Kezdőlap

Fazekas Mihály (Debrecen, 1766. jan. 6.Debrecen, 1828. febr. 23.): költő, botanikus, a debreceni felvilágosult írói körnek Csokonai mellett legeredetibb tehetsége. Apja gyógykovács volt. A debreceni kollégiumban végezte az alsóbb osztályokat, ahol a természettudós Hatvani István is tanára volt. 1781-ben a teológiai ak.-ra iratkozott be, 1782-ben kimaradt az isk.-ból s beállt közhuszárnak. Galíciában és Lengyelo.-ban katonáskodott, 1788-ban részt vett a törökök ellen vezetett moldvai hadjáratban s megsebesült. 1791-től másfél évet Galíciában töltött ezredével, majd Franciao.-ba vezényelték. Apja 1796-ban meghalt, s bár ~ közben főhadnagyi kinevezését is megkapta, lemondott rangjáról és hazaköltözött Debrecenbe, ahol néhány évig visszavonultan élt, költészettel, füvészkedéssel töltötte idejét. 1806-tól városi adópénztáros, 1807-től esküdt és 1823-ig a Kollégium pénztárnoka. Meleg barátság fűzte Csokonai Vitéz Mihályhoz és Földi Jánoshoz, 1804-ben készült el fő műve, hexameteres elbeszélő költeménye, a Lúdas Matyi egy eredeti magyar rege négy levonásban (először az ő tudta nélkül adta ki Kerekes Ferenc Bécsben, 1815-ben; második átdolgozott kiadása szintén Bécsben jelent meg, 1817-ben, azóta több mint 40 kiadást ért el). Rendkívül hitelesen és életszerűen ábrázolja benne a 18. és 19. sz. fordulója m. társadalmának legfontosabb problémáját: a nemesség és parasztság ellentétét. 1806–1807-ben éles vitát folytatott hírlapokban és levelezésben Kazinczy Ferenccel Csokonai sírfelirata körül. Vitájuk Árkádia-pör néven ismeretes. Sógorával, Diószegi Sámuellel közösen adták ki Debrecenben, 1807-ben a Földi János elgondolása alapján készült Magyar Füvész Könyvet, az első m. nyelvű növényhatározót Linné rendszere alapján. 1819-től haláláig szerk. az évenként megjelenő Debreceni Magyar Kalendáriumot, amelyben versei mellett irodalmi színvonalú elbeszéléseket s a felvilágosodás eszméit hirdető cikkeket is közölt. – M. F. M. versei (összeszedte Lovász Imre, Pest, 1836); F. M. összes verse (Illyés Gyula bevezető tanulmányával, Bp., 1948); F. M. Összes művei (I–II. sajtó alá rendezte Julow Viktor és Kéry László, Bp., 1955). – Irod. Mátray Lajos: F. M. élete és munkái (Debrecen, 1888); Horváth János: Csokonai költőbarátai, Földi és F. (Bp., 1936); Kovács M.: F. M. a rokokó költő (Debrecen, 1940); Pándi Pál: F. M. és Ludas Matyija (Csillag, 1950); Waldapfel József: A magyar irodalom a felvilágosodás korában (Bp., 1954); Julow Viktor: F. M. (Bp., 1955). – Szi. Csokonai Vitéz Mihály: Főhadnagy Fazekas úrhoz (vers); Vitányi János: Főhadnagy Fazekas (r., Bp., 1954); Vitányi János: A messzetűnt kedves (hátrahagyott rádiójáték, Bp., 1965).