|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I
II •
Elizabeth számított arra, hogy mihelyt Miss Darcy megérkezik Pemberleybe, a bátyja mindjárt másnap elhozza magával; elhatározta hát, hogy aznap egész délelőtt a fogadó közelében marad. De rosszul számított, mert a látogatók már a Lambtonba való érkezésüket követő délelőtt megjelentek. Gardinerék a városban sétálgattak új ismerőseikkel, és éppen visszatértek a fogadóba, hogy átöltözzenek, mielőtt ebédelni mennek az ismerős családdal, amikor kocsizörgés csalta őket az ablakhoz - látták, hogy egy úr és egy hölgy hajtat feléjük az utcán. Elizabeth rögtön felismerte a libériát, kitalálta, hogy mit jelent, s rokonainak nem csekély meglepetésére közölte velük, milyen megtiszteltetés vár reá. Nagybátyja és nénje szólni sem tudtak az álmélkodástól; Elizabeth zavart modora és szavai, maga a látogatás s az előző nap számos apró eseménye egészen új fényben tárták fel előttük a dolgot. Eddig egy pillanatig sem gyanakodtak, de most érezték, hogy ennyi figyelmesség Darcy részéről nem magyarázható másképp, mint hogy érdeklődik unokahúguk iránt. Mialatt ezek a frissen ébredt gondolatok villantak át agyukon, Elizabeth zavara nőttön-nőtt. Ő maga is csodálkozott izgatott lelkiállapotán, s egyéb nyugtalanító okok mellett attól is tartott, hogy Darcy elfogultságában túlságosan is dicsérte őt a húga előtt. Mivel most jobban akart tetszeni, mint máskor, természetesen attól félt, hogy igyekezete teljes kudarcba fullad. Visszahúzódott az ablaktól, nehogy meglássák; s amint fel-alá járt a szobában, hogy kissé összeszedje magát, olyan meglepett, fürkésző pillantást látott nagybátyja és nénje szemében, ami még zavartabbá tette. Miss Darcy megjelent a bátyjával, s megtörtént a rettegve várt bemutatás. Elizabeth ámulva látta, hogy új ismerőse legalább olyan zavarban van, mint ő maga. Lambtoni tartózkodása óta azt hallotta, hogy Miss Darcy rendkívül büszke, de néhány percnyi megfigyelés után rájött, hogy csak rendkívül félénk. Egytagú szavakon kívül alig tudott tőle bármi választ kapni. Miss Darcy magas volt és erősebb testalkatú, mint Elizabeth; bár alig múlt tizenhat éves, az alakja fejlett volt, megjelenése nőies és bájos. Nem volt olyan csinos, mint a bátyja, de arcáról értelem és jókedv sugárzott, a modora pedig tökéletesen szerény volt és kedves. Elizabeth arra számított, hogy Miss Darcy éppolyan éles szemű, kíméletlen megfigyelő, amilyen a bátyja volt azelőtt, s most nagy megkönnyebbüléssel fedezte fel eltérő jellemvonásait. Alig melegedtek bele a társalgásba, mikor Darcy közölte Elizával, hogy Bingley is tiszteletét fogja tenni. Elizának csak annyi ideje maradt, hogy kifejezze örömét, és készüljön a vendég fogadására, máris felhangzottak a lépcsőn Bingley szapora léptei, s egy pillanat múlva benyitott a szobába. Elizabeth haragja Bingley ellen már régen elszállt, de ha maradt volna is valami nyoma, rögtön feloldotta volna az a szívből jövő melegség, amellyel a fiatalember őt a viszontlátásnál üdvözölte. Noha általánosságban, de barátian érdeklődött Elizabeth családja iránt, s minden szavában, minden pillantásában a régi fesztelen szívélyesség fejeződött ki. Gardineréket majdnem annyira érdekelte Bingley személye, mint Elizát. Már régóta szerettek volna vele megismerkedni. De nemcsak ő, hanem az egész társaság élénk érdeklődést keltett bennük. Mivel az imént gyanút fogtak Darcyt és unokahúgukat illetően, most óvatosan, de komolyan figyelték őket, s a megfigyelés csakhamar teljesen meggyőzte őket arról, hogy kettőjük közül legalább az egyik szerelmes. A leány érzelmeiben még kissé kételkedtek, de hogy a férfi lelkében túlárad a rajongás, ez eléggé nyilvánvaló volt. Ami Elizát illeti, reá sok feladat várt. Ki akarta fürkészni minden vendégének hangulatát, le akarta csillapítani önnön kedélyét, s kellemessé kívánta magát tenni látogatói előtt. Legjobban az utóbbi feladattól félt, pedig itt számíthatott leginkább sikerre, mert akiknek tetszeni akart, azok eleve részrehajlók voltak irányában. Bingleyben megvolt a készség, Georgianában a vágy, Darcyban az eltökéltség, hogy jól érezzék magukat társaságában. Bingley láttára Elizabeth gondolatai természetesen nővéréhez szálltak, s ó, mennyire égett a vágytól, hogy megtudja, vajon a fiatalember is gondol-e reá! Néha azt képzelte, hogy Bingley kevesebbet beszél, mint azelőtt, egyszer-kétszer azzal a gondolattal játszott, hogy amikor Bingley őrá tekint, hasonlóságot keres kettőjük között. Lehet, hogy ez csak képzelődés volt - de abban már nem tévedhetett, hogyan viselkedik Bingley Miss Darcy irányában, akit megtettek Jane vetélytársának. Egyetlen pillantás sem árulta el egyik részről sem, hogy vonzódnának egymáshoz. Semmi sem történt közöttük, ami igazolhatta volna Miss Bingley reményeit. E tekintetben hamar megnyugodott, s a látogatás során még két-három kis körülményt tapasztalt, amelyeket szerető lelkével úgy igyekezett magyarázni, hogy Bingley emlékszik Jane-re, hogy emlékeit gyöngédség színezi, hogy szeretne többet is mondani, amivel Jane-re fordíthatná a beszélgetést, csak nincs hozzá bátorsága. Mialatt a többiek egymással beszélgettek, Bingley megjegyezte (s hangjából őszinte sajnálkozás csendült ki), hogy már nagyon régóta nem volt szerencséje Elizához, s be sem várva a leány válaszát, hozzátette: - Több mint nyolc hónapja. Utoljára november huszonhatodikán találkoztunk, amikor mind együtt táncoltunk Netherfieldben. Elizabeth örült, hogy Bingley ilyen pontosan emlékszik az eseményre; később, amikor a többiek nem figyeltek oda, a fiatalember megkérdezte tőle, hogy valamennyi testvére Longbournban van-e. A kérdés nem mondott sokat, mint az előző megjegyzés sem, de jelentőséget adott az a mód, ahogyan mondta, s a pillantás, amellyel kísérte. Nem akart gyakran Darcyra nézni, de valahányszor odapillantott, nyájas kifejezést látott az arcán, s amikor a fiatalember beszélt, hangjában nem volt semmi gőg vagy lenézés Elizabeth rokonai iránt; ez meggyőzte őt arról, hogy Darcy megváltozott modora, melynek előző nap tanúja volt, ha átmenetinek bizonyul is, egy napnál mindenesetre tovább tartott. Amikor látta, hogy Darcy olyanokkal keresi az ismeretséget, olyanoknak igyekszik a kedvében járni, akikkel néhány hónappal azelőtt szégyellt volna érintkezni; amikor látta, milyen udvarias, nemcsak iránta, hanem rokonai iránt is, akikről leplezetlen megvetéssel nyilatkozott; amikor felidézte az utolsó heves jelenetet a hunsfordi paplakban - a különbség, a változás oly nagy volt, s oly erővel ragadta meg a leányt, hogy alig bírt uralkodni érzelmein s titkolni csodálkozását. Soha, még a netherfieldi jó barátok vagy az előkelő rosingsi rokonok között sem tapasztalta, hogy Darcy ennyire előzékeny, ennyire mentes minden önteltségtől, így leveti tartózkodását, mint most, amikor igyekezete nem vezethet semmi komoly eredményhez, sőt amikor azoknak az ismeretsége, akiket figyelmével elhalmozott, csak csúfondáros megjegyzésekre ösztönözte volna a netherfieldi és a rosingsi hölgyeket. A vendégek több mint félóráig maradtak, s amikor búcsúzni felálltak, Darcy megkérte húgát, hogy mielőtt Mr. és Mrs. Gardiner és Miss Bennet továbbutaznának, hívják meg őket Pemberleybe ebédre. Miss Darcy készségesen szót fogadott, bár félénksége elárulta, hogy a meghívásokban még nemigen jártas. Mrs. Gardiner az unokahúgára pillantott, mert szerette volna tudni, hajlandó-e eleget tenni a meghívásnak ő, akinek ez elsősorban szólt; de Elizabeth elfordította a fejét. Mrs. Gardiner azonban úgy vélte, hogy ez a kitérő mozdulat inkább pillanatnyi zavarra vall, semmint vonakodásra, s mivel férje arcából, aki nagyon kedvelte a társaságot, azt olvasta ki, hogy szívesen elmenne, a maga felelősségére elfogadta a meghívást, s az ebédet harmadnapra tűzték ki. Bingley őszinte örömét fejezte ki, hogy ismét látni fogja Elizát, mert még sok mondanivalója van számára, és sokat szeretne kérdezni hertfordshire-i közös barátaikról is. Elizabeth ezt úgy értelmezte, hogy a fiatalember Jane-ről akar tőle hallani, s nagyon megörült; ezért, meg egyebekért is, a vendégek távozása után nem kis megelégedéssel gondolhatott vissza az elmúlt félórára, bár amíg tartott, vajmi kevés öröme telt benne. Alig várta, hogy egyedül maradhasson, s mivel félt nagybátyja és nénje kérdéseitől és célzásaitól, csak addig maradt velük, amíg meghallgatta kedvező véleményüket Bingleyről, aztán szobájába sietett átöltözni. Pedig nem kellett tartania Gardinerék kíváncsiságától, nem akarták őt vallomásra kényszeríteni. Világos volt előttük, hogy Elizabeth sokkal jobban ismeri Darcyt, mint eddig sejtették; világos volt most már az is, hogy a fiatalember valóban szerelmes belé. Sok mindent láttak, ami érdekelte volna, de semmi olyat, ami kérdezősködésre jogosította fel őket. Darcyról most már igyekeztek jó véleményt táplálni, s amennyire megismerték, nem is találtak benne semmi hibát. A fiatalember előzékenysége nem maradhatott hatástalan, s ha csupán saját érzéseik és a kulcsárnő szavai szerint alkottak volna maguknak képet Darcy jelleméről, tekintet nélkül az egyéb híresztelésekre, a fiatalember hertfordshire-i ismerősei nem ismertek volna rá a kép eredetijére. De Gardinerék most előnyösnek tartották, hogy higgyenek a kulcsárnőnek; hamarosan rájöttek, hogy nem szabad elhamarkodva elvetni egy olyan alkalmazott tanúságát, aki gazdáját már négyéves kora óta ismeri, s akinek egész lénye becsületességre vallott. Lambtoni ismerőseik tudomása szerint sem történt soha semmi, ami lényegesen csökkentette volna a tanúság értékét. Egyéb vád nem volt Darcy ellen, csak az, hogy büszke; valószínűleg az is, de ha nem is lett volna, akkor is büszkeségnek vélik egy kis mezővárosban, hogy a család nem látogat senkit. Annyit mindenesetre elismertek róla, hogy bőkezű, és sok jót tesz a szegényekkel. Wickhamre vonatkozólag Gardinerék hamar megtudták, hogy a környéken nincs sok becsülete; legfontosabb kapcsolatáról - közte és jótevőjének fia között - az emberek tökéletlenül voltak ugyan tájékozva, de közismert volt, hogy amikor Wickham távozott Derbyshire-ből, sok adósságot hagyott hátra, s ezt később Darcy fizette ki. Ami Elizát illeti, gondolatai többet időztek Pemberleyben, mint előző este; s bár az este hosszúnak tűnt fel, nem volt elég hosszú ahhoz, hogy tisztába jöjjön érzéseivel a kastély egyik lakója iránt; két teljes órát feküdt álmatlanul, igyekezve számot vetni önmagával. Gyűlölni semmi esetre sem gyűlölte őt - nem, a gyűlölet már régen elszállt, s nem sokkal utána már azt is szégyellni kezdte, hogy valaha olyasmit érzett iránta, ami ellenszenvnek nevezhető. Darcy értékes tulajdonságai tiszteletet ébresztettek benne - eleinte fanyalogva ismerte el, de egy idő óta már nem lázadozott ellene. S a tisztelet most barátibb érzéssé mélyült, hiszen a körülmények annyira mellette szóltak, a tegnapi események oly kedvező fényt vetettek Darcy jellemére! Mindenekfelett, túl a tiszteleten és a becsülésen, valami olyan jóindulat támadt a leány lelkében, amiről tudomást kellett vennie. Hála volt ez - hála, nemcsak azért, hogy Darcy valamikor szerette, hanem még most is szereti annyira, hogy meg tudja bocsátani neki a kikosarazásnál mondott ingerült és keserű szavakat, azokat az igazságtalan vádakat, melyeket akkor a fejéhez vágott. Azt hitte, hogy Darcy kerülni fogja őt, mint a legnagyobb ellenségét - s e véletlen találkozásnál kiderült, hogy mindenáron fenn akarja tartani az ismeretséget; nem mutatja tapintatlanul a vonzalmát, nem tolakodóan bizalmas, amikor kettőjükről van szó, hanem az ő rokonainak jó véleményét igyekszik elnyerni, s a húgával akarja őt jobban megismertetni. Ez a változás egy ilyen büszke emberben nemcsak meglepetést keltett, hanem hálát is, mert a szerelemnek, a forró szerelemnek lehetett csak tulajdonítani. Ezt a hálaérzést ápolnia kell magában, mert jólesik szívének, még ha nem is tudja pontosan meghatározni. Tisztelte, becsülte őt, hálás volt neki, szívből kívánta, hogy boldog legyen; csak azt nem tudta, mennyire kívánja, hogy ez a boldogság tőle függjön, mindkettőjük javára válna-e, ha élne a hatalmával (valami azt súgta neki, hogy teheti még), s rábírná Darcyt, hogy kérje meg újra a kezét. A nagynéni és unokahúga abban állapodtak meg, hogy Miss Darcy kivételes figyelmességét, aki mindjárt megérkezése napján eljött hozzájuk (pedig csak késő délelőtt érkezett Pemberleybe), ha nem is lehet hasonlóval viszonozni, legalább valamilyen udvarias gesztussal kellene meghálálni, s ezért legalkalmasabb volna, ha másnap délelőtt tiszteletüket tennék nála a kastélyban. El is határozták, hogy átmennek. Elizabeth örült, bár amikor ennek az okát kereste, alig tudott róla számot adni magának. Mr. Gardiner röviddel a reggeli után magukra hagyta őket. Előző nap újra felmerült a horgászás terve, s megbeszélték, hogy a délelőtt folyamán találkozik a pemberleyi társaság néhány férfi tagjával.
KÖNYV:
I
II • |
2. FEJEZET