Kezdőlap

Baló József (Bp., 1895. nov. 10.Bp., 1979. okt. 10.): orvos, patológus, egy.-i tanár. Kossuth-díjas (1955), az MTA tagja (l. 1940, 1956; r. 1946, 1973). Családja Erdélyből származott. A bp.-i tudományegy.-en 1913-ban megkezdett tanulmányait az I. világháború megszakította, de már 1917-től hallgatóként a bp.-i egy. I. sz. Kórbonctani Intézetében és az István Kórházban dolgozott. Orvosi tanulmányait 1919-ben fejezte be. 1922–24-ben Rockefeller-ösztöndíjjal Baltimore-ban a Johns Hopkins Egy.-en, valamint Bostonban a hygiéniai intézetben dolgozott. 1926-ban a bp.-i Pázmány Péter Tudományegy. Orvosi Karának magántanárává nevezték ki, és az István Kórház főorvosa lett. A kórházban végzett boncolásai kapcsán észlelte és leírta (Magy. Orv. Archívum, 1927. 2. füzet) az agy korábban nem ismert betegségét, a leukoencephalitis periaxialis concentricát, az agy koncentrikus sclerosisát, melyet azóta Baló-féle betegség néven tart számon a szakirodalom. 1928-ban a szegedi Ferencz József Tudományegy. Kórbonctani Tanszékére nyert kinevezést. 1932–33-ban,illetve 1941–42-ben az orvosi kar dékánja, 1939–40-ben az egy. rektora, majd 1945 őszéig a tanszék vezetője. 1931-ben virológiai tanulmányait A láthatatlan kórokozók. Filtrálható vírusok (Bp., 1931) c. könyvében foglalta össze, mely német nyelven is megjelent. A vastagbél-polyposisra vonatkozóan kiterjedt összehasonlító vizsgálatokat végzett (emberen, sertésen, szarvasmarhán) tanítványával, Korpássy Bélával. Eredményeiket német nyelvű monográfiájukban (Warzen, Papillome und Krebe, Leipzig-Bp., 1936) foglalták össze. Az idegrendszer demyelinisatiójával járó káros folyamatokra vonatkozó tapasztalatairól 1940-ben jelent meg könyve német nyelven (Die Erkrankungen der weissen Substanz des Gehirns und des Rückenmarks, Leipzig-Bp.). 1945 őszétől 1946-ig a bp.-i egy. Törvényszéki Orvostani, 1945-től 1967-ig, nyugállományba vonulásáig a bp.-i Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézet (a későbbi I. sz. Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézet) vezetője, ahol nyugdíjas tudományos tanácsadóként még több mint egy évtizeden át dolgozott. Az érbetegségekre, az arteriosclerosisra vonatkozó (Szegeden megkezdett) tanulmányait a bp.-i intézetben folytatta. Az artériák elasztikus rostjainak pusztulását előidéző okok után kutatva -a vezetése alatt álló intézet biokémiai laboratóriumát vezető-feleségével, dr. Banga Ilonával közösen felfedezték a pancreas elastase enzimet, amiért Kossuth-díjat kaptak. Harmadik fő kutatási területén, a daganatpatológiában is jelentős eredményeket ért el. A hazai kísérletes daganatkutatás egyik megalapítója és kiemelkedő művelője volt. Mo.-on elsőként mutatta ki a vírusok szerepét a daganatok keletkezésében. Nemzetközileg is jelentős munkásságot fejtett ki a tüdőrák patológiájában (Lungenkarzinom und Lungenadenom, Bp., 1957, 1959, m.-ul: Tüdőrák és tüdőadenoma, Bp., 1960). Széleskörű tudományos munkásságát hat monográfia, mintegy 300 közleménye és több kiadást megért tankönyve, valamint számos hazai, nemzetközi társ.-i tagság és kitüntetés tükrözi. 1947-tól a Magy. Patológus Társ. elnöke, az Igazságügyi Orvosi Tanács tagja. 1965-ben a Szegedi Orvostudományi Egy. t. doktora címet kapta. Semmelweis-emlékéremmel tüntették ki. 1975-ben elsőként kapta meg az Onkológus Társ. újonnan alapított Krompecher Ödön-emlékérmét. – További m. Kórbonctan 1. Általános rész (Bp., 1948, 1962); Kórbonctan 2. Részletes rész (Bp., 1952, 1961). – Irod. Lapis Károly:Dr. B. J. (1895–1979) (Orv. Hetil., 1979).