Kezdőlap

Budvári Róbert (Bp., 1923. máj. 24.Bp., 1979. márc. 23.): orvos, igazságügyi orvosszakértő, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1958). 1941-ben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegy. orvosi karára, és 1942-től az Anatómiai Intézetben, 1943-tól a Törvényszéki Orvostani Intézetben bejáró gyakornokként dolgozott, ahol 1946. szept. 1-jén díjas demonstrátornak nevezték ki. Itt kezdett el véralkohol-, majd vércsoport-vizsgálatokkal foglalkozni. 1948-ban avatták orvossá; a bp.-i Törvényszéki Orvostani Intézetben fizetéses tanársegéd, később adjunktus. 1951-ben törvényszéki orvosi szakvizsgát tett, de már 1948-tól igazságügyi orvosszakértőként működött elsősorban a bp.-i Fővárosi Bíróság és a Pest megyei Bíróság területén, 1955-től pedig orsz. illetőségű igazságügyi orvosszakértőnek nevezték ki. 1962-ben nevezték ki a Pécsi Orvostudományi Egy. Igazságügyi Orvostani Intézetébe tanszékvezető egy.-i tanárrá és az Intézet ig. fiává. 1976-tól nyugdíjba vonulásáig (1978) az Orsz. Orvosszakértői Intézet főig.-ja Bp.-en és c. egy.-i tanár. Tudományos tevékenységet is folytatott. Oravecz Bélával közösen bevezették az általa kidolgozott Harger-eljárás tömegvizsgálatokra való alkalmazását a közlekedésrendészeti és iparvállalatok ittasságot ellenőrző gyakorlatába, valamint a véralkohol-vizsgálatot. 1948-59-ig a BRFK (Bp.-i Rendőrfőkapitányság) bűnügyi laboratóriumában külső munkatársként dolgozott. 1963-1975 között az Egészségügyi Szakszervezet Központi Vezetőségének tagja. 1975-77-ben az Orsz. Orvosetikai Tanács, 1968-1976 között az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja, 1971-76-ban az Igazságügyi Bizottság póttagja. 1970-72-ben a Magy. Igazságügyi Orvosok Társaságának elnöke, majd elnökségi tagja. 1975-78-ban az Orsz. Igazságügyi Orvostani Intézet szakmai kollégiumának tagja. Közel száz tudományos dolgozata jelent meg. Több szakkönyvet fordított. Több neves külföldi társaságnak volt tagja, többek között a Nemzetközi Igazságügyi Orvostani és Szociális Orvostani Akadnak. Számos kitüntetésben részesült: Markusovszky-díj (1965), Közbiztonsági Érem arany fokozata (1967), „Ineze”-érem (1976) stb. -M. Igazságügyi orvostan az orvosi gyakorlatban (Somogyi Endrével, Bp., 1964); Orvostudomány a tárgyalóteremben (Bp., 1966).