Kabóca 1. füzet - tartalom
Előző rész (Indulás)



Zeneelméleti ismeretek


Az ismétlés nem csak a tudás atyja...
...hanem mindenfajta zenének is.
(párbeszéd a zene építőköveiről)

- Miből van a zene?

- Hangokból.

- De minden hangból zene lesz?

- Nem.

- Akkor mi teszi a hangokat zenévé?

- A szabályosság, a rendezettség, az ismétlődés, az ismétlésekben rejlő változások, a fejlődés, a végeredményben felismerhető tudatosság, ...

- Stop! Ez nekem egyszerre sok.

- Jó, lassítunk. Először nézzük meg, milyen tulajdonságai vannak egy hangnak!

1. Idő

A hang leglényegesebb tulajdonsága, hogy mikor szólal meg, és mikor hallgat el. E két időpont között zajlik a hang élete, melynek során a hang egyéb tulajdonságai is változhatnak.

2. Magasság

Minden hang rezgés. A rezgések időbeli sűrűsége határozza meg a hang magasságát. Gyorsabb rezgés magasabb, lassúbb rezgés mélyebb hangot eredményez.

3. Hangerő

A rezgések nagysága, a kitérések mértéke határozza meg a hangerőt.

4. Hangszín

Egy tárgy soha nem tud egyféleképpen rezegni, egy rezgés mindig több különböző irányú, szaporaságú, mértékű rezgőmozgás eredője. Ezért minden természetes hang összetett, ún. részhangokból tevődik össze. A hangban rejlő részhangok határozzák meg a hang színét.

5. Hely

Néha az is érdekes lehet, hogy egy hang honnan szól. Erre érdekes példákat találunk világszerte, pl. a latin-amerikai népzenében (megbontott pánsíp) vagy az itáliai kórusművészetben (kettős kórus).

- Jó, ennyi talán elég lesz a hangokról, de hogy lesz ebből zene?

- Ismétléssel. Az azonos és az eltérő ismétlődések kombinációjából. Ha egy hangot egy másik hang követ, az már együtt egy motívum. Három-négy hang már egészen jellegzetes motívumot alkothat. A zenében egy motívum olyan szerepet tölt be, mint a beszédben egy szó. A motívumok frázist alkotnak, a frázisok periódust, a periódusok tagot. A frázis megfelel egy fő- vagy mellékmondatnak, a periódus egy összetett mondatnak, a tag egy bekezdésnek, vagy egy versszaknak.

- És egy ilyen tag már lehet komplett zenemű?

- Sőt, a legegyszerűbb zenei példák, mint pl. az ősi munkadalok egyetlen frázis ismétléséből állnak. A népi gyermekdalok többnyire egy periódusból állnak, népdalaink többsége egytagú.

- Akkor a hosszabb zenék ugye mind többtagúak?

- Nem feltétlenül. Például a népballadák között vannak egészen hosszúak, de zenei anyaguk mégis egytagú. Másrészt be kell vallanom, hogy ez az egész hierarchikus fogalomrendszer (motívum, frázis, periódus, tag, tétel, felvonás, stb.) a bécsi klasszicizmus stíluskorszakának zeneszerzői gyakorlatára illik igazán, egyéb korok és főleg más népek zenéjére alkalmazni néha egy kicsit erőltetett. Ugyanakkor kérdésedre a válasz érdekes, mert a zeneművek többnyire valóban többtagúak, és egy-egy művön belül a zenei gondolatok rendje, egymáshoz való viszonya a lehető legváltozatosabb képet mutatja. Egy zenemű gondolati elemeinek (témáinak) sorrendiségét, visszatéréseinek, ismétléseinek rendjét, egymáshoz való viszonyát, fejlődésének mechanizmusát a zenemű formájának nevezzük.

- Hű de fárasztó vagy! Mondanál egy-két példát? Esetleg egy gömbölyűt meg egy szögletest?

- Ez a forma nem olyan forma, de mondok példákat. Ha egy dalban egy négysoros dallamot egy másik dallam követ, és vége a dalnak, akkor az egy kéttagú forma. De ha a második dallam után visszatér az első, akkor az egy triós forma. Ha ezekután egy harmadik téma is jön, majd megint visszatér az első, az már rondóforma, de egy rondó ennél több témából is állhat, csak az benne a lényeg, hogy az egyik téma rendszeresen visszatér.

- Tudod mit? Inkább ne mondd el az összes zenei formát, hátha beesteledik közben.

- Jó, csak még kettőt hadd mondjak, mert roppant népszerűek. Egyik a kánon, amelyben a szólamok egyetlen dallamból következnek valamilyen szabály szerint. Legegyszerűbb esetben ez egyetlen dallamnak a visszhangszerű ismétlése, amelynek eredményeként ugyanannak a dallamnak különböző részei szólnak egyszerre. Másik a variáció, amelyben egy dallamot ismételgetnek, de mindig másképpen cifrázva, olyannyira, hogy az eredeti dallamot már-már alig lehet felismerni.

- Tudod, min csodálkozom? Hogy már régóta zenéről beszélsz, de dallamról, ritmusról, harmóniáról még alig szóltál. Pedig hát ettől zene a zene. Vagy nem?

- De igen. Legalábbis ezek adják a zene tartalmát. Amit az előbb meséltem, az a zene formájáról szólt, vagyis a szerkezetről, ha úgy tetszik, a csontvázról. Mert a zenének teste van, él, mozog, szaporodik. A forma a csontváz, a tartalom a hús, a vér, az idegek, a mondanivaló a lélek.

- Azt akartam kérdezni, hogy egy dallam hogy illeszkedik bele ebbe a formai izébe, vagyis mi számít egy dallamnak, talán egy frázis, vagy egy periódus, vagy akár egyetlen motívum?

- Mondtam már, hogy ez a formai tagolás egy kicsit önkényes. A dallamok valójában eléggé önállóak ahhoz, hogy formaelméleti ismeretek nélkül is érezzük, hogy egy dallamnak hol az eleje és hol a vége. Az a zenei részlet tekinthető egy dallamnak, amely eredeti környezetéből kiragadva is kerek egésznek hat. Vannak persze soha véget érni nem akaró dallamok, például Wagner vagy Puccini operáiban.

Amúgy minden dallam egymás után következő hangokból áll. E hangoknak különböző lehet a magassága, ettől van a dallamnak "dallama", különbözhet a hangok hossza (meg szünet is lehet közöttük), ettől van a dallamnak ritmusa, és különbözhet a hangok ereje is, ez adja a dallam dinamikáját.

- És mi a helyzet a harmóniával?

- A harmónia szó eredeti jelentése "rend", a köznyelvben a külső és belső békét, a zenében pedig az egyidejűleg hangzó zenei hangok együttesét jelenti.

- Például amikor egyszerre többen éneklünk egy dalt?

- Ha egyszerre mindenki ugyanazt énekli, azt még nem nevezzük harmóniának. De ha kánonban énekelünk, vagy gitárral kísérjük dalunkat, ott már megjelennek a harmóniák (hangzatok, akkordok). A lényeg az, hogy több különböző magasságú hangnak kell egyszerre szólni ahhoz, hogy harmóniáról beszélhessünk.

- És mikor beszélünk diszharmóniáról?

- Zenében nem sűrűn, ugyanis a feszült, kellemetlen, feloldásra váró hangzásokat inkább disszonanciának, disszonáns hangzatnak, vagy akár disszonáns harmóniának is nevezzük.

- Ez egy fából vaskarika, olyan, mint egy forró fagylalt. És minek hívják a harmonikus harmóniákat?

- Konszonanciának, illetve konszonáns hangzatoknak.

- Mitől függ az, hogy egy hangzást kellemesnek vagy kellemetlennek érzünk?

- Erre nehéz igazat felelni, de az biztos, hogy a megértéséhez kell némi matematikai meg fizikai ismeret. A különböző rezgések interferencia-jelenségeiben kell keresni a választ, amit most inkább nem fejtenék ki, hanem mondanék egy leegyszerűsített és kétségbe vonható számtani magyarázatot:

Azok a hangzatok szólnak kellemesen, amelyekben a hangok rezgésszámának arányai kifejezhetők igen kis egész számokkal. (Igen kis szám <= 8) Azt azonban sietve hozzáteszem, hogy a történelem folyamán többször is változott a hangközök ilyen megítélése, tehát ez koroktól, ízlésektől is függ.

- Mára talán ennyi elmélet elég volt. Nemde?

- Legközelebb a dallam, ritmus, harmónia és dinamika írásbeli megjelenését tárgyaljuk, feltéve, hogy te is itt leszel.

- Ha jól értem, akkor a kottaírásról és kottaolvasásról lesz szó.

- Így igaz.



Látni és hallani
(kottaírás és kottaolvasás)

Történeti kitérő a zenei írásbeliségről

A dallamok lejegyzésének igénye feltehetően egyidős a dallamok létezésével. Gyakorlati megvalósítás azonban nem született egyből. A ma ismert legrégibb dallamlejegyzések messze nem olyan régiek, mint pl. a legrégibb szöveges nyelvemlékek. A kínai császári udvarokban több, mint 2000 éves zeneelméleti értekezések maradtak fenn, de lejegyzett dallamok "mindössze" a Tang dinasztia idejétől fogva (618-906) ismeretesek.

Európában a dallamok lejegyzése a keresztény egyház liturgikus dallamainak összegyűjtésével kezdődött kb. a 9. században. Ezt a dallamkincset nevezzük gregorián énekeknek. Ezeknek a lejegyzése ún. "neumák"-kal történt. A neumák olyan kacskaringós vonalak, amelyek a szöveg fölé beírva kifejezik a dallam menetét (a legfinomabb rezdüléseket is beleértve), de nem fejezik ki az abszolút hangmagasságot és a tonalitást.

- Bocs, hogy közbevágok, de mi az a tonalitás?

- Erről külön könyvet lehetne írni, de a lényege az, hogy a dallamaink hangkészlete által meghatározott hangskálák szomszédos hangjai közötti hangközök nem egyformák, ezért ha egy dallamot más skálahangon kezdünk el, miközben végig az eredeti skála hangkészletéből vesszük a hangokat, akkor a dallam hangközei kismértékben módosulnak, a dallamhangok egymáshoz viszonyított szerepe átértékelődik, vagyis más tonalitásba kerül a dallam.

- Jó, ezen még rágódok, de nézzük tovább a dallamlejegyzést!

- A következő nagy lépés Guido Aretinus (kb. 995-1050) Arezzoi templomi karnagy nevéhez fűződik, aki nevet adott a hangoknak, éspedig az "Ut queant laxis" kezdetű gregorián himnusz sorkezdő szótagjainak felhasználásával. A hangnevek az alábbiak lettek:

UT, RE, MI, FA, SOL, LA

később a SI hang társult hozzájuk hetedikként. Ugyancsak Guido találmánya a négyvonalas vonalrendszer, amelyben a vonalakon és a vonalközökben elhelyezett neumák már konkrét hangmagasságokat jelölnek. Ezzel már a tonalitás is megfelelően kifejezhető.

Pár száz év alatt a négy vonalból öt lett, a neumákat felváltották a szögletes, majd a kerek hangjegyek, megjelentek a kulcsok, az előjegyzés, az ütemvonalak, a tempó és dinamikai jelek, feltalálták a hangvillát, amivel meghatározhatóvá vált az abszolút hangmagasság, majd a metronómot is, amivel a tempót lehet számszerűsíteni.

Miközben a hangjegyírás gyakorlata Európa szerte terjedt, a lantosok, virginalisták, orgonisták más "hangszerközeli" lejegyzési módokat is kitaláltak. Ezeket tabulatúráknak nevezzük.

- Rátérhetnénk a lényegre? Hogyan kell egy dallamot leírni?

- Az a lényeg, hogy a dallamot alkotó hangok tulajdonságait kell lejegyezni úgy, hogy a hangok sorrendjét is kifejezze. A sorrend kifejezhető egy balról-jobbra haladással, ami azért is jó, mert így a szöveg is beírható a kottasorok közé.

- És ha a szöveg arab vagy héber nyelven van, ami ugye jobbról balra van írva, akkor mi van?

- Akkor vagy az egész kottát jobbról balra írják, amire többszáz éves példák vannak, vagy - ami a mai gyakorlat - a szöveget szótagonként jobbról balra írják, de minden szótag a megfelelő hangjegy alá kerül. De haladjunk tovább!

A hangok tulajdonságai közül az idő és a magasság az, amit speciális jelrendszerrel kell kifejeznünk, a többi megadható akár szövegesen is, és nem is feltétlenül jelölendő.

A ritmika lejegyzése

Az időbeli tulajdonságokat fejezi ki a ritmika lejegyzése. Szerencsére a zenében előforduló hangok hossza nem tetszőleges és nem véletlenszerű, hanem viszonylag egyszerű arányokat követ, ezért a ritmika lejegyzése aránylag kevés hangértékkel megoldható. (Azért ez nem teljesen igaz, mert van olyan zene is, aminek a ritmusa a szokásos jelölésekkel nem írható le, de ettől most eltekintünk.)

Nézzük ezeket a hangértékeket:

A hangértékek neve kifejezi a hangok időtartamának egymáshoz való viszonyát. Hogy egyáltalán milyen hosszú pl. egy negyedhang, az a tempójelzésből derül ki. Van szöveges tempójelzés (legtöbbször olasz nyelven), mint pl.:

largo
lento
adagio
andante
andantino
moderato
allegretto
allegro
vivace
presto
= szélesen
= lassan
= lassan
= lépésben
= lépegetve
= mérsékelten
= kicsit vidáman
= vidáman
= élénken
= gyorsan

(Ezek a kifejezések valójában többnyire nem tempót, hanem
karaktert, hangulatot jelentenek, de az előadási gyakorlatban
ezek a hangulati jellemzők határozzák meg a tempót.

és van metronómjelzés, amely azt jelenti, hogy a jelzett hangérték egy percnek hányad része. De maradjunk még egy kicsit a hangértékeknél!

A hangjegy után álló pont 50%-kal növeli meg a hangértéket, a második pont további 25%-kal.

- És három pont is állhat egy hangjegy után?

- Igen, sőt akár négy is. Pl.:

Az eddig tárgyalt hangértékek az egész hang többszöri felezésével, és a keletkezett kisebb hangértékek összefűzésével jöttek létre. Azonban a hangértékeket nem csak felezni, hanem harmadolni, ötödölni, hetedelni is lehet.

A triolás, kvintolás, szeptolás hangokat is lehet tovább felezni, pontozni, így elég változatos ritmusokat lehet kiagyalni az eddig tárgyalt néhány hangértékből. További hangértékek ismertetésétől eltekintek (a többiek elég ritkák), de két lényeges dolgot el kell mondanom.

1. Egy hangérték nem a hang megszólalásától az elhallgatásáig tartó időt jelenti, hanem a megszólalástól a következő hang (vagy jelölt szünet) megszólalásáig terjedő időt.

- Bocs, itt két dolgot is meg kell kérdeznem. Mi az hogy jelölt szünet, és hogyan szólal meg?

- Úgy értem, hogy kottában jelölt szünet, mert amúgy az ún. legato előadásmód kivételével minden hanghoz tartozik egy jelöletlen szünet, amit a hang értékéből veszünk el, így a hang rövidebb lesz a jelölt hangértéknél, de a következő hang mindig csak akkor szólal meg, amikor a teljes hangérték letelt. A szünet pedig igaziból nem szólal meg, de ugyanúgy végig kell játszani, mint a hangokat, vagyis ki kell várni az idejét.

2. Amit ritmikailag meg lehet csinálni a hangokkal, azt a szünetekkel is meg lehet csinálni, sőt, a hangokat és a szüneteket kombinálni is lehet egymással.

Itt egymás mellé állítjuk a hangjegyeket az azonos értékű szünetjelekkel.

- Ütemről, ütemezésről, ütemmutatóról még nem volt szó, pedig, ha jól sejtem, ez is a ritmikához tartozik.

- Igen, ezt szándékosan hagytam a végére, és engedj meg itt is egy kis történészkedést! Ha megnézed valamilyen nagyon régi zenének a lejegyzését (pl. egy ősmagyar siratóének, vagy egy gregorián ének) abban sem ütemmutatót, sem ütemvonalat nem látsz. Ezeknek az énekeknek a ritmikája és a hangsúlyai a szöveg természetes ritmusához és hangsúlyaihoz igazodnak. A későbbi korokban a ritmus lejegyzése egyre egzaktabbá vált, a hangsúlyok elosztása pedig egyre szabályosabb, mondhatni "merevebb" lett. A hangsúlyos és hangsúlytalan hangcsoportok váltakozása jelölte ki az ütemet.

A kottában az ütemeket vékony függőleges vonalak választják el. Az ütem első hangja általában hangsúlyos, ezenkívül lehetnek mellékhangsúlyok, és hangsúlytalan ütemrészek. Ezek eloszlását az ütemmutató határozza meg.

- Tehát ha ki van írva az ütemmutató, akkor egyértelmű, hogy melyik hangokat kell hangsúlyozni?

- Nem teljesen, mert megesik, hogy pl. egy régi kórusművet a könnyebb navigáció végett átírnak ütemvonalas kottába, ugyanakkor az egyes szólamok hangsúlyai egymással sincsenek szinkronban. Ilyen művekben a hangsúlyokat nem az ütemvonalakból, hanem a dallam vonulatából és a szövegből lehet kitalálni. További lényeges szabály, hogy az átkötött hangokat nem hangsúlyozzuk:


Folytatás
Kabóca 1. füzet - tartalom