Bálint Gábor (Szentkatolna, 1844. márc. 4. – Temesvár, 1913. máj. 26.): nyelvész, egyetemi tanár. Bécsben, majd Pesten jogot tanult, közben a keleti ak.-n perzsa és arab nyelvvel is foglalkozott. Az MTA támogatásával 1869-től 1874-ig Kazánban és Mongolo.-ban tanulmányozta a mongol és mandzsu nyelveket. 1874-ben hazatért, hogy gyűjteményét feldolgozza. 1875-ben a bp.-i egy.-en magántanár. 1879-ben Töröko.-ban állami szolgálatba lépett, 1877-90-ben Athénben arab és török nyelvet tanított. 1891-ben hazatért. 1895-96-ban részt vett Széchenyi Béla ázsiai expedíciójában. 1897-től 1912-ig, nyugdíjazásáig a kolozsvári egy.-en az urál-altaji összehasonlító nyelvészet tanára. Az eszperantó nyelv terjesztésének mo.-i úttörője, 1897-ben a kolozsvári egy.-en eszperantó nyelvtanfolyamot tartott. Munkái közül jelentősek kazáni tatár nyelvtanulmányai, a mandzsu és a burját-mongol nyelvjárásról szóló értekezései. A magyar-mongol nyelvrokonságról (1877) és a m. őstörténetről azonban zavaros és kalandos elméletekhez ragaszkodott. – F. m. Kazáni-tatár nyelvtanulmányok (I–III. füz., Bp., 1875–77); Kabard nyelvtan (Kolozsvár, 1900); A honfoglalás revíziója (Kolozsvár, 1901).