Binder Béla (Székesfehérvár, 1905. szept. 26. – Bp., 1977. márc. 3.): bányamérnök. A bp.-i József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egy. soproni bánya-, kohó- és erdőmérnöki karán szerzett oklevelet (1939). Mérnöki pályafutását az Áll. Földmérés szombathelyi kirendeltségén kezdte. 1940–41-ben az aranyidai Érckutató Kirendeltség vezetője. 1941-ben az olajbányászat szolgálatába lépett, és a Magy.-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) termelési mérnöke, majd termelési felügyelője volt, ebben a beosztásában 1945-től 1948-ig a m. olajtermelést irányította. Tervezte és kiépítette a két zalai olajmezőn, Budafapusztán (Bázakerettyén) és Lovásziban az akkor még Európában sehol sem alkalmazott gázvisszanyomásos termelési rendszert. A MAORT-perben megalapozatlan vádak alapján törvénytelenül elítélték. 1951-ben szabadlábra helyezték, majd 1958-ig a Bányászati Kutató Intézet olajosztályának, ill. az abból alakult MTA Olajbányászati Kutató Laboratóriumának osztályvezetője. 1959-től a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztervező Vállalat kötelékében a demjéni (egri) olajmező műszaki vezetője, majd központi termelési mérnök volt Szolnokon. 1963-tól nyugdíjazásáig (1976) a Nehézipari Min. Műszaki Dokumentációs Irodájának szolgálatában mint számos szakmai kiadványsorozat felelős szerk.-je dolgozott, majd a kezdeményezésére 1968-ban megindított Kőolaj és Földgáz c. szaklap első főszerk.-je lett. Szakmai és tudományos munkáját az Orsz. Magy. Bányászati és Kohászati Egyesület Mikoviny Sámuel- és Péch Antal-aranyéremmel ismerte el. – Irod. Póra Ferenc-Alliquander Ödön: B. B. (Kőolaj és Földgáz, 1977. 5. sz.); Mocsár Gábor: Égő arany (Bp., 1970).