Ferenczy Béni (Szentendre, 1890. jún. 18. – Bp., 1967. jún. 2.): szobrász, grafikus, a 20. sz.-i magyar művészet kiemelkedő egyénisége, Kossuth-díjas (1948, 1965), kiváló művész (1958). ~ Károly fia, ~ Valér és Noémi testvére. A nagybányai festőisk.-ban kezdte művészi tanulmányait. 1908–1909 között a firenzei ak.-n Beer növendéke volt, majd 1910-ben Münchenbe, utána Párizsba ment, ahol É. A. Bourdelle-től tanult, majd A. Archipenkónál dolgozott. 1912-ben már szerepelt rajzaival a nagybányaiak jubiláris kiállításán. Korai munkái, néhány érmen kívül, főleg faszobrok, melyek nagyrészt elvesztek. Az 1913-ban készült Szt. György c. kisbronza az archaikus görög művészet hatását mutatja. E korszakának kiemelkedő alkotása a Ferenczy Noémi portré (1917), mely finom lélekrajzával, érzékeny mintázásával ~ nagyszerű portréművészetének indulását jelzi. 1916-ban az Ernst Múz.-ban szerepelt először nagyobb anyaggal a ~ család közös kiállításán. Az 1917-es Meller Simon-éremben a műfaj klasszikus hagyományait követi. A Tanácsköztársaság megdöntése után menekülnie kellett. 1921-től 12 évig Bécsben élt. Ekkor bontakozott ki művészetének kubista korszaka, melyet már a Fiatal férfi (1919) is jelzett. Szobrait az emberi testszerkezet hangsúlyozása, a mértani idomokra bontott formák jellemzik (Aesopus, 1921; Roland, 1922; Anya gyermekével, 1923). Az 1923–24. év felét Berlinben töltötte. 1924-ben a „Der Sturm” kiállítóhelyiségében Bernáth Auréllal rendezett közös kiállítást, majd 1925-ben a bp.-i Nemzeti Szalonban mutatta be munkáit. 1932–35 között az SZU-ban élt. Itt kezdte el híres művész-emlékérmeinek sorozatát, mellyel új utat jelölt a m. éremművészet történetében (Daumier, 1933; Poussin, 1934; Van Gogh, 1936; Goya, 1941 stb.). 1935-ben Bécsbe ment, majd 1936-ban hazatért. Új stílusának első jelentkezése az Asszony felemelt karokkal (1936), melyet az erőteljes formálású, viruló testű női aktok sora követ (Atalanta, 1937; Lépő nő, 1939; Paraszti Vénusz, 1941; Vetkőző nő, 1946 stb.). A mozgás dinamikus megjelölése, a kicsattanó életerő éppúgy tárgya művészetének, mint a félénk, kamaszos báj (Miklós, 1937; Játszó fiúk, 1947). A kompozíció, a szerkezet szigorúsága a formák szépségével és klasszikus harmóniájával párosul művein. Portréit líraiság, érzelmi melegség jellemzi (A művész felesége, 1936; Louise de Vilmorin, 1941; Pilinszky János, 1954). 1936-ban Bécsben; 1937-ben Pozsonyban rendezett kiállítást. 1941-ben az Ernst. Múz.-ban csoportos kiállításon mutatta be munkáit. 1942-ben szerepelt a Velencei Biennalén. 1945–50 között a Képzőművészeti Főisk. tanára volt. 1948-ban készített Petőfi-szobra a költő egyéniségének leghitelesebb megörökítése. Grafikai tevékenysége egész munkásságát végigkíséri. 1953-ban egy sorozat kerámiát is készített. Ülő női akt c. szobrát Budán állították fel. Nagy gyűjteményes kiállítását 1959-ben rendezték meg a Nemzeti Szalonban. 1963-ban Bécsben, 1965-ben Hágában szerepeltek munkái. Élete végén, súlyos betegen is, remekműveket alkotott. Összegyűjtött írásai Írás és kép címen jelentek meg Genthon István tanulmányával (Bp., 1961). – Irod. F. Gachot: F. B. (Bp., 1948.). – Szi. Somlyó György: F. B. Petőfi szobrára (vers).