|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
Collins házassági ajánlatáról több szó alig esett. Elizát már csak az a kellemetlen érzés kínozta, ami az üggyel szükségképpen vele járt, meg anyjának egy-egy csípős, ingerült célzása. Ami a tiszteletest illeti, az ő érzelmeit nem annyira a zavart és kedvetlen viselkedés árulta el, vagy az, hogy kerülni próbálta Elizát, hanem inkább merev modora és duzzogó szótlansága. Szinte egy szót sem szólt Elizához, s szüntelen figyelmességével, melynek értékét saját maga oly nagyra becsülte, a nap hátralevő részében Miss Lucast tüntette ki. Charlotte udvariasan hallgatta a tiszteletest, s ezzel a legjobbkor könnyített az egész család, de kiváltképpen barátnőjének a lelkén. Mrs. Bennet rosszkedve és rossz idegállapota másnapra sem javult. Mr. Collins szintén megmaradt a sértett büszkeség hangulatában. Elizabeth azt remélte, hogy a tiszteletes haragja meg fogja rövidíteni látogatását, de kitűnt, hogy terve mit sem változott. Kezdettől fogva szombaton készült visszautazni, s most is az volt a szándéka, hogy szombatig marad. Reggeli után a lányok átsétáltak Merytonba, hogy megtudják, visszaérkezett-e Wickham, s hogy elsírják panaszaikat, amiért nem vett részt a netherfieldi bálon. A városba érve találkoztak vele, és Wickham elkísérte őket nagynénjükhöz. Itt előadta, mennyire sajnálja és bosszantja a dolog, a többiek pedig arról beszéltek, hogy mennyire hiányzott a bálon. Elizának azonban őszintén beismerte, hogy saját elhatározása volt a kényszerítő ok. - Amint a bál napja közeledett, beláttam, hogy jobb lesz, ha nem találkozom Darcyval. Annyi órát tölteni ugyanabban a teremben ugyanazzal a társasággal - ezt talán mégsem tudnám elviselni. Olyan jelenetek adódhattak volna, amelyek nemcsak rám nézve lennének kellemetlenek. Elizabeth igen nagyra értékelte ezt a béketűrő lemondást. Bőven volt idejük, hogy a dolgot alaposan megvitassák, s hogy közben udvariasan szépeket mondjanak egymásnak, mivel Wickham és egy tiszttársa hazakísérték a lányokat Longbournba, s Wickham útközben főleg Elizával foglalkozott. Elizabeth kétszeresen örült a közös sétának: hízelgett neki, hogy a fiatalember hazakíséri, amellett a legjobb alkalom volt, hogy bemutassa apjának és anyjának. Röviddel hazatérésük után levelet hoztak Miss Bennet részére; Netherfieldből jött, s Jane azonnal fölbontotta. A borítékban finom merített levélpapír volt, teleírva szép, könnyed női kézírással. Elizabeth látta, hogy nővére arca színt változtat olvasás közben, s hogy egyes helyeken tépelődve megáll. Jane csakhamar erőt vett magán, eltette a levelet, s szokásos jókedvével igyekezett belekapcsolódni az általános társalgásba; de Elizát olyan aggodalom fogta el, hogy még Wickhamre sem tudott figyelni. Mihelyt a két tiszt elbúcsúzott, Jane kérő pillantással nézett húgára, hogy menjen fel vele emeleti szobájukba. Mikor odaértek, Jane elővette a levelet. - Caroline Bingley írt, s levele tartalma nagyon meglepett. Az egész társaság már elutazott Netherfieldből, s útban van London felé... nem is szándékoznak visszatérni. De hallgasd meg magad, mit ír. Felolvasta az első mondatot, amelyben Miss Bingley értesítette elhatározásukról, hogy azonnal Londonba utaznak öccsük után, s már aznap este a Grosvenor Streeten szándékoznak vacsorázni, Mr. Hurst házában. A következő mondat így hangzott: "Nem mondhatnám, hogy bármitől is nehéz szívvel válok meg Hertfordshire-ben, kivéve a maga társaságát, drága barátnőm; de remélem, hogy a jövőben gyakran lesz még alkalmunk felújítani élvezetes találkozásainkat, időközben pedig sűrű és bizalmas levelezéssel enyhíthetjük a válás fájdalmait. E tekintetben számítok magára." Elizabeth hűvös bizalmatlansággal hallgatta ezeket a fellengzős kifejezéseket, s bár hirtelen elutazásuk őt is meglepte, nem látott benne semmi okot a szomorkodásra. Elképzelhetetlen volt, hogy Bingley ne térjen vissza Netherfieldbe, csak azért, mert nővérei nincsenek ott; ami pedig a távollétük okozta fájdalmat illeti, Elizabeth meg volt győződve, hogy Jane hamarosan kárpótlást talál fivérük társaságában. - Elég kellemetlen - mondta rövid szünet után -, hogy nem találkozhattál barátnőiddel, mielőtt innen elutaztak. De nincs-e remény arra, hogy a Miss Bingley által óhajtott idő hamarabb bekövetkezhetik, mint ő gondolná, s hogy az élvezetes baráti találkozásokat még kellemesebb módon újíthatjátok fel, mint sógornők? Bingleyt úgysem tudják Londonban tartóztatni. - Caroline határozottan azt írja, hogy a tél folyamán egyikük sem tér vissza Hertfordshire-be. Felolvasom neked ezt a részt:
Mikor tegnap elutazott a fivérem, még azt hitte, hogy londoni ügyeit három-négy nap alatt el tudja intézni; mi azonban bizonyosan tudjuk, hogy ez lehetetlen, s arról is meg vagyunk győződve, hogy ha Charles egyszer Londonban van, nem siet onnan vissza; így hát elhatároztuk, hogy utánamegyünk, nehogy kényelmetlen szállodákban kelljen töltenie szabad óráit. Ismerőseink közül már sokan ott vannak a téli idényre; bár magát is közéjük sorolhatnám; de erről, sajnos, le kell mondanom. Őszintén remélem, hogy a karácsony Hertfordshire-ben is meg fogja hozni az időszakkal járó vidám élvezeteket, s annyi gavallérjuk akad, hogy meg sem érzik a hiányát annak a háromnak, akiktől megfosztjuk magukat.
- Ebből világos - tette hozzá Jane -, hogy Bingley a télen már nem jön vissza. - Csak az világos, hogy Miss Bingley nem szeretné, ha visszajönne. - Miért mondod ezt? Bizonyára Bingley döntött így, hiszen a maga ura. De még nem tudsz mindent. Felolvasom azt a részt is, amely különösen bánt engem. Előtted nincs semmi titkom.
Mr. Darcy már türelmetlenül várja, hogy viszontláthassa húgát, s az igazat megvallva mi is éppúgy óhajtjuk a vele való találkozást. Valóban nem hiszem, hogy Georgiana Darcyval bárki is versenyezhetne szépség, előkelőség és műveltség tekintetében, s a szeretet, amelyet Louisában és bennem ébresztett, még melegebb érzéssé fokozódik, mivel él bennünk a remény, hogy később sógornőnknek nevezhetjük. Nem tudom, említettem-e valaha magának, mi az én érzésem ebben a kérdésben, de nem akarok innen elköltözni anélkül, hogy bizalmamba ne avatnám, abban a meggyőződésben, hogy reményeimet nem fogja oktalannak tartani. Fivéren, máris nagy bámulója Miss Darcynak, most pedig gyakran lesz alkalma, hogy bizalmas családi körben találkozzék vele; a rokonság mindkét oldalon egyaránt kívánja ezt a házasságot, s talán nem részrehajló testvéri szeretet beszél belőlem, ha azt mondom, hogy Charles bármely nő szívét meg tudja hódítani. Ha ennyi körülmény szól a házasság mellett és semmi sem ellene, vajon tévedek-e, drága Jane, ha reménykedem egy olyan eseményben, amely annyi ember boldogságát fogja biztosítani?
- Mit szólsz ehhez a részhez, kedves Lizzym? - kérdezte Jane, miután befejezte az olvasást. - Nem elég világos? Hagy-e valami kétséget az iránt, hogy Caroline nem számít rá, de nem is kívánja, hogy a sógornője legyek; hogy teljesen meg van győződve fivére közömbösségéről irántam, s ha sejti érzelmeimet, akkor - baráti módon - óvatosságra akar inteni? Érthetem ezt másképpen is? - Persze hogy értheted. Az én értelmezésem például egészen más. Akarod hallani? - Nagyon szívesen. - Pár szóval elmondhatom. Miss Bingley látja, hogy fivére beléd szerelmes, de ő Miss Darcyt akarja vele elvetetni. Azért utazik Londonba, hogy ott tartsa az öccsét, veled pedig el akarja hitetni, hogy Bingley közömbös irántad. Jane a fejét csóválta. - Hidd el, Jane, így áll a dolog. Aki egyszer együtt látott benneteket, nem kételkedhetik abban, hogy Bingley szeret téged. Miss Bingley nem is kételkedik, annyi szent - nem olyan ostoba. Ha csak félannyi szerelmet látott volna Darcyban, rögtön megrendelte volna a menyasszonyi ruháját. De a helyzet a következő: mi nem vagyunk szemükben elég gazdagok, sem előkelőek, s Miss Bingley annál is inkább el akarja vetetni fivérével Miss Darcyt, mert ha már volt egy házasság a két család között, akkor szerinte könnyebb nyélbe ütni egy másodikat; ebben is van valami, s terve bizonyára sikerülne is, ha Miss de Bourgh nem állna az útjában. De mondd, Jane, csak nem gondolod komolyan, hogy Bingley egy mákszemnyivel is kevesebbre becsül téged, mint kedden, a búcsúzásnál, csak azért, mert nővére szerint nagy bámulója Miss Darcynak; vagy hogy Miss Bingley el tudja vele hitetni, hogy nem beléd szerelmes, hanem az ő barátnőjébe? - Ha egyforma lenne a véleményünk Miss Bingleyről - felelte Jane -, akkor ez a magyarázat egészen megnyugtatna. De tudom, hogy okoskodásod alapja helytelen. Caroline senkit sem tudna szándékosan megtéveszteni; egyedüli reményem tehát csak az lehet, hogy őt magát megtévesztették. - Helyes! Ennél jobb ötleted nem is támadhatott volna, ha már az én magyarázatom nem elégít ki. Hidd csak azt, hogy Miss Bingley tévedés áldozata, így legalább megtetted iránta a kötelességedet, és nem kell magad tovább gyötörnöd. - De drága Lizzy, tegyük fel a legjobbat: mondd, boldog lehetnék-e egy olyan férfival, akit nővérei és barátai más nőnek szántak? - Ebben már csak te dönthetsz - mondta Elizabeth -, s ha érett megfontolás után arra az eredményre jutnál, hogy a két nővér vágyainak meghiúsítása több szenvedést okozna neked, mint amennyi boldogságot a Bingleyvel kötött házasság jelenthet, akkor feltétlenül azt tanácsolom, utasítsd vissza. - Hogy mondhatsz ilyet? - szólt Jane bágyadt mosollyal. - Tudod jól, hogy az ő ellenkezésük nagyon bántana, de azért egy pillanatig sem haboznék. - Mindjárt gondoltam; s mivel így áll a dolog, aligha van rá ok, hogy sajnáljalak. - De ha Bingley nem tér vissza a télen, sohasem lesz szükség erre a döntésre. Hat hónap alatt annyi minden történhetik! Azt a lehetőséget, hogy Bingley nem tér vissza, Elizabeth eleve elutasította. Szerinte ez csak Caroline-nak mint érdekelt félnek az óhaját fejezte ki, s Elizabeth egy pillanatig sem tételezte fel, hogy az ilyen óhajok, akár nyílt, akár burkolt formában szólalnak meg, befolyásolni tudnának egy fiatalembert, aki mindenkitől teljesen független. Ezeket a nézeteket a lehető legnagyobb nyomatékkal fejtette ki nővére előtt, s csakhamar örömmel tapasztalta szavainak üdvös hatását. Jane nem volt kishitű, s lassanként ismét reménykedni kezdett (bár reményét néha lehűtötte félénk szerelme), hogy Bingley visszatér Netherfieldbe, és szívének minden vágya teljesül. Megbeszélték, hogy anyjukat csak a család távozásáról értesítik, nehogy megijedjen Bingley viselkedése miatt; de Mrs. Bennetet még ez az ideiglenes elköltözés is erősen nyugtalanította, s rögtön panaszkodni kezdett, milyen csapás, hogy a hölgyek éppen most utaztak el, mikor már a legjobb úton voltak, hogy szépen összebarátkozzanak. De miután kiöntötte bánatát, vigasztalást lelt abban a gondolatban, hogy Mr. Bingley hamarosan visszatér, és ismét náluk fog vacsorázni. Elmélkedéseit azzal a sokatmondó kijelentéssel fejezte ki, hogy Bingleyt ugyan csak családi vacsorára hívta meg, de gondja lesz rá, hogy az étkezés két bőséges fogásból álljon.
KÖNYV:
• II
III |
21. FEJEZET