András, III. (1265 körül – Buda, 1301. jan. 14.): 1290-től 1301-ig király. Utószülött István és Morosini Tomasina fia, két házassága (Fenenna kujaviai hg.-nővel 1290-ben és Habsburg I. Albert császár leányával, Ágnessel 1296-ban) közül az elsőből egy leánya, Erzsébet született. Velencében nevelkedett. A Kőszegiek már 1278-ban, majd 1287-ben és 1289-ben is felléptették IV. László ellenében, de a trónt egyik alkalommal sem sikerült elfoglalnia. IV. László halála után a m. egyház vezetőinek, Ladomér esztergomi és Hont-Pázmány nembeli János kalocsai érsek segítségével jutott trónra. 1290. július 23-án koronázták meg. Uralmának fő támasza a pápaság által támogatott Anjouk ellen és a bárói oligarchiával szemben mindvégig a nemességgel szövetkező m. főpapság volt. Ez világosan kitűnik az 1290–91. és az 1298–99. évi törvényekből egyaránt, amelyeknek a bárók ellen hozott intézkedéseit csak hellyel-közzel hajtották végre. Ez utóbbi törvény azt is elrendelte, hogy a kir. tanácsát választott nemesi tagokkal kell kiegészíteni. Uralmának egész idejét a különböző bárói szövetségekkel vívott harc töltötte ki. Utóbb helyzetét az is súlyosbította, hogy az 1298-ban meghalt Ladomér utódjává választott Bicskei Gergely a pápa által pártfogolt trónkövetelő mellé állt, de végül az Anjou-ház trónigénye ~ haláláig nem valósult meg. Külpolitikája eleinte a Habsburgok ellen irányult (ausztriai háborúját az 1291. aug. 26-i hainburgi béke fejezte be), 1296-ban azonban Habsburg Ágnest vette feleségül, 1298-ban pedig komoly katonai segítséget nyújtott apósának vetélytársa ellen a német királyságért folyó háborúban. Halála után a budai ferencesek Szent János-templomában temették el. Vele kihalt az Árpád-ház férfiága, származása miatt régebbi irodalmunkban „Velencés”-nek nevezik. – Irod. Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt (Bp., 1899).