Ferenczy Noémi (Szentendre, 1890. jún. 18. – Bp., 1957. dec. 20.): festőművész, a modern magyar gobelinművészet megteremtője. ~ Károly festő leánya, ~ Béni és ~ Valér testvére. Apjánál kezdte a rajztanulást, majd 1913-ban a párizsi „Manufacture des Gobelins”-ben sajátította el művészetének technikai alapjait. Nagybányán tervezte és szőtte első önálló munkáit, amelyeket 1916-ban Bp.-en az Ernst Múz. mutatott be (Teremtés, 1913; Menekülés Egyiptomba, 1917 stb.). 1920-tól kezdve szerkesztési módja és részformái egyszerűbbekké és a felülethez viszonyítva nagyobbakká váltak (Harangvirágok, 1921; Nővérek, 1921 stb.). Ez a folyamat – a gondolattartalom egyre inkább egyetemessé tágulásával, a monumentalitás és az összhang egyre tökéletesebb összefogásával – haláláig tartott (Kertésznők, 1923; Fahordó nő, 1925; Parasztfej kaszával, 1926; Piros korsós szőllőmunkásnő, 1930; Szövőnő, 1933; Kőműves, Házépítő, Pék, 1933 stb.). Gobelinjeinek lírai színvilága művészetét a posztnagybányai isk. képviselőihez rokonította. 1945-ben az Iparművészeti Főisk. tanárává nevezték ki. Művészetének sajátossága volt, hogy a munkafolyamat minden fázisát maga végezte. Vízfestmény- (olykor gouache) terveit is maga vitte át a szövés alapjául szolgáló kartonra, s maga is szőtte kárpitjait, növényi festékkel, saját kezűleg színezett gyapjúfonalakból. Műveiből gyűjteményes kiállítást rendeztek 1956-ban a Nemzeti Szalonban, emlékkiállítást 1965-ben Székesfehérváron. – Irod. Berény Róbert: F. N. (Szabad Műv. 1947. 6–7. sz.); Cseh Miklós: F. N. (Bp., 1963.)