Kezdőlap

Farkas József; Borzas Farkas (Gyöngyös, 1800 körül1850–es években): a 19. sz. első felének legjelentősebb magyar karaktertáncosa. Ifjúságáról és utolsó éveiről nem maradt adatunk. 1813-ban kezdett táncolni, majd egy ideig színész volt. 1825-ben a pozsonyi koronázás alkalmával az udvartartás előtt m. táncának országos visszhangja támadt. A m. tárgyú darabokban előadott táncbetétek többsége az ő koreográfiája volt. Elsőként kísérelte meg, hogy bevezesse a színpadi táncok közé a m. népi táncot. Sikert aratott 1832-es külföldi turnéjával, ekkor Bihari József zenekarával Bécsben, Párizsban, Milánóban is járt. ~ megkísérelte a kor romantikus táncízlését a népi elemekkel összeegyeztetni. Számos színpadi betét-tánca mellett két önálló koreográfiáját is előadták: Velencei vőlegény (1834-ben a budai színház újította fel); Asszony esztrenga (1834-ben mutatták be). A reformkori m. sajtó számos cikkben méltatta művészetét. – Irod. F. J. magyar táncművész (Theaterzeitung, 1832).