Dzsida József (Gádor, 1884. szept. 14. – Bp., 1977. dec. 25.): bányamérnök, szakíró. 1910-ben fejezte be bányamérnöki tanulmányait Selmecbányán. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. petrozsényi K-i aknájának üzemvezetője lett. 1919-ben visszakerült a salgótarjáni szénmedencébe, ahol a Kazár-környéki szénbányákat tervezte és vezette. Gondot fordított szociális, kulturális létesítményekre is. A salgótarjáni szénmedence tektonikai felépítésére vonatkozó megfigyelésével, a hazánkban korábban nem észlelt széndioxidkitörések elleni küzdelem leírásával és az 1945 előtti időszak kiváló műszaki monográfiájának összeállításával nagymértékben hozzájárult a nógrádi szénbányászat 1945 utáni fejlődéséhez is. 1948-tól a hazai tőzeg bányászatában és ipari hasznosításában munkálkodott a Tőzegkutató Intézetben. A tőzegtermelés gépesítéséről több szakcikket írt. A Bányászati Kutató Intézet dokumentációs osztályáról vonult nyugdíjba 1957-ben. Élete utolsó éveiben bányászati tárgyú szakcikkeket fordított, véleményezett. – F. m. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. nógrádi szénbányászatának története 1868–1943-ig (Salgótarján, 1944); Szénbányászat – az ipar alapja (Bp., 1951); Bányagépészeti ismeretek vájártanulók számára (Bp., 1952); Mentés nagy átmérőjű fúrólyukakon keresztül (Dzsida Lászlóval, Bp., 1967).