Áron Nagy Lajos (Bp., 1923. nov. 7. – Székesfehérvár, 1981. jan. 6.): festő, Munkácsy-díjas (1956, 1967). 1933–1938 között a Képzőművészeti Főisk.-n Benkhard Ágost növendéke volt. 1938-ban Balló Ede-ösztöndíjat nyert, mellyel bejárhatta Ny-Európa több országát. 1939 óta Székesfehérváron élt, rajzpedagógusként működött. Rendszeres résztvevője volt orsz. tárlatoknak és az É-dunántúli Területi Szervezet kiállításainak. Bp.-en a Fényes Adolf Teremben (1955), Székesfehérvárott (1959 és 1983 között többször), Győrben (1969), Egerben (1973), Veszprémben (1966, 1976) és Bp.-en a Bolgár Kulturális Központban (1980) voltak fontosabb egyéni kiállításai. Leggyakoribb témája a táj, legkedvesebb műfaja, technikája az akvarell. A hazai velencei tavi, dunántúli vidék mellett szlovák és D-európai tájak is megihlették. Festészetét leginkább a harmincas évek poszt-impresszionista hagyománya jellemezte, bár szerkezetes és dekoratív foltfestéssel is kísérletezett. Középületben álló murális alkotásai: Csongor és Tünde pannója (Székesfehérvár, Vörösmarty Színház); Az ezeréves Fehérvár, c. nagyméretű festménye (Székesfehérvár, Velence Szálló). Képeinek egy része a székesfehérvári István Király Múz.-ban látható. Munkásságát több díjjal és kitüntetéssel jutalmazták: Alba Regia-díj 1958); Csók István-díj (1965).