Kezdőlap

Duka-Zólyomi Norbert (Esztergom, 1908. júl. 10.Pozsony, 1989. szept. 21.): történész, orvos- és jogtörténész. Tanulmányait Pozsonyban végezte. 1929-ben jogi doktorátust, 1934-ben Kassán ügyvédi oklevelet szerzett. Egyetemista korától részt vett a felvidéki m. nemzeti mozgalomban. Első írása Szláv-magyar kultúrkapcsolatok c. a Sarló-mozgalom Vetés c. kiadványában jelent meg (1929). Az 1930-as években felvidéki és erdélyi m. kisebbségi lapok munkatársa, írásai közül többet átvett a Magyar Szemle is. 1945 után bebörtönözték, jogi pályáját nem folytathatta. Zenetanárként és fizikai munkásként Nagymegyeren, majd Pozsonyban dolgozott. 1962-től orvostörténelemmel kezdett foglalkozni. Nagy nyelvtudásának (német, francia, szlovák, cseh, olasz, angol, svéd) köszönhetően hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. Rendszeresen publikált az Orvosi Hetilapban, az Orvostörténeti Közleményekben is. Az 1960-as években a Szlovák Tudományos Akad. Technikatörténeti Intézetének munkatársa lett. Fő kutatási területei a nagyszombati orvosi kar (1770-77) története, a külországokban tanult m. orvosok tevékenysége, a Felvidék egészségügyének, orvosi közigazgatásának kérdései voltak. A Nemzetközi Orvostörténeti, ill. a Gyógyszerészettörténeti Társaság, a londoni Nemzetközi Orvostörténeti Akad. tagja. 1972-ben Weszprémi István-emlékéremmel tüntették ki. – F. m. Zacharias Gottlieb Huszly 1754-1803 (Bratislava, 1943); Pozsonyi himlőjárványok és himlőhalálozások a XVIII. század végén (1786-1800) (Bp., 1944); A nagyszombati orvostudományi kar hallgatói (Bp., 1966); Balneologicka bibliográfou slovenska 1850-1920 (Pieštany, 1980).