Bakay Lajos (Hódmezővásárhely, 1880. jún. 5. – Bp., 1959. nov. 26.): sebészorvos, egyetemi tanár. Bp.-en végezte egy.-i tanulmányait. 1903–04-ben tanársegéd az anatómiai intézetben, majd a sebészeti klinikán működött 1908-ig. Dollinger Gyula tanítványa. 1914-től magántanár. Előbb a Fehér Kereszt Gyermekkórházban sebészfőorvos; 1918-tól a pozsonyi, majd a pécsi egy. sebészeti tanszékének tanára. 1926-tól 1945-ig a bp.-i egy, tanára és a II. sz. Sebészeti Klinika ig.-ja. 1925–26-ban a pécsi, 1942-43-ban pedig a bp.-i egy. rektora. Az 50-es évektől kezdve a fővárosi kórházaknál sebészkonziliárius és a klinikopatológiai anyag kiértékelését végezte. 1939-től a Felsőház tagja. Feloszlatásáig az Orsz. Orvosi Kamara elnöke. Tudományos munkássága a nyelőcsőszűkületek plasztikai megoldásával, a csonttuberkulózis gyógyításával, csontsérülésekkel és a vegetatív idegrendszer sebészetével kapcsolatos. Ezekkel foglalkozó munkái hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. – F. m. A gáttáj sérveiről (1906); Csontüregek pótlásáról (1910); Érvarratról, érátültetésről (1911); Gümős csigolyagyulladás után támadt tályogok szerepe (1911); Sérülés utáni koponyaüregbeli vérzésekről (Bp., 1913); Prothetikai kérdésekről (1924); A nyelőcső pótlásáról (1924); A bárzsingrákról (1925); A duodenum passage zavarairól (1925). – Irod. Molnár Béla Emil: B. L. (Orv. Hetil., 1959. 50. sz.)