|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I
II •
Drága Lizzym, hát ti merre jártatok? - ezzel a kérdéssel fogadta Jane Elizát, amint húga belépett a szobába, s a többiek is mind ezt kérdezték, mikor leültek az asztalhoz. Elizabeth nem mondott egyebet válaszolni, mint hogy beszélgetés közben elkóboroltak, a végén maga sem tudta, merre. Elpirult, miközben beszélt, de sem pirulása, sem szavai nem keltettek semmiféle gyanút. Az est csöndesen telt el, minden érdekesebb esemény nélkül. A hivatalos jegyesek beszélgettek és nevetgéltek, a titkos mátkapár hallgatott. Darcy nem volt az a természet, akinél a boldogság kitörő jókedvben nyilvánul meg; Elizabeth pedig izgatott és zavart lelkiállapotában inkább tudta, hogy boldog, semmint érezte. Így is eléggé elfogódott volt, és sejtette, hogy egyéb nehézségek várnak reá. Arra gondolt, mit fog szólni a családja, ha értesülnek az eljegyzésről, hiszen Jane-t kivéve egyikük sem szíveli Darcyt, sőt attól kellett tartania, hogy a többiek ellenszenvvel viseltetnek iránta, amelyet még nagy vagyona és társadalmi helyzete sem győzhet le. Elizabeth este feltárta szívét Jane előtt. Miss Bennet általában nem hajlott a gyanakvásra, de most egy szavát sem hitte el. - Ne tréfálj velem, Lizzy! Hiszen ez lehetetlen! Hogy eljegyezted magad Mr. Darcyval! Nem, nem, engem ugyan nem szedsz rá. Tudom én, hogy ez képtelenség. - Mondhatom, ez jól kezdődik! Tebenned bíztam egyedül, ha te nem hiszed el, mit szóljanak a többiek? De hidd el nekem, hogy komolyan beszélek; amit mondok, az színigazság. Még most is szeret, és én a menyasszonya vagyok. Jane kételkedve nézett húgára. - Ó, Lizzy, ez lehetetlen! Hiszen tudom, mennyire nem szíveled őt. - Nagyon rosszul tudod, a múltat el kell felejtenünk. Azelőtt talán nem szerettem őt annyira, mint most. De ilyen esetekben legnagyobb baj a jó emlékezőtehetség. Én is most említem utoljára a múltat. Miss Bennet sehogy sem tudott magához térni az álmélkodásból. Elizabeth újra biztosította nővérét, most már komolyabb hangon, hogy minden szava igaz. - Jóságos isten! Hát csakugyan így van? Igen, most már el kell hinnem! - kiáltotta Jane. - Drága, édes Lizzym, én igazán... szívből gratulálok neked... de bizonyos vagy benne?... Bocsáss meg a kérdésért... Egészen bizonyos vagy abban, hogy boldog leszel vele? - Efelől nyugodtan alhatsz. Mi már megállapodtunk abban, hogy mi leszünk a legboldogabb házaspár a világon. De mondd, örülsz neki, Jane? Meg leszel elégedve ilyen sógorral? - Hogyne, nagyon is. Nagyobb örömet nem is szerezhettél volna Bingleynek meg nekem. Mi beszéltünk is a dologról, de azt hittük, hogy lehetetlen. És mondd, igazán eléggé szereted? Ó, Lizzy, tégy akármit, csak ne menj férjhez szerelem nélkül. Bizonyos vagy benne, hogy, úgy szereted Darcyt, ahogy kell? - Persze. Sőt ha mindent elmondok, azt fogod mondani, hogy jobban szeretem őt, mint kellene. - Hogy érted ezt? - Hát bizony be kell vallanom neked, hogy még Bingleynél is jobban szeretem. Most aztán félek, hogy megharagszol rám. - Drága húgocskám, beszélj végre komolyan! Ilyen fontos dolgot nem szabad tréfával elütni. Mondj el mindent, amit tudnom kell, mégpedig rögtön. Mondd meg, mióta vagy szerelmes belé? - Olyan lassan jött rám ez a szerelem, hogy azt sem tudom, mikor kezdődött. De talán onnan lehet keltezni, amikor megpillantottam az ő gyönyörű pemberleyi birtokát. Jane most még egyszer kérte húgát, hogy beszéljen végre komolyan, s ennek meg is volt a kívánt hatása; Elizabeth ünnepélyes fogadkozása meggyőzte nővérét, hogy itt komoly szerelemről van szó. Miután erre nézve megnyugodott, Miss Bennet többet nem is akart tudni. - Most teljes a boldogságom - mondta -, mert te éppolyan boldog leszel, mint én. Mindig nagyra becsültem Darcyt, ha egyébért nem, azért, mert téged szeret; de most, mint Bingley barátja és a te férjed, nála csak Bingley meg te lehettek nekem kedvesebbek. De milyen ravasz voltál hozzám, Lizzy, milyen titkolózó! Milyen keveset mondtál el abból, ami Pemberleyben és Lambtonban történt! S amit erről tudok, azt is mástól hallottam, nem tőled. Elizabeth elmondta, miért kellett titkolóznia. Bingley nevét nem akarta említeni nővére előtt, az ő érzései pedig úgy fel voltak dúlva, hogy Darcyt is kínos lett volna szóba hoznia. Most azonban nem titkolhatja előtte többé, mennyi része volt Darcynak Lydia házasságában. Elizabeth mindent elmesélt nővérének, s beszélgetéssel telt el a fél éjszaka.
- Te jó isten! - kiáltott fel Mrs. Bennet, mikor másnap reggel az ablaknál állt és figyelt. - Hát nem az a kellemetlen Mr. Darcy jön megint hozzánk a mi kedves Bingleynkkel! Mi jutott eszébe, hogy folyton erre lebzsel? Én azt hittem, hogy csak vadászni fog itt, meg miegymás, és nem lesz terhünkre a társaságával. Mit is kezdjünk vele? Lizzy, vidd el megint sétálni, nehogy útban legyen Bingleynek. Elizabeth majdnem elnevette magát, olyan kapóra jött neki anyja ötlete; de azért bosszantotta, hogy Mrs. Bennet mindig ilyen jelzőkkel titulálja vőlegényét. Mikor a férfiak beléptek, Bingley oly sokatmondóan nézett Elizára, és oly melegen szorította meg a kezét, hogy nem is lehetett kétség jólértesültsége felől; nemsokára pedig megkérdezte: - Mondja, Mrs. Bennet, nincs még a környéken egy-két erdei ösvény, ahol Lizzy ma megint eltévedhet? - Én azt javasolnám - felelt Mrs. Bennet -, hogy Mr. Darcy, Lizzy és Kitty menjenek fel délelőtt az Oakham Mountra. Szép, hosszú séta, és Mr. Darcy úgysem látta még onnan a kilátást. - A többieknek megfelelne - jegyezte meg Bingley -, de Kittyt bizonyára nagyon kifárasztaná. Ugye, Kitty? Kitty bevallotta, hogy szívesebben marad otthon. Darcy kijelentette, hogy nagyon kíváncsi, milyen kilátás van a dombtetőről, Elizabeth pedig hallgatólag beleegyezett. Amint felment a szobájába, hogy rendbe hozza magát, Mrs. Bennet utánasietett, és ezt mondta: - Igazán sajnálom, Lizzy, hogy egyedül kell vállalnod azt a kellemetlen embert. Remélem, nem haragszol miatta... hiszen tudod, csak Jane kedvéért van az egész. Beszélgetni úgysem kell vele, elég néha-néha egy-két szó. Igazán nem szükséges, hogy megerőltesd magad. Séta közben elhatározták, hogy az est folyamán Darcy megkéri Mr. Bennettől leánya kezét, Mrs. Bennet beleegyezéséért pedig Elizabeth fog folyamodni. A leány nem tudta eldönteni magában, hogyan fogadja majd édesanyja a hírt; néha arra gondolt, hogy Darcy minden gazdagsága és rangja sem győzheti le Mrs. Bennet irtózását. De akár hevesen ellenzi majd a házasságot, akár kitörő örömmel fogadja, annyi bizonyos, hogy viselkedése egyik esetben sem vetne kedvező fényt értelmi képességeire. Elizabeth nem tudta elviselni a gondolatot, hogy Darcy tanúja legyen akár első örömujjongásának, akár a viharos ellenkezés első jeleinek. Este, miután Mr. Bennet visszavonult a könyvtárszobába, Elizabeth látta, hogy Darcy is csakhamar felkel és utánamegy, s ez kínos izgalommal töltötte el lelkét. Attól félt, hogy Mr. Bennet ellenezni fogja a házasságot. Gyötörte az a tudat, hogy apját boldogtalanná teszi a hír, hogy el fogja őt szomorítani kedvenc leányának választása, s hogy csak félve és aggódva fogja feleségül adni Darcyhoz. Szorongva és szerencsétlenül ült a helyén, amíg Darcy vissza nem tért - Elizabeth rápillantott, s megkönnyebbülten látta, hogy mosolyog. Néhány perc múlva a fiatalember odament az asztalhoz, ahol Elizabeth együtt ült Kittyvel; úgy tett, mintha a kézimunkáját csodálná, de közben odasúgta neki: - Menjen az édesapjához a könyvtárba, szeretne magával beszélni. Elizabeth tüstént felkelt, és kiment a szobából. Apja fel-alá járkált a könyvtárban, komoly és aggodalmas arccal. - Mondd, Lizzy - kezdte -, mi jutott eszedbe? Megbolondultál, hogy férjednek akarod ezt az embert? Hiszen mindig gyűlölted! Mennyire szánta-bánta most Elizabeth, hogy régebben olyan oktalan véleményt táplált Darcyról, és nem válogatta meg jobban a szavait! Ez megkímélte volna a magyarázkodástól és bizonykodástól, ami most rendkívül nehezére esett, bár nem térhetett ki előle. A leány kissé zavartan kijelentette apjának, hogy szereti Darcyt. - Vagyis más szóval a felesége akarsz lenni. Persze, gazdag ember, és több szép ruhád, több szép hintód lesz, mint Jane-nek. De boldoggá fog ez tenni téged? - Van a papának egyéb kifogása is, mint az, hogy közömbösnek hisz engem iránta? - Semmi egyéb kifogásom nincs. Mindnyájan tudjuk róla, hogy gőgös, kellemetlen ember, de ez mit sem számít, ha igazán szereted. - Igen, szeretem - felelte Elizabeth, s könnyes lett a szeme. - Szívből szeretem. Higgye el, papa, nincs őbenne semmi mértéktelen gőg... tele van a lelke kedvességgel. Édesapám nem tudja, milyen ő valójában... kérem, ne bántson meg azzal, hogy így beszél róla. - Lizzy - mondta Mr. Bennet -, én már megadtam neki a beleegyezésem. Mr. Darcy olyan ember, akitől semmit sem mernék megtagadni, ha ő leereszkedik, hogy kérjen. Te is megkapod a beleegyezést, ha mindenáron hozzá akarsz menni. De az én tanácsom az, hogy gondold meg magad. Ismerem a természetedet, Lizzy. Tudom, hogy csak úgy lehetsz boldog és becsületes, ha őszintén becsülöd a férjedet, ha úgy tekintesz reá, mint aki kiválóbb nálad. A te élénk eszed és tehetséged a legnagyobb veszélybe sodorna, ha hozzád nem illő házasságot kötsz - aligha tudnád elkerülni a szégyent és a szenvedést. Édes leányom, engem nagyon elszomorítana; ha olyan élettársat választanál, akit nem tisztelsz. Nem tudod, mire szánod el magad. Elizabeth még jobban meghatódott, s most komolyan és ünnepélyesen válaszolt édesapjának. Többször is elmondta, hogy Darcy az ő szívének választottja, megmagyarázta, hogyan változott meg lassanként a véleménye a fiatalemberről, biztosította apját, hogy Darcy szerelme nem pillanatnyi fellobbanás, hanem már hosszú hónapok nehéz próbáját is kiállotta, s olyan eréllyel sorolta fel Darcy összes kitűnő tulajdonságait, hogy végül győzött édesapja hitetlenkedésén, és kibékítette a házasság gondolatával. - Hát, kislányom - mondta Mr. Bennet, miután Elizabeth elhallgatott -, ezek után nincs mit mondanom. Ha így áll a dolog, akkor Darcy megérdemel téged. Kevésbé érdemes embernek nem is adnálak oda, kis Lizzym. Elizabeth teljessé akarta tenni a kedvező benyomást, s ezért elmondta, mit tett Darcy Lydiáért a saját jószántából. Apja elképedve hallgatta. - Ki gondolta volna? Ennyi csoda egy este! Szóval Darcy csinált mindent: ő ütötte nyélbe a házasságot, ő adta a pénzt, ő fizette ki annak az alaknak az adósságait, ő vásárolta neki a tiszti rangot! Annál jobb. Így legalább megkímél egy csomó gondtól és egy csomó kiadástól. Ha a nagybátyád keze lett volna a dologban, akkor vissza kellett volna fizetnem a tartozást - meg is tettem volna; de az ilyen heves vérű fiatal szerelmesek nem hallgatnak az okos szóra. Holnap felajánlom neki, hogy kifizetem az összeget; ő persze majd fellengzően arról szaval, mennyire imád téged, és ezzel el is lesz intézve az ügy Mr. Bennetnek most eszébe jutott, milyen zavartan viselkedett leánya néhány nappal ezelőtt, amikor felolvasta neki Collins levelét; egy ideig ezzel ugratta Elizát, aztán elengedte, de utánaszólt: - Ha újabb fiatalemberek jelentkeznének Maryért vagy Kittyért, küldd csak be őket, most éppen ráérek. Elizabeth lelkéről nagy kő esett le, s miután félóra hosszat nyugodtan gondolkozott a szobájában, elég erősnek érezte magát, hogy nagyobb felindulás nélkül csatlakozzék a többiekhez. Vidámságát nem nyerte még vissza - ehhez túl frissek voltak még az események; de az este zavartalanul telt el. Nem volt már semmi fontos dolog, amitől féljen, azt pedig tudta, hogy a közvetlen és bizalmas viszony idővel úgyis kialakul közte és Darcy között. Amikor anyja felment este az öltözőszobájába, Elizabeth követte, és közölte vele a nagy eseményt. A hatás elképesztő volt - Mrs. Bennet először kővé meredve ült a helyén, és egy árva szót sem tudott szólni. Hosszú percek teltek el, míg végre fel tudta fogni, amit hallott, bár általában igen fejlett érzéke volt az iránt, hogy mi előnyös a családjának, vagy kiből lehetne kérőt faragni valamelyik leánya számára. De lassanként mégis magához tért, fészkelődni kezdett a székén, felkelt, megint visszaült, és azt: sem tudta, hová legyen az álmélkodástól. - Jóságos isten! Uram teremtőm! No de ilyet! Mr. Darcy a kérőd? Ki gondolt volna erre! Hát valóban igaz?! Ó, drága, édes Lizzym! Milyen gazdag leszel és milyen előkelő! Mennyi tűpénzed lesz, mennyi ékszered, micsoda hintóid! Jane szerencséje ehhez képest semmi, szóba se jöhet. Úgy örülök, olyan boldog vagyok. És micsoda bájos férfi! Milyen szép! Milyen magas! Ó, drága Lizzym, bocsáss meg nekem, hogy eddig annyira nem szíveltem; remélem, ő is el fogja felejteni. Édes, drága Lizzy! Házad lesz Londonban! Mindened lesz, ami szép és drága! Három lányom férjhez megy! Tízezer font évi jövedelem! Uramisten, mi lesz velem? Meg kell bolondulnom! Ez elég meggyőzően bizonyította, hogy Mrs. Bennet beleegyezésében nem kell kételkedni. Elizabeth boldog volt, hogy az örömkitörést ő hallotta egyedül, s hamarosan el is búcsúzott anyjától. De három percet sem töltött még szobájában, édesanyja máris utánament. - Drága gyermekem - kiáltotta -, folyton ez jár csak az eszemben! Évi tízezer font, valószínűleg még több. Hisz ez olyan, mintha egy grófhoz mennél feleségül! Külön diszpenzáció kell, nem is esküdhettek másképp, csak külön diszpenzációval. De most mondd meg nekem, drága szívem, milyen ételt szeret Mr. Darcy, hogy holnapra azt főzessem! Ez már rossz előjel volt arra, hogyan fog Mrs. Bennet a vőlegénnyel viselkedni, s Elizabeth úgy érezte, hiába biztos Darcy forró szerelmében, hiába nyerte el szülei beleegyezését, még van oka az elégedetlenségre. De a következő nap sokkal jobban sikerült, semmint remélte, mert Mrs. Bennet szerencsére olyan félő tisztelettel tekintett jövendő vejére, hogy szólni sem mert hozzá, legfeljebb akkor, ha valamivel megkínálhatta, vagy ha buzgón helyeselte egy-egy kijelentését. Elizabeth örömmel látta, hogy édesapja igyekszik közelebbről megismerkedni Darcyval, s Mr. Bennet csakhamar közölte leányával, hogy Mr. Darcy óráról órára nő a becsülésében. - Mindhárom vőmtől el vagyok ragadtatva - mondta Mr. Bennet. - Wickham a kedvencem köztük, de azt hiszem a te férjedet éppúgy fogom szeretni, mint Bingleyt.
KÖNYV:
I
II • |
17. FEJEZET