Kezdőlap

Ferdinandy Gyula (Kassa, 1873. jún. 1.Szikszó, 1960. jan. 16.): konzervatív politikus, miniszter. Hazai jogi tanulmányok után közigazgatási pályára lépett. Mint főjegyző Abaúj-Torna vm.-ben megszervezte az ellenállást a Fejérváry-kormánnyal szemben, ő volt az első, akit emiatt állásából elmozdítottak. 1912-től kassai jogak.-i tanár és bp.-i egy.-i magántanár. 1920. márc. 14-től 1920. júl. 19-ig igazságügyminiszter Simonyi-Semadam Sándor, 1920. júl. 19-től 1921. febr. 19-ig belügyminiszter gr. Teleki Pál kormányában. Ekkor lemondott és visszavonult gazdálkodni. Tagja volt az első ngy.-nek. – M. Az önkormányzati alkalmazottak fegyelmi felelőssége (Kassa, 1911);  A falu szociális szervezeti kérdései (Kassa, 1918); Közjogi problémák (BP., 1936).