Kezdőlap

Farkas Aladár (Újpest, 1909. márc. 27.Bp. 1981. dec. 11.): szobrász, Munkácsy (1950, 1953) és SZOT-díjas (1972), érdemes művész (1971). Művészeti tanulmányait az Iparrajzisk.-ban kezdte. 1937-ben Párizsba ment, az École des Beaux Arts-on képezte magát. 1939-ben hazatért és a Szocialista Képzőművész Csoport tagja lett. 1947-ben Nolipa István festővel közös kiállítást rendeztek. 1948-ban részt vett a Képzőművész Szövetség, majd 1949-50-ben a Képzőművészek Szakszervezete és a Műv. Alap létrehozásában. Ezekben az években több köztéri szobrát állították fel az országban. 1952-53-ban készítette a koreai nép küzdelmeit megörökítő szoborsorozatát. Gyűjteményes kiállítását 1960-ban az Ernst Múz.-ban rendezte meg Háy Károly festőművésszel. 1965-ben a vietnami háborút kisplasztikai kompozíciókban (pl. Harcoló Vietnam) dolgozta fel, s ebben az évben állította ki műveit az MNG-ben. 1966-ban párizsi tanulmányúton vett részt, s 1967-ben látogatást tett Vietnamban. Munkáiban (köztéri szobrok, kisplasztikák) a politikai témák, problémák jelennek meg, s azokat nyugtalan, expresszív formákkal és felületekkel tolmácsolta. Fő művei: Felszabadulási emlékmű (kő és bronz, Makó, 1948-49); Felszabadulási emlékmű (bronz, Nagykanizsa, 1959); Vándor Sándor síremléke a Kerepesi úti temetőben (bronz, 1965); Ho Si Minh (1970); Sallai-Fürst emlékmű (1973). Kisplasztikai művei: Gall kakas; Spanyol anya; Tüntetők (Dombormű). Fontosabb kiállításai: Bp.-en a Csók Galériában (1971) és a Csontváry Teremben (1976); Balassagyarmaton (1975). – Irod. Oelmacher Anna: F. A. szobrász (Irodalmi Szle, 1947. dec. 26.); Aradi Nóra: Háy Károly és F. A. gyűjteményes kiállításának katalógusa (1960); Ecsery Elemér: F. A. a munkásmozgalom szobrásza (Művészet, 1961. 2. sz.).