HOLNAP LESZEK NYOLCÉVES

Ingrid Sjöstrand
HOLNAP LESZEK NYOLCÉVES
Sir Widerberg
ŐSZ
Britt G. Hallqvist
MIÉRT?
Ingrid Sjöstrand
LÁTTAD MÁR?
Siv Widerberg
BÉLYEG
Ingrid Sjöstrand
MILYEN KÁR
Ingrid Stöstrand
DÉLUTÁN NÉHA
Ingrid Sjöstrand
ÓRIÁSI TERMEKBEN ROHANGÁLTUNK
Ingrid Sjöstrand
NÉHA CSONTVÁZRÓL ÁLMODOK
Ingrid Sjöstrand
GYEREKNEK LENNI AZÉRT ROSSZ

BARÁTSÁG, SZERELEM

Ingrid Sjöstrand
KICSIT CSAK!
Siv Widerberg
CILLA ÉS ÉN
Siv Widerberg
SUSANNA
Siv Widerberg
BARÁTSÁG
Siv Widerberg
SZERELEM
Ingrid Sjöstrand
MIKOR USZIBÓL JÖVET
Britt G. Hallqvist
PUFI
Siv Widerberg
LECKE

AMI A SZÍVEDET NYOMJA

Ingrid Sjöstrand
ANYUBAN AZT NEM BÍROM
Ingrid Sjöstrand
A HAJAM A DEREKAMIG ÉR
Siv Widerberg
JÓ, HA NŐVÉRE VAN AZ EMBERNEK
Ingrid Sjöstrand
HA VOLNA APUKÁM
Ingrid Sjöstrand
MEG NE PRÓBÁLD!
Siv Widerberg
A VÁROSBAN
Siv Widerberg
MÓNÁÉKNÁL
Ingrid Sjöstrand
MIKOR SÖTÉTEDNI KEZD
Siv Widerberg
SÓDERPARTI

A FELNŐTTEK FURCSÁK NÉHA

Britt G. Hallqvist
NAGYMAMA ÉS FÁBIÁN
Ingrid Sjöstrand
A NÉNIKE A FÖLDSZINTRŐL
Siv Widerberg
A TANÍTÓ NÉNI AZT MONDJA
Ingrid Sjöstrand
A FELNŐTTEK FURCSÁK NÉHA
Britt G.Hallqvist
A LÉPCSŐHÁZBAN
Ingrid Sjöstrand
MAMÁNAK ESTE NINCS IDEJE
Ingrid Sjöstrand
NÁLUNK NAGYON JÓ
Siv Widerberg
KÜLFÖLDIEK
Britt G. Hallqvist
TÁRSASUTAZÁS
Britt G. Hallqvist
A MUZSIKÁS NÉNI
Britt G.Hallqvist
BALESET

BETEG A TENGER

Siv Widerberg
BETEG A TENGER
Ingrid Sjöstrand
TITKOS BÉKETÁRGYALÁSOK
Britt G. Hallqvist
EMBEREK A NAGYVILÁGBAN
Ingrid Sjöstrand
HA FÜLÜNKET A FÖLDRE SZORÍTJUK
Ingrid Sjöstrand
VAN HOZZÁ KÖZÖD?
Ingrid Sjöstrand
HA NAGY LESZEK
Ingrid Sjöstrand
SIETEK

Holnap leszek nyolcéves.
Ez persze nagyon klassz.
Megkapom talán a hármas fémépítőt,
abban több kerék van.
Megkapom talán a legújabb Beatles-lemezt,
de lehet, hogy az túl sokba kerül.
Miért lógatom úgy az orrom?
Meg tortát is fogok kapni.
Holnap nyolcéves leszek,
és nem leszek már hétéves soha többé.

Stefanéknál almafák
vannak a kertben
és vörös virágok,
dáliának mondja őket.
Nekünk erkélyünk van.
Ott állnak a síléceim,
a telet várják.

Miért hívják a széket
éppen széknek?
Miért mondjuk a késre, hogy kés,
és honnan tudjuk, hogy a boglya boglya?

Ki adott nevet a dolgoknak először?
Ki volt a Névadó?
Ki mutatott rá mindenre:
"Ez kő, ez fű, az fenyő"?

Talán a dolgokat nem is így hívják
igazában.
Talán szomorúak is, hogy nem mondhatják:
"Ne higgyetek a Névadónak
Sokkal szebb nevünk van
igazában!"

Láttad már
két fiú arcát
mikor biciklivel
gurulnak le a lejtőn?
Az első arcán ez van:
Nézzétek, mit tudok én!
A másik arcán:
Mama, segíts!
De nem nyúlhat a fékhez,
ha nem fékez az első...

Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.

Milyen kár, hogy
nincs cipzár a banánon!
Ha csak a felét akarom megenni,
bezárhatnám a maradékot.

Azt hiszem, cipzárat fogok szerelni
egy banánra,
mondjuk füzetkapoccsal,
és enni kezdem a buszon.
Lehúzom a zárat,
majszolok belőle,
és újra behúzom.
Klassz, mi?
Hogy bámulnak majd az ürgék!
Persze ők úgy tudják,
hogy nincs cipzár a banánon!

Délután néha a háztető
velünk szemben
olyan furcsa színű lesz.
Süt a nap
és az ég se kékebb, mint máskor,
de a tető nem vörös,
nem barna,
nem is lila,
hanem messzeség-színű.
Ki kellene repülni az ablakon.
Át, oda, messze.

Óriási termekben rohangáltunk,
a srácok meg én.
Minden teremnek három ajtaja volt,
olyasfélék, mint az étteremben,
csak be kellett lökni őket.
A három közül kettő
mindig koromsötétbe nyílt,
de a harmadik mögött újabb terem volt.
Rohantuk egyiktől a másikig,
tovább, tovább,
de sose volt vége.

Álmodtál már ilyesmit?

Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
- Csak álom volt -
mondja anya.

Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.

Gyereknek lenni azért rossz,
mert igazán sehová
nem tartozol.
Persze nagyon klassz,
hogy derék szüleid vannak
és egészen tűrhető testvéreid
- ha vannak -
mégis
nincs semmit, amit magad választottál.
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém
és akiről ők nem is tudnak.

Kicsit csak! Kösz, kösz. Elég!
És tényleg elég,
pedig éhes vagyok,
de most nincs időm enni.
Kösz, kenyér nem kell.
Süti van? Mehetek?
Mária vár.
Hát Mária, tudod.
Akivel reggel játszottam a téren.
Mária nagyon helyes,
van egy felhúzható oroszlánja.
Kösz az ebéd. Szia!
Kesztyűt? De hülye találmány.
Sapkát?! Jó, jó, jó.
Mária!
MÁRIA!

Cilla
(akit igazában Cecíliának hívnak)
néha olyan gügye.
Néha helyes,
néha egész jól ki lehet vele jönni.
Néha,
néha kis dedós hozzám képest.

"Mit gondolsz rólam?"
Kérdeztem egyszer Cillát.
Tudjátok, mit felelt?

Ezt:
"Néha olyan gügye vagy.
Néha helyes.
Néha egész jól ki lehet veled jönni.
És néha...
... néha kis dedós vagy hozzám képest!"

Susannáéknál voltam
néhány napig.
Ott aludtam.
Ott ettem.
Ott játszottam.
Ott tanultam.

Nemsokára Susanna jön hozzánk.
Akkor én fogok egész nap biciklizni,
és hagyom, hogy Susanna loholjon mellettem.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
elém jött,
átkarolta a vállam,
és a titkairól sugdosott.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
sarkon fordult és ment.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
mutatott valamit, amit nemrég kapott,
és három percig játszhattam vele.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
felhívott valakit
telefonon,
és kérdezte, náluk lehet-e egész nap.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
csokoládét adott
és narancslevet.

"Á, te vagy az"
mondta Lena.
"Hát nem tudod, hogy már Ingriddel vagyok?
Hogy köztünk vége mindennek,
mindennek, érted?
Észre se vetted, te hülye?"

Több hónapba telt,
hogy Lenát ne szeressem
és ne gyűlöljem többé.

Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy vörös és elálló
fül.

Mikor usziból jövet
sorbaálltunk a buszmegállónál,
Johan végigfutott mellettünk,
és minden lányra ráhúzott
a nedves fürdőnacijával.
Mindegyikre, csak rám nem.
Monika azt mondta, biztos komál engem.
Nem tudom...
Hátha csak kifelejtett?

Pufinak hívja mindenki,
mert egy picurkát pufók.
Csak egy picurkát.
Gyakran áll a tükör előtt,
és motyogja: "Csak egy picurkát."
Pufinak fogynia kellene,
de ha olyan nagyon szereti a húsgombócot!
Pufit Karl-Fredriknek hívják,
de ezzel senki se törődik,
csak Ulla.
Karl-Fredrik! - kiabálja
jó hangosan, hogy hallja mindenki.
Pufi szereti Ullát.

Stefan beteg.
Elmegyek ma Stefanhoz,
elviszem neki a leckét.
"Én hoztam el
a leckét"
mondom majd neki.
"Mert Magnus is beteg,
azért jöttem én
a leckével."
És odaadom Stefannak
a könyveket,
és megmutatom,
mit kell tanulni.
"Hát szia, Stefan"
mondom végül.
"Hát szia, Ingrid"
mondja ő.

Stefan nővére
nyitott ajtót,
és ő vitte be a könyveket.

Anyuban azt nem bírom,
hogy mindenre tud mondani
valami okosat.
Ha azt mondom,
hogy minden olyan unalmas,
hogy semmi kedvem suliba menni,
hogy utálom Kerstint,
hogy szorít az új trikóm,
ő már mondja is,
hogy majd megjön a kedvem,
hogy tegnap még szerettem Kerstint,
és hogy vegyél fel másik trikót!
Az ember még csak nem is unatkozhat
nyugodtan.

A hajam a derekamig ér,
ha nyújtom egy kicsit.

Anya haja olyan, mint egy fiúé
- mint a fiúké volt régen.

A bátyám haja olyan, mint egy lányé
- mint a lányoké volt régen.

A nővéremnek parókája van
- ez egy másvalakinek a haja.

Apának nincs haja.

Hurrá, van nővérem,
aki mindent tud.

Hurrá, van nővérem,
aki mindent jobban tud.

Hurrá, van nővérem,
aki mindig nagyobb.

Hurrá, van nővérem,
aki mindenben az első.

Hurrá, hurrá, hurrá,
mert a nővéremnek,
aki három évvel idősebb,
egy éven át mindent megtettem, amit akart.
különben
egész biztosan
beárult volna a mamának,
hogy az utcán egy néni után
azt kiabáltam, VÉN BOSZORKÁNY.

Ha volna apukám,
ő lenne a legerősebb.
Kocsival járna,
és a kocsiajtó hangosan becsapódna,
mikor hazajön.
Pipázna,
és benzinszaga volna,
és minden este hancúrozna velem.
Aztán újságot olvasna,
vagy kiabálna velem: Mi lesz így belőled, te kölyök?
Volna egy hatalmas télikabátja,
és abban elbújnék előle.
Ha volna apukám.

Meg ne próbáld!
mondja apa,
és nagyon szigorúan néz rám.
És egész testem reszket,
és már úgy érzem, gyáva vagyok,
ha meg nem próbálom.

Tegnap a városban voltunk,
anya meg én.
Vásároltunk.
Vettünk egy nadrágot.
Vettünk egy pár cipőt.
Utaztunk a metrón.
Voltunk a bankban.
Meglátogattunk egy nagybácsit,
aki nyomorék,
és nem tud egyedül menni az utcán.
Vettünk egy konyhai órát.
Ültem egy széken,
míg anya felpróbált három ruhát.

"Mit csináltatok ma?"
kérdezte apa, mikor hazajött.

"A városban voltunk és jól szórakoztunk"
felelte anya.

Muris!
Én egyáltalán nem találtam
szórakoztatónak.

Mónáéknál
úgy beszélnek a gyerekkel,
mintha nagy volna.
"Mit gondolsz?" kérdik
- Móna papája meg a mamája -
"Mit gondolsz?
Szerinted hogy lenne jobb?
Szerinted hogy kéne csinálni?"
Aztán:
"Értem.
Azt mondod?
Lássuk csak.
Tényleg, tökéletesen igazad van!"
Vagy:
"Nem, azt hiszem,
ebben tévedsz..."

Szeretném, ha a Mónáéknál -
nálunk lenne.

Mikor sötétedni kezd,
akkor jó sétálni.
Járom az utcát,
belesek az ablakokon.
Az emberek odabenn
úgy mozognak az ablak mögött,
mint halak az akváriumban,
ha felgyújtjuk benne a lámpát.

Mikor egész sötét lesz,
jó beúszni
a saját akváriumomba.
Valaki mondja: Szervusz.
Hol jártál?
És felelek: Csak úgy sétáltam.

És arra gondolok, hogy most én is
hal vagyok a kivilágított tartályban,
és azokra gondolok, akik beleesnek,
akiknek nincs fénytartályuk,
ahol melegedjenek.
Mind a rókákra és a nyulakra,
és otthontalan macskákra
és emberekre.

Daniel,
aki az osztályunkba jár,
a vacsorát Sóderpartinak hívja.
"Sódert esztek vacsorára?"
kérdeztem egyszer
(mert szerintem ez a
Sóderparti
olyan lükén hangzik).
"Frászt" mondta Daniel,
"húst eszünk,
és mindenki nyomhatja a sódert,
és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja"
mondta Daniel és nevetett.

Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!
Nálunk csak olyan közönséges
Vacsora van.

Nagymama csak ül, szót se szól.
Elgondolkodott...
Nem hallja, hogy kiabálunk,
nem látja, hogy Tamás három sütit töm a szájába.
Nagymama Fábiánra gondol.

Fábián baba volt.
Kopott és csúnya,
majdnem kopasz.
Nagymama négyéves volt.
Szégyellte Fábiánt,
és egy nap a szemétvödörbe dobta,
de mikor a szemetes elment,
elsírta magát.

Nagymamának sok babája volt annak idején,
de mindet elfelejtette,
csak Fábiánt nem.
Most csak ül, szót se szól.
Elgondolkodott...

A nénike a földszintről
nehezen jut dűlőre.
Mindig megkérdi, ismétlik-e,
mielőtt leül megnézni
egy tévéfilmet.
A nénike a földszintről
háromszor megy minden üzletbe,
egyszer kinézni,
egyszer megvenni,
egyszer visszacserélni.
Akkor megkapja, amit akart?
Nem kérhette volna már legelőször?
A nénike a földszintről
nehezen jut dűlőre.

A tanító néni azt mondja,
hogy káromkodni csúnya dolog.
De a papám gyakran mondja
hogy Frászt meg A Keserves Szentségit,
és mama mondja, hogy Egy Nyavalyát,
és a nagypapa, hogy A Rosseb Belé
százszor is egy nap.
Egyébként láttam,
hogy a tanító néni karamellát eszik,
pedig mindig arról beszél,
hogy az édesség tönkreteszi a fogat,
és hogy a gyümölcs sokkal egészségesebb.

A felnőttek
furcsák néha.

Azt hiszik,
elég összeterelni
két "alkalmas korú" gyereket,
és a két gyerek
automatikusan jó haver lesz.

Szeretném összeterelni
papát
találomra egy "alkalmas korú"
bácsival
és megnézni, összehaverkodnak-e
- biztosan nem akarna
engem se többé összeterelni
Ulla-Gullával például.
Sokkal szívesebben játszom
Lill-Pärával,
pedig Lill-Pära kis tökmag,
de ugyanazt szereti
és uganazt utálja, mint én
- Ulla-Gullát például.

Öreg bácsi.
Fura hosszú kabátban jár.
Senki sem ismeri.
Senki se hallotta egy szavát még.
Tegnap megláttam az üzletben, és
gondoltam, na most...
De csak mutogatta, amit venni akart.
A házmester mondta, hogy hívják.
Fura hosszú neve van.
Nincs kiírva az ajtajára.
Sose kap levelet, mondta a házmester.
Mit csinálhat egész nap?
Ha becsöngetnék?
Igen... nem... igen... nem... igen.
Nem, nem merem.
Ha a lépcsőkön számolom, mindig az jön ki, nem.
Nem...
Mert mit is mondanék neki?

Mamának este nincs ideje a gyerekekre,
és papa, ő is rosszul áll idővel,
és a nővérem,
neki aztán semmi ideje taknyos kölykökre.
A könyvtáros néninek
nincs ideje beszélgetni velem,
mert annyian jönnek könyvért.
csak a részeg, öreg bácsinak
a könyvtár előtt,
annak van ideje beszélgetni a gyerekekkel.
Még jó, hogy a részeg, öreg bácsira
nincs ideje senkinek se.

Nálunk nagyon jó
fogalmazást írni.
A tanító néninek piros tolla van,
azzal ráírja Jó! meg Nagyon jó! meg Kitűnő!
a végire. Mást sose ír.
Így aztán a Jó! nem is olyan jó,
azt mindenki megkapja,
kivéve aki Nagyon jót kap
vagy Kitűnőt, mert az a legjobb.
És aki Nagyon jót kap,
az se boldog igazán,
mert mindig van, aki Kitűnőt kap.

Maria, aki mindig a legjobb akar lenni,
megkérdezte, hogy írjon, ha Kitűnőt akar.
Elevenen fogalmazzál! - mondta a tanító néni.
Legközelebb ez volt a feladat: A Nagymamáéknál.
Nem írtam egy szót se arról,
hogy a Nagypapa kiment az erkélyre,
és olyan hangosan énekelt,
hogy feljött a házmester,
és veszekedett vele.
És pont erre
kaptam Kitűnőt!

Apa külföldi,
anya is külföldi,
én is külföldi vagyok
most,
pedig svédek vagyunk.

Mert most Dániában járunk!
Hahaha!

Erre nem gondoltál, ugye?
Hogy a svédek is külföldiek lesznek,
amint külföldre mennek!

Mama nővére, Inge néni társasutazáson van.
Régóta spórolt rá,
csináltatott egy sárga ruhát
meg három sortot.
Mit gondolunk, nem túl szorosak rajta?
Á, dehogy!
Térképeket nézett,
olvasta az útikönyvet.
Francia tanfolyamra is járt,
jól felkészülök, mondta.

Inge néni hazajött.
Hogy érezted magad? - kérdezte mama.
Egyedül.
Társasutazáson?
Ühüm. A többieknek mind volt társasága.
... Persze ott volt a túravezető... - tette hozzá.
Az iskolai kirándulások jutottak eszembe
Én is mindig a tanító néni mellett megyek.

Hegedül,
olyan fülbántóan, mondják.
Öreg,
de nem úgy, mint a nagymama,
nem olyan kedvesen ráncos.
A ráncai sötétek a piszoktól.
A cipője papucs,
spárgával kötötte a lábára.
Beoson az étterembe, és hegedül,
de sose játszhatja végig,
a pincérek mindig kizavarják.
Terhére van, mondják, a vendégeknek.
Jó volna utána szaladni,
de nem szabad.
Jó volna megnézni, hol lakik -
vagy talán nem is lakik?
Ha nagy leszek,
és gazdag,
és azt tehetem, amit akarok...
Addigra a muzsikás néni nem él már.

Egy fasorban volt.
Három-négy kocsi állt az úton.
Megállítottak minket.
Egy férfi feküdt a fűben,
nyöszörgött, és véres volt az arca.
Robogóval rohant egy fának.
A rendőr és a mentők
még nem értek oda.

Valamit kérdeztek tőlünk
magyarul,
mert ez Magyarországon volt.
Azt hiszem, doktort mondtak,
de se papa, se mama nem doktor.

Mikor továbbmentünk, azt mondta papa:
"Biztosan élt még.
Nyöszörgött."
És mama: "Semmit sem tehettünk."
Aztán csend lett a kocsiban.

Nem szabad fürödnünk a tengerben.
"Megbetegszik, aki fürdik benne - mondja anya. -
Megbetegszik,
mert beteg a tenger,
beteg és piszkos a gyárak miatt."
Ezért tegnap Kajsa és én nyelvet nyújtottunk
Eriksson bácsira az utcán
(Eriksson bácsinak gyára van)
és azt kiabáltuk: "Hülye!"
De mama azt mondta,
hogy nem szabad nyelvet nyújtani
Erikkson bácsira,
és egyáltalán nem szabad hülyét kiabálni...
Így hát Kajsa és én
levelet írtunk Eriksson bácsinak.
"Ne piszkicsd be a vizet, fürödni akarunk!"

Ezt írtuk.
Alatta ez van:
"Kiválló tiszteletel
Lena Persson és Kajsa Lindkvist"
Jó, mi?

De mamának nem mutattuk meg a levelet.

Titkos béketárgyalások -
olvastam az újságban.
Szerintem nem helyes, hogy
titkosak a béketárgyalások.

A háború bezzeg sose titkos.
Egy háború, ahol egy puska se dörrent!
Egy háború, ahol senki se halt meg!
Egy háború, amit észre se vett senki,
mert csak a háboristák mentek oda,
és ott csúnyákat gondoltak egymásról
titokban. Titokban hahaha!

Az a lány az uszályon,
aki ruhát teregetett,
hol jár most,
melyik folyón,
melyik kikötőben?
És a pincérlány, aki elejtette a tálcát,
és a főpincér leszidta érte
- kirúgták azóta,
vagy még mindig ott botladozik?
És a szőlőtaposó fiúk,
akik szőlővel kínáltak minket?
... megígértük, hogy elküldjük a képeket,
amiket róluk csináltunk,
de semmi se lett belőle...
A nyurga apáca,
aki a templomot megmutatta nekünk,
és dühös lett, hogy kuncogunk -
mit csinál most?
Mit csinál mind a többi?
És a cigányok a sátoros kocsiban
és a vén kutya,
amelyik a kocsi árnyékában hűsölt,
hol járhatnak?
Hol laknak most, hogy tél lett?
Annyi ember a nagyvilágban!
Annyira emlékezünk,
és annyit elfelejtünk!

Ha fülünket a földre szorítjuk
egy nyári napon,
hallani a motozó gyökereket,
amint helyüket keresik,
ágbogaikkal
átfonva egymást
a talaj nagy úthálózatában.

Valami szöszmötöl.
Egy giliszta fektet le csöveket.
Micsoda zsivaj!
Pockok suhannak metró-alagútjukban!

És még van, aki ásót mer nyomni a földbe!

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
és hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él,
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

Ha nagy leszek,
híres ember leszek,
titkos telefonszámot tartok,
és autogramot küldök
a gyerekeknek,
akik bajuszt rajzolnak
a képemre az újságban.

Ha megunom
a hírességet,
rendes telefonszámot
kérek,
és bajuszt növesztek,
akkor majd nem ismer meg senki
(csak a gyerekek,
akik bajuszt rajzoltak
a képemre az újságban).

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielőtt megöregszem,
mielőtt meghalok.