A szerző előszava

Máté szívéhez két téma áll közel: Krisztus és az egyház. Párbeszédeinek szokványos résztvevői: a zsinagóga és a közösség. Az egyiket arra buzdítja, fogadja el Isten akaratát, vagyis az idők jeleit (16,3), a másikat pedig arra, hogy maradjon hűséges hivatásához. Az ország elvétetett a zsidóktól és más népnek adatott, amely majd megtermi ennek gyümölcsét (21,43). A termés beérése ugyanis nem maradhat el. A régi nemzetségfők, Jákob tizenkét fia helyébe a tizenkét tanítvány lépett, akik majd megvalósítják Krisztus eszményi egyházát (10, 1-2). «Sokan jönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában; akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre» (8, 11-12). - Máté teológiai szempontból látja a valóságot, de nem elvontan. Az ország misztérium (13,11), de ennek valósága a történelembe gyökerezik. Ezért szervezettel, irányító központtal (16, 16-19) és külső munkatársakkal (10, 2-5) kell rendelkeznie.

Ortensio da Spinetoli


Tartalomjegyzék
Bibliográfia
Fordító előszava