Darkó Jenő (Dálnok, 1880. júl. 13. – Debrecen, 1940. jan. 8.): görög filológus, bizantinológus, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1913). Bp.-i, müncheni tanulmányok, külföldi utak után 1906-tól pápai, majd bp.-i középisk.-i, 1908-tól debreceni főisk.-i tanár. 1910-től a bp.-i egy. magántanára, 1914-től a debreceni egy. ny. r. tanára. 1928–29-ben az egy. rektora. A debreceni Székely Társ. elnökeként egyik alapítója a Hargitaváralja c. folyóiratnak. Főleg a bizánci történetírókkal mint a m. történelem forrásaival foglalkozott. Kiadta Laonikos Chalcocondyles szövegét (I–II. Bp., 1922–27. Editiones Criticae Scriptorum Graecorum et Romanorum 10–12.). – F. m. A magyarokra vonatkozó nevek a bizánci íróknál (Bp., 1910); Bölcs Leó Taktikájának hitelessége magyar történeti szempontból (Bp., 1915); Beszédek Erdélyért (Debrecen, 1919); Byzantinisch-ungarische Beziehungen in der zweiten Hälfte des XIII. Jhs (Weimar, 1933); Az ősmagyar hadművészet fejlődése és hatása Nyugat-Európára (Bp., 1934): A magyar huszárság eredete (Hadtört. Közl., 1937); A romániai magyar kisebbség kulturális helyzete (Debrecen, 1938); Népességi mozgalmak Erdélyben és környékén a középkorban (Debrecen, 1938). – Irod. Szabó Árpád: D. J. emlékezete (Debrecen, 1941).