|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
Jane eddig csak óvatosan dicsérte Mr. Bingleyt, de amikor négyszemközt maradt húgával, bevallotta, mennyire tetszik neki. - Minden fiatalember példát vehetne róla - mondta -, olyan értelmes, jókedvű, élénk. Senkiben sem láttam még ilyen vonzó modort, ilyen könnyed, tökéletes jólneveltséget! - Hozzá még csinos is - jegyezte meg Elizabeth. - Egy fiatalembertől ezt is elvárjuk, már amennyire tőle telik, a jellemére ez teszi fel a koronát. - Nagyon hízelgő volt rám nézve, hogy másodszor is felkért. Ilyen figyelmességre nem számítottam. - Te nem, de annál jobban számítottam rá én, a te nevedben. De éppen ez az egyik nagy különbség köztünk. Téged mindig meglep a bók és a figyelmesség, engem soha. Mi sem természetesebb, mint hogy újból felkért. Gondolod, nem látta, hogy legalább ötször olyan szép vagy, mint bármely más nő a teremben? Nincs semmi okod, hogy udvariasságáért hálás légy. Annyi bizonyos, hogy nagyon kellemes fiatalember. Neked adom. Tetszettek neked már ostobább emberek is. - De kedves Lizzy! - Tudod, te túlságosan hajlasz arra, hogy általában szeresd az embereket. Senkiben sem látsz hibát, az egész világ jó és kellemes a te szemedben. Soha életemben nem hallottam, hogy valakiről is rosszat mondtál volna. - Nem akarok senkit sem elhamarkodva megítélni; de mindig csak azt mondom, amit gondolok. - Tudom, hogy így van, s éppen ezen csodálkozom. Benned annyi a józan ész - hogyan lehetsz hát ilyen őszintén vak mások ostobaságával, dőreségével szemben? A színlelt őszinteség elég gyakori, lépten-nyomon találkozunk vele. De őszintének lenni hivalkodás és minden mellékgondolat nélkül, meglátni a jót mindenki jellemében, és még jobbnak feltüntetni, elhallgatni a rosszat - ezt csak te tudod. Neked persze Mr. Bingley nővérei is tetszenek, pedig a modoruk nem olyan kellemes, mint a fivérüké. - Elsőre nem; de ha az ember beszélgetni kezd velük, rögtön felfedezi, milyen kedvesek. Miss Bingley az öccsénél fog lakni, ő vezeti majd a házat. Nagyon tévednék, ha nem bizonyulna igen bájos és kellemes szomszédnak. Elizabeth csendben hallgatta nővérét, pedig más volt a meggyőződése. A két Bingley nővér viselkedése a bálon nem arra vallott, hogy súlyt vetnek mások tetszésére. Elizabeth élesebb szemű volt, mint Jane, s kevésbé alkalmazkodó természetű. Nem is halmozták el annyi figyelmességgel, ami elhomályosíthatta volna ítéletét, s ezért nem tudott osztozni nővére kedvező véleményében. A Bingley nővérek igazi társaságbeli hölgyek voltak - élénkek és jókedvűek, ha úgy esett nekik jól, barátságosak azokkal, akikkel akartak -, de valójában gőgös, öntelt teremtések. Elég csinosak voltak, az egyik londoni magánintézetben nevelkedtek, vagyonuk húszezer fontra rúgott, de megszokták, hogy jövedelmükön felül költekezzenek, és csak előkelő emberek társaságát keresték; így hát véleményük szerint minden joguk megvolt arra, hogy fenn hordják az orrukat, másokat pedig lenézzenek. Tekintélyes észak-angliai családból származtak, s ez a körülmény mélyebb nyomot hagyott emlékezetükben, mint az, hogy öccsük vagyona, s az övék is, kereskedésből eredt. Mr. Bingley majd százezer font vagyont örökölt apjától, aki földbirtokot akart szerezni, de nem érhette meg terve megvalósulását. Fiának ugyanez volt a szándéka, néha körül is nézett egyik-másik grófságban. Most azonban, hogy szép kastélyhoz jutott és vadászati jogot is szerzett, sokan úgy vélték - már akik ismerték Mr. Bingley kényelmes természetét -, hogy egész életét Netherfieldben fogja leélni, s a birtokvásárlást a következő nemzedékre hagyja. Nővérei egyre unszolták, hogy vásároljon birtokot; mégis, bár öccsük csak bérlőként telepedett le, Miss Bingley egyáltalán nem vonakodott, hogy a háziasszony tisztét töltse be az asztalfőn, Mrs. Hurst pedig, akinek a férje inkább előkelő volt, mint vagyonos, időnként szívesen tekintette otthonának öccse házát. Két év sem telt még el, mióta Mr. Bingley nagykorú lett, amikor egy véletlen ajánlás arra bírta, hogy megszemlélje a netherfieldi kastélyt. A szemle félóráig tartott, Mr. Bingleynek megtetszettek a tágas szobák és a kastély fekvése, készpénznek vette a tulajdonos dicséretét, és tüstént kibérelte a házat. Darcyhoz állhatatos barátság fűzte, élesen eltérő jellemük ellenére. Darcy könnyed, nyílt, hajlékony természete miatt kedvelte Bingleyt, bár lelki alkatuk nem is lehetett volna ellentétesebb, s bár a maga természetével sohasem látszott elégedetlennek. Bingley feltétlenül bízott Darcy szilárd barátságában, s rendkívül nagyra becsülte ítélőképességét. Kettőjük közül Darcy volt szellemileg fölényben - Bingleyt sem mondhatta senki korlátoltnak, de Darcy valóban okos volt. Gőgös, zárkózott, nehezen kielégíthető, modora pedig, noha kifogástalan, nem volt megnyerő. Ebben a tekintetben határozottan barátja javára billent a mérleg. Bárhol jelent is meg, Bingley biztosra vehette, hogy megkedvelik, Darcy viszont folyton megsértette az embereket. Jellemző az a mód, ahogyan a merytoni bálról beszélgettek. Bingley azt tartotta, hogy soha életében nem találkozott kellemesebb emberekkel és csinosabb lányokkal. Mindenki szívesen és figyelmesen bánt vele, nyoma sem volt a merev feszélyezettségnek, pillanatok alatt mindenkivel megismerkedett a teremben; ami pedig Miss Bennetet illeti, nála szebb angyalt el sem tudott képzelni. Darcy viszont a jelenlevők közül keveset talált szépnek, senkit sem előkelőnek; senki iránt nem érzett egy szikrányi érdeklődést sem, és tőlük sem kapott sem figyelmet, sem örömet. Miss Bennetről elismerte, hogy csinos, csak azt kifogásolta, hogy túlságosan sokat mosolyog. Ebben Mrs. Hurst és húga is egyetértett - de azért Miss Bennet mégis nagyon tetszett nekik, el voltak tőle ragadtatva. Elismerték róla, hogy bájos teremtés, és szívesen fenntartották vele az ismeretséget. Mivel Jane így bájos teremtésnek minősült, Mr. Bingley e határozat alapján feljogosítva érezte magát, hogy úgy vélekedjék a leányról, ahogy jólesik.
KÖNYV:
• II
III |
4. FEJEZET