Tizedik fejezet
Homár-humor
Az Ál-Teknőc nagyot sóhajtott, s egyik talpával megtörülte a szemét. Alice-re nézett, szólni akart, de nem bírt. A zokogás elfojtotta hangját.
- Mintha csont akadt volna a torkán - mondta a Griffmadár, és rázni kezdte, majd döngetni a hátát.
Az Ál-Teknőc végül visszakapta a hangját, de patakzó könnyek közt folytatta:
- Te bizonyára nem sokat éltél a tenger fenekén.
- Semeddig se - szólt közbe Alice.
- Talán még sohasem is láttál homárt1?
- De már ettem is egyszer - kezdte Alice, de aztán sietve visszaszívta. - Nem, még soha.
- Akkor hát nem is tudhatod - folytatta az Ál-Teknőc -, hogy milyen a homár-humor.
- Nem, nem tudom - szólt Alice. - Milyen?
- Hát mindenekelőtt a táncos kedvben nyilvánul meg - kezdte a Griffmadár. - Előbb valamennyien fölállunk a tengerparton egy hosszú sorban.
- Két hosszú sorban! - üvöltött az Ál-Teknőc. - Fókák, Teknősbékák, Lazacok meg a többiek is, valamennyien. Aztán eltisztítjuk az útból a medúzákat...
- Ami nem kis időt vesz igénybe - vágott közbe a Griffmadár.
- Aztán két lépés előre...
- Ki-ki egy homárral! - ordított a Griffmadár.
- Az magától értetődik - mondta az Ál-Teknőc. - Két lépést előre... - Aztán homárcsere, és két lépés vissza - üvöltött a Griffmadár.
- Ha ez megvan - folytatta az Ál-Teknőc -, akkor...
- Akkor be kell dobni a homárokat... - sikított a Griffmadár, s egy nagyot ugrott.
- A tengerbe, amilyen messzire csak bírod! - fejezte be az Ál-Teknőc.
- Most villámsebesen utánuk kell úszni - vijjogott a Griffmadár.
- Bukfencet vetni a vízben - visított az Ál-Teknőc, vadul ugrándozva.
- Ismét homárcsere - sikította a Griffmadár.
- Vissza a partra, és kész az első figura - mondta az Ál-Teknőc, hirtelenül leeresztve a hangját.
Ezzel mindketten ismét leültek, elkomorodtak, és Alice-re pillantottak, mintha nem is ők ugrabugráltak volna őrültek módjára az imént.
- Szép tánc lehet - mondta Alice tétován.
- Akarod látni? - kérdezte az Ál-Teknőc.
- Jaj, de szeretném! - mondta Alice.
- Gyere, táncoljuk el az első figurát - mondta az Ál-Teknőc a Griffmadárnak. - Homár nélkül is menni fog. Melyikünk énekeljen?
- Énekelj te, én már elfelejtettem a szövegét - mondta a Griffmadár.
Kézen fogták egymást, és lassan, ünnepélyesen táncolni kezdtek.
Közben néhányszor rá-ráléptek Alice lábára, amikor éppen arra keringtek. Elülső lábukkal az ütemet verték. Az Ál-Teknőc lassan, bánatosan rázendített :
|
Édes Csiga, szedje lábát! Letiporja farkamat - szól a Keszeg - az a Delfin, aki mögöttünk halad. Lám, a Homár meg a Teknőc kinn vár már a fövenyen, Nemde, ugye? Nemde, ugye? Ön is táncol odalenn? Fogalma sincs, milyen jó lesz, mihelyt egyszer kijutunk, Szól a Csiga: Nagy út kérem! Ferdén pislant szeme: nem! Ő ugyan nem, ő bizony nem, nem táncol a fövenyen, Ej, lári-fári - így szól a pikkelyes barát -, Ha messzi tán a brit part, közel a francia, Ugye, nemde, nemde, ugye, nem marad már idelenn? |
- Köszönöm szépen, nagyon érdekes tánc volt - mondta Alice, aki örült, hogy már vége van. - A vers is tetszett. De sok mindent szeretnék még kérdezni, ha szabad - kérlelte az Ál-Teknőcöt.
- Kérdezz - bátorította az Ál-Teknőc.
- Mivel szabják ki a báliruhákat? - kérdezte Alice.
- A Rák ollójával - felelte az Ál-Teknőc.
- Ki írja a báli meghívókat? - kérdezte Alice.
- A Tintahal - felelte az Ál-Teknőc.
- Sokan vannak az ilyen bálon? - kérdezte Alice.
- Úgy szorongunk, mint a heringek - felelte az Ál-Teknőc.
- A Tok is ott van? - kérdezte Alice.
- Hogyne - felelte az Ál-Teknőc. - Bál után abba rakják a zenészek a hegedűjüket.
- Az Angolna tud-e angolul ? - kérdezte Alice.
- Csak szeretne - felelte az Ál-Teknőc. - Amint a neve is mutatja. Angolna, de nem tud szegény.
- Miért hallgat annyira a Kecsege?
- Erre a kérdésedre most egy verssel válaszolok - felelte az Ál-Teknőc. - Jól figyelj ide:
|
Nem beszél a Kecsege, de aki bölcs, fecseg-e? |
- Jegyezd meg, kislány, hogy a bölcs mindig hallgat.
"Azért beszél ez annyit" - gondolta Alice, de nem mondta, hanem azt kérdezte: - Most tessék megmagyarázni azt: miért van a Kecsegének a szájába dugva a farka, és miért van zöld mártással leöntve?
- Dehogyis van zöld mártással leöntve - felelte az Ál-Teknőc. - Hiszen azt lemosná róla a tengervíz. De az már igaz, hogy a farka a szájába van dugva.
Az Ál-Teknőc most akkorát ásított, hogy majd elnyelte Alice-t, aztán így szólt a Griffmadárhoz:
- Magyarázd el neki, hogy miért van a Kecsegének a farka a szájába dugva.
- Azért - kezdte a Griffmadár -, mert ő is részt vett a homárok táncában, őt is belehajították a tengerbe. De olyan messzire dobták, hogy a farka a szájába csapódott, s azóta is úgy maradt.
- Köszönöm a magyarázatot - szólt Alice -, nagyon érdekes volt.
- Most talán te beszéld el, hogy mi minden történt veled - unszolta a Griffmadár Alice-t.
- Jaj, sok mindent beszélhetnék arról, ami ma reggel óta történt velem - mondta Alice félénken. - De a tegnapi dolgokról nem is beszélek, mert tegnap még nem az voltam, aki ma vagyok.
- Nem értem. Magyarázd ezt meg - szólt az Ál-Teknőc.
- Nem, előbb beszéld el, mi történt veled - türelmetlenkedett a Griffmadár. - A magyarázatok hosszúak és unalmasak.
Alice tehát elbeszélte, mi minden történt vele attól a perctől kezdve, hogy megpillantotta a fehér Nyuszit. Eleinte egy kicsit félt, mert a Griffmadár meg az Ál-Teknőc egészen közel húzódott hozzá, s tágra nyitott szemmel, tátott szájjal hallgatta, de aztán lassacskán bátorságra kapott. Az Ál-Teknőc meg a Griffmadár mindaddig nyugodtan hallgatta, amíg Alice oda nem ért, ahol a Hernyónak elszavalta a Te öreg vagy, apámat. Itt az Ál-Teknőc hatalmasat fújt.
- Ez bizony fölöttébb különös - jegyezte meg.
- Világéletemben nem hallottam ilyesmit - csodálkozott a Griffmadár is.
- Vagyis a versnek egészen más értelme lett, mint volt - tűnődött az Ál-Teknőc. - Ejnye, szólj neki, hogy szavaljon valamit - tekintett a Griffmadárra, mintha az jobban tudna hatni Alice-re.
- Állj föl szépen, és szavalj el nekünk valami nagyon komoly és tanulságos verset - szólt a Griffmadár.
"Hogy parancsolgatnak nekem ezek az állatok. Kikérdeznek a leckémből - gondolta Alice. - Akár az iskolában."
De azért fölállt, meghajolt, s minthogy még mindig a homár-humor járt az eszében, ezt a fura verset szavalta el:
|
Így szól a homár, s a hangja remeg: megfőttem pirosra, az ízem remek, de úgy keserít ez a céklaszinem, nem kéne cukorral beszórni fejem? |
- Én ugyan nem ilyen verseket mondogattam gyerekkoromban jegyezte meg a Griffmadár.
- Sohase hallottam még - fontoskodott az Ál-Teknőc. - Zavaros történet lehet, mert nemigen értem.
Alice nem szólt. Csak leült, arcát tenyerébe temette, s azon gondolkozott, vajon fog-e még valaha értelmes dolog is történni vele ebben az életben.
- Talán magyaráznád meg - mondta az Ál-Teknőc.
- Úgyse tudja megmagyarázni - mondta a Griffmadár. - Inkább szavaljon el egy másik verset.
- Miért főtt meg a homár, s ha megfőtt, mért beszél? - kérdezte az Ál-Teknőc. - Egy betűt se értek belőle.
- Szavalj el egy másik verset-ismételte a Griffmadár türelmetlenül. - Azt, amelyik úgy kezdődik: A kert alatt...
Alice nem mert ellenkezni, noha érezte, hogy ismét felsül. Remegő hangon fújta:
|
A kert alatt mentem, szemem-szám elállt: a Tigris a Lúddal együtt vacsorált; közöttük egy lábas, a lábasból meg ki combot, ki szárnyat, ki kiskörmit vett. |
- Mi a csudának mondod folyton ezeket a verseket - vágott közbe az Ál-Teknőc -, ha magyarázatot nem fűzöl hozzájuk? Ilyen zavaros dolgokat még sohasem hallottam.
- Igen, jobb is, ha abbahagyod - mondta a Griffmadár.
Alice csak örült a javaslatának.
- Mi lenne, ha bemutatnánk a tengertánc egy másik figuráját? - folytatta a Griffmadár. - Avagy netán jobb szeretnéd, ha az Ál-Teknőc dalolna neked valamit?
- Ó, igen, kedves Ál-Teknőc, ha lenne olyan szíves! - unszolta őt Alice olyan mohón, hogy a Griffmadár még meg is sértődött egy kicsit.
- Az ízlések különbözőek - dörmögte. - Hát akkor énekeld el neki, öregem, a Teknőc-levesről szóló dalt, jó?
Az Ál-Teknőc mélyet sóhajtott, és aztán sírástól reszkető hangon rákezdte:
|
Pompás leves, ízes, jó hullámzik, mint kerek tó! Ugyan ki nem szereti? Kis kanalam kimeri. Kimerem, mert szeretem, |
- Énekeljük el mi is - kiáltott a Griffmadár.
Az Ál-Teknőc már hozzá is fogott volna, de akkor valaki bekiáltott:
- Kezdődik a törvényszéki tárgyalás!
- Gyere - sürgette a Griffmadár Alice-t. Kézen fogta, s máris vitte, meg se várta, míg az Ál-Teknőc befejezi az énekét.
- Miféle törvényszéki tárgyalás lesz? - lihegte Alice futás közben.
A Griffmadár azonban csak ennyit mondott:
- No, gyere, gyere. - S egyre gyorsabban futottak, és egyre halkabban hozta feléjük a szél az Ál-Teknőc szomorú énekét:
|
Pompás leves, ízes, jó hullámzik, mint kerek tó! |
| Tartalomjegyzék | 11. fejezet |