Bertalan Károly (Veszprém, 1914. nov. 13. – Bp., 1978. aug. 27.): geológus. A bp.-i tudományegy.-en tanári oklevelet szerzett, majd Bakonybél és környéke óharmadkori képződményeinek vizsgálatából doktorált (1938). A Székesfővárosi Iparisk.-ban oktatott (1940), emellett a Nemzeti Múzeumban és a fővárosnál geológus szakértő. A II. világháborúban hadifogságba került; hazatérve ismét az Iparisk.-ban dolgozott (1946), majd a Magy. Általános Szénbányáknál 1948 és 1949 nyarán bányaföldtani munkát végzett. 1949-ben megvált tanári állásától, és ettől kezdve kizárólag földtani kutatást végzett. 1950-től haláláig a Földtani Intézetben dolgozott. Foglalkozott vízföldtani, bauxit- és barlangkutatással, adattári szervezéssel. Nevéhez fűződik a fenyőfői és a kislődi bauxitelőfordulás feltárása. Megszervezte és vezette a Földtani Térképtárat (1961). A veszprémi Tekeres völgyi sziklaüreg feltárásakor fedezte fel az örvös lemming legdélibb előfordulását (1956). Emellett jelentős tevékenységet fejtett ki a bibliografálás és a barlangkataszterezés területén. Közel 100 publikációja jelent meg. A Bp.-i Egy.-i és a Magy. Turista Egyesületben megszervezte a barlangkutatást. Fontos szerepe volt a Magy. Karszt-és Barlangkutató Társulat életre hívásában (1958). Több szakosztály elnöke, vezetőségi tagja, folyóirat és évkönyv szerk.-je. Herman Ottó-emlékéremmel (1964) tüntették ki; a Magy. Karsztés Barlangkutató Társulat t. tagja volt (1978). – F. m. Bibliographia Spelaeologica Hungarica (Karszt- és Barlangkutatás, 1931-1945, 1965, 1971, 1973, 1976); Bauxitföldtani kutatások Magyarországon 1950-54 között (MÁFI Évkönyv, 1957. 3. f.). – Irod. Kordos László: B. K. emlékére (a MÁFI Évi Jelentése az 1978. évről, Bp., 1980).