Békésy György (Bp., 1899. jún. 3. – Honolulu, 1972. jún. 13.): akusztikus, biofizikus, egyetemi tanár, Nobel-díjas (1961), az MTA tagja (l. 1939, r. 1946–49). A berni egy.-en 1916–1920 között fizikát és kémiát tanult, doktorátusát fizikából Bp.-en szerezte 1923-ban. Rövid berlini tartózkodástól eltekintve, ahol Siemens és Halske kutatólaboratóriumában dolgozott, 1923–1941 között a Postakísérleti Állomás mérnöki, majd főmérnöki beosztású kutatója volt. Eredményei elismeréséül több európai tudományos társulat hívta meg előadás tartására, többek közt a SZU Tudományos Akadémiája 1937-ben Moszkvába és Leningrádba. 1933-ban a bp.-i tudományegy.-en magántanári képesítést nyert, majd 1941-ben mint egy.-i ny. r. tanár átvette a Gyakorlati Fizikai Intézet vezetését. 1946-ban szabadságolták, hogy a stockholmi Királyi Karolina Intézetben végezhessen kutatómunkát. 1947 őszén a Harvard Egyetem (Cambridge, USA) pszichoakusztikai laboratóriumának (1963 óta pszichofizikai laboratórium) meghívására áttelepült az USA-ba, és itt dolgozott 1966-ig mint vezető kutató. Az 1961-es orvosi Nobel-díjat főként azokért a kutatásaiért kapta, amelyeket még Mo.-on folytatott. Sem a stockholmi (1949), sem később a göttingeni egy. professzori meghívását nem fogadta el, hanem – főleg egészségi okokból – Honoluluba költözött, ahol az egy. alapítványi tanszékének, az Érzékszervi Kutatólaboratóriumnak lett a professzora. Élete utolsó öt évében – már súlyos betegen – 23 dolgozata jelent meg, és 50 előadást tartott a világ különböző városaiban. 1969-ben Washingtonban a m. követségen átadták neki a SOTE díszdoktori oklevelét. Kétszer is tervezte hazalátogatását, de betegsége miatt hosszabb utazásra már képtelen volt. Élete egyik utolsó tudományos közleménye „Zsigeri fájdalmak és egyéb érzetek lokalizációja érzéstelenítés előtt és után” saját fájdalmainak fölényesen objektív megfigyeléséből származott. – Egyik legnagyobb m. tudósunk volt. Munkásságát csaknem kizárólag az akusztika területén fejtette ki. Aktívan részt vett a m. rádióadások megindításában. Eleinte minden akusztikai feladattal foglalkozott, később mindinkább a hallás biofizikai problémái felé fordult, végül – felismerve az érzékszervi mechanizmusok közös sajátságait – a tapintás, a bőrérzékelés, az ízlelés és a szaglás folyamatait is igyekezett tisztázni. Kutatásai első (bp.-i) fázisában a hallás biofizikai problémáit kutatta. Kiindulása az a gondolat volt, hogy mennyivel jobb a fül a meglevő híradástechnikai rendszereknél. A középfül mechanikájának tisztázása után ő volt az első a világon, aki közvetlenül látta, hogy mi történik az alig több mint 1 cm külső méretű csigában. Megfejtette az addig nem ismert „haladó folyadékhullámok” létezésének fizikai okait, és igen sok adatot gyűjtött össze arról, hogy hogyan és mit válaszolnak a fül csigájában elhelyezkedő érzékelő sejtek a fizikai ingerek hatására. A Nobel-díj bizottság indokolása szerint a kitüntetést „a csigán belüli ingerlés fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért” kapta. A második (cambridgei) folyamatos kísérleti fázis előtt Stockholmban szerkesztette meg önműködő hallásvizsgáló berendezését, amelyet a szakirodalom és az orvosi gyakorlat Békésy-féle audiométer néven ismer. Az új kísérletek elsősorban a csigában végbemenő elektrofiziológiai folyamatok megismerését célozták. A csiga biofizikai folyamatainak kutatása közben az idegvezetéssel is foglalkozni kezdett. E munka során ismerte föl az érzékszervi válasz-azonosságokat (pl. a bőr rezgésérzékelésében v. a nyelv ízérzékelésében az irányfölismerést). Ebből az idegi szervezettség egységességére következtetett. Honolului kutatásaiban az agyi értékelés volt a központi kérdés. Az érzékszervi megismerés fontos törvényeként definiálta az idegi gátlások fogalmát, melyeknek jelentősége elsősorban az információk megszűrése és ezáltal az agy tehermentesítése. Összefoglaló munkát sohasem írt, a neve alatt kiadott két könyv egyike 1958-ig megjelent dolgozatait, ill. azok fordítását tartalmazza, a másik egy előadás-sorozatának följegyzett anyaga. Tudományos dolgozatainak száma 120 körül van, ebből 3 jelent meg m. fordításban is. Nem volt egyoldalú tudós. A közép-amerikai indián kultúrák nemzetközileg elismert szakértője volt. Értékes gyűjteményét a Nobel-alapítványra hagyta. – Számos kitüntetés tulajdonosa. Több egy. díszdoktora volt (pl. Münster, Bern, Stockholm, Göttingen, SOTE, Bp.) és több akadémia megválasztott vagy t. tagja. – Irod. G. v. Békésy, Experiments in Hearing (New York, 1960); Sensory Inhibition (New York, 1967); S. S. Stevens, Journ. Acoust. Soc. Am. 33, 1149 (1961); Le Prix Nobel en 1961 (Stockholm, 1962); Tarnóczy T.: B. Gy. (Fizikai Szle, 1962. 7. sz., 1973. 5. sz.); B. Gy. (Népszabadság, 1972. jún. 16.); Passuth László: „A nagy magányos”, aki megajándékozta a Nobel-intézetet (Magy. Nemzet, 1977. jan. 7.); B. Gy. „Emléktábla”-avatás születésének 80. évfordulója alkalmából (Népszabadság, 1979. jún. 5.).