnyal együtt.
ApCsel 17.5
Ám a zsidók irigységükben összeszedték a börtöntöltelék népséget, és csődületet támasztva felizgatták a várost. Felvonultak Jázon háza elé, és megkísérelték, hogy a nép elé vezessék őket.
ApCsel 17.6
De nem találták meg őket, ezért Jázont néhány testvérrel együtt a városi elöljárók elé hurcolták, s közben ezt kiabálták:
ApCsel 17.7
"Azok a világfelforgatók itt is megjelentek, és Jázon szállást adott nekik. Szembeszállnak a császár parancsaival, hangoztatták, hogy más a király, Jézus."
ApCsel 17.8
Meg is tévesztették ezzel a népet és az elöljárókat, úgyhogy hallgattak rájuk.
ApCsel 17.9
Előbb biztosítékot kértek Jázontól és a többiektől, s csak akkor bocsátották őket szabadon.
ApCsel 17.10
A testvérek Pált és Szilást azonnal, még akkor éjszaka útnak indították Bereába. Mihelyt megérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.
ApCsel 17.11
Ezek már nemesebb lelkűek voltak, mint a tesszalonikaiak. A tanítást igen készségesen fogadták, naponta forgatták az Írásokat, hogy csakugyan úgy van-e.
ApCsel 17.12
Sokan megtértek közülük, és az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is igen sokan.
ApCsel 17.13
Amint a tesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Bereában hirdeti az Isten szavát, elmentek, és ott is felizgatták a tömeget, és nyugtalanságot szítottak.
ApCsel 17.14
A testvérek Pált nyomban elkísérték egészen a tengerig, de Szilás és Timóteus ott maradtak.
ApCsel 17.15
Pált kísérői egészen Athénbe vezették. Mielőtt visszafordultak volna, azt az utasítást kapták tőle Szilás és Timóteus számára, hogy minél előbb menjenek utána.
ApCsel 17.16
Míg Athénban várt rájuk, Pálnak megrendült a lelke a bálványokkal tele város láttán.
ApCsel 17.17
A zsinagógában beszélt a zsidókhoz és az istenfélőkhöz, de a téren is mindennap azokhoz, akiket épp ott talált.
ApCsel 17.18
Néhány epikureus és sztoikus bölcselő vitatkozni kezdett vele. Mások megjegyezték: "Mit akarhat ez a szószátyár mondani?" Vagy: "Úgy látszik, idegen isteneket hirdet." Tudniillik Jézust és a feltámadást hirdette nekik.
ApCsel 17.19
Erre az Areopáguszra vitték s megkérdezték: "Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz?
ApCsel 17.20
Mert valami szokatlant hirdetsz. Tudni akarjuk hát, hogy mi az."
ApCsel 17.21
Az athéniak meg az ott tartózkodó idegenek semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak.
ApCsel 17.22
Pál az Areopágusz közepére állt és elkezdett beszélni: "Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok.
ApCsel 17.23
Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek.
ApCsel 17.24
A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld Ura.
ApCsel 17.25
Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent.
ApCsel 17.26
Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg ittlakásuk idejét és határát.
ApCsel 17.27
S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem.
ApCsel 17.28
Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: "Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk."
ApCsel 17.29
Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz vagy a művészet, az emberi elme valamilyen alkotásához hasonló.
ApCsel 17.30
Az Isten eddig szemet hunyt a tudatlanság kora felett, de most tudomására hozza az embereknek, hogy mindenütt meg kell térnie mindenkinek.
ApCsel 17.31
Mert kiválasztott egy napot, s ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött egy arra rendelt férfi által, aki mellett mindenki előtt tanúbizonyságot tett azzal, hogy feltámasztotta a halálból."
ApCsel 17.32
A halottak feltámadásának hallatára néhányan kigúnyolták, mások meg azt mondták: "Majd még meghallgatunk máskor is erről."
ApCsel 17.33
Pál erre eltávozott körükből.
ApCsel 17.34
Néhányan azért csatlakoztak hozzá, köztük Areopagita Dénes és egy Damarisz nevű asszony, és még mások is.
ApCsel 18
ApCsel 18.1
Ezek után Pál elhagyta Athént, és Korintusba ment.
ApCsel 18.2
Itt találkozott egy Aquila nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó hagyja el Rómát.
ApCsel 18.3
Hozzájuk költözött, s mivel ugyanazt a mesterséget űzte, náluk maradt, és velük dolgozott, sátorkészítés volt a mesterségük.
ApCsel 18.4
Szombatonként felszólalt a zsinagógában, meggyőzte a zsidókat és a görögöket.
ApCsel 18.5
Mihelyt Szilás és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál egészen a tanításnak szentelte magát. Bizonyítékokat sorakoztatott fel, hogy Jézus a Messiás.
ApCsel 18.6
Ellenvetéseikre és káromlásaikra ruháját rázva azt kiáltotta: "Véretek szálljon a fejetekre! Én ártatlan vagyok. Mostantól a pogányokhoz fordulok."
ApCsel 18.7
Otthagyta őket és egy Ticiusz Jusztus nevű istenfélő ember házába ment, akinek háza a zsinagóga szomszédságában állt.
ApCsel 18.8
Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban egész háza népével együtt hitt az Úrban, sok korintusi is megtért és megkeresztelkedett azok közül, akik hallgatták.
ApCsel 18.9
Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: "Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass!
ApCsel 18.10
Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban."
ApCsel 18.11
Ott maradt hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát.
ApCsel 18.12
Amikor Gallió volt Achája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, ezzel a váddal:
ApCsel 18.13
"Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a törvényen kívüli módon tiszteljék az Istent."
ApCsel 18.14
Pál éppen szólásra akarta nyitni a száját, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: "Ha valami törvénytelenségről vagy gonosztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket, ahogy annak a rendje van.
ApCsel 18.15
Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel kapcsolatban merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni."
ApCsel 18.16
Ezzel elkergette őket bírói széke elől.
ApCsel 18.17
Erre a görögök nekiestek Szosztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ott a bírói szék előtt agyba-főbe verték. De Gallió mit sem törődött vele.
ApCsel 18.18
Pál még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől, és Priszcillával és Aquilával együtt Szíriába hajózott. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett.
ApCsel 18.19
Efezusba érkezve elvált tőlük, a zsinagógába ment, és vitába szállt a zsidókkal.
ApCsel 18.20
Arra kérték, hogy huzamosabb ideig maradjon, de nem állt rá.
ApCsel 18.21
Búcsúzáskor azonban megígérte: "Ha Isten is akarja, majd újra eljövök." Ezzel elhajózott Efezusból,
ApCsel 18.22
s lement Cezáreába. Innét fölment (Jeruzsálembe), hogy üdvözölje az egyházat, aztán visszatért Antióchiába.
ApCsel 18.23
Egy ideig még itt tartózkodott, aztán útnak indult, sorra bejárta Galácia vidékét és Frigiát, és erőt öntött a tanítványokba.
ApCsel 18.24
Közben egy alexandriai származású, Apolló nevű zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az Írásokban igen jártas ember volt.
ApCsel 18.25
Már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak János keresztségéről tudott.
ApCsel 18.26
Bátran elkezdett tanítani a zsinagógában. Priszcilla és Aquila meghallották, elhívták magukhoz, és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját.
ApCsel 18.27
Mivel Achájába szándékozott utazni, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak is, hogy fogadják szívesen. Megérkezve a neki adott kegyelem révén nagy szolgálatot tett a hívőknek,
ApCsel 18.28
mert a nyilvánosság előtt ügyesen megcáfolta a zsidókat: az Írásokból bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.
ApCsel 19
ApCsel 19.1
Míg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett. Itt néhány tanítványra akadt.
ApCsel 19.2
Megkérdezte tőlük: "Megkaptátok a Szentlelket, amikor hittetek?" "Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek" - felelték.
ApCsel 19.3
"Mire keresztelkedtetek?" - kérdezte ismét. Ezt válaszolták: "János keresztségére."
ApCsel 19.4
"János a bűnbánat keresztségével keresztelt - magyarázta Pál -, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban."
ApCsel 19.5
Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére.
ApCsel 19.6
Ezután Pál rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek, megkapták a nyelvek adományát és prófétáltak.
ApCsel 19.7
Ezek az emberek együttvéve voltak vagy tizenketten.
ApCsel 19.8
Eljárt a zsinagógába, és három hónapon át bátran beszélt, vitatkozott, hogy meggyőzze őket az Isten országáról.
ApCsel 19.9
De amikor némelyek megkötötték magukat, és nem hittek, sőt nyilvánosan gyalázták az (Úr) tanítását, otthagyta őket. A tanítványokat is különválasztotta tőlük és naponta tanította őket Tirannusz iskolájában.
ApCsel 19.10
Ez így tartott két esztendeig, úgyhogy Ázsia minden lakója, zsidó és görög egyaránt hallotta az Úr szavát.
ApCsel 19.11
Az Isten rendkívüli csodákat is tett Pál által.
ApCsel 19.12
Így például betegekre tették az általa használt törülközőket és fejkendőket, és a betegség elhagyta őket, a gonosz lelkek meg kiszálltak belőlük.
ApCsel 19.13
A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: "Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet."
ApCsel 19.14
Egy zsidó főpapnak, Szkéuasznak hét fia is így tett.
ApCsel 19.15
De a gonosz lélek visszavágott: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?"
ApCsel 19.16
Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból.
ApCsel 19.17
Erről minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el őket, és magasztalták Urunk Jézus nevét.
ApCsel 19.18
Sok hívő is előállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket.
ApCsel 19.19
A bűbájosok közül sokan könyveiket is elhozták, és mindenki szeme láttára elégették őket. Ezek értékét ötvenezer ezüstre lehetett becsülni.
ApCsel 19.20
Így az Úr szava egyre terjedt, s nagymértékben megszilárdult.
ApCsel 19.21
Ezek után az események után Pál föltette magában, hogy Macedónián és Acháján át elmegy Jeruzsálembe. Azt mondta: "Ha ott már voltam, Rómát is kell látnom."
ApCsel 19.22
Segítőtársai közül kettőt, Timóteust és Erasztuszt Macedóniába küldte, maga meg egy ideig még Ázsiában maradt.
ApCsel 19.23
Ebben az időben nem kis zavargás támadt az (Úr) tanítása miatt.
ApCsel 19.24
Egy Demeter nevű ezüstműves ezüst Artemisz-templomocskák készítésével jelentős keresethez juttatta az iparosokat.
ApCsel 19.25
Összehívta őket meg a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: "Emberek, tudjátok, hogy ez a mesterség biztosítja jólétünket.
ApCsel 19.26
Látjátok és halljátok azt is, hogy ez a Pál okoskodásaival nemcsak Efezusban, hanem majdnem egész Ázsiában nagy tömegeket meggyőzött. Azt tanítja, hogy kézzel alkotott istenek nincsenek.
ApCsel 19.27
De nemcsak az a veszély fenyeget, hogy szakmánk tönkremegy, hanem a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és csorbát szenved fölsége, pedig egész Ázsia, sőt az egész világ tiszteli."
ApCsel 19.28
Amikor ezt hallották, dühbe jöttek, s így kiabáltak: "Nagy az efezusiak Artemisze!"
ApCsel 19.29
Az egész városban nagy lett a felfordulás. Egy emberként a színházba rohantak, s macedóniai Gájuszt és Arisztarchuszt, Pál kísérőit is magukkal hurcolták.
ApCsel 19.30
Pál a népgyűlésbe akart menni, de a tanítványok nem engedték.
ApCsel 19.31
Néhány ázsiai főtisztviselő, és aki csak barátja volt, üzenetet küldött neki, kérték, hogy ne menjen a színházba.
ApCsel 19.32
Ott ugyanis összevissza kiabáltak, az egész gyűlés csupa izgatottság volt, a legtöbbje azt sem tudta, miért jöttek össze.
ApCsel 19.33
Végül a tömegből előcitálták Sándort, akit a zsidók előretuszkoltak. Sándor intett a kezével, hogy meg akarja magyarázni a népnek a dolgot.
ApCsel 19.34
De amikor észrevették, hogy zsidó, lármázni kezdtek, s vagy két óráig egy emberként ordították: "Nagy az efezusiak Artemisze!"
ApCsel 19.35
Végül a jegyző csillapította le a tömeget ezekkel a szavakkal: "Efezusi férfiak! Ki az, aki ne tudná, hogy Efezus a nagy Artemisz templomának városa és égből alászállt szobrának őre?
ApCsel 19.36
Minthogy ez iránt senkinek sincs kétsége, le kell csillapodnotok, és nem szabad semmit sem elhamarkodnotok.
ApCsel 19.37
Ide hurcoltátok ezeket az embereket, noha nem templomrablók és istennőnket sem káromolták.
ApCsel 19.38
Ha tehát Demeternek és a vele tartó többi mesterembernek van valami panaszuk valaki ellen, vannak törvénynapok és helytartók, tegyenek panaszt ott.
ApCsel 19.39
Ha meg valami más bajotok van, azt a törvényes népgyűlésen lehet elintézni.
ApCsel 19.40
Mert különben annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy a mai zavargás miatt bevádolnak bennünket, és nincs semmi érvünk, amivel megokolhatnánk ezt a csődületet." Ezekkel a szavakkal feloszlatta a gyűlést.
ApCsel 20
ApCsel 20.1
A zavargás megszűntével Pál hívatta a tanítványokat, bátorította őket, aztán búcsút vett tőlük, és elindult, hogy Macedóniába menjen.
ApCsel 20.2
A vidéken áthaladtában sok beszédet mondott buzdításul a tanítványoknak, aztán odaért Görögországba.
ApCsel 20.3
Három hónapot ott töltött, ám a zsidók cselt szőttek ellene, amikor Szíriába akart hajózni, ezért úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza.
ApCsel 20.4
Ázsiáig vele tartott Szopater, a bereai Pirrusz fia, meg a tesszaloniki Arisztarchusz és Szekundusz, a derbei Gájusz és Timóteus, az ázsiai Tichikusz és Trofimusz.
ApCsel 20.5
Ezek előre mentek, és Troászban vártak ránk.
ApCsel 20.6
Mi a kovásztalan kenyér napjai után hajóztunk el Filippiből, és öt nap múlva utolértük őket Troászban, ahol aztán egy hetet töltöttünk.
ApCsel 20.7
A hét első napján összegyűltünk kenyértörésre. Pál másnap el akart utazni, ezért beszélt hozzájuk, egész éjfélig kinyújtotta a beszédét.
ApCsel 20.8
Az emeleti teremben, ahol összegyűltünk, volt lámpa bőven.
ApCsel 20.9
Egy Eutichusz nevű ifjú az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt úgy elnyomta az álom, hogy álmában lezuhant a harmadik emeletről. Holtan szedték össze.
ApCsel 20.10
Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: "Ne aggódjatok, még benne van a lélek."
ApCsel 20.11
Utána fölment, megtörte a kenyeret, evett, és hosszan beszélt, egészen virradatig, aztán útra kelt.
ApCsel 20.12
A fiút élve vezették oda, s ez nem kis vigasztalásukra szolgált.
ApCsel 20.13
Mi hajóra szállva előrementünk Asszoszba, ott akartuk fölvenni Pált. Ő rendelkezett így, mert maga szárazon akarta az utat megtenni.
ApCsel 20.14
Amikor Asszoszban találkoztunk, fölvettük és Mitilénébe hajóztunk.
ApCsel 20.15
Innen továbbhajóztunk, s másnap Kiosz elé értünk. A következő nap Számoszon kötöttünk ki, majd ismét a következő nap megérkeztünk Milétuszba.
ApCsel 20.16
Pál ugyanis azt határozta, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy Ázsiában ne veszítsen időt. Sietett, hogy ha csak lehet, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
ApCsel 20.17
Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit.
ApCsel 20.18
Amikor megérkeztek, így szólt hozzájuk: "Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve minden időmet köztetek töltöttem,
ApCsel 20.19
és szolgáltam az Úrnak, teljes alázatosságban, mindenfelől szorongattatva, könnyek és megpróbáltatások közepette is, amik a zsidók áskálódásai folytán jutottak osztályrészemül.
ApCsel 20.20
Nem tagadtam meg tőletek semmit, ami javatokra szolgálhatott: prédikáltam nektek és tanítottalak benneteket, nyilvánosan és magánházaknál.
ApCsel 20.21
Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg az Istenhez, és higgyenek Urunkban, Jézusban.
ApCsel 20.22
Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem,
ApCsel 20.23
csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám.
ApCsel 20.24
De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.
ApCsel 20.25
És tudom azt is, hogy közületek, akik között hirdettem az Isten országát, nem lát többé senki.
ApCsel 20.26
Ezért most ünnepélyesen kijelentem: nem szárad rajtam senkinek a vére.
ApCsel 20.27
Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy az Isten akaratát teljes egészében fel ne tárjam előttetek.
ApCsel 20.28
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.
ApCsel 20.29
Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat.
ApCsel 20.30
Közületek is akadnak majd olyanok, akik rajta lesznek, hogy álnok szóval maguk mellé állítsák a tanítványokat.
ApCsel 20.31
Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket.
ApCsel 20.32
Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket. Neki hatalma van rá, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szenttel közös örökséget.
ApCsel 20.33
Senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam.
ApCsel 20.34
Jól tudjátok, hogy amire magamnak és társaimnak szükségünk volt, a kezem munkájával szereztem meg.
ApCsel 20.35
Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni, Urunk Jézus szavaira emlékezve: Nagyobb boldogság adni, mint kapni."
ApCsel 20.36
Szavai befejeztével letérdelt, és imádkozott velük.
ApCsel 20.37
Nagy sírásban törtek ki mindnyájan, Pál nyakába borultak és összecsókolták.
ApCsel 20.38
Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont. Aztán kikísérték a hajóhoz.
ApCsel 21
ApCsel 21.1
Miután elváltunk tőlük, kifutottunk a tengerre, és egyenes irányban haladva Kószba értünk, másnap meg Roduszba és onnét Patarába.
ApCsel 21.2
Találtunk egy Föníciába menő hajót, átszálltunk rá, és továbbhajóztunk.
ApCsel 21.3
Láttuk Ciprust, de bal felől elkerültük, hogy Szíriába hajózzunk. Tíruszban értünk kikötőbe, itt kellett a hajónak a rakományát kitennie.
ApCsel 21.4
Megkerestük a tanítványokat, és egy hétig náluk maradtunk. Ezek a Szentlélek sugallatára azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
ApCsel 21.5
Amikor ezeknek a napoknak az elmúltával útnak indultunk, mind elkísértek minket feleségestül és gyerekestül egészen a város határáig. A tengerparton letérdeltünk és imádkoztunk.
ApCsel 21.6
Majd búcsút vettünk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők meg hazatértek.
ApCsel 21.7
Hajóutunk végén Tíruszból Ptolemaiszba mentünk, üdvözöltük a testvéreket, és egy napig ott maradtunk náluk.
ApCsel 21.8
Másnap folytattuk utunkat, és Cezáreába értünk. Itt betértünk Fülöp evangélistának, a hét közül az egyik diakónusnak a házába, és nála szálltunk meg.
ApCsel 21.9
Fülöpnek volt négy prófétáló tehetséggel megáldott lánya, akik szüzek voltak.
ApCsel 21.10
Már eltöltöttünk nála néhány napot, amikor Júdeából egy Agábusz nevű próféta érkezett.
ApCsel 21.11
Odajött, elvette Pál övét, és összekötözte vele kezét, lábát, s így szólt: "Ezt üzeni a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben és kiszolgáltatják a pogányoknak."
ApCsel 21.12
Ezt hallva arra kértük mi is, az odavalók is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
ApCsel 21.13
De Pál így válaszolt: "Miért sírtok és miért okoztok szomorúságot szívemnek? Készen vagyok rá, hogy Jeruzsálemben nemcsak a bilincseket, hanem a halált is elszenvedjem Urunk Jézus ügyéért."
ApCsel 21.14
Minthogy nem tudtuk lebeszélni, belenyugodtunk. "Teljesedjen az Úr akarata!" - mondtuk.
ApCsel 21.15
Néhány nap múlva nekikészülődtünk, és fölmentünk Jeruzsálembe.
ApCsel 21.16
Velünk tartott egypár cezáreai tanítvány is, ezek elvezettek minket egy régi ciprusi tanítványhoz, Mnázonhoz, hogy nála szálljunk meg.
ApCsel 21.17
Amikor megérkeztünk Jeruzsálembe, a testvérek örömmel fogadtak minket.
ApCsel 21.18
Másnap Pál velünk együtt ellátogatott Jakabhoz. A presbiterek is mind egybegyűltek.
ApCsel 21.19
Üdvözölte őket, aztán sorjában elbeszélte, mi mindent tett az Isten a pogányok között szolgálata által.
ApCsel 21.20
Azután, hogy meghallgatták, magasztalták az Istent, őhozzá meg így szóltak: "Látod, testvér, hány ezren vannak a zsidók között, akik megtértek, de azért buzgón tartják a törvényt.
ApCsel 21.21
Felőled viszont azt hallották, hogy arra tanítod a pogányok közt élő zsidókat, pártoljanak el Mózestől, azt mondván nekik, hogy ne metéltessék körül a gyerekeket, s ne éljenek a szokások szerint.
ApCsel 21.22
Mi hát a teendő? [Összecsődülnek, mihelyt] tudomást szereznek megérkezésedről.
ApCsel 21.23
Fogadd hát meg tanácsunkat. Van itt nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek.
ApCsel 21.24
Vedd ezeket magad mellé, végezd el velük a tisztulási szertartást, és fizess értük, hogy megnyiratkozzanak. Így mindenki megtudja, hogy nem igaz, amit felőled híreszteltek, hisz te magad is eleget teszel a törvénynek, és szerinte élsz.
ApCsel 21.25
Ami pedig a pogányságból megtért hívőket illeti, mi levélben közöltük velük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól."
ApCsel 21.26
Pál maga mellé vette a férfiakat, elvégezte velük a tisztulási szertartást, aztán másnap bement a templomba, és jelentette, hogy eltelt a megtisztulás ideje, amikor is mindegyikükért be kellett mutatni az áldozatot.
ApCsel 21.27
Amikor a hét nap már a vége felé járt, az ázsiai zsidók meglátták (Pált) a templomban, s felizgatták a tömeget. Kezet vetettek rá, és elkezdtek kiabálni:
ApCsel 21.28
"Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az ember mindenütt a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít. Még pogányokat is hozott a templomba, és megfertőzte ezt a szent helyet."
ApCsel 21.29
Mert előzőleg látták vele a városban az efezusi Trofimuszt, s azt gondolták, hogy a templomba is őt vitte magával.
ApCsel 21.30
Az egész város felbolydult, összeszaladt az egész nép. Megragadták Pált, kihurcolták a templomból, a kapukat pedig gyorsan bezárták.
ApCsel 21.31
Már-már azon voltak, hogy megölik, amikor a helyőrség ezredesének hírül vitték, hogy egész Jeruzsálem fellázadt.
ApCsel 21.32
Katonákat és tiszteket vett maga mellé, s máris ott termett. Amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.
ApCsel 21.33
Ekkor odalépett az ezredes, elfogatta és két lánccal megbilincseltette, aztán megkérdezte, hogy kicsoda és mit csinált.
ApCsel 21.34
A tömegből mindenki kiabált. Mivel a lárma miatt nem tudott megállapítani semmi biztosat, parancsot adott, hogy vigyék a várba.
ApCsel 21.35
A lépcsőkhöz érve vinniük kellett a katonáknak, mert a nép erőszakoskodott.
ApCsel 21.36
Az egész tömeg utána tódult ugyanis, és ordítozott: "Halál rá!"
ApCsel 21.37
Már épp be akarták vinni a várba, amikor Pál megszólította az ezredest: "Szabad valamit mondanom neked?" "Te tudsz görögül? - kérdezte. -
ApCsel 21.38
Hát nem az az egyiptomi vagy, aki nemrégiben fölkelést szított, és négyezer szikárius férfit kivezetett a pusztába?"
ApCsel 21.39
"Én zsidó vagyok - felelte Pál -, Tarzuszból származom, a híres kilikiai városnak vagyok a polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez."
ApCsel 21.40
Amikor megadta neki az engedélyt, Pál odaállt a lépcsőre, és kezével intett a népnek. Erre mély csend lett, ő pedig héber nyelven elkezdett beszélni.
ApCsel 22
ApCsel 22.1
"Testvérek, férfiak és apák! Hallgassátok meg védekező szavaimat, amelyet most elétek tárok!"
ApCsel 22.2
Amint meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még inkább elcsendesedtek. Ő meg folytatta:
ApCsel 22.3
"Zsidó vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. Az Isten szolgálatában éppúgy buzgólkodtam, mint most ti mindannyian.
ApCsel 22.4
Halálra üldöztem ezt az "utat" (tant), férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe.
ApCsel 22.5
Maga a főpap és a vének tanácsa a tanúm. Megbízólevelet is kaptam tőlük, azzal mentem el Damaszkuszba, a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket, hadd bűnhődjenek.
ApCsel 22.6
Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül.
ApCsel 22.7
A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl?
ApCsel 22.8
Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl.
ApCsel 22.9
Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották.
ApCsel 22.10
Megkérdeztem: Mit tegyek, Uram? - Állj fel, és menj Damaszkuszba - felelte az Úr -, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.
ApCsel 22.11
Mivel a ragyogó fényesség elvette látásomat, útitársaim kezemnél fogva vezettek, így értem be Damaszkuszba.
ApCsel 22.12
Itt egy törvény szerint élő, vallásos férfi, Ananiás, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak,
ApCsel 22.13
fölkeresett, megállt mellettem s azt mondta: Saul testvérem, láss! És abban a pillanatban visszakaptam a szemem világát.
ApCsel 22.14
Ő meg folytatta: Atyáink Istene kiválasztott, hogy ismerd meg akaratát, lásd az Igazat, és halld szájából a szót.
ApCsel 22.15
Mert tanúsítani fogod minden ember előtt, amit láttál és hallottál.
ApCsel 22.16
És most mit késlekedsz? Indulj, vedd fel a keresztséget, s nevét segítségül híva mosd le bűneidet.
ApCsel 22.17
Később, amikor visszatértem Jeruzsálembe, és imádkoztam a templomban, elragadtatásba estem.
ApCsel 22.18
Láttam, amint szól hozzám: Siess, gyorsan hagyd el Jeruzsálemet, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet.
ApCsel 22.19
Uram - feleltem -, tudják rólam, hogy én voltam, aki zsinagógáról zsinagógára járva börtönbe hurcoltam és megvesszőztettem azokat, akik hittek benned.
ApCsel 22.20
És amikor tanúdnak, Istvánnak a vére kiomlott, ott voltam, helyeseltem, s őriztem a gyilkosai ruháját.
ApCsel 22.21
De ő azt mondta: Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek."
ApCsel 22.22
Eddig meghallgatták, de most elkezdtek kiabálni: "Vesszen a föld színéről az ilyen! Nem szabad, hogy éljen!"
ApCsel 22.23
Ordítoztak, lengették köntösüket, és port szórtak a levegőbe.
ApCsel 22.24
Az ezredes ezért a várba vitette, és megparancsolta, hogy ostorozzák meg, s úgy vallassák ki, hogy miért kiabáltak annyira ellene.
ApCsel 22.25
Amikor szíjakkal lekötözték, Pál odaszólt a mellette álló századosnak: "Szabad nektek római polgárt ítélet nélkül megostorozni?"
ApCsel 22.26
Amikor ezt a százados meghallotta, az ezredeshez ment és jelentette: "Mit akarsz tenni? Hisz ez az ember római polgár!"
ApCsel 22.27
Erre az ezredes odasietett, és megkérdezte: "Mondd, csakugyan római polgár vagy?" - "Igen" - felelte.
ApCsel 22.28
Az ezredes megjegyezte: - "Én drága pénzen jutottam hozzá ehhez a polgárjoghoz." - "Én meg beleszülettem" - válaszolta Pál.
ApCsel 22.29
Akik vallatni akarták, nyomban félreálltak. Az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár létére megkötöztette.
ApCsel 22.30
Másnap pontosabban is meg szerette volna tudni, hogy mivel vádolják a zsidók, ezért levétette a bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, elővezettette Pált, és eléjük állította.
ApCsel 23
ApCsel 23.1
Pál a főtanácsra szegezte tekintetét és megszólalt: "Testvérek, férfiak! Mind a mai napig teljesen tiszta lelkiismerettel éltem az Isten színe előtt."
ApCsel 23.2
Erre Ananiás főpap rájuk parancsolt a mellette állókra, hogy üssék szájon.
ApCsel 23.3
Pál így felelt neki: "Megver még az Isten, te fehérre meszelt fal! Ott ülsz, hogy a törvény szerint ítélkezzél, aztán a törvényt semmibe véve megveretsz."
ApCsel 23.4
A körülötte állók rászóltak: "Az Isten főpapját gyalázod?"
ApCsel 23.5
"Nem tudtam, testvérek - válaszolta Pál -, hogy ő a főpap, hiszen az Írásban ez van: Ne átkozd néped fejedelmét!"
ApCsel 23.6
Pál jól tudta, hogy az egyik részük a szadduceusok, a másik részük a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács előtt: "Testvérek, férfiak! Farizeus vagyok, farizeusnak a fia. A halottak feltámadásába vetett hitem miatt állok a főtanács előtt."
ApCsel 23.7
Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok közt, és a főtanács két pártra szakadt.
ApCsel 23.8
A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs sem feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok viszont ezt is, azt is vallják.
ApCsel 23.9
Nagy lárma keletkezett. A farizeusok pártjához tartozó írástudók közül néhányan fölemelkedtek, és hevesen tiltakoztak: "Semmi rosszat nem találtunk ebben az emberben. Hátha lélek vagy angyal szólt hozzá?"
ApCsel 23.10
A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már félt, hogy széttépik Pált. Ezért parancsot adott, hogy jöjjön egy szakasz katona, szabadítsa ki közülük, és vezesse föl a várba.
ApCsel 23.11
A következő éjszaka megjelent neki az Úr: "Légy bátor! - mondta. - Mert ahogy tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is."
ApCsel 23.12
Másnap a zsidók összeszövetkeztek, s átok terhe alatt megfogadták, hogy sem nem esznek, sem nem isznak, míg meg nem ölik Pált.
ApCsel 23.13
Több mint negyvenen voltak az összeesküvők.
ApCsel 23.14
Elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, ezzel a kéréssel: "Átokkal köteleztük magunkat, hogy semmit sem eszünk addig, amíg Pált meg nem öljük.
ApCsel 23.15
Most hát a főtanáccsal egyetértésben jelentsétek az ezredesnek, hogy állítsa elétek, mintha tüzetesebben meg akarnátok vizsgálni az ügyet. Mi készen állunk, hogy útközben megöljük."
ApCsel 23.16
Pál nővérének a fia neszét vette a cselszövésnek, szerét ejtette hát, hogy bejusson a várba, és figyelmeztette Pált.
ApCsel 23.17
Pál magához kérette az egyik századost, és megkérte: "Vezesd ezt az ifjút az ezredeshez, mert valami jelentenivalója van!" Az elkísérte az ezredeshez és jelentette:
ApCsel 23.18
"A fogoly Pál hívatott, és arra kért, vezessem eléd ezt az ifjút, mert valami mondanivalója van a számodra."
ApCsel 23.19
Az ezredes kezénél fogva félrevonta és megkérdezte: "Mit akarsz nekem jelenteni?"
ApCsel 23.20
Az így felelt: "A zsidók megállapodtak, hogy megkérnek, vezesd holnap Pált a főtanács elé, mintha ügyét tüzetesebben ki akarnák vizsgálni.
ApCsel 23.21
De ne higgy nekik, mert több mint negyven férfi lesben áll, s ezek megátkozták magukat, hogy addig sem nem esznek, sem nem isznak, amíg meg nem ölik. Már megtették az előkészületet és csak beleegyezésedre várnak."
ApCsel 23.22
Az ezredes elküldte az ifjút, meghagyva neki: "Ne szólj róla senkinek, hogy ezeket tudtomra adtad."
ApCsel 23.23
Hívatott két századost és kiadta a parancsot: "Éjjel három órától kezdve tartsatok készenlétben kétszáz gyalogost, aztán hetven lovast és kétszáz lándzsást, hogy Cezáreába induljanak.
ApCsel 23.24
Nyergeljetek fel hátas állatot is, és ültessétek fel rá Pált, hogy épségben jusson el Félix helytartóhoz."
ApCsel 23.25
Levelet is írt a következő tartalommal:
ApCsel 23.26
"Klaudiusz Liziász üdvözletet küld Félixnek, a kegyelmes helytartónak.
ApCsel 23.27
A zsidók elfogták ezt a férfit és meg akarták ölni, erre karhatalommal közbeléptem és megmentettem, mert tudomásomra jutott, hogy római polgár.
ApCsel 23.28
Meg akartam tudni, mi miatt emelnek ellene vádat, ezért főtanácsuk elé állítottam.
ApCsel 23.29
Úgy vettem észre, hogy törvényük vitás pontjaival kapcsolatban vádolják, de nincs semmi bűne, ami miatt halált vagy bilincset érdemelne.
ApCsel 23.30
Mégis, mivel jelentették nekem, hogy merénylet készül e férfi ellen, nyomban elküldtem hozzád. Vádlóinak is tudomásukra hoztam, hogy ha vádat akarnak ellene emelni, nálad emeljenek. Jó egészséget!"
ApCsel 23.31
A katonák a parancs értelmében magukkal vitték Pált, és még az éj folyamán Antipatriszba értek.
ApCsel 23.32
Másnap a lovasokat továbbküldték vele, maguk pedig visszafordultak a várba.
ApCsel 23.33
Amikor Cezáreába érkeztek, átadták a levelet a helytartónak, s Pált is eléje állították.
ApCsel 23.34
Elolvasta (a levelet) s megkérdezte, hogy melyik tartományból való. Amint megtudta, hogy kilikiai,
ApCsel 23.35
kijelentette: "Ha majd vádlóid is megjelennek, kihallgatlak." Megparancsolta, hogy Heródes palotájában tartsák őrizetben.
ApCsel 24
ApCsel 24.1
Öt nap múlva Ananiás főpap néhány vén és egy Tertullusz nevű ügyvéd kíséretében elment, hogy vádat emeljen Pál ellen a helytartónál.
ApCsel 24.2
Amikor előállították, Tertullusz hozzálátott a vád előadásához: "Jóvoltodból teljes békében éltünk, és gondoskodásod folytán nagy javulás állt be ennek a népnek az életében.
ApCsel 24.3
Mindig és mindenütt, kegyelmes Félix, ezt nagy hálával fogadjuk.
ApCsel 24.4
De hogy hosszan fel ne tartsalak, kérlek, kegyeskedj röviden meghallgatni minket.
ApCsel 24.5
Itt van ez a hitvány ember, ez az egész földkerekségen viszályt szít a zsidók között, és a názáretiek felekezetének is ő áll az élén.
ApCsel 24.6
Még a templomot is meg akarta szentségteleníteni, ezért elfogtuk, s törvényünk szerint akartunk ítéletet tartani fölötte.
ApCsel 24.7
Eljött azonban Liziász ezredes, kiragadta kezünkből, és arra utasított minket, hogy vádlóiként hozzád forduljunk.
ApCsel 24.8
Ha kihallgatod, magad is meggyőződhetsz, mennyire igaz, amivel vádoljuk."
ApCsel 24.9
A zsidók helyeseltek, s bizonygatták, hogy így áll a dolog.
ApCsel 24.10
Amikor a helytartó bólintott feléje, hogy beszéljen, Pál így védekezett: "Tudom, hogy hosszú évek óta bírája vagy ennek a népnek, ezért nyugodt lélekkel terjesztem eléd védekezésemet.
ApCsel 24.11
Meggyőződhetsz róla, nincs több, mint tizenkét napja, hogy fölmentem Jeruzsálembe imádkozni.
ApCsel 24.12
Sem a templomban, sem a zsinagógában nem láttak úgy, hogy valakivel vitatkoztam vagy csődületet okoztam volna, de még a városban sem.
ApCsel 24.13
Semmit sem tudnak bizonyítani abból, amivel előtted vádolnak.
ApCsel 24.14
Azt azonban megvallom neked, hogy atyáim Istenének aszerint a tanítás szerint szolgálok, amelyet ők eretnekségnek mondanak, de hiszek mindabban, ami a törvényben és a próféták könyvében meg van írva.
ApCsel 24.15
Istenbe vetett bizalommal remélem, hogy az igazak és a gonoszok feltámadnak, s ebben ők is osztoznak velem.
ApCsel 24.16
Magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt.
ApCsel 24.17
Több év eltelte után azért jelentem meg, hogy adományokat hozzak népemnek, és hogy áldozatot mutassak be.
ApCsel 24.18
A tisztulási szertartás végzésekor rám találtak a templomban, de nem tömegben vagy zavart okozva.
ApCsel 24.19
Annak a néhány ázsiai zsidónak meg kellett volna előtted jelennie, hogy vádat emeljen, ha valami panasza van ellenem.
ApCsel 24.20
Vagy legalább ezek mondják itt meg, hogy találtak-e vétket bennem, amikor a főtanács előtt álltam,
ApCsel 24.21
hacsak nem azt az egy kijelentést, amelyet köztük állva tettem: A halottak feltámadása miatt állok ma bírói széketek előtt."
ApCsel 24.22
Félix elodázta az ügyet, mert sok mindent tudott erről a tanításról: "Ha majd Liziász ezredes megérkezik, döntök ügyetekben."
ApCsel 24.23
A századosnak meg azt az utasítást adta, hogy tartsa őrizetben, de hagyja nyugton, és ismerősei közül ne akadályozzon meg senkit, ha szolgálatára akarna lenni.
ApCsel 24.24
Néhány nap múlva megjelent Félix, zsidó feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó nő volt, hívatta Pált és meghallgatta a Krisztus Jézusra vonatkozó hit felől.
ApCsel 24.25
Amikor azonban az igazságosságról, az önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről beszélt, Félix megrettenve félbeszakította: "Most elég, mehetsz. Majd alkalomadtán hívatlak."
ApCsel 24.26
De közben azt is remélte, hogy pénzt tud majd Páltól kizsarolni. Ezért gyakrabban hívatta, hogy elbeszélgessen vele.
ApCsel 24.27
Két év múlva Félixnek Porciusz Fesztusz lett az utódja. De mert kedvükben akart járni a zsidóknak, Félix Pált fogságban tartotta.
ApCsel 25
ApCsel 25.1
Fesztusz három napra rá, hogy megérkezett a tartományba, Cezáreából fölment Jeruzsálembe.
ApCsel 25.2
A főpapok és az előkelő zsidók elé járultak, és előadták panaszukat Pál ellen, majd könyörögve
ApCsel 25.3
azt a kegyet kérték tőle, hogy hozassa Jeruzsálembe, mert kitervelték, hogy útközben tőrbe ejtik és megölik.
ApCsel 25.4
Fesztusz azt válaszolta, hogy Pált Cezáreában őrzik, s maga is hamarosan visszatér oda.
ApCsel 25.5
"Hanem meghatalmazottaitok jöjjenek vele - mondta -, és ha van valami bűne ennek az embernek, emeljetek ellene vádat."
ApCsel 25.6
Alig töltött köztük nyolc-tíz napot, lement Cezáreába. Másnap bírói székébe ült, és elővezettette Pált.
ApCsel 25.7
Amikor megjelent, a Jeruzsálemből jött zsidók körülállták, és súlyos vádat hoztak fel ellene. De bizonyítani nem tudták őket.
ApCsel 25.8
Pál így védekezett: "Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem."
ApCsel 25.9
De Fesztusz a kedvükbe akart járni a zsidóknak, ezért megkérdezte Pált: "Beleegyezel, hogy fölmenj Jeruzsálembe, s ott ezek ítélkezzenek fölötted ebben az ügyben?"
ApCsel 25.10
Pál tiltakozott: "A császár bírói széke előtt állok, itt kell fölöttem ítélkezni. A zsidók ellen semmit sem vétettem, ezt magad is jól tudod.
ApCsel 25.11
Ha tehát vétkes vagyok, és valami olyat tettem, amiért halált érdemlek, készen állok a halálra. De ha semmi alapjuk nincs vádjaiknak, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz föllebbezek!"
ApCsel 25.12
Fesztusz megbeszélte a dolgot a tanáccsal, és így határozott: "A császárhoz föllebbeztél, a császár elé mész."
ApCsel 25.13
Néhány nap múlva Agrippa király és Berniké Cezáreába érkezett, hogy üdvözöljék Fesztuszt.
ApCsel 25.14
Amikor már több napja ott időztek, Fesztusz előhozta a királynak Pál ügyét. "Félix itt hagyott egy embert a börtönben.
ApCsel 25.15
Amikor Jeruzsálemben voltam, a főpapok és a zsidók vénei vádat emeltek és elítélését követelték.
ApCsel 25.16
Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk kiadni egy embert, amíg nem szembesítik a vádlottat vádlóival, és alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen.
ApCsel 25.17
Így eljöttek velem ide, másnap mindjárt bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert.
ApCsel 25.18
Amikor a vádlói előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak föl ellene, amit bűnnek minősíthettem volna.
ApCsel 25.19
Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos halott Jézust illetően, akiről Pál azt állította, hogy él; ezzel hozakodtak elő.
ApCsel 25.20
Ezekben a vitapontokban nem tudtam eligazodni, ezért megkérdeztem, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott mondjanak fölötte ítéletet ebben az ügyben.
ApCsel 25.21
De Pál föllebbezett, s azt kívánta, hogy ügyét vessem a császár ítélete alá. Úgy rendelkeztem hát, hogy tartsák őrizetben, amíg el nem küldöm a császárhoz."
ApCsel 25.22
Agrippa király így szólt Fesztuszhoz: "Meg szeretném magam is hallgatni ezt az embert." - "Holnap meghallgathatod" - válaszolta (Fesztusz).
ApCsel 25.23
Másnap Agrippa király és Berniké nagy pompával bevonult a tárgyalóterembe az ezredesekkel és a város előkelőségeivel egyetemben. Fesztusz parancsára elővezették Pált.
ApCsel 25.24
"Agrippa király és ti mindnyájan, akik itt megjelentetek - kezdte Fesztusz -, nézzétek ezt az embert! Miatta egész sereg zsidó fölkeresett Jeruzsálemben is, itt is. Nagy hangon azt kiabálták róla, hogy nem szabad tovább élnie.
ApCsel 25.25
De meggyőződtem róla, hogy semmi olyat nem tett, amiért halált érdemelne. Mégis, mivel a fölséghez fellebbezett, úgy határoztam, hogy elküldöm.
ApCsel 25.26
De semmi biztosat nem tudok róla írni az uralkodónak. Ezért elétek hozattam, főképp teeléd, Agrippa király, hogy majd a kihallgatás után tudjak mit írni.
ApCsel 25.27
Mert ostobaságnak tartom elküldeni a foglyot anélkül, hogy az ellene felhozott vádakat közölném."
ApCsel 26
ApCsel 26.1
Erre Agrippa király Pálhoz fordult: "Engedélyt kapsz, hogy beszélj a magad védelmére." Pál kinyújtotta kezét, és így védekezett:
ApCsel 26.2
"Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy előtted védekezhetem a zsidók emelte minden vád ellen,
ApCsel 26.3
főképp azért, mert te ismered a zsidók szokásait és vitás kérdéseit. Kérlek, hallgass meg türelmesen!
ApCsel 26.4
Életem kora ifjúságomtól fogva népem körében, Jeruzsálemben folyt, ismeretes minden zsidó előtt.
ApCsel 26.5
Régtől fogva ismernek, s ha akarnák, tanúsítani is tudnák, hogy vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem mint farizeus.
ApCsel 26.6
És most bíróság előtt állok, mert reméltem az ígéretben, amelyet az Isten atyáinknak tett.
ApCsel 26.7
Ám ennek teljesedését tizenkét törzsünk is reméli, ha hűségesen szolgál az Istennek, éjjel-nappal. Emiatt a remény miatt vádolnak a zsidók, király!
ApCsel 26.8
Mi hihetetlent találtok abban, hogy az Isten feltámasztja a halottakat?
ApCsel 26.9
Eleinte magam is úgy véltem, hogy a názáreti Jézus ellen minden úton-módon föl kell lépni.
ApCsel 26.10
Ezt meg is tettem Jeruzsálemben. A hívők közül sokakat börtönbe juttattam, erre maguktól a főpapoktól kaptam felhatalmazást. Szavazatommal hozzájárultam a halálos ítéletükhöz.
ApCsel 26.11
Zsinagógáról zsinagógára jártam, hogy megkínoztassam és káromlásra kényszerítsem őket. Fékevesztett dühömben még más országok városaiban is üldöztem őket.
ApCsel 26.12
Amikor egyszer ilyen szándékkal Damaszkuszba mentem a főpapok meghatalmazásával és engedélyével,
ApCsel 26.13
déltájban, király, napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyogott engem is, útitársaimat is.
ApCsel 26.14
Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen!
ApCsel 26.15
Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl.
ApCsel 26.16
De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni.
ApCsel 26.17
Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek,
ApCsel 26.18
hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között.
ApCsel 26.19
Agrippa király, nem lehettem engedetlen a mennyei látomás iránt,
ApCsel 26.20
hirdettem először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában, aztán a pogányoknak, hogy tartsanak bűnbánatot és forduljanak az Istenhez igaz bűnbánatból fakadó tettek útján.
ApCsel 26.21
Ezért fogtak el a zsidók a templomban, és ezért voltak rajta, hogy megöljenek.
ApCsel 26.22
De az Isten megoltalmazott mind a mai napig, s tanúságot teszek kicsik és nagyok előtt egyaránt. Semmi mást nem mondok azonkívül, amit a próféták és Mózes megjövendöltek:
ApCsel 26.23
hogy Krisztus szenvedni fog, elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot hirdet népének és a pogányoknak."
ApCsel 26.24
Amikor így védekezett, Fesztusz hangosan közbevágott: "Elment az eszed, Pál! Nagy tudásod őrültségbe kergetett."
ApCsel 26.25
Pál ezt felelte: "Nem vagyok én őrült, kegyelmes Fesztusz, hanem igazat és józan szavakat mondok.
ApCsel 26.26
A király, akihez épp ezért bátran beszélek, tud ezekről a dolgokról. Meggyőződésem, hogy ezekből semmi nem ismeretlen előtte, hisz ezek nem titokban történtek.
ApCsel 26.27
Agrippa király, hiszel a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel!"
ApCsel 26.28
Agrippa Pálhoz fordult: "Kis híja, hogy rá nem veszel: legyek keresztény."
ApCsel 26.29
Pál így válaszolt: "Kérem az Istentől, akár kicsi, akár nagy áron, hogy nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen, mint én vagyok, leszámítva ezeket a bilincseket."
ApCsel 26.30
Felállt a király, a helytartó, Berniké és kíséretük,
ApCsel 26.31
s ahogy kivonultak, így beszélgettek egymás közt: "Ez az ember semmi olyat nem tett, ami miatt halált vagy börtönt érdemelne."
ApCsel 26.32
Agrippa király ezt mondta Fesztusznak: "Ezt az embert el lehetne bocsátani, ha nem föllebbezett volna a császárhoz."
ApCsel 27
ApCsel 27.1
Amikor meghozták a döntést, hogy hajón Itáliába visznek minket, Pált több más fogollyal együtt átadták az Auguszta zászlóalj Juliusz nevű századosának.
ApCsel 27.2
Egy adramittiumi hajóra szálltunk fel, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. A tesszalonikai macedón Arisztarchusz is velünk tartott.
ApCsel 27.3
Másnap Szidónba érkeztünk. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy meglátogassa barátait, és hogy azok gondoskodjanak róla.
ApCsel 27.4
Innét továbbindultunk, és az ellenszél miatt Ciprus alatt hajóztunk,
ApCsel 27.5
majd a kilikiai és a pamfiliai tengeren át a liciai Mirába érkeztünk.
ApCsel 27.6
A százados talált ott egy alexandriai hajót, amely Itáliába készült, arra szállított át minket.
ApCsel 27.7
Hajónk napokon át lassan haladt, s csak nagy nehezen jutottunk el Knidoszig. A szél miatt nem lehetett kikötni, ezért Szalmóne-foknál Kréta alá hajóztunk.
ApCsel 27.8
Csak nagy üggyel-bajjal tudtunk a partnál elhaladni, végül a Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ehhez közel esik Laszája városa.
ApCsel 27.9
Az idő igen eljárt, a hajózás már nem volt biztonságos, hisz már a böjt ideje is elmúlt. Pál figyelmeztette őket, így szólva:
ApCsel 27.10
"Emberek, úgy látom, hogy a hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre is veszélyessé kezd válni."
ApCsel 27.11
A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajótulajdonosban, mint Pál szavaiban.
ApCsel 27.12
A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség abban állapodott meg, hogy elhajóznak onnét, és ha csak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe futnak be, és ott töltik a telet. Ez a kikötő védelmet nyújt a délnyugati és az északnyugati szél ellen.
ApCsel 27.13
Gyenge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy kitarthatnak szándékuk mellett. Felvonták hát a vitorlát, és Kréta partjai mentén továbbindultak.
ApCsel 27.14
Hanem nemsokára lecsapott ránk a sziget felől az északkeletinek nevezett forgószél.
ApCsel 27.15
Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket.
ApCsel 27.16
Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot.
ApCsel 27.17
Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést tettek, s körülkötözték a hajót. Féltek, hogy a Szirtisznek ütődnek, lebocsátották a lassítót, s így sodródtak tovább.
ApCsel 27.18
A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt,
ApCsel 27.19
harmadnap pedig (a hajósok) saját kezükkel kidobálták a hajó fölszerelését.
ApCsel 27.20
Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk.
ApCsel 27.21
Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor előállt, s megszólalt: "Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt.
ApCsel 27.22
De most azt mondom, ne veszítsétek el a reményt. Csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár.
ApCsel 27.23
Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok.
ApCsel 27.24
Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik.
ApCsel 27.25
Bízzatok hát, emberek! Én hiszek az Istennek, hogy valóra válik, amit hírül kaptam.
ApCsel 27.26
Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!"
ApCsel 27.27
Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk azóta, hogy az Adriai-tengeren hányódtunk, amikor éjféltájban a hajósok azt kezdték sejteni, hogy szárazföldhöz közeledünk.
ApCsel 27.28
Mérőónt bocsátottak le, s húsz ölet mértek. Kisvártatva ismét lebocsátották a mérőónt, s most tizenötöt mutatott.
ApCsel 27.29
Féltek, hogy sziklazátonyba ütközünk, lebocsátottak hát négy vasmacskát a hajó faráról, s alig várták, hogy megvirradjon.
ApCsel 27.30
Virradatkor a hajósok el akartak a hajóról menekülni, ezért lebocsátották a tengerre a mentőcsónakot, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról le akarják ereszteni a vasmacskát.
ApCsel 27.31
Pál odaszólt a századosnak és a katonáknak: "Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg."
ApCsel 27.32
Erre a katonák elvágták a mentőcsónak kötelékét s engedték, hogy kiessék.
ApCsel 27.33
Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: "Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit.
ApCsel 27.34
Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg."
ApCsel 27.35
Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni.
ApCsel 27.36
Erre mindnyájan megnyugodtak, s szintén vettek magukhoz ételt.
ApCsel 27.37
A hajón összesen kétszázhetvenhatan voltunk.
ApCsel 27.38
Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették.
ApCsel 27.39
Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót.
ApCsel 27.40
A vasmacskákat eloldották, és hagyták a tengerbe veszni. Egyszersmind a kormányrudak köteleit is meglazították, aztán felvonták a szél irányában az orrvitorlát, s a part felé igyekeztek.
ApCsel 27.41
Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstől kezdett szétesni.
ApCsel 27.42
A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek.
ApCsel 27.43
De a százados meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta tervük végrehajtását. Elrendelte, hogy először azok ugorjanak ki, akik tudnak úszni, s igyekezzenek kiúszni a partra.
ApCsel 27.44
A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra.
ApCsel 28
ApCsel 28.1
Megmenekülve megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják.
ApCsel 28.2
A bennszülöttek igen emberségesen bántak velünk. Tüzet raktak, s a szakadó eső és a hideg elől mindnyájunkat odahívtak.
ApCsel 28.3
Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a melegtől egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott.
ApCsel 28.4
Amikor a bennszülöttek meglátták, hogy az állat a kezén lóg, így szóltak egymáshoz: "Ez az ember egész biztos gyilkos! Kimenekült ugyan a tengerből, de az igazságosság azonban nem hagyja életben."
ApCsel 28.5
Ő azonban lerázta az állatot a tűzbe, és semmi baja nem történt.
ApCsel 28.6
Várták, hogy felpuffad vagy hirtelen összeesik és meghal. Jó ideig vártak, de mert semmi baja sem esett, megváltoztatták nézetüket, s azt mondták, hogy isten.
ApCsel 28.7
Ezen a vidéken feküdtek a sziget első emberének, Publiusznak a birtokai. Házába fogadott minket, és három napig vendégül látott.
ApCsel 28.8
Publiusz apja láztól és vérhastól gyötörten ágyban feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette kezét és meggyógyította.
ApCsel 28.9
Erre a többi beteg is odasereglett a szigetről, és gyógyulást talált.
ApCsel 28.10
Így nagy tiszteletben álltunk, és amikor hajóra szálltunk, elláttak minden szükségessel.
ApCsel 28.11
Három hónap múlva továbbindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek a Dioszkurok voltak a jelvénye.
ApCsel 28.12
Szirakuzába érve három napig ott vesztegeltünk.
ApCsel 28.13
Onnét a part mellett hajózva eljutottunk Régiumba. Mivel másnap déli szél fújt, a következő nap Puteoliba futottunk be.
ApCsel 28.14
Itt testvéreket találtunk, s kérésüknek engedve egy hétig ott maradtunk, aztán Róma felé vettük az irányt.
ApCsel 28.15
A testvérek, mihelyt hírt hallottak rólunk, elénk siettek egészen a Forum Appii és a Tres Tabernae tájáig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek, és bizalommal telt el.
ApCsel 28.16
Amikor megérkeztünk Rómába, Pál engedélyt kapott, hogy saját szállást vegyen egy katona őrizete alatt.
ApCsel 28.17
Három nap múlva magához kérette a tekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, beszélt hozzájuk: "Testvérek! Semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis megkötöztek Jeruzsálemben, és a rómaiak kezére adtak.
ApCsel 28.18
Ezek kivizsgálták ügyemet, s szabadon akartak engedni, mert semmi okot nem találtak, amiért halálra ítéljenek.
ApCsel 28.19
A zsidók azonban tiltakoztak, így kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet akarnám vádolni.
ApCsel 28.20
Azért kérettelek ide, hogy lássalak benneteket, és szóljak hozzátok. Ezt a bilincset Izrael reménysége miatt rakták rám."
ApCsel 28.21
Azok kijelentették: "Sem levelet nem kaptunk felőled Júdeából, sem ide vetődő testvér nem hozott hírt vagy mondott rosszat rólad.
ApCsel 28.22
Tőled szeretnénk hallani, hogy milyen felfogást vallasz. Csak azt tudjuk erről a felekezetről, hogy mindenütt ellenzésre talál."
ApCsel 28.23
Megállapodtak vele egy napban, s igen sokan elmentek hozzá a szállására. Reggeltől estig meggyőző erővel bizonyította nekik az Isten országát, és igyekezett őket Mózes törvénye és a próféták alapján megnyerni Jézusnak.
ApCsel 28.24
Némelyek hittek szavainak, mások nem hittek.
ApCsel 28.25
Mivel egymás közt nem értettek egyet, szétoszlottak. Pál csak ezt mondta nekik: "Jól beszélt a Szentlélek Izajás próféta által atyáitokhoz,
ApCsel 28.26
amikor ezt mondta: Menj el ahhoz a néphez és mondd: Hallván halljátok, de nem értitek, nézvén nézitek, de nem látjátok,
ApCsel 28.27
mert megkérgesedett ennek a népnek a szíve. Fülükre nagyot hallanak, szemüket behunyják, nehogy lássanak a szemükkel, halljanak a fülükkel, értsenek a szívükkel, és megtérjenek, hogy meggyógyítsam őket.
ApCsel 28.28
Tudjátok hát meg, hogy Isten üdvössége a pogányoknak jut majd osztályrészül. Ők meghallgatják."
ApCsel 28.29
ApCsel 28.30
Két álló esztendeig ott maradt bérbe vett szállásán, s fogadott mindenkit, aki csak fölkereste.
ApCsel 28.31
Hirdette az Isten országát, és bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.