Erdei Sándor (Makó, 1915. márt. 17. – Bp., 1984. júl. 9.): író, Erdei Ferenc agrárközgazdász, politikus fivére. Középiskoláit Makón végezte, majd képzőművészeti tanulmányokat folytatott. 1935-től Bp.-en Pátzay Pálnál szobrászatot tanult, és a Képzőművészeti Főisk.-ra járt. 1939 és 1941 között katonai szolgálatot teljesített. Ekkor érdeklődése az írás felé fordult. Művészeti kritikákat, novellákat publikált a Kelet Népe és a Magyar Csillag c. lapban. 1944-ben részt vett a Parasztpárt szervezésében, és bekapcsolódott a Délmagyarország szerkesztési munkálataiba. 1945-ben Bp.-re került mint a Nemzeti Parasztpárt propaganda osztályának vezetője. 1945-1949-ben a Szabad Szó, majd a Művelt Nép c. lap szerkesztője lett. Később kinevezték a Népművelési Min. főosztályvezetőjévé, majd min. h.-sé. 1953-tól ő szerkesztette az Új Hang c. folyóiratot. 1954-1956 között a Magyar Írószövetség főtitkára volt. Irodalompolitikai cikkeit bírálatait, novelláit a Fórum, a Valóság, az Új Hang, az Irodalmi Újság a Kortárs közölte, a Kortársban jelent meg Egy barátság történetéből Bibó Istvánnal c. cikke (1983. 5. sz.).– M. Gondolkodni jó. Válogatás hátrahagyott munkáiból (vál., szerk. Erdei Sándorné Dezső Ginda, Makó. 1986). – Irod. Fekete Gyula: E. S. sírjánál (Tiszatáj, 1984. 10. sz.); Molnár Zoltán: E. S. halálára. (Élet és Irodalom, 1984. 29. sz.); Csalog Zsolt beszélgetése E. S.-ral (Beszélő 1984-1987); Tóth Ferenc: In memoriam E. S. (Honismeret, 1985. 2. sz.); Turczi István: Írók vihar után 4. (Kapu, 1990. 5. sz.).