GUILLAUME APOLLINAIRE
*
TARTALOM
ÉGÖV
A MIRABEAU-HÍD
A MEGCSALT SZERETŐ ÉNEKE
KIKERICSEK
PALOTA
ALKONY
ANNIE
A HALOTTAK HÁZA
CLOTILDE
MENET
MARIZIBILL
AZ UTAS
MÁRIÁCSKA
A FEHÉR HÓ
ANDRÉ SALMON ESKÜVŐJÉN FELOLVASOTT KÖLTEMÉNY 1909. JÚLIUS 13.
BÚCSÚ
SZALÓMÉ
A KAPU
MERLIN ÉS A VÉNASSZONY
KÖTÉLTÁNCOSOK
A LATOR
AZ ÉJI SZÉL
LUL DE FALTENIN
A CIGÁNYLÁNY
A REMETE
ŐSZ
A LANDOR ROAD-I KIVÁNDORLÓ
VIRÁG
A TŰZKOSÁR
RAJNAI ÉJ
MÁJUS
A ZSINAGÓGA
A HARANGOK
LORELEY
SCHINDERHANNES
RAJNAI ŐSZ
RAJNAI FENYŐK
AZ ASSZONYNÉP
JEL
EGY ESTE
A HÖLGY
AZ ELJEGYZÉS
HOLDVILÁG
1909
BÖRTÖNBEN
NAGYBETEG ŐSZ
SZÁLLODÁK
VADÁSZKÜRT
VENDÉMIAIRE
Végül is unod e régi világot csupa rom
Ó pásztorlány Eiffel-torony a hidak nyája béget e hajnalon
Görög és római ókorban éltél s ebből elég ma néked
A gépkocsik is ódonak zörögve futnak itt elébed
Csupán a vallás az maradt csak máig új s el nem avúl soha
S oly egyszerű akár a repülők terén a gépek csarnoka
Európában csak te nem vagy antik ó kereszténység s hiába
A legmodernebb európai te vagy X. Pius pápa
S téged akit az ablakok figyelnek visszatart a szégyen hogy bemenj
Ma reggel egy templomba csöndesen s ott gyónni térdepelj
Katalógust prospektust olvasol s plakátokat mind hangosan dalolnak itt
Ímé a költészet ma reggel és prózának vedd az árusok hírlapjait
És itt a sok füzet mind bűnügyi kalanddal van teli 25 centime-ért
Nagy emberek arcképe bong s ezer cím döngicsél
Egy szép utcát láttam épp ma reggel de nevét már elfeledtem én
Új volt a fényben fényes és kürtként harsant felém
Igazgatók s munkások sora s a sok szép gyors- és gépirólány
Hétfő reggeltől szombat estig négyszer is naponta erre járt
Háromszor búg fel reggel itt a vad szirénahang
Déltájban meg csaholni kezd egy megdühödt harang
A sok sok hirdetmény a tarka táblák és egy fontos
Vad cégér a falon papagájmódra jajgat és rikoltoz
Oly bájos utca ez műhely van benne s gyár is
A Rue Aumont-Thiéville és az Avenue des Ternes között ringatja rejti Páris
Ímé az ifjú utca és te nem vagy más csak egy fiúcska még
Anyád öltöztet és ruhád fehér és égi kék
Nagyon jámbor vagy és legrégibb pajtásod René Dalize is már imákat áhít
S nem vágytok mást csupán a szentegyház csodáit
Kilenc óra a gáz tompítva kéken ég a hálótermen át kisurrantok ti ketten
És a kollégium kis templomában térdepeltek hajnalig meredten
Míg az imádandó ametiszt mélység forog tündökölve
Krisztus dicsfénye az s forog lobogva mindörökre
Liliom ő lelkünkben ápolt hófehér
És rőthajú fáklya melyet nem fojthat el szél
Ez a fájdalmas szűz hamvaspiros és sápatag fia
Ez a csodás imákat bőven termő égi fa
Ez az öröklét és a becsület kettős bitója itt
Ez a hatágú csillag égi sápadt
Ez az Isten ki meghal pénteken s feltámad majd vasárnap
Ez a Krisztus ki égbe száll ahogy pilóta még soha
A világ magassági versenyének ő a bajnoka
Örök pupilla Krisztus
A századok húsz pillantása érti őrzi már
S madárrá változik e század és akárcsak Jézus égre száll
Az ördöghad fejét fölkapva most a bugyrokból utána bámul
S azt mondja hogy Simon mágust majmolja Júdeából
Ha széllel száll kiáltják szélhámos semmi más s a fényes lebbenő körül tündéri surrogás
Thianai Apollonius Ikáros Énok Éliás
Lebegnek ott az első gép körül s mind csupa csillogás
El-elszakadnak tőle néha hogy szabadon szálljanak kiket röpít az Oltáriszentség
A papok akik szállnak már örökké hogy a szent ostyát emeljék
A repülőgép végül is anélkül hogy bevonná szárnyait leszáll
És akkor megtelik az ég egy fecskeraj jön millió madár
Suhogva száll a sok bagoly holló és sólyom s íme ringó
Csapat jön Afrikából marabu íbisz és flamingó
S a költők és mesélők ünnepelte Roc-madár is erre szárnyal
Leszáll karmában Ádám nagy fejével az első koponyával
A láthatár szélén sas kiáltozik rí s Amerikából jön a sok kicsiny kolibri
Kínából pihik jöttek épp most karcsu mind s törékeny
Egy szárnyuk van csak s párosan röpülnek fenn az égen
És itt a jó galamb szeplőtlen lélek hófehér
Akit a lantmadár s nagypettyű pávahad kisér
A főnix ez a máglya mely saját magát szüli és újra támad
Tűzforró hamujával most egy percre elborítja itt a tájat
A szép szirének itt otthagyják már a vad tengerszorost
És mind a hárman erre szállnak csábosan dalolva most
S a főnix a sasok s a kínai pihimadárraj
Pajtáskodnak ott fönn mindannyian a szálló gépmadárral
Most Párisban jársz s magánosan lépdelsz a vad tömegben
Az autóbuszok csordája görg eléd s bőg egyre vészesebben
És elszorítja torkod a csodás szerelmet féltő félelem
Mintha többé már soha nem szeretne senkisem
Ha a régmúlt időkben élsz már szerzetes vagy s őriz egy kolostor
S ti mind pirultok hogyha egy imát rebegtek s féltek a gonosztól
Kigúnyolod magad s a nevetésed mint Pokol tüze úgy pattog szerte itt
E nevetés szikrái csillantják fel életed tavát s mélységeit
Bizony homályos múzeumban függő kép ez
S hogy közelebbről megnézd néha odalépdelsz
Párisban jársz ma és az asszonyok hada csapzott a vértől ó ne is emlékezz
Így történt míg a szépség épp lealkonyult és elfedni ezt is épp elég lesz
Dicsfényes lángoló kövekbe fagyva szép Miasszonyunk rám nézett Chartres-ban
S Szent Szíved vére fönn a Montmartre-on elöntött míg a hajlékodban álltam
A boldogító szókra vágyom én s beteg vagyok már régen
E szerelemtől szenvedek s szégyenlem gyöngeségem
És fogvatart a kép álmatlan élsz miatta s folytonos settengő félelemben
Kísér e kép de néha mégis messze lebben
Most forró parton ülsz előtted a Földközi-tenger
Egész évben virágzó citromfák árnyéka rejt el
Barátaiddal kószálsz alattad leng a bárka
Egyik Mentonba tér haza egy majd Nizzába s kettő Turbiába
Irtózva nézzük látszanak a víz poliptól nyüzsgő mélyei
S halak úszkálnak lágy moszat között a Megváltó jelképei
Kis fogadó kertjében üldögélsz most Prága mellett
Egy rózsaszál az asztalon úgy érzed rólad minden bú lepergett
S míg félig készen hever itt előtted amit írsz a próza
Csak nézed egy kicsiny bogárt hogy altat épp szivén a rózsa
Döbbenten látod Szent Vid ó agátjain az arcod pontos mását
Sosem felejted már e nap halálos szomorúságát
Lázárhoz vagy hasonló itt kit meggyötört a nap
A nagy zsidónegyed órái mind ellenkező irányban forganak
S hátrálsz te is az életedbe vissza lassan s andalogva
Fülelsz a mély kocsmák ölén zengő cseh dallamokra
Ha mégy épp fölfelé a Hradzsin útjain s az alkonyat kilobban
Ímé Marseille-ben vagy körötted zöld görögdinnyék halomban
Ímé Coblenzban vagy az Óriáshoz címzett szállodában
Ímé Rómában ülsz fölötted egy japáni naspolyafa ága
Ímé most Amsterdamban vagy egy lánnyal akit szépnek látsz pedig szegényke csúnya
Egy leydeni diákkal kell majd összeházasodnia s előre únja
Latinul bérelnek szobákat ott Cubicula locanda
Már három napja éltem ott mikor Goudába mentem én emlékszem három napra
Párisban állsz a vizsgálóbíró előtt
Letartóztatnak s elvezetnek ím mint egy gonosztevőt
Oly sokfelé utaztál fájdalom s öröm kisért falukon városokon át
Mielőtt észrevetted volna vad korod s a rettentő hazugságok sorát
Húsz és harminc éves korodban szerelemtől szenvedtél ziláltan
Úgy éltem mint egy eszelős időmet elprédáltam
Nem merek jobb kezemre nézni már és minden pillanatban csak zokognék
Teérted és miattam kit szeretsz és mindazért mi rémít s bennem hánytorog még
E megriadt kivándorlókat nézed itt szemükből könny pereg
Istenben bíznak ők s imát motyognak míg az asszonyok mellét szopják az éhes kisdedek
Nehéz szaguk betölti a Gare Saint-Lazare nagy várótermeit
Mint a háromkirályok bíznak csillagukban s mindenük e hit
Remélik hogy sok pénzt keresnek majd ó kába terv Argentinában
S vagyonnal térnek majd haza a vágyott óhazába
Vörös dunnát vonszol magával egy család ahogy ti is viszitek szívetek
E dunna éppen oly valószínütlen mint az álmaink
S a bús kivándorlók közül néhányan végül itt maradnak
A Rue des Rosiers vagy a Rue des Écouffes szűk odvain szerényen megtapadnak
És gyakran látom este őket levegőznek kint a házak mellett
Mint a sakktáblák bábui csak néha lépnek egyet-egyet
Sok köztük a zsidó az asszonyok parókát hordanak
Kis boltok nyirkos mélyén ülnek vérszegényen s hallgatag
Megállsz egy alja bár előtt egy pult előtt mit síkos lé mocsok véd
A szerencsétlenek között megiszol két sou-ért egy gyatra kávét
Egy vendéglőben nézel este szét
E nők nem rosszak itt de mindegyiknek súlyos gond a lét
Így hát mind még a legcsúnyább is gyötri kedvesét
Egy rendőr lánya ő a messzi Jersey-ből
Kezén amit nem láttam még sosem kérges repedt a bőr
Hasán a forradás oly végtelen nagy szánalomra indít
Most egy borzalmasan mosolygó lányhoz hajlok s megalázom szájamat
Egyedül vagy közelg a reggel
A tejesek kannája kondul már az utcán
Az éjjel búcsút int akár egy szép Metíva
Ez Ferdine a hamis vagy tán Lea ki néz utánad ríva
És úgy iszod akár az életed e lángoló szeszet te
Akár a pálinkát iszod az életed te
Gyalog akarsz ma hazatérni mégy Auteuil felé
Hogy végül is aludni térj óceániai s guineai bálványaid közé
Egy másik hit s másféle forma Krisztusai ők
Alacsonyrendü Krisztusok homályos hitre téritők
Ég veled Ég veled
Véresnyaku nap
(Radnóti Miklós fordítása)
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Mért kell gondolnom arra
Hogy az öröm nem jöhet csak a jajra
Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam
Maradjunk szemközt kéz a kézbe zárva
Míg fut örök
Szemektől elcsigázva
Karunk hídja alatt a Szajna árja
Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam
Fut a szerelem akár ez a gyors hab
A szerelem
Az élet vánszorog csak
És a Reményben mily sok az erőszak
Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam
Tűnnek a napok a hetek suhanva
Vissza se tér
Múlt és szerelem habja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam
(Eörsi István fordítása)
A MIRABEAU-HÍD
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
S szerelmeink
Mért jut eszembe az ma
Nem jött öröm nekünk csak jajra-bajra
Jövel éjjel óra kondulj
Minden elfut Minden elmúl
Nézzünk még össze kéz-kézben ahogy kell
Míg karjaink
Hídja alatt közönnyel
Szalad a víz a kínnal és a könnyel
Jövel éjjel óra kondulj
Minden elmegy Minden elmúl
Szalad a szerelem mint lent a gyors hab
A szerelem
Az életünk beh lassabb
S a remény bennünk beh erőszakosabb
Jövel éjjel óra kondulj
Minden elmegy Minden elmúl
Száll hét a hétre és száll nap a napra
Nincs mi időt
S szerelmet visszahozna
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
Jövel éjjel óra kondulj
Minden elmegy Minden elmúl
(Illyés Gyula fordítása)
A MIRABEAU-HÍD
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
S a szerelem
Mi zúgja, mi sugallja
Hogy minden kéjnek fájdalom az anyja
Csak szállj le éj az óra üt
Csak szállj idő én várok itt
Farkasszemet hadd nézünk kéz a kézben
Kulcsolt kezünk
Hídja alatt az éjben
Örök hullámok árja foly sötéten
Csak szállj le éj az óra üt
Csak szállj idő én várok itt
Fut meg nem áll fut mint az ár a mélynek
A szerelem
De lassú is az élet
És a Remény de éget ó de éget
Csak szállj le éj az óra üt
Csak szállj idő én várok itt
Napok hetek zuhognak tovafolyva
Nem kél a múlt
S a szerelem se újra
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
Csak szállj le éj az óra üt
Csak szállj idő én várok itt
(Mészöly Dezső fordítása)
A MIRABEAU-HÍD
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emlékük mit akar ma
Az öröm nem jött soha csak a jajra
Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam
Ne mozdulj szemközt kéz a kézbe várj csak
Míg a karunk
Hídja alatt a fáradt
Örök tekintet habverése árad
Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam
Fut a szerelem mint vize a mélynek
Fut el a vágy
Milyen lassú az élet
S milyen hevesen kínoz a remény meg
Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam
Tűnnek a hetek tűnik a nap a napra
Vissza se múlt
Nem tér se csók az ajkra
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam
(Rónay György fordítása)
A MIRABEAU-HÍD
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem
Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
Hogy karjaink
Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket unván
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem
Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
A szerelem
Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem
Jön napra nap új év válik tavalyra
Nincs ami a
Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem
(Vas István fordítása)
Paul Léautaud-nak
Ezt a románcot énekeltem
Még kilencszázháromba' volt
Nem tudtam, hogy Phönix szerelmem
Ha esténkint a porba holt
Látja a nap életre kelten
Egy este London híg ködében
Ifjú csavargót láttam én
Olyan volt mint szerelmem éppen
S egy pillantást vetett felém
Szememre nehezült a szégyen
Követtem a csibészgyerek
Fütyült a kezét zsebrevágva
Úgy jártunk utcát és teret
A megnyílt Vörös Óceánba
Mint Fárao s a héberek
Ez a kőtenger eltemessen
Ha nem nagyon szerettelek
Vagyok Egyiptom ura s egyben
Testvéri hitves hadsereg
Ha nem vagy egyetlen szerelmem
Egy utcafordulón a láng
Mert fellobogtak ott a házak
Ködből véreső hullt alá
Ahol jajongtak mind a házak
Egy nő hasonlított reá
Embertelen tekintetében
Nyakán ott volt a sebhely is
Kocsmából részegen kilépett
A szerelem milyen hamis
E percben ismertem fel éppen
Ahogy szülőföldjére jött
A bölcs Ulysses vissza végre
Kutyája megismerte őt
És várt reá a felesége
Ki szőttesén csak egyre szőtt
Sakuntala királyi férje
Elfáradt győzelmek során
Megörült hogy a szemefénye
Az epedéstől halovány
S vár gazellahímét becézve
E szerencsés királyokon
Tűnődtem mikor álszerelmem
S az akit szeretek nagyon
Összeütköztek mind a ketten
Hűtelen árnyak bánatom
Bánat melyen a pokol állott
Feledés ege nyiss utat
Eltűrnék szívesen haláluk
Eladnák érte árnyukat
Földi szegény híres királyok
Megnőtt a jég a szívemen
Múltamon át a nagy hidegben
Te Húsvét napja süss nekem
Mert jegesebb Sebasta negyven
Mártírjánál az életem
Hajóztunk már eleget eddig
Te szép hajóm emlékezet
Rossz ihatatlan vizek közt itt
Csavarogtunk-e eleget
Szép hajnaltól szomoru estig
Hamis szerelmem ég veled
S eltűnsz már keveredve véle
Te is kit elvesztettelek
Németországban most egy éve
S akit már látnom nem lehet
Tejút te tündöklő testvére
Kanaán patakjainak
S szerelmes nők fehér testének
Holt úszók követjük utad
Ködök felé csillagos égen
S emlékezem egy másik év
Napjára áprilisi hajnal
Az örömöt daloltam én
És a szerelmet férfihanggal
Mikor szerelmes volt az év
Hajnali ének egy év múlva Laetare vasárnapján
Paquette új tavaszi napoknak
Örülni zöldbe jöjj velem
Az udvaron tyúkok kotyognak
Jön érted is a szerelem
Egével rózsahajnaloknak
Már Vénusz és Mars visszajött
Bolondos szájjal csókolózva
Táncolnak üde táj előtt
Ahol bimbókat hajt a rózsa
Szép rózsaszínű istennők
Jöjj gyöngédségem a királya
E virágzásnak itt körül
A megható természet vár ma
Az erdő mélyén Pán fütyül
Fölzendül nedves békalárma
Elpusztult istenek hiszen
A füzek is őket siratják
Nagy Pán Krisztus a szerelem
Mind meghalt nyávognak a macskák
Párizsban én meg könnyezem
Tudom a királynők danáját
Éveim panaszénekét
A rabszolgáét kit a márnák
Megettek s a szirénekét
A megcsalt szerető románcát
Félek a szerelem halott
De ami ráhasonlit mégis
Szép bálvány emlék felragyog
Mint Mausolus hitvese én is
Már gyászoló és hű vagyok
Őrizlek mint az eb a gazdát
A fát az inda ágai
A tízparancsot és a pusztát
Zaporozsje kozákjai
Jámbor betyárok és borisszák
Melyből a csillagász tanul
A félhold legyen rabigátok
Én vagyok a Szultán Nagyúr
Ti zaporozsjei kozákok
Ragyogok mondhatatlanul
Legyetek hát hűséges szolgák
Hallván e szultán-szavakat
Nagyot röhögtek ahogy szokták
És faggyúmécsesük alatt
Tüstént ezeket válaszolták
A zaporozsjei kozákok válasza a konstantinápolyi szultánnak
Te Barabásnál iszonyúbb
Mint ördögöknek szarv az éked
Ki vagy miféle Belzebub
Utálatosság sár az étked
Ki hozzád megy pokolra jut
Szörnyű álmoknak hosszu lánca
Te török hal rohadt feje
Szemeket tépett ki a lándzsa
Anyádnak ronda szellete
Világra hozott kólikája
Podólia hóhéra tar
Kedvese a dögvésznek gennynek
Te disznópofa kancafar
A gazdagságod magad edd meg
Költsd patikára de hamar
Tejút te tündöklő testvére
Kanaán patakjainak
S szerelmes nők fehér testének
Holt úszók követjük utad
Ködök felé csillagos égen
Ringyóbánat a szemeken
S a karcsú párducnál is szebben
Fanyar íz volt ó szerelem
Kitanult öleléseidben
Sorsunk ellepte félelem
Remegő estben csillagoknak
Menete még utána ring
Szemében szirének csobogtak
S harapott véres csókjaink
Miatt a tündérek zokogtak
De igazán még várom őt
A szívem lelkem visszavárja
A Gyere-vissza híd előtt
Ha visszatérne valahára
Azt mondanám Hogy örülök
Fejem szívem mint üres termek
Átfut rajtuk a teljes ég
Danaida-hordók levernek
Az ember hogy lehetne még
Boldog mint egy kis tiszta gyermek
Ne feledjelek el soha
Galambom fehér menedékem
Sziget te messzi vágy hona
Lefosztott szirmú százszorszépem
Te szegfűszeg te rózsafa
Kalózok szatírok karéjban
Koboldok bolondos manók
Átkozott sorsok mint Calais-ban
Nyakon kötelet hordozók
Fájdalmamon mily ünnepély van
Ó fájdalom meginganak
Lelkem és testem is előtted
Az egyszarvú s a kecskebak
Égeted égi máglya őket
És csillagok borítanak
Te elefántcsontszemü isten
Balsors már őrült papjaid
Készek s fekete lepleikben
Az áldozatok sírnak itt
Benned az ember sose higgyen
Ki követsz utánam csuszó
Ősszel meghalt isteneimnek
Istene hány arasz való
Nekem a földből azt tekinted
Ó árnyékom öreg kígyó
Mert a napot nagyon szeretted
Ugye homályos hitvesem
Felhoztalak hiszen szeretlek
Enyém vagy s nem vagy semmi sem
Gyászoló árnyam így vezetlek
A tél már meghalt havasan
A fehér méhkasok elégtek
A gyümölcsösben magasan
Dalolják áprilist a szépet
A madarak vigalmasan
A halhatatlanok halála
Ezüst pajzsokkal fut tova
A hó mert a tavaszt nem állja
Tavasz szegények évszaka
Eloszlik a szemük homálya
Egy damaszkuszi hölgyülep
A szívem épp akkora nékem
Szerelmem hogy szerettelek
És most immár a szenvedésem
Hét puszta kard pengéje lett
Hét kardja a melankóliának
Világos tiszta fájdalom
Szívemben ül s az őrült bánat
Tűnődik most balsorsomon
Feledni hogyan is tudnálak
A hét kard
Az első színezüsttel ím
Havazó téli menny a penge
Megremegő neve Paline
Vulkán meghalt amíg kifente
Végzete vérző ghibellin
Vidám szivárvány fenn az égen
Nouhosse a második neve
Istenek hordták nászi éjen
Harminc varázslót sújta le
Carabosse megáldotta régen
Harmadik kék nőiesen
Fondorlatos pengéje görbe
A neve Lul de Faltenin
Hermes Ernestus aki törpe
Az hordja széles bőröven
Negyedik zöld aranyozottan
Malourène így nevezik őt
Folyó ez s alkonyi habokban
Eveződal s a parti nők
Imádott teste fürdik ottan
Sainte-Fabeau ez az ötödik
Az oszlopok között a legszebb
Mint síron ciprus fölszökik
És éjenként mint fáklya reszket
A négy szél térden őrködik
Hatodik ércek glóriája
Baráti keze oly szelíd
Isten hozzád utunk megáldja
Reggel mindig elbúcsuzik
Kifúló kakas harsonája
A végső elkeskenyedik
Egy nő egy hervadt rózsa szára
Köszönöm hogy a hetedik
Szerelmem kapuját bezárja
Ki vagy te ismeretlen itt
Tejút te tündöklő testvére
Kanaán patakjainak
Szerelmes nők fehér testének
Holt úszók követjük utad
Ködök felé csillagos égen
A véletlennek démona
Vezet a mennybolt ütemére
Hegedűk elveszett dala
Az emberfaj lejtőre érve
Táncol csak táncol tétova
Végzet végzet átláthatatlan
A sok őrült király vacog
Hamis asszonyok ágyatokban
Reszketegek a csillagok
A történelem-sivatagban
Luitpold herceg az öreg
Vigyáz két tébolyult királyra
Ha rágondol még kesereg
És a sok szentjánosbogárka
Pöttömnyi fénnyel megremeg
Gazdátlan kastély közelében
Hajósok fehér tó vizén
A tavasz remegő szelében
Daloltak mikor egy szirén
Haldokló hattyú úszott éppen
Egy nap a király megölé
Magát s kinyílt a szája aztán
Az ezüst víz fölemelé
A partjára aludni lustán
Arccal a szálló ég felé
Júniusi nap lantja ég fenn
Izzik fájdalmas ujjamon
Bús és dallamos részegségem
Járok benned szép Párizsom
Nincs szívem itt meghalni mégsem
Ünnep van itt mindenkoron
Kintornák barbár orgonások
Zokognak szürke udvaron
S ferdék az erkélyi virágok
Akár a pisai torony
Gin-mámoros párizsi éjek
Villamosságtól tüzesen
Villamosok zöldlángu fények
Mint kotta közt a síneken
Gépőrületükről zenélnek
A kávéház füstben lebeg
A pincérek kötényt viselnek
A náthás szódásüvegek
S cigányok zengik a szerelmet
Feléd kit úgy szerettelek
Tudom a királynők danáját
Éveim panaszénekét
A rabszolgáét kit a márnák
Megettek s a szirénekét
A megcsalt szerető románcát
(Vas István fordítása)
Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik
Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is
Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halnikészülő nagy rétet mindörökre
(Radnóti Miklós fordítása)
Max Jacobnak
Rozamunda palotája felé az álmok
Mélyén ábrándjaim mezítláb mennek este
Mint meztelen király áll a királyi ház ott
A rózsakertben a rózsákat lázba ejtve
Minden gondolatom a kert mélyén nyüzsög
A békazenekar koncertjén mosolyognak
Megkívánták kövér orsóit ciprusoknak
S a rózsák tükre a naptányér eltörött
Az alkony mely sziven-talált íjásza hagyta
Két ablakhoz tapadt kézen stigmák nyomát
Lakomákon fehér bárány húsát fogyasztva
Gyantától keserűn ittam Ciprus borát
Ifjú szépségben és ünneplőjét felöltve
A házasságtörő kényúr térdcsontjain
Ott csücsül Rozamunda asszony s körbe-körbe
Kerek kis hun szemét titkon forgatja ím
Igazgyöngy-ülepű úrnője a szivemnek
Ki mellett más ülep és más gyöngy túl kopott
Szép szomszédnőim ó
Ábrándozva ugyan kire számítotok
Mikor keletre mentek
Kip-kop Ez az előszoba leszáll az alkony
A homályban a mécs olvasztott arany ékszer
Copfjával fejetek lógjon a fali kampón
Már-már sötét az ég itt-ott tűhegynyi fényjel
Beléptünk az ebédlőbe hol megütötte
Mindünk orrát a zsír kozmás illata már
Ott áll húsz tál leves három húgysárga közte
S két tojást mert ki a levesből a király
Majd a kukták a húst felszolgálni siettek
Az agyamban kihűlt gondolatpecsenyét
Szép álmok bifsztekét melyek halva születtek
S gombócként porhanyós emlékek tetemét
Nos több évezrede halott volt mind e hóbort
S émelygős mint fagyott mammutból sült szelet
A csont s az álmodó csontkamrából való volt
S haláltáncot ropott agyredőim felett
S minden tál valami hallatlan szót kiáltott
De a rézangyalát!
Éhes has nem hall jó tanácsot
És a vendégsereg versenyt tömte magát
Hej a rézangyalát! mit mondtak hát a bordák
Pástétomok velőscsontok s vadpecsenyék
Eszméimhez miket szült minden kor meg ország
Pünkösdjeim tüzes nyelvek jöttök-e még
(Kálnoky László fordítása)
Marie Laurencinnak
Húnyóban a fény a gyepen
Borzongatja a holtak árnya
Arlekínát ki meztelen
Testét a tó tükrén csodálja
Egy öregedő sarlatán épp
Beharangozza a parádét
A fakó égen csillagok
Tejfehér tüze hunyorog
A sápadt bohóc színre táncol
Nézőit köszönti előbb
Bűvölőket Bohémiából
Néhány tündért s varázsvetőt
Az égről csillagot szakasztott
Most ujja hegyén pergeti
S a taktust lábával veri
Hozzá cimbalmon egy akasztott
Vak ringat egy szép kisdedet
Őzsuta gidákat vezet
S a törpe szívszorongva látja
Óriássá nő a pojáca
(Rónay György fordítása)
Texasi partvidéken
Mobile s Galveston közt található
Egy nagy kert csupa rózsa benne
Közepén villa látható
Mintha maga is rózsa lenne
Egy nőt a rózsakertben egyedül
Sétálni gyakran láthatok
S hogyha a hársfákkal szegett úton áthaladok
Egymásra nézünk
Mivelhogy mennonita ez a nő
Gömb nem díszíti rózsafáit se gomb ruháit
Kabátomról is kettő hiányzik
Kishíján egy hitet vallunk hát én meg ő
(Kálnoky László fordítása)
Maurice Raynalnak
Ott állt a temető körül a halottak háza
Keretbe foglalta mint egy kolostor
Ablakai mint divatüzletek
Kirakatai de mögöttük
Nem állva mosolyogtak a próbababák
Csak fintorogtak az öröklétnek
Münchenben tizenöt-húsz napja voltam
Mikor először léptem be s véletlenül
E majdhogynem elhagyatott temetőbe
És vacogott a fogam
E polgárság előtt mely közszemlére kitéve
S tőle telhetőleg kiöltözötten
Várakozott a temetésre
Egyszerre
Gyorsan mint emlékezetem
A szemek kigyúltak
Üveges cellától üveges celláig
Az eget benépesítette eleven
Erejű apokalipszis
S a földet mely lapos volt a végtelenségig
Mint Galilei előtt
Elborította mozdulatlan mitológiák sokasága
Egy gyémántba öltözött angyal széttört minden üveget
És közeledtek hozzám
Túlvilági képpel a halottak
De arcuk és viselkedésük
Csakhamar nem volt oly gyászos
Az ég meg a föld elveszitette
Kísértetes hatását
A halottak örvendeztek
Látván elhunyt testüket önmaguk meg a fény közt
Nevettek árnyukon és megfigyelték
Minthacsak valóságosan
Önnön elmúlt életük volna
Ekkor megszámláltam őket
Negyvenkilencen voltak férfiak
Nők gyerekek
Kik szépültek szemlátomást
S most rám tekintettek
Mind olyan szívélyesen
Sőt gyöngéd érzéssel is
Hogy hirtelen
Barátságomba fogadva
Sétálni hívtam őket
Messze a házak ívfolyosóitól
És mind kar a karban
Katonanótákat dudorászva
Igen feloldva minden bűnötök
A temetőt odahagytuk
Áthaladtunk a városon
S a gyakorta szembejövő
Rokonok barátok csatlakoztak
Az új halottak kis csapatához
Mind oly kedves vidám volt
És láthatón oly jól érezte magát
Hogy nem kis agyafúrtság kellett volna
Megkülönböztetni az élőktől a holtakat
Aztán a vidéken
Szétszóródtunk
Két svalizsér hozzánk szegődött
Ünnepeltük őket
Ők meg vagdostak labdarózsa-
És bodzaágakat
Sípokat faragtak belőlük
S szétosztották a gyermekek között
Később egy falusi bálon
Kezük egymás vállán a párok
Táncoltak éles citeraszóra
Nem felejtették el a táncot
E halott férfiak halott nők
Ittak is
És időnként harang
Hirdette hogy egy újabb hordó
Kerül csapolásra
Egy halott nő ült egy padon
Egy borbolyabokor alatt
És egy diákra hallgatott
Ki lábainál térden állt
S beszélt neki a kézfogóról
Várok magára
Tíz évig húszig is ha kell
Óhaja nekem szentírás lesz
Várok magára
Egész életében
Felelte a halott lány
Gyerekek
Evilágiak vagy tán túlvilágiak
Dalolták furcsa lírikus szavakkal
A körtánc-mondókákat
Amelyek kétségkívül töredékek
Legősibb költői emlékeiből
Az emberiségnek
A diák egy gyűrűt húzott
A halott leány gyűrűsujjára
Ez a zálog az én szerelmem
És mátkaságunk záloga
Sem idő se távollét
Nem feledteti ígéreteinket
És egy napon szép esküvőnk lesz
Mirtuszcsomók
Ruháinkon meg a maga hajában
A templomban szép szentbeszéd
A lakodalomban hosszú köszöntők
És zeneszó
Zeneszó
A mi gyerekeink
Szólt a menyasszony
Szebbek lesznek annál is szebbek
Jaj! a gyűrű törött volt
Mintha ezüstből lennének s aranyból
Vagy smaragdból és gyémántból valók
Fényesebbek lesznek még fényesebbek
Mint a mennybolt csillagai
Mint a hajnal ragyogása
Mint a tekinteted én jegyesem
Lesznek majd ők még illatozóbbak
Jaj! a gyűrű törött volt
Mint az orgona a nyíladozó
Mint a timián vagy a rózsa
Levendula vagy rozmaringszál
Elmentek a muzsikusok
Mi pedig folytattuk a sétát
Egy tó partján
Kacsázva szórakoztunk
Lapos kavicsokkal
Az alig táncoló vizen
Bárkák voltak kikötve
Egy révnél
Eloldottuk őket
Miután az egész csapat behajózott
Halottak eveztek
Olyan erővel mint az élők
A hajó orrán melynek kormányosa voltam
Egy halott egy fiatal nővel beszélt
Az asszonyon sárga ruha volt
Fekete derék
Kék szalagok meg egy szürke kalap
A dísze csak egy kicsi kúsza toll
Szeretem magát
Szólt a halott
Mint a gerle a gerlicét
Mint az éjjeli pille
Szereti a lángot
Késő
Felelte az eleven asszony
Fojtsa meg ezt a tilos szerelmet
Férjnél vagyok
Nézze hogy ragyog a gyűrű
A kezem is reszket
És sírok és meghalni szeretnék
Megérkeztek a bárkák
Egy környékre melyről a svalizsérek
Tudták hogy visszhang válaszol a partról
De nem tűrtük a kérdezősködést
Olyan különös kérdések akadtak
S válaszok olyan telibetalálók
Hogy meg kellett halni a nevetéstől
S a halott szólott az eleven asszonynak
Oly boldogok lennénk mi ketten
Fölöttünk összecsap a víz
De maga sír no ne remegjen
Nincs út mely minket visszavisz
Partraszálltunk ez volt a visszatérés
Szerelmeskedtek a szerelmesek
S páronként oly szép volt a szájuk
Szabálytalan körökben mendegéltek
Eleven nőket választottak a holtak
Halott nőket az élő férfiak
Olykor egy borókabokor
Kísérteties volt
A gyerekek a leget hasogatták
Beesett arccal fujdogálva
Sípjukat amely labdarózsa-
Vagy bodzaág volt
Közben a katonák
Tiroli nótákat daloltak
Felelgetőn ahogy szokás
Fent a hegyekben
A városban
Csapatunk lassan megfogyatkozott
Mondták egymásnak
Viszontlátásra
Holnapra hát
Hamarosan
Sokan betértek egy sörözőbe
Némelyek elváltak tőlünk
Egy kutyamészárszék előtt
Hogy megvásárolják vacsorájukat
Nemsokára egyedül maradtam a halottakkal
Akik mentek nyílegyenesen
A temetőbe
Ahol
Az ívfolyosók alatt
Megismertem őket
Kinyúlva
Mozdulatlanul
Kiöltözötten
Kirakatban várakoztak a temetésre
Ők mit se tudtak
Arról ami történt
De az élők őrizték emlékét
Ez váratlan boldogság volt
S olyan bizonyosság
Csöppet se féltek hogy tán elveszítik
Olyan nemesen éltek
Hogy azok akik még előtte való nap
Egyenrangúnak tekintették őket
Vagy még tán kevesebbnek is
Most bezzeg csodálták
Hatalmukat gazdagságukat szellemüket
Mert van-e fölemelőbb
Mintha valaki halott férfit szeretett vagy halott nőt
Oly tiszta lesz eljut odáig
Hogy az emlékezet jégmezőin
Az emlékkel összetéveszti magát
Az élethez erősödik
És nincs többé szüksége senkire
(Vas István fordítása)
A kökörcsin a harangláb
A kert mélyén felszökött
Mélabú alussza álmát
Szerelem s megvetés között
Árnyaink is ideérnek
Kiket szétszór majd az éj
A nap is melytől sötétek
Velük együtt kihunyni tér
A források istennői
Gyűrűztetik fürtjüket
Menj azt a szép árnyat űzni
Kit nem akarnod nem lehet
(Vas István fordítása)
Léon Bailbynak
Madár nyugodt madár fordított röptű te
Te levegőben fészkelő
A határon hol már a mi napunk ragyog
Hunyd le másik szemhéjadat elkápráztat a föld
Fejedet fölszegőben
S közelről színtelen homályos vagyok én is
Vagyok a köd amely lámpásokat sötétit
A kéz mely hirtelen a szemet elfedi
A fal mely köztetek s a minden fény között áll
És árnyak közepette feltündökölve távozom
S kedves csillag-szemek utánam igazodnak
Madár nyugodt madár fordított röptű te
Te levegőben fészkelő
A határokon hol már az emlékem ragyog
Hunyd le másik szemhéjadat
Nem is a nap miatt nem is a föld miatt
Hanem e hosszukás tűz miatt melynek ereje egyre nő majd
Egy napon ez lesz az egyetlen fény mely megmarad
Egy napon
Egy napon önmagamra vártam
S szóltam magamban Guillaume ideje már hogy eljöjj
Hadd tudjam végülis én melyikük vagyok
Én aki ismerem a többit
Ismerem őket az öt érzék meg más érzékek által
Elég ha látom lábukat hogy ezerszám elképzeljem őket
Ha látom riadt lábukat csak egyetlen hajszálukat
Vagy nyelvüket ha jólesik megjátszanom az orvost
Vagy gyermeküket ha jólesik megjátszanom a prófétát
A hajósok hajóit kartársaimnak a tollát
A vakok pénzét a némák kezét
Vagy méginkább szókincsüket s nem kézirásukat tekintve
Egy levelet ha húsz éves elmúlt az aki írta
Elég ha érzem templomaik szagát
A folyók szagát városaikban
A közkertekben virágok illatát
Ó Nettesheimi Agrippa egy kiskutya szaga is elég lett volna nekem
Hogy kölni polgártársaidat leírjam pontosan
Háromkirályukat meg a hosszú sor orsolyát
Kik tévedésbe vittek valamennyi nő felől
Elég ízlelnem a babért amit termesztenek s aszerint szeretek vagy gúnyolódom
Érintem ruháikat
S nem kétkedem fázósak-e
Ó mind akiket ismerek
Elég hallanom lépteik zaját
S megmondhatom örökre az irányt amerre mennek
Elég mindez nekem hogy higgyem van jogom
Feltámasztani a többit
Egy napon önmagamra vártam
Szóltam magamban Guillaume ideje már hogy eljöjj
S közeledtek lírai léptekkel kiket szeretek valahányan
Én nem voltam közöttük
Moszatokkal borított óriások járkáltak tengeralatti
Városaikban hol csak a tornyok tudtak szigetként fölmagasodni
S világító mélyeikkel ezek a tengerek
Ereim véreként keringtek dobbantva szívemet
Aztán ezer fehér néptörzs jött s partraszállt
Kezében rózsa volt valamennyi fiának
S a nyelvet amelyet útközben kitaláltak
Ajkukról lestem el és mindmáig beszélem
A menet elvonult sehol saját személyem
Mind aki fölmerült láttam nem én vagyok
Belőlem hoztak el mind egy-egy darabot
S lassan felépítettek úgy mint egy tornyot felrakni szokás
Népek torlódtak ott azzá ki én vagyok
A minden emberi dolgokból alkotott
Tűnt idő Lényemet formáló istenek
Eltűnök mint ahogy ti is eltűntetek
Borzasztja szememet ez az üres jövendő
Látom hogy az egész múlt bennem élve megnő
Nem halott csak ami most még nem létezik
Múlt fény fakítja el a holnap színeit
Idétlen a jövő de az ami bevégzett
Az erőt s a hatást mutatja az egészet
(Vas István fordítása)
A Fő utcán járt föl-le Kölnben
Kínálkozott szeme szava
S mikor a járdát unta szörnyen
Ivott már késő éjszaka
Valamelyik zugsörözőben
Vöröshajú zsidó strici
Akiért itt elveszve flangál
Fokhagymaszaga volt neki
Formozából megtérve Sangháj
Bordélyából halászta ki
Sokféle ember között éltem
Mindnél kettejük sorsa szebb
Holt levelek az ősz szelében
Szemükben bujkáló tüzek
Ajtajuk szívük sose tétlen
(Vas István fordítása)
Fernand Fleuret-nek
Nyissátok ki az ajtót sírva zörgetek
Az élet változó akár Euriposz
Egy vastag fellegrajt figyeltél ép alászállt
Jövendő lázálmok felé egy elhagyott hajóval
És mind e sok panaszra e bűnbánatra mind
Emlékszel-é
Hullámok felcsapó halak a tengerszint virágai
Egy éj ez volt a tenger
S beléömöltek mind a nagy folyók
Ó emlékszem én emlékszem arra még
Szomorú fogadóban szálltam meg egyszer este
Luxemburghoz közel
A terem mélyén egy Krisztus függött szinte szállt a teste
Az egyik férfinak menyétje volt
A másik sündisznót szorongatott
Kártyát kevertek
S te elfeledtél akkor engemet
Emlékszel-é a pályaudvarokra hosszú árvaházak
Átkeltünk városok során naphosszat mind forogtak
S kiokádták éjjel a nappalok tüzét
Ó matrózok szomorú asszonyok s ti társaim
Emlékezzetek reá
Két matróz együtt élt és együtt tékozolt
Hogy egyetértsenek nem kellett sok beszéd
S kidőlt az ifjabb és egyszerre vége volt
Ó drága társaim
Villamos csengők a pályaudvaron marokszedő leányok éneke
Egy mészáros szánkója utcák töméntelen sora
Hidakon átkelő lovasság alkoholtól ólmos éjszakák
A városok én láttam őket úgy éltek mint az eszelősek
A határokra s a tájak panaszos nyájaira emlékszel-é
A ciprusokra rásütött a felkelő hold
Egy epedő és folyton izgatott madár
Fütyölt az éjben és őszbe hajlott már a nyár
Zúgott egy nagy folyó örvényes és sötét volt
De míg a pillantások mind mind halni készen
A sziszegő föveny felé gurultak ott
Az elhagyott fenyéres part csak hallgatott
S szemközt a hegy fala világos lett egészen
S lélek se moccant akkor ott és nesztelen
A hegy felé lélegző árnyak lépegettek
Felénk fordultak és rémülten ránkmeredtek
S megmozdult hirtelen lándzsájuk árnya fenn
A hegy függőleges falán a testes árnyak
Fölálltak néha majd guggoltak csüggeteg
Szakálluk volt és sírtak mint az emberek
S a megvilágitott hegyen csúszkálva jártak
Kit ismersz fel e régi megkopott fényképeken
Emlékszel-é a napra még mikor egy méh a tűzbe hullt
Épp akkor búcsuzott a nyár emlékszel-é
Két matróz együtt élt és együtt tékozolt
A vénebb vas nyakán vasláncot hordozott
S a fiatal varkocsba fonta szőke nagy haját
Nyissátok ki az ajtót sírva zörgetek
Az élet változó akár Euriposz
(Radnóti Miklós fordítása)
Már ott táncoltál kicsi lányka
Ott táncolsz majd mint nagymama
Ugrándozni matrózka-táncba
Zeng majd minden harang szava
Mikor jössz vissza Máriácska
Az álarc mind oly hallgatag
A muzsika oly messzi messzi
Mintha az égből szólna csak
Szeretnélek igen de nem nagyon szeretni
S fájdalmam boldogságot ad
Juhok mennek a hóesésben
Gyapjúpehely ezüst a hó
Katonák vonulnak s miért nem
Enyém e szív e változó
Változó szív s mi még nem értem
Nem értem hova lesz hajad
Göndör mint tenger fodrozódva
Nem értem hova lesz hajad
És a kezednek őszi lombja
Mit esküink borítanak
A Szajna partjára kiértem
Egy régi könyv hónom alatt
A folyó mint a szenvedésem
El-elfolyik de nem apad
Csak ez a hét már végetérjen
(Vas István fordítása)
Az égben az angyalok angyalok
Egyik hadnagynak öltözött
Másik szakácsnak öltözött
S a többi énekel
Égszínkék nyalka hadnagyom
Karácsony múltán a szép tavaszon
Nap-medália lesz zubbonyodon
Zubbonyodon
Libákat kopaszt a szakács
Hullj hó fehéren
Hull csak Ó mért nem
Ölelhetem most kedvesem át!
(Rónay György fordítása)
ANDRÉ SALMON ESKÜVŐJÉN FELOLVASOTT KÖLTEMÉNY
1909. JÚLIUS 13.
Zászlókat látva ma reggel nem gondoltam magamban
Íme a szegények gazdag ruhái
Nem a demokratikus szemérem akarja fájdalmát eltakarni előlem
Nem a köztiszteletben álló szabadság az oka hogy az emberek most a falombokat utánozzák
Ó növényi szabadság egyetlen földi szabadság
Nem állnak lángban a házak mert elmegy valaki hogy soha vissza ne térjen
Nem e hadonászó kezek dolgoznak holnap mindannyiunkért
Sőt föl sem akasztották azokat kik az életből nem húztak semmi hasznot
Sőt nem is újítják meg a világot visszafoglalva a Bastille-t
Tudom kiknek a költészet a talpkövük csak azok javíthatnak a világon
Párizst föllobogózták mert megházasodik André Salmon barátom
Holmi gyalázatos lebujban találkoztunk először
Ifjúságunknak idején
Fújtuk mindketten a füstöt s rossz ruhában vártuk a hajnalt
Szerelmesen ama szavakba miket új értelemmel kell telítenünk
Csalódott szegény kisfiúk kik még nem is tudtunk nevetni
Az asztal és a két pohár haldokló volt ki Orpheus megtört tekintetét vetette ránk
A poharak feldőltek összetörtek
S megtanultunk nevetni
Majd útnak indultunk mint a kárhozat zarándokai
Utcákon át tájakon át a józan észen át
Viszontláttam őt partján a folyónak hol Ofélia lebegett
Aki fehéren most is ott lebeg még a tavirózsák között
Ő pedig ment tovább sápadt Hamletektől övezve
Fuvolán játszva az őrület melódiáit
Viszontláttam őt egy haldokló muzsik mellett amint a nyolc boldogságot elsorolta
S megcsodálta a meztelen nőkhöz hasonló hóesést
Viszontláttam őt amint ezt vagy azt cselekedte ugyanazon szók tiszteletére
Melyek megváltoztatják a gyermekek arcát s most mindezt elmesélem
Emléket és Jövőt mivel megházasodik André Salmon barátom
Örvendezzünk s ne csak azért mert barátságunk volt a folyó mely megtermékenyített minket
Partmenti földeket miknek bősége táplálék melyet mindenki vár
Ne csak azért mert poharunk a haldokló Orpheus megtört tekintetét még egyszer ránk veti
Ne csak azért mivel oly nagyra nőttünk hogy sokan összetéveszthetik szemünket a csillagokkal
Ne csak azért mert zászlók csattognak a polgárok ablakán kik száz éve elégedettek hogy az életet s a kicsinyes dolgokat megvédhetik
Ne csak azért mivel a költészet talapzatán hatalmunk van a Mindenséget teremtő s összerontó szók fölött
Ne csak azért mivel nevetség nélkül sírhatunk s tudunk nevetni
Ne csak azért mert füstöt fújunk és iszunk mint hajdanán
Örvendezzünk mivel a szenvedély és a költők vezére
A szerelem mely mint a napvilág sugárzón
Ömlik a bolygók s állócsillagok közötti térbe
A szerelem kívánja hogy ma megházasodjék André Salmon barátom
(Kálnoky László fordítása)
Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod
(Vas István fordítása)
Hogyha Keresztelő János még mosolyogna
Szeráfoknál Uram szebben járnám talán
Ó mondd anyám miért vagy olyan bánatos ma
Grófnői díszben a királyfi oldalán
Szavától a szivem megdobbant s vert szaladva
Míg a kömény között táncoltam hallgatag
És liliomokat hímeztem egy szalagra
Hogy botjának fején libegjen e szalag
Hímzésem örömet most már kinek szerezhet
A Jordán partjain kivirult az a bot
Ó Heródes király mikor őt elvitetted
Kertem lilioma mind mind elhervadott
Gyertek velem a fák sakktábla-rendje áll ott
Szép udvari bolond sírnod minek
Csörgősbotod helyett fogd e főt s ropd a táncot
Ne érintsd homlokát anyám hisz már hideg
Drabantok hátra arc indulj előre Felség
Hogy eltemessük őt ásunk egy mély gödört
Virágot ültetünk és lejtünk körre kört
Míg harisnyakötőm el nem veszítem ekképp
A király a burnótszelencét
Rózsafüzérét a királylány
Breviáriumát a káplán
(Kálnoky László fordítása)
Vihog az ócska ház kapuja rémesen
Mért ne lennék anyám mit számít az nekem
Hivatalnok ki a világból mit se tudhat
Páros pi-mu halak mik bús mélyvízben úsznak
Marseille-ban frissiben kikötött angyalok
Messzünnen hallok egy haldokló dallamot
Szegény mihaszna én mit sem érek magamban
Dolgozz fiam amim volt azt mind neked adtam
(Rónay György fordítása)
E napon fent a nap anyaméhként kitárva
Hevert az ég ölén és lassan vérezett
A fény az én anyám a nap véres világa
És menstruációs folyók a fellegek
Keresztútnál ahol virága nincs a télnek
Csak a tövistelen szélrózsa egyedül
Merlin az élet ős örök okába mélyedt
Amely mindent megöl és mindent újraszül
Zöld sapkát viselő öszvéren egy anyóka
Jött a parti uton alá s a néptelen
Síkon Merlin aki élt már évezred óta
Mellét verdeste s följajdult Ellenfelem
Megfagyott énem ó kinek a sorsa fáj s nyom
Kitől fázik a nap húsa vágyol-e még
Látni Emlékemet s szeretni mint a másom
Ó mily boldogtalan szép fiút nemzenék
Intett s már a kevély kataklizmák remegtek
Fent a nap köldöke táncot járt mialatt
A vágy s a hősi kedv tavaszkora jelent meg
S karján egy fiatal szép áprilisi nap
Ingó emlékkövek zöld dögök közepette
Csontokat sorsokat virágot s dús gyomot
Szórtak széjjel nyugat ösvényeit befedve
Míg szőrt sodort a szél s balvégzetet hozott
Tipegve jött felé a szerelmese őszen
Szél simította ki ruhája ráncait
Fogták egymás kezét sápadtan eszelősen
Vágyuk közt más kapocs nem volt csak ujjaik
Táncolt az asszony a lét ritmusát utánzón
S így szólt Száz éve hogy várom hívásod én
Sorsod csillagai ihlették meg a táncom
Morgane ott figyelt Gibel magas hegyén
Táncolni ó be jó mialatt délibábot
Látsz hol minden dalol s a félelmes szelek
Arcukra öltik a derűs hold mosolyát hogy
Elriadjanak a fullajtár szellemek
Fehérlett alakom a magány közepette
Lidércálmokba bújt a lemurok hada
A boldogságokat forgásom kifejezte
Miket csak egy okoz a Művészet maga
Nem szedtem soha csak galagonyavirágot
Tavaszutón mikor virághullás fogad
Mikor az ölyv s a sas zsákmánnyá kikiáltott
Gyermekisteneket s holt kisbárányokat
S vén lettem mint magad lásd táncolok pedig hát
Kidőltem volna már és e tavaszon a
Fájdalmat mímelő vén holttest gyatra titkát
Láthatta volna a nyíló galagonya
S emelte két kezét mint a galamb a szárnyát
Mint fényt melyre lecsap keselyűként az éj
Merlin keletre ment s szólt Emlék fia szállj hát
Emlékké amely a Szerelemmel fölér
Szállj sárból fölfelé vagy légy emberi árnyék
Az is az én fiam nem múló műremek
Útban Róma felé feje tűzkoronás még
Magányosan halad szemlélve az eget
Vivián ama hölgy neve ki egyre vár rám
S hozzon bár új tavasz újabb fájdalmakat
Majoránnák között s lapulevelek árnyán
Örökké élek a galagonyák alatt
(Kálnoky László fordítása)
Kertek alatt a síkon át
Templomtalan faluk porát
Fölverve rokkant csárdák mellett
Komédiások menetelnek
Elöl a gyermekek sora
A többi mélán lép tova
A távoli gyümölcsfa retteg
Előre már ha integetnek
Cókmókjuk szögletes s kerek
Dobok aranyló kerekek
Bölcs állat a majom s a medve
Garast koldulgat lépegetve
(Radnóti Miklós fordítása)
Kórus
Rabló te idegen boldogtalan ügyetlen
E szép gyümölcsöket miért nem kérted el
Tolvaj te éhesen loptál és számüzötten
Sír barbár jószivű adjatok hát kegyelmet
Lator
A szép gyümölcsöket elloptam igenis
De nem száműzetés az amit színlelek
S szokásos jogtalan kínzás vár rám ha vissza
Adok mindent amit elloptam tőletek
Aggastyán
Te habból fölmerült akárcsak Aphrodité
Te szép Hajótörött légy engedelmesebb
Bölcsek sokratesi gesztusa földerít-é
Szóljatok szerelemről majd ha már evett
Kórus
Rabló te idegen ügyetlen beteg árva
Apád egy szfinx anyád egy éj Zacinthuson
És a Cykládokon ott csillámlott varázsa
Gyümölcsök tolvaja éhes voltál-e mondd
Lator
Ti szép gyümölcsösök gazdái szívenütni
Mért tud gyászdallamú ligúr hangod mama
Nem lelt más ürügyet a férfi meg a csitri
Csak egymást végülis szeretni éjszaka
Voltak gyümölcsök ott gömbölyűvé dagadva
Mint lelkek a fenyőmagokkal belepett
Kertben s ott hagytam a magos őszibarackfa
Alatt pún késemet s az evezőimet
Citromvirág között sok ferde fán ragyogtak
A hűsvíz-zamatú olajszín citromok
A fügefákon a fügék mind meghasadtak
Gránátalmáitokra madárcsőr csapott
Színész
És megnyílt a terem hol freskós fellegekben
Napfényű s éjsötét vérfertőzés folyik
Ülj hallgasd a ligúr hangokat és mezítlen
Lyd lányok paphosi lantjának húrjait
És ott a férfiak arcán színpadi maszkok
Nyaklánc a nőkön és az egyiknek nyakán
Ékkő májából egy tanagrai kakasnak
S szóltak egymás között ős nyelvén Káldeának
Bágyadt forró szelek kint ősziesre váltak
Megannyi szerető pár a vendégsereg
S így szóltak sorba mind Tolvaj én megbocsátok
Fogadd előbb a sót aztán a kenyeret
Híg spártai leves kihűlt izét utálod
Van bor a kecskebőr tömlőben hűs fehér
Nem kell egy tál paszuly merő iróniából
Vagy rózsafánk amit bevont a szőke méz
Tolvaj így szól egy nő te senkit nem idézel
Hát a pergő homok hazárdjait hiszed
Vagy ismerős vagy-e az ember végzetével
A talizmánt adom nyakláncomról neked
No töltsetek diót a hérosznak a zsákba
Vesd rám gyümölcslator lírai szemedet
Sem a bika sem a pythagorasi páva
Delfin hímvipera nincs nála nemesebb
Ki vagy ki érkezél hála a scytha szélnek
Érkeztek annyian szárazon tengeren
Bolyongók hóditók sereg szemrebbenések
Mint villámfény föl- és eltűntek sebesen
Kórus
Egy férfi dadogó jött két lángnyelv a szarva
S egy vézna népet a gőg felé vezetett
Hogy eledelük a fürj legyen és a manna
S lássák megnyíltan a tengert mint egy szemet
Az Euphrates felől megtértek a szakállas
Vízhordók fekete s fehér homokszalag
Védte őket a sors ellen s kik kincsre jártak
Azokra itt bagolyszemek villogtanak
E csuhás féreg ó barbár költő szemérmes
S meghalni a csodás erdőbe elvonul
Hol apró madarak gemmiparák tenyésznek
És békákat nevel forrásvíz és azúr
Bús diadalmenet fölötte a szivárvány
Kocsikban koszorús sok sápadt férfi áll
És izzadó szobor ripacs meg anyabárány
Rekedt félelmü nősténypáva és gunár
Jöttek az özvegyek a fürtöket bogyózva
S fekete püspökök nemtudva tisztelik
Pallast palástjaik háromszögével és a
Szép de fekete istennőről zeng daluk
A nyargalók nyomán a jövőbe vetődtünk
Virággal hamuval teli alkanciák
Kitanult csókjaink csillognak még előttünk
De te jövél ma bölcs tolvaj a kerten át
Mondd szektád tagjai trágár jelet imádnak
A csöndet a kutyát Belfegort a napot
Szeretkező kigyók titkát a néma vágyat
Színész
S szólt a gyümölcslator Én keresztény vagyok
Kórus
Jaj cseng minden nyakék fintor mindenki maszkja
Menj hát a tüzeket az árnyak elnyelik
Jaj jaj a bal lator majd röhög a viharba
Rajtad röhög vadul ahogy a ló nyerít
Egy asszony
No töltsetek diót a hérosznak a zsákba
Vesd rám gyümölcslator lírai szemedet
Sem a bika sem a pythagorasi páva
Delfin hímvipera nincs nála nemesebb
Kórus
Jaj egész éjszaka a sistrumot cibáljuk
Talizmán volt tehát a ligúr hang s ha nem
A jobboldali vagy sötét vagy mint az álmunk
Mint szürke folt sötét mint a balsejtelem
Bukik az Abszolút s bukása bizonyíték
Duplából tripla lett pedig még egy se volt
Bevalljuk megható nekünk a viselősség
A has cáfolja csak a magátólvalót
Nézd nedves szellemi virággal teli vázák
Ne menj minden miénk neked semmi se jut
Halljad szélkórusok plagális ritmikáját
Fogj íjat s öld meg az egyszarvút vagy a gnút
Húsodnak gyászmeze a gyöngéd gyanus árnyék
Sötét és emberi árnyunk indul veled
No menj a szürkület csak könnyű csillanás még
S közülünk senki sem hiszi meséidet
Vonzott és ragyogott akárcsak a pantaura
Hangja s lebernyege mért nem orpheusibb
S éjjel színleg a nők üszőkké alakulva
Szerették volna mint amazt hiszen ez itt
Szép volt s halvány akár egy leprás messzi herceg
Hangja s lebernyege mért nem orpheusi
Tanagrai kakasmáj-ékszert nem viselhet
Csak bús nádsípja van s komor terhét viszi
Mért nem ment élni mért Edessa udvarába
Mágikus és sovány vizsgálna csillagot
Mágikus halovány s költőnők csókja várja
Mágikus és igaz s tisztelnék démonok
Hím háromság az és te szűz vagy menj el innen
Rőten hiszékenyen csak árnyadat vezesd
A tapintás tapad a látás véghetetlen
Nincs neked más jeled csak egy van a kereszt
(Vas István fordítása)
Ó nyögnek a fenyők és csúcsuk összeér
S közöttük fönn jajong a mérges déli szél
S a zúgó éjen át vadúl kacagva kóbor
Tündérraj harsonáz a szomszédos folyóból
Attis Attis Attis illetlen s tiszta báj
Téged csúfolnak ők nevedtől zeng a táj
Mert fáid egyikét gót szélvész dönti ép le
Mint antik had riadt erdő fut új vidékre
S ahogy forduló fenyők lándzsái hajlanak
Sötétbehullt faluk töprengnek hallgatag
Mint szűzek aggok és költők s akár a szikla
Oly némák bárki jő s hallgatnak hogyha vad
Keselyü csap le majd alvó galambjaikra
(Radnóti Miklós fordítása)
Louis de Gonzague Fricknek
Szirének barlangjaitok
Felé kúsztam Tenger-lovakra
Nyelvet öltve táncoltatok
Járt angyalszárnytok föl-lecsapva
S zengtek a versengő karok
Fegyverül egy lombtalan ágat
Lengetek ó szegény fejem
Űzni a párát mit zilált vad
Kiáltásomra ellenem
Fúnak e szörnyű néma szájak
Odalent a csoda ragyog
Hozzá képest nincs semmi érdem
Lándzsáim hegyén vér csorog
Láttomra s kettős kevélységem
Gyilkosságáról vallhatok
Ha a hajósok messze tértek
A fodros ajkaktól a víz
Színén száz és száz megigézett
Állat fürkészi merre visz
Út melyen szent sebemig érhet
Szemük dúvad csillaga fényben
Füröszti bánataimat
Mit számít bölcs nyugalmam és fenn
A csillagképeké ha csak
Én csillagozlak tele éjem
S most végre egy sóvár üregbe
Szállok szirének Szeretem
Szemetek Síkos út vezet le
Hol eltörpültök messze lenn
De mást ne édesgessetek be
Az éber tudás közepett
Láttam erdeink lombozását
A nap tengerre kéjeleg
Hol a matrózok azt kivánták
Hogy rúd s árbóc zöldelljenek
Leszállok és váratlanul
Hamar medúza lesz a mennyég
Mert lángban égek oly vadul
Hogy csupán két karom a mentség
És kínom mely fáklyázva gyúl
Tengerre ölts nyelvet madárhad
Tegnapom napja rámhajol
Újra a lándzsák vére áztat
Szirének fészkén messze hol
A kockás csillagok se látnak
(Rónay György fordítása)
A cigánylány tudta előre
Kettőnk életét elzárja az éj
Búcsút mondtunk neki s e mély
Kút lett a Remény éltetője
Mint láncon medve táncba kap
A szerelem két lábra állva
Tollát veszté a kék madár s a
Rongy koldusok Avé-jukat
Tudjuk elkárhozunk de tán-tán
A szerelemhez visz utunk
S kéz-kézben arra gondolunk
Amit megjósolt a cigánylány
(Vas István fordítása)
Félix Fénéonnak
Halálfej mellett állt sarútlan remete
Kiáltott Átkozott bánatok szenvedések
Fölös és nemkivánt kísértések becéznek
Holdak és hitviták sok únt kísértete
Ha én imádkozom csillagok szerteszöknek
Halálfő Elefántcsont Szétmart orr Szemek
Két gödre Éhezem Kiáltásom rekedt
Egy darab gróji sajt elég nekem s a böjtnek
Ó Uram ostorozd az alkony ködeit
Szép rózsás farokat mutatnak fenn az égen
Este A nappali virágok húnynak éppen
Homály Az egerek a padlót bűvölik
Ember játékai szerelem szem-szem-gyűrű
Szerelem köldökök játéka rókatánc
Szem-szem-gyűrű arany játékú körbe-láng
Uram add meg nekem a szerelem legyűrjön
Várom a nőt aki szem-gyűrűt rejteget
Arany lángot amely titkon megy vándorútra
Legyűri szerelem s keze kezembe csúszva
Szívét átadja a gyűrűt az Ismeretlen
Mit vétettem neked Uram Nézd Unikornis
Vagyok Hiába szép rémülete buja
A vágyam tiszta mint egy kedves kisbaba
Ha mint határkő áll és egyedül szorong is
Mert Krisztus meztelen dobd rá irgalmazón
Uram a zsákruhát oltsd el a heveket
Hórák harangjai mély kútakba rekednek
Ha hullnak az esőcseppekből izokrónok
Virraszték harminc éjt leanderek alatt
Krisztus én nem hiszem hogy te a Gethsemáne
Kertben Megfeszitett felelj Vért izzadál-e
Én a vérizzadást reméltem hasztalan
Térdelve hallgatám a szívveréseket
Egyre rohant a vér körben a sok kis érbe
Mely mind öreg koráll vagy szarvasgombaféle
Aortám kapzsi volt mohón eszeveszett
Csepp cseppent Veriték csillámló vérpiros
A kárhozottakon tudtam nevetni kell
S megértettem hogy az orrom vérzik mivel
Virágaim szaga olyan erőszakos
S a régi angyalon aki nem lebegett
Leszállva hogy italt nyújtson egy szép kehelyben
S nevettem szárnyain s elhajítom kegyetlen
Kéz szőtte szőrselyem vezeklőingemet
Ördögbe Pápanők hüvelyein röhögve
S csecsetlen szenteken megyek a városok
Felé meghalni tán mivel még szűz vagyok
Bőrök kezek szavak s remények közepette
Kék szélvihar de én kék fényben felkelek
Miként a holdsugár a tengerek imádta
A minden szenteket kérleltem én hiába
Kovásztalan cipóm maradt megszenteletlen
S megyek Szököm ó éj Lilith a huhuját
Sikítja hasztalan s nagy szemmel megnyilik
Tragikusan Ó éj látom hogy egeid
Csöndben csillagzanak tündöklő pirulákkal
Egy ártatlan királyasszony csontváza lóg
Csillagok fonalán szigorú csüggedésben
Fekete éj s a fák Nem él a zöld remény sem
Ha váratlan hörög a nappal és halódik
S megyek szököm Ó nap Izgalmával a reggel
Baglyoknak órubin merev szelíd szemét
Lezárja s nyitja már gidákét barikét
S jönnek kocák lebenyalakú rózsatőggyel
Hollócsapat pödört vonala vet szegény
Sárguló rozsmezőn árnyat falvak határán
Hol a tisztátalan kunyhók gyanús homályán
Döglött bagoly mered a gerendák szögén
Hosszú mérföldjein Bánataim betöltvén
Fenyőágak hegyén a csontváz-ujjazat
Eltéríti futó álmomat s útamat
Gyakran s elaluvék fenyvesek puha földjén
Ó alélt este Már célomhoz érkezem
A város komolyan áll a harangzugásban
Most hogy bevonulok kiszenved bujaságom
S a felgyűlt tömeget megáldja két kezem
A palotáidon ó város csak nevettem
Mint tisztáson ha nő szarvasgombacsoport
Rejtőzve Vágyaim eltűnnek libasorban
Magába száll kegyes migrénem gyógyfövegben
Mert eljöttek a nők bűnvallani Uram
Én mégis szent vagyok szeretők óhajára
Zelotida Lorie Lujza és Diamanta
Mondják Te tudhatod te riadt nyugtalan
Engedd el sohasem bocsánatos bününket
Remete tiszta törtszívű kit szeretünk
Tudd szívünket fedezd el amit szeretünk
Játékot ölelést mely méznél lényegültebb
S feloldozom amit gyónnak a vérbibort
Költőnők meztelen s tündérek Fornarinák
Nem gyötri szívemet se vágy sem árva rívás
Ha látom este hogy a párok egybeforrnak
Mert mást nem akarok csak hogy húnyjon e bágyadt
Szempár a lihegő gyümölcsöst tölti be
Ribizkék vérhörgő fennhéjázó szine
És szent vad szigora a golgotavirágnak
(Vas István fordítása)
Egy csámpázó paraszt ballag a ködön át
Mellette lépeget ökre az ősz ködébe
Melyben megbújnak a szemérmes kis tanyák
S dúdolja a paraszt a ködben mendegélve
A szerelem meg a hűtlenség énekét
A gyűrűt a szivet mely összetörve vár még
Kioltotta az ősz az ősz a nyár hevét
Az őszi ködön át ballag két szürke árnyék
(Vas István fordítása)
André Billynek
Kalappal a kezében bátran beállitott
Egy szabóhoz ki a királynak szállitott
S épp próbabábuit fejezte le akiknek
Ruhája épp úgy állt ahogyan állni illett
A tömeg szerelem nélküli árnyakat
Vonszolva özönölt mindenfelől a térre
Kezek röppentek a fény-tavas tünde égre
Olykor mint nagy fehér költöző madarak
Holnap indul hajóm messzi Amerikába
S nem térek vissza sohasem
Kedves utcáimon sétáltatni vak árnyam
A pénzen mit nyerek lírai prériken
Mert visszatérni jó gyarmati katonáknak
Üzérek adták el arany érmeimet
De új ruhámban majd végül hadd heverek
Árnyán halk madarak és majmok lakta fáknak
Ruhájukból kibújva a próbabábuk szépen
Rápróbálták mikor már nem volt oly poros
S egy fizetés nélkül elhalt lord öltönyében
Olcsón úgy feszitett mint egy milliomos
Az esztendők benéztek
A bolt kirakatába
Az esett fababákra
S mentek tovább szegények
Özvegy napok gyanánt az évbe ékelődők
Lassú gyászmenetek véres péntekei
Vert ég esője hullt mint amikor az ördög
Felesége saját szeretőjét veri
Aztán egy kikötőben hol lengett ősz avarja
S lengtek a kezek is akár a levelek
Fönt a hajóhidon a poggyászát lerakta
És rátelepedett
Az óceáni szél vészjóslón fuvolázott
S hajára harmatos hosszú csókot lopott
Lankadtan intettek az új hazába vágyók
S volt aki térdre hullt s keserűn zokogott
Ő meg az elhaló partokat nézte hosszan
Hol már papírhajó ringott csak tétován
Egy pici kis csokor bukdácsolt a habokban
De virágba borult tőle az Óceán
S úgy vágyta mint a hírt hogy e csokor kinyílna
Minden tengereken a delfinek között
S emlékeiből gombolyítva
Hosszú szőttes göngyölödött
Amin élete volt a minta
S hogy végül megfojtsa e mord
Örök kérdés-szövőket mik csípték mint a tetvek
Hirtelen mint egy dózse elvett
Egy nőt míg egy modern és szűz szirén dalolt
Szídd magadba az éjt Ó Tenger Cápa-szájak
Lesték messze mohón míg szállt hajnali köd
A csillagok-marta már oszló nap-hullákat
A zajgó habok és végső eskűk között
(Somlyó György fordítása)
André Derainnek
Ott hová belibbenni láttam
A nőt akinek két egész
Órán át jártam a nyomában
Amszterdamban megálltam és
Sokáig csókot integettem
De a csatorna elhagyott
Volt és a part is senki nem
Látta hogy talált rá a csók
Arra akinek életem
Áldoztam két órára egy nap
Magamban Virágnak neveztem
Hogy soha holland ajaka
Feslő bimbóját ne feledjem
S már mentem is tovább hogy a
Világ Virágát megkeressem
(Rónay György fordítása)
Paul-Napoléon Roinard-nak
Ráraktam a legnemesebb
Tűzre melyet hordok s imádok
Élő kezet s kiszenvedett
Múltat meg e csontkoponyákat
Láng amit akarsz azt teszek
S mert nem más csak majd ami még lesz
Hirtelen csillag-ügetés
Vegyül el a kentauri ménes
Nagy hímnyerítéséhez és
Amit jajongnak a növények
Hol van már sok halálfejem
Ifjúságom istene hol van
Elromlott már a szerelem
Tűzkosárban a láng ha lobban
Lelkem napfényben meztelen
A síkon felszöktek a lángok
Citromfán csüngnek szíveink
Sok levágott fej rámkiáltott
A csillagok vérezve mind
Csupa asszonyi fej virágzott
A városhoz ez a folyam csak
Úgy odatűzve rátapaszt
S te is bűvöltje Amphionnak
Figyelmezed a hangokat
Melyektől a kövek rohannak
*
Az imádandó izzású tűzkosárban lángolok én
És a hívők kezei oda vetnek vissza számtalanszor és megsokszorozva
A feldaraboltak tagjai lángolnak körülöttem
Távolítsátok el a tűzkosárból a csontokat
Elegendő vagyok én az örökkévalóságig táplálni gyönyörűségeim tüzét
És a madarak védik szárnyaikkal arcomat meg a napot
Ó Emlékezet Hány fajta mely elfajul
A Tyndaridáktól a boldogságommal izzó viperákig
És a kígyók mi mások mint megannyi hattyúnyak
És e hattyúk halhatatlanok voltak és nem tudtak énekelni
Íme az én megújult életem
Nagy hajók járnak oda és vissza
Mégegyszer megmártom kezemet az Óceánban
Íme az utashajó és megújult életem
Óriási lángjaival
Többé semmi sem közös köztem és
Azok közt akik félnek az égéstől
*
Elhagyva a tetőt ahol a fény tünődik
Pávázó kertek a mozgó egek fölött
Az álarcos jövő átlángol minden égen
És várjuk jóleső gyönyörödet barátnőm
Nézni alig merem az égi maszkabált
Mikor kékell a távolban a Várvavárt
Atmoszféránk fölött egy színház áll a féreg
Zamir felépité nem volt szerszáma sem
Majd visszatért a nap tündökölni a téres
Tengeri városon mely túlnan megjelent
Tetőire galambok megpihenni tértek
S a szfinxnyáj visszatér lassan a szfinxkarámba
Halálig hallgatand a pásztori danára
A színház odafenn a megbízható tűzből épült
Akár a csillagok az űrnek étkül
S a látvány itt ragyog ma
És én örökre már egy karszékben borongok
Fejem térdem könyököm hiú pentagramma
Lángok kihajtanak rajtam akár a lombok
Embertelen szinészek fénylő új állatok
A megszelíditett embert már idomítják
Ó a szétszaggatott
Földet a folyamok foltozva kijavítják
Szeretnék éjjel-nappal inkább a szfinxkarámban
Akarni tudni hogy szétmarcangoljanak
(Vas István fordítása)
Mint láng remeg a bor csordultig a pohárban
Halld lent egy csónakos lassan szálló dalát
Épp azt énekli hogy látta a holdsugárban
Hét asszony fonta zöld lábig hulló haját
Teltebben ezt a dalt vígabban ezt a táncot
A csónakos dalát ne halljam többet én
És gyertek lányok ó ti büszke szőke lányok
Füzérbe font hajúk hajoljatok fölém
Tükrében ring a táj a Rajna Rajna részeg
A gyémántajku éj szinére inni száll
Lent tébolyítva zeng a villikről az ének
Hogy zöld hajuk zizeg s megittasul a nyár
Szétcsattant poharam ahogy kacaj csap égnek
(Rónay György fordítása)
A Rajnán csónakon a szép május lebeg
Nők nézték odafenn a csillogó hegyélen
Oly szépek vagytok ám e csónak oly tünékeny
Ki ríkathatta meg a parti füzeket
Nos egy kilombosult gyümölcsös elfagyott itt
A friss cseresznyefák szitáló könnyei
Kit úgy szerettem én annak a körmei
Holt szirmuk mind az ő szemhéjára hasonlít
A parton szamaras kordé döccent tova
Mögötte pár cigány poroszkált s a nyomában
Egy medve egy kutya meg egy majom soványan
S közben a rajnai szőlők közt messze lágyan
Valami indulót dalolt egy fuvola
Május a gyönyörű roskadt romok falára
Vadszőlőt futtat és vadrózsaágakat
Fut a rajnai szél a nádak inganak
Hajlong a fűz s a dús szőlő pucér virága
(Rónay György fordítása)
Fejükön zöld kalap zsinagógába mennek
Szombatnap reggelén Löweren Ábrahám
És Scholem Ottomár mennek a Rajna mellett
Ahogy szőlő pirul a dombok oldalán
Vitatkoznak s olyasmit kiabálnak amit leírni sem lehet
Te szajha anyád büdös fattya és Ördög bújjék az apádba
Csillogó arccal fölnéz a vén Rajna s elfordul úgy nevet
Löweren Ábrahámot és Scholem Ottomárt a harag szinte rázza
Mert szombaton tilos dohányozni holott
A keresztény füstölgő szivarral kódorog
S mert mind a ketten Ábrahám és Ottomár
A bárányszemű Liát szeretik kinek hasa kissé előre áll
Ám a zsinagógában néhány perc mulva rendre
Megcsókolják a tórát szép kalapjukat megemelve
És a sátoros ünnep lombdíszei felett
Ottomár énekelve Ábrahámra nevet
Hamisan kornyikálnak s ahogy a férfiak érdes hangja száll
Egy Leviátán felnyög a Rajna mélyén mintha az ősz üzenne már
Tele kalappal a zsinagóga és leng a lulabim
Hanoten no Kamoth bagoim tholaboth baleumim
(Rónay György fordítása)
Szép cigányom szerelmesem
Hallod harangok szava kondul
Azt hittük nem lát senki sem
Szerettük is egymást bolondul
De megtaláltak minket itt
A harangok és körülálltak
Magasból nézett mindegyik
S elmondják az egész világnak
Ciprián Henrik jól tudom
Katalin Marie Orsolyával
És Gertrud unokahugom
Meg a pékasszony az urával
Holnap mind rajtam mosolyog
Én nem tudom hová lehetnék
Te messze leszel zokogok
Belehalok az is lehet még
(Vas István fordítása)
Jean Sève-nek
Élt Bacharachban egykoron egy szőke szép boszorka
A férfiak epedve mind meghaltak érte sorba
Pörbe idézteté s alighogy látta volt
Nagy szépsége előtt a püspök meghajolt
A szemed csupa drágakő gyönyörü Loreley
Miféle mágustól ered varázslatod felelj
Az életet meguntam a szemem átkozott
Püspök ki belenézett az mind elkárhozott
A szemem lánggal csillogó nem holmi drágakővel
A lángra csak a lángra a férfibűvölővel
A lángjaidban égek gyönyörü Loreley
Megbűvöltél most téged már más ítéljen el
Püspök te nevetsz könyörögj értem inkább a Szűznek
Hogy Isten védje lelkedet adj engem át a tűznek
Kedvesem itthagyott már elment messzire
A halált szeretem s nem vágyom semmire
Szívem úgy fáj úgy fáj már meg kell halni nékem
Magamra nézek és bele kell halnom érzem
Szívem úgy fáj úgy fáj mióta nincs velem
Elindult és szivem megfájdult hirtelen
Rábízta őt a püspök úr három lovas lándzsás vitézre
Az őrült nőt e három a klastromig kisérje
Szemed remeg bolondos Loreley menj tehát
Fekete és fehér lesz kolostori ruhád
És úgy mentek tovább az úton mind a négyen
Könyörgött nékik Loreley szeme mint csillagfény az égen
A sziklafalra föl hadd másszak lovagok
Hadd lássam egyszer még amint a kastélyom ragyog
A tükröm hadd legyen megint a folyam árja
Aztán megyek az özvegyek szüzek kolostorába
A szélbe odafönt kibomló haja szállt
Loreley Loreley három lovag kiált
A Rajnán odalent egy csónakot az ár hoz
Szeretőm benne ül meglátott hív magához
Szívem megédesül lent szeretőm suhan
Előrehajlik és a Rajnába zuhan
Mert látta a szép Loreleyt a folyó habjain
A haja mint a nap ragyog a szeme Rajna-szín
(Vas István fordítása)
Marius-Ary Leblond-nak
Az erdőn a vezér s a banda
Ledobálja fegyvereit
Május van Szukájába falna
Schinderhannes és fölnyerít
Benzel a bibliára görnyed
Buzgón és meg se látja hogy
Sastollas fövegébe lő egy
Nyilat Jakob Born a balog
Böffen Blaesius Julcsa hápog
És úgy tesz mintha csuklanék
S Hannes rikkant egy jókorát hogy
Schulz egy sajtárral színre lép
Fölbőg s könnye hull Tele sajtár
És száll a jó borszag Nosza
Jöhet ma a pandúr s a zsandár
Bendőnkben a május bora
Fűszerszámos szép tiszta fajta
Moseli vinkó Gyere már
Nyakaljunk együtt Julcsa Rajta
Sokáig élj Szoknyás betyár
Julcsa berúg Hannest kivánja
Hanem az kötélnek nem áll
Most nem szeretkezünk babácska
Jöjjön előbb a tele tál
Dús zsidó él a Rajna mellett
De megölöm ma este még
Májusban a tallér a legszebb
Virág ha fáklyák tüze ég
És falnak és föl-fölnevetnek
Durrogatnak rá dörrenőt
Majd német mód búsulnak egyet
Gyilkolni-indulás előtt
(Rónay György fordítása)
Toussaint-Lucának
Ma a holtak gyerekei
A temetőben játszanak
Márton Gertrud Henrik Jani
Kakas nem szólt ma hajnali
Kikerikit
A nénikék
Útjukat siránkozva járják
Iáznak a derék
Csacsik és lassan legelve lerágják
A síri koszorúk virágát
Halottak napja lelkek napja értük ég
Amit gyerekek nénikék
Gyújtanak gyertya mécs
Katolikus sírokon sorra
A nénik fátyla
A felhők árnya
Mintha kecske szakálla volna
Lángocskáktól imáktól reszket a levegő
Szép park a temető
Benne szomorúfűz rozmaring zöldje nő
Szent Mihály lován néha barát is érkezik
E szép nagy parkban ó! milyen jó nektek itt
Koldusok sör gőzébe haltak
Vakok ti végzetnél vakabbak
Imádságban elnémult gyermekajkak
E szép nagy parkban ó! milyen jó nektek itt
Hajósok polgármesterek
Tanácsurak világba széledt
Kóborcigányok szétesett
Bendőtökben rothad az élet
Lábatok közt kereszt mered
Bagolyhangon huhog a Rajna menti szél
Elfújja a gyertyákat de újra meggyújtják a gyerekek
S a halottakat belepik
A halott levelek
Halott gyermekek olykor anyjukat szólogatják
S halott nők szeretnének néhanap visszatérni
Ó nem akarom hogy kimenj nem
Teli az ősz leszelt kezekkel
Nem holt levél száll a szelekben
Levágott kezek raja rebben
Két levágott kezeddel
Annyit sírtunk ma
Holtakkal holtak gyermekével nénikékkel
Naptalan ég alatt a temetőn
Mely telistele gyertyafénnyel
Aztán a szélben hazamentünk szépszerével
Lábunknál gesztenyék gurultak
S formázta hasadt héjuk
A madonna sebzett szivét
Akinek bőre barna volt tán
Akár az őszi gesztenyék
(Rónay György fordítása)
A fenyőkön hegyes süveg
Fölvették bő köpenyüket
Akár a csillagászok
S köszöntik kidőlt vérüket
A Rajnán úszó sok naszádot
Tudják a hét ars titkait
Mestereik a bátyjaik
Vén fenyők nagy poéták
Sorsuk hogy ragyogjanak itt
Pompásabban mint a planéták
Ragyogjanak behavazott
Ágakkal mint a csillagok
Karácsony örömére
A bűvöletbe ringatott
Tártkarú fenyők ünnepére
Szép muzsikusok a fenyők
Őszesti szélben zengik ők
A karácsonyt a régit
S zord mágusok vihar előtt
A morajló eget igézik
Télen a szárnyuk leng suhog
Ilyenkor fehér kerubok
Váltják föl a fenyőket
Nyáron mint bölcs rabbinusok
Vagy mint öreg lányok tünődnek
A fenyők kóbor orvosok
Kínálják a jó balzsamot
Mikor a hegy vajúdik
És az orkánban fölzokog
Egy-egy vén fenyő s földre hullik
(Rónay György fordítása)
Az asszonynép a vincellérházban ruhát varr
Rakd meg jól a tüzet Lenchen és tedd föl a
Kávét - Melege van nyújtózik a cica
- Gertrud hát egybekel a szomszéd Mártonával
Szólni próbált de mert bagoly rítt lelapul
A vak fülemüle kalitkája zugába
Nem olyan ott az a ciprus mintha a pápa
Menne a hóban - A postás megállt az új
Tanítóval beszél - No végre valahára
- Jó borunk lesz idén kemény a tél harap
- Haldoklik a süket sekrestyés - Lám a pap
Névnapjára a vén polgármester leánya
Stólát hímez - Belezúgott mély orgona-
Búgással komoran az erdő kint a szélbe
Jött Herr Traum álom úr s vele Frau Sorge nénje
Nem jól stoppoltad azt a harisnyát Kata
- Hozd a kávét meg a vajat is a kenyérre
A lekvárt és a zsírt meg egy csupor tejet
- Lenchen még egy kis kávécskát hogyha lehet
- A szél tisztára mintha latinul beszélne
- Lenchen még egy kis kávécskát hogyha lehet
- Mit búsulsz Lotte Ó szivem - Talán szerelmes
- Nagy ég - Nekem csak a magam személye kedves
- Csitt Most a nagyanyó rózsafüzért rebeg
- Kapar a torkom adj kandiszcukrot te Léni
- Péter ma nyúlra ment a görénnyel - A ház
Körül táncoltak a fenyők - Lotte vigyázz
Szeretni szenvedés - Olyan jó Ilze élni
Leszállt az éj Göbös tőkékkel hólepett
Csontkamrák lettek a homály ölén a kertek
Gyűrötten szanaszét szemfödelek hevertek
S dermedt vándorokat ugattak az ebek
Halljátok vége van Harang lágy kondulása
Búcsúztatta szegény sekrestyést Liza tégy
A tűzre alig ég Nőttön nőtt a sötét
És keresztet vetett az asszonynép magára
(Rónay György fordítása)
Érzem mindig jelét az ősz akaratának
Hát a gyümölcs való nekem nem a virág
Elcsókolt csókjaim szívembe visszafájnak
Hallani a levert diófa bánatát
Állok tűnt szeretők szép kezek avarában
Ó örök őszidő lelkemnek évszaka
Egy hű hitves követ az én végzetes árnyam
Még felszáll a galamb leszáll az éjszaka
(Vas István fordítása)
Az arkangyal-fehér égből egy sas csapott ki
S te kiállsz hívedért
Hagyd még sokáig ezt a sok lámpát lobogni
Könyörögj lelkemért
Fém-város ez csak egy csillaga van ragyogva
Kék szemedbe merült
Gördült a villamos s a mocskos szárnyasokra
Sápatag fény vetült
Egyetlen férfiszáj-szítta szemedben álmom
Ami csak benne él
Gyilkos galóca volt mind a rőt gázvilágon
Kígyókarú nem vagy pucér
A kókler nyelvet ölt a nőre ki csodálja
Egy árny magát kötötte fel
Lóg az apostol egy fügefán foly a nyála
Szerelmünket kockázzuk el
Születésed hírét víg harangok kiáltják
Szét
Virágos minden út s elindulnak a pálmák
Feléd
(Rónay György fordítása)
Kop-kop Zárt ajtó áll előtte
Hervad a liliomlevél
Kit visznek ott a temetőbe
Ajtaján kopogtál előbb te
És föl-le föl-le
Föl-le futkos a kis egér
(Kálnoky László fordítása)
Picassónak
Hűtlen jegyeseket tavasz sodor s lebegtet
Hosszan kék tollakat amelyeket lehullat
A ciprusfa ahol fészkel a kék madár
Vadrózsákat szedett egy hajnali Madonna
És eljön holnap is szakít majd violát
Egy galambnak szedi mert úgy látszott ma este
Hogy ő az akiben a Szentlélek leszállt
A kis citromligetben estek szerelembe
Mi szerelmünk szerint a késve érkezők
Mint szempilláik a falucskák messze-messze
S ott csüngnek szíveik a citromok között
*
Barátaim tehát megvetnek már bevallják
Én felhajtottam a csillagokat
Amíg aludtam kiirtott egy angyal
Minden bárányt pásztort bús juhok aklát
Hamis centuriók hozták az ecetet
S táncoltak sárfűtejtől ótvaros koldusok
Hajnali csillagok mind olyan ismeretlen
Gázlámpák lángjukat pisálták holdsütötten
Kongatták a söröskorsót a gyászhuszárok
A gallérok ahogy lesz úgy lesz gyertyafényben
Hullottak a poros kabátözön felett
Szülés után a nők álarcos ünnepélye
Szigettengernek látszott a város akkor éjjel
Asszonyok szerelemre s szentekre szomjazának
Emlékszem a folyó hogy hömpölygött sötéten
Nem voltak soha szépek az elsuhanó árnyak
*
Már nem is szánom magamat
S nem tudom kifejezni hogyan kínlódom a csöndtől
Minden elmondandó szavam csillaggá változott
Egy Ikaros igyekszik feljutni mindegyik szememhez
S én napok hordozója égek két ködfolt között
Mit vétettem az értelem teológiai bestiáinak
Hajdan a holtak visszatértek imádni engem
Világ végében volt reményem
De az én végem süvítve jön akár az orkán
*
Volt bátorságom visszatekinteni
Napjaim hullái
Jelölték útamat s én siratom őket
Vannak amelyek olasz templomokban porladoznak
Avagy kis citromligetekben
Virágoznak és gyümölcsöznek
Egyszerre és az év minden szakában
Más napok sírtak mielőtt meghaltak a kocsmákban
Hol lángoló csokrok páváskodtak
Egy mulatt nő szemében ki a költészetet feltalálta
És a villamosság rózsái még
Emlékeim kertjében egyre nyílnak
*
Bocsássátok meg tudatlanságomat
Bocsássátok meg hogy nem értek már a versek régi játékához
Nem tudok már semmit egyedül csak szeretek
A virágok az én szememben lángokká változnak vissza
Isteni szemlélődésbe merülök
És mosolygok a lényeken akiket nem én teremtettem
De ha eljönne az idő melyben végre szilárd árnyék
Önmagát hatványozván megvalósitaná szerelmem látszatsokféleségét
Csodálnám művemet
*
Figyelem a vasárnap nyugalmát
S a restséget dícsérem
Hogyan hogyan csökkenteni
A végtelen kicsi tudást
Mit érzékeim kényszerítenek rám
Egyik akár a hegyek az ég
A városok a szerelmem
Hasonlatos az évszakokhoz
Lefejezetten él feje a nap
S átvágott nyaka a hold
Szeretnék érezni végtelen izzást
Hallásom szörnye te elpirulsz könnyezel
A mennydörgés szolgál hajzatodul
S karmaid ismétlik a madarak énekét
A szörnyűséges tapintás áthatott megmérgez engem
A szemem tőlem távol úszik
S az érintetlen csillagok bizonyság nélküli mestereim
A füstök állatának feje kivirágzott
S a legszebb szörnyeteg
A babérzamatú bánatába roskad
*
Végül a hazugságoktól már nem félek én
Íme a hold sül mint egy tükörtojás
E vízcseppek gyöngysora díszíti majd a vízbefúlt leányt
Itt az én csokrom golgotavirágból
Kínálja gyöngéden két töviskoronáját
Ázottak az utcák a hajdani esőtől
Szorgalmas angyalok dolgoznak értem otthon
A hold meg a bánat majd semmibe oszlik
Az egész istenáldotta napon
Az egész istenáldotta napon járkáltam énekelve
Egy hölgy az ablakán kihajolva nézett sokáig
Ahogy eltűnök énekelve
*
Egy utca fordulóján tengerészeket láttam
Ott táncoltak csupasz nyakkal harmonikára
Mindent odaadtam a napnak
Mindent kivéve árnyamat
A vasmacskák a bálák meg a félholt szirének
Háromárbocosok ködbe süllyedtek el
Kökörcsinkoszorús szelek végképp elültek
Ó Szűz a harmadik hó jele tiszta jel
*
Lángoló templomos lovagok köztetek
Égek jövendölők ó nagymester az a
Láng vagyok ki magát ím felajánlja nektek
S a tűzkerék forog gyönyörü éjszaka
Láncok miket szabad láng olt ki Hevület
Lehelletem elolt Ó nagybőjti halottak
Balsorsot glóriát halálomból veszek
Célba mint madarat mely céldárdán foroghat
Koholt madár bizonytalanság hulltodat
Kísérte szerelem s napfény falusi tánca
Máglyát rakott sok szép- vagy rosszruhás fiad
S bátorságom szülőfészke lett ez a máglya
(Vas István fordítása)
Mézzel itat a hold eszelős ajkakat
A kertek és faluk ma éjjel szomjasak
A lugas levelén fényszűrte méz csöpög le
S ügyes kis méhei a csillagok fölötte
Mert édesen s ahogy az égből hullva száll
Valahány holdsugár mind egy-egy mézsugár
S én rejtve készülök a mézédes kalandra
Arcturus-méhe tűz fullánkjától riadva
Csak áltatták kezem csalárd sugarai
És holdmézét a szélrózsából lopta ki
(Rónay György fordítása)
A hölgyön olyan ruha volt
Mint egy metilkék ottomán
S aranyszegélyü tunikája
Két táblaképből állt
A vállán értek össze
Mint két angyal a szeme táncolt
Nevetett és nevetett
Franciaország színei az arcán
Kék szeme fehér foga piros ajka
Franciaország színei az arcán
Kerek mély dekoltázsa volt
Fején Récamier frizura
Szép karja meztelen
Hát nem hallunk már éjféli harangszót
A hölgy metilkék ottomán ruhában
Tunikáján aranyszegéllyel
A karja válla meztelen
Megsétáltatta fürtjeit
Arany szalagját
S jártatta kis csatos cipőjét
Oly szép volt
Hogy nem merted volna szeretni
A féktelen nőket szerettem én a roppant városnegyedekben
Ahol naponta született egynémely újfajta lény
A vas volt az ő vérük agyvelejük a láng
Szerettem én a népet mely bánni tudott a géppel
A fényűzés a szépség csak tajtéka e népnek
Ez az asszony olyan szép volt
Hogy megijedtem tőle
(Vas István fordítása)
1
Mielőtt a zárkába mentem
Ott kellett állnom csupaszon
S mint baljós hang üvölti bennem
Mi lett belőled Guillaume-om
Lázár ki nem sírból kilép
Mint tette inkább sírba tér meg
Isten veletek áldjon ég
Dalos körtáncok lányok évek
2
Nem én magam sem hiszem
Mi lettem
Tizenötös a tizen-
Egyesben
Cellámban az üvegen
Belátszik
A napfény és versemen
Bokázik
Táncát ropja a sugár
S én közben
Hallom egy rab föl-le jár
Fölöttem
3
Minden reggel egy szűk verem
Mélyén sétálok mint a medve
Csak körbe körbe szüntelen
Rablánc-kék az égbolt felette
Minden reggel egy szűk verem
Mélyén sétálok mint a medve
A szomszéd zárkában a csap
Nyitva zuhog a víz belőle
Csörgetheti a kulcsokat
S jöhet-mehet a börtön őre
A szomszéd zárkában a csap
Nyitva zuhog a víz belőle
4
Hogy unom én e börtön meztelen
És fakó négy falát már
A papiroson egy légy jár és versemen
Apró léptekkel föl-le mászkál
Mi lesz már velem ó Uram te ismered
Kínom hisz te szerezted
Színtelen arcomat könnytelen szememet
Láncos székem zaját ne vesd meg
Szánd börtönükben a vergődő szíveket
Szeretet menedékem
S szánd meg különösen gyarló értelmemet
Ebben a kétségbeesésben
5
Milyen lassan mennek az órák
Lassan akár egy temetés
Siratod még e síri órát
Mert túl gyorsan semmibe vész
Ez is ahogy mind mind az órák
6
A város zaja fölszivárog
S én láthatár nélküli rab
Csak ellenséges eget látok
És kopasz börtönfalakat
Elmúlt a nap A börtön éjén
Lám lámpa gyullad fényesen
Magunk vagyunk a zárka mélyén
Szép fényem Édes értelem
(Rónay György fordítása)
Imádott ősz te nagybeteg
Meghalsz ha orkán dúlja majd a rózsakerteket
Ha leesett a hó a
Szőlőkarókra
Szegény kis ősz
Az ért gyümölcsök és havak
Gazdag fehérségébe halj
Fönn a magasban
Már karvalyok köröznek
A csacska zöldhajú kis hablányok fölött
Kik sohasem szerettek
Messzi mesgyék között
Szarvasok üzekednek
Ó hogy szeretem én bús évszak ezt a zsongást
Hangját a magától hulló gyümölcsnek
A szelet és erdőt ahogy lásd
Elejti levelét egyenként mint a könnyet
A lombot
Ha lehullik
Egy vonat ha
Elhúz itt
Az életet
Ha múlik
(Somlyó György fordítása)
A szoba árva
Maga ki-ki
Ha ide szállsz a
Bér egy-havi
Kétli a főnök
Hogy fizetek
Mint csiga pörgök
Kerülgetek
Konflis-nyekergést
Szomszéd lakót
Ki szív kesernyés
Angol bagót
Ó ki imámon
Mulatni mer
Bár sánta lábon
La Vallière
Éjjeliszekrény
S mind ki e zug
Bábeli nyelvén
Gagyogni tud
Most zárjuk el még
Ajtajaink
Szívünk szerelmét
Hozzuk be mind
(Kálnoky László fordítása)
Nemes és tragikus akár a
Zsarnok álarca e mese
Szerelmünk sem bűbáj se dráma
Se részletek véletlene
Patétikussá nem csigázza
S az ópium ringatta lágy
Ködben Thomas de Quincey lelkét
Így látogatta Anniját
Gyerünk minden lét vége nemlét
Még visszanézek néha rád
Riadó vadászkürt az emlék
Elviszi a szél a szavát
(Rónay György fordítása)
Gondoljatok reám jövendő emberek
E kor az én korom királyok vége lett
Így láttuk búsan és csöndben meghalni őket
Háromszor vakmerőn háromszor nagyra nőttek
Szeptember végetájt Párizs de szép de szép lett
Szőlőtő minden éj venyigék fénye égett
Dicsőségem repül csőrével odafenn
Sok érett csillagot csipkedve részegen
Várták a csillagok a virradat szüretjét
Úgy jártam a sötét rakpartokat egy estén
Auteuil felé menet hallék egy hangzatot
Mely zengett súlyosan s olykor elhallgatott
Hogy más hangok dalos siráma is az éjben
Tisztán és messziről a Szajnapartra érjen
S hallgattam hosszasan a sok-sok éneket
Mely Párizs dallamán az éjben ébredett
Francia városok s ti városok a földön
Én mindre szomjazom mindet torkomba öntöm
És láttam a szőlőhegyen már Párizs részegen
A föld legédesebb fürtjeit leszedte éppen
Csodás szőlőszemek dalolnak venyigéken
És Rennes és Vannes felel és Quimper visszaint
Ó Párizs itt vagyunk embereink és házaink
Szőlőink melyeket babusgatott a napfény
Magukat áldozzák neked hogy megittasulj te túl mohó csodás lény
Agyakat hozunk teneked és falakat és temetőket önként
Bölcsők szavát melyet nem hallasz meg soha
És eszméinket is ó folyamok nagy árja
Fülelő iskolákat és kezeinket kinyújtva
A templomtornyokat mindnek hosszú az ujja
S a hajlékony értelmet is elhozzuk neked
Melyet mint házat kapuja a misztérium rejteget
Gáláns misztérium te szép lovagi végzet
Misztérium melyet elrejt egy másik élet
Szépségen messze túl a kettős értelem
Nem ismert Hellas és Kelet kettős talány
Bretagne kettős értelme vagy Bretagne-é hol az ősi
Földrészt türelmesen nyesi az óceán
És Észak városai mind szólnak szavuk vidám
Párizs ím itt vagyunk fogadj élő borodnak
Férfias városok hol dalolnak dohognak
Szentséges gyáraink fémből vert szentjei
Magas kéményeink a felleget teherbe ejtik
Akár a hajdani a gépi Ixion
És számtalan kezünket
Gyárak üzemek műhelyek kezek
Ujjainkhoz hasonló munkások meztelen
A valóságot gyártják órabérért
Mind elhozzuk neked
És Lyon is felel s fourvières-i angyalok az égen
Szőttek egy új eget zsolozsmák selymes szőttesében
Párizs csillapítsd szomjadat az isteni szavakkal
Mormolják őket ajkaim a Rhône és a Saône
Megújuló halála örök-egy ünnepély
A szenteket megosztja ettől esőz a vér
Ó kín ó boldog zápor meleg eső pereg
Kitárult ablakokra bámul egy kisgyerek
A részeg madaraknak kínálkozó fürtök fejek
A déli városok e szavakat felelték
Párizs te egymagad vagy értelem nemesség
Kedvünk irányait a végzeted kiszabja
S te nagy Földközi-tenger meghátráló habja
Törjétek kétfelé testünket mint az ostyát
Mind e sok magas szerelmek árva tánca
Lesz majd a tiszta bor melyet szeretsz te Párizs
S Szicíliából éppen egy végtelen madárraj
Érkezett és e szavakat jelezte szárnycsapással
Venyigénk fürtjei már mind lefosztva ím
E szőlőszem-szavak melyeknek magvain
Érezni még a vér a föld a só izét
Csillapítsd szomjadat ó Párizs mind tiéd
Fölötted ég felhőkön át derengő
Becézi Ixion sandaszemű teremtő
S látja az afrikai hollók születését
Fürtök fakó szemek magukat únva lassan
Az élet és jövő ringnak szőlőlugasban
Hol vannak a sugártekintetű szirének
Csalván hajóst akit kedvelt e sok madár
A Scylla szirtjein nincsen nyomuk se már
Ahol zengett vidám varázsú hármas ének
A szikla hirtelen megváltoztatta arcát
A hús ábrázatát hullámét mindenét
Ami csak elképzelhető
Az álarcok ti vagytok álcázott arcokon
Partok között az ifjú még úszott mosolyogva
A hullámon lebegve még úsznak vízbefúltak
S a nők dalolva sírva szálltak az új habokba
Elhagyva partokat s a szirteket s a sápadt
Férjeket is akik csöndben hevertek ott
Előbb a ragyogó nap fénye fele szálltak
S merültek vízbe mint lebukó csillagok
S belepték a nyílt szemek hogy bolyongott az éj
A parton hol a szörny fütyült a télen át
S hallottam hirtelen amint császári hangod
Ó Róma
Átkait szórta volt eszméimre s az égre
Ahol a szerelem a végzetek vezére
Lásd ázik a keresztfán kihajtó levél
S Vatikán mélyein halódó liliom
A borban és e bor fűszere ama vér
A tiszta vér e vér azé ki ismer egy
Más szabadságot is mely nő mint a növény
S te nem tudod hogy ez a legfelsőbb erény
Egy hármas korona lehullt az út kövére
Hever míg főpapok szandálja rúgja félre
Ó halványuló demokrata fény
Jöjj hát királyi éj amelyben majd kivégzik
A galambot s a sast a farkast meg a bárányt
Egész sereg király ellenség és kegyetlen
Mint te oly szomjasak örök szőlőligetben
A földből kifelé emelkednek az éghez
S majd isszák boromat mely kétszer ezeréves
A Mosel és a Rajna folynak egymásba csendben
Európa nappal-éjjel imádkozik Koblenzben
S hogy meg-megálltam én hazamenet Auteuilbe
S úgy hullott némely óra mint hullanak a földre
A szőlőlevelek hallottam egy imát
Amelyben egyesült két kristálytisztaság
Ó Párizs országod bora jobb mint az amely
A partunkon terem északi venyigén
Már minden mag megért e szörnyű szomjuságra
A présben szép erős férfiú-fürtjeim
Majd hosszan kortyolod egész Európa vérét
Mivel gyönyörü vagy és csak te vagy nemes
Mert nem születhetik meg Isten csak tebenned
Sok szőlőmívesem a szép házak között
Melyeknek fénye két vizemben tükrözik
A szép házak között melyek feketék és fehérek
Dalukban este ők tudatlanul téged dicsérnek
Mi folyékony kezek imára fonva egybe
Sok kalandos vizet viszünk a tengerekbe
S mint nyílt olló között a köztünk aluvó
Városból semmi fényt nem lát a két folyó
Melyeknek moraja az éjben messze száll át
És megzavarja a koblenzi lányok álmát
Mire a városok százan feleltek aztán
Távoli szózatuk nem ért fülembe tisztán
S vegyíté Trèves az ősi város
Hangját a hangok zavarához
A világegyetem e borba sűrüdött
Beteltek tengerek és állatok s növények
Beteltek városok sorsok s a csillagének
Térdeplő emberek a mennyek partjain
S a hajlékony acél hűséges cimboránk
A tűz is melyet úgy szeressünk mint magunkat
S a büszke holtak is a homlokom alatt
S a villám mely kigyúl akár a gondolat
És együtt és külön a nevek és a számok
A papiroskilók lobogva mint a lángok
S kiknek nyomán fehérszínűek lesznek csontjaink
Az örök versek is magukat únva mind
A hadseregek háborúra készen
A keresztfaerdők és cölöplakásaim
Szerelmesem szemének partjain
A szájakból kiáltozó virágok
S mind amiről szólni se tudnék
Mind amit meg nem ismerek soha
Ez mind ez mind a borrá alakult
Amelyre Párizs szomjazott
És megismertem akkor én
Tettek szép nappalok és szörnyü álmok
Növényzet párzások bálványozások
Mozdulatok örök zenék isteni kínok
Egymásra és miránk hasonlító világok
Titeket ittalak s nem csillapult a szomjam
De a világ ízét megismertem azóta én
A nagyvilágtól vagyok mámoros
A partról honnan folyni láttam a vizet és aludni a bárkát
Figyeljetek reám ki Párizs torka lettem
És az egész világ majd énbelém folyik
Figyeljetek reám a világ részeg énekére
S a szeptemberi éj már lassan végetért
A híd piros tüze a Szajnába veszett el
Csillagok haltak és megszületett a reggel
(Vas István fordítása)
* SZESZEK - az Alcools 1913-ban jelent meg, a Mercure de France kiadásában, Picasso Apollinaire-arcképével. Mint a költő leveleiből és barátainak emlékezéseiből tudjuk, 1904 óta készült erre a kötetre; eredeti címe Rajnai szél lett volna, egy folyóirat 1905-ben meg is hirdette; új élményei - Marie Laurencinnel való szerelme -, új versei következtében bővült a kötet anyaga, megváltozott a jellege, a Rajna-vidéki versek ciklussá zsugorodtak, s Apollinaire új címet adott a kötetnek. Ebben a verseskönyvben már elhagyta a költemények központozását. A kritikusok nem fogadták egyértelmű lelkesedéssel: szemére vetették tarkaságát, Duhamel azt írta róla, hogy olyan, mint "egy ószeres boltja". A Szeszek (amelynek egyébként a tervezés időszakában egy ideig Pálinka volt a címe) gondosan megkonstruált, megérlelt kötet: a modern világlíra egyik legjelentősebb alkotása.