Áprily Lajos, Jékely János Lajos (Brassó, 1887. nov. 14. – Bp., 1967. aug. 6.): költő, műfordító, a Kisfaludy Társaság (1930) és az MTA l. tagja (1934–49), József Attila-díjas (1954). Jékely Zoltán költő apja. 1899-ben családja Kolozsvárra költözött, tanulmányait ott folytatta a ref. kollégiumban és az egy.-en. Magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett. 1909 őszétől a nagyenyedi kollégiumban tanított. 1911-ben feleségül vette Schéfer Idát. Tanártársa volt Berde Mária és 1920 után Octavian Sireagut, aki később számos versét románra fordította. Néhány verse 1918-ban megjelent az Új Erdély c. lapban, itt használta először az ~ nevet. Az Erdélyi Szemlében 1919 végén és 1920 elején megjelent öt versciklusból álló Falusi elégiában a falu képeit idézi elégikus hangon. Ez a munkája megszerezte számára Reményik Sándor, Kós Károly, Sipos Domonkos barátságát, bekerült az irodalmi életbe. 1919 után a kollégium vezetőségével együtt felismerte azokat a feladatokat, amelyek elé az új helyzet állította: folytatni az anyanyelvi oktatást, továbbadni a nemzeti műveltség értékeit és megteremteni a román néppel való együttélés lehetőségeit. A kollégium 1923 nyarán Dijonba küldte francia nyelvtanfolyamra. Költeményei jelentek meg az Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Napkelet, Vasárnapi Újság hasábjain és önálló kötetekben: neve Mo.-on is ismert lett. 1924-ben elvállalta Kolozsvárott az Ellenzék c. lap vasárnapi irodalmi mellékletének szerkesztését először Kuncz Aladárral együtt, 1925. ápr.-tól egyedül. 1925. szept.-ben visszatért Enyedre, de a mellékletet továbbra is szerk. 1926 őszétől a kolozsvári ref. kollégiumban tanított. 1926-ban a marosvécsi várban létrejött Erdélyi Helikon munkaközösség őt kérte fel hasonló nevű folyóiratának szerkesztésére. Ebben megkísérelte az erdélyi m. irodalmi egységfront megvalósítását. 1929 tavaszán lemondott a szerkesztésről és Bp.-re költözött. Itt a Lónyai utcai ref. gimn.-ban tanított és a Protestáns Szemlét szerk. (1930–38). Szerkesztő társa Ravasz László volt, reá az irodalmi rész irányítása tartozott. 1934. szept.-től a Baár-Madas Leánynevelő Intézet ig.-ja volt. Aránylag kevés kötete látott napvilágot ebben az időben: Az aranymosó balladája (Kecskemét, 1934), A láthatatlan írás (Bp., 1939). 1943-ban a zsidótörvényt nem volt hajlandó végrehajtani isk.-jában, és lemondott állásáról. 1945-ben rövid ideig szerk. az Új Magyar Asszony c. lapot, utána visszavonult. A Visegrád melleti Nagyvillám-dűlő völgyébe költözött. Lírája egy magányosságra kárhoztatott humanista őszinte vallomása. Költészetének egyik ihlető ereje az erdélyi természet. Formaművészetére játékosság és műgond jellemző. Műfordítói munkássága egész életén át tartott. Fiatal korában Hofmannsthal, Liliencron és Stefan George verseit ültette át magyarra. Az aranyszarvas (Bp., 1964) német, francia, angol, lengyel, orosz, kínai és latin költők fordításait tartalmazza, a halála után megjelent Tavaszi tüzek (Bukarest, 1969) pedig román költőkét. Három drámája, az Idahegyi pásztorok, az Oedipus Korinthosban és A bíboros – az első kettő megjelent az Ábel füstje (Bp., 1957), az utóbbi az Akarsz-e fényt? (Bp., 1969) c. kötetben – lírai alkotás, belső hangulatának kivetítése a mondai világba. Lefordította Ibsen Peer Gynt-jét, Schiller Wallensteinjét és Shakespeare Julius Caesarát. Legsikerültebb Puskin Anyeginjének magyarra költése. Kívánsága szerint Visegrádon temették el. Halála után, 1973-ban A bíboros c. tragédiáját bemutatták a Gyulai Várszínházban. – M. Legszebb versei (válogatta Kemény János, Bukarest, 1969); Megnőtt a csend (összegyűjtött versek, szerk. és az előszót írta Győri János, Bp., 1972); Őszi muzsika (versek, műfordítások; válogatta, a bevezetést írta és a függeléket összeállította Máthé József, Kolozsvár, 1976); Válogatott versei (válogatta és szerk. Jékely Zoltán, életrajzot írta Győri János, Bp., 1977). – Irod. Győri János: Á. L. alkotásai és vallomásai tükrében (Arcok és vallomások, Bp., 1967); Melich János üdvözlő beszéde Á. L.-hoz (Akad. Ért., 1938); Bozóky Éva: Beszélgetés Á. L.-sal (Könyvtáros, 1966. I. sz.); Sőtér István: Á. L. (Tisztuló tükrök, Bp., 1966); Czine Mihály: Á. L. emlékezete (Kortárs, 1967. II. sz.); Tüskés Tibor: A költő Á. L. (Új Írás, 1967. 9. sz.); Tolnai Gábor: Á. L. (Élet és Irod., 1968. 6. sz.); Jancsó Elemér: Á. L. emlékezete (Művelődés, 1969. 3. sz.); Németh László: Á. L. (Két nemzedék, Bp., 1970); Rónay György: Á. L. (A nagy nemzedék, Bp., 1971); Vita Zsigmond: Á. L. Az ember és a költő (az író műveinek és a róluk szóló irod. teljes bibliográfiájával, Bukarest, 1972); Lengyel Balázs: Á. L. sírjánál (Hagyomány és kísérlet, Bp., 1972); Nemes Nagy Ágnes: Az első költő. Á.-ról (Hatvannégy hattyú, Bp., 1975); Csép Ibolya: Észak felé. Á. L. európai körutazásáról kiadatlan naplója alapján (Korunk, 1976. 6. sz.); Ugrin Aranka: „Álom egy könyvtárról.” Á. L. beszéde könyveiről, könyvélményeiről (Magy. Kszle, 1976. 3. sz.); Czine Mihály: Á. L. emlékezete (Kortárs, 1977. II. sz.); Lengyel Balázs: Az Aranyszarvas, Á. L. versfordításai (Közelképek, Bp., 1979); Kis Pintér Imre: „Köszönöm a figyelmet, olvasók” (Á. L.: Akarsz-e fényt? ) (Helyzetjelentés, Bp.; 1979 – Szi. Jékely Zoltán verse Á. L. Válogatott versei c. kötetben (Bp., 1977); Szalkai Lajos: Jelentés a völgyből. Á. L. halála évfordulóján (vers, Dunakanyar Tájékoztató, 1977. 2. sz.); Kalász Márton: Á. biztatta rigó (vers, Új Írás, 1977. 9. sz.).