Kezdőlap

Barátosi József, Weber (Losone, 1909. aug. 13.Bp., 1990. jan. 15.): tanár, tankönyvíró, iskolaigazgató. Losoncon végezte a gimn.-t, a bp.-i Pázmány Péter Tudományegy.-en szerzett 1933-ban természetrajz–vegytan szakos középisk. tanári oklevelet, majd ösztöndíjas volt az egy. ásványtani tanszékén. 1933-ban, mint cserkésztiszt, a Gödöllőn megszervezett IV. cserkész világtalálkozó (jamboree) egyik szervezője volt. 1935 dec.-ében kezdte meg tanári munkáj át, amely mellett utóbb néhány éven át a Bp.-i Tankerületi Főigazgatóságon is dolgozott. 1941-től a Werbőczy, a mai Petőfi Gimn.-ban tanított; 1945-ben vezette a súlyosan romossá lett iskola újjáépítését. Megszervezte a háború után nehéz helyzetbe került budai pedagógusok élelmiszer ellátását, és iskolai konyhákat létcsítctt. 1946-tól a Petőfi Gimn.-ban a műszaki egy.-re előkészítő tagozatot, valamint egész sor pedagógus-átképző tanfolyamot szervezett és vezetett. 1948-ban létrehozta és tanári munkája mellett éveken át vezette a Budai Gyermeklélektani Állomást. 1951-ben a vegyipari technikum ig.-ja lett. Előbb ott tagozatként, majd 1952-ben önálló középisk.-ként megszervezte az ország egyetlen geológiai technikumát, amelynek aztán igh.-e és műhelyfőnöke, szakmai vezetője volt 1970-ben történt nyugalomba vonulásáig, de azután is tovább tanított ott 1983 dec.-éig, így tanári tevékenysége kereken 50 esztendőt, fél évszázadot fogott át. Tankönyveket írt, pedagógiai szaklapokban cikkei jelentek meg. Számos természetrajzi, természetvédelmi tárgyú cikke, kisebb írása és ezekből összeállítva két kötet könyve is megjelent. 1941-ben Diákkaptár címen ifjúsági havi folyóiratot alapított, és azt éveken át szerkesztette. A légoltalomnak egy.-i éveitől idős koráig társadalmi munkása volt, előadásokkal, szakcikkekkel és szervezőként is, e munkásságát 1967-ben Honvédelmi Érdeméremmel ismerték el. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társ. oktatási bizottságának 1959-ben megszervezője és egy évtizeden át vezetője, közben 1960-tól 1962-ig a társ. ügyvezető társelnöke volt. Megalapította és éveken át szerkesztette a Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatót, egyengette a társulat féléves Karszt és Barlang c. folyóiratának, valamint tudományos évkönyvei sorozatának beindulását. Megszervezte és közel két évtizeden át vezette a budai Vár-barlang és a benne kialakított Barlangtani Múz. bemutatását. Érdemeiért 1978-ban a társulat tagja lett. Az újjáalakult Magy. Cserkészszövetség 1989-ben Orsz. Nagytanácsának tagjává választotta. – F. m. Vizeink élővilága (In: Járjuk a vizet, Bp., 1941); Szeretem a természetet (Bp., 1943); Mosolyog az élet (Bp., 1943); A Föld kialakulása és a széntelepek keletkezése (Bányaipari Munkásakad., Bp., 1963); Kémia (tankönyv, Bp., 1966); Kémiai gyakorlatok (tankönyv, Bp., 1966); Laboratóriumi munkák (Munka és Iskola, Bp., 1966. 2. sz.). – Irod. Dénes György: B. J. 1909-1990 (Karszt és Barlang., 1990. 1. sz.); Perger István: B. J. 1909–1990 (Életünk, 1990. 2. sz.