FIGARO
Az tizenkilencszer huszonhat láb.

SUZANNE
Idenézz, Figaro; mit szólsz a fejdíszemhez így jobban áll?

FIGARO
(megfogja a kezét) Csodásan, egyetlenem! Ez a pompás szűzi virágcsokor egy szép lány hajában - lehet ennél kedvesebb látvány egy szerelmes vőlegény szemének a házassága reggelén?...

SUZANNE
(hátrább lépve) Mondd, fiam, mit méricskélsz te ott?

FIGARO
Azt nézem, kicsi Suzanne-om, hogy jó lesz-e itt az a szép ágy, amit a kegyelmes úrtól kapunk.

SUZANNE
Ebben a szobában?

FIGARO
Ezt a szobát adja nekünk.

SUZANNE
Hát nekem nem kell.

FIGARO
Miért?

SUZANNE
Mert nem kell.

FIGARO
És még miért?

SUZANNE
Mert nem tetszik.

FIGARO
Indokot kérek.

SUZANNE
De ha nincs kedvem megindokolni?

FIGARO
Így néz ki, mikor egy nő már biztos a dolgában!

SUZANNE
Ha bizonygatnám, hogy okom van rá, elismerném, hogy tévedhetek. Parancsolód vagyok, vagy sem?

FIGARO
És neked épp a kastély legkényelmesebb szobája ellen van kifogásod, amelyik a két lakosztály közé esik?

SUZANNE
Mondjuk éjjel az úrnőnek valami baja van, csenget és hipp-hopp! - két lépéssel bent vagy nála. Akar valamit a kegyelmes úr? Elég, ha megrázza a csengőt - és én, tipp-topp! - három ugrással nála termek.

SUZANNE
Úgy van! De ha egy reggel azért rázza meg, hogy téged valami fontos megbízatással rettentő sürgősen elküldjön valahova, és - hipp-hopp - két lépéssel az ajtónál terem, és - tipp-topp - három ugrással az...

FIGARO
Mit akarsz ezzel mondani?

SUZANNE
Tessék nyugodtan végighallgatni.

FIGARO
De mi történt? Jézusmária!

SUZANNE
Csak annyi, barátocskám, hogy Almaviva gróf ráunt már a környék szépeire, belefáradt a széptevésbe, és úgy döntött, megtér kastélyába, de nem ám a saját feleségéhez, nem, mert a te kicsikédre vetett szemet, értesz? Na és ez a szálláshely, ez neki e célból éppen megfelel. És e hűséges Bazilio, ez a tisztességes lánykereskedő, az én széplelkű énekmesterem, ezt duruzsolja mindennap a fülembe, amikor leckét veszek tőle.

FIGARO
Bazilio? Az én szívbéli jó barátom? Frissen tört vesszővel tesszük majd ruganyosabbá elpuhult izomzatod, te drága lélek...

SUZANNE
Te tényleg azt hitted, te kis naiv, hogy a hozományt a két szép szemedért meg a viselt dolgaidért kapom?

FIGARO
Tettem annyit, hogy azt hihessem.

SUZANNE
Hogy a jófejű emberek mennyire vakok néha!

FIGARO
Beszélik.

SUZANNE
De van olyan, aki nem is hagyja, hogy felnyissák a szemét.

FIGARO
Az bolond.

SUZANNE
Hát akkor tudd meg, hogy egy négyszemközt eltöltött negyedórácskát akar tőlem cserébe, persze titokban, még régi, nagyúri jogán... Ugye tudod, mi ez a kínos dolog, amiről beszélek?

FIGARO
De még mennyire! Ha nem törölte volna el ezt a szégyenletes előjogot a házassága napján, hát soha ezen a birtokon el nem vettelek volna.

SUZANNE
Nagyon bánja már, hogy eltörölte, és az én közreműködésemmel akarja visszaállítani, még ma.

FIGARO
(a fejét vakarja) Egészen belelágyult a fejem, és e mögött a boltozatos homlok mögött most egy fia...

SUZANNE
Ne vakard már!

FIGARO
Talán veszélyes?

SUZANNE
(nevet) Nem, csak a végén még ki talál rügyezni, és az emberek - tudod milyen babonásak!...

FIGARO
Kinevetsz, te cafat? De szívesen elkapnám a gigáját ennek a nagy szélhámosnak - becserkészném és még az aranyait is elhappolnám.

SUZANNE
Pénz és intrika: elemedben vagy, látom!

FIGARO
Nem a szégyen tartana vissza.

SUZANNE
Talán a félelem?

FIGARO
A veszély az nem számít - megúszni és a javunkra fordítani, az a művészet! Mi sem egyszerűbb, mint éjjel belopakodni valakihez, megszöktetni a feleségét és aztán száz korbácsütést inkasszálni a fáradtságért; ez a balfácánok műfaja. De... (bentről csöngetnek)

SUZANNE
Tessék, felébredt a grófnő, és arra kért, hogy föltétlenül vele beszéljek legelőször az esküvőm reggelén.

FIGARO
Hát e mögött meg mi lappang?

SUZANNE
A pásztor szerint ez szerencsét hoz az elhagyott hitvesekre. Ágyő, kis fi, fi, Figarom. És törd a fejed a dolgunkban, hallod?

FIGARO
Akkor csókolj meg, hátha megjön az eszem.

SUZANNE
A szeretőmet? Ma reggel? Még csak azt kéne! Mit szólna hozzá este az uram? (Figaro megcsókolja) Nocsak! Nocsak!

FIGARO
Neked fogalmad sincs róla, mennyire szeretlek.

SUZANNE
(megigazítja ruháját) Mikor hagyja végre abba, maga rámenős alak, hogy ezzel üldözzön reggeltől estig?

FIGARO
(rejtélyes képpel) Majd ha estétől reggelig szabad lesz bizonyítanom... (újra csengetnek)

SUZANNE
(távolabbról, ujját az ajkára téve) Íme, a csókja, uram; egyébbel nem szolgálhatok.

FIGARO
(utána fut) Álljon meg! Tőlem nem ilyet kapott maga!

FIGARO
(egyedül) Elbűvölő lányka! Csupa kacagás, természetesség, derű, csupa szellem, báj, szerelem! És emellett tisztességtudó... (élénken járkál föl-alá, kezét dörzsöli) Kegyelmes uram, kegyelmes uram, drága kegyelmes uram! Szóval nekem adja... és el is veszi? Nem ment a fejembe, hogyha kinevez várnagynak, akkor mért visz magával a követségbe, és mért csinál belőlem gyorsfutárt? Értem már, gróf úr: ez három előléptetés egyszerre: ön meghatalmazott és rendkívüli nagykövet, én amolyan lóhalál-politikus, Suzanne-om meg az ügyeletes háziasszony, afféle zsebnagykövetné, és aztán lódulj futár! míg én elügetek balra, méltóságod jobb útra téríti a kedvesemet! míg én a sárban töröm magam az ön családja dicsőségének növelésére, méltóságod az én családom növelése érdekében fejt ki dicséretes buzgalmat! szép kis kölcsönösség! De kegyelmes uram, ez a hivatallal való visszaélés. Egyidőben intézni Londonban urának és szolgájának ügyeit, idegen udvarban egyszerre képviselni a királyt és engem, ez több a soknál, úgy bizony! - Ami meg téged illet, Bazilio! drága kicsi gazember fiam! akasztott ember házában fogsz te kötélről énekelni, hallod?... Vigyázzunk, színleljünk, ahogy ők, hadd sétáljanak egymás csapdáiba. Légy résen Figaro uram a mai napon! Mindenek előtt siettesd a kis háziünneped óráját, így biztosabb az esküvőd; rázd le Marcellinát, aki teljesen beléd van habarodva; vágd zsebre a pénzt és az ajándékokat; a gróf úr kisded szenvedélyeinek szabj új irányt: lásd el Bazilio baját alaposan és...

FIGARO
(félbeszakítja magát) ...Nicsak, a dagadt doktor; így lesz teljes az ünnep. Á, jó napot, drága szerelmetes doktorom! Csak nem Suzanne-nal kötött nászom híre hozta a kastélyba?

BARTOLO
(megvetéssel) Szó sincs róla, drága uram.

FIGARO
Pedig nagyvonalúságra vallott volna.

BARTOLO
Úgy van, és hülyeségre is.

FIGARO
Mikor én olyan szerencsétlenül megzavartam az önét.

BARTOLO
Van még számunkra valami mondanivalója?

FIGARO
Pedig megvendégelnénk az öszvérét is!

BARTOLO
(dühösen) Mit jártatja itt a száját! Hagyjon minket békén!

FIGARO
Most haragszik, doktor? A maguk fajta nehéz eset! Nem esik meg a szíve a szerencsétlen állatokon... komolyan... mintha csak emberek volnának! Ég áldja Marcellina, még mindig be akar perelni? Hol nincsen szerelem, gyűlölet mit ér? A doktor úr ítéletére bízom magam.

BARTOLO
Ez meg mit jelentsen?

FIGARO
Majd a hölgy megmagyarázza.

BARTOLO
(Figaro után néz) Ez a nyikhaj ez sosem változik! Ha nem égetik meg elevenen, ennek nem fog lesülni a képéről a bőr, ezt megmondom előre.

MARCELLINA
(maga felé fordítja) Hát itt van végre-valahára, örök doktorom? Még mindig olyan hűvös és merev? Felfordulhat, aki arra vár, hogy maga mentse meg az életét - pedig hiába volt olyan vigyázatos, csak egybekeltek a fiatalok!

BARTOLO
Szurkálós kedvében van, mint mindig! Végtére is ki miatt kellett ilyen lóhalálában idejönnöm? Csak nem a gróf urat érte egy kis baleset?

MARCELLINA
Nem, doktor úr.

BARTOLO
Vagy Rozina, a hamis grófné esett az ágynak, hála Isten?

MARCELLINA
Majd eleped.

BARTOLO
Miért?

MARCELLINA
Hanyagolja az ura.

BARTOLO
(boldogan) Ó, méltó hitvese bosszút áll értem!

MARCELLINA
Meg nem tudnám mondani, milyen ember a gróf: egyszerre féltékeny és kicsapongó.

BARTOLO
Unalomból kicsapongó, hiúságból féltékeny: nagy ügy.

MARCELLINA
Ma például hozzáadja Figarójához a mi Suzanne-nunkat, ráadásul mindenfélével elhalmozza az egybekelésük örömére...

BARTOLO
Ami nyilván őexcellenciája miatt lett olyan sürgős!

MARCELLINA
Nem egészen; de azért őexcellenciája is szeretné megünnepelni az eseményt, titokban, a menyasszonnyal...

BARTOLO
A Figaro úréval? Azzal még ezt a vásárt is nyélbeütheti.

MARCELLINA
Bazilio szerint korántsem.

BARTOLO
Az az akasztófavirág is itt lopja a napot? Ez egy igazi bűntanya! Mit keres az itt?

MARCELLINA
A bajt - másnak. De még ennél is kellemetlenebb az utálatos udvarlása, amivel szünet nélkül üldöz.

BARTOLO
Én a maga helyében már hússzor is megszabadultam volna az udvarlásától!

MARCELLINA
De hogy?

BARTOLO
Feleségül mennék hozzá.

MARCELLINA
Olcsó és gonosz tréfa ez uram; ilyen alapon ön is rég megszabadulhatott volna tőlem, hát nem? Hát nem szent kötelessége lett volna, hogy elvegyen? Ennyit ért a sok fogadkozás? És elfelejtett szerelmünk gyümölcse, a kis Emmanuel? Mi lett belőle? Már csak miatta is, nem feleségül kellett volna vennie?

BARTOLO
(leveszi a kalapját) Azért hivatott Sevillából, hogy ezekkel a sületlenségekkel beszélje tele a fülem? Látom, megint kitört magán a házasodási mánia.

MARCELLINA
Jó, ne többet erről. De ha már semmi sem bírhatja rá, hogy engem, amint az illem diktálná, feleségül elvegyen, legalább segítsen abban, hogy megtegye valaki más.

BARTOLO
Ki lehet az az Istentől, asszonytól elhagyott árva lélek?...

MARCELLINA
Ki lehetne más, doktor úr, mint az a csinos, az a derék, az a szeretnivaló Figaro?

BARTOLO
Az a zsivány?

MARCELLINA
Sosincs rossz kedve, mindig vidám; élvezi a jelent, a jövő éppoly kevéssé nyugtalanítja, mint a múlt, sziporkázó szellem és nagyvonalú, nagyvonalú...

BARTOLO
Mint egy tolvaj.

MARCELLINA
Mint egy nagyúr. Szóval elbűvölő, de közben egy igazi szörnyeteg!

BARTOLO
És Suzanne?

MARCELLINA
Nem szerzi meg magának az az álnok perszóna, ha maga segít nekem, kis doktorom, hogy a Figaróval kötött szerződésemet érvényesíthessem.

BARTOLO
A házassága napján?

MARCELLINA
Bontottak már fel ilyet későbben is: és ha nem félnék egy kis női titokba magát beavatni!...

BARTOLO
Lehetnek-e orvos előtt asszonynak titkai?

MARCELLINA
Ah, hisz maga előtt, tudja, nincsenek! Mert forróvérű a nő, de félénk is. Sokszor ellenállhatatlan vágy taszít minket a gyönyör felé, de még, a kalandvágyóbb asszonyban is megszólal ilyenkor egy titkos hang, és ezt mondja neki: "Szép akkor is lehetsz, ha erényed nincs - de a jó hír, drága kincs". S mivel a jó hír drága kincs, és minden nő meg van győződve a fontosságáról, ijesszünk Suzanne-ra azzal, hogy nagydobra verjük a neki tett ajánlatokat.

BARTOLO
Mire lesz ez jó?

MARCELLINA
A megszégyenüléstől való félelmében továbbra is elutasítja a grófot, az meg bosszúból engem segít majd az ő házasságuk ellenében, s így az én esküvőm válik bizonyossá.

BARTOLO
Mond valamit. A kutyafáját, nem is olyan rossz! Ahhoz a csirkefogóhoz adom vén gazdasszonyomat, aki segített megszöktetni fiatal kedvesemet.

MARCELLINA
(gyorsan) És aki külön élvezi, hogy megcsalt reményeimben.

BARTOLO
(gyorsan) És aki a zsebrevágott száz aranyammal még ma is fájdítja a szívemet.

MARCELLINA
Valóságos kéjmámor!...

BARTOLO
Megbüntetni a gazembert...

MARCELLINA
Hozzámenni, doktor, hozzámenni.

SUZANNE
(kezében széles szalaggal átkötött női fejkötő, karján női ruha) Hozzámenni! Hozzámenni! Kihez? Az én Figaromhoz?

MARCELLINA
(cipősen) Miért is ne? Hisz maga is hozzámegy!

BARTOLO
(nevetve) Mérgében milyen jól vág a nő esze! Arról a boldogságról beszéltünk éppen, szép Suzanne-kám, ami Figaróra vár maga mellett.

MARCELLINA
Nem beszélve a kegyelmes úrról, akiről jobb ha hallgatunk.

SUZANNE
(bókol) Szolgája, Madam; megjegyzéseit mindig fűszerezi egy kis epe.

MARCELLINA
(bókol) Az öné, Madame; de hol itt az epe? Tán egy szabadszellemű nagyúr nem engedheti meg magának, hogy némi része legyen az élvezetben, amit a szolgáinak szerez?

SUZANNE
Amit ő szerez?

MARCELLINA
Igen, madame.

SUZANNE
A féltékenységét, madame, ország-világ ismeri, de Figaróra formált jogát nincs aki elismeri.

MARCELLINA
Elismertetni az ön módszereivel nem volna túl nehéz, Madame.

SUZANNE
Ó, ehhez a módihoz csak a kitanult nőszemélyek értenek, Madame.

MARCELLINA
A naiv gyermek! Ártatlan, mint egy nyugalmazott bíró!

BARTOLO
(félrevonja Marcellinát) Agyő, szép mátkája Figarónknak!

MARCELLINA
(bókol) S titkos arája a kegyelmes úrnak.

SUZANNE
(bókol) Aki önt nagyrabecsüli, Madame.

MARCELLINA
(bókol) Szeretetére is méltatna kissé, Madame?

SUZANNE
(bókol) E tekintetben, nem lehet kívánnivalója, Madame.

MARCELLINA
(bókol) Igazán milyen csinos, Madame!

SUZANNE
(bókol) Fáj is emiatt a feje, Madame!

MARCELLINA
(bókol) És főleg jó hírnek örvend mindenütt!

SUZANNE
(bókol) Az csak a vén satrafáknak fontos.

MARCELLINA
(vérig sértve) Vén satrafák! Vén satrafák!

BARTOLO
(megállítja) Marcellina!

MARCELLINA
Menjünk, doktor; mert nem állok jót magamért. Jó napot, Madame.

SUZANNE
Isten vele, Madame! Vén fontoskodó! Nem félek a mesterkedéseidtől, nem ér el hozzám a dühöd. - Nézd a vén boszorkát! Mert néhány könyvbe beleszagolt és sikeresen megkeserítette az úrnőm ifjúságát, ő akar itt uralkodni a kastélyban? (a kezében tartott ruhát egy székre dobja) Már nem is tudom mért jöttem ide.

CHÉRUBIN
(futva) Hű, Suzanne-kám! Már két órája lesem a perét, hogy egyedül kapjalak! De szörnyű! Te férjhez mész, én meg elmegyek.

SUZANNE
Éppen az én esküvőm távolítja el a kegyelmes úr első apródját a kastélyból?

CHÉRUBIN
(szánalmasan) Suzanne, el vagyok bocsátva.

SUZANNE
(utánozza) Chérubin, el tudom képzelni.

CHÉRUBIN
Tegnap este ott talált Fanchette-nél, az unokahúgodnál. Csak az esti ünnepségre szánt ártatlan kis szerepét próbáltuk: iszonyú dührohamot kapott, amikor meglátott! - Takarodjon! mondta, maga kis... Ki sem merem ejteni azt a durva szót egy nő előtt. Távozzon; holnaptól nem alszik a kastélyban. Ha az úrnő, az én szépséges keresztanyám nem csitítja le, kész, vége Suzanne-kám, örökre megfoszt a boldogságtól, hogy téged láthassalak.

SUZANNE
Hogy engem láthasson? Engem? Most én vagyok soron! Hát már nem az asszonyom után sóhajtozik nagy titokban?

CHÉRUBIN
Jaj, Suzanne-kám, ő olyan jó és olyan szép! Csak olyan... tiszteletet parancsoló!

SUZANNE
S mivel én nem vagyok az, velem merészelhet így...

CHÉRUBIN
Jól tudod, te nagy gonosz, hogy én még merészelni sem merészelek. Hogy te milyen boldog vagy! Bármikor láthatod őt, beszélhetsz vele, reggel te öltözteted, este te vetkőzteted, kikapcsolod az egyik kapcsot a másik után... Jaj, Suzanne-kám, mit nem adnék... Mit tartasz ott a kezedben?

SUZANNE
(gúnyolódva) Ó jaj, a boldog főkötő s a szerencsés szalag, kik a szépséges keresztanya hajzatát éjszakára beköthetik...

CHÉRUBIN
(élénken) Az éjszakai szalag! Add nekem, kis szívecském.

SUZANNE
(elkapja előle) Még mit nem! Az ő kis szíve! Mi ez a bizalmaskodás? Komolyan, ha nem egy ilyen taknyos mondta volna... (Chérubin kikapja a kezéből a szalagot) Hé, a szalag!

CHÉRUBIN
(a karosszék körül fut körbe) Majd azt mondod, nincs meg, elszakadt, elveszett. Mondj, amit akarsz.

SUZANNE
(a nyomába ered) Három-négy éven belül, annyit mondhatok, a legnagyobb kis csibész lesz magából!... Visszaadja végre a szalagot? (vissza akarja venni)

CHÉRUBIN
(kivesz egy románcot a zsebéből) Kérlek, hagyd nálam, Suzanne! Cserébe odaadom ezt a románcomat; és míg szépséges asszonyod szomorú emléke kísér majd minden pillanatomban, a te emléked lesz az egyetlen vidám fénysugár, ami felderíti a szívemet.

SUZANNE
(kikapja kezéből a románcot) Hogy felderítse a maga szívét, kis csirkefogó! Azt hiszi, most is Fanchette-jével beszél; rajta kapják nála; és közben meg az úrnőm után sóhajtozik, de úgy mellékesen nekem is csapja a szelet!

CHÉRUBIN
(felajzva) Így igaz, esküszöm! Már azt sem tudom, ki vagyok; egy ideje érzem, hogy a mellemben minden összekavarodik; olyan izgatott vagyok; ha csak meglátok egy nőt, a szívem kalapálni kezd; a kéj és a szerelem szavakra majd kiszökik a helyéből és ugrál összevissza. És közben hajt belül hogy kimondhassam végre: "szeretem magát!", ezt hajtogatom egyedül bolyongva a parkban, az asszonyodnak, neked, a fáknak meg a felhőket űző szélnek, az viszi tova kósza szavaim. - Tegnap például Marcellinával találkoztam...

SUZANNE
(nevetve) Ah, ah, ah, ah!

CHÉRUBIN
Miért is ne? Hisz nő! Lány! Lányka! Nő! Be édes ez a szó! Milyen érdekes, milyen izgató!

SUZANNE
Ez megkergült.

CHÉRUBIN
Fanchette aranyos; ő legalább végighallgat; de te nem vagy az, nem!

SUZANNE
Nagyon sajnálom; figyeljen csak ide, uram! (el akarja kapni tőle a szalagot)

CHÉRUBIN
(körbefut előle) Hogyisne! Nem kapod meg, hallod, csak az életemért cserébe! De ha neked ez kevés, még ezer csókot is kaphatsz érte. (most ő üldözi Suzanne-t)

SUZANNE
(körbefut előle) Ezer pofont kaphat, ha hozzám mer érni. Bepanaszolom az asszonyomnál, nem hogy könyörögni nem fogok magáért, de így szólok a kegyelmes úrhoz: "igaza van, kegyelmes úr, üldözze el innen ezt az enyveskezűt; küldje vissza a szüleihez ezt a rosszcsontot, úgy tesz, mintha bele szeretett volna az úrnőmbe, és közben engem akar állandóan csókolgatni."

CHÉRUBIN
(észreveszi a belépő grófot, rémülten veti magát a karosszék mögé) Végem van!

SUZANNE
Hú de megijedt!

SUZANNE
(észreveszi a grófot) Hú!... (a karosszékhez megy, hogy eltakarja Chérubint)

GRÓF
(közeledik) Mi lett Suzette? Magadban beszélsz, és a kis szíved olyan izgatott... persze érthető... egy ilyen napon, mint ez a mai...

SUZANNE
(zavartan) Mit kíván tőlem a kegyelmes úr? Ha velem találják, még...

GRÓF
Mélységesen lesújtana, ha itt találnának veled, de hisz ismered irántad való érzéseimet. Bazilio nyilván nem hagyott kétséget szerelmem felől. Csak egy percem van, hogy mindent megmagyarázzak. Hallgass meg. (beül a karosszékbe)

SUZANNE
(élénken) Nem hallgatom.

GRÓF
(megfogja a kezét) Csak egy szóra. Tudod, hogy a király kinevezett londoni követének. Magammal viszem Figarót. Kitűnő állást adok neki; és mivel a feleség kötelessége, hogy kövesse urát...

SUZANNE
Mernék csak beszélni!

GRÓF
(közelebb vonja magához) Beszélj, drágám, beszélj; mától kiváltságod lesz ez, élj vele, amíg csak élek.

SUZANNE
(rémülten) Abból nem kérek, kegyelmes uram, abból nem. Hagyjon engem, könyörgöm!

GRÓF
De előbb beszélj.

SUZANNE
(dühösen) Már nem tudom, hogy mit akartam mondani.

GRÓF
Az asszonyok kötelességéről volt szó.

SUZANNE
Na jó! Mikor a kegyelmes úr a doktor házából megszöktette az asszonyát, és aztán szerelemből feleségül vette és a kedvéért eltörölte azt a förtelmes kiváltságot...

GRÓF
(vidáman) Ami úgy megkeserítette a lánykák szívét! Ó, Suzette! bájos egy kiváltság volt az! Ha szürkületkor lejönnél csacsogni velem erről, a kertbe, olyan árat adnék e semmi kis kegyért...

BAZILIO
(kintről) A kegyelmes úr nincs a lakosztályában.

GRÓF
(feláll) Kinek a hangja ez?

SUZANNE
Milyen szerencsétlen vagyok!

GRÓF
Menj, ne engedj be senkit.

SUZANNE
(zavartan) S önt hagyjam itt?

BAZILIO
(kint kiabál) A kegyelmes úr a kegyelmes asszonynál volt, de már kijött tőle: mindjárt megnézem.

GRÓF
Hova bújjak? A karosszék mögé! Gyatra kis rejtekhely; szabadulj meg tőle gyorsan. (Suzanne a gróf útjába áll, a gróf gyengéden félretolja, Suzanne hátrál és így a gróf és a kis apród közé kerül; de míg a gróf lekuporodik és elfoglalja a helyét, Chérubin előpattan és rémülten térdepelve beleugrik a karosszékbe és ott meglapul. Suzanne fogja a magával hozott ruhát, betakarja vele az apródot és a karosszék elé áll.)

BAZILIO
Nem látta a kegyelmes urat, kisasszony?

SUZANNE
(nyersen) Mért kellett volna látnom? Hagyjon békén.

BAZILIO
(közeledik) Ha megvolna a magához való esze, kisasszony, nem hüledezne így a kérdésemen. Egyébként Figaro keresi a kegyelmes urat.

SUZANNE
Azt keresi, aki a legnagyobb rosszakarója maga után?

GRÓF
(félre) Hadd lám, hogy szolgál engem.

BAZILIO
Ha a feleségnek jót akarunk, ezzel vajon rosszat akarunk a férjnek?

SUZANNE
A maga rémes elvei szerint nem, romlott kerítő.

BAZILIO
De hát mit kívánnak öntől, ami ne pazarolna másra? Egy bájos kis ceremónia után holnaptól úgyis előírják, ami még tegnap tilos volt.

SUZANNE
Nyomorult!

BAZILIO
A komolyan vehető dolgok között a házasság lévén a legnevetségesebb, az jutott eszembe...

SUZANNE
(magából kikelve) Valami iszonyatos aljasság, az biztos! Ki engedte, hogy bejöjjön ide egyáltalán?

BAZILIO
Kis hamis! Nem kell izgulni. Csak az lesz itt, amit maga is akar. És ne higgye, hogy szerintem Figaro a kegyelmes úr terveinek legfőbb akadálya; ha ez a kis apród nem volna...

SUZANNE
(félénken) Don Chérubin?

BAZILIO
(utánozza) Chérubino di amore, aki szüntelenül maga körül forgolódik és aki ma reggel, amikor kijöttem magától, akkor is itt settenkedett, hogy beszökhessen; talán ez sem igaz?

SUZANNE
Aljas rágalom! Menjen innen, maga sötét alak!

BAZILIO
Sötét alak úgy látszik az, aki világosan lát. És az a rejtélyes románca, az nem magának szól?

SUZANNE
(dühösen) Naná, persze, nekem!...

BAZILIO
Hacsak nem a grófnőnek írta! Tény, hogy az asztalnál majd felfalja a szemével, miközben felszolgál!... Jobban tenné, ha nem játszana a tűzzel - a gróf irgalmatlan e tárgyban.

SUZANNE
(felháborodva) Tudja, milyen aljasság magától, hogy ilyesmit terjeszt ennek a szerencsétlen gyermeknek az elvesztésére, aki amúgyis kiesett a gazdája kegyeiből?

BAZILIO
Talán én találtam ki? Hisz mindenki erről beszél.

GRÓF
(felemelkedik) Hogyhogy mindenki erről beszél?

SUZANNE
Egek!

BAZILIO
Hoppá!

GRÓF
Gyorsan, Bazilio, dobjátok ki innen!

BAZILIO
Igazán bánom, hogy rosszkor jöttem!

SUZANNE
(zavarban) Istenem! Istenem!

GRÓF
(Bazilionak) Úgy látszik rohama van. Ültessük a karosszékbe.

SUZANNE
(vadul ellöki) Nem akarok leülni. Szabadon járkálnak ide - micsoda aljasság ez?

GRÓF
De hisz ketten vagyunk veled, drágám. Nincs veszély.

BAZILIO
Roppantul sajnálom, hogy a füle hallatára így tréfálkoztam az apródon, csak azért tettem, hogy kipuhatoljam az érzelmeit; hisz végül is...

GRÓF
Ötven arany, egy ló, és mars vissza a szüleihez.

BAZILIO
Kegyelmes uram, egy kis tréfáért?

GRÓF
Tegnap a kertész lányával kaptam rajta a kis nőfalót!

SUZANNE
Fanchette-tal?

GRÓF
A lány szobájában.

SUZANNE
(felháborodva) Ahol a kegyelmes úrnak is volt némi keresnivalója?

GRÓF
(vidáman) Az ilyen célzás kedvemre való.

BAZILIO
Jó előjel.

GRÓF
(vidáman) Dehogy. Az én korhely kertészemet, a te Antonio bácsikádat kerestem, hogy utasításokat adjak neki. Kopogok, jó sokára nyílik az ajtó: az unokahúgod, kővé dermedve állott, gyanút fogok, beszélni kezdek hozzá, és, míg szóval tartom, körülnézek. Az ajtó mögött volt valami függöny, egy ruhafogas, tudomén, teleaggatva göncökkel; én, mintha mit sem sejtenék, lassan, óvatosan, felemelem a függönyt (a mozdulatot utánozva felemeli a ruhát a karosszékről) és kit látok... (észreveszi az apródot) ah...

BAZILIO
Hoppá!

GRÓF
Hát ez felér vele.

BAZILIO
Még jobb is.

GRÓF
Hát ez bámulatos, kisasszony! Csak az imént lett menyasszony és máris kezdi? Azért kívánt egyedül maradni, hogy az apródomat fogadja? És ön, uram, nem akar változtatni a viselkedésén? Az hiányzott magának, hogy a keresztanyjára való tekintet nélkül szemtelenül kikezdjen az első komornájával? A barátja feleségével? Nem tűrhetem, hogy az én szeretve tisztelt Figaróm ilyen fondorlatnak essen áldozatul. Veled jött be, Bazilio?

SUZANNE
(felháborodva) Nincs itt se fondorlat, se áldozat! Végig itt volt, míg mi beszéltünk.

GRÓF
(feldúlva) Bár hazudnál! Legkegyetlenebb ellensége sem kívánná neki ezt a balszerencsét.

SUZANNE
Arra kért, szóljak az úrnőnek, hogy járjon közbe önnél az érdekében. Az ön érkezése annyira megzavarta, hogy elbújt a karosszékben.

GRÓF
(tajtékozva) Pokoli ravaszság! Hisz mikor bejöttem, rögtön beleültem.

CHÉRUBIN
Jaj, kegyelmes uram, akkor én még mögötte remegtem.

GRÓF
A másik gazság! Hisz az előbb én magam bújtam oda.

CHÉRUBIN
Bocsánat, de akkor én már benne lapultam.

GRÓF
(magából kikelve) Ez egy valóságos vízisikló ez a kis... kígyó! Kihallgatott minket!

CHÉRUBIN
Ellenkezőleg, kegyelmes úr, mindent elkövettem, hogy semmit se halljak.

GRÓF
Halandzsa! (Suzanne-hoz) Nem mész Figaróhoz feleségül.

BAZILIO
Csillapodjon, jönnek.

GRÓF
(kihúzza Chérubint a karosszékből és talpra állítja) Lenne képe itt maradni, az egész világ szeme láttára!

FIGARO
(kezében fehér tollakkal és fehér szalagokkal díszített női fejék, a grófnőhöz beszél) Csak ön, asszonyom, csak ön tudja kieszközölni számunkra ezt a kegyet.

GRÓFNŐ
Láthatja gróf úr, nemlétező befolyást tulajdonítanak szerény fejemnek, de mivel kérésüket méltányosnak találtam...

GRÓF
(zavarban) Nyilván méltányos, ha...

FIGARO
(halkan, Suzanne-nak) Tarts ki mellettem, segíts.

SUZANNE
(halkan, Figarohoz) Úgyse jutsz semmire.

FIGARO
(halkan) Csak tarts ki.

GRÓF
(Figarohoz) Mit kívántok?

FIGARO
Kegyelmes úr, az ön jobbágyai, mélységesen meghatódva ama megalázó kiváltság eltörlésétől, melyet a kegyelmes asszony iránti szerelmében...

GRÓF
Jól van, jól van, azt a kiváltságot már eltöröltük; mit akarsz mondani?

FIGARO
(kaján ravaszsággal) Csak azt, ideje hogy a világ is megismerje jóságos urunk nemes szívét; s nekem van abban a szerencsében részem, hogy ma, először én ünnepelhetem meg ezt az eseményt, éspedig az esküvőmön.

GRÓF
(még nagyobb zavarban) Csúfolódsz, barátom! Ennek a szégyenletes kiváltságnak az eltörlésével csupán a tisztességnek tartoztam. Szép nőt spanyol úr enélkül is meg tud hódítani; mert szolgai kötelességgé silányítani a legelső, a legédesebb kegyet - az lehet vandál zsarnokság, de sohasem egy értelmes kasztíliai nemes szentesített joga.

FIGARO
(kézenfogja Suzanne-t) Engedélyezze hát, hogy ez az ifjú teremtés, kinek ártatlanságát megkímélte az ön bölcsessége, itt, nyilvánosan vehesse át az ön kezéből a szűzi fejéket, melyet, tiszta szándéka szimbólumaként, fehér tollak és fehér szalagok díszítenek - legyen ez a szertartás ezután része minden esküvőnek és négysoros kardal idézze az emlékét, míg a világ világ...

GRÓF
(zavarban) Ha nem tudnám, hogy a szerelmes, a zenész meg a költő minden hóbortját meg kell bocsátani...

FIGARO
Csatlakozzatok hozzám, barátaim!

MIND EGYÜTT
Kegyelmes úr! Kegyelmes úr!

SUZANNE
(a grófnak) Mért hárítja el a dicséretet, amit valóban kiérdemelt?

GRÓF
(félre) Az álnok!

FIGARO
Vessen rá egy pillantást, kegyelmes úr; csinosabb menyasszony aligha tanúsíthatná áldozatának nagyságát.

SUZANNE
Rólam semmit, csak az ő erényeit magasztaljuk!

GRÓF
(félre) Ez az egész egy komédia.

GRÓFNŐ
Csatlakozom hozzájuk, gróf úr; ez az ünnepi szokás mindig drága lesz a szememben, mivel irántam érzett hajdani vonzalmát tanúsítja.

GRÓF
Mely ma is elevenen él bennem, asszonyom, s ha engedek, ezért teszem.

MIND EGYÜTT
Vivát!

GRÓF
(félre) Megfogtak. (fennhangon) Hogy a szertartás még fényesebb legyen, javaslom, halasszuk estére. (félre) Kerítsük elő gyorsan Marcellinát.

FIGARO
(Chérubinhoz) Na, kis gézengúz! Maga nem örül velünk?

SUZANNE
Kétségbe van esve; a kegyelmes úr elbocsátotta.

GRÓFNŐ
Jó uram, kérem bocsásson meg neki.

GRÓF
Nem érdemli meg.

GRÓFNŐ
Hisz oly fiatal még!

GRÓF
Nem olyan fiatal, mint hiszi.

CHÉRUBIN
(remegve) A nagylelkű megbocsátás kiváltságáról nem mondott le uram, mikor feleségül vette az úrnőt.

GRÓFNŐ
Ő csak arról mondott le, ami mindannyiótok életét megkeserítette.

SUZANNE
Ha a kegyelmes úr lemondott volna a megbocsátás jogáról, nyilván ez volna az első, amit titokban vissza akarna állítani.

GRÓF
(zavarban) Nyilván.

GRÓFNŐ
De mért is kellene visszaállítani?

CHÉRUBIN
Léhán viselkedtem, így igaz, kegyelmes uram; de nem követtem el soha a legkisebb indiszkréciót...

GRÓF
Jól van, elég már...

FIGARO
Miről beszél ez?

GRÓF
(élénken) Elég már, elég, mindenki megbocsátást sürget a számára, hát megbocsátok, sőt, tovább megyek: egy egész századot adok neki az ezredemben.

MIND EGYÜTT
Vivát!

GRÓF
De az a feltételem, hogy azonnal útrakel és csatlakozik a sereghez Katalóniában.

FIGARO
Holnap, kegyelmes úr.

GRÓF
(makacsul) Így akarom.

CHÉRUBIN
Engedelmeskedem.

GRÓF
Búcsúzzon el keresztanyjától és kérje a pártfogását. (Chérubin féltérdre ereszkedik a grófnő előtt, de képtelen megszólalni)

GRÓFNŐ
(megindultan) Mivel már egyetlen napig sem marasztalhatjuk tovább körünkben, induljon, fiatal barátom. Új hivatás szólítja; legyen rá méltó. Hozzon dicsőséget jótevőjére. Őrizze meg emlékezetében a házat, ahol annyi elnézéssel voltak ifjúsága iránt. Legyen engedelmes, becsületes és bátor; sikereinek együtt örülünk majd.

GRÓF
Ugyancsak meghatódott asszonyom.

GRÓFNŐ
Nincs okom tagadni. Ki tudja, mi vár a gyermekre, akit ilyen veszélyes pályára vetett a sorsa. Hisz szegről-végről a rokonom, sőt: a keresztfiam.

GRÓF
(félre) Látom már, Baziliónak volt igaza. (fennhangon) Fiatalember, ölelje meg Suzanne-t... utoljára.

FIGARO
Hogy érti, kegyelmes uram? Csak benéz majd hozzánk a télen! Csókolj meg engem is, kapitány! (megöleli) Agyő, kis Chérubinom. Az életed mostantól alaposan megváltozik, gyermekem. Azám! Nem sündörögsz többé a nők szobái körül egész nap; nem eszel több lekváros buktát, meg uzsonnára krémest! Vége a pirospacsinak, az ipiapacsnak. Igazi katonák közé mégy, a kutyafáját! A bőrük cserzett, a ruhájuk rongyos; egy jó nagy nehéz puska a vállra; jobbra át, balra át, előre a dicsőségért; meg ne botolj az úton; ha csak egy jól célzott lövés el nem...

SUZANNE
Fúj, borzalom!

GRÓFNŐ
Micsoda jóslatok!

GRÓF
De hol van Marcellina? Elég furcsa, hogy nincs köztetek!

FANCHETTE
A falu felé indult, kegyelmes úr, a tanyai ösvényen át.

GRÓF
És mikorra várható?

BAZILIO
Amikor Isten is úgy akarja.

FIGARO
Bár úgy akarná, hogy sose akarná.

FANCHETTE
A doktor úr karonfogva vitte.

GRÓF
(élénken) Itt van a, doktor?

BAZILIO
Marcellina rögtön megkaparintotta magának...

GRÓF
(félre) Soha jobbkor nem jöhetett volna.

FANCHETTE
Nagyon bele volt melegedve, ahogy ment, jó hangosan beszélt, aztán megállt, széttárta a karját, így... erre a doktor úr, hogy lecsillapítsa, így csinált a kezével: de ő annyira, de annyira mérges volt! Folyton Figaro bácsikámat emlegette.

GRÓF
(megfogja Fanchette állát) Majd csak lesz... a bácsikád...

FANCHETTE
(Chérubinra mutatva) És meg tetszett bocsátani, kegyelmes úr, a tegnapiért?...

GRÓF
(félbeszakítja) Na szervusz, szervusz kicsim.

FIGARO
Az a bolond, szerelmes vére fűti; csak megzavarta volna az esküvőnket.

GRÓF
(félre) Meg fogja zavarni, arról kezeskedem. (fennhangon) Jöjjön, asszonyom, menjünk be. Bazilio, majd nézzen be hozzám.

SUZANNE
(Figaronak) Odatolod a képed hozzám, fiam?

FIGARO
(halkan, Suzanne-nak) Jól behúztuk a csőbe, mi?

SUZANNE
(halkan) Ennivaló vagy! (mind el)

FIGARO
Mielőtt elfelejtem, fiúk: tehát meglesz ez a szertartás és utána következik este a lakodalmam; rögzítsük teendőinket, nehogy úgy járjunk, mint a színészek, akik azon a napon játszanak a legrosszabbul, mikor a kritikus a legéberebb. Minket nem ment a másnapi előadás, nem ám, tanuljuk be hát mai szerepünket alaposan.

BAZILIO
(kaján ravaszsággal) Az enyém nehezebb, mint hinnéd.

FIGARO
(mutatja, a másik háta mögött, hogy majd jól elveri) Nem is sejted még, milyen nagy sikered lesz.

CHÉRUBIN
Barátom, elfelejted, hogy én utazom.

FIGARO
Pedig a legszívesebben itt maradnál!

CHÉRUBIN
De még milyen szívesen!

FIGARO
Egy kis furfang kell ide. Ne zúgolódj az utazás miatt. Vállra az útiköpenyt; poggyászod rakd fel mindenki szeme láttára, lássák a lovadat a kerítésen túl; vágta a tanyáig; gyere vissza gyalog a kertek alatt; a kegyelmes úr majd azt hiszi, elmentél; csak ne kerülj a szeme elé én majd megbékítem az ünnep után, azt magamra vállalom.

CHÉRUBIN
De Fanchette még mindig nem tudja a szerepét!

BAZILIO
Hát mi az ördögöt tanít neki, mikor nyolc napja el sem mozdul mellőle?

FIGARO
Ma már úgysincs más dolgod, adj neki még egy leckét, ráadásul.

BAZILIO
Legyen óvatos, fiatalember, legyen óvatos! Az apa nagyon elégedetlen; a kislány kapott már néhány nyaklevest; maguk nem tanulnak: Chérubin! Chérubin! Bajba kerül a kicsike maga miatt, ha nem vigyáz! Addig jár a korsó a kútra...!

FIGARO
Ez a félnótás már megint az ócska közmondásaival jön! Hé! Te nagyokos! Mit mond a nép az ő nagy bölcsességében? Addig jár a korsó a kútra, míg...

BAZILIO
Meg nem telik.

FIGARO
(távozóban) Nem is hülyeség, komolyan mondom, nem is akkora hülyeség!

GRÓFNŐ
(egy alacsony, párnás karszékbe veti magát) Csukd be az ajtót, Suzanne, és részletesen mondj el mindent.

SUZANNE
Nem titkoltam el semmit a kegyelmes asszony előtt.

GRÓFNŐ
Suzanne, mondd: tényleg el akart csábítani?

SUZANNE
Ó, dehogy. A kegyelmes úr nem csinál akkora felhajtást egy cseléd miatt: csak meg akart vásárolni.

GRÓFNŐ
És a kis apród végig ott volt?

SUZANNE
Vagyis a karosszék mögött. Azért jött, hogy járjak közbe önnél az érdekében.

GRÓFNŐ
De mért nem fordult közvetlenül hozzám? Hát én elutasítottam volna, Suzanne?

SUZANNE
Én is ezt mondtam, de ő úgy el volt szontyolodva, hogy el kell mennie és itt kell hagynia a kegyelmes asszonyt: Jaj, Suzanne-kám, ő olyan jó és olyan szép! csak olyan... tiszteletet parancsoló!

GRÓFNŐ
Tényleg ilyen volnék, Suzanne? Én, aki őt mindig a szárnyaim alá vettem.

SUZANNE
Aztán meglátta a kezemben a kegyelmes asszony szalagját és valósággal rávetette magát...

GRÓFNŐ
(mosolyog) A szalagomra...? Gyerek!

SUZANNE
Vissza akartam tőle szerezni; védte, mint egy oroszlán, a szeme úgy ragyogott... Csak az életem árán kapod vissza, mondta, és valósággal erőszakot tett azon a kedves, vékony hangocskáján.

GRÓFNŐ
(álmodozva) És aztán, Suzanne?

SUZANNE
Aztán, kegyelmes asszonyom, ki tud ráncbaszedni egy ilyen kisördögöt? Hogy a keresztanyám így, meg hogy mennyire szeretném úgy; és mivel még a kegyelmes asszony szoknyájának a szegélyét sem merné csókkal illetni, hát folyton engem csókolgatna, engem.

GRÓFNŐ
(álmodozva) Hagyjuk... hagyjuk ezeket a bolondságokat. És végül is, szegény Suzanne-om, mit mondott neked az uram?

SUZANNE
Azt, hogy ha nem hallgatom meg, akkor Marcellinát fogja támogatni.

GRÓFNŐ
(felkel és járkálni kezd, miközben sűrűn legyezi magát) Engem már egyáltalán nem szeret.

SUZANNE
De akkor mért ilyen féltékeny?

GRÓFNŐ
Mint minden férj, kedvesem! Pusztán hiúságból. Az a baj, hogy túlságosan is szerettem! Elkényeztettem a gyengédségemmel, kifárasztottam a szerelmemmel; ez volt az egyetlen nagy hibám: de nem hagyom, hogy megbűnhődj az őszinteségedért; hozzámégy Figaróhoz. Csak ő tud segíteni rajtunk: idejön?

SUZANNE
Ha már látta, hogy kimennek a vadászatra.

GRÓFNŐ
(legyezi magát) Nyisd ki egy kicsit a kertre néző ablakot. Olyan hőség van itt!...

SUZANNE
Mert olyan hévvel tetszik beszélni meg járkálni. (kinyitja az ablakot)

GRÓFNŐ
(hosszan elábrándozva) De legalább ne kerülne folyton... A férfiak az igazi bűnösök!

SUZANNE
(az ablaknál állva kiabál) Na végre! A kegyelmes úr épp most lovagol át a konyhakerten, nyomában Pedrillo és kettő, három, négy vadászkutya.

GRÓFNŐ
Akkor hát van időnk. (leül) Kopogtak, Suzanne?

SUZANNE
(szalad kinyitni és énekel) Ó, ez az én Figaróm! Á, ez az én Figaróm!

SUZANNE
Kedvesem! Végre itt vagy! A kegyelmes asszony már olyan türelmetlen!...

FIGARO
És te, kicsi Suzanne-om? - De a kegyelmes asszony se izgassa magát. Mert miről is van szó? Egy kis semmiségről. A gróf úrnak megtetszett a mi szép, fiatal jegyesünk és megkívánja, szeretne lefeküdni vele - hát ez csak természetes.

SUZANNE
Természetes?

FIGARO
Ezért aztán kinevez engem gyorsfutárrá, az én kis Suzanne-omat meg követségi titkos tanácsossá. Nagyon jól ki van ez találva.

SUZANNE
Fejezd már be.

FIGARO
De mivel Suzanne nem fogadja el a kinevezési okmányt, ő Marcellina elképzeléseit támogatja, ez magától értetődik. Bosszút az ember úgy szokott állni, hogy annak tesz keresztbe, aki neki tett keresztbe. Értem? Más is így, mi is így. Kéremszépen, ennyi volna.

GRÓFNŐ
Hogy képes ilyen nyeglén beszélni olyasmiről, amin mindannyiunk boldogsága áll vagy bukik?

FIGARO
Nyeglén, kegyelmes asszonyom?

SUZANNE
Ahelyett, hogy átéreznéd bajunkat...

FIGARO
Nem elég, hogy foglalkozom vele? Vegyük át a gróf úr szisztémáját. Mi majd úgy vesszük el a kedvét attól, ami a miénk, ha amiatt izgul majd, ami az övé.

GRÓFNŐ
Szép, szép, de hogyan?

FIGARO
Már meg is történt, asszonyom: rossz hírét költöttem önnek.

GRÓFNŐ
Nekem? Megkergült?

FIGARO
A cél az, hogy ő kergüljön meg.

GRÓFNŐ
Hát nem tudja, milyen féltékeny?

FIGARO
Annál jobb: az ilyeneket úgy csavarhatjuk az ujjunk köré, ha felkorbácsoljuk a vérüket; a nők nagymesterek ebben! És mikor már teljesen ki vannak borulva, elég egy aprócska hadicsel és az orruknál fogva oda visszük őket, ahova akarjuk, el egészen a Guadalquivir partjára. Bazilio most kapott egy levelet, amiből az fog a kegyelmes úr tudomására jutni, hogy ma este, a bál alatt, egy gáláns lovag teszi önnél tiszteletét.

GRÓFNŐ
Így játszik az igazsággal egy tisztességes nő rovására?

FIGARO
Kevesen vannak, asszonyom, akikkel ezt meg mertem volna tenni, félek ugyanis, hogy igazat hazudnék.

GRÓFNŐ
Most legyek hálás?

FIGARO
De mondja meg őszintén, hát nem kedves időbeosztást csináltam neki? Egész nap a saját felesége mellett áll majd lesben, pedig legszívesebben az enyémmel cicázna. Már nem tudja, hova fusson: lovagoljon emerre? Leselkedjen amarra? Annyira összezavarodott - tessék csak megfigyelni - hogy kint rohangál a mezőn és egy szegény tapsifülest hajszol halálra, aki pedig igazán nem tehet semmiről. Elérkezik az esküvőm órája, nem találhat újabb kifogást; és a kegyelmes asszony miatt megakadályozni se merné.

SUZANNE
Ő nem, de majd Marcellina, ez a széplélek, az majd meg meri tenni, ne félj.

FIGARO
Brr. Ez engem is eléggé nyugtalanít, nem vitás. Te csak üzend meg a kegyelmes úrnak, hogy szürkületkor ott leszel a kertben.

SUZANNE
Komolyan mondod?

FIGARO
De még milyen komolyan! Aki nem vág semmibe, az nem is jut semmire és nem is jó semmire. Ez a jeligém.

SUZANNE
De szép!

GRÓFNŐ
Mint az ötlete: maga tényleg hagyná Suzanne-t odamenni?

FIGARO
Azt már nem. Majd ráadjuk Suzanne ruháját valaki másra: ha rajtacsípjük, kimászhat belőle a gróf?

SUZANNE
De kire?

FIGARO
Chérubinra.

GRÓFNŐ
Hisz elutazott.

FIGARO
Nem hinném. Szabad kezet kapok?

SUZANNE
Hát, ha egy kis intrikáról van szó, azt rá lehet bízni nyugodtan.

FIGARO
Kettőt, hármat, négyet is egyszerre; jól összekuszálni a szálakat, hadd legyen minél nagyobb a gubanc. Én udvaroncnak születtem.

SUZANNE
Pedig azt mondják, hogy az nagyon nehéz mesterség.

FIGARO
Vedd el, tedd el, csikard ki, - ebben áll a nagy titok.

GRÓFNŐ
Olyan magabiztos, hogy a végén még nekem is kedvet csinál hozzá.

FIGARO
Épp ez a célom.

SUZANNE
Hogy szól a terv?

FIGARO
Míg a kegyelmes úr nincs idehaza, elküldöm hozzátok Chérubint: fésüljétek meg, öltöztessétek fel, én majd eldugom valahová, kiokosítom; és aztán kezdődhet a tánc, kegyelmes uram! (el)

GRÓFNŐ
(kezében a szépségflastromos doboz) Istenem, Zsuzsikám, hogy nézek ki!... és ez a fiatalember mindjárt itt lesz!...

SUZANNE
Hát nem az a célja, asszonyom, hogy kigyógyuljon a fiatalember?

GRÓFNŐ
(álmodozva ül a kistükre előtt) Nekem?... Majd meglátod, hogy megmosom a fejét.

SUZANNE
Énekeltessük el vele a románcát, (odaadja a románcot a grófnőnek)

GRÓFNŐ
De nézd meg, hogy áll a hajam...

SUZANNE
(nevet) Ezt a két rakoncátlan fürtöt lesimítom és máris jobban megy majd az a fejmosás.

GRÓFNŐ
(magához tér) Mit mondott, kisasszony?

SUZANNE
Lépjen be, kapitány úr, a kegyelmes asszony fogadja önt.

CHÉRUBIN
(remegve lép közelebb) Ah, a kétségbeesésbe kerget ez a megszólítás, asszonyom. Arra int, hogy itt kell hagynom ezt a helyet... A keresztanyámat, aki annyira... jóságos!...

SUZANNE
És annyira szép!

CHÉRUBIN
(egy sóhajjal) Ah! igen.

SUZANNE
(utánozza) Ah! igen. A kis ártatlan, azzal a képmutatóan hosszú szempillájával. Gyerünk, szép kék madaram, énekelje el a románcot a kegyelmes asszonynak.

GRÓFNŐ
(kinyitja a románcot) Hogy kitől van... ez a...?

SUZANNE
Tessék nézni, hogy elpirult a bűnös! Nem lángbaborult az egész arca?

CHÉRUBIN
Talán az is tilos... a gyöngéd érzés...

SUZANNE
(Chérubin orra alá dugja az öklét) Kitálalok mindjárt, jómadár!

GRÓFNŐ
Szóval... elénekli?

CHÉRUBIN
Ó, asszonyom, úgy remegek!...

SUZANNE
(nevetve) Nyaf, nyaf, nyaf, nyaf, nyaf, nyaf, nyaf - ez a kegyelmes asszony parancsa! A szerény szerző! Majd én kísérem.

GRÓFNŐ
Vedd a gitáromat. (a grófnő ül, kezében a szöveggel, amit a szemével követ. Suzanne a grófnő karosszéke mögött áll, a grófnő válla fölött nézi a kottát és az előjátékot játssza. A kis apród a grófnő előtt áll földresütött szemmel. A tabló Vanloo "Spanyol társalgás" c. képe nyomán készült metszetet idézi)

GRÓFNŐ
Milyen ártatlan..., milyen érzelmes.

SUZANNE
(egy karosszékre fekteti a gitárt) Hát ami az érzelmeit illeti, ez a fiatalember már... Idefigyeljen, kapitány úr, most az esti mulatság kedvéért megnézzük, jó-e magára valamelyik ruhám, rendben?

GRÓFNŐ
Félek, nem lesz jó rá.

SUZANNE
(az apródhoz méri magát) Pedig egyformák vagyunk. Húzzuk le először is a köpenyét. (leveszi róla)

GRÓFNŐ
És ha jön valaki?

SUZANNE
Mi rosszat csinálunk mi? Bezárom az ajtót. (odafut) De előbb még a haját akarom megnézni.

GRÓFNŐ
Az öltözködőasztalomon ott az egyik fejkötőm. (Suzanne belép az öltözködőfülkébe)

GRÓFNŐ
Egészen a bál pillanatáig nem tudhatja meg a gróf, hogy ön itt maradt a kastélyban. Majd azt mondjuk neki, hogy a kinevezési oklevél elküldése adta az ötletet...

CHÉRUBIN
(megmutatja neki) Sajnos, asszonyom, már nálam van; Bazilio adta oda, a gróf nevében.

GRÓFNŐ
Máris? Nem vesztegették az idejüket. (megnézi) Annyira siettek, hogy lefelejtették róla a pecsétet.

SUZANNE
(nagy fejkötőt hoz) A pecsétet? Miről?

GRÓFNŐ
A kinevezésről.

SUZANNE
Máris?

GRÓFNŐ
Ezt mondtam én is. Ez az én fejkötőm?

SUZANNE
(leül a grófnő mellé) A legszebb. (szájában gombostűkkel énekel) Fordítsd arcod, énfelém Jean de Lyra, szép legény. (fésüli az apródot) Asszonyom, nézze milyen aranyos!

GRÓFNŐ
Igazítsd meg a gallérját, hogy nőiesebb legyen.

SUZANNE
(megigazítja) Tessék... de nézze csak ezt a kis taknyost, hogy ez lánynak milyen csinos! Még a végén komolyan féltékeny leszek rá. (megfogja Chérubin állát) Meg ne próbálj ilyen csinos lenni!

GRÓFNŐ
Te bolondos! Hajtsd vissza a ruha ujját, így jobban. érvényesül a csipke... (Suzanne feltűri) Mit visel ez a karján? Egy szalagot!

SUZANNE
Ráadásul az önét, asszonyom. Most legalább a saját szemével láthatta, kegyelmes asszony, hogy igazat mondtam. Megmondtam neki, hogy elárulom! Ha a gróf úr akkor nem jön, biztos, hogy visszaszerzem tőle; vagyok olyan erős, mint ő.

GRÓFNŐ
Véres! (leveszi a szalagot)

CHÉRUBIN
(szégyenkezve) Ma reggel, indulásra készen, a lovam álladzó láncát igazgattam; elrántotta a fejét és a zabla felsértette a karomat.

GRÓFNŐ
Nem szokás szalaggal bekötni a...

SUZANNE
Főleg nem lopott szalaggal. - Nézzük csak, mit csinált az az álladzó, vagy nyáladzó, a lónak a fejszerszámja, vagy mi? Nem ismerem ki magam a lószerszámok között. - Ah! milyen fehér a karja! Mint egy nőé! Még fehérebb, mint az enyém! Nézze csak, asszonyom! (összehasonlítja őket)

GRÓFNŐ
(fagyos hangon) Inkább hozza. ide az angoltapaszt a toalettasztalkám fiókjából. (Suzanne tarkón csapja az apródot és nevet; Chérubin a két kezére esik. Suzanne belép az öltözőfülkébe)

GRÓFNŐ
(egy pillanatig hallgat, a szalagot nézi. Chérubin majd felfalja a tekintetével) Ami ezt a szalagot illeti, uram... ez a legkedvesebb színű szalagom... és nagyon bosszantott, hogy elveszett.

SUZANNE
(visszajön) És mivel kössük be a karját? (odaadja a grófnőnek az angoltapaszt és az ollót)

GRÓFNŐ
Úgyis mész a holmidért, végy le egy szalagot egy másik főkötőről.

CHÉRUBIN
(lesütött szemmel) Amelyiket elvették tőlem; az egy pillanat alatt meggyógyított volna.

GRÓFNŐ
Mi módon? (mutatja az angoltapaszt) Ez többet ér.

CHÉRUBIN
(habozva) Ha egy szalag... a fejét... vagy a bőrét érintette valakinek...

GRÓFNŐ
(közbevág) ...akit az illető nem ismer? És az jó a sebre? Erről a tulajdonságáról eddig nem hallottam. Majd kipróbálom ezen, ami a maga karját kötötte át. Ha megkarcol... ja valamelyik szolgálómat valami, megnézem milyen hatása van.

CHÉRUBIN
(megrendülten) A szalag itt marad, és én, én elmegyek.

GRÓFNŐ
De nem örökre.

CHÉRUBIN
Olyan boldogtalan vagyok!

GRÓFNŐ
(megindultan) Tessék, most sír! Az a gonosz Figaro tehet róla, a jóslataival!

CHÉRUBIN
(felajzva) Bár úgy halnék meg, ahogy ő jósolta! A halálom előtt egy pillanattal az ajkam ki merné végre mondani, hogy...

GRÓFNŐ
(a szavába vág, miközben letörli Chérubin könnyeit) Hallgasson, hallgasson gyermekem! Egy csöpp esze sincs, ha így beszél. (kopognak az ajtón, a grófnő felemeli a hangját) Ki kopog így?

GRÓF
(kint) Mért van bezárkózva?

GRÓFNŐ
(megzavarodva feláll) A férjem! Úristen!... (Chérubinhoz, aki szintén felkelt a helyéről) És maga itt van ingujjban, a karja és a nyaka meztelen! Ez a szörnyű rendetlenség, a névtelen levél, és ez a féltékeny őrült!...

GRÓF
(kintről) Nem nyitja ki?

GRÓFNŐ
Az a helyzet, hogy... egyedül vagyok.

GRÓF
(kint) Egyedül van? És kivel beszél?

GRÓFNŐ
(keresgélve a szavakat) ...Gondolom - önnel...

CHÉRUBIN
(félre) Azok után, ami tegnap meg ma reggel történt... itt helyben megöl! (az öltözködőfülke felé szalad, belép és behúzza maga után az ajtót)

GRÓFNŐ
(az öltözőfülkéhez szalad, kiveszi az ajtó kulcsát és szalad ajtót nyitni a grófnak) Jaj, milyen vigyázatlanság! Milyen vigyázatlanság!

GRÓF
(zordonan) Önnek nem szokása, hogy így magára zárja az ajtót!

GRÓFNŐ
(zavartan) Épp... épp ruhákat próbálgattam... igen, ruhákat próbálgattunk Suzanne-nal; és egy pillanatra kiment a szobájába.

GRÓF
(vizsgálgatja) Az arca meg a hangja izgalomról árulkodik!

GRÓFNŐ
Ebben nincs semmi... semmi különös az égvilágon... biztosíthatom... ugyanis éppen önről beszéltünk... kiment a szobájába, mondom...

GRÓF
Szóval rólam beszéltek! ... Visszaűzött a nyugtalanság; épp lóra szálltam, mikor egy levelet nyomtak a kezembe, nem hiszem el ugyan, ami benne van, de mégse hagy nyugodni.

GRÓFNŐ
Hogyan, uram?... milyen levelet?

GRÓF
Tudomásul kell vennünk, asszonyom, hogy magát vagy engem sötét alakok vesznek körül! Figyelmeztettek, hogy a mai napon valaki, akiről azt hiszem, távol van, a közelébe próbál férkőzni.

GRÓFNŐ
Bárki legyen is az a vakmerő, ide kellene behatolnia, mert feltett szándékom, hogy egész nap ki sem mozdulok a szobámból.

GRÓF
Ma este sem, Suzanne esküvőjére sem?

GRÓFNŐ
A világ minden kincséért sem; nagyon rosszul érzem magam.

GRÓF
Szerencsére van doktor a házban. (az apród feldönt egy széket az öltözködő fülkében) Mi volt ez a zaj?

GRÓFNŐ
(még zavartabban) Zaj?

GRÓF
Valaki feldöntött egy bútort.

GRÓFNŐ
Én... én semmit sem hallottam...

GRÓF
Nyilván valami más köti le erősen a figyelmét!

GRÓFNŐ
A figyelmemet! Micsoda?

GRÓF
Valaki van a fülkében, asszonyom.

GRÓFNŐ
Mi... ki lehetne ott ön szerint, uram?

GRÓF
Ezt én kérdezem öntől - én csak most jöttem.

GRÓFNŐ
De hát... nyilván Suzanne az, aki válogat a ruhák között...

GRÓF
Az előbb azt mondta, hogy kiment a szobájába.

GRÓFNŐ
Kiment... vagy be oda; már nem tudom hová.

GRÓF
Ha ez valóban Suzanne, ekkor mért jött ennyire zavarba?

GRÓFNŐ
Zavarba a komornám miatt?

GRÓF
Hogy a komorna miatt-e, azt nem tudom, de hogy zavarba jött, az biztos.

GRÓFNŐ
Az biztos, hogy megzavarta a fejét ez a lány, és nálam sokkal többet foglalkozik vele.

GRÓF
Annyira foglalkoztat, asszonyom, hogy ebben a szent pillanatban látni akarom.

GRÓFNŐ
Meghiszem, hogy gyakran akarja látni; de a gyanúsítása teljesen alaptalan...

GRÓF
Annál könnyebb lesz eloszlatni. (beszól a fülkébe) Jöjjön ki Suzanne; megparancsolom. (Suzanne megáll a háttérben, az alkóv közelében)

GRÓFNŐ
De hisz félmeztelen, uram; illik így rátörni egy nőre? Azokat a holmikat próbálta fel éppen, amiket az esküvőjére kap tőlem; bemenekült, amikor meghallotta önt.

GRÓF
Ha fél is mutatkozni, beszélni azért beszélhet. (a fülke ajtaja felé fordul) Válaszoljon Suzanne; maga van bent? (Suzanne gyorsan elbújik hátul az alkóvban)

GRÓFNŐ
(élénken, a fülke felé fordulva) Suzanne, megtiltom, hogy válaszolj. (a grófnak) A zsarnokságnak is van határa!

GRÓF
(indul a fülke felé) Hát jó! Ha nem felel, megnézem én magam, akár meztelen, akár nem.

GRÓFNŐ
(az útjába áll) Máshol azt csinál, amit akar, de remélem, hogy nálam...

GRÓF
Én meg azt remélem, hogy egy percen belül megtudom, ki ez a rejtélyes Suzanne. Látom, hiába is kérném öntől a kulcsot! De van biztos módja annak, hogy benyomjuk ezt a gyenge kis ajtót. Hé, valaki!

GRÓFNŐ
Idecsődíti az embereit, botrányt csinál a puszta gyanú miatt, azt akarja, hogy az egész kastély rajtunk köszörülje a nyelvét?

GRÓF
Rendben, asszonyom; nem is kell ide senki más, máris megyek és hozom, ami kell... (indul kifelé, aztán visszajön) De mivel, szeretném, ha minden ugyanígy maradna, lenne szíves feltűnés nélkül velem tartani, ha már annyira el akarja kerülni a botrányt?... Ezt a kicsiséget remélem nem tagadja meg!

GRÓFNŐ
(zavartan) Ki merne ellenkezni önnel, uram?

GRÓF
Ah, majd elfelejtettem a cselédszoba ajtaját; bezárom, így még teljesebb igazságot szolgáltathatok önnek. (bezárja a hátsó ajtót és kiveszi belőle a kulcsot)

GRÓFNŐ
(félre) Micsoda végzetes könnyelműség!

GRÓF
(visszatér a grófnőhöz) Most, hogy be van zárva ez a szoba is, kérem, karoljon belém. (hangját megemelve) és ami az öltözőbeli Suzanne-t illeti, lesz szíves engem megvárni és más baj nem érheti, amikor visszajövök, mint hogy...

GRÓFNŐ
Felháborító, uram, ez az egész... (a gróf kivezeti és kulcsra zárja az ajtót)

SUZANNE
(előjön az alkóvból, a fülke felé fut és a kulcslyukon át beszól) Nyissa ki, Chérubin, nyissa ki gyorsan, én vagyok az, Suzanne, nyissa ki és tűnjön el.

CHÉRUBIN
(kijön) Jaj, Suzanne-kám, micsoda borzalmas jelenet!

SUZANNE
Tűnjön el, egy perce sincs!

CHÉRUBIN
(rémülten) De merre?

SUZANNE
Fogalmam sincs, csak tűnjön el.

CHÉRUBIN
De ha nincs hol?

SUZANNE
Az iméntiek után magát egyszerűen agyonveri és nekünk is végünk. - Fusson, mondja el Figarónak...

CHÉRUBIN
A kertre néző ablak talán nem túl magas. (odafut és kinéz)

SUZANNE
(rémülten) Egy egész emelet! Kizárt dolog! Ah, szegény úrnőm! és a házasságom, ó egek!

CHÉRUBIN
(visszajön) A dinnyeágyásokra nyílik; egy-két ágyás sínyli csak meg...

SUZANNE
(sikoltva tartja vissza) Kitöri a nyakát!

CHÉRUBIN
(átszellemülten) Belevetném magam, Suzanne, még a lángörvénybe is, csak ne hozzak bajt rá... Ez a csók majd szerencsét hoz. (megcsókolja Suzanne-t és nekifutásból kiugrik az ablakon)

SUZANNE
(rémülten felsikolt) Ah!... (egy pillanatra lerogy egy székbe. Aztán láthatóan erőt véve magán az ablakhoz megy, kinéz és visszajön) Már messze jár. A kis haszontalan! Van olyan fürge, mint amilyen csinos! Ha ennek nem lesz a nőknél sikere... Gyorsan, bújjunk a helyére. (belép a fülkébe) Most már betörheti az ajtót, gróf úr, ha ez örömet szerez a gróf úrnak; pusztuljak el, ha egy szót is kiejtek a számon! (bezárkózik)

GRÓF
(kezében feszítővas, amit a karosszékbe hajít) Minden úgy van, ahogy hagytuk. Asszonyom, mielőtt kénytelen lennék feltörni az ajtót, kérem, gondoljon a következményekre. Utoljára kérdem, hajlandó kinyitni?

GRÓFNŐ
De uram, miféle szörnyű indulatok mérgezhetik meg ennyire két ember között a bizalmat? Ha a szerelme váltana ki önből ilyen dühöt, bármilyen értelmetlen is, megbocsátanám; az érzésére való tekintettel lenyelném a sértéseit. De hogy puszta hiúságból ilyen messzire menjen egy tisztességtudó férfi...

GRÓF
Szerelem vagy hiúság, azonnal nyissa ki az ajtót, ha nem akarja, hogy én...

GRÓFNŐ
(elébe áll) Uram, könyörgöm, ne tegye. Hát el tudja képzelni, hogy valaha is megfeledkezzem arról, amivel magamnak tartozom?

GRÓF
Ahogy tetszik, asszonyom, de előbb látni akarom ki van odabent.

GRÓFNŐ
(riadtan) Látni fogja, uram, ígérem. De előbb hallgasson végig... nyugodtan.

GRÓF
Tehát mégsem Suzanne?

GRÓFNŐ
(félénken) De nem is olyasvalaki... aki miatt félnivalója lehetne... egy kis tréfára készültünk... igazán egy kis ártatlan tréfára, ma estére... és megesküszöm, hogy...

GRÓF
Megesküszik?

GRÓFNŐ
Hogy nem akartuk önt megbántani, sem én, sem az a másik ember.

GRÓF
(gyorsan) A másik ember? Férfi az illető?

GRÓFNŐ
Gyermek még, uram.

GRÓF
Kicsoda?

GRÓFNŐ
Alig merem kimondani a nevét!

GRÓF
(őrjöngve) Megölöm!

GRÓFNŐ
Istenem, istenem!

GRÓF
Beszéljen végre.

GRÓFNŐ
Az ifjú... Chérubin...

GRÓF
Chérubin! Az a kis sunyi! Tehát a levél és a gyanú is beigazolódott.

GRÓFNŐ
(összekulcsolja a kezét) Ó, uram, nehogy azt higgye...

GRÓF
(toppant a lábával, félre) Mindenütt ebbe az átkozott apródba ütközöm! (fennhangon) Nyissa ki, asszonyom, rajta; most már mindent tudok. Ön nem lett volna olyan meghatott a reggeli búcsúzkodásnál; ő pedig eltávozott volna, amikor parancsoltam; ön nem hordott volna össze annyi mindent Suzanne-ról; és végül ő sem rejtőzött volna el ilyen alaposan, ha nem valami bűnös dologban mesterkedtek volna.

GRÓFNŐ
Félt, hogy felingerli, ha meglátja.

GRÓF
(magánkívül üvölti az öltözőfülke felé) Gyere már ki, te kis szerencsétlen!

GRÓFNŐ
(derékon fogja a grófot és elhúzza onnan) Remegek érte, féltem a dühétől. Ne higgyen az igaztalan gyanúnak, könyörgök; és ha némileg ziláltnak találja a külsejét...

GRÓF
Ziláltnak a külsejét!

GRÓFNŐ
Sajnos, igen; éppen női ruhába készült öltözni, a fején az én fejkötőmmel, ingujjban, kabát nélkül, a gallérja nyitva, a karja meztelen, épp fel akarta próbálni a...

GRÓF
És ön egész nap a szobájában akart maradni! Milyen feleség az ilyen? Hát most majd maradhat... lesz ideje bőven... de előbb elkergetem ezt a kis kígyót, hogy soha többé ne kerüljön az utamba.

GRÓFNŐ
(térdre veti magát, a karját felemeli) Gróf úr, kímélje meg ezt a gyermeket, sose bocsátanám meg, ha miattam...

GRÓF
Ez a rémüldözés is csak az ő bűnét súlyosbítja.

GRÓFNŐ
Nem ő a bűnös, már elment, amikor visszahívattam.

GRÓF
(dühöngve) Keljen már fel... Álljon félre... Van képed egy másik férfiért könyörögni!

GRÓFNŐ
Legyen! Félreállok, uram, tessék, sőt, odaadom önnek az öltöző kulcsát is; de a szerelmünkre kérem...

GRÓF
Szerelmünk? Te hűtlen!

GRÓFNŐ
(feláll és odaadja neki a kulcsot) Ígérje meg, hogy futni hagyja ezt a gyermeket, nem bántja; és ha azután sem tudom meggyőzni, rajtam nyugodtan kitöltheti a haragját...

GRÓF
(elveszi a kulcsot) Nem érdekel, amit mond.

GRÓFNŐ
(egy párnázott székbe veti magát, zsebkendőjét a szemére szorítja) Istenem! Elpusztul.

GRÓF
(kinyitja az ajtót és hátrahőköl) Suzanne!

SUZANNE
(nevetve jön elő) Megölöm, megölöm. Tessék csak megölni ezt a csúnya apródot!

GRÓF
(félre) Micsoda lecke! (a grófnőre néz, aki szintén meg van döbbenve) És ön? Ön is úgy tesz, mint aki nem hisz a szemének?... Talán van még bent valaki. (belép)

SUZANNE
Szedje össze magát, asszonyom, már messze jár, kiugrott...

GRÓFNŐ
Jaj, nem is élek, Suzanne.

GRÓF
(az öltözőfülkéből zavart arckifejezéssel lép elő. Rövid szünet után) Nincs ott senki, úgy tűnik, ezúttal tévedtem. - Asszonyom?... Kitűnő komédiás, mondhatom.

SUZANNE
(vidáman) És én, kegyelmes uram? (a grófnő, a szájára szorított zsebkendővel ül, hallgat, össze akarja szedni magát)

GRÓF
(közeledik a grófnőhöz) Csak ugratott asszonyom?

GRÓFNŐ
(némileg összeszedi magát) Mért is ne, uram?

GRÓF
Rémes viccei vannak! És mi volt a célja, ha szabad érdeklődnöm?...

GRÓFNŐ
Talán meg kéne hatódnom ezektől a beteges túlzásaitól?

GRÓF
Betegesnek nevezi, ami a becsületembe vág?

GRÓFNŐ
(fokozatosan visszanyeri a nyugalmát) Azért lettem a felesége, hogy soha felém se nézzen, de közben egy perc nyugtot se hagyjon a féltékenységével? Ezt a kettőt is csak maga tudja összehozni.

GRÓF
Ez kíméletlenség öntől, asszonyom.

SUZANNE
Talán ha hagyta volna, hogy becsődítse ide az egész cselédséget.

GRÓF
Igazad van, nekem van okom a szégyenkezésre... Sajnálom, de teljesen össze vagyok zavarodva!...

SUZANNE
Lássa be, gróf úr, hogy rászolgált egy kicsit!

GRÓF
De te mért nem jöttél elő, amikor hívtalak? Te rosszaság!

SUZANNE
Javában öltözködtem, tele volt a szám gombostűvel, ráadásul a kegyelmes asszony megtiltotta, és meg is volt a jó oka rá

GRÓF
Ahelyett, hogy folyton a hibáimat emlegetnéd, inkább segíts őt megbékíteni.

GRÓFNŐ
Nem, uram, egy ilyen sértésre nem lehet fátylat borítani. Zárdába vonulok, az Orsolyákhoz, nagyon is belátom, hogy itt az ideje.

GRÓF
És nem bánná meg, képes volna rá?

SUZANNE
Abban biztos vagyok, hogy az a nap nagy sírások kezdete volna.

GRÓFNŐ
Nem számít, Zsuzsi; inkább jöjjön a megbánás, de nem süllyedek odáig, hogy neki megbocsássak; vérig sértett.

GRÓF
Rozina!...

GRÓFNŐ
Én már nem az a Rozina vagyok, akit egykor üldözött a szerelmével! Én a szegény Almaviva grófnő vagyok, az elhagyott, szomorú feleség, akit már nem szeret.

SUZANNE
Asszonyom!

GRÓF
(könyörögve) Könyörüljön rajtam.

GRÓFNŐ
Maga sem volt könyörületes.

GRÓF
Ráadásul ez a levél... Vérbeborult tőle az agyam!

GRÓFNŐ
A beleegyezésem nélkül írták.

GRÓF
Hát tudott róla?

GRÓFNŐ
Az a hebehurgya Figaro...

GRÓF
Ő is benne volt?

GRÓFNŐ
...adta Baziliónak.

GRÓF
Aki nekem azt mondta, hogy egy paraszttól kapta. Na te álnok zenész! Kétkulacsos gazember! Te fizetsz meg mindenért?

GRÓFNŐ
Bocsánatért könyörög, de ugyanezt másoktól megtagadja: ez jellemző a férfiakra! Ha valaha is hajlandó lennék megbocsátani önnek a levél okozta ballépését, ragaszkodnék ahhoz is, hogy mindenki kapjon kegyelmet.

GRÓF
Úgy legyen; tiszta szívemből, grófnő. De hogyan lehet jóvátenni egy ilyen megalázó hibát?

GRÓFNŐ
Mely mindkettőnket magaláz.

GRÓF
Csak engem egyedül, mondja nyugodtan. - De még mindig nem megy a fejembe, hogy képesek a nők ilyen gyorsan és pontosan eltalálni a helyzet megkívánta hangot és arckifejezést. Elpirult, zokogott, eltorzult az arca... Esküszöm, még most is olyan.

GRÓFNŐ
(erőltetett mosollyal) Elpirultam... mert rosszul esett a gyanúsítása. Mikor lesz végre elég kifinomult egy férfi ahhoz, hogy meg tudja különböztetni egy bűnös lény zavarát a becsületében megbántott lélek felháborodásától?

GRÓF
(mosolyogva) Na és a zilált külsejű apród, ingujjban, félmeztelenül.

GRÓFNŐ
(Suzanne-ra mutat) Itt áll ön előtt. Nem is örül neki, hogy őt találta a másik helyett? Nem szokta bánni, ha vele hozza össze a sors.

GRÓF
(még hangosabban nevet) És a könyörgése, azok a színlelt könnyek...

GRÓFNŐ
Megnevettet, pedig nincs túl sok kedvem hozzá.

GRÓF
Azt hisszük értünk valamicskét a politikához, és kiderül, hogy csak kezdők vagyunk. Önt, asszonyom, önt kellett volna a királynak londoni nagykövetté kineveznie! Úgy látszik, a gyengébb nem alaposan kitanulta a színlelés művészetét, ha már ilyen tökélyre fejlesztette.

GRÓFNŐ
Mindig a férfiak kényszerítenek rá.

SUZANNE
Legyünk csak egyszer becsületszóra a foglyaik, majd meglátják, hogy mi álljuk is a szavunkat.

GRÓFNŐ
Fejezzük be itt, gróf úr. Meglehet, túl messzire mentem, de ilyen komoly dologban az én bocsátanom talán megszerzi nekem is az önét.

GRÓF
Ha megismétli, hogy megbocsát.

GRÓFNŐ
Mondtam volna ilyet, Suzanne?

SUZANNE
Én nem hallottam, asszonyom.

GRÓF
Mondja már ki végre.

GRÓFNŐ
Talán megérdemli, szívtelen?

GRÓF
Igen, mert megbántam.

SUZANNE
Feltételezni, hogy egy férfi van a kegyelmes asszony öltözőfülkéjében!

GRÓF
Kegyetlenül megbüntetett érte!

SUZANNE
Kételkedni a szavában, mikor azt mondja, a komornája van ott!

GRÓF
Nem tudom kiengesztelni semmivel, Rozina?

GRÓFNŐ
Hogy én milyen gyenge vagyok, Suzanne-om! Milyen rossz példát mutatok neked! (kezét nyújtja a grófnak) Ki hisz majd ezután a nők jogos dühében?

SUZANNE
Nem számít, úgyis mindig ez a vége, kegyelmes asszonyom! (a gróf forrón megcsókolja a felesége kezét)

FIGARO
(kifulladva jön) Azt mondják, a kegyelmes asszony rosszul lett. Iderohantam... de boldogan látom, hogy nem igaz.

GRÓF
(szárazon) Micsoda figyelmesség.

FIGARO
Csak a kötelességemet teszem. És mivel nem történt semmi, közölhetem a kegyelmes úrral, hogy mindkét nembeli összes ifjú jobbágyai odalent vannak, hegedűkkel és dudákkal, a kíséretemben és csak a pillanatra várnak, amikor az ön engedélyével jegyesemet odavezethetem a...

GRÓF
És ki vigyáz addig a grófnőre a kastélyban?

FIGARO
Vigyázni rá? Hisz nem beteg!

GRÓF
Valóban; és az ismeretlen férfi, aki meg fogja környékezni?

FIGARO
Miféle ismeretlen férfi?

GRÓF
Akiről abban a levélben van szó, amit Baziliónak adtál.

FIGARO
Ki mondja ezt?

GRÓF
Egyébként is tudom, te csibész, de a képed is elárulja, hogy hazudsz.

FIGARO
Akkor hát nem én hazudok, hanem a képem.

SUZANNE
Hagyd már, szegény Figaróm, kár az ékesszólásért, mindent elmondtunk.

FIGARO
Mi az a minden? Úgy bántok velem, mint egy Bazilióval!

SUZANNE
Hogy te írtad azt a bizonyos levelet, hogy elhitesd a kegyelmes úrral, hogy a kis apród lesz az öltözőben, pedig csak én zárkóztam be oda.

GRÓF
Erre mit tudsz mondani?

GRÓFNŐ
Nincs mit titkolni, Figaro, vége a tréfának.

FIGARO
(próbálja megfejteni) Vége a... tréfának?

GRÓF
Igen, vége. Mit szólsz hozzá?

FIGARO
Csak azt, bár elmondhatnám ezt az esküvőmről is; és ha kegyeskedne elrendelni...

GRÓF
Beismered végre a levelet?

FIGARO
Mivel a kegyelmes asszony is így akarja, és Suzanne is így akarja, és ön is így akarja, hát nekem is így kell akarnom: de az ön helyében, kegyelmes uram, egy árva szót sem hinnék el abból, amit most beszélünk.

GRÓF
Lehazudja a csillagot is az égről; kezdem nagyon unni.

GRÓFNŐ
(nevet) Szegény fiú! Mért akarja arra kényszeríteni, hogy igazat mondjon?

FIGARO
(halkan, Suzanne-nak) Én csak figyelmeztettem a veszélyre; ennyit megtehet egy úriember a másikért.

SUZANNE
(halkan) Láttad a kis apródot?

FIGARO
(halkan) Csupa horzsolás.

SUZANNE
(halkan) Szegény pára!

GRÓFNŐ
Induljunk, gróf úr; ezek ketten égnek már a vágytól, hogy egybekeljenek: érthető, hogy türelmetlenek! Nyissuk meg az ünnepséget!

GRÓF
(félre) És Marcellina, Marcellina... (fennhangon) Előbb... szeretnék átöltözni.

GRÓFNŐ
A háznép miatt? Én talán átöltöztem?

ANTONIO
(félig becsípve, egy összetört cserép violát hoz) Monsigneur! Monsigneur!

GRÓF
Mit akarsz, Antonio?

ANTONIO
Egyszer már tessék végre rácsot tetetni az ablakokra az ágyásaim fölött. Mindenféle dolgokat kidobálnak innen: az előbb egy egész férfit kidobtak.

GRÓF
Innen?

ANTONIO
Most tessék már megnézni, hogy elintézték a violámat.

SUZANNE
(halkan, Figaronak) Vigyázz, Figaro! Vigyázz!

FIGARO
Kegyelmes uram, nem józan ez már korareggel óta.

ANTONIO
Nagy tévedés! Ez még a tegnapi. Mindig elhamarkodottan ítélkeznek az emberfiáról.

GRÓF
(hévvel) Az a férfi! Az a férfi! Az hol van?

ANTONIO
Hogy hol van?

GRÓF
Igen.

ANTONIO
Ezt mondom én is. Tessék nekem előteremteni. A cselédje vagyok a kegyelmes úrnak, egyedül gondozom a kegyelmes úr kertjét; erre belezuhan egy férfi, és tessék már megérteni... lőttek a jóhíremnek.

SUZANNE
(Figaronak) Tereld el a figyelmét, tereld el!

FIGARO
Mondd, te folyton iszol?

ANTONIO
Ki is készülnék, ha nem innék.

GRÓFNŐ
De így, minden ok nélkül?

ANTONIO
Az ember fia szomjúság nélkül is iszik és az év minden napján párosodik: ez különbözteti meg az állattól, asszonyom.

GRÓF
(élénken) Válaszolj már, vagy elcsaplak.

ANTONIO
Tán bizony el is mennék?

GRÓF
Hogyhogy?

ANTONIO
(megérinti a homlokát) Ha a kegyelmes úrnak hiányzik egy kereke, és nem tart meg egy ilyen jó cselédet, én nem ettem meszet, hogy elcsapjak egy ilyen jó gazdát.

GRÓF
(dühösen megrázza) Szóval azt mondod, hogy az előbb kidobtak egy férfit ezen az ablakon!

ANTONIO
Igen, excellenciás uram; egy perce sincs, fehér mellény volt rajta, de elfutott, isten uccse, mint a nyúl...

GRÓF
(türelmetlenül) És utána?

ANTONIO
Utána futottam én volna szívesen, de úgy bevertem a kezem a kerítésbe, hogy a zsibbadástól se kezét, se lábát nem tudom mozdítani ennek az ujjamnak. (megmutatja az ujját)

GRÓF
De legalább felismernéd azt az embert?

ANTONIO
Naná, hogy! Ha láttam volna!

SUZANNE
(halkan, Figarohoz) Nem látta.

FIGARO
Sok hűhó egy cserép virágért! Mennyi kell a violádért, te üvöltő dervis? Kár tovább keresni kegyelmes uram: én ugrottam ki.

GRÓF
Hogy ön?

ANTONIO
Mennyi kell a violádért, te üvöltő dervis? Jól megnőttél azóta; mert én ugyan jóval kisebbnek meg véznábbnak láttalak.

FIGARO
Magától értetődik; az ember ugrás közben összehúzza magát.

ANTONIO
Én meg aszondom, hogy ez inkább az a... nyápic kis apród volt, ha már.

GRÓF
Chérubint akarod mondani?

FIGARO
Persze, direkt azért vágtatott vissza a lován, Sevillából, ahova talán már meg is érkezett.

ANTONIO
Ó nem, én ezt nem mondtam, nem én; lovat nem láttam ugrani, mert azt is megmondanám.

GRÓF
Csak bírjam türelemmel!

FIGARO
A hölgyek szobájában tartózkodtam, fehér mellényre vetkőztem a nagy melegben!... Suzanne-ácskámra vártam, amikor egyszercsak meghallom a kegyelmes úr hangját, akkora lármát csapott, magam sem tudom miféle félelem kerített hatalmába, már a levél miatt is; és be kell vallanom ezt a botorságot: gondolkodás nélkül kiugrottam az ágyásokra, meg is ficamodott a jobb lábam egy kicsit. (dörzsöli a lábát)

ANTONIO
Hát, ha te voltál az, illik visszaadnom ezt a fecni papírost, ami esés közben pottyant ki a mellényedből.

GRÓF
(ráveti magát) Add ide. (kitekeri és összehajtja)

FIGARO
(félre) Most megfogott.

GRÓF
(Figaronak) Ijedtedben csak nem felejtetted el, mi áll ebben az iratban, és azt sem, hogy hogyan került a zsebedbe?

FIGARO
(zavartan kotorászik a zsebeiben, mindenféle papírokat húz elő) Nyilván nem... Csak hát annyi van belőle. Annyi mindennel kell törődnöm... (nézi az egyik papírt) Ez? Ó, ez Marcellina levele, négy teljes oldal, nagyon szép levél...! Ez meg nem annak a szegény, bekasztlizott vadorzónak a kérvénye?... Nem, az itt van...A kiskastély bútorainak a leltára a másik zsebemben volt... (a gróf újra szétnyitja a kezében tartott iratot)

GRÓFNŐ
(halkan, Suzanne-nak) Istenem, Suzanne, ez a tiszti kinevezés!

SUZANNE
(halkan, Figaronak) Mindennek vége; ez a kinevezés!

GRÓF
(újra összehajtja) No, nagyokos, nem találod ki?

ANTONIO
(közelebb megy Figarohoz) Kegyelmes úr azt kérdezi, hogy nem találod-e ki?

FIGARO
(ellöki) Pfuj, te tahó - ne beszélj, az orrlyukamba.

GRÓF
Nem rémlik, mi volt?

FIGARO
Á, á, á, ah! Povero! ez annak a szerencsétlen kölyöknek a kinevezése, odaadta és elfelejtettem neki visszaadni. Ó, ó, ó, ó, oh! hogy én mekkora szamár vagyok! Mihez kezd most a kinevezése nélkül? Gyorsan utána kell...

GRÓF
És miért adta oda neked?

FIGARO
(zavarban van) Az volt a... kívánsága, hogy tegyenek rá, még valamit.

GRÓF
(nézi a papírt) Erről nem hiányzik semmi.

GRÓFNŐ
(halkan, Suzanne-nak) A pecsét.

SUZANNE
(halkan, Figaronak) A pecsét hiányzik.

GRÓF
(Figaronak) Nem válaszolsz?

FIGARO
Csak egy kis apróságról van szó. De azt mondja, ez a szokás...

GRÓF
Szokás, szokás! Mit szokás?

FIGARO
Rátenni a kegyelmes úr pecsétjét. Persze lehet, hogy nincs is rá szükség.

GRÓF
(Újra kinyitja a papírt és dühében összegyűri) Úgy látszik, meg van írva, hogy ne tudjak meg semmit. (félre) Ez a Figaro irányítja őket, nem bírok velük! (mérgesen elindul kifelé)

FIGARO
(megállítja) Itthagy bennünket, és nem rendeli el az esküvőmet?

MARCELLINA
(a grófnak) Ne is rendelje el, méltóságos úr! Mielőtt neki kedvezne, tegyen igazságot a mi ügyünkben. Ugyanis kötelezettségei vannak velem szemben.

GRÓF
(félre) Ütött a bosszú órája.

FIGARO
Kötelezettségeim? Mifélék? Megmagyarázná?

MARCELLINA
Meg is magyarázom, te hitszegő! (a grófné leül egy párnás karosszékbe. Suzanne mögötte áll)

GRÓF
Miről van szó, Marcellina?

MARCELLINA
Hivatalos házassági ígéretről.

FIGARO
Egy egyszerű elismervényről, amit egy kölcsön fejében adtam.

MARCELLINA
(a grófnak) Amiben ki van kötve, hogy elvesz feleségül. Nagyságod a tartomány főbírája...

GRÓF
Forduljon a bírósághoz, ott mindenkinek igazságot szolgáltatok.

BAZILIO
(Marcellinára mutatva) Ez esetben megengedi méltóságod, hogy én is érvényesíthessem jogaimat Marcellinára?

GRÓF
(félre) Na lám, itt az én jómadár postásom.

FIGARO
A másik bolond!

GRÓF
(dühösen, Bazilionak) A jogaid! A jogaid! Jókor kerülsz a szemem elé, ostobaság atyamestere!

ANTONIO
(összecsapja a kezét) Hogy eltalálta rögtön! Illik rá nagyon!

GRÓF
Marcellina, mindent felfüggesztünk jogcímed megvizsgálásáig, melyet a nagy tárgyalóteremben ejtünk meg nyilvánosan. Derék Bazilio! Hűséges és megbízható segítőtársam! Te pedig a városba mész és összeszeded a törvényszéki bírókat.

BAZILIO
Marcellina ügyében?

GRÓF
És idehozod a parasztot is, akitől a levelet kaptad.

BAZILIO
Ha ismerném.

GRÓF
Ellenszegülsz?

BAZILIO
Nem azért jöttem a kastélyba, hogy küldönc legyek.

GRÓF
Hát minek?

BAZILIO
Mint a falu értő orgonaművésze, a kegyelmes asszonyt okítom csembalóra, szolgálóit énekelni, az apródokat mandolinozni tanítom; fődolgom pedig méltóságod társaságát gitárommal szórakoztatni, amikor méltóságod ezt elrendelni méltóztatik.

NAPLOP
(előrelép) Elmék én, naccságos úr, ha parancsója.

GRÓF
Hogy hívnak, mit csinálsz?

NAPLOP
A nevem Naplop, naccságos úr, én vagyok a kis kecskepásztor, a tűzijátékhoz rendeltek be. Ünnep van máma a nyájba; és aszt is tudom, hun árusítják azokat a fránya pöröket a faluban.

GRÓF
Tetszik, hogy ilyen buzgó vagy; eredj: de te (Bazilionak) elkíséred ezt az urat, és gitároddal szórakoztatod végig az úton, Ő is a társaságomhoz tartozik.

NAPLOP
(boldogan) Ó, hogy én is a... (Suzanne leinti, a grófnőre mutatva)

BAZILIO
Hogy én kísérjem Naplopot gitáron?...

GRÓF
Ez a dolgod. Indíts, vagy elcsaplak. (el)

BAZILIO
(magában) Nem megyek fejjel a falnak, nem töröm össze magam, nem vagyok én...

FIGARO
Csak egy korsó.

BAZILIO
(félre) Ahelyett, hogy az ő házasságát mozdítanám elő, az enyémet fogom összehozni Marcellinával. (Figarohoz) Ne kapkodj el semmit, hallod, míg vissza nem jövök. (elmegy hátra a gitárért, felveszi a karosszékről)

FIGARO
Elkapkodni? Menj csak bátran, ne félj; még ha soha többé nem jössz is vissza... Látom, nincs nagy kedved az énekléshez; kezdjem én?... Rajta, vidáman, jó hangosan, la-mi-la, a jegyesemért. (hátrálva táncol és az alábbi seguidillát énekli. Bazilio kíséri, a többiek követik)

GRÓFNŐ
(a párnázott karosszékben) Csinos kis jelenetet rendezett nekem ez a te szeleburdid azzal a levelével.

SUZANNE
Ha látta volna a saját arcát, kegyelmes asszonyom, amikor kijöttem az öltözőből! Először csak elborult, mintha felhő szállt volna rá; de aztán szép lassan piros lett - piros, piros!

GRÓFNŐ
Szóval az ablakon ugrott ki?

SUZANNE
Habozás nélkül, a kis édes! Kiröppent...mint egy méhecske!

GRÓFNŐ
A legrosszabbkor jött ez a kertész! Elhagyott minden erőm... Egy árva szót sem tudtam volna kinyögni.

SUZANNE
Ellenkezőleg, asszonyom; végre láttam, hogy a nagyvilági életben milyen könnyen esik az előkelő hölgyek szájából a szemrebbenés nélküli hazugság.

GRÓFNŐ
Gondolod, hogy a gróf elhitte? És ha megtalálja a gyermeket a kastélyban?

SUZANNE
Majd elintézem, hogy olyan jól elrejtsék...

GRÓFNŐ
El kell innen mennie. Mindazok után, ami az imént történt, gondolhatod, hogy nincs semmi kedvem őt küldeni a kertbe helyetted.

SUZANNE
De az az egy biztos, hogy én sem megyek. Így hát az esküvőm már megint...

GRÓFNŐ
(felkel) Várj... és mi lenne, ha helyette, vagy helyetted én mennék oda?

SUZANNE
Ön, asszonyom?

GRÓFNŐ
Így a legkisebb a kockázat... A gróf sem tagadhatja le... Megbüntetni a féltékenységéért és rábizonyítani a hűtlenségét, ez aztán... Rajta: az első szerencsés véletlen megerősít abban, hogy megkísértsem a másodikat. Azonnal tudasd vele, hogy lemész a kertbe. De egy szót se, senkinek...

SUZANNE
És Figaro?

GRÓFNŐ
Nem, nem. Nem akarom, hogy beleavatkozzon... Kérem a bársonyálarcomat és a nádpálcámat; kimegyek a teraszra, hogy végiggondoljam ezt az egészet. (Suzanne bemegy az öltözőfülkébe)

GRÓFNŐ
Elég vakmerő a tervecském! (megfordul) Ó, szalagom! Szépséges szalagom! Elfeledkeztem rólad! (felveszi a karosszékről és feltekeri) Többé nem válok meg tőled... Emlékeztetni fogsz a jelenetre, amikor az a szerencsétlen gyermek... Látja, gróf úr, mit művelt... És én! Én mit művelek?

SUZANNE
Itt a pálca és az álarc.

GRÓFNŐ
Ne felejtsd, megtiltottam, hogy egy szót szólj róla Figarónak.

SUZANNE
(vidáman) Asszonyom, csodás a terve. Én is átgondoltam. Kiengesztel, felold, beteljesít; és akármi lesz is a vége, én biztosan férjhez megyek. (megcsókolja az úrnője kezét. Kimennek)

GRÓF
(gyorsan) Megértettél?

PEDRILLO
Meg, excellenciás uram. (el)

GRÓF
(egyedül, kiabál) Pedrillo?

PEDRILLO
Excellenciás uram?

GRÓF
Nem látott senki?

PEDRILLO
Egy lélek se.

GRÓF
Az arabs paripát vidd.

PEDRILLO
A kerítésnél vár felnyergelve.

GRÓF
Aztán keményen, egyhuzamban Sevilláig.

PEDRILLO
Könnyű út, csak három mérföld.

GRÓF
Amint ott vagy, megtudod, hogy megérkezett-e az apród.

PEDRILLO
A fogadóba?

GRÓF
Igen. De ami a legfontosabb: hogy mikor érkezett?

PEDRILLO
Értem.

GRÓF
Add át neki a kinevezést és gyere vissza hamar.

PEDRILLO
És ha nincs ott?

GRÓF
Akkor még gyorsabban vágtass vissza és számolj be róla. Mehetsz.

GRÓF
Nagy butaság volt Baziliót elküldeni!... A harag rossz tanácsadódó. - Itt van először is ez a levél, ami arra figyelmeztet, hogy a grófnő becsületére törnek; mikor jövök, a komorna bezárkózik, az úrnője megrémül, vagy csak úgy tesz, mintha megrémülne; egy férfi kiugrik az ablakon, de utána egy másik vallja be... vagy csak úgy tesz, mintha ő ugrott volna ki... Elvesztettem a fonalat. Túl sok itt a homályos pont... Ha egy parasztom csúnyán él - kit érdekel? Olyanok is! De a grófnő! És ha egy gátlástalan alak mégis megpróbálná, mi jut az eszembe? Ha az embert elönti a vér, esküszöm, még a legfegyelmezettebb képzelet is csapongani kezd, mint egy álom. Jól szórakozott rajtam a grófnő, alig leplezte az örömét! - Tud magára vigyázni; a becsületem tehát... Az ördög tudja, mennyit ér! Másfelől mit értem el? Mi van, ha az a kétszínű Suzanne elárulta a titkomat?... Miért is ragaszkodom ehhez a pillanatnyi szeszélyhez? Már százszor is megpróbáltam szabadulni tőle... A bizonytalanság furcsa játékai! Ha simán megkapnám, ezerszer kevésbé kívánnám. - Ez a Figaro is hogy megvárakoztat! Óvatosan ki kell fürkésznem - (Figaro megjelenik a háttérben) majd úgy terelem a beszélgetést, hogy kiszedjem belőle, tud-e Suzanne iránti szerelmemről, vagy sem.

FIGARO
(félre) Szóval ez a nagy helyzet.

GRÓF
Ha egy szót is megtudok tőle...

FIGARO
(félre) Sejtettem én azt

GRÓF
Akkor szépen elvetetem vele a vénséget.

FIGARO
(félre) Bazilio úr szerelmét?

GRÓF
Aztán majd kitalálom, hogy mi legyen a leányzóval.

FIGARO
(félre) Legyen a feleségem, kéremszépen.

GRÓF
(megfordul) Hogy? Mi? Mi van?

FIGARO
(előrejön) Hivatni méltóztatott.

GRÓF
De mit mondtál az előbb?

FIGARO
Nem mondtam semmit.

GRÓF
(megismétli) A feleségem kéremszépen.

FIGARO
Ez...ó, ez egy hosszabb szöveg vége volt: Ezzel keresse meg a feleségem, kéremszépen.

GRÓF
(járkál) A felesége... Nagyon kíváncsi volnék, mi az a fontos dolog, ami feltartja uraságodat, mikor hivatom?

FIGARO
(úgy tesz, mintha a ruháját igazgatná) Bepiszkoltam magam, mikor ráestem azokra az ágyásokra; ezért átöltöztem.

GRÓF
És ez egy teljes órájába került?

FIGARO
Kerül, amibe kerül.

GRÓF
A cselédek, nálunk úgy látszik tovább öltözködnek, mint az urak. Mert nincsen inasuk, hogy segítsen neki.

GRÓF
De még mindig nem értem, mi kényszerített arra, hogy az értelmetlen veszélyt vállalva kiugorj...

FIGARO
Veszély! Ez úgy hangzik, mintha valami örvény nyelt volna el elevenen...

GRÓF
Szándékosan értesz félre, hogy félrevezess, szemtelen szolga! Pontosan tudod: nem az izgat, hogy kiugrottál, hanem az, mért ugrottál ki!

FIGARO
Kap egy hamis hírt, dühöng, jön is már, mindent elsöpörve, mint a morenai zuhatag; egy férfit keres, meg kell találnia mindenáron; ha kell, betöri az ajtókat, ledönti a falakat! Véletlenül ott tartózkodom, ki tudja, nagy felindulásában talán...

GRÓF
(közbevág) A lépcsőn is elmenekülhettél volna.

FIGARO
Hogy elkapjon a folyosón, mi?

GRÓF
(dühösen) A folyosón! (félre) Elönt a vér, és nem tudom meg, amit szeretnék.

FIGARO
(félre) Engedjük közelebb, de játsszunk óvatosan.

GRÓF
(enyhülten) Nem is ezt akartam mondani, hagyjuk ezt. Szerettelek volna... Igen, szerettelek volna Londonba vinni magammal, mint a gyorsfutáromat... de ha alaposabban belegondolok...

FIGARO
A kegyelmes úr meggondolta magát?

GRÓF
Először is, egy szót se tudsz angolul.

FIGARO
Dehogynem. Goddam.

GRÓF
Nem értem.

FIGARO
Azt mondom, hogy tudom azt, hogy Goddam.

GRÓF
Na és?

FIGARO
Szép kis nyelv ez az angol, a fenébe! Kevéssel is sokra juthat benne az ember. A Goddam-mel Angliában bárhol, bármit el lehet érni. - Jó zsíros sült csirkére fáj a foga? Menjen be az első kocsmába, és csak ezt mutassa a pincérnek (nyársat forgat) Goddam! És máris hozzák a sózott marhalábat, kenyér nélkül. Csodálatos! Burgundira vagy rozéra vágyik? Szeretne felhajtani egy pohárkával? Elég csak ennyi (dugót húz ki a palackból) Goddam! És már hozzák is a sört, ekkora cinkorsóban, hogy csak úgy csorog a habja! Isteni! Összefut egy csinos nőszeméllyel, aki lesütött szemmel, hátrafeszített könyékkel tipeg és himbálja egy kicsit a csípőjét is hozzá? Tegye minden ujját kedvesen az ajkára - Ah Goddam! - Lekever egy akkora pofont az embernek, mint egy rakodómunkás. Ez is bizonyítja, hogy megértette. Az igazsághoz tartozik, hogy az angolok néha beszúrnak egy-egy szót ide-oda beszéd közben: de nem vitás, hogy a Goddam! nyelvük alapvetése; és ha a kegyelmes úr csak emiatt hagyna Spanyolországban...

GRÓF
(félre) El akar jönni Londonba; nem járt el a nő szája.

FIGARO
(félre) Azt hiszi, nem tudok semmit; dolgozzuk meg, beszéljünk a szájíze szerint.

GRÓF
Mi oka lehetett a grófnőnek arra, hogy így a bolondját járassa velem?

FIGARO
Kegyelmes uram, állítom, hogy ezt jobban tetszik tudni nálam.

GRÓF
Minden kívánságát teljesítem, elhalmozom ajándékokkal.

FIGARO
Adni ad, de közben hűtlen hozzá. Mit ér a fölösleg, ha hiányzik, ami kell?

GRÓF
... Azelőtt mindent elmondtál nekem.

FIGARO
Most sem hallgatok el semmit.

GRÓF
Mennyit kaptál a grófnőtől a cinkosságodért?

FIGARO
Mennyit kaptam öntől amikor kimentettem őt a doktor karjai közül. Kegyelmes úr - kár megalázni azt, aki minket szolgál, csak rossz cseléd lesz belőle.

GRÓF
Miért van mindenben, amit csinálsz, valami sunyiság?

FIGARO
Aki keresi, meg is találja a hibát.

GRÓF
Pocsék egy híred van!

FIGARO
És ha jobb vagyok, mint a hírem? Olyan sok nagyúr mondhatja ezt el magáról?

GRÓF
Százszor is láttam, hogy szerencsét próbálsz, de sose jártál az egyenes úton.

FIGARO
Hogy képzeli, kegyelmes uram? Itt van a tömeg: mindenki fut, tolong, lökdösődik, könyököl, egymás hegyén-hátán, néhánynak sikerül, a többit eltapossák. Ami engem illet, én ebből kiszállok, inkább lemondok róla.

GRÓF
A szerencséről? (félre) Ez új.

FIGARO
(félre) Most én jövök. (fennhangon) Excellenciád rám bízta a kastély várnagyi tisztét; ez egy remek állás, ha nem is leszek fontos híreket szállító futár, boldogan éldegélek a feleségemmel, Andalúzia szívében...

GRÓF
És mi akadályozna meg abban, hogy magaddal hozd Londonba?

FIGARO
Annyiszor el kellene válnom tőle, hogy végül már torkig lennék az egésszel.

GRÓF
Egy kis ésszel és kitartással nálam az előmeneteled is biztosítva lenne.

FIGARO
Ész és előmenetel? Csúfolni tetszik? Középszerűség és talpnyalás, azzal az ember mindent elérhet.

GRÓF
...alattam még a politikába is beletanulhatnál.

FIGARO
Azt már tudom.

GRÓF
Mint az angol nyelv alapvetését?

FIGARO
Igen, de ezzel nincs mit hencegni. Annyi az egész, hogy hallgasd el, amit tudsz, és beszélj arról, amit nem tudsz; hogy értsd, amit nem értesz, és ne halld, amit értesz; bírj mindig többet, mint amennyi erődből telik; tudd, hogy a nagy titok abban áll, hogy nincs titok; zárkózz be nagy komolyan és hegyezd a tollad, add üres fejjel a mélyet; jól-rosszul játszd meg a személyiséget; küldj szét kémeket, és jutalmazz árulókat; törj fel pecsétet, sikkassz el levelet; silány eszközeidet szentesítse céljaid nagyszerűsége: ez a politika, akasszanak fel, ha nem így van!

GRÓF
Amiről te beszélsz, az az intrika!

FIGARO
Politika, intrika, egykutya: édestestvérek, csinálja, aki akarja. Jobb szeretem, hej, a szeretőmet! Ahogy a jó Henrik királyról szóló dal mondja.

GRÓF
(félre) Szóval maradni akar. Értem...Suzanne elárult.

FIGARO
(félre) Lépre csalom és a saját játszmájában verem meg.

GRÓF
Szóval azt hiszed, hogy megnyered a pert Marcellina ellen?

FIGARO
Csak nem tart bűnösnek, mert nem kérek abból a vénlányból, miközben excellenciád sorba elhappolja előlünk a fiatalokat?

GRÓF
(csúfondárosan) A törvény székében a bíró nem a saját érdekeit nézi, csak a törvény szellemét.

FIGARO
Elnéző a nagyokkal, szigorú a kicsikkel.

GRÓF
Azt hiszed tréfálok?

FIGARO
Ki tudja azt, kegyelmes uram? Tempo e galantíuomo, mondja az olasz; az idő mindig igazat mond, tőle majd megtudom, ki akar nekem rosszat és ki jót.

GRÓF
(félre) Tehát mindent elmondtak neki; elveszi a vén csoroszlyát.

FIGARO
(félre) Valamiben mesterkedik; mire jött rá?

LAKÁJ
(bejelenti) Don Gusman de Hübele.

GRÓF
Hübele?

FIGARO
Ő bizony. Körzeti bíró, törvényszéki alelnök, és a bírói tanácsadó testület tagja.

GRÓF
Várjon. (a lakáj el)

FIGARO
(Egy darabig nézi az eltűnődő grófot) ...Ez minden, kegyelmes úr? Óhajt még valamit?

GRÓF
(magához tér) Hogy én?... Kértem, hogy rendezzék be ezt a termet a nyilvános tárgyalás céljára. Hiányzik még valami? Itt a nagy karosszék önnek, kényelmes székek állnak a bírói testület rendelkezésére, az írnoknak itt ez a zsámoly, ez a két pad az ügyvédeké, az előkelőbbek elöl foglalnak helyet, a söpredék hátul. Küldöm a takarítókat. (el)

GRÓF
Teljesen összezavart ez a gazember! A vitában mindig ő kerekedik fölém, a sarokba szorítja az embert... Na, jómadár és jómadárka? Összejátszotok ellenem? Legyetek barátok, szeretők, bármik, nekem mindegy, de a kutyafáját, férj-feleség, az bizony...

SUZANNE
(kifulladva) Monsigneur... bocsánat, Monsigneur.

GRÓF
(ingerülten) Valami baj van kisasszony?

SUZANNE
Most haragszik?

GRÓF
Óhajt valamit?

SUZANNE
(félénken) Az asszonyomnak migrénje van. Csak azért szaladtam, hogy kölcsönkérjem, a kegyelmes úr éteres üvegcséjét. Máris hozom vissza.

GRÓF
(odaadja) Nem kell, tartsd meg nyugodtan, hamarosan neked is szükséged lesz rá.

SUZANNE
Egy magamfajta egyszerű lánynak migrénje? Ez a betegség csak a szalonokban ragadós.

GRÓF
És ha a fülig szerelmes menyasszony elveszti a jövendőbeli...

SUZANNE
De hogyha kifizetem Marcellinát abból a hozományból, amit ígérni tetszett...

GRÓF
Amit én tetszettem ígérni, én?

SUZANNE
(lesüti a szemét) Ha jól értettem a kegyelmes urat...

GRÓF
Igen, ha megértenél végre, akkor.

SUZANNE
Excellenciádra hallgatni kötelességem, vagy nem?

GRÓF
Te kis kegyetlen! Mért nem mondtad eddig?

SUZANNE
Mikor van késő igazat mondani?

GRÓF
Lejössz a kertbe szürkületkor?

SUZANNE
Nem arra járok minden este?

GRÓF
Ma reggel nagyon csúnyán bántál velem.

SUZANNE
Ma reggel? - És az apród a szék mögött?

GRÓF
Igaza van; kiment a fejemből. De mért utasítottad el olyan makacsul Baziliót, aki a nevemben...?

SUZANNE
Mi szükség van itt egy Bazilióra?...

GRÓF
Megint igaza van. De attól tartok, hogy egy bizonyos Figarónak mindent elmondtál!

SUZANNE
Persze, persze, elmondok neki mindent - kivéve azt, ami nem rá tartozik.

GRÓF
(nevet) Édesem! Szóval megígéred? Ha nem tartod meg a szavad, értsük jól egymást, szívem: ha nincs randevú, nincs hozomány, és nincs házasság se.

SUZANNE
(bókol) Ha nincs házasság, nincs úri kiváltság sem, nagyuram.

GRÓF
Honnan veszi ez ezeket? Komolyan, a végén még belehabarodok. Az asszonyod várja már az üvegcsét...

SUZANNE
(nevetve visszaadja neki) Beszélhettem volna a gróf úrral ürügy nélkül?

GRÓF
(meg akarja csókolni) Ennivaló teremtés!

SUZANNE
(kisiklik) Jönnek.

GRÓF
(félre) Az enyém. (kisiet)

SUZANNE
Rohanok beszámolni a kegyelmes asszonynak.

FIGARO
Suzanne! Suzanne! Hova sietsz annyira a kegyelmes úrtól?

SUZANNE
Ne félj a peredtől, most nyerted meg. (kiszalad)

FIGARO
(a nyomában) De legalább áruld el, hogy...

GRÓF
(visszajön) Most nyerted meg! - Szóval lépre csaltak! A két pimasz! Megbánjátok ti ezt még... Az ítélet támadhatatlan lesz és igazságos... De ha mégis kifizetné azt a vénlányt?... ugyan miből?... de ha mégis... Akkor még mindig kéznél van a büszke Antonio, akinek a szemében Figaro egy senki, hogy jön ahhoz, hogy elvegye az unokahúgát? Ezt a rögeszméjét kell ápolni egy kicsit... Miért is ne? Az intrika tágas mezején sok minden megterem... gondozni kell egy tökfej hiúságát is. (kiált) Anto... (látja, hogy Marcellina és társai jönnek. El.)

MARCELLINA
(Hübelének) Hallgassa meg az ügyemet, tisztelt uram.

HÜBELE
(talárt visel és enyhén hebeg) Te-essék! Mo-ondja el szo-óbelileg.

BARTOLO
Házassági ígéretről van szó.

MARCELLINA
Pénzkölcsönnel kombinálva.

HÜBELE
É-értem, etcetera, satöbbi.

MARCELLINA
Nem, etcetera az nincs, uram.

HÜBELE
É-értem: tehát elhozta a pé-énzt.

MARCELLINA
Nem, uram; én kölcsönöztem.

HÜBELE
É-értem. Most tehát vissza-kö-öveteli.

MARCELLINA
Nem, uram; azt akarom, hogy feleségül vegyen.

HÜBELE
É-értem, é-értem: ő el akarja ve-enni magát.

MARCELLINA
Nem, uram; ezért van ez az egész per.

HÜBELE
Ne-ekem akarja me-egmondani, hogy miért van a pe-er?

MARCELLINA
Nem, uram. (Bartolónak) Hol vagyunk? (Hübelének) Maga fog itt ítélkezni?

HÜBELE
E-ez-ért vettem az állásomat, nem?

MARCELLINA
(sóhajtva) Nagy szégyen, hogy ezt is pénzért árusítják.

HÜBELE
I-igaza van, jobb lenne, ha ingyen adnák. Ki az a-alperes?

MARCELLINA
Ez a hitszegő ember az, uram.

FIGARO
(nagyon vidáman) Talán zavarok? - Őméltósága azonnal itt lesz, tanácsos úr.

HÜBELE
Láttam már ezt a fi-fi-fickót valahol?

FIGARO
A felesége őnagyságánál szolgáltam, Sevillában, tanácsos úr.

HÜBELE
Mi-mi-mikor is?

FIGARO
Majd egy évvel a kisebbik fia születése előtt, tanácsos úr, nagyon szép gyerek lett, büszke vagyok rá.

HÜBELE
Ő a le-egszebb mind közül, igen. Ha-allom itt is ki-iteszel magadért?

FIGARO
Kedves öntől. Szót sem érdemel.

HÜBELE
Házassági ígéret! Sze-egényke.

FIGARO
Bíró úr...

HÜBELE
Nem látták vé-életlenül a ti-itkáromat, azt a jó-ófiút?

FIGARO
Dupla Marék urat, az írnokot?

HÜBELE
Igen, ő az, aki duplán fölöz le minden hasznot.

FIGARO
Fölöz? Szerintem letarolja az utolsó szemig. Voltam én már nála a kivonat, na meg a pótkivonat ügyében is, ahogy dukál.

HÜBELE
A fo-ormákat be-e kell tartani.

FIGARO
Úgy van, bíró uram: tudnivaló, hogy aki pereskedik az a lényeggel törődik, a törvényszék meg csak a formára ügyel.

HÜBELE
Nem is olyan bá-árgyú ez a fiú, mint amilyennek lá-átszik. Na, barátocskám, mivel ennyire értesz ho-ozzá, go-ondunk lesz az ügyedre.

FIGARO
Méltányos ítéletére bízom magam, uram, holott ön a bíróság tagja.

HÜBELE
Hogyan?... Igen, a bíróság tagja vagyok. De ha ta-artozol és ne-em fizetsz?

FIGARO
Bíró úr is beláthatja, hogy az éppen olyan, mintha nem tartoznék.

HÜBELE
Vi-ilágos. - Várjunk csak, mit mond ez?

AJTÓNÁLLÓ
(a gróf előtt jön, kiált) Őkegyelmessége, a gróf úr!

GRÓF
Talárban, itt, Hübele uram? A ház belső ügyéről van szó. Jó lett volna az utcai ruha is.

HÜBELE
Gróf úr, igazán kedves. De e-enélkül ki nem, te-eszem a lábam hazulról; csak a forma kedvéért, akarom mondani, a forma fontossága miatt! Van aki kineveti a bírót, ha rövid ruhában látja, de remeg a talár puszta látványától is. A fo-orma, a fo-orma!

GRÓF
(az ajtónállónak) Kezdődjön a tárgyalás.

AJTÓNÁLLÓ
(ajtót nyit, rikolt) A tárgyalás megkezdődik!

HÜBELE
(Dupla-Maréknak) Dupla-Marék, sorold az ügyeket.

DUPLA-MARÉK
(egy papírról olvassa) Nemes, igen nemes, végtelenül nemes Don Pedro George, Hidalgo, Los altos, y montes fieros, y otros montes bárója, Alonzo Calderon, ifjú színpadi szerző ellen. Tárgy: halvaszületett komédia, melynek szerzőségét kölcsönösen tagadják, illetve a másiknak tulajdonítják.

GRÓF
Mindkettejüknek igaza van. A bíróság nem illetékes. Ha újabb művet alkotnának közösen, elrendelem, azért, hogy a mű némi nyomot hagyjon a nagyvilág emlékezetében, a nemes adja hozzá a nevét és a költő a tehetségét.

DUPLA-MARÉK
(egy másik papírról olvas) André Petrutchio, földműves; a tartományi adóbeszedő ellen. Tárgy: erőszakos behajtás.

GRÓF
Nem vagyok illetékes. Jobbágyaimat jobban szolgálom, ha a királytól védem meg őket. Tovább.

DUPLA-MARÉK
(harmadik papírt vesz fel. Bartolo és Figaro felállnak) Zöldvéry Barbe-Agar-Raab.Madeleine-Nicole-Marcellina nagykorú hajadon (Marcellina feláll és köszön) Figaro... ellen - keresztnév helye üres?

FIGARO
Anonim.

HÜBELE
A-a-nonim! Há-át ez meg miféle védőszent?

FIGARO
Az enyém.

DUPLA-MARÉK
(ír) Figaro Anonim ellen. Származása?

FIGARO
Nemes.

GRÓF
Te nemesember vagy? (az írnok írja)

FIGARO
Ha az ég is úgy akarta volna, herceg fia lehetnék.

GRÓF
(írnoknak) Tovább.

AJTÓNÁLLÓ
(rikoltja) Csendet, uraim!

DUPLA-MARÉK
(olvas) ...tárgy: nevezett Figaro házassága elleni nevezett Zöldvéry által emelt kifogás. Felperes védője doktor Bartolo, nevezett Figaróé magamaga, amennyiben a bíróság ezt a szentesített szokás és az ítélőszéki joggyakorlat ellenére megengedi.

FIGARO
Ez a szentesített szokás, Dupla-Marék uram, legtöbbször csak profán visszaélés; mert még a kevéssé felkészült al- avagy felperes is jobban ismeri a maga ügyét, mint sok hideg verítékben úszó, torka szakadtából üvöltöző ügyvéd, aki mindennel tisztában van, kivéve a tényállást, mit számít neki, ha a védence tönkremegy, a közönség unatkozik és a bíróság elalszik; az ilyenek olyan felfuvalkodottak és dagályosak, mintha ők írták volna az Oratio pro Murénát. Az esetet kevés szóval elmondhatom, igen tisztelt bíróság...

DUPLA-MARÉK
Takarítsa meg azt a keveset is, ön nem a felperes, ön itt csak védekezhet. Lépjen elő, doktor úr és olvassa fel a házassági ígéretet.

FIGARO
Úgy van, ígéretet!

BARTOLO
(felteszi a szemüvegét) Egyértelmű ígéretet.

HÜBELE
Lá-ássuk tehát.

DUPLA-MARÉK
Csendet, uraim.

AJTÓNÁLLÓ
(rikolt) Csendet!

BARTOLO
(olvas) "Alulírott elismerem, hogy Zöldvéry ésatöbbi Marcellina kisasszonytól, az Aguas-Frescas kastélyban kétezer frissen vert aranypiasztert átvettem; mely összeget kívánságára itt helyben visszafizetem, hanem akkor hálám jeléül feleségül is veszem, satöbbi, aláírás. Figaro" Indítványozom, hogy az alperes egyenlítse ki tartozását, teljesítse ígéretét és viselje a per költségeit. (szónokol) Tisztelt bíróság... Soha figyelemreméltóbb esetet nem tárgyalt a magas törvényszék! S mióta Nagy Sándor házasságot ígérvén a szép Thalestrisnek...

GRÓF
(közbeszól) Mielőtt továbbmennénk, ügyvéd úr, megállapíttatott a kereset jogosultsága?

HÜBELE
(Figaróhoz) É-él ki-ifogással a fe-elolvasottakkal szemben?

FIGARO
Csak annyiban, tisztelt bíróság, hogy rosszindulat tévedés vagy figyelmetlenség következtében hiba csúszott a felolvasásba; mert itt nem az áll hogy: "mely összeget...visszafizetem, HANEM akkor hálám jeléül feleségül is veszem" hanem az: " visszafizetem, S HA NEM, akkor hálám jeléül feleségül veszem" - és ez nem egészen ugyanaz.

GRÓF
Mi van az okiratban: HANEM vagy S HA NEM?

BARTOLO
HANEM.

FIGARO
S HA NEM.

HÜBELE
Du-upla Marék, olvassa fel maga.

DUPLA-MARÉK
Ez a legbiztosabb, mert a felek olvasás közben gyakran szándékosan tévednek. (olvas) E, e, e, Zöldvéry, e, e, e, Marcellina kisasszony, e, e, e, megvan! "mely összeget kívánságára itt helyben visszafizetem, HANEM..., S HA NEM... HANEM..." - micsoda macskakaparás... és van itt egy paca is.

HÜBELE
Egy pa-aca? É-értem.

BARTOLO
(szónokol) Fenntartom, hogy kopulatív konjunkció esete áll fenn, mely összekapcsolja a mondat megfelelő részeit: kifizetem a kisasszonyt valamint feleségül is veszem

FIGARO
Fenntartom, hogy diszjunktív negáló konjunkció esete áll fenn, mely a tagmondatokat tagadólag szétválasztja; amennyiben nem fizetem ki a leányzót, annyiban feleségül veszem; ez az okostóni, sőt, okosabb tóni, ha még egyszer meg mer szólalni latinul, hát én görög vagyok; kiütöm a nyeregből.

GRÓF
Most hogyan döntsük el ezt a kérdést?

BARTOLO
Hogy kettévágjuk, tisztelt bíróság, és ne gyötörjük egymást egy szó miatt, elismerjük, hogy a S HA NEM esete áll fenn.

FIGARO
Vegyék jegyzőkönyvbe.

BARTOLO
Csatlakozunk. Ez a hitvány menedék nem menti meg a bűnöst: nézzük meg közelebbről. (olvas) "mely összeget kívánságára visszafizetem, s ha nem akkor, hálám jeléül feleségül is veszem," - Ez éppolyan, mintha azt mondanánk: "Az érvágás után azonnal megkönnyebbül, s ha nem akkor, egy óra múlva" - tehát "mindenképpen". Vagy: "a tamarintea hatása a székrekedésre mindjárt jelentkezik, s ha nem akkor, másnap", vagyis mindenképpen, elkerülhetetlenül, vagyis az eredeti mondat értelme: "visszafizetem, s ha nem is ugyanakkor, de feleségül veszem, hálából" - ez világos, mint a nap. Mi nem ragaszkodunk a fizetség és a házasság egyidejűségéhez, de ahhoz igen, hogy a szerződésbe foglalt pontok mindegyike teljesíttessék.

FIGARO
Szó sincs róla, a mondat értelme a következő: "a betegség megöli, ha nem, akkor az orvos", ha nem az egyik, akkor a másik, de inkább az orvos. Más példa: "írj rossz műveket, ha nem, akkor gáncsolni fognak az ostobák". Vagy rosszat írok, ha nem akarom, hogy bántsanak, vagy jót, és akkor bántani fognak. Abban bizakodott, Bartolo mester, hogy elfelejtettem a mondattant? Tehát, még egyszer: fizetek, vagy ha nem, vessző, akkor hálából feleségül veszem.

BARTOLO
(gyorsan) Utána van a vessző.

FIGARO
(gyorsan) Előtte van a vessző. Előtte van a vessző, ha nem, tisztelt bíróság, akkor feleségül veszem.

BARTOLO
(gyorsan az írásba pillant) Sehol sincs vessző, tisztelt bíróság.

FIGARO
(gyorsan) De volt, tisztelt bíróság. Egyébként házasság esetén is vissza kell fizetni?

BARTOLO
(gyorsan) Igen; ebben a házasságban nem lesz vagyonközösség.

FIGARO
(gyorsan) Ágyközösség se, ha a házasság nem biankó csekk. (a bírók felkelnek és halkan tanácskoznak)

BARTOLO
Szépen rendezi a tartozását!

DUPLA-MARÉK
Csendet, uraim.

AJTÓNÁLLÓ
(rikácsolva) Csendet!

BARTOLO
Ezt nevezi adósságfizetésnek ez az utolsó!

FIGARO
Védő úr, csak nem saját ügyében szól itt?

BARTOLO
A hölgy védője vagyok.

FIGARO
Joga van hülyéségeket beszélni, de a piszkolódást azt fejezze be. Amikor a bíróságok lehetővé tették, hogy harmadik személy szólhasson a peres felek nevében, tartva azok túlzott indulatától, ez nem azért történt, hogy a semleges védőkből büntetlenül szitkozódó kiváltságosok legyenek. Ez a legnemesebb intézmény lealacsonyításával volna egyenlő. (a bíróság továbbra is halkan tanácskozik)

ANTONIO
(Marcellinának, a bírókra mutatva) Mit gagyorásznak ezek össze annyit?

MARCELLINA
A főbírót megvesztegették, az megvesztegeti a többit, és én elvesztem a perem.

BARTOLO
(halk, komor hangon) Tartok tőle.

FIGARO
(vidáman) Bátorság, Marcellina!

DUPLA-MARÉK
(feláll, Marcellinához) Ez már mégiscsak sok! Feljelentem önt, és a bíróság becsületének védelmében követelem, hogy a másik ügy előtt ebben hozzanak határozatot.

GRÓF
(visszaül) Nem, írnok úr, az engem ért rágalom fölött nem mondok ítéletet. Spanyol bírónak nincs oka pirulni ázsiai törvényszékeken honos túlkapások miatt: van itt egyéb visszaélés elég. S hogy az egyiknek máris elejét vegyem, döntésemet meg fogom indokolni; a törvény ellensége a bíró, aki erre nem hajlandó. Mit követelhet a felperes? Házasságot fizetés elmulasztása esetén; az egyik kizárja a másikat.

DUPLA-MARÉK
Csendet, uraim.

AJTÓNÁLLÓ
(rikácsolva) Csendet!

GRÓF
Mit mond erre az alperes? Hogy személyes szabadságához ragaszkodik; megadatik neki.

FIGARO
(vidáman) Nyertem!

GRÓF
De minthogy a szövegben ez áll: "mely összeget kívánságára visszafizetem, s ha nem, akkor hálám jeléül feleségül veszem, satöbbi", a bíróság tehát arra kötelezi az alperest, hogy a kétezer aranyat fizesse ki felperesnek, s ha nem, vessző, akkor vegye el feleségül, még a mai napon. (feláll)

FIGARO
(elhűlve) Vesztettem.

ANTONIO
(boldogan) Csodálatos ítélet.

FIGARO
Mért olyan csodálatos?

ANTONIO
Mert mostantól nem vagy az unokaöcsém. Örök hálám, Monseigneur.

AJTÓNÁLLÓ
(rikácsol) Hagyjuk el a termet! (az emberek kimennek)

ANTONIO
Mék, elmondom a húgomnak.

MARCELLINA
Végre fellélegzem!

FIGARO
Én pedig megfulladok.

GRÓF
(félre) Édes a bosszú. Micsoda megkönnyebbülés.

FIGARO
(félre) Hol késik ez a Bazilio, aki Marcellina házasságát akarta megakadályozni; hol marad? (a grófhoz, aki távozik) Kegyelmes uram, már itthagy minket?

GRÓF
Az ítélet elhangzott.

FIGARO
(Hübelére) Persze, mert ez a hólyag albíró...

HÜBELE
Én vagyok ho-ho-hólyag?

FIGARO
Ki más? Úgyse veszem feleségül. Nemesember vagyok. Már csak ezért se. (a gróf megáll)

BARTOLO
De elveszi.

FIGARO
Nemesi szüleim beleegyezése nélkül?

BARTOLO
Nevezze meg őket! Mondja meg, hol vannak!

FIGARO
Csak még egy kis időt kérek: már nyomon vagyok; tizenöt évi állhatatos keresés után.

BARTOLO
Mit vág föl! Egy árvaházi gyerek!

FIGARO
Talált, sőt, lopott gyerek, doktor úr!

GRÓF
(visszajön) Lopott, talált - hol a bizonyíték? Még a végén azt kürtöli világgá, hogy megsértették a jogait.

FIGARO
Ha a csipkés pólya, a hímzett takaró és az arany ékszerek, amiket a rablók rajtam találtak, nem bizonyítanák is magas származásomat, az elővigyázatosság, hogy ismertetőjelekkel látnak el, magában is tanúsítaná, hogy milyen drága voltam a szüleim szemében: és ráadásul itt ez a hieroglifa a karomon. (a jobb karját le akarja mezteleníteni)

MARCELLINA
(élénken felugrik) Egy spatula? A jobbkarodon?

FIGARO
Honnan tudja, hogy az?

MARCELLINA
Istenem ! Ez ő!

FIGARO
Igen, én én vagyok.

BARTOLO
(Marcellinának) Ki? Hogy ő?

MARCELLINA
(élénken) Ő Emmanuel.

BARTOLO
(Figarónak) Cigányok loptak el?

FIGARO
(lázas izgalomban) Egy kastély közelében. Drága doktor, ha visszaad nemes családom kezébe, szabjon olyan árat, amilyet akar; előkelő szüleim nem számolják majd az aranyat.

BARTOLO
(Marcellinára mutat) Íme az anyád.

FIGARO
A nevelőanyám?

BARTOLO
Az anyád.

GRÓF
Az anyja!

FIGARO
Ezt fejtse ki.

MARCELLINA
(Bartolora mutat) Íme, az apád.

FIGARO
(kétségbeesve) Jaj nekem!

MARCELLINA
Hát nem súgta meg a szíved ezerszer?

FIGARO
Nem, soha.

GRÓF
(félre) Az anyja!

HÜBELE
Vi-ilágos, nem ve-eheti feleségül.

BARTOLO
De én sem.

MARCELLINA
Maga sem? És a fia? És az esküje?

BARTOLO
Nem voltam eszemnél, Ha a feltörő emlékek köteleznék az embert, feleségül vehetné a fél világot.

HÜBELE
És ha mindent ilyen a-alaposan megvizsgálnánk, se-enki nem venne el se-enkit.

BARTOLO
Az ismert botlások! Siralmas ifjúság!

MARCELLINA
(lassan belemelegszik) Siralmas, de még milyen siralmas! Nem tagadom vétkeimet, melyek itt, lám, a napvilágra kerültek! Pedig nagyon kegyetlen dolog harmincévi tisztességes élet után bűnhődni értük. Én erényes életre születtem és úgy is éltem, míg a magam feje után éltem. De a szép illúziók, a tudatlanság és nélkülözés korában, egyik oldalon a csábítók hada, másikon a fojtogató nyomor, hogyan küzdjön meg az ember lánya egyszerre annyi ellenségével? És mindig az ítél a legszigorúbban fölöttünk, aki életében talán tíz másikat is a romlásba döntött!

FIGARO
A bűnös bocsát meg a legkevésbé, ez már szabály.

MARCELLINA
Hálátlan a férfi? Rosszabb annál! Mert ő megveti azt, akivel eljátszadozott, az áldozatát! Titeket kell megbüntetni a mi ifjúkori botlásainkért, titeket, meg a hivatalaitokat, ahol olyan elbizakodottan formálnak rólunk ítéletet, de vétkes hanyagságuk megfoszt a megélhetés tisztes esélyétől. Van munka az ilyen sorsverte lányok számára? Természetes joguk volna, hogy ők készítsék a női holmikat. De erre ma ezrével képeznek ki férfiakat.

FIGARO
(haraggal) Még a katonákat is hímzésre fogják!

MARCELLINA
(felhevülten) A férfiak még a módosabb családokban sem veszik emberszámba a nőket; elhalmozzák a tisztelet minden jegyével, de valójában szolgaságban tartják; ha a pénzünkről van szó, kiskorúaknak számítunk, de ha hibázunk, nagykorúak vagyunk a büntetésben; akárhogy is nézem, a férfiak viselkedése velünk szánalmas és undorító!

FIGARO
Igaza van !

GRÓF
(félre) Nagyon is igaza!

HÜBELE
I-istenem! De még milyen igaza.

MARCELLINA
Törődünk is fiam, egy ilyen ember ítéletével? Ne azt nézd, honnan jöttél, hanem azt, hogy hová mész; ez az egy számít. Pár hónap múlva nagykorú lesz a menyasszonyod, nem függ senkitől, csak saját magától; ő elfogad, arról kezeskedem. Gyengéd hitvesed és szerető édesanyád vesz majd körül, egyik jobban kényeztet, mint a másik. Légy elnéző irántuk, örülj az életnek: légy vidám, szabad és jó mindenkihez: mást nem is kér anyád az élettől.

FIGARO
Minden szavad aranyat ér, mama, megfogadom a tanácsaidat. Milyen ostoba is tud lenni az ember! Ezer és ezer éve forog a világ és én azzal gyötröm magam, hogy az időtlen idők óceánjában azt a harminc vacak évemet, ami már úgyis elszállt, kinek köszönhetem? Akinek fáj, a lelke rajta. Mit kínozzuk magunkat egy életen át, mért törjük magunkat szüntelenül, mint a hajóvontató lovak, akik nem tudnak soha megállni, és akkor is jár a lábuk, mikor végre megpihenhetnének. Mi csak várjuk ki a sorunkat.

GRÓF
Ez az ostoba história felborítja minden számításomat.

HÜBELE
(Figaróhoz) És a nemesi származás? É-és a kastély? Ez az i-igazságszolgáltatás megtévesztése.

FIGARO
Csinos kis ostobaságot akart velem éppen elkövettetni ez az igazságszolgáltatás! És ráadásul kiderült, hogy akit vacak száz aranyért már vagy húszszor majdnem agyonütöttem, az az apám! De mivel az ég megóvta becsületemet egy kínos kalandtól, kérlek bocsáss meg apám... És te, anyám, csókolj meg... anyai szereteted minden melegével... (Marcellina a nyakába ugrik)

SUZANNE
(futva jön, kezében erszény) Monseigneur! Várjon! Ne adja őket össze: kifizetem azt az asszonyságot az úrnőmtől kapott hozományból.

GRÓF
(félre) Pokolba az úrnőddel! Úgy látszik minden összeesküdött ellenem... (el)

ANTONIO
(észreveszi, hogy Figaro átöleli Marcellinát; Suzanne-nak) Fizetni, mi? Odasüss!

SUZANNE
(megfordul) Eleget láttam. Menjünk, bácsikám.

FIGARO
(megállítja) Kérlek, ne menj. Mit látsz tulajdonképpen?

SUZANNE
Azt hogy vak voltam, és te meg gyáva.

FIGARO
Sem ezt, sem azt.

SUZANNE
(dühösen) És azt is, hogy milyen szívesen veszed feleségül, ha már így ölelgeted.

FIGARO
(vidáman) Ölelgetem, de mégse veszem el. (Suzanne el akar menni, Figaro visszatartja)

SUZANNE
(megpofozza) Ne nyúljon hozzám, maga utolsó!

FIGARO
(a társasághoz) Ez hát a szerelem? Mielőtt örökre elválnánk egymástól, nézd meg jól ezt a drága asszonyt.

SUZANNE
Nézem.

FIGARO
És milyennek találod?

SUZANNE
Borzalmasnak.

FIGARO
Éljen a féltékenység! Nem hízeleg senkinek.

MARCELLINA
(kitárt karokkal) Öleld meg anyádat, édes Suzanne-kám! Ez a gonosz kötekedő, ez az én kicsi fiam.

SUZANNE
(hozzászalad) Az édesanyja! (egymás karjába borulnak)

ANTONIO
És ezt csak úgy nagy hirtelen...?

FIGARO
...Tudtam meg.

MARCELLINA
(boldogan) Nem csapott be az én szerelmes szívem, csak azt nem tudta, miért szeret: a természetet nem lehet becsapni.

FIGARO
Bennem meg a józan ész szólalt meg édesanyám, amikor ösztönösen elutasítottam a közeledését, de gyűlölni nem gyűlöltem, különben nem kértem volna kölcsön...

MARCELLINA
(visszaadja neki az írást) Ez a tiéd, vedd vissza, fogadd el tőlem nászajándékul.

SUZANNE
(odadobja neki az erszényt) Vedd ezt is.

FIGARO
Hálás köszönetem.

MARCELLINA
(lelkesülten) Lánynak balszerencsés voltam, nem sok híján szánalmas asszony lett belőlem; és most én vagyok a legboldogabb anya ezen a földön! Csókoljatok meg, gyermekeim; rátok pazarlom minden gyengédségemet. Milyen boldogság! Meglátjátok majd mennyire foglak szeretni!

FIGARO
(ellágyulva, telivér élénkséggel) Hagyd abba, drága édesanyám, hagyd már abba! Vagy azt akarod, hogy kicsorduljon életem első könnye a szememből? De ezek örömkönnyek legalább. Milyen mafla is vagyok! Már majdnem elszégyelltem magam miattuk: éreztem, ahogy az ujjaim között végigcsorognak (széttartott ujjait mutatja) és balgamód vissza akartam tartani! Vetkőzz, szemérem! Hadd sírjak, hadd nevessek egyszerre; amit most érzek, az nem esik meg kétszer az emberfiával. (anyját és Suzanne-t kétfelől magához öleli)

MARCELLINA
Kicsikém!

SUZANNE
Kedvesem!

HÜBELE
(zsebkendővel törölgeti a szemét) Mi van velem? É-én is hü-ülye vagyok?

FIGARO
(lelkesülten) Nem félek kihívni már a sorsot - támadj bánat, ha mersz, állok elébe, két ilyen kedves lénnyel az oldalamon.

ANTONIO
(Figaróhoz) Nem kell ez a sok firleflanc. Ami meg a házasságot illeti, előbb ugye a szülők szoktak megházasodni, igazam van? A kedves papa és mama nem tart kézfogót?

BARTOLO
Száradjon le a kezem, mielőtt egy ilyen semmirekellő anyjának odanyújtanám.

ANTONIO
(Bartolónak) Tehát csak olyan ridegapja neki? (Figarónak) Ez esetben ne is beszéljünk róla, galambom.

SUZANNE
De bácsikám...

ANTONIO
Hát csak nem adom a testvérhúgom édes gyerekét egy senkifiához?

HÜBELE
Maga a-agyalágyult - hát o-olyan nem létezik, hogy valaki ne valaki gyereke legyen!

ANTONIO
Lárifári!... Nem kapja meg sose! (el)

BARTOLO
(Figarónak) Legjobb lesz, ha keresel valakit, aki örökbefogad. (el akar menni)

MARCELLINA
(Bartolo után szalad és átkarolva visszahúzza) Várjon, doktor, hova megy?

FIGARO
(félre) Az összes félkegyelmű azon van Andalúziában, hogy megakadályozza az esküvőmet.

SUZANNE
(Bartolónak) Drága jó apuskám, hisz ez a maga fia.

MARCELLINA
(Bartolónak) Az esze, a tehetsége, az alakja - tiszta apja.

FIGARO
(Bartolónak) És egy fillérjébe sincs magának.

BARTOLO
És a száz aranyam, amit zsebrevágott?

MARCELLINA
(simogatja) A gondját viseljük majd, apuka!

SUZANNE
(simogatja) Úgy fogjuk szeretni, drága jó apuka!

BARTOLO
(ellágyulva) Apa, apuka, apuska! Hát én még a bíró úrnál is nagyobb ökör vagyok (Hübelére mutat) Úgy bánnak velem, mint egy gyerekkel. (Marcellina és Suzanne megcsókolja) Hohó, még nem mondtam igent. (megfordul) De hova lett a kegyelmes úr?

FIGARO
Fussunk utána; csikarjuk ki belőle a végső szót. Ha újabb intrikán töri a fejét, kezdhetünk mindent előröl.

MIND EGYÜTT
Fussunk, fussunk. (kisodorják magukkal Bartolot)

HÜBELE
Még a bíró úrnál is nagyobb ökör vagyok. I-ilyesmit e-esetleg go-ondolhat az e-ember, de... Nem valami u-udvariasak a népek errefelé. (el)

FIGARO
(átkarolja Suzanne-t) Elégedett vagy, szerelmem? Csak jobb belátásra bírta az én aranyszájú anyám a doktorát; hiába berzenkedik ellene, feleségül veszi; ezzel a te kötekedő bácsikád is le lesz szerelve; most már csak őkegyelmessége dühöng, mert az ő házasságukkal révbe ér a miénk is. Nem is örülsz, hogy ilyen jól alakult?

SUZANNE
Olyan furcsa ez az egész.

FIGARO
Inkább vidám. Mi csak egy kis hozományt akartunk kipréselni őexelenciájából; eddig már kettő is hullt az ölünkbe, és egyik se tőle. Téged egy vetélytársnő üldözött, engem egy fúria gyötört - és mára kiderült róla, hogy a legeslegjobb anya a földön! Tegnap még úgy voltam, mint az ujjam, mára már mindkét szülőm megvan, nem olyan fényesek, igaz, mint amilyenekkel szívesen eldicsekedtem volna; de nekünk így is jók, mi nem vagyunk nagyigényűek, mint a gazdagok.

SUZANNE
De amire törekedtél, kedvesem, amire számítottunk, abból nem lett semmi.

FIGARO
A véletlen, kicsim, ügyesebb volt nálunk. Ez a világ rendje. Az ember küzd, tervez, megfeszül, a sors meg, puff, elintézi: és a vérszomjas hódító, aki az egész világot elnyelné, meg a jámbor világtalan, aki a kutyájára bízza magát, egyformán játékszerek a sors kezében, sőt, a világtalant gyakran jobban eligazítja, kevésbé vezeti félre a kutyája, mint azt a másik vakot a környezet. - Ami pedig a kedves kis világtalant, a szerelmet illeti... (gyöngéden átkarolja Suzanne derekát)

SUZANNE
Engem más nem is érdekel!

FIGARO
Akkor hadd legyek én a kiskutya, aki odavezeti őt a drága pici kapudhoz; és hadd lakjunk ott életünk végéig.

SUZANNE
(nevet) Ámor és te?

FIGARO
Én és a szerelem.

SUZANNE
És nem néztek új szálláshely után?

FIGARO
Ha rajtakapnál, jöjjön akár százezer udvarló...

SUZANNE
Folyton túlzol; az igazat mondd.

FIGARO
Ez a legigazabb igazság!

SUZANNE
Fúj, te égetnivaló, hát több is van belőle?

FIGARO
De még mennyire. Amióta az emberek felismerték, hogy a tegnapi butaságokból lesznek a mai bölcsességek, és hogy az elterjesztett kis hazugságok idővel szörnyű-nagy igazságokat teremnek, azóta se szeri, se száma az igazságnak. Az egyiket ugyan ismerik, de senki nem meri terjeszteni, mert nem minden igazság kimondható; a másikat dicsérik, de nem hisz benne senki, mert nem minden igazságban éri meg hinni; a lángoló fogadkozások, az anyák fenyegetései, az iszákosok esküje, a hatalom ígérgetése, a kereskedőink alkudozása, mind ide tartoznak, és még sorolhatnám. De színtiszta igazság csak egy van: a szerelmem az én Suzanne-om iránt.

SUZANNE
Örülök a rakoncátlan jókedvednek - azt mutatja, hogy boldog vagy. Akkor most térjünk rá esti találkámra a gróffal.

FIGARO
Ne térjünk rá soha többé; majdnem túl nagy árat fizettem érte - egy egész Suzanne-t.

SUZANNE
Már nem akarod, hogy odamenjek?

FIGARO
Ha szeretsz, Suzanne, add a szavad: nem mész, ott egye a fene - ez lesz a büntetése.

SUZANNE
Nehezen egyeztem bele, úgyhogy könnyen lemondok róla. Felejtsük el.

FIGARO
De igazán?

SUZANNE
Én nem vagyok olyan, mint ti, nagy bölcsek: számomra csak egy igazság létezik.

FIGARO
És szeretsz majd egy kicsikét?

SUZANNE
Nagyon.

FIGARO
Az nem elég.

SUZANNE
Hogyhogy?

FIGARO
A szerelemben, tudod, a sok is kevés.

SUZANNE
Én nem értek ezekhez a rafinált dolgokhoz, de azt megmondhatom előre, hogy én csak a férjemet fogom szeretni.

FIGARO
Ha állod is a szavad, csodálatos kivétel leszel. (meg akarja csókolni)

GRÓFNŐ
Megmondtam, éreztem: akárhol is vannak, együtt vannak. Ejnye, Figaro, hisz minden kettesben töltött perccel önmagát, a házasságát, a saját jövőjét rabolja meg. Egyébként is: már türelmetlenül várják.

FIGARO
Igaza van, kegyelmes asszony, elfeledkeztem magamról. Megyek és kimentem magam. (magával akarja vinni Suzanne-t is)

GRÓFNŐ
(Suzanne-t visszatartja) Ő majd később megy.

GRÓFNŐ
Minden megvan a ruhacseréhez?

SUZANNE
Nem kell semmi, asszonyom, a találka elmarad.

GRÓFNŐ
Csak nem meggondoltad magad?

SUZANNE
Nem én, hanem Figaro.

GRÓFNŐ
Becsapsz.

SUZANNE
Jóságos Isten!

GRÓFNŐ
Figaro nem az az ember, aki elszalaszt egy ilyen hozományt.

SUZANNE
De hát mit képzel, kegyelmes asszonyom?

GRÓFNŐ
Csak azt, hogy miután megegyeztél a gróffal, most már bánod, hogy beavattál a terveibe. Kiismertelek. Hagyj békén. (el akar menni)

SUZANNE
(térdre veti magát) Az égre kérem, mindenre, ami szent! Nem tudja, milyen fájdalmat okoz ezzel Susanne-nak, asszonyom! Mikor annyi jóval elhalmozott és még hozományt is adott!

GRÓFNŐ
(felemeli) De hát... nem is tudom, hogy mit beszélek! Hiszen én megyek helyetted a kertbe, kis szívem; nem veszíted el a férjedet, csak segítesz visszaszerezni az enyémet.

SUZANNE
Úgy megrémített asszonyom!

GRÓFNŐ
Mert teljesen kelekótya vagyok. (megcsókolja Suzanne homlokát) Hol lesz a randevúd?

SUZANNE
(megcsókolja a grófnő kezét) Csak annyit értettem, hogy valahol a kertben.

GRÓFNŐ
(az asztalra mutat) Fogd a tollat, adjuk meg pontosan a helyet.

SUZANNE
Írjak neki?!

GRÓFNŐ
Muszáj.

SUZANNE
De legalább a kegyelmes asszony...

GRÓFNŐ
Magamra vállalok mindent. (Suzanne leül, a grófnő diktál) Új szöveg az ismert dallamra: ...Gyönyörű lesz, az óriásgesztenyék alatt... Gyönyörű lesz az est...

SUZANNE
(ír) Az óriásgesztenyék alatt...És aztán?

GRÓFNŐ
Azt hiszed, nem ért ennyiből?

SUZANNE
(újraolvassa) Aha. (összehajtja a levelet) De mivel zárjam le?

GRÓFNŐ
Egy gombostűvel, siess: azzal fog válaszolni. Írd a hátára: Küldje vissza a pecsétet.

SUZANNE
(nevetve írja) Ja úgy! A pecsétet... Ez mulatságosabb, mint az a másik pecsét!

GRÓFNŐ
(fájdalmas emlékezéssel) Ah!

SUZANNE
(keresgél) Nálam most nincs gombostű!

GRÓFNŐ
(kihúz egyet a köpenyéből) Vedd el ezt. (kebléből földre hull az apród szalagja) A szalagom!

SUZANNE
(fölveszi) Hisz ez a kis tolvajé! Csak nem volt olyan kegyetlen, hogy...?

GRÓFNŐ
Talán a karján hagytam volna? Jól néznénk ki. Add vissza!

SUZANNE
A kegyelmes asszony nem hordhatja ezt a vérrel szennyezett szalagot.

GRÓFNŐ
(visszaveszi) Nagyon jó lesz Fanchette-nak... Ha majd megint virágot hoz...

FANCHETTE
Itt vannak a lányok a faluból, virágot hoztak a kegyelmes asszonynak.

GRÓFNŐ
(gyorsan összemarkolja a szalagot) Bűbájosak! Sajnálom, hogy nem ismerlek mindnyájatokat közelebbről, kicsikéim. (Chérubinra mutat) Ki ez a helyes kislány, aki olyan szemérmesen elhúzódik?

PÁSZTORLÁNY
Az unokahúgom, kegyelmes asszony; most jött, a lakodalomra.

GRÓFNŐ
Milyen bájos. Húsz csokrot úgysem tudnék viselni, tiszteljük meg hát a vendéget. (elveszi Chérubintól a csokrot és homlokon csókolja) Hogy elpirult! (Suzanne-nak) Te nem úgy látod, Zsuzsi, hogy nagyon hasonlít valakihez?

SUZANNE
Csakugyan, a megszólalásig.

CHÉRUBIN
Ó, ez a csók, ezt nem is reméltem volna!

ANTONIO
Aszondom én, kegyelmes uram, hogy itt van köztük: a lányomnál öltöztették át, még ott van minden holmija. Ez itt a tiszti kalapja, ezt kivettem a kupacból. (közelebb lép, mindent lányt megnéz, felismeri Chérubint, leveszi róla a fejkötőjét, Chérubin hosszú copfja a vállára hull. A fejébe nyomja a tiszti kalapot és azt mondja) A hétszázát! Itt van, e, a tiszt úr!

GRÓFNŐ
(hátrahőköl) Szent Isten!

SUZANNE
Kis hülye!

ANTONIO
Mondtam én mindjárt, hogy ő az!...

GRÓF
(haragosan) Nos, asszonyom?

GRÓF
Nos, uram! Láthatja hogy önnél is jobban meglepődtem, és legalább annyira felháborít, mint önt.

GRÓF
Látom; és ma délelőtt?

GRÓFNŐ
Hibát követnék el, ha továbbra is félrevezetném. Valóban nálam járt akkor. Ott fogtunk abba a kis csínybe, amit ezek a gyerekek fejeztek be; éppen öltöztettük, amikor meglepett minket: ön oly könnyen elveszti a fejét! a gyermek menekült, én zavarba estem, a többi az általános felfordulásból következett.

GRÓF
(bosszúsan, Chérubinhoz) Miért nem utazott el?

CHÉRUBIN
(lekapja fejéről a kalapját) Kegyelmes uram...

GRÓF
Megbűnhődsz az engedetlenségedért

FANCHETTE
(szeleburdian) Kegyelmes uram, tessék meghallgatni! Valahányszor megölelt engem a kegyelmes úr, ugye tetszik emlékezni, mit tetszett mindig mondani: Ha szeretni fogsz, kicsi Fanchette mindent megkapsz tőlem, amit csak akarsz.

GRÓF
(elvörösödik) Ezt mondtam volna?

FANCHETTE
Ahelyett, hogy meg tetszene büntetni Chérubint, inkább tessék minket összeadni, és én a bolondulásig szeretni fogom a kegyelmes urat.

GRÓF
(félre) Mindenkit megbabonáz ez a kölyök?

GRÓFNŐ
Nos, uram; úgy látszik ön következik; ez a gyermeki vallomás, mely éppoly ártatlan, mint az enyém, két dolgot tanúsít egyszerre: ha fájdalmat okozok önnek, ezt sohasem teszem szándékosan, ön viszont mindent elkövet, hogy újra meg újra megsebezze a szívemet.

ANTONIO
Hát még a kegyelmes úr is? A szentségit! Majd helyrepofozom ezt a kis betyárt, ahogy szegény megboldogult édesanyja tette volna!... Még nem esett meg a baj, nem azér, de a kegyelmes asszony is tudja, mi van, ha megnő a kislány...

GRÓF
(csüggedten, félre) Egy rossz szellem fordít mindent ellenem!

FIGARO
Kegyelmes uram, ne tessék feltartani a lányokat, mert nem tudjuk elkezdeni sem az ünnepet, sem a táncot.

GRÓF
Táncolnál? Nem mondod komolyan! Hisz akkorát estél ma reggel, hogy kificamítottad a jobb lábadat!

FIGARO
(mozgatja a lábát) Egy kicsit fáj még; semmi az egész. (a lányoknak) Gyertek, szépségeim, gyertek!

GRÓF
(maga felé fordítja) Nagy szerencséd volt, hogy azok az ágyások olyan porhanyósak.

FIGARO
Szerencsém az tényleg volt, különben...

ANTONIO
(maga felé fordítja) Még össze is húzódzkodott, úgy esett le a földre.

FIGARO
Ha ügyesebb vagyok, nyilván a levegőben maradok! (a lánykákhoz) Jönnek már, kisasszonyok?

ANTONIO
(maga felé fordítja) Eközben a kis apród Sevilla felé vágtatott?

FIGARO
Vágtatott vagy ügetett!...

GRÓF
(maga felé fordítja) És a kinevezése végig a te zsebedben volt?

FIGARO
(némileg döbbenten) Természetesen, de mi ez kihallgatás? (a kislányokhoz) Gyerünk, gyerekek!

ANTONIO
(kézenfogja Chérubint) Itt van egy kislány, aki azt állítja, hogy az én leendő unokaöcsém az egy hazug ember.

FIGARO
(meglepetéssel) ...Chérubin!... (félre) A kis hülye majom!

ANTONIO
Pedzed már?

FIGARO
(keresgélve) Pedzem... pedzem... És mit énekelt a kicsike?

GRÓF
(szárazon) Nem énekel, hanem azt beszéli, hogy ő ugrott a viola-ágyásokra.

FIGARO
(eltűnődik) Vagy úgy! Azt beszéli?... Akkor biztos úgy is van. Amiről nem tudok, azt nem vitatom.

GRÓF
Szóval ő is, te is?...

FIGARO
Miért ne? Néha valósággal elfogja az embert az ugorhatnék: gondoljon Panurge birkáira; és ha a kegyelmes úr dühöng, nincs ember, aki ne kockáztatná inkább...

GRÓF
Egyszerre, mindketten?

FIGARO
Ha úgy hozza, több tucat is kiugrott volna; de mit számít ez kegyelmes uram, ha egyszer senki sem sérült meg? (a kislányoknak) Gyerünk, mi lesz már!

GRÓF
(magánkívül) Talán színházban vagyunk? (kintről harsonaszó hallatszik be)

FIGARO
Megadták a jelet az ünnepi bevonulásra. A helyetekre, szépségeim, a helyetekre. Jer, add a karod, Suzanne. (mind elfutnak, Chérubin marad ott egyedül, a fejét lehajtja)

GRÓF
(Figaro után néz) Láttak már ilyen gátlástalan alakot? (az apródnak) Ami pedig őalamusziságát illeti, ne játssza itt nekem a szégyenlőst, öltözzön át egykettőre, többé ne lássam ma este.

GRÓFNŐ
Unatkozni fog szegényke.

CHÉRUBIN
(szeleburdian) Unatkozni? Én? A homlokomon annyi boldogsággal, ami száz év börtönt is megér! (felteszi a kalapját és elszalad)

GRÓF
Mi ez a boldogság a homlokán?

GRÓFNŐ
(zavartan) Az... első tiszti kalapja, nyilván; a gyerekek mindenből játékot csinálnak. (el akar menni)

GRÓF
Nem marad velünk, grófnő?

GRÓFNŐ
Tudja, hogy nem érzem jól magam.

GRÓF
Csak egy pillanatra maradjon, a pártfogoltja kedvéért, különben még azt hinném, haragszik.

GRÓFNŐ
Itt jön a két menyegzői menet, üljünk le, fogadjuk őket.

GRÓF
(félre) Menyegző! El kell tűrni, amit nem tudunk legyűrni!

GRÓF
(a zenekar ezalatt pianissimóban játszik, csakúgy mint Figaro mondatai alatt) A fene vigye el a nőket, hogy mindenbe tűt kell szúrniuk! (ledobja a tűt a földre, azután elolvassa a levelet és megcsókolja)

FIGARO
(aki ezt végignézte, így szól anyjához és Suzanne-hoz) Ez biztos egy szerelmeslevél lesz, az egyik lányka csúsztathatta a kezébe menet közben. Gombostűvel volt lezárva, ami kegyetlenül megszúrta.

FIGARO
(Suzanne-nak és Marcellinának) Minden drága neki, ami a szeretett lényhez tartozik. Tessék, most még a tűt is felszedi. Mulatságos egy pofa!

AJTÓNÁLLÓ
Megállás, uraim, megállás! Ide úgyse fértek be mindannyian... Őrség! Őrség! (a mezőőrök odasietnek)

GRÓF
(felkel) Mi történik ott?

AJTÓNÁLLÓ
Kegyelmes uram, megjött Bazilio úr, nyakán az egész nagyközséggel, akik hallgatják ahogy énekel.

GRÓF
Bejöhet, de egyedül.

GRÓFNŐ
Engedje meg, hogy visszavonuljak.

GRÓF
Nem fogom elfelejteni a kedvességét.

GRÓFNŐ
Suzanne?... Majd később visszajön. (félre, Suzanne-hoz) Menjünk ruhát cserélni. (el, Suzanne-nal)

MARCELLINA
Csak azért jön, hogy bajt keverjen.

FIGARO
Majd elvesszük tőle a kedvét.

BAZILIO
(belép, a darabvégi vaudeville dallamára énekel)

FIGARO
(elindul felé) Igen, két szárnyat kapott Ámor, ráadásul a szálldosásra, valóban - de mit akarsz ezzel mondani?

BAZILIO
(Naplopra mutat) Én csak bebizonyítom engedelmességemet a kegyelmes úr iránt és énekemmel szórakoztatom ezt a társaságához tartozó urat - tehát elvárom, hogy szolgáltasson nekem is igazságot.

NAPLOP
Hát nem volt nagy szórakozás, nagyságos úr, hallgatni a kornyikálását.

GRÓF
Mit kívánsz, Bazilio?

BAZILIO
Hát csak azt, ami jár, Marcellina kezét; és tiltakozom...

FIGARO
(közeledik) Uram, látott már sültbolondot?

BAZILIO
Uram, most is látok egyet.

FIGARO
Mivel ilyen jó tükör a szemem, tanulmányozhatod a következményeket is benne. Ha csak egy pillantást is mersz vetni a nagyságos asszonyra...

BARTOLO
De miért? Hagyd beszélni...

HÜBELE
(kettejük közé áll) Há-át szabad i-ilyet két jo-óbarátaak...

FIGARO
Mi, barátok?

BAZILIO
Nagy tévedés!

FIGARO
(gyorsan) Mert teleírt pár füzet kottát?

BAZILIO
(gyorsan) Mert lehozta bökversét az újság?

FIGARO
(gyorsan) Sramlizenész!

BAZILIO
(gyorsan) Kultúrvigéc!

FIGARO
(gyorsan) Hangversenytermek réme!

BAZILIO
(gyorsan) Lovasfutárok krémje.

GRÓF
(ülve) Szemtelenek vagytok mind a ketten.

BAZILIO
Folyton piszkol!

FIGARO
Ha volna még mit kenni rá!

BAZILIO
Azt terjeszti rólam, hogy hülye vagyok.

FIGARO
Ne a visszhangot, magadat okold.

BAZILIO
Mikor a tanítványaim tehetsége színpadért kiált...

FIGARO
Üvölt.

BAZILIO
Megint kezdi!

FIGARO
De ha egyszer így igaz? Herceg vagy talán, hogy a talpad nyalják? Viseld el az igazságot, nyomoronc! Ha már nem tudsz fizetett hízelgőt tartani. Ha meg annyira félsz tőlünk, mért jössz ide, hogy elrontsd az ünnepet?

BAZILIO
(Marcellinának) Nem azt ígérte, hogy ha négy év múltán sem talál társat magának, nekem adja a kezét?

MARCELLINA
De mi volt a feltételem?

BAZILIO
Hogy amennyiben megtalálja elveszett fiát, őt örökbefogadom.

MIND EGYÜTT
Megvan!

BAZILIO
Ezen ne múljon!

MIND EGYÜTT
(Figaróra mutatnak) Ő az.

BAZILIO
(rémülten hátrál) Az ördög!

HÜBELE
(Baziliónak) I-inkább lemond a kedves mamájáról

BAZILIO
Van annál kínosabb, mintha egy ilyen lókötő apjának hiszik az embert?

FIGARO
Van, ha a fiának nézik. Ne nevettess.

BAZILIO
(Figaróra mutat) Ahol ez az ember valaki, ott én kijelentem, hogy senki vagyok. (el)

BARTOLO
(nevet)

FIGARO
(fickándozik örömében) A végén mégis hozzájutok a feleségemhez!

GRÓF
(félre) Én meg a szeretőmhöz. (felkel)

HÜBELE
(Marcellinának) És mindenki e-elégedett.

GRÓF
Írják meg a két szerződést; aláírom.

MIND EGYÜTT
Vivát! (kimennek)

GRÓF
Pihennem kell egy órát. (indul a többivel)

NAPLOP
(Figaronak) Én meg menek a nagy gesztenyefákho, segíteni a tűzijátéknál.

GRÓF
(futva visszajön) Ki adta ezt az idióta parancsot?

FIGARO
Mi vele a gond?

GRÓF
(élénken) A grófnő nem érzi jól magát - ő honnan nézi végig a tűzijátékot? A teraszon kell megcsinálni, szemben a lakosztályával.

FIGARO
Megértetted, Naplop? A teraszon.

GRÓF
Még hogy a gesztenyefák alatt! Micsoda ötlet! (el, félre) Majdnem füstbe ment a találkám.

FIGARO
Nézzenek oda, hogy törődik a feleségével (ki akar menni)

MARCELLINA
(megállítja) Csak még két szót, fiam. Szeretnék tisztázni veled valamit. Becsapott a szívem, igazságtalan voltam bájos feleségeddel szemben: azt hittem összeszűrte a levet a gróffal, hiába tudtam Baziliotól, hogy hallani sem akart róla.

FIGARO
Rosszul ismered a fiadat, ha azt hiszed, hogy az ilyen női indulatok hatni tudnak rám. Engem a legfifikásabb nő sem tud megtéveszteni.

MARCELLINA
Ehhez tartsd magad mindig, fiam, mert a féltékenység...

FIGARO
...a bomlott elme betegsége, hiúság buta szüleménye. Nekem erről megvan a magam filozófiája... s az megingathatatlan; ha Suzanne mégis megcsalna egy szép napon, előre megbocsátom neki: úgysem lesz könnyű dolga... (megfordul és észreveszi Fanchette-t, amint jobbra-balra tekingetve valakit keresgél)

FIGARO
Nocsak... hallgatózik a kishúgom?

FANCHETTE
Nem én: azt nem illik.

FIGARO
Mondják - de mivel hasznot hajt, a kedvéért az emberek inkább elfeledkeznek az illendőségről.

FANCHETTE
Csak kerestem valakit.

FIGARO
Kis képmutató! Nagyon jól tudod, hogy nincs itt az illető.

FANCHETTE
Kicsoda?

FIGARO
Chérubin.

FANCHETTE
Nem is őt keresem, mert azt jól tudom, hogy ő hol van; hanem Suzanne nénikémet.

FIGARO
És mit akar tőle az én kishúgom?

FANCHETTE
Neked, bácsikám, elárulhatom. - Csak... csak egy gombostűt akarok neki visszaadni.

FIGARO
(élénken) Egy gombostűt! Egy gombostűt!... És ki küldi neki, te kis béka? A te korodban elkezdeni ezt a mesters... (összeszedi magát és kedvesen mondja) ...amivel megbíznak azt rendesen elvégzed, ugye Fanchette? Az én csinos húgocskám igazán készséges...

FANCHETTE
Akkor kire haragudott meg annyira? Már megyek is.

FIGARO
(visszatartja) Na, még ne, hisz csak tréfáltam. Ugye a gombostűt azért adta a kegyelmes úr, hogy visszaadd Suzanne-nak; egy levélke volt összetűzve vele; láthatod, mindent tudok.

FANCHETTE
Ha ilyen jól tetszik tudni, akkor mért tetszik kérdezni?

FIGARO
(keresgéli a szavakat) Csak mert mulatságos volna megtudni, hogyan bízott meg téged a kegyelmes úr ezzel a feladattal

FANCHETTE
(naivan) Úgy volt, ahogy mondani tetszett: Fogd, kis Fanchette, add ezt a tűt a szép kuzinodnak, és csak annyit mondj, hogy ez a nagy gesztenyefa pecsétje...

FIGARO
A nagy...?

FANCHETTE
Gesztenyefáé. De azt is hozzátette: vigyázz, ne lásson meg senki.

FIGARO
Fogadj is szót, kishúgom: szerencsére nem látott meg senki. Végezd el szépen, ami a feladatod, de semmi olyat ne mondj Suzanne-nak, amit nem parancsolt meg a kegyelmes úr.

FANCHETTE
Mért mondanék? Bácsikám úgy látszik gyereknek néz. (ugrándozva kiszalad)

FIGARO
Nos, anyám?

MARCELLINA
Nos, fiam?

FIGARO
(mint aki nem kap levegőt) Hogy az a...! Mi ez, mi történik itt...?

MARCELLINA
Mi történne? Mi van? Valami baj van?

FIGARO
(szívére tett kézzel) Ólomsúllyal nehezedik rám, amit most hallottam.

MARCELLINA
(nevet) Az a nagy magabiztosságod csak felfújt léggömb volna? Egy gombostű és vége!

FIGARO
(őrjöngve) De ez az a gombostű volt anyám, amit felszedett a földről!...

MARCELLINA
(arra emlékeztetve, amit az előbb Figaro mondott) A féltékenység? Nekem erről megvan a magam filozófiája, anyám... s az megingathatatlan; ha Suzanne mégis megcsalna egy szép napon, előre megbocsátom neki...

FIGARO
(élénken) Ó, anyám, az ember mindig úgy beszél, ahogy a szíve diktálja: a legridegebb bíró is másként látja a törvényt, ha magát kell védenie! - Már nem csodálkozom, mért volt olyan ingerült a tűzijáték miatt. - Ami pedig azt a gombostű-szurkáló kicsikémet illeti, hiába ábrándozik a gesztenyéről! Annyira már hozzám tartozik, hogy vérbeboruljon tőle az agyam, de annyira még nem, hogy ne szabadulhatnék meg tőle, és ne vehetnék el egy másikat...

MARCELLINA
Ez már igen! Tegyünk tönkre mindent, a puszta gyanú miatt. Mi bizonyítja, hogy téged vezet az orrodnál fogva és nem a grófot, megmondanád? Megfellebbezhetetlenül ítélsz, mielőtt megvizsgáltad volna az ügyét. Ha egyáltalán odamegy a találkára, tudod-e, mik a szándékai, mit fog majd mondani és mit csinál? Megfontoltabb embernek hittelek.

FIGARO
(áhítattal csókol kezet Marcellinának) Igaza van, anyám, igaza, nagyon igaza, tökéletese igaza. De azért az ember ne tagadja meg a természetét, mama! Csak jobb lesz tőle. Rendben: mielőtt bármit tennénk vagy ítélkeznénk, vizsgáljuk meg a tényeket. Tudom, hogy hol lesz a találka. Agyő, anyám. (el)

MARCELLINA
Ég veled. - És én is tudom. Most, hogy őt így lecsitítottam, nézzünk Suzanne után; vagyis inkább figyelmeztessük; olyan kedves teremtés! Ha nem ugraszt minket senki össze, csak össze tudunk mi fogni, szegény, elnyomott nők, ellenetek, ti büszke, ti félelmetes... (nevetve) de végül mégiscsak együgyű férfiak (el)

FANCHETTE
(egyik kezében két sütemény és egy narancs, a másikban égő lampion) Azt mondta, a baloldali pavilonban lesz. Ez az. - De ha mégse jön el, akkor mit tegyek... Ezek a gonosz cselédek a kamrában, nekem még egy narancsot és két szem süteményt sem akartak adni! - Kinek lesz, kisasszony? - Kinek, hát valakinek! - Tudjuk ám, kinek. - És ha úgy van is? Csak mert a kegyelmes úr nem akarja látni, muszáj neki éhenhalnia? - Egy nagy puszit kellett adnom érte!... Ki tudja? Talán majd tőle visszakapom. (észreveszi Figarot, aki őt figyeli - felsikolt) Ah! (elfut és beszalad a baloldali pavilonba)

FIGARO
(eleinte egyedül) Ez Fanchette! (sorban végigméri az érkezőket és komoran így szól) Jó napot, urak, jó estét - mind itt vagytok?

BAZILIO
Mind, akiket sürgősen iderendeltél.

FIGARO
Hány óra lehet most körülbelül?

ANTONIO
(a levegőbe kémlel) A holdnak már föl köllött volna gyünni.

BARTOLO
Miféle sötét dologra készülsz te? Úgy nézel ki, mint egy összeesküvő!

FIGARO
(izgatottan) Ha nem tévedek, ugyebár ti egy lakodalom miatt jöttetek a kastélyba?

HÜBELE
U-úgy van.

ANTONIO
A parkba indultunk, ott akartuk megvárni a jelet az ünnepségre.

FIGARO
Akkor itt a helyetek, uraim; ezen a szent helyen ünnepeljük meg majd a tisztességes leányzót, akit ma feleségül veszek és vele együtt a derék nagyurat, aki őt magának kiszemelte.

BAZILIO
(eszébe jut, mi történt napközben) Aha, mindent tudok. Hallgassatok rám, húzódjunk odébb, egy találkáról van szó; majd elmondom részletesen.

HÜBELE
(Figaróhoz) Ma-ajd visszajövünk.

FIGARO
Ha szólítalak, azonnal jöjjetek; és mondjatok el akárminek, ha nem lesz itt részetek egy épületes kis színielőadásban.

BARTOLO
Ne feledd, hogy okos ember nem kezd a nagyokkal.

FIGARO
Nem felejtem

BARTOLO
És hogy az adu mindig náluk van - mert erősebbek.

FIGARO
Na meg csalnak is, rendesen. De azt se feledd, hogy a pipogyával minden gazfickó elbánik.

BARTOLO
Bezony.

FIGARO
S én, ha nem is kékvérű, de Zöldvéry vagyok, anyám után.

BARTOLO
Ezt megszállta ördög.

HÜBELE
Me-eg bizony.

BAZILIO
(félre) Szóval a gróf meg Suzanne összeszűrték a levet a hátam mögött? Annál jobban örülök ennek az egész felfordulásnak.

FIGARO
(a szolgákhoz) Nektek nem megparancsoltam, csiszlikek, hogy fényesre világítsátok nekem az egész környéket? Aki a kezem közé kerül, annak meg vannak számlálva a napjai... (elkapja Naplop karját és megrázza)

NAPLOP
(sírva-ríva megy ki) Áu! Állat, barom!

BAZILIO
(távozóban) Isten tartsa meg a jókedvedet, férjek gyöngye (mind el)

FIGARO
(járkál a sötétben, rettentő komoran mondja) Asszony, asszony, asszony! Esendő, csalfa lény!... Minden teremtett állat az ösztönére hallgat: ti arra, hogy csalni kell? Hiába unszoltam a grófnő előtt, hallani sem akart róla; ezzel szemben az esküvő kellős közepén, pont mikor hűséget esküdött... Az meg nevetett, míg olvasta a levelet, az az álnok. Úgy álltam ott, mint egy hülye... Nem, tisztelt gróf úr, nem kapja meg... nem lesz a magáé! Nagyúr az lehet, de nagy szellem soha! Legyen csak büszke a vagyonára, a rangjára, a kitüntetéseire, a hivatalára! De mondja, mit tett ön azért, hogy ilyen magasra jutott? Vette magának a fáradtságot, volt szíves megszületni. Pedig milyen középszerű! Nekem meg, a fene vigye el! több észre és körültekintésre volt szükségem ahhoz, hogy kiemelkedjem a szürke tömegből, hogy egyáltalán életben maradjak, mint amennyivel száz évig is elkormányozzák Spanyolországot; és most maga akar velem kikezdeni? Jönnek... Ez Suzanne... nem, senki... Pokolsötét az éj! Még félig se vagyok férj, de máris beleestem a legostobább férjszerepbe! (leül egy padra) Van-e abszurdabb sors, mint az enyém? Azt se tudom, ki szült, banditák elrabolnak, annak nevelnek engem is, de megundorodom az egésztől, valami tisztességes foglalkozásra vágyom - de mindenhol ajtót mutatnak! Kémiai tanulmányokba vetem magam, tanulok hozzá gyógyszertant, sebészetet, de még egy nagy úr protekciója is alig volt elég ahhoz, hogy pályámat elkezdhessem, - mint lódoktor. - Mivel nem akarom tovább szomorítani a beteg állatok életét, és hogy kipróbáljam a legellentétesebb foglalkozást, bevetem magam a színház világába: úgy kellett, mint malomkő a nyakamba! Összecsapok egy komédiát a hárem-erkölcsökről; spanyol íróként, gondolom, nyugodtan gúnyt űzhetek Mohamed prófétából: erre jön egy követ... azt se tudom, honnan, feljelent, hogy költészetem sérti a Magas Portát, Perzsiát, az Ind félsziget jelentős részét, egész Egyiptomot, Barca, Tripoli, Tunisz, Algír és Marokkó királyságát: és tessék, kis komédiámat máglyára vetik, hogy a mohamedán hercegek kedvébe járjanak, akik nyilván olvasni se tudnak, és egyetlen vágyuk, hogy korbáccsal kékre püföljék a hátunkat és közben azt üvöltsék: "keresztény kutyák!" - Ha megalázni nem is lehet a szellemet, meghurcolni azt igen. - Orcám beesik, tartozom a háziúrnak: már látom jönni a rémséges végrehajtót, a parókájába tűzött tollal, beleremegek, és túl is teszem magam az egészen. Akkoriban vita folyt, a gazdagság természetéről, de mivel elmélkedni olyan dolgokról is lehet, amik nincsenek az ember birtokában, bár egy fillérem sem volt, írok egy dolgozatot a pénz értékéről és a tiszta bevételről, mire látom, hogy a kocsi előtt, amiben visznek, leeresztik egy nagy erőd felvonóhidját, ahová belépve felhagytam minden reménnyel és lemondhattam a szabadságról. (felkel) Csak egyszer elkaphatnék egy ilyen újsütetű nagy embert, aki könnyű szívvel tesz tönkre másokat; jól megmondanám neki a véleményemet amikor egy kiadós kegyvesztettség kigyógyítja a gőgjéből. Megmondanám, hogy a kinyomtatott ostobaságoknak nincs semmi jelentősége, csak ott, ahol tilos a terjesztésük, hogy a bírálat szabadsága nélkül mit sem ér a hízelgő magasztalás; és hogy csak a kicsi ember fél a kicsi betűktől. (visszaül) Elegük lett abból, hogy egy ilyen ingyenkosztost tovább tartsanak és egy szép napon kitettek az utcára; és mivel ebédelni akkor is kell, ha az ember éppen nincs börtönben, megint kihegyezem a tollamat, mindenhol érdeklődöm, mi újság; mondják, hogy pénzügyi visszavonultságom idején Madridban új rendszert léptettek életbe, bevezették a szabadkereskedelmet és ez a sajtótermékekre is vonatkozik, azzal a kikötéssel, hogy írásaimban nem említem sem a hatóságokat, sem a vallást, sem a politikát, sem az erkölcsöket, sem hivatali személyeket, sem a hiteltestületeket, sem az operát, sem egyéb látványosságokat, sem senkit, akinek bármilyen véleménye van, egyébként mindent szabadon kinyomtathatok, mindössze két-három cenzor felügyelete alatt. Élni kívánván az édes szabadsággal, kis időszaki kiadvány megjelentetését hirdetem meg, úgy vélem senki vizeit nem zavarom, ha újságomat Limlomnak nevezem el. Huhh! Ezer zugfirkász támad rám; betiltanak; ott állok megint munka nélkül! Teljes volt a kétségbeesésem, mikor valaki rám gondolt egy állás betöltésénél, de sajnos megfeleltem: számolni kellett tudni, egy táncost vettek fel a helyemre. Nincs más hátra, lopni kell; szerencsejátékban adom a bankot; fordul a kocka! a legjobb helyeken vacsorázom, és úgynevezett előkelőségek tárják ki előttem otthonuk kapuját, hogy odabent legombolják rólam a nyereség háromnegyedét Magas lóra ülhettem volna; kezdtem, megérteni, hogy a meggazdagodáshoz elég ügyesnek és nem kell okosnak lenni. De mivel körülöttem mindenki csal lop és hazudik, és egyedül tőlem várják el, hogy becsületes legyek, megint csak én fizettem rá. Már azon vagyok, hogy búcsút intek ennek a szép világnak, le a víz fenekére, amikor egy jóságos istenség eszembe idézi első foglakozásomat, fogom újra a felszerelést, a fenőszíjat, a reményeket a gőzfejűekre hagyom, szégyenemet az út közepén, mert az csak kolonc a gyalogosnak, városról városra járva borotválok és végre gondtalanul megélek. Nagyúr utazik át Sevillán, felismer, én megházasítom, és cserébe, mert fáradozásaim révén jutott a feleségéhez, most hozzá akar jutni az enyémhez! Megintcsak intrika és újabb viszontagságok! A szakadék szélén állok, és abban a szent pillanatban, amikor feleségül venném a saját anyámat, szép sorban előkerülnek a szüleim. (felkel és egyre jobban belemelegszik) Fellángol a vita. Ki volt az? ő volt? Én voltam? Te voltál? Hát akkor kicsoda? (visszazöttyen a padra) Milyen bizarr ez az egész!) Hogy kerültem én ebbe? Mért ez történt velem, és mért nem valami más? Ki mérte mindezt szegény fejemre?) Mivel nem szabadon választottam utamat, nem tudom, hogyan térhetnék le róla; virággal hintettem tele, amennyi csak jókedvemből tellett, de a jókedv, amiről most beszélek, az enyém-e? Enyém-e bármi? Enyém-e ez az én, ami úgy foglalkoztat? Ami kezdetben csak ismeretlen részecskék formátlan halmaza; később magatehetetlen, nyomorult pondró; később bolondos kis állat; végül gyönyörre vágyó fiatalember, aki tud élvezni, ehhez megvan minden adottsága; minden mesterségbe belevágott, mert élni muszáj - hol úr volt, hol szolga, ahogy a sorsnak tetszett! - Ambiciózus, de csak hiúságból; szorgalmas, ha a szükség úgy hozza; ám alapvetően mégiscsak lusta... a henyélést élvezi a legjobban! A veszély szónokká teszi; a jókedv költővé; ha az alkalom kívánja, zenész; ha rájön a bolondóra, szerelmes; mindent láttam, mindent végigcsináltam, mindent felhasználtam. De mára szétfoszlott minden illúzióm, és kiábrándultam... Kiábrándultam!... Kiábrándultam!... Suzanne, Suzanne, Suzanne! kegyetlenül meggyötörsz!... Lépteket hallok... Jönnek. Itt a mindent eldöntő pillanat! (visszahúzódik a jobboldali első színfal mögé)

SUZANNE
(halkan, a grófnőnek) Igen, Marcellina azt mondta, hogy Figaro itt lesz.

MARCELLINA
Itt is van; halkítsd le a hangod.

SUZANNE
Az egyik tehát hallgatózik, a másik pedig mindjárt itt lesz; kezdjék el.

MARCELLINA
Hogy mindent halljak, elrejtőzöm a pavilonban. (bemegy a pavilonba, ahova Fanchette ment be)

SUZANNE
(hangosan) Asszonyom, hogy reszket! Talán fázik?

GRÓFNŐ
(hangosan) Párás az este, visszafordulok.

SUZANNE
(hangosan) Ha a kegyelmes asszonynak nincs szüksége rám, egy pillanatra itt maradnék levegőzni, a fák alatt.

GRÓFNŐ
(hangosan) Még meghűlsz nekem, hűvös a szél.

SUZANNE
(hangosan) Már hozzászoktam.

FIGARO
Hozzá hát! (A Figaróval szemközti színfal mögé megy)

CHÉRUBIN
(tiszti öltözetben, vidáman dúdolja a románc dallamát) La-la-la-la-la-la-la stb., stb.

Keresztanyámért, ki mint a nap
Fáj szívem, s szól a szám.

GRÓFNŐ
(félre) A kis apród!

CHÉRUBIN
(megáll) Valaki jár itt; usgyi, gyorsan be a rejtekhelyemre, ahol a kis Fanchette... Egy nő!

GRÓFNŐ
(meghallja) Szent Isten!

CHÉRUBIN
(előredőlve kémlel a sötétbe) A szemem káprázik? Ez a tolldíszes fejék, mely felvillant a félhomályban, azt súgja nekem, hogy ez csak Suzanne lehetett.

GRÓFNŐ
(félre) Ha most jönne a gróf!... (a gróf feltűnik a háttérben)

CHÉRUBIN
(a grófnőmellé lép és megfogja a kezét, az védekezik) Igen, ezt a bájos leánykát Suzanne-nak hívják: kit téveszthetne meg puha kezecskéje, a rátörő remegés, a szívem hangos dobbanása! (a szívére akarja szorítani a grófnő kezét, de az elhúzza)

GRÓFNŐ
(halkan) Menjen innen.

CHÉRUBIN
Ugye megesett rajtam a szíved, az hozott ide, a búvóhelyem közelébe?

GRÓFNŐ
Rögtön jön Figaro!...

GRÓF
(közeledik, félre) Nem Suzanne-t látom ott?

CHÉRUBIN
(a grófnőnek) Figarotól nem félek, mert nem is rá vársz te itt.

GRÓFNŐ
Hát kire?

GRÓF
(félre) Valaki van ott vele.

CHÉRUBIN
Hát a Monseigneure, te gyalázatos, aki ma reggel kért tőled találkát, mikor én a karosszék mögött lapultam.

GRÓF
(félre, dühöngve) Már megint ez az átkozott apród!

FIGARO
Hallgatózni arany.

SUZANNE
(félre) A kis fecsegő!

GRÓFNŐ
Nagyon lekötelezne, ha magamra hagyna.

CHÉRUBIN
Kérem előbb engedelmességem díját.

GRÓFNŐ
(rémülten) Mit képzel?

CHÉRUBIN
Előbb húsz csókot a te kontódra, aztán százat a szépséges úrnődére.

GRÓFNŐ
Van képe?

CHÉRUBIN
Van képem, igen: te a grófnőt helyettesíted a grófnál, én pedig a grófot nálad; aki pedig pórul jár, az csakis Figaro.

FIGARO
(félre) Kis csirkefogó!

SUZANNE
(félre) Pimasz, mint egy apród! (Chérubin meg akarja csókolni a grófnőt; a gróf közéjük lép, ő kapja a csókot)

GRÓFNŐ
(hátrál) Egek!

FIGARO
(félre, hallva a csókot) Szép kis alakot vettem feleségül! (hallgatózik)

CHÉRUBIN
(kitapogatja a gróf ruháját, félre) Ez a kegyelmes úr! (beszalad a pavilonba, ahol már ott van Fanchette és Marcellina)

FIGARO
(közeledik) Most pedig...

GRÓF
(azt hiszi, az apródnak mondja) Hogy uraságod meg ne duplázza a csókjai számát. (azt hiszi Chérubinnak ad egy pofont)

FIGARO
(közvetlenül mellette áll, ő kapja) Au!...

GRÓF
... Itt van az elsőért máris a fizetség.

FIGARO
(odébbáll, az arcát dörzsöli, félre) Nem minden arany, ami hallgatózás.

SUZANNE
(hangosan felnevet a másik oldalon) Hahahahahahahaha!

GRÓF
(a grófnőhöz, akit Suzanne-nak vél) Mi ütött ebbe az apródba? Kap egy rettenetes nyaklevest és kacagva menekül!

FIGARO
(félre) Hát ha még ő kapta volna!...

GRÓF
Ez tűrhetetlen! Egy lépést sem lehet már tenni... (a grófnőnek) De hagyjuk ezt a gyerekséget; ne rontsa el az örömömet, hogy itt találtalak.

GRÓFNŐ
(Suzanne beszédmódját utánozza) Hitte volna?

GRÓF
Az ötletes levélkéd után! (megfogja a grófnőkezét) Te remegsz?

GRÓFNŐ
Az előbb nagyon féltem.

GRÓF
Nem azért kaptam én a csókot, hogy téged megfosszalak tőle. (megcsókolja a homlokát)

GRÓFNŐ
Szabad ezt?

FIGARO
(félre) Riherongy!

SUZANNE
(félre) De édes!

GRÓF
(megfogja a felesége kezét) Milyen puha a kezed, milyen selymes a bőröd; mennyivel szebb a te kezed, mint a grófnőé!

GRÓFNŐ
(félre) Mit tesz az elfogultság!

GRÓF
Van ilyen rugalmas, gömbölyű karja? Ilyen kecses és furfangos ujjai?

GRÓFNŐ
(Suzanne hangján) És a szerelme...?

GRÓF
A szerelem... csupán a szív regénye; valódi történet benne a gyönyöré: az térdepelted eléd.

GRÓFNŐ
Már nem szereti?

GRÓF
Nagyon szeretem: de három évi együttlét olyan tiszteletreméltóvá tud tenni egy házasságot!

GRÓFNŐ
De mi az, ami hiányzik belőle?

GRÓF
(simogatja) Amit benned megtalálok, szépségem...

GRÓFNŐ
De mondja meg.

GRÓF
...Mit tudom én... Kevesebb egyhangúság, kihívóbb viselkedés, az a nem-tudni-mi, amitől vonzó valaki; hogy néha elutasít, nem tudom... A feleségeink azt hiszik, azzal már mindent megtettek, hogy szeretnek, közlik is velünk, hogy szeretnek, de mennyire szeretnek! (már amennyiben szeretnek), és aztán olyan készségesek, folyton-folyvást és szünet nélkül oly fáradhatatlanul szolgálatkészek, hogy egy szép estén, nem kis meglepetésre, a csömör kopog az ajtón a boldogság helyett.

GRÓFNŐ
(félre) Micsoda lecke!

GRÓF
Nézd, kicsi Suzettem, már milliószor megfordult a fejemben, hogy mi csak azért keressük máshol a gyönyört, amit náluk nem találunk, mert nem tanulmányozzák a tetszeni tudás művészetét, hogy életben tartsák, megújítsák, újra meg újra felszítsák a szerelmes vágyakozást, hogy úgy mondjam birtoklásuk varázsát a változatosság révén.

GRÓFNŐ
Minden rajtuk múlna?...

GRÓF
(nevetve) És a férfiakon semmi? Változtassuk meg talán a természetet? A mi dolgunk az, hogy megszerezzük őket, az övék pedig...

GRÓFNŐ
Az övék pedig...?

GRÓF
Hogy megtartsanak. Ezt túl sokszor elfelejtik.

GRÓFNŐ
Hát én nem fogom.

GRÓF
Sem én.

FIGARO
(félre) Sem én.

SUZANNE
(félre) Sem én.

GRÓF
(megfogja a felesége kezét) Visszhang van itt. Beszéljünk halkabban. De neked ne legyen ilyesmire gondod, te a szerelemre születtél, a lényed csupa tűz, csupa báj, s ha ehhez hozzájön még egy szösszenetnyi szeszély, te leszel a legingerlőbb szerető a világon! (megcsókolja a homlokát) Egy kasztíliai szava megmásíthatatlan, kedves Suzanne. Íme az arany, amit ígértem, visszaváltom vele az édes óra jogát, amit önként adsz nekem. De mivel megfizethetetlen a kegy, melyben részesítesz, fogadd el ezt a briliánst is, viseld szerelmem zálogaként.

GRÓFNŐ
(bókol) Suzanne mindent elfogad.

FIGARO
(félre) Az utolsó!

SUZANNE
(félre) Ez is megy a többihez.

GRÓF
(félre) Haszonleső; annál jobb.

GRÓFNŐ
(hátranéz) Fáklyákat látok.

GRÓF
A nászünnepre készülődnek: mit szólnál ha betérnénk egy pillanatra az egyik házikóba, és továbbengednénk őket?

GRÓFNŐ
Sötét van odabent.

GRÓF
(gyengéden bevonja) Mért baj az? Nem olvasni akarunk.

FIGARO
(félre) Ez képes és bemegy! Jól sejtettem. (előlép)

GRÓF
(kiereszti a hangját, ahogy megfordul) Ki járkál itt?

FIGARO
Nem járkál, hanem érkezik!

GRÓF
(halkan, a grófnőnek) Ez Figaro!... (elfut)

GRÓFNŐ
Megyek én is. (belép a jobboldali pavilonba, míg a gróf eltűnik a színpad mélyén lévő fák között)

FIGARO
(azt nézi, hova tűnt a gróf és a grófnő, akit még mindig Suzanne-nak vél) Nem hallok semmit; nyilván bementek; jól nézek ki. (más hangon) Ti kétbalkezes férjek, akik kopókat béreltek és hónapokig gyötritek magatokat a szörnyű gyanúval, és nem tudtok rájönni semmire, mért nem utánoztok engem? Én már az első nap szaglászok a feleségem után, kihallgatom; egy pillanat alatt lehull a lepel, mindent tudok. Ragyogó dolog a bizonyosság, az ember legalább tudja magát mihez tartani. (élénken járkál) Hálaisten, evvel sincs több gondom; kit érdekel, hogy becsapott? Az a fő, hogy elkaptam őket.

SUZANNE
(halkan előrejön a sötétben, félre) Megfizetsz a gyanúsítgatásáért. (a grófnő beszédét utánozva) Ki jár ott?

FIGARO
(szertelenül) Ki jár ott? Hát aki tiszta szívéből azt kívánja, bár vitte volna el a pestis, mikor született...

SUZANNE
(a grófnőhangján) De hiszen ez Figaro!

FIGARO
(odanéz és élénken mondja) Kegyelmes asszonyom!

SUZANNE
Halkabban.

FIGARO
(gyorsan) Az ég vezette ide a kegyelmes asszonyt! Mit gondol, hol van most a kegyelmes úr?

SUZANNE
Érdekel is engem az a szívtelen! Mondd...

FIGARO
(még gyorsabban) És a hitvesem, Suzanne, mit gondol, hol van most?

SUZANNE
Ne olyan hangosan!

FIGARO
(nagyon gyorsan) A kis Suzanne, akit mindenki olyan tisztességesnek tartott, aki megjátszotta a nagy ártatlant. Együtt bezárkóztak oda. Mindjárt kiabálni kezdek.

SUZANNE
(kezével fogja be Figaro száját, elfelejti elváltoztatni a hangját) Ne kiabáljon.

FIGARO
(félre) Ez Suzanne! Goddam!

SUZANNE
(a grófnő hangján) Mért olyan nyugtalan?

FIGARO
(félre) Az áruló! Túl akart járni az eszemen?

SUZANNE
Bosszút kell állnunk, Figaro.

FIGARO
Ég a vágytól, asszonyom?

SUZANNE
Nem volnék nő, ha nem így lenne. A férfiak száz módot is tudnak a bosszúra.

FIGARO
(bizalmasan) Ketten is elegen leszünk hozzá, asszonyom. A női módszer... az mindennel felér.

SUZANNE
(félre) De szívesen pofon vágnám!

FIGARO
(félre) Nem is lenne rossz, még a nászéjszaka előtt...

SUZANNE
Mit ér az ilyen bosszú, ha nem fűszerezi egy kis szerelem!

FIGARO
Ha nem érzi, asszonyom, ennek csakis a tiszteletem az oka.

SUZANNE
(éllel) Lehet, hogy őszinte, de nekem elég kényszeredettnek tűnik a vallomása.

FIGARO
(komikus hévvel, térdenállva) Imádom magát, kegyelmes asszonyom. Vegye tekintetbe az időt, a helyet, a körülményeket, és talán majd pótolja a szívében élő csalódás a bókjaimból látszólag hiányzó szenvedélyt.

SUZANNE
(félre) Viszket a tenyerem!

FIGARO
(félre) Úgy ver a szívem!

SUZANNE
De uram, gondolt-e már arra...

FIGARO
Igen, asszonyom, már gondoltam rá.

SUZANNE
...Hogy a harag és a szerelem...

FIGARO
Nem tűr halasztást. A kezét, hölgyem?

SUZANNE
(a saját hangján, miközben egy pofont kever le neki) Nesze!

FIGARO
Ah! demonio! Micsoda pofon!

SUZANNE
(még egyet ad neki) És ehhez mit szólsz?

FIGARO
Ki-kinek-miért-mikor, az ördögbe is? Mi van ma? Pofozónap?

SUZANNE
(minden mondatnál megüti) Hogy ki-kinek-mikor-miért? Hát Suzanne, és most, és neked - nesze a gyanakvásodért, nesze a bosszúért, az árulásért, a trükkjeidért, a sértéseidért, a terveidért. Ez hát a szerelem? Mondod-e még úgy, mint ma reggel?

FIGARO
(nevetve felemelkedik) Santa Barbara! Igen, ez a szerelem. Ó boldogság, ó, gyönyörűség! Százszor is boldog Figaro! Üss-verj csillagom, abba ne hagyd! De ha már csupa véraláfutás a testem, nézz jó szemmel kicsi Suzanne a legboldogabb férfira, akit nő valaha is jól eltángált.

SUZANNE
A legboldogabb? Te sötét szélhámos; Hát nem elcsábította volna a grófnőt azzal a szédületes gügyögésével, hogy majdnem elfeledkeztem magamról és elmentem vele a grófnő helyet?

FIGARO
Ne ismertem volna föl az én édesem hangját?

SUZANNE
(nevetve) Felismertél? Ezért még bosszút állok!

FIGARO
Elpüfölni az embert és utána még neheztelni is rá, ez tényleg nőre vall. De mondd, minek köszönhetem, hogy itt látlak, mikor azt hittem, hogy bent vagy a gróffal? És hogy kerül rád ez a ruha, ami úgy félrevezetett, és most ártatlanságod fényes bizonyítéka?

SUZANNE
Ártatlan az te vagy, hogy ilyen naivan belesétáltál a másnak állított csapdába! Tehetünk róla ha egy róka helyett kettőt fogtunk?

FIGARO
És ki fogja a másikat?

SUZANNE
A felesége.

FIGARO
A felesége?

SUZANNE
A felesége.

FIGARO
(mint egy őrült) Figaro, Figaro! Akaszd föl magad; ezt nem tudtad volna kitalálni! - A felesége? Ó, nálunk tizenkétezerszer, sőt, tizenötezerszer eszesebb asszonyok! Az előbbi csókokat tehát nem más kapta, mint...

SUZANNE
A kegyelmes asszony.

FIGARO
És az apródét?

SUZANNE
(nevet) Azt a kegyelmes úr.

FIGARO
És délelőtt, a karosszék mögött?

SUZANNE
Senki.

FIGARO
Biztos ön ebben?

SUZANNE
(nevet) Ma pofoneső lesz, Figaro.

FIGARO
(megcsókolja Suzanne kezét) A tieid igazi gyöngyszemek. De a grófé az tisztességes nyakleves volt.

SUZANNE
Gyerünk, alázkodj meg, te gőgös!

FIGARO
(amit mond meg is csinálja) Úgy van, térdre, hajts fejet, görnyedj, hasalj!

SUZANNE
(nevet) Ez a szegény gróf! Mennyire igyekezett...

FIGARO
(térdre tápászkodik) Elcsábítani a saját feleségét!

GRÓF
(magában) Hiába kerestem a fák közt, lehet, hogy bement ide.

SUZANNE
(Figarónak, halkan) Ez ő.

GRÓF
(kinyitja a pavilon ajtaját) Itt vagy, Suzette?

FIGARO
(halkan) Keresi, én meg azt hittem, hogy...

SUZANNE
Nem ismerte meg.

FIGARO
Adjuk meg a kegyelemdöfést? (megcsókolja Suzanne kezét)

GRÓF
(megfordul) Egy férfi a grófnő lábainál!... És nincs nálam fegyver! (közelebb jön)

FIGARO
(feláll, elváltoztatott hangon) Bocsásson meg asszonyom, hogy szokásos találkánkat az esküvő napjára időzítettem.

GRÓF
(félre) Ez az alak volt az öltözőfülkében. (a homlokára csap)

FIGARO
De még egy ilyen ostoba félreértés sem akadályozhatja meg vágyaink beteljesülését.

GRÓF
(félre) Dögvész, halál, pokol!

FIGARO
(a házikó felé vezeti Suzanne-t, halkan) Szitkozódik. (fennhangon) Siessünk asszonyom, köszörüljük ki a reggeli csorbát, amikor ki kellett ugranom az ablakon.

GRÓF
(félre) Végre minden kiderült.

SUZANNE
(a jobboldali pavilon előtt) Mielőtt utánam jönne, nézzen körül, nem követtek-e. (Figaro homlokon csókolja Suzanne-t)

GRÓF
(felkiált) Bosszút! (Suzanne beszalad a házba, ahova Fanchette, Marcellina és Chérubin mentek be)

FIGARO
(szörnyű rémületet színlelve) Hisz ez a gazdám!

GRÓF
(felismeri) Te gazember! Most megvagy! Emberek, ide! Hahó, ide!

PEDRILLO
(lovaglócsizmában) Csakhogy megtaláltam a kegyelmes urat!

GRÓF
Hál'Isten, ez Pedrillo. Egyedül vagy?

PEDRILLO
Most jöttem Sevillából, lóhalálban.

GRÓF
Állj ide mellém és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

PEDRILLO
(torkaszakadtából üvölti) Egy árva apródot sem találtam!!! Itt a csomag!!!

GRÓF
(ellöki) Barom!

PEDRILLO
A kegyelmes úr mondta, hogy ordítsak.

GRÓF
(még mindig fogja Figarót) Hogy meghallják és idejöjjenek. - Hé, emberek; ide, ide! Mindenki!

PEDRILLO
Figaro is itt van, meg én is, mi baja a kegyelmes úrnak?

BARTOLO
(Figarónak) Látod, amint jelt adtál máris jöttünk...

GRÓF
(a baloldali pavilonra mutat) Pedrillo, állj az ajtó elé. (Pedrillo odamegy)

BAZILIO
(halkan, Figaróhoz) Rajtakaptad Suzanne-nal?

GRÓF
(Figaróra mutat) Ti pedig fogjátok közre ezt az embert! Az életetekkel feleltek érte!

BAZILIO
Ha! ha!

GRÓF
(dühöngve) Kuss! (Figaróhoz, jeges hangon) Lovag úr, hajlandó válaszolni a kérdéseimre?

FIGARO
(hidegen) Mi mást tehetnék, uram, hiszen ön itt mindenki felett uralkodik, kivéve saját magát.

GRÓF
(fékezve magát) Magamat kivéve?

ANTONIO
Ez már beszéd.

GRÓF
(megint dühbe gurul) De ami a legjobban felbőszít, az az, ahogyan megjátsza itt a nagy egykedvűt.

FIGARO
Nem vagyunk mi katonák, akik nem tudják, miért ölnek, és miért kell meghalniuk. Ami engem illet, én tudni akarom, hogy mért dühöngök, ha már dühöngök.

GRÓF
(magánkívül) Megőrülök! (összeszedi magát) Jóember, ne játssza meg magát! Volna szíves elárulni, ki volt az a hölgy, akit az imént ebbe a pavilonba vezetett?

FIGARO
(gonoszul a másikra mutat) Abba ott?

GRÓF
(gyorsan) Ebbe itt!

FIGARO
Vagy úgy. Egy ifjú hölgyet, aki kitüntetett a kegyeivel.

BAZILIO
(döbbenten) Hoppá!

GRÓF
Hallották, uraim?

BARTOLO
(döbbenten) Hallottuk.

GRÓF
(Figarónak) És az ifjú hölgy, tudomása szerint, nincs másutt elkötelezve?

FIGARO
(hidegen) Tudtommal egy nagyúr járt utána egy darabig, de aztán vagy elhanyagolta, vagy én jobban tetszettem neki, mert ma már engem tüntet ki a kegyeivel.

GRÓF
(élénken) Kitünt... (összeszedi magát) Legalább őszinte! mert amit most bevallott, uraim, azt esküszöm, a saját fülemmel hallottam, éspedig a cinkosa szájából.

HÜBELE
Ci-inko-osa!

GRÓF
(magánkívül) Ha már a szégyenem nyilvános, legyen nyilvános a bosszúm is!

ANTONIO
Nagyon helyes.

HÜBELE
(Figaróhoz) Most akkor ki vo-olt a másik fe-eleségével?

FIGARO
(nevetve) Egyikünknek sem volt ebben az örömben része.

GRÓF
(a pavilonban beszél, valakit húz kifelé, akit még nem látunk) Ne ellenkezzen asszonyom, ön elveszett, ütött az utolsó órája! (kijön, anélkül, hogy megnézné) Milyen szerencse, hogy nincs élő záloga e meggyűlölt kapcsolatnak...

FIGARO
(felkiált) Chérubin!

GRÓF
Az apródom?

BAZILIO
Ha! ha!

GRÓF
(magánkívül, félre) Már megint ez az elátkozott apród! (Chérubinnak) Mit művelt maga odabent?

CHÉRUBIN
(félénken) Elrejtőztem, ahogy parancsolni tetszett.

PEDRILLO
Ezért kellett agyonhajszolni azt a szegény lovat!

GRÓF
Eredj, Antonio; vezesd bírája elé a gyalázatost, aki megszégyenített.

HÜBELE
A kegyelmes asszonyt keresi ott méltóságod?

ANTONIO
A szakramentumát, a gondviselés akarta így; amit itt a környéken tetszett mostanában művelni...

GRÓF
(dühöngve) Befelé! (Antonio bemegy)

GRÓF
Meglátják uraim, hogy az apród nem egyedül volt odabent.

CHÉRUBIN
(félénken) Kegyetlen sors lett volna osztályrészem, ha egy együttérző lélek nem édesíti meg keserűségét.

ANTONIO
(kézen fogva hoz valakit, akit még nem látunk) Rajta, kegyelmes asszony, ne kéresse magát, jöjjön ki, hisz tudjuk, hogy bement.

FIGARO
(felkiált) A kis kuzin!

BAZILIO
Ha! ha!

GRÓF
Fanchette!

ANTONIO
(megfordul és felkiált) A teringettét, méltóságos uram! Nem jó tréfa volt engem beküldeni, hogy most az egész világ láthassa, hogy az én lányom okozta az egész kavarodást!

GRÓF
(magánkívül) Honnan tudhattam volna, hogy odabent van? (be akar menni)

BARTOLO
(elé lép) Engedje meg gróf úr, ez a helyzet egyre zavarosabb. Én még nem vesztettem el a hidegvéremet. (bemegy)

HÜBELE
A szálak e-egyre kuszábbak.

BARTOLO
(bent beszél, aztán kijön) Ne féljen, asszonyom, nem bántja senki. Felelek érte. (megfordul és felkiált) Marcellina!...

BAZILIO
Ha, ha!

FIGARO
(nevet) Ez maga a téboly! Anyám is benne van?

ANTONIO
Ez csak egyre rosszabb lesz!

GRÓF
(magánkívül) Kit érdekel? A grófné...

GRÓF
Na végre! Előjött! (erőszakosan karon ragadja) Mit gondolnak, uraim, mit érdemel egy gyűlöletes... (Suzanne térdre veti magát a gróf előtt, a fejét lehajtja) Nem és nem! (Figaro térdre veti magát a másik oldalon)

GRÓF
(még hangosabban) Nem és nem! (mindenki térdreveti magát, Hübele kivételével)

GRÓF
(magánkívül) Még ha százan kérnétek, akkor sem!

GRÓFNŐ
(térdre veti magát) Hogy többen legyenek, csatlakozom.

GRÓF
(nézi a grófnőt és Suzanne-t) Mi ez, mit látok?

HÜBELE
(nevet) A mindenit! E-ez a kegyelmes asszony.

GRÓF
(fel akarja emelni a grófnőt) Mi? Ez ön volt, grófnő? (könyörgő hangon) Csak a nagylelkű bűnbocsánat...

GRÓFNŐ
(nevetve) Nem és nem! mondaná maga az én helyemben; és én, ma már harmadszor, feltétel nélkül megadom. (felemelkedik)

SUZANNE
(felemelkedik) És én is.

MARCELLINA
(felemelkedik) És én is.

FIGARO
(felemelkedik) És én is; visszhang van itt! (mindenki felemelkedik)

GRÓF
Visszhang! - Túl akartam járni az eszükön és ők úgy bántak velem, mint egy gyerekkel!

GRÓFNŐ
(nevetve) Ne bánja, gróf úr.

FIGARO
(térdét kalapjával porolva) Egy ilyen nap, mint a mai, a legjobb iskola egy nagykövetnek.

GRÓF
(Suzanne-nak) És a gombostűvel összetűzött levélke?...

SUZANNE
A kegyelmes asszony diktálta.

GRÓF
Akkor a válasz is neki jár. (kezet csókol a grófnőnek)

GRÓFNŐ
Mindenki megkapja, ami neki, jár. (az erszényt Figarónak, a briliánst Suzanne-nak adja)

SUZANNE
(Figarónak) Még egy hozomány.

FIGARO
(megütögeti a kezében levő erszényt) A harmadik. Ezt volt a legnehezebb összehozni.

SUZANNE
Mint a házasságunkat.

NAPLOP
És a menyasszony harisnyakötőjét megkapom?

GRÓFNŐ
(előrántja a keblében őrizgetett szalagot és a földre dobja) A harisnyakötő? Rajtam a menyasszony ruhája, tessék! (a fiúk föl akarják kapni)

CHÉRUBIN
(aki a legéberebb, odafut, felkapja és így szól) Aki ezt akarja, annak tőlem kell elszednie.

GRÓF
(nevetve, az apródhoz) Csiklandós uraság, megmondaná végre, hogy mit talált olyan mulatságosnak abban, hogy pofonvágták?

CHÉRUBIN
(hátrál, félig kivonva kardját) Engem, ezredes úr?

FIGARO
(komikus haraggal) Az én képemen csattant; így tesznek igazságot a nagyok!

GRÓF
(nevet) Az ő képén. Ah, ah, ah, mit szól ehhez az én édesem?

GRÓFNŐ
(Tűnődéséből felriadva, mély átéléssel) Igen, kedves gróf, egy életen át, és fenntartás nélkül, erre megesküszöm.

GRÓF
(a bíró vállára csap) És önnek, kedves de Hübele úr, mi a bírói véleménye a dolgok jelen állásáról?

HÜBELE
E-erről az e-egészről, gróf úr kérem?... Há-át nem is tudom ho-ogy mit mondjak: ez az álláspontom...

MIND EGYÜTT
Bölcs ítélet!

FIGARO
Szegény voltam: megvetettek. Látták, hogy eszem is van: meggyűlöltek. Most, hogy szép feleségem és csinos vagyonom lett...

BARTOLO
(nevetve) Megnyered mindenki szívét.

FIGARO
Lehetséges ez?

BARTOLO
Ismerem az embereket.

FIGARO
(a nézőket üdvözölve) A feleségemet és a vagyonomat kivéve mindenem az önöké.