Fábián István (Szombathely, 1903. jan. 12. – Pécs, 1961. aug. 4.): irodalomtörténész. 1921–25-ben a bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karának hallgatója, mint az Eötvös-kollégium tagja. 1925-ben filozófiai doktorátust szerzett. Több ízben tett külföldi tanulmányutat. 1926-ban középisk.-i tanári oklevelet szerzett m. és francia szaktárgyakból. 1927-től haláláig, harmincöt éven át mint gimn.-i tanár és ig. működött. 1946-ban a bp.-i tudományegy.-en magántanári képesítést szerzett az „Ízléstörténet a magyar irodalomban” tárgykörből. 1927-től nagyszámú bírálata és tanulmánya jelent meg irodalmi és irodalomtörténeti folyóiratokban. Dolgozatai a m. irodalom egész fejlődésére kiterjednek. Behatóan foglalkozott az irodalmi ízlésváltozatokkal, valamint a humor és az anekdota irodalmi szerepével. Tanulmányait a történeti tények tisztelete, filológiai pontosság és megbízhatóság jellemzi s nevelői lelkiismeretesség hatja át. – F. m. Magyar írók levelei (Bp., 1938); Az irodalomtörténetírás módszereiről (Irod. tört. Füz. 1. sz., Bp., 1941); A magyar irodalom kis tükre (Bp., 1942); Magyar diák verseskönyve (Pécs, 1943); Guide de la littérature hongroise (Bp., 1944); A reformkor irodalmának középiskolai tanítása: Kölcsey Ferenc (Bp., 1955); Széphistóriáink és a diákok (Filol. Füz., Bp., 1959).