Kabóca 1. füzet - tartalom
Előző rész

A vonalas kotta

* A vonalas kottának többféle megjelenési formája volt már az utóbbi ezer évben. A mai gyakorlat szerinti ötvonalas, kerek hangjegyes, G, C és F kulcsokat használó kottaírás az utóbbi 3-4 évszázadban már alig változott.

* A vonalas kotta lényegében egy koordinátarendszer, amelyben minden hangot egy hangjegy ábrázol, és az időt balról jobbra, a hangmagasságot pedig lentről fölfelé mérjük. De az időt nem a hangjegy helye határozza meg precízen, a vízszintes elrendezésnek mindössze a sorrendet illetve az egyszerre megszólaló hangok egyidejűségét kell egyértelműen kifejeznie, a pontos ritmus a hangjegyek alakjából derül ki az előző fejezetekben leírtak szerint. A magasságot viszont valóban a hangjegy helye fejezi ki, ennek írását és olvasását könnyíti meg a vonalrendszer.

* A vonalrendszerben a hangjegyek vagy vonalon, vagy vonalközben ülnek, egyéb állapot nincs. Minden vonal és vonalköz megfelel a hétfokú skála egy-egy hangjának. Az öt vonal és a négy vonalköz kilenc hangnak ad helyet. Ez egy kicsit kevés, ezért alul is és felül is használunk pótvonalakat a hangjegyek elhelyezésére.

Azt, hogy a vonalrendszerben melyik hely milyen hangmagasságnak felel meg, a kulcsok jelölik ki. A mai gyakorlatban háromféle kulcsot használnak:

g-kulcs: c-kulcs: f-kulcs:

Mindegyiket többféleképpen el lehet helyezni a vonalrendszerben:

- A sokkulcsos példában szereplő hangjegyek mind az egyvonalas c hangot jelölik.

- Mi az, hogy egyvonalas? Talán van kétkockás meg hárompöttyös is?

- Nincs. De nézzük meg ezt az egyenest, amely a hangmagasságokat ábrázolja! Ezen a hangegyenesen minden oktávnak neve van, így az oktáv nevével és a hang betűjelével minden hang egyértelműen azonosítható.

Hozzáteszem, hogy ez a Magyarországon szokásos jelölésmód, más országokban ennek is más a jelrendszere.

- Gyanítom, hogy ez mindkét irányban folytatódik.

- Elvileg folytatódhat, de gyakorlatilag nincs értelme, mert ez az a hangtartomány, amely az emberi fül számára érzékelhető magasságú hangokat tartalmazza. Ennek a tartománynak egy darabkáját ábrázoljuk itt kottával, ABC-s hangnevekkel, és a logaritmikus hangegyenesen:

- Jó, akkor most nézzük meg, hogy az előbb betűs kottával leírt dallam hogy néz ki vonalas kottában!

- Mindjárt, de előbb ismerkedjünk meg a hangnem, a transzponálás, és a temperálás fogalmával.

- Ne ijesztgess, én sem bántottalak téged!

- Ezektől a fogalmaktól nem kell megijedni, mindjárt világos lesz mindegyik.

Ha van egy hétfokú rendszerben fogant dallamunk, akkor a dallamhangok egymáshoz viszonyított magasságából kiderül, hogy a szolmizációs skála hogy illeszthető a dallamhoz. (Megesik, hogy többféleképpen is lehet.)

De például ehhez a dallamhoz csak egyféleképpen illik.

* Ha a dallamnak egy hangjáról megmondjuk, hogy az abszolút értelemben milyen magas, akkor ebből a többi hang magassága is következik. Ha a dallamhoz kapcsolt szolmizációs skála egy hangjáról mondjuk meg, hogy milyen magas, akkor is ugyanez a helyzet. Például ha megadjuk, hogy a dó legyen azonos a C-vel, akkor ezzel meghatároztuk a hangnemet, és ebből minden szolmizációs hang abszolút magassága meghatározható.

- Bocs, az hol van meghatározva, hogy a C milyen magas?

- Van egy nemzetközi megállapodás, miszerint az a' (egyvonalas a hang) frekvenciája 440 Hz. Ez 1939 óta van érvényben, korábban 435 Hz volt, még régebben meg még kevesebb. (Persze időnként és helyenként volt az magasabb is.) Ha ismerjük a hangközök frekvencia-arányait, akkor az a' hangból (a kamarahangból) a többi hang frekvenciája is kiszámítható.

- Jó, ezt értem. Meg azt is, hogy ha dó=c, akkor ré=d, mi=e, fá=f, szó=g, lá=a, ti=h. De a dó az nem mindig c?

- Nem bizony. Ahogy egy dalt el tudunk énekelni többféle magasságban, úgy a dó is lehet bármilyen magas. Amikor egy dallamot az eredeti hangnemétől eltérő magasságba helyezünk át, az a művelet a transzponálás.

- És ha az előbbi dallamot áttranszponáljuk úgy, hogy pl. az e hangra essen a dó, akkor ré=f, mi=g?

- NEM!!! Ugyanis a hétfokú hangsor szomszédos hangjai közötti hangközök különbözőek. Ha a dó=c, akkor a többi hang megfeleltetése is úgy van, ahogy az előbb elmondtad. Ha azonban más a hangnem, akkor a két skála nem teljesen passzol. Ezt próbáljuk ki!

Például ha dó=G, akkor ti=?
Láthatjuk, hogy az F hangra nincs szükség, viszont kellene egy F és G közötti hang. Ezt úgy kapjuk, hogy az F-et felemeljük egy fél hanggal, és az új hangnak az lesz a neve, hogy Fisz. Így is szokták írni: F#. Ugyanakkor azt is vegyük észre, hogy a ré=A sem teljesen stimmel, de az eltérés nagyon pici (egy didümoszi komma, frekvencia-aránya 81/80). Ez az eltérés abból adódik, hogy a természetes hétfokú hangsorban az úgynevezett "egész hangok" kétfélék.

Vegyük észre azt is, hogy a félhang nem pont fele egyik egész hangnak sem, hanem még a nagy egész hang felénél is nagyobb.

* Most nézzük meg, mi a helyzet, ha dó=D!

Láthatjuk, hogy továbbra is kell a Fisz, de ezúttal a "mi" hanghoz, viszont nem kell a C, helyette Cisz kell a "ti" hanghoz. Ez tovább is így megy, hogy ha egy kvinttel feljebb teszem a "dó"-t, akkor a "ti" hanghoz mindig egy újabb felfele módosított hangra van szükség.

De vegyük észre azt is, hogy ha dó=D, akkor a "ré" és a "szó" hangokban is van egy-egy komma eltérés.

- Innen már én is tudom folytatni. Ha dó=A, akkor a "ti" hanghoz fel kell emelni a G-t, ez lesz a Gisz. Ezenkívül még néhol van egy-egy komma eltérés. Jól mondtam?

- Jól. De nézzük meg, mi van akkor, ha lefelé lépegetünk a kvintoszlopon!

Dó=F, H nem kell, le kell mélyíteni, ebből lesz a B hang. Fá=B.
(A "lá"-ban van egy komma eltérés.)

Dó=B, H nincs, de E sincs, hanem Esz van. Fá=Esz.
(A "mi" és a "lá" hangokban van egy-egy komma eltérés.)
Ez a sor is folytatható, ha egy kvinttel lejjebb teszem a dó-t, akkor a "fá" hanghoz mindig egy újabb lefelé módosított hangra van szükség.

- Ezt is tudom folytatni. Ha dó=Esz, akkor a "fá" hanghoz le kell mélyíteni az A-t. De ennek mi a neve? Talán Aesz?

- Nem, hanem Asz. De figyeljünk csak egy picit! Az előbb azt mondtad, hogy ha dó=A, akkor G helyett Gisz van. Ez igaz. Most megállapítottuk, hogy ha dó=Esz, akkor A helyett Asz van. Ez is igaz. Most kezdődnek a bajok. A természetes hétfokú skála hangközeinek ismeretében ki tudod-e számítani, hogy ez a Gisz, meg ez az Asz hogy viszonyul egymáshoz?

- Azt hiszem, igen. De most talán tekintsünk el ettől!

- Rendben van, de az ugye világos, hogy nem egyezik?

- Az világos, de mire akarsz kilyukadni?

- Arra, hogy a természetes skálák szerkezetéből adódik az a sajátosság, hogy a különböző hangnemekben az "azonos" hangok sem mindig azonosak, és a módosított hangoknál sem mindegy, hogy melyik irányból módosultak.

- Ezt értem, de hol itt a probléma? Hiszen egy kicsit mélyebb hangot éppúgy ki lehet énekelni, mint egy kicsit magasabbat.

- A probléma a hangszereknél van. Képzelj el egy zongorát. Képzeld el, hogy többféle hangnemben kell játszani sűrű egymásutánban. Arra közben nincs idő, hogy oda-vissza hangolgassuk a kommákat. Te mit tennél?

- Beérném kevesebb hangnemmel.

- Jó megoldás, sokáig ezt alkalmazták. De aztán jöttek olyan zeneszerzők, akik nem érték be ennyivel. Bevezették a temperálást, ami nem más, mint egy kompromisszum a hangközök tisztasága és a használható hangnemek száma között. Többféle temperálás létezik, de napjainkban szinte mindenhol az egyenletes temperálást alkalmazzák, ami már nem is kompromisszum, hanem a korlátlan modulációs lehetőségek győzelme a hangközök tisztasága felett.

* Az egyenletesen temperált rendszerben az oktáv 12 egyenlő részre oszlik, ezekből kiválogatható a 7 törzshang, a maradék 5 hang felfogható akár felülről, akár alulról módosított hangként, ahogy épp az aktuális hangnem megkívánja.

A gitár fogólapján az érintők (bundok) sorozata megfelel a temperált félhangoknak.

* Itt említem meg, hogy az olyan skálát, amelyben mind a 12 hang szerepel, kromatikus skálának hívjuk, de sietve hozzáteszem, hogy ilyen nem csak temperált hangrendszerben van, de csak a temperált rendszerben igaz az, hogy a kromatikus skála "lépcsőfokai", vagyis a szomszédos hangok hangközei egyformák.

- És a temperált rendszerben egy ilyen hangköznek mekkora frekvencia-hányados felel meg?

- Tizenkettedik gyök kettő, vagyis számértékben kb. 1,059463.
Most pedig, ahogy ígértem, átírjuk a betűs kottát vonalas kottába. De milyen hangnemben írjam?

- Hát úgy, hogy könnyen lehessen énekelni.

- Jó.

- És ez most milyen hangnemben van? És egyáltalán miből lehet ezt megállapítani?

- Látod ott a violinkulcs mellett azt a kerítés formájú jelet? Az ott egy kereszt. Ez egy olyan módosítójel, amely egy fél hanggal felemeli azt a hangot, amelyre vonatkozik.

- De honnan lehet tudni, hogy melyikre vonatkozik?

- Az a jel helyéből derül ki. Ha a módosítójel valahol "menet közben" van kitéve, akkor arra a hangra vonatkozik, amelyik előtt áll, valamint a legközelebbi ütemvonalig előforduló összes ugyanolyan magasságú hangra, beleértve az egy vagy több oktávval magasabb vagy mélyebb hangokat is. Ha közben mégis szükség van módosítatlan hangra, akkor feloldójellel érvényteleníthetjük a módosítójelet.

Módosítójelek:

Ha a módosítójel(ek) a sor elején, közvetlenül a kulcs után van(nak) kiírva, akkor előjegyzésnek nevezzük, és az összes megfelelő magasságú hangra vonatkozik, beleértve az oktávokkal mélyebb vagy magasabb hangokat is. Ha közben módosítatlan hangra is szükség van, akkor feloldójelet kell használni, ami az őt követő legközelebbi ütemvonalig érvényes, és szintén vonatkozik az alsó-felső oktávokra is.

- Akkor az előző kérdésemre már tudom is a választ. Mivel a violinkulcs után egy kereszt volt, éspedig az F helyén, ez azt jelenti, hogy minden F helyett Fisz van, és az előbb már láttuk, hogy ez a helyzet akkor áll elő, ha dó=G.

- Tehát miből lehetett megállapítani a hangnemet?

- Az előjegyzésből. De mi van akkor, ha egy kereszt az előjegyzés, de nem az F helyén, hanem valahol másutt?

- Akkor vagy eltévesztették az írást, vagy valamilyen egzotikus hangrendszerről van szó, amelyben másképp következnek a hangközök, mint az európai hétfokú rendszerben. Az alábbi kvintoszlop táblázatban összefoglaljuk a hangnemeket:

- Mi az hogy DÚR, mi az hogy moll, és miért van az egyik nagybetűvel írva, a másik meg kicsivel?

- A kisbetű-nagybetű kérdésre egyszerűbb a válasz: azért írjuk így, mert ez a szokás. A másik kérdés már összetettebb.

* Minden dallamnak van valamilyen nyugvóhangja, amelyen ha megpihen, olyan érzésünk van, hogy oldódik a feszültség. Néha azt érezzük, hogy távolodunk a nyugalmi helyzettől, néha meg olyan, mintha közelednénk hozzá. Ezt a nyugalmi helyzetet az alaphang fejezi ki, ami leggyakrabban a dallam záróhangjával azonos.

* Az európai zenetörténet korai szakaszában (kb. 1600-ig) keletkezett dallamok nagy változatosságot mutattak olyan szempontból, hogy a dallamhangok által meghatározott hangskálák fokai hogyan viszonyultak a záróhanghoz. Ezt a sokféle tonalitást felvonultató zenei világot modális zenének nevezzük. A modális zenében előforduló különféle hangnemeket modális hangnemeknek hívjuk. Mivel a modális zene máig is ismert példái túlnyomórészt keresztény egyházi zeneművek, ezért a modális hangnemeket szokás egyházi hangnemeknek is titulálni.

* A 17. századtól kezdve egy merevebb zeneszerzői gyakorlat alakult ki, mind a ritmikában, mind a dallamok és a harmóniák szövésében nagyobb határozottságra, stabilitásra törekedtek. Ezt a zenei világot funkciós zenének nevezzük, amelynek dallamai függőleges oszlopokon, funkciós harmóniákon nyugodnak. A funkciós zenében a hangsorok száma is lecsökkent, a dó és a lá alapú hangsorok maradtak használatban. A dó alapú hangsor a dúr skála, a lá alapú a moll. A táblázat "DÚR" és "moll" rovataiban a velük egy sorban olvasható előjegyzéssel kottázandó dúr és moll hangnemek alaphangja látható. Az egy sorban olvasható (tehát azonos előjegyzéssel írandó) dúr és moll hangnemeket párhuzamos hangnemeknek nevezzük.

- És vajon miért pont a dó és a lá alapú hangnemek maradtak meg?

- Erre biztosat nem tudok válaszolni, de egy lehetséges magyarázatot elmondok majd a következő fejezetben.

- Fönt a H-dúr-gisz-moll-tól a Cisz-dúr-aisz-mollig nem ugyanaz, mint lent a Cesz-dúr-asz-molltól a Desz-dúr-b-mollig?

- Ezek a hangnemek valóban azonosan szólnak, úgy is mondjuk, hogy enharmonikusak. Épp ezért a kvintoszlop be is görbíthető egy ilyen csigavonalba:

Eddigi ismereteink alapján már le tudunk írni, és kottáról el tudunk énekelni különféle dallamokat, ha kellő gyakorlatra teszünk szert.

* Ezekután nézzük meg, mi a módja a harmóniák lejegyzésének!