Barankay Lajos (Temesvár, 1882. febr. 20. – Pécs, 1965. jan. 14.): tanár, pedagógiai szakíró. 1906-ban a bp.-i tudományegy.-en m.-német szakos középisk. tanári, 1907-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1906–09-ben Pécsett a felsőkereskedelmi isk. h., 1909–1943 között rendes tanára, 1930-tól mint c. ig. 1918–22-ben az iskola internátusának ig.-ja. 1935-ben a pécsi Erzsébet Tudományegy.-en a „magyar köznevelés története és problémái” tárgykörből magántanári képesítést szerzett; 1936–1949 között pedagógiát adott elő. 1926-ban megkapta az MTA Halmos-díját. Elsősorban neveléselméleti és neveléstörténeti munkássága jelentős. – F. m. Analógiai alakulások a határozók körében (Pécs, 1907); Magyar megújhodás (versek, Pécs, 1921); A nevelő hatás elmélete (Pécs, 1924); A nemzeti közszellem pedagógiája (Pécs, 1926); A gyakorlati tanárképzés megszervezése (Bp., 1928); A magyar integritás művelődéspolitikája (Pécs, 1928); A nemzetetikai nevelés didaktikai súlypontja (Pécs, 1932); A szaknevelés elméletének alakulása (Pécs, 1932); Magaviselet és személyiség az iskolában (Pécs, 1936); Felsőoktatásunk kibontakozása az újkorban (Pécs, 1943); A népi gondolat művelődésünkben a nemzet ébredéséig (Pécs, 1944).