Balsay István (Sopron, 1907. máj. 30. – Bp., 1984. jún. 11.): vaskohómérnök, egyetemi tanár. 1929-ben a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főisk.-a szerzett oklevelet. 1929-35-ben a MÁVAG diósgyőri acélművében, 1935–38-ban a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Rt. ózdi acélüzemében mérnök, 1938-tól üzemfőnök, 1945-47-ben a vállalat bp.-i központjában főmérnök; 1949-ben a Nehézipari Beruházási Vállalatnál, 1947–51-ben a Kohóipari Tervező Irodában osztályvezető-h., 1951–57-ben az Ózdi Kohászati Üzemek acélművének gyárrészleg vezetője, majd tanácsadója. 1957–63-ban a Kohó- és Gépipari Min. Vaskohászati Igazgatóságának iparági főmérnöke. 1963–1972 között az Orsz. Műszaki Fejlesztési Bizottság főosztályvezetője. 1972-ben nyugalomba vonult, 1972–77-ben mint nyugdíjas a Vasipari Kutatóintézet tudományos műszaki tanácsadója. 1956-tól a Miskolci Nehézipari Műszaki Egy. egy.-i tanára. 1957–64-ben a KGST acél-és ferroötvözetgyártási szekció m. tagozatának vezetője. Fő kutatási területei: a minőségi lágyacélok metallurgiája, a kokillák élettartamának növelése, a Siemens-Martin-kemencék előfalpillér-vastagságának csökkentése és azok megvédése, valamint a kemencék kihasználási fokának növelése, a csillapított acélok felületi tisztátlanságai és hibái keletkezésének megelőzése; összetett függeszthető bázikus téglák előállítása, a folyékony acél nemesítő eljárásai, a folyamatos acélöntés és az acél vákuumos kezelése. – F. m. A Siemens-Martin acélgyártás fejlődése, a fejlődés irányelvei (Bp., 1954). – Irod. Óvári Antal: B. I. (Bányászati és Kohászati Lapok, Kohászat, 1984. 11-12. sz.).