TARTALOMJEGYZÉK

KÖNYV:   I   •   III
FEJEZET:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   •   18   19  

 


II. KÖNYV     17. FEJEZET

Elizabeth nem állhatta meg tovább, hogy ne közölje a történteket Jane-nel. Végül is úgy döntött, hogy elhallgat minden részletet, ami nővérére vonatkozik, célzott arra, hogy meglepő hírt tartogat számára, s másnap délelőtt nagyjában elmondta neki, milyen jelenet játszódott le közte és Darcy között.

Jane meglepetését hamarosan tompította nagy testvéri szeretete: egészen természetesnek találta, hogy Elizát minden férfi bámulja, s csodálkozása csakhamar más érzéseknek adott helyet. Sajnálta, hogy Darcy oly kevéssé vonzó modorban vallotta meg érzelmeit, de még jobban bántotta az a gondolat, hogy a visszautasítás bizonyára boldogtalanná tette a fiatalembert.

- Nem volt helyes, hogy annyira bízott a sikerben - mondta -, s ezt elárulnia semmiképpen nem lett volna szabad; de gondold meg, hogy annál keserűbben csalódhatott.

- Igen - felelte Elizabeth -, s én szívből sajnálom őt; de más érzések is élnek benne, melyek valószínűleg hamarosan elfeledtetik vele, amit irántam érez. Csak nem haragszol rám, hogy kikosaraztam?

- Rád haragudni! Soha!

- De azt rossz néven veszed, hogy oly melegen nyilatkoztam Wickhamről.

- Dehogy veszem rossz néven! Nem tudok róla, hogy tévedtél volna, amikor őt dicsérted.

- Megtudod majd, ha elmondom, mi történt másnap.

Elizabeth most rátért a levélre, és elmondta belőle mindazt, ami George Wickhamre vonatkozott. Mennyire megdöbbentette ez szegény Jane-t! Hiszen ő bejárhatta volna a világot, s nem hitte volna el, hogy az egész emberiségben annyi gonoszság van, amennyi itt egy emberben egyesült. Hogy Darcy jelleme igazolódott, ez jólesett szívének, de mégsem vigasztalhatta meg ennyi gonoszság felfedezéséért. Minden igyekezetével azt próbálta bizonygatni, hogy itt valószínűleg tévedésről van szó - szerette volna fehérre mosni az egyiket anélkül, hogy a másikat kelljen hibáztatnia.

- Hiába, ez nem megy - mondta Elizabeth. - Nem tudod mindkettőjükről azt mondani, hogy rendes. Válassz közülük, mert be kell érned az egyikkel. Kettőjüknek csak annyi jó tulajdonság jutott, amennyiből egy derék ember kitelik - s az utóbbi időben az arány meglehetősen eltolódott. Én magam úgy látom, hogy Darcy javára, de te ítélj a magad feje szerint.

Időbe telt, míg Elizabeth szavai mosolyt csaltak nővére arcára.

- Nem emlékszem, mikor voltam ennyire megdöbbenve - mondta. - Hogy Wickham ilyen gonosz ember! Szinte hihetetlen. És szegény Darcy! Gondold csak el, drága Lizzy, mit szenvedhetett! Micsoda csalódás! Hozzá még az a tudat, hogy ilyen rossz véleménnyel voltál róla! S hogy ilyesmit kellett elmondania saját húgáról! Igazán kínos; fájdalmas ügy - tudom, te is ezt érzed.

- Ó, nem, az én részvétem és sajnálkozásom egészen elpárolog, ha látom, mennyire eltöltenek téged ezek az érzelmek. Tudom, te oly mértékben fogsz neki igazságot szolgáltatni, hogy engem egyre jobban elfog a közöny és az érzéketlenség. A te bőkezűséged szűkmarkúságra int engem, s ha még sokáig lamentálsz felette, olyan könnyű lesz a szívem, mint a pehely.

- Szegény Wickham! Mennyi jóságot fejez ki az arca, milyen kedves, nyílt a modora!

- Valami nagy hiba történhetett a két fiatalember nevelése körül. Az egyiknek jutott minden jóság, a másiknak csak a látszata.

- Én sohasem gondoltam, hogy Darcyban még a jó látszata sincs meg, mint ahogy te mindig mondtad.

- Én viszont roppant okosnak hittem magamat, hogy minden ok nélkül határozott ellenszenvet éreztem iránta. Az ilyen ellenszenv úgy sarkallja az elmésséget, annyi alkalmat nyújt a szellemeskedésre. Az ember állandóan ócsárolhat valakit, anélkül, hogy egyszer is célba találna; de ha folyton csúfolódunk egy emberen, néha-néha okvetlenül ráhibázunk valami elmésségre.

- Mondd, Lizzy... amikor először olvastad el a levelet, ugye nem úgy fogtad fel a dolgot, mint most?

- Nem, nem úgy. Elég kényelmetlenül éreztem magam - nagyon is kényelmetlenül, szinte boldogtalannak. És nem volt senkim, akinek kiönthettem volna a szívemet, nem voltál ott, hogy megvigasztalj, és elhitesd velem, hogy nem vagyok olyan gyönge, hiú és ostoba, amilyennek akkor éreztem magam. Ó, mennyire hiányoztál!

- Milyen kár, hogy olyan szigorúan megleckéztetted Darcyt Wickham miatt; most már világos, hogy nem szolgált rá.

- Igazad van. De megtörtént a baj, kitört belőlem a keserűség, s ez természetes következménye volt a balítéleteknek, melyeket magamban tápláltam. Van egy dolog, amiben a tanácsodat kérem. Szeretném tudni, fedjem-e fel ismerőseink előtt Wickham igazi jellemét, vagy titkoljam el?

Jane hallgatott egy ideig, csak aztán felelt:

- Szerintem nincs semmi ok rá, hogy ilyen rettenetes módon megszégyenítsük. Mi a te véleményed?

- Én is azt gondolom, hogy nem szabad ezt megkísérelni. Darcy nem hatalmazott fel, hogy nyilvánosságra hozzam szavait. Ellenkezőleg, a húgára vonatkozó adatokat egyedül nekem szánta; ha pedig Wickham egyéb viselt dolgairól próbálnám felvilágosítani az embereket, vajon ki hinne nekem? Darcy ellen olyan mélységes elfogultság él mindenkiben, hogy a merytoni jó emberek fele belehalna, ha valaki kedvező színben igyekezne őt feltüntetni. Nekem nincs hozzá elég erőm. Wickham nemsokára elmegy, s az itteniek aztán már mit sem törődnek vele, milyen is volt igazában. Egyszer úgyis kiderül minden, s akkor majd mulathatunk ostobaságukon, hogy előbb nem jöttek rá. Egyelőre egy szót sem szólok az egészről.

- Tökéletesen igazad van. Ha Wickham ballépései nyilvánosságra kerülnek, esetleg örökre tönkre van téve. Most talán megbánta, amit elkövetett, és szeretne új életet kezdeni. Nem kergethetjük őt kétségbeesésbe.

Elizabeth kavargó lelkét lecsillapította ez a beszélgetés. Megszabadult két titoktól, amely két hét óta ránehezedett a kedélyére, s tudta, hogy nővérében mindig figyelmes hallgatóra talál, akár az egyik, akár a másik kérdést kívánná újra szóba hozni. De ott lappangott benne még valami, amit óvatosságból eltitkolt. Nem mert szólni Darcy levelének másik feléről, nem merte elárulni Jane-nek, milyen őszintén becsüli őt Darcy barátja. Ezt az értesülést nem oszthatta meg senkivel. Elizabeth úgy érezte, hogy az utolsó, gyötrő titok terhét csak akkor dobhatná el magától, ha a szerelmesek között helyreállna a teljes egyetértés. "És ha ez az igen valószínűtlen fordulat bekövetkezne - gondolta magában -, akkor sem mondhatnék mást, mint amit Bingley maga sokkal kellemesebb módon közölhet. Számomra a közlés lehetősége csak akkor nyílik meg, amikor már minden értékét elvesztette."

Most, hogy megint a családban élt, megfigyelhette nővére igazi lelkiállapotát. Jane nem volt boldog. Bingley iránt még mindig igen gyöngéd vonzalmat érzett. Azelőtt még szerelmesnek sem képzelte soha magát, s így vonzalmából sugárzott az első szerelem minden melegsége, koránál és természeténél fogva pedig mélyebb és tartósabb volt az érzés, mint általában az első szerelmek. Oly forrón ápolta a fiatalember emlékét, annyival különbnek gondolta minden más férfinál, hogy össze kellett szednie minden józanságát, állandóan szeme előtt kellett tartania baráti érzéseit, nehogy elhatalmasodjék rajta a búsongó fájdalom, amely aláásta volna egészségét és megzavarta volna környezete nyugalmát.

- Mondd, Lizzy - kérdezte Mrs. Bennet egy nap -, hát most mi a véleményed erről a szomorú ügyről? Én már elhatároztam, hogy soha többé nem beszélek róla senkinek. Meg is mondtam a nővéremnek, Mrs. Philipsnek. Úgy látom, Jane nem is találkozott vele Londonban. Igazán haszontalan fiatalember. Ezek után alig hiszen, hogy Jane valaha is meg tudja őt fogni. Nincs is szó róla, hogy nyáron visszajönne Netherfieldbe, pedig én mindenkit megkérdeztem, aki valamit tudhat.

- Nem hiszem, hogy egyáltalán visszatérne Netherfieldbe.

- Bánom is én... csináljon, amit akar. Senki sem kívánja őt vissza. De azt mondhatom, hogy a lányommal komiszul bánt, és Jane helyében nem is tűrném ezt el. Egyetlen vigaszom, hogy Jane-nek biztosan megszakad a szíve, és belehal bánatába - akkor majd megbánja Bingley, amit ellene vétett.

Elizabeth nem látott semmi vigasztalót ebben a kilátásban, s ezért nem felelt.

- Mondd, Lizzy - folytatta kisvártatva az anyja -, hát Collinsék valóban jó körülmények között élnek? Nem baj, csak tartson is a jómód. És milyen náluk a koszt? Charlotte bizonyára nagyon beosztó. Ha csak félig olyan takarékos, mint az anyja, akkor jócskán félre is rak. Az ő háztartásukban persze nincs semmi pazarlás.

- Nem, igazán nincs.

- Kitűnő gazdálkodás folyik ott, hidd el nekem. Igen, igen. Ők bezzeg vigyáznak, nem költenek többet a jövedelmüknél. Ők bezzeg sose kerülnek pénzzavarba. Hát csak legyenek boldogok! És biztosan sokat emlegetik, hogy övék lesz Longbourn, ha meghal az apátok. Bármikor kerül erre sor, ők persze máris a magukénak tekintik.

- Ezt a tárgyat nem hozhatták előttem szóba.

- Persze hogy nem, furcsa is lett volna. De egymás közt bizonyosan sokat beszélnek erről. Nos, ha nyugodtan ráteszik a kezüket olyan birtokra, amely jog szerint nem az övék, csak rajta. Én bizony szégyellném magam, ha csak ilyen kötött birtokhoz juthatnék.

 


KÖNYV:   I   •   III
FEJEZET:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   •   18   19